Címkearchívumok: családállítás

Segítőként hogyan profitálhatsz a családállításból?

Fülzúgásra családállítás?

„Évek óta zúg a fülem. Eleinte a háttérből hallottam és együtt tudtam vele valahogy élni, de most már az előtérben zajlik és zavarja az egész életemet. Erre szeretnék rálátni, ezt állítsuk fel valahogy.”

Egy ötgyerekes anyukáról van szó, akinek egyébként már felnőttek a gyerekei.

A kezdeti “casting” után – amellyel be pozicionáltam, merre is induljak el – 3 szereplő maradt:
a főszereplő, Edina,
a család
és a sorsfeladat képviselője.

“Ez egy megoldhatatlan probléma”

Edina egyáltalán nem tudott a többiekkel foglalkozni, csak a tatamival. Az állítás terét négyszög alakú matracokból raktuk össze. Ő csak négyzetekből összerakott szőnyegre tudott fókuszálni. Teljesen lekötötte, hogy ott rések vannak, nem jól állnak, nem egy forma a méretük, … Én hagytam, hadd bíbelődjön sokáig vele, tudtam, hogy ez már az állítás része.

Aztán mindenkit belevont ebbe a rendezkedésbe. Többször elhangzott a szájából, hogy ez egy megoldhatatlan probléma, itt sose lesz rend. Amikor később az állítás során egy kicsit elmozdítottam a szőnyegdarabokat, akkor azt mondta, hogy ő már szinte pánikban van, alig kap levegőt.

Végül a földre lefelé nézve meg tudta fogalmazni, hogy a szőnyegek, a hézagok azt jelentik számára, hogy ez a család védőhálója, az alapzata. Úgy érezte magát, mint egy legalább 10 gyerekes cigány asszony, akinek folyamatosan a család alapjait kell rendeznie, különben meghalnak. Ezt a hasonlatot tudta kitalálni.

Van, amit nem lehet megjavítani

Hosszú vajúdás után rájöttünk, hogy egy rosszul rögzült életvédő mechanizmussal van dolgunk.
Edina valamelyik ősének az egyik egy gyermeke meghalt, amivel kapcsolatban a családi tudat azt jegyezte meg, hogy mindig a gyerekek ellátására, a családi körülmények biztosítására kell fókuszálni. Az életben maradt sok gyereket nem is látta, csak a körülményekkel volt elfoglalva. Csak azt ismételgette, hogy mindennek tökéletes rendben kell ahhoz lenni, hogy a többi gyerek életben maradjanak.

Pedig a halottat is megkérdeztük, akinek semmi igénye nem volt.
Rengeteg trükköt bevetettem – az elmúlt években már sok tapasztalatot gyűjtöttem, mit is lehet ilyenkor csinálni. Ám semmi nem vezetett eredményre. Így bevetettem a háziasszonyok egyik legjobb folteltávolító módszerét: az ecetes ollót. Vagyis ez az ős annyira benne maradt  a traumájában, hogy végül lecseréltük a szereplőt. Kénytelen voltam egy új mintát behozni. Be kellett látni, hogy az eredetivel nem lehet mit kezdeni.

Miután ez a csere megtörtént, utána nagyon gyorsan kiegyenesedtek a dolgok. Edina képviselője egyből tudott kapcsolódni a sorsfeladatához. Elkezdte látni a gyerekeit is.
Edina feladata az, hogy kevésbé fókuszáljon a család témájára. Így 50 éves korában már elkezdhetne foglalkozni azzal is, ami miatt itt van a Földön és ami túlmutat a családján.

 

A képviselő jutalma

De ami miatt ez az eset leírás megszületett – számtalan ehhez hasonlót tudnék elmesélni –, az az, hogy hogyan hatott ez az állítás az Edinát képviselő Violára.

Viola írta másnap:

“Én voltam az a rendezgetős képviselő. Azóta rájöttem, hogy azok a tornaszőnyegek, melyekből a családállítás energiapaplanját létrehoztuk, ott akkor a Maslow-piramis alapját szimbolizálta. Azért volt ez az alap annyira fontos, mert a “család” életbentartását jelképezte. Ez volt ott akkor a legfontosabb. Egyébként én a családban is állandóan biztosítom a hátteret. A mai napig tökéletesnek kell otthon lenni mindennek. Talán mostanában egy kicsit elviselhető, de amikor még dolgoztam és sok állatot is tartottunk, akiket a 2000 m²-es udvarunk mellett szintén rendben tartottam.

Igen, le kellett cserélni a szerepből, mert velem nem tudott megoldódni a felállító problémája, olyan erős beakadásom van ezügyben. 

Tehát a beakadásom még mindig megvan, ez az én ügyem megoldani, hiszen a családállításon csak segítőként voltam jelen. Ma reggel meditációban elmentem abba az előző életbe, ahol ez a programom rögzült. 

Egy csatatéren találtam magam. A sereg táborában nővérként szolgáltam, a sérülteket ápoltam. Bármi történt, a legfontosabb a sebesültek életben tartása volt. Az alapvető szükségleteik kielégítése, etetése, kapjanak levegőt stb. Hihetetlen mennyire erősen irányítja ez a program az életemet. A feladat, ezt a programot felülírni.”

Igen. Hihetetlen, hogy mekkora segítséget lehet kapni a családállítástól segítőként is!”

 

Ez az állítás nagyon rímel az idei év feladatára

Az idei év feladata – többek között – a családért vállalt felelősségünk átértékelése.
(2024 = 26/8)
Az embereknek ebben a témában is – mint minden témában – középre kellene beállni. Több cikket is írtam az idén arról, hogy mindenki hihetetlenül rá van függve a családjára és mindig azt helyezi a fókuszba. Ez egyfajta túlműködés, ami az idén csúcsra járatódott.

Akárcsak Edinának, Violának is az a feladata a saját hétköznapi életében, hogy le tudja venni a fókuszt és a saját sorsára is tudjon figyelni.

Van, amin csak az ecetes olló segít
Tehát ebben a fenti történetben a főszereplő sehogy sem tudott kijönni a problémájából.
✂️ „Ecetes ollóval” oldottuk meg a helyzetet.
Nemcsak az állítást kérő, de a segítő is nagyon sok mindent megértett a saját életével kapcsolatban.
Tehát, ha ki szeretnéd próbálni a családállítást, de nem tudod, hogy hogyan néz ki a történet, érdemes segítőnek jelentkezni. Eleinte az újoncokat nem szoktuk beállítani, de nagyon hamar rákapnak az ízére, és örülnek, ha a második-harmadik állításban már szerephez jutnak.
Én csak fedett állításokkal dolgozom, soha senki nem tudja, hogy éppen mit alakít. Így az ego ki van zárva.
A következő családállítások időpontja:
SZEGED:
2024. október 08. kedd 15:30-20:00
2024. november 09. szombat 9:00
2024. december 28. szombat 10:00

——————–

Ajánló:

Az alábbi módszereket megtanulhatod, mindegyikkel kilehet jönni egy beragadt helyzetből:

ÉFT tanfolyam 2024. okt 10-től – Gyere tanuld meg!

Ingás Közvetítés

 

Milyen kérdéseket vet föl egy véradás vagy egy szervdonáció?

VÉR, SPIRITUALITÁS, CSALÁDÁLLÍTÁS ÉS EGYÉB FELVETŐDŐ KÉRDÉSEK
Vért adtam.

Megkértek rá.

Éveken keresztül voltam véradó, de aztán sok évig nem adtam vért. Egyrészt akkoriban túl sok minden történt, túlhajszoltam magam, olykor kimerültem és nem akartam még több energiát odaadni. Minden erőmre szükségem volt.

Aztán az idén már tudatos voltam az időmre és az életenergiámra, jobban beosztottam a munkát és visszavettem a tempóból. Mégsem lettem újra véradó.

Most viszont felkérést kaptam, mert valakinek szüksége volt rá. 0-ás vagyok, szinte mindenkinek adhatok.

Tudom, hogy ez hülyén hangzik, de ez a véradás most kiváló élmény volt.
Csodás, komfortos környezetben, emberileg felemelő bánásmódban részesültem – erre mindig is ügyeltek a véradásnál.
Váratlanul történt ez a felkérés és bele se gondoltam, hogy utána dolgoznom kell és kell majd az erő. Azonban meg se kottyant ez a „vérveszteség”, energikusan végeztem a dolgomat.

A VÉR ADOMÁNYOZÁSA TÚLMUTAT ÖNMAGÁN

Spirituális értelemben nagyon elgondolkoztató, talán problematikus is maga a véradás és a szervdonáció kérdése. Mit is szoktunk adományozni?

Szerveket – szív, tüdő, vese, máj, hasnyálmirigy, bél, szem
Szöveteket – bőr, csont, vér (nem klasszikus értelemben vett szervdonáció)

 

A LÉLEK ÉS A VÉR KAPCSOLATA

A lélek a véren keresztül hatja át a testet.

Aki vérszegény, arra szoktuk is mondani, hogy olyan, mint aki alig él.
Amikor valaki elvérzik, akkor a lélek szépen lassan elhagyja a testet.

Van olyan ismerősöm is, aki azonnal rosszul lesz és elájul, mihelyst 1 milliliter vért vesznek tőle. Sőt, olyat is ismerek, akinek ilyenkor felakad szeme és rángatózik, mintha epilepsziás lenne. De ez csak vérvételkor történik meg vele.
Pedig ha orvoshoz megyünk, akkor néha elkerülhetetlen, hogy vért vegyenek tőlünk.

 

A SZERVEK / SZÖVETEK EMLÉKEZETE

Családállítós szempontból kifejezetten érdekes a szervátültetés. Ugyanis ha szervet ad valaki, akkor a saját lényéből ad át valamit egy másik embernek. A szervek hordozzák az adományozó lény információját, család történetét, … Nem lehet függetleníteni egy szervet a tulajdonosától pusztán azáltal, hogy kimetszették belőle.

Talán láttátok már azokat a növényekről, fákról készült aurafotókat, amelyek azután készültek, hogy levágtak belőlük egy darabot, pl. egy ágat.
Bár a levágott ág már nincs, de  fotón még mindig az ép
 növény aurája látható, mintha az ágat nem metszették volna le. Tehát minden élőlény – növény, állat, ember – túlmutat a teste körvonalán.

Mi, emberek, nem csupán fizikai , de energetikai és spirituális lények is vagyunk. Azáltal, hogy kimetszenek, kivágnak belőlünk egy darabot, attól az étertestünk még hordozza a kimetszett rész információját, energiáját is.

 

A VÉR SZAVA

És azt is tudjuk, milyen fontos a vér szava.
Egy gyerek örökbefogadásakor a hiába csodálatos és szerető a befogadó család, attól még a közös vér mindent felülír.
A befogadott gyerek később képtelen lesz nem kíváncsi lenni a szüleire. Képtelen lemondani arról az ösztönös vágyáról, hogy megismerje a szüleit vagy kapcsolódjon hozzájuk. (Ez egy sokkal összetettebb téma, de gondoltam megemlítem itt is.) Én ezt nevezem a vér szavának.

Visszatérve a szerv adományozásra:
Nagyon nem mindegy, hogy az adományozó, milyen sorssal, milyen személyes és családtörténeti traumákkal rendelkezik. Ugyanis a sejtek emlékeznek. Tehát a donor ezeket a sejtszinten megőrzött emlékeket is átadja a befogadó ember számára. Az a szerv egy másik családhoz is tartozik (a vér szava, vrségi kötelék, családi kötelék). A szervek keveredésekor akár a sorsok is összevegyülhetnek, akár a kapó fél személyisége is megváltozhat.

Mennyi film foglalkozott már a szervdonáció utóhatásaival! Ezekben a filmekben a beültetés után a szervet kapott illető viselkedése megváltozik, néha olyan képességekre vagy emlékekre tehet szert, amivel a donor rendelkezett.

 

A BEÜLTETÉS POZITÍV ÉS NEGATÍV HATÁSA

Szerencsés esetben – én el tudom ezt is képzelni –, hogy a szervekkel együtt átadott információk, emlékek, képességek, sorstani hatások még pozitív hatással is lehetnek a kapó számára. Főleg, ha a recipiens kifejezetten nehéz sorssal született és épp ez az adományozás révén jut olyan információhoz, ami megsegítheti őt az életében.

Ám az adományozott szerv hordozhat negatív, destruktív információt is a befogadó számára. Vegyük azt a példát, amikor valaki hímivarsejtet vagy petesejtet adományoz. Hiszen nem csak vesét vagy szívet lehet adni egy másik embernek, hanem petesejtet és spermiumot is.

 

A spermium és a petesejt révén családtaggá válik az adományozó – vajon belegondolt ebbe valaha?

Ez kifejezetten örökítő anyag és az adományozó a fogadó családhoz fog tartozni ezután.  Ott szülői minőséggel bír. A fogadó fél az adó fél egész családjával kapcsolatba kerül. Azok múltjával, sorsával.

Egyszer egy férfi azt mondta, hogy ő nem akar gyereket, mert az ő családjában nagyon sok embert vittek haláltáborba, kínoztak meg, … Ő inkább csak úgy adja tovább az életet, hogy spermiumot adományoz nőknek. Nem gondolt bele, hogy pont fordított eredményt ért el, hiszen így nemcsak egy nővel kötötte össze a saját tragikus családi sorsát, hanem pont sokkal több nőnek adta át a családi örökséget.

 

VÉRT IS LEHET ADOMÁNYOZNI

Már több családállítást végeztem ezzel kapcsolatban és mindig érdekes dolgok jöttek ki.  Ingázással is feltérképezhető egy ilyen szituáció. Ilyenkor leginkább csak meg szoktam a két biológiai vérvonal között szüntetni a kapcsolatot.
De természetesen érdemes mélyebbre menni és megvizsgálni, hogy mi ad hozzá a történethez és mi szolgálja a részvevők javát.

Szóval, én csak vért adtam tegnap és annyi gondolat merült fel bennem miközben folyt belőlem az élet.

Senkit sem szeretnék lebeszélni a donációról. Se az adásról, se a kapásról. Szerintem nagyszerű, hogy megmenthetjük egymás életét ilyen módon is. Inkább csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy minden ilyen eset után érdemes valamiféle tisztítást, elrendezést csinálni. Erre nagyon jó módszer a családállítás és az Ingás Közvetítés is. De lehet használni a képáramoltatást és az ÉFT-t is. Vagy használd azt a módszert, amihez értesz!

 

Az élet a legfontosabb – mindent visz

Azonban tuti nem lamentálnék akkor, ha valamelyik szerettem lenne életveszélyben. Akkor azonnal átértékelném a dolgokat és csak az számítana, hogy ő életben maradjon. Mindig az élet a legfontosabb.
Aztán majd jöhet a sorsok kibogozása és helyretétele.

Szerencsés vagyok, mert vannak eszközeim, hogy rápillanthassak ezekre a dolgokra és rendet teremthessek közöttük.  Ezeket a módszereket te is megtanulhatod bármikor tőlem.

ÉFT tanfolyam és sok gyakorlat: 2024. okt 10-től
Családállítás rendszeresen.
Elvonulás sok családállítással és más elengedő módszerekkel: 2024. szept 25-től

 

Hasonló cikk a témában:

15 petesejt – a meg nem született gyerekek

https://hajduildiko.hu/tag/szervadomanyozas/

 

Olvasók írták
Hú, ez nagyon klassz cikk! Ezeken már én is gondolkodtam! Megerősítették a véleményemben. Volt egy fodrászom régen, aki egy kisfiú szerveit kapta, mert picike termetű. Ő is megváltozott és mondta, hogy néha érzi a kisfiút... Apró dolgokban, pl milyen filmet nézzen a Netflixen. Néha a kisfiú választ... Hátborzongató!
Puszi, Vali 

 

Ónodi Henrietta szívmegállása a Kronobiológia szempontjából – élsport és életenergia

Ónodi Henrietta szívét többször újraindították.
50 éves korára elhasználta az összes életenergiáját.
A Kronobiológia érthetővé teszi a sikeresnek látszó élet tragikus fordulatát.

 

 

Ők voltak a csoda! – ilyennek láttam a tornászlányokat

Ónodi Henrietta a szívügyem. Vidéki tornászlányként olykor bepillanthattam a Békéscsabai tornaklub kulisszái mögé. Mi, a tornaszakkörös lányok (még leírni is vicces) sete-sutának, bumfordinak tűntünk a professzionális, csoda-vékony, csoda-ügyes tornászok mellett. Amikor a békéscsabai sportcsarnokban rendezték a versenyeket, konkrétan szégyelltük magunkat és istennőként tekintettünk a csabai tornászlányokra.

Aztán később testnevelő tanár lettem és változott a nézőpontom. Kialakult bennem az élsport iránt egy ellenérzés. Magánvéleményem szerint az élsport öncélú és életellenes.

A példaképemről  tragikus hírek jöttek

A 2024-es párizsi olimpia kapcsán a sport a figyelem középpontjába került.
Ezt a figyelmet használta ki Henrietta nővére is – Barbara –, aki kéréssel fordult a magyar emberekhez, mert gyűjtést szervez az egykori tornásznő kezelésére. Ónodi Henrietta szíve többször is megállt és hosszútávú kezelésre szorul.

Azonnal rákerestem a tornásznő születési dátumára és a veleszületett energiájára. A gyanúm beigazolódott. Hányszor tapasztaltam már hasonlót! Ez a többszörös bajnok is kevés életenergiából gazdálkodott.
Sajnos ismét visszaigazolódott az, amit a Kronobiológiával eltöltött évek során már számtalanszor tapasztaltam. Nem lehet büntetlenül eltérni attól az energetikai készlettől, amivel születünk. Mindenkinek abból kell gazdálkodnia, amit születésekor feltöltött magába.

 

Sportág választás előtt kérdezze meg kronobiológusát!

Küldetésemnek tekintem elterjeszteni a pedagógusok, az edzők, az orvosok és a szülők körében Kronobiológiát, hogy legyenek tisztában a gyerek energetikai eszközkészletével. Tudják meg, mennyiből gazdálkodhat a gyerek, a páciens, a tanítvány.
Azonban ezt sokan misztikumnak tekintik, pedig a kijevi egyetemen professzora, Artur Zsazskov kutatásaira épül a módszer. Pedig kár vele vitatkozni, mert működik.

A Kronobiológia ismerete nélkül az edzőknek nem szabadna gyerekeket beválogatniuk  profi sportolónak. De a szülő sem engedhetné – persze ha tudna róla.

A Kronobiológia ugyanis pontosan számszerűsíti, kinek mennyi életenergia áll rendelkezésére.
A Kronó szerint mindenki sportolhat. Sőt, élsportoló is lehet bárkiből. De azoknak, akiknek kevesebb áll rendelkezésükre, azok valamilyen módon meg fogják fizetni az árát annak, hogy végletesen kihasználták a testüket.

 

Hogyan bántak a tornászlányokkal?

(Semmi újdonság.)

Nem titok, hogyan bántak akkoriban a tornászlányokkal. Azt nem tudom, hogy most is így van-e.
A végsőkig terhelték őket. Még reggel az iskola előtt edzettek három órát. Aztán délután sokkal többet.
Ezt több egykori tornász úgy fogja elmesélni, hogy ez nem kényszer hatására történt. Erre a hozzáállásra is lesz lejjebb magyarázatom – (kronobiológia – kamélikusok)

Tanulóként nem kellett túl sokat teljesíteniük, mert az iskola szemet hunyt az alacsony teljesítmény fölött. Megértették, hogy ezeknek a gyerekeknek nincs erejük figyelni. Este 8 körül estek haza, ettek és már képtelenek voltak tanulni, csak belezuhantak az ágyba.

Éhezés, futtatás, verés, …

Nagy verseny előtt drasztikusan fogyasztották őket.  A nyári melegben télikabátban futottak a sportpálya körül. Az edzők rendszeresen elvették az ételüket. Henriettát például 37 kilósra is sikerült lefogyasztani.
De sokat tudnának mesélni az egykori ritmikus sportgimnasztikás lányok is. Nekik a rüsztjüket verték buzogánnyal az edzők, hogy szebb legyen a spiccük.
Ez a hozzáállás az „orosz módszer”.

“Akkor kell enni, amikor van rá mód”

Egy osztálytársa így emlékszik vissza arra, amikor döbbenten nézte, ahogy a  csepp tornászlány egy hatalmas hamburgert kebelez be.
„Megkérdeztem tőle, h ezt hogy? Mondta, h hát reggel 4-kor kel, megy edzeni, aztán pár magánóra, megint edzés, megint órák, edzés, órák és csak így van ideje enni. Akkor betol vmi brutált, mert 5-6 óráig megint nem lesz rá ideje.”

Az egykori tornász egy interjúban elmondta, hogy akkor kell enni, amikor van rá mód.

Egy másik iskolatársa mesélte, hogy amikor Henriettát kereste, akkor mondták neki hogy: „Ugyan már, tudod, hogy a Márványban ül.” A versenyre agyonfogyasztott, lesoványodott, kiéheztetett csodalány órákig habzsolta a habos süteményeket a belvárosi cukrászdában.

Henit nem hallottuk panaszkodni

Ő maga így beszélt az időbeosztásáról: „Heti 11 edzés, naponta 6-8 óra, persze iskola mellett. Ilyen napirend nem hagy időt szabad programra, minden percünk be volt osztva. Viszont már nagyon fiatalon utazhattam, még a szocialista rendszerben is. Rengeteget jártunk külföldön, világot láttam gyerekként. Ráadásul nagyon szerettem tornázni, nagyon motivált voltam. A legjobb barátságaim is a sportból nőttek ki. Valamit valamiért.”

Egyesek tűrik, mások ott hagyják

Természetesen semmi újdonságot nem mondtam ezekkel.
Egy barátnőm gyereke is csak évekkel a visszavonulása után vallotta be az anyukájának a kínzásokat. Ugyanis attól félt, hogy utána nem engedik majd és nem tornázhat.

Aki egykor profi szinten edzett, az pontosan tudja, miről beszélek. Volt olyan egykori úszó kliensem, aki azért hagyta abba az úszást, mert nem bírta tovább az edzői bántalmazást. Az edzők strandpapuccsal verték a gyerekeket, ha azok nem teljesítettek, nyafogtak, …

Hogyan történtek a kiválasztások?

Az edzők körbejárták a környék óvodáit és iskoláit vadászva a tehetséges és jó alkatú kislányokra. Aztán a szülőket is megnézték. Ugyanis abból lehet következtetni, vajon később milyen alkatúak lesznek serdülő lányok. Azokat találták a legalkalmasabbnak, akiknek a szülei kis termetűek, vékonyabbak voltak.

Ma is sok szülő és gyerek álma élsportolóvá és olimpiai bajnokká válni. Én soha nem tenném ki a gyerekemet a fentieknek. Nemcsak pszichológiai értelemben, hanem a fizikai egészségét is tönkremeheti a terhelés, a sanyargatás, az éheztetés és a bántalmazás.

Szerintem a legtöbb szülő nem volt tisztában az említett “edzésmódszerekkel” és körülményekkel. Nem hiszem, hogy hagyták volna a gyerekeiket ennek kitenni.

 

Hogyan sínylette meg a testük?

Példának okáért a tornászlányoknak hihetetlenül rossz fogaik voltak, mert a testük minden tápanyagot elvont a szervezettől az éhezés miatt. A test onnan vett el energiát, ahonnan tudott.

Ónodi idejében a békéscsabaiak legnagyobb favoritja Kovács Kriszta volt, aki hiába számított a legtehetségesebbnek, mivel súlyosan megsérült a gerince, kénytelen volt  abbahagyni a tornát.

Sok élsportoló már fiatalon szembesül azzal, hogy mire végetér a sportolói pályájuk, az ízületeik olyanok lesznek, akár egy 70-80 éves embernek. És eddig csak a látható fizikai tünetekről beszéltem. A szívenergiára még nem került sorra.

Sok szülő álma a bajnoki cím, máskor a gyereké is. Azonban egy egész élet mehet tönkre az élsport által. (Végletes magánvélemény: szerintem az élsport senkinek sem való, mert nem tesz jót. Én be is tiltanám az élsportot, mert a mozgásban és a játékban hiszek, de ettől most tekintsünk el.)

Ónodi Henrietta viszonylag fiatalon abbahagyta a tornát, de nem elég korán.
Aztán néhányszor újra is kezdte, többek között az egyetemen.

 

Utánaolvastam a tornásznő felnőttkori körülményeinek.

Egyetem és sport

Ilyen sportolói sikerekkel az USA-ban könnyű bejutni egyetemre. Egy olimpiai, világbajnoki, európai aranyérem olyan magas pontszámokat biztosít, ami által ingyenesen tanulhat az egyetemen. Minden költségét álljá, ami a sporttal és a tanulással kapcsolatban felmerülhet.

De Henrietta többszöri sikeres újrakezdés után végleg felhagyott a tornával és a családjára és a karrierjére összpontosított. Mintha érezte volna, hogy …

Család

Végigasszisztálta férje orvosi tanulmányait és azután pedig a férj kiropraktőri tevékenységének a hátterét biztosította adminisztrációs és marketing szempontból. Időközben szült 3 gyermeket.

Tehát dolgozott, három gyermeket nevelt és a sportolói munkát múltját teljesen maga mögött hagyta. Jelenleg 50 éves és egyedül neveli a három gyermekét, akik most 13, 17 és 18 évesek.

 

2024 március:    Ónodi Henrietta szíve megállt

2024. március 28-án a vásárlás közben összeesett. Azonnal kórházba szállították. Útközben többször is leállt a szíve. Stabilizálták és a kórházban szinte teljes artériás elzáródást diagnosztizáltak nála. Azonnal elvégeztek rajta egy életmentő műtétet. Azóta is kezelés alatt áll.

Azonban hosszú távon gondozásra van szüksége. Mivel Henrietta az Egyesült Államokban él és onnan nem hazaszállítható, ezért a rehabilitációja is ott zajlik. A kezelés napi 2000 dollárba- kerül. Azonban a biztosítója ezt nem fizeti.

Így a szintén Amerikában élő nővére Barbara fordult a magyar emberekhez és gyűjtésbe kezdett, hogy össze tudjanak kb. 180 millió Ft-ot gyűjteni a rehabilitációra és a kezelésekre. Egy hétre kb. 5 millió Ft-ra- lenne szükség. Henrietta rendelkezik egészségbiztosítással, de ekkora összeget a biztosítója nem fizet. A tornásznő fizikai állapota annyira rossz, hogy nem megoldható a hazaszállítása.

Több cikkemben is írtam azokról az éélsportolókról, akik a sportpályán estek össze vagy idő előtt haltak meg és ezzel sokkolták a rajongói táborukat.
Ugyanis mióta Kronobiológiával foglalkozom, megfigyeltem, hogy a kis összéletenergiával született emberek idő előtt elfogyaszthatják a rendelkezésükre álló életenergiájukat.

 

A) eset: Aki csak fizikai szinten rendelkezik kevesebb energiával

Ha a sportolónak magasabb összeéletenergia áll rendelkezésére, de ez úgy oszlik el, hogy fizikailag kevesebb energiából gazdálkodik és inkább intellektuálisan vagy érzelmileg van több, a fizikai energia akkor is elfogy előbb-utóbb.

 

Ők a szerencsésebb sportolók közé tartoznak – még ha kevés fizikai energiával rendelkeznek is, –, mert magas a szívcsakra értékük. Innen tudnak átcsoportosítani.

Amikor az alsó energia központokból a kimerítő fizikai terhelés elfogyasztja az energiát (2. és 3. csakra), akkor a következő szintről, az érzelmi szintről csoportosíthatnak át a mozgásra (4. csakra). Ez konkrétan a következő energetikai hely, vagyis a szív energiája.

Ha az illető pl. önérvényesítőnek megszületett, akkor neki onnan van mit elvennie és csak sokkal később derül ki, mennyire használta el a fizikai energiáját. Sőt, lehet, hogy felszínre sem fog kerülni az egészségügyi károsodása emiatt az átcsoportosítás miatt. Sőt, még a szíve is kibírhatja ezt az energetikai átrendeződést.

 

B) eset: Sem fizikailag, sem érzelmileg nem áll sok energia rendelkezésre

Ám mi van akkor, ha nem csak fizikai szinten áll kevés energia rendelkezésre, de a szívcsakra is alig terhelhető? Henrietta épp ebbe a kategóriába esik.
Születési dátuma: 1974. május 22. Ha beírod a kalkulátorunkba ezt a dátumot, akkor ugyancsak nagyot fogsz nézni.

Én – a cikk írója – 415-ös összéletenergiával születtem. Az enyém kifejezetten sok, Henriettáé pedig alacsony: 159. Neki ennyiből kell gazdálkodnia az élete során. Ez nem jó vagy rossz, hanem erre az életére neki pont ez a megfelelő.

A fizikai terhelhetősége – a fék és az aktivitás együttes értéke – 82. Ez a közepes fizikai terhelhetőség alsó harmadában esik. Ha ezt elhasználta aktív sportolói munkája során, akkor tovább tudta hárítani ezt a hiányt a szívcsakrájába.

Ott viszont 6 százaléknyi energia állt a rendelkezésére, ami tulajdonképpen majdnem semmi. Tehát onnan nincs mit elvenni.

 

Az Érzékenyek hűségesebbek, mert nem szórhatják magukat

Henrietta érzékeny érzelmi adottsággal született – ennek minden előnyével és nehézségével együtt. Az érzékeny emberek nagyon sokáig képesek elmenni egy házasságban, akkor is, ha az nem működik. Nekik nincs elvesztegetni való szívenergiájuk. Nem csak nem szórják magukat, hanem igyekeznek kitartani a végsőkig egy párkapcsolatban. Gyakran még nem is az a fontos, hogy ők szeressék a másikat, hanem az, hogy ők legyenek szeretve, mert az biztonságos. Nem tudnak újra és újra felkelni egy érzelmi veszteségből.

Az is elképzelhető – erről semmit nem tudok -, hogy a tornásznő válása is megtépázta ezt a 6 százaléknyi szívenergiát.

Tehát ha figyelembe vesszük az extrém kihívást jelentő sportolói múltat, akkor teljesen tiszta a képlet. Ennyi energiája volt ennek a csodás nőnek az élete működtetésére. És most pihennie kell.

„Nem két hónapban gondolkodunk, hanem hosszabb távon, hogy mindent meg tudjunk teremteni a felépüléséért” – nyilatkozta a nővére.

Az Érzékenyek szuperképessége

Henrietta érzelmi karaktere szerint érzékenynek született. Ha lehet így mondani ő az érzékenyek között is a legérzékenyebb.

Az érzékeny ember képes hideg fejjel működni. Ez óriási segítség volt számára a pszichológiai megterheléssel szemben.

Akik ennyire érzékenyek, azok úgy élik túl ezt az intenzív stresszt, ami a felkészülés és a versenyek során rájuk nehezedik, hogy egyszerűen kizárják a külvilágot. Erről is nyilatkozott Ónodi. „Volt olyan világ verseny, ahol az izgalmat nem tudtam kizárni, de aztán ez gyakorlással egyre jobban sikerült.”

Az érzékenyek másik megoldó módszere, hogy könnyen el tudják magukat sírni, ezzel engednek szabad utat a felgyülemlő érzelmeknek. Kívülről fegyelmezettnek és hidegnek látszódnak, de belül nagyon intenzív lelki életet élnek.

Egy rajongója:
„Amikor tornáztam hatalmas példakép volt többünk számára Ónodi Henrietta. Volt, hogy estig ültünk vele a tornacsarnokban, mert a gerendán kellett állnia és csinálni egymás után az elemeket …, ő pityergett és mi ott ültünk zsebkendővel a kezünkben és adtuk neki, amikor szüksége volt rá.„

Ónodi Henrietta is úgy járt, mint Kolonics György.

Akárcsak Henrietta, Kolonics György (kétszeres olimpiai bajnok és 15 szeres világbajnok! ) is Kamélikusnak született. Ám Kolonicsnak sokkal több szíveenergia állt rendelkezésre.

Ő 24 nappal a harmadik olimpiai megmérettetése előtt halt meg váratlanul edzés közben, valószínűleg állás miatt. Az utólagos vizsgálat eredménye szerint szívtágulattal járó szívizombetegség, a bal szívfél heveny elégtelensége volt a halál oka.

 

A Kamélikusok fizikai energiája

A Kamélikusok alapadottságához hozzátartozik, hogy befolyásolhatóak. Mivel nekik az az életfeladatuk, hogy ráhangolódjanak egy másik emberre, és úgy működjenek, mint az útmutatójuk. Azzal segítenek másokat, hogy nekik, vagy az útmutató domináns személynek nem kell változnia.

Ahogy valamennyi temperamentumnak, ennek az adottságnak is van árnyoldala. Mégpedig az, hogy ha az útmutató – például a szülő, edző, házastárs, … — azt tanácsolja, hogy továbbra is tegye bele magát teljesen a sportba, akkor ők ezt teszik.

Kolonics György is többször abba akarta hagyni a versenyzést, azonban hagyta magát rábeszélni a folytatásra. Ez volt számára a könnyebb. A szíve azonban neki sem bírta.

Henrietta nagyon motiváltnak érezte magát, mert támogatták a szülei, ünnepelték a szurkolók, de leginkább az edzők hatottak rá. Ugyanis a Kamélikus ember motivációja legtöbbször nem a sajátja, hanem más emberek instrukciójából motivációjából fakad.

Az alkalmazkodásáról további nagyon beszédes mondatok árulkodnak. Nagyon szeretett utazni és könnyen alkalmazkodott a 25 országhoz, ahol szinte még gyerekként járt. Nem viselte meg az örökké változó környezet. Ez is jellegzetes Kamélikus tulajdonság.

 

A kis energiájú ember is képes nagy teljesítményre

Egy interjúban ezt mondja: „Strapabíró voltam, bírtam munkát. Számomra ez nem lemondás volt, hanem ez egy más típusú elfoglaltság.”

A kis energiájú emberek is rendkívül nagy teljesítményekre képesek. Főleg kezdetben, amikor még rendelkezésükre áll a fiatalságból fakadó életerő. Azonban ez képes elfogyni és utána már nem marad belőle.

Ha továbbra is így élik az életüket, akkor megfigyelhető, hogy más tevékenységre nem marad erejük csak arra az egyetlenre, ami az életünk középpontjában van.

 

Jól érezte, hogy vissza kell vonulnia

Henrietta rendelkezett egy bizonyos önreflexióval és önmagával kapcsolatos bölcs belátással, ugyanis már nagyon korán és többször is abbahagyta a versenyzői pályafutását. Háromszor biztosan. Például az 1992-es olimpia után is kiszállt. Nyilatkozata szerint lelkileg és szellemileg is sok volt.

Aztán egyetemista korában egy egyetemi versenyen megjelent benne a félelem, és úgy érezte az az ő jele. Hallgatott is rá és végleg abbahagyta a tornát.

Az olimpiai győzelme előtt közvetlen egy európai és egy világbajnokságot nyert meg, így óriási elvárásokkal megterhelve utazott az olimpiára. Amikor arról kérdezték egy interjúban, hogy mit érzett az olimpiai bajnoki győzelme után, így mesélt róla: „Iszonyatos fáradságot éreztem először. Még a dobogón is. Hirtelen kijött a fizikai és a szellemi terhelés. Mikor hazajöttünk, csak akkor láttam, milyen hatással volt ez az emberekre.”

 

Elvesztette az egyik fontos útmutatóját

Ez csupán találgatás, de Henrietta számára nemcsak az edzője, de az édesapja is erőteljes befolyásoló tényező, útmutató volt. Együtt terveztek közös jövőt maguknak Békéscsabán a diploma megszerzése után. Azonban miután 1996-ban, 43 évesen az édesapa meghalt, már nem érezte úgy, hogy Csabán szeretne élni, mert már nem volt realitása a közös álmuknak. Visszaköltözött Amerikába, és azóta is ott él. Ez is egy igazi Kamélikus működés.

 

A szívmegállás egy új esély – akár egy újjászületés

A cikknek itt még nincs vége.

Ugyanis a szívmegállás a Kronobiológiában egy új esélyt jelent.

Az újjáélesztése egy új Kronobiológiai képletet biztosít számára. Nagyon fontos, a szívmegállás és újraindítás dátuma, ami Henrietta esetében:

2024. március 28.

Ez az új képlet vajon segít-e a felépülésben? Vajon több életenergiával fog-e ezentúl rendelkezni?

A válasz egy határozott igen!
Fizikai szinten szinte ugyan azzal az adottsággal, temperamentummal jött vissza a tornásznő. Tehát továbbra is Kamélikus lesz, akinek szüksége van útmutatóra. Élete hátralevő részében sem terhelheti jobban a testét, viszont jót tenne neki, ha a gyerekei mellett párkapcsolatban élne.

Érzelmileg és különös tekintettel a szívenergiájára sokkal jobbak az esélyei.
Az eddigi 6%-os terhelhetőség 44-re emelkedett, ami óriási lehetőség.

Ami viszont drasztikusan megváltozott Henrietta képletében, az a szellemi szellemi adottsága.
Eddig Gyakorlati Gondolkodóként működött az agya, ezentúl viszont Produktív Művészi lesz. Vagyis a jobb agyféltekéja lesz hihetetlen jól terhelhető és összességében is igényelni fogja a szellemi kihívásokat.
Az agyának eddig praktikus módon kisebb szakaszokban volt igénye a terhelésre, ezzel szemben most szinte kívánni fogja a jobb agyféltekéje és kihívásokat.

 

Ha ennél többet szeretnél tudni erről a születési dátumról, akkor a üsd be a szívújraindítás dátumát a Kronobiológia kalkulátorunkba – a 2024. március 28-i dátumot – és máris többet olvashatsz róla.

 

Előfizetőként még ennél is többet.
És rendelhetsz részletes elemzést is az elemzés varázslóban.

Ez a cikk nem a tornásznő életét hivatott szétszedni, hanem az ő életén keresztül szerettem volna felhívni a szülők, az edzők figyelmét arra, hogy sokkal körültekintőbben kell eljárni akkor, amikor az sport felé irányítják a gyerekeket.
Erről a témáról még itt is írok:

Hogyan változtathatod meg az adottságaidat?
Mindenkinek 3 szülője van – neked is
Nem vagyunk már maszületett bárányok

 

 

És egy új szempont: a szív megállással a sorsa is megváltozik

És egy új szempontot is figyelembe érdemes figyelembe venni. A sorsa szempontjából egy új küldetésszámot is fog kapni. De ez már az Életforgatókönyv módszeréről szól.

 

—————-

Ajánló:

Családállítás Szegeden:

2024-es időpontok:

  • 2024. aug. 28. szerda délután 15-20:00
  • 2024. szept. 15. vasárnap 9:00
  • 2024. október 08. kedd 15:30
  • 2024. november 09. szombat 9:00
  • 2024. december 28. szombat 10:00

 

Ingás Közvetítés tanfolyam szeptember 9-től

ÉFT – kopogtatós tanfolyam, oldás és öngyógyítás: okt. 10-tól

Az Életforgatókönyv módszerét utólag visszanézősen bármikor megtanulhatod tőlem. Írj és küldöm a tudnivalókat.

Egyéni konzultációk Szegeden és online hétfőtől péntekig.
Budapesti időpontok itt. 

 

 

Miért lesz beteg egy beteg anya gyermeke? Családállítós megközelítés

Mi válthat ki betegséget? És a családállítás megoldhatja-e?

A családállítás során megdöbbentő dolgok kerülhetnek a felszínre.
Például egy gyerek betegségéről kiderült, hogy olyan akart lenni, mint az anyja. Számára ez jelentette a szeretet kifejeződését. Ezt tudta tenni az édesanyjáért.

Természetesen ezt nem tudatosan tette.

A lélek misztikus működése

A családállítás ezt a lélek misztikus működésének nevezi.

Miért?

Azért, mert egy másik síkon értelmezhető csak, ami történik. A hétköznapi tudatunkkal nehéz megérteni miért csinál ilyet valaki.

A gyermek lelke úgy érzi, hogy ha ő szenved, mást nem is kell tennie és megváltja a szeretett személyt. Persze ez egy tévedés, hiszen attól nem fog meggyógyulni az anya, ha a gyereke ugyanúgy beteg, mint ő.

Ám ezen a misztikus síkon a gyermek úgy érzi, hogy ezért a rossz dologért ő is rosszat fog kapni és végül ez majd valami jót fog eredményezni. Mintha a szenvedésével megválthatná az anyját.

A családállítások akár ilyen működéseket is a felszínre hozhatnak.

 

És mi lesz azután?

Miután láthatóvá válik ez a mágikus gondolkodás, leteheti ezt a terhet a gyerek. Rájöhet arra a lénye teljességével, hogy akkor is oda tartozik családhoz, ha ő egészséges, illetve visszaadhatja azt, ami nem rá tartozik.

Az ősök többnyire úgyis azt akarják, hogy az utódok boldogabbak legyenek.
Azért használtam a többnyire szót, mert néha az is megtörténik, hogy annyira beleragad a családi lelkiismeret egy traumába, hogy visszahúzza magához a családtagokat és nem engedi őket boldogulni. De ez ritka.

Azonban többnyire az a jellemző, hogy a nehéz sorsú, sokat szenvedett ősök azt akarják, hogy az utódok boldogabbak, sikeresebbek legyenek, többre vigyék, mint ők.

Most csak egyetlen példát hoztam fel arra, hogy mi minden derülhet ki egy családállításon. De nem csak a kiderülés a lényeg, hanem a rosszul rögzült minta megváltoztatása is.

 

Nem mindig a családban van a „hiba”

Bármi legyen is a gondod, bízz a módszerben!
A családállítás, nem mindig a családon belül találja meg az okokat. A módszer túlmutat önmagán.

Rámutathat a sorsfeladatunktól való eltávolodásra.
Vagy egy kirekesztett, megtagadott személyiségrész hiányára, ami csak arra vár, hogy visszaintegrálódjon és jó helyre kerülve a szolgálatunkba álljon.

 

Extra családállítási időpont

Mostanában annyira sokan jelentkeznek családállításra, hogy betettem PLUSZ időpontokat is.

Legközelebb Szegeden 2024. augusztus 28-án szerdán 15-20:00-kor tartok családállítást.
Ha jelentkezel, kérlek jelöld meg, hogy segítőnek vagy állítónak jelentkezel-e!

Két állítás között mindig van módod egy kicsit megpihenni. Hozhatsz magaddal egy kis harapnivalót. Kávé, tea, hűtő, … mindig van.

  • 2024. aug. 28. szerda délután 15-20:00
  • 2024. szept. 15. vasárnap 9:00
  • 2024. október 08. kedd 15:30
  • 2024. november 09. szombat 9:00
  • 2024. december 28. szombat 10:00

 

 

Budapesti családállítási időpontok

Sokan kérték, hogy Budapesten is tartsak családállítást. A következő időpontokra lehet jelentkezni – amíg van hely. A helyedet a részvételi díj befizetésével tudod lefoglalni.

  • 2024. szept. 12. csütörtök 13-20:00
  • 2024. október 16. szerda 14-20:00
  • 2024. november 14. csütörtök 14-20:00

Állítóknak a részvétel: 25.000.-
Segítőknek: 3.000.-

Tudnivalók itt.

—————————–

Az elvonuláson mindenkinek lesz minimum két állítása

A szokásos őszi elengedős, traumaoldós és családállítós elvonulás most kivételesen egy nappal tovább tart, így lesz mindenkinek lehetősége minimum két állításra. És mivel a kolléganőmmel jól együtt működünk, a villám-állítások is bele fognak férni. Még 3 hely kiadó az elvonulásra.

Jelentkezz emailben, Messengeren, vagy telefonon!

Telefon: +36 70/267-0679;
e-mail: efthajduildiko kukac gmail.com
Messenger: https://www.messenger.com/t/100001944667307

Családállítás, pénz, molesztálás

Én mindig mondom, hogy a pénz nem mindig a pénzről szól

A legutóbbi családállításon egyik állító azt kérte, hogy vizsgáljuk meg, miért mindig csak annyi pénze van, amennyi éppen elegendő.

Érdekes módon egy gyerekkori molesztálási kísérletet kellett körbejárnunk.
A molesztálás, abúzálás, egy igen megosztó téma a családállításon résztvevők között, mert Bert Hellinger a megszokottól eltérő szempontokat is behoz.

Az állítás kezdetekor kiderült, hogy nem pénzt kell először górcső alá venni, hanem egy régebbi történetet kell feltárni.

A hely törvénye sérült

A törvény így szól:
„Mindenki csak a saját helyén és szerepében élheti jól az életét.”

Ez esetben a fiatal kislányt arról kellett lebeszélni, hogy ő ne akarja jobban tudni, hogy hogyan kellene az anyjának az apja mellett működnie. Természetesen ez a gyermek nem tudatosan állt be az anyja helyére. Az egész vizsgálódásnak nem a zaklatási kísérlet volt a lényege, hanem a gyereket kellett a helyére visszaküldeni. Ahogy a családállítás szokott fogalmazni: „Mars vissza a gyerekszobába!”

Nem véletlenül fedettek az állítások

Egyáltalán nem ment könnyen ez a lebeszélés még akkor sem, amikor felfedődött az állítás témája.
Pedig én nagyon szoktam törekedni arra, hogy a szereplők ne tudják, miről is van szó. Nagyon bele tud rondítani a tiszta információba a személyes elképzelés. Hiszen mindnyájunknak van valamilyen ítélete a molesztálással kapcsolatban.

 

 

A családállításnál ki kel iktatni az egót

Egy családdinamikai rendezésnél nem szabad a vezetőnek a felületes érzelmi kitörésekre reagálni. Sokan megijednek, amikor ilyet téma kerül eléjük. De én tudom, hogy emögött is egyfajta szeretet rejtőzik. Csak várni kell, méghozzá elegendő ideig és az állításban megmutatkozik egyfajta szeretet.

Vagy ki kell deríteni egy másik mozgatórugót.

Egy lány csak akkor tud eltávolodni lélek szinten az apától, ha felismeri a saját odafelé irányuló mozgását.
Ha a lány gyermeknek mindössze harag lenne a szívében, akkor a helyzet nem tudna oldódni és mi értelme lenne ennek a lélek szempontjából? Semmi. Csak benne marad az ellenállás, a harag, a sérülés – talán egész életén keresztül.

Ha felszínre kerül a valódi mozgatórugó, akkor tud oldódni a fájdalom.
A rendezésnek az a célja, hogy a lány el tudjon szakadni ettől a kötődéstől és traumától, hogy utána tudjon valamit kezdeni az életével. Nem arra van szükség, hogy üldözze a tettest, hanem hogy helyére kerüljön valami, jól érezze magát és szabad lehessen.

Ezután a rendezés után tudtunk az eredeti pénz kérdéssel foglalkozni.

A beépített bölcsesség

Én éppen azt szeretem a családállítás módszerében, hogy egyrészt nagyon kíméletes – vagyis az információs mező csak azt fedi föl, amire fel vagyunk készülve.
Másrészt mindig azt az okot, a probléma azon keresztmetszetét tárja elénk, ami épp a leghasznosabb a megértés és az oldódás szempontjából.

Ezért szoktam én bölcsnek nevezni ezt a módszert. Mintha meghúzódna mögötte egy intelligens szellemi lény, ami tudja mire van ott, akkor a legnagyobb szükség.

 

A következő családállítás közkívánatra hétköznap délután lesz, így max. 4 állításra lesz lehetőségünk. Viszont végre azok is el tudnak jönni, akik a hétvégéjüket nem tudják szabaddá tenni.

 

Tudnivalók.

2024-es időpontok Szegeden:

  • 2024. aug. 28. szerda délután 15-20:00
  • 2024. szept. 15. vasárnap 9:00
  • 2024. október 08. kedd 15:30
  • 2024. november 09. szombat 9:00
  • 2024. december 28. szombat 10:00

2024-es időpontok Budapesten:

  • 2024. szept. 12. csütörtök 13-20:00
  • 2024. október 16. szerda 14-20:00
  • 2024. november 14. csütörtök 14-20:00

Lehet vérnyomást rendezni családállítással?

KÉRDÉS:   A vérnyomásra is rá lehet nézni családállítással?
.
VÁLASZ:  Tulajdonképpen bármire rá lehet nézni a családállítás módszerével. Az információs mező rendelkezik egyfajta bölcsességgel és az mutatja meg, hogy a tünet mögött húzódó probléma melyik szeletét fedje fel.
ALACSONY VÉRNYOMÁS LELKI OKA
– Nem tud ellenállni, meghátrál a kihívások elől.
– Nem keresi a határait.
– Elmenekül a konfliktusok elől.
– Látszólagosan lemond a saját hatalmáról.
ESET: Akit kitagadtak, azt valaki képviselni fogja az életével.

Nemrégiben egy családállításon az alacsony vérnyomás mögött egy kirekesztett, kitagadott családtag állt. Az izomteszt szerint a kérdező nagyszüleivel kellett foglalkozni.

ELMENT A HÁBORÚBA, DE NEM JÖTT VISSZA
Sok családjában előfordult, hogy valakinek a felmenője elment a háborúba, és olyan sokáig volt távol hogy, mindenki azt hitte, meghalt.
Esetünkben egy új férfi jelent meg az itthon maradt nő életében.
Aztán az eltűnt férj néhány év múlva mégiscsak hazatért, pedig azt hitték, odaveszett. Nem könnyű szituáció.
A fent említett vérnyomásos esetben is ez történt. A nő, aki halottnak hitte a férjét, összejött egy másik férfival és gyereke is született.
Aztán a háborúból hazatért visszaállt a helyére és felnevelte ezt a gyereket is. Egyébként nagy szeretettel és jól végezte a dolgát. Később további gyermekeik is születtek.
A képviselők azt a jelenetet mutatták, amikor az anya szinte rögeszmésen rá fókuszált a gyerekére és ringatta “kicsikéjét”. Közben pedig azt várta az apától, hogy ő is ugyan ilyen elkötelezett módon viselkedjen.
De a férfit nem tudta bevonni a saját játszmájába.
De mi itt a baj?
A valódi konfliktus abban rejlett, hogy a nő nem tisztelte a vérszerinti apát, aki szerinte léha és meggondolatlan életet élt.
– Minden hozzáállásra szükség van –
Pedig a férfi azért tetszett meg neki, mert ő túlságosan feszülten állt az élethez és szüksége volt egy könnyedebb hozzáállásra. De nem tudott túllépni önmagán és görcsösen rákoncentrált a gyermekére. A régi férje jobban passzolt ehhez az énjéhez.
Az anya sérülését is gyógyítani kellett
Végül meg kellett érteni, hogy ez a nő azért féltette ennyire a babáját, mert azáltal traumatizálódott, hogy kisgyermekkorában magára hagyták. Amikor ezt kimondta, zokogásban tört ki.
Hogy jön ide a vérnyomás?
A kérdező az alacsony vérnyomásával a vérszerinti nagyapát képviselte. Ez a férfi inkább egy megúszós, duhaj életet élt és igyekezett kibújni a kötelezettségek és a felelősség alól. Talán nem is akarta átadni a helyét az eredeti férjnek, nem tudott belemenni a konfliktusba. Talán nem is akart harcolni és felelősséget vállalni.
Az állítást megrendelő kliens az élethez való hozzáállásában viselkedett úgy, mint a nagymamája. Sokat dolgozott, felelősséget vállalt, túlterhelte magát. De mindeközben annyira vágyott egy kis lazulásra, arra, hogy egy kicsit könnyebb lehessen az élete és kevésbé görcsösen tudja venni a dolgokat.
Elrendezés
Az állításban mindkét férfi érdemeit elismertük – hiszen szükség volt arra is, aki felelősen felnevelte a gyermeket, de szükség volt arra is, aki “megcsinálta” és egy új vérvonalat és hozzáállást, nevezetesen a könnyedséget hozta be a családba. Egyébként az állításban szereplő kisbaba sorsa felnőttként valóban nagyon eltért a testvérei sorsától. Sokkal jobb körülmények között, betegségek nélkül, jó anyagi körülmények között és családban él tele az életét. Ellentétben a másik apával rendelkező testvéreivel, akik mind borzasztó dolgok kommentek keresztül életük során és az korán haltak meg vagy csúnyán.
A kliensnek ezentúl már nem kell az alacsony vérnyomásával megjeleníteni a nagyapját.
Ebben az állításban a befeszülő nő traumáját is oldottuk azzal, hogy megértettük őt.
Szerintem mindenre lehet állítani
Sokszor kérdezik tőlem, hogy „és erre meg erre lehet állítani”.
És én mindig azt mondom, hogy persze, mindenre lehet állítani. De persze ehhez kell egy fajta etikus és bölcs hozzáállás. Azonban a mező segít abban, hogy ne nyúljunk olyasmibe bele, amire nincs engedély vagy nem etikus.

A legközelebbi családállítás időpontok Szegeden:

  • 2024. július 28. vasárnap 9:00
  • 2024. aug. 14. szerda délután 15-20:00
  • 2024. szept. 15. vasárnap 9:00
  • 2024. október 08. kedd 15:30
  • 2024. november 09. szombat 9:00
  • 2024. december 28. szombat 10:00
————
Ajánló:

Kronobiológia webinár július 11. csütörtök 18:00

Egyéni konzultációk Szegeden és online folyamatosan.
Budapesti időpontok itt.  (aug. 8. csüt.))

 

Szeptember 9-én indul a következő Ingás Közvetítés tanfolyam,

 

4 napos elvonulás szeptember 25-29.
Jelentkezz és alakítsunk az életeden!

 

ÉFT tanfolyam október 10-től 

Számodra mi a prioritás az idén? Mondok egy plusz szempontot.

Mostanában nagyon sok marketing tevékenységet végeztem és az emberek csak rövid egy-két napokra vállalkoztak vagy az online-os részvételre.
Mivel tegnap karmazáró nap volt (Életforgatókönyv), jobban figyeltem, mint máskor és észre is vettem a világ által jelzett mondatokból a megoldást.
Tehát tegnap 39/12-es nap volt, ami nem csupán lezárásra jó, hanem olyan gondolatokra, felismerésekre is, amik segítenek valamit beteljesíteni, összefoglalni. Sokan félnek ettől a naptól, de én kifejezetten szeretem. Egy kicsit skorpiós hangulatú, szembe lehet nézni valami szörnyűnek hitt dologgal.
Miközben figyeltem a világot, sok mindent megértettem.
Üzeneteket mondtak számomra az emberek – egyébként is mindig ezt teszik, csak kell a fül hozzá. 🙂
– Ó, de kár, pont aznap lesz a gyerekem születésnapja.
– Akkor az unokámmal kell lennem, …
– A párom csak három napra jönne el szívesen.
– Minek menjek bárhová, én csak otthon szeretnék lenni.
– A fiamat kell vinnem edzésre.
– Még 2 év és a gyerekem kirepül. Inkább vele szeretnék lenni.
– …
Még a marketinges kollégáim is azt írták, amikor én elvégeztem a feladatot és nekik csak épp meg kellett volna osztaniuk egy posztot, hogy
– ma családi nap volt és ezért nem neteztem.
A másik kolléga azt mondta,
– hogy holnap talán odajutok a géphez.
Ez már elég sok jel 24 órán belül. Talán még jelolvasónak sem kell lenni hozzá. 🙂
26/8-as évünk van, de valamiről még nem beszéltünk.
2024 = 26/8
Az idei fő feladatunkat év elején így határoztam meg:
Az idén meg kell tanulni szétválasztani, mi a mi felelősségünk és mi a másé.
De ez az év megmutott egy másik fontos szempontot is.


A 6-os a családról is szól, nem csak a felelősségvállalásról. Tehát az idő minősége miatt a világban most a legtöbb embernek a családja a prioritás. Én el tudom fogadni. Lehet az időminőséggel vitatkozni, de nem éri meg.

Szóval, érzem a hihetetlen érdeklődést a programjaim és a tanfolyamaim iránt, de talán nem a legjobbkor akartam az embereket elhívni a családtól. Nem igazán nyitottak a közösségi együttlétekre.
Ha érzik is a hívást, akkor is jobban megoldják a két napokat meg az online-t.

Lehet hogy nem tudják olyan mértékben letenni a felelősséget, mint ahogy én szeretném. Lehet, hogy nekem ez megy, de másoknak nem.
Még közeli barátoknak is gondja van ezzel.
És ez egy kiemelt év ebben a témában.
Valószínűleg én csak magamból indultam ki.
Egészen idáig ez eszembe sem jutott.

A felelősségvállalásnak mindenkinél másképpen kell megtörténnie. Figyeld meg, biztos-e, hogy az a legjobb a családod számára, amit most csinálsz?

Azzal teszed-e a legtöbbet férjednek, a fiadnak, ha helyettük csinálsz meg dolgokat? Az idei év a felelősség átértékeléséről szól a család szempontjából.

Egyeseknek azzal segítik meg a családtagjaikat, ha bizonyos dolgokat a többiekre testálnak. Ez egyrész növeli a csakládtagok önbizalmát, de nem csak önbizalom növelő, hanem felszabadító is, mert engeded, hogy mások másképp oldjanak meg dolgokat, mint ahogy te.
Vond ki magad a forgalomból,  és bízd rájuk egy kicsit a felelősséget!
Hagyd, hogy ők is kipróbálják magukat!
Az ügyfelek segítenek nekem

Aztán tegnap este egy ügyfél segített még mélyebbre menni ebben a történetben. Olyan volt, mintha magammal beszélgettem volna. Át is írtam a saját személyes helyzetemre az ő mondatait és még útközben hazafelé kikopogtattam magamból a felismeréseimet.

Legközelebb ezt az esetemet osztom meg veletek.

Cikk ugyanebben a témában: Az embereket nem lehet bemozdítani

 

Kívánom, hogy mindenki találja meg, hogy számára mi a prioritás az idén és arra figyeljen!
Ildikó

Engem mindenki utánoz és tőlem lopkod. Mire lehet ez jó?

FELHÁBORÍT, HA UTÁNOZNAK?

– Engem mindenki utánoz – panaszkodott Viola. Mindenkinek pont az kell, ami az enyém. A családtagjaimnak is. Felháborító, hogy “mindenki tőlem lopkod”.

Viola nem ezzel a témával érkezett hozzám, de ide lyukadtunk ki. Itt kellett először megérteni valamit ahhoz, hogy az eredeti témájával kezdhessünk valamit.

A REFERENCIAPONTOK:

Sok embert zavar, amikor utánozzák őt mások.
– Még az iskolában is így volt. Ha én vettem egy új felsőt, másnapra biztos, hogy másik négy lány is beszerzett egyet magának és másnap abban jelentek meg a suliban. A fiúk azt mondták, Viola divatot teremtett.
De amikor kisgyerekként sütöttem egy finom sütit, később az unokatestvérem is megsütötte és úgy híresült el a sütemény, hogy Luca sütije. De ugyanezt csinálja velem a húgom is. Ha én csak utalok valamire, ő abban a pillanatban belevág abba a dologba, amiről én beszéltem. Hihetetlen sok példát tudnék sorolni. Amikor nekem megtetszett egy ház, az unokatesóm pont olyat épített. Még gyereket is hajlandó volt szülni, mert én eljátszadoztam a gondolattal és megemlítettem neki. 

Úgy érzem, mindenki tőlem lopkod. Egyfajta divatot teremtek. De a legfelháborítóbb az, amikor a végén annyira megfordul a történet, mintha én lennék az utánzó.

– És mit szeretnél, mitől lenne jobb?
– Ha elismernék ezt. Ismerjék el, hogy ez az én ötletem volt és ismerjenek el engem is.

(Viola ért a kopogtatáshoz, így megkapta házi feladatként ezeknek az eseteknek a kikopogtatását. Ezt ő maga egyedül is meg tudja csinálni. Ezzel az ügy néhány referenciapontját és sok-sok érzést fog megsemmisíteni.)

 

———-

FELHASZNÁLT MÓDSZEREK:
  • Életveszély elemzés
  • Byron Katie – 4 kérdés
  • ÉFT Érzelmi Felszabadító Technika
  • Életforgatókönyv – küldetésszám elemzés

———

HELYEZZÜK MÁS MEGVILÁGÍTÁSBA A DOLGOKAT!

Túlélni, ha elveszik, ami a miénk

Persze tudtam, hogy ennél mélyebb dologról szól ez a történet, mint erről a felháborodásról.
Az anyai szülők szintjén találtunk egy olyan életvédő mechanizmust, ami még a nagyapához nyúlik vissza. Ő azt élte túl a munkatáborban, ahol farkastörvények uralkodtak, tőle is elloptak mindenfélét. Itt érdemes jobban utánanézni a fennmaradt sztoriknak, mert az még egy kincsesbánya lesz.

 

Anyától is elvették, ami az övé

Azután meg kellett vizsgálnunk a szülei életét is. Kiteszteltem egy ok-kort, amikor a szülei váltak. Viola szintén felháborodva mesélte el, amikor egy nő sok próbálkozás után sikerrel csábította el az édesapját, akivel azóta is együtt él. Ezek szerint anyától is elvették, ami az övé.
– Pedig apa alkoholista és depressziós és … De másnak kellett, mert a mienk volt.

Felhasználtuk még a vizsgálódásnál Byron Katie módszerét, ami a leggyorsabban szembesít bennünket a valósággal.

 

A 33/6-os legyen felelős a gondolataiért

Illetve hozzáadott még az Életforgatókönyv is, ugyanis Viola 33/6-os küldetés számmal született, ami a szellemi teremtéssel kapcsolatos mesterszám. Neki kifejezetten figyelnie kell a gondolatai teremtő erejére. Az önfejlesztés és a sok nézőpontúság kifejlesztése kifejezetten ajánlatos ezzel a küldetés számmal. Végül teljesen új megvilágításba hoztuk Viola számára ezt a felháborító helyzetet.

 

Minden igazabb, mint az eredeti állítás

Régi mondat:
– Mindenkinek az kell, ami az enyém. Ha nekem nem kéne, másnak se kéne. 

Az új mondat így szól:
– Nekem ahhoz van tehetségem, hogy felkeltsem az érdeklődést az iránt, ami nekem van.

Régi:
– Eddig úgy éreztem, mindenki tőlem lopkod.

Új:
– De valójában rá kell jönnöm, hogy én így kapom meg azt az elismerést, amire annyira vágyom. Mindenki elismeri a választásaimat azáltal, hogy neki is pont az kell, ami nekem.

Régi:
– Én az első akarok lenni, de mintha én lennék az utánzó.

Új:
– Rá kell jönnöm, hogy akár brandet is építhetnék. Nekem kell megmutatnom mások számára, amim van, mert ehhez van tehetségem. Az általam választott dolog végül lehetne egy brand is.

Viola szeme egyre inkább csillogott és elképedt mennyire új nézőpontot találtunk az eddig elviselhetetlen helyzetre. Ehhez már több kedve volt.

 

És mi van a szurkáló megjegyzésekkel?

Violát titokban sokszor szurkálta pikírt megjegyzésekkel az apukája jelenlegi élettársa. Ezeket az édesapa soha nem vette észre.
– Mondok egy példát. Pl. Juli a családi fotókon csak egyszer dicsért meg, ahol hátulról látszottam. Odasúgta nekem, hogy végre egy kép, ahol jól nézel ki.

(Itt a családállítás szempontjából is vizsgálódhattunk volna, de ez most nem fért bele.)

Erre az alábbi megoldást találtuk. Ezeket kell Violának kikopogtatnia:

Régi: 
– Juli el tudja velem hitetni, hogy szar vagyok.

Új:
Azért tudja elhitetni velem, hogy szar vagyok, mert van egy olyan hajlamom, hogy ezt elhiggyem magamról.

Még jót is nevetett, amikor azt a mondatot kopogtattuk, hogy “hajlamos vagyok elhinni, hogy csak hátulról nézek ki jól”.

Ti nem ismeritek Violát, de ő egy valóságos bombázó, aki nagyon könnyen megingatható az önbizalmában.

 

MI A LEGNAGYOBB HIBÁD?
NE DOBD KI AZ ABLAKON!

Abszolút hiszek abban a mondásban, hogy:

“Ahol a legnagyobb az ellenállás bennünk,
ott van a megoldás az életünkre.”

Két példát is meséltem Violának. Az egyik egy olyan kisfiúról szólt, akit pszichológushoz vitt el az anyukája, mert állandóan leskelődött a tornaöltöző kulcslyukán keresztül. Rendkívül kínos helyzet egy szülő számára. Azonban a pszichológus azt javasolta az anyukának, hogy vegyen a fiának egy fényképezőgépet, így legálisan kukucskálhat a gyerek. Később ez a gyerek lett a világ egyik legünnepeltebb fotósa és a Playboy magazinnál helyezkedett el.

Egy túlmozgásos fiatalembert viszont táncórára irányítottak el és ő lett a világ leghíresebb balett-táncosa.

Te milyen problémakört dobnál ki az életedből. Vizsgáld meg a tulajdonságot és nézd meg, hol lehetne azt jól használni!

 


 

Ajánló:

Családállítás Szegeden: 2024. április 14. vasárnap 9:00

Családállítás tábor: 2024. május 8-12   +   szept 25-29

 

 

Dolgozz úgy, mintha az életed múlna rajta – baker ciszta elmúlasztása

 

Mi akadályoz?

Egy férfi térdműtéten esett át, azután pedig baker cisztája alakult ki a térdhajlatában. Ahelyett, hogy élvezhette volna a műtét utáni fájdalommentes járást, egy másfajta kín vette át a régi fájdalom helyét.

Miután elvégeztük az előre haladással kapcsolatos konfliktus oldását, 24 óra elteltével jelezte, hogy jelentősen csökkent a fájdalom.
Szerintem még érdemes lesz visszatérni erre az akadályoztatása kapcsolatos érzésre, mert gyakran több rétege van egy tünetnek, betegségnek, problémának.

A módszer lényege, hogy nyugodtan lehetsz kritikus!

Byron Katie „4 kérdés” módszerével ástunk a történet mélyére. Ez a módszer felszínre hozza és láthatóvá teszi a problémák mögött húzódó elakadásunkat. Hiszen magunkra nincs rálátásunk. Bezzeg a külvilágot jó alaposan meg tudjuk kritizálni. Ezt az emberi tulajdonságot érdemes kihasználni.

Egyébként nem annyira hasznos a kritika és a panaszkodás, viszont ennél a módszernél aranyat ér. Ha nem érted a saját elakadásod lényegét, akkor vizsgáld meg kire neheztelsz a környezetedben.
A megoldás ott van az orrod előtt.

Ha nem látod, vegyél elő egy ítélkező lapot és töltsd ki!

 

Hol nem tudsz előre haladni?

– Hol, melyik életterületen nem tudsz egyről a kettőre jutni?
– A társaimmal egy projekten dolgozunk. A fejlesztésben mindenki a munkája mellett vesz részt és ez meg is látszik. Sokkal jobban is haladhatnánk. Nagyon kínos, mert a befektetők folyton az én fülemet rágják. Már nem győzök magyarázkodni és már nem tudok mit kitalálni, miért nem haladunk. 


Nem egyformán állunk hozzá a munkához

Munkahelyeken, kollektívákban, társulásokban gyakori probléma, hogy a résztvevők eltérő módon állnak hozzá a feladatokhoz. Egyesek hisznek a teljesítményben, az elvárásoknakban és a megfelelésben. Ők azok, akik odateszik magukat. Számukra hihetetlenül frusztráló egy olyan munkakörnyezet, ahol a többiek csak a magunk tempójában teljesítenek és sehogy sem lehet őket rávenni az alaposabb vagy gyorsan munkára.

Egy ilyen projekt vezetője keresett meg engem. A térde fájt és szerette volna megérteni, mit üzen a betegsége tünete.


Egyszemélyes csapatépítő tréning – neheztelj bátran a kollégákra!

– Mit kellene a többieknek másképp csináljuk?
– A többieknek is oda kellene tenniük magukat!

– És nem teszik oda magukat?
– A saját meglévő dolgaik, bajaik mellett képtelenek a feladat fontosságára összpontosítani.

– Akkor mit kellene csinálniuk ehelyett?
– Tegyék oda magukat 100 %-ban!
Amikor a projekten dolgoznak, csinálják úgy, érezzék úgy, hogy ezen múlik az életünk és a megélhetésük. Erre nem tudom őket rávenni egyfolytában a külföldi megbízó felé közvetítek. De lassan kezdem feladni. Újabb és újabb határidőket tűzet ki velem, de kezdi belátni, hogy ennél a projektnél ez nem fog menni.

 

Ha nem szeretnél lemaradni az írásaimról és a jó kis esettanulmányokról, akkor érdemes feliratkozni a hírlevélre itt és mindig elküldöm neked a legjobb történeteket.

A kollégáim összpontosítsanak a feladatra!

Újra fogalmaztuk az első mondatot, ami így szólt:

– A kollégáimnak a saját meglévő dolgaik mellett az elvárásaimnak megfelelően a feladat fontosságára kellene összpontosítaniuk. Tegyék oda magukat 100 %-ban.

– Milyen érzés amikor nem így csinálják?
– Szar.
– Van rá másik szavad?
– Nincs.

– Mire lenne szükséged, hogy jobban érezd magad ebben a munkafolyamatban a kollégáiddal?
– Ha változtatnának a hozzáállásukon.
Ha sokkal jobban a sajátjuknak tekintenek ezt a kihívást.
Ha olyan lelkiismeretesen csinálnák, mint a saját dolgaikat.

– Mit tanácsolsz még nekik?
– Kezdjenek el keményen dolgozni, amikor azt a keveset el kell végezni. Legyen nekik fontos.

– Milyen tulajdonságúak ezek az emberek, amikor így dolgoznak?
– Motiválatlanok, mert nem lesz belőle pénz egyelőre. Ez a biznisz ki tudja, mikor fog megtérülni.

– Mi az, amit mindenáron el akarsz kerülni?
– Hát azt, hogy amikor kész lesz, rosszul fog működni és kudarcba fullad a projekt.

Meg kell mondjam, nagyon nehezen haladtunk előre a történetben, mert elég sarkos meglátásai voltak az ügyfélnek. De sokat segített, hogy régóta ismerem őt is és a feleségét is, így volt némi rálátásom az életére és a működésére. (A kronobiológiai képlet hihetetlenül fontos a munkámban. Ugyanis mind a Konzervatív fizikai adottság, mint pedig a bal agyfélteke dominancia – Harmonikus Gondolkodó adottság – hajlamosít a sarkos merev gondolkodásra. Erről bővebben olvashatsz a Kronobiológia oldalamon.)


Csináld meg te is a kopogtatásokat magadon!

Első körben az összes stresszes mondatot az ÉFT-vel ki kopogtattuk, hogy kevesebb legyen a témán a stressz és fellazuljanak a nézőpontok. Így talán könnyebben fognak menni a megfordítások.


Első mondat – mutatom, hogy kell csinálni:

KARATE KÉZÉL:     „Bár szar, amikor a többiek képtelenek odatenni magukat 100 %-ban az elvárásoknak megfelelően, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.” (3X)

SZEMÖLDÖK KEZDETE:           Szar, amikor a többiek képtelenek odatenni magukat 100 %-ban az elvárásoknak megfelelően.

SZEM MELLETT:          Szar, amikor a többiek képtelenek odatenni magukat 100 %-ban az elvárásoknak megfelelően.

SZEM ALATT:   Szar, amikor a többiek képtelenek odatenni magukat 100 %-ban az elvárásoknak megfelelően.

ORR ALATT:       Szar, amikor a többiek képtelenek odatenni magukat 100 %-ban az elvárásoknak megfelelően.

SZÁJ ALATT:     Szar, amikor a többiek képtelenek odatenni magukat 100 %-ban az elvárásoknak megfelelően.

KULCSCSONT ALATT:      Szar, amikor a többiek képtelenek odatenni magukat 100 %-ban az elvárásoknak megfelelően.

SZEGYCSONT KÖZEPE:     Szar, amikor a többiek képtelenek odatenni magukat 100 %-ban az elvárásoknak megfelelően.

HÜVELYKUJJ KÖRÖM MELLETT:           Szar, amikor a többiek képtelenek odatenni magukat 100 %-ban az elvárásoknak megfelelően.

MUTATÓUJJ KÖRÖM MELLETT:         Szar, amikor a többiek képtelenek odatenni magukat 100 %-ban az elvárásoknak megfelelően.

KÖZÉPSŐ UJJ KÖRÖM MELLETT:        Szar, amikor a többiek képtelenek odatenni magukat 100 %-ban az elvárásoknak megfelelően.

GYŰRŰSUJJ KÖRÖM MELLETT:          Szar, amikor a többiek képtelenek odatenni magukat 100 %-ban az elvárásoknak megfelelően.

KISUJJ KÖRÖM MELLETT:        Szar, amikor a többiek képtelenek odatenni magukat 100 %-ban az elvárásoknak megfelelően.

 

 

A többi mondatot ugyanígy kopogtasd végig!
  • „Bár azt szeretném, hogy amikor csinálják a munkát, akkor érezzék úgy, hogy ezen múlik az életünk és a megélhetésünk, mégis mélyen is teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”
  • „Bár attól nyugodnék meg, ha változtatnának a hozzáállásukon, mégis…”
  • „Bár nyugodtabb lennék, ha sokkal inkább a sajátjuknak tekintenék a feladatot, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”
  • „Nyugodtabb lennék, ha olyan lelkiismeretesen állnának hozzá, mint a saját dolgaikhoz, mégis …”
  • „Arra lenne szükségem, hogy amikor csak azt a kevés feladatot kell elvégezni, kezdjenek el keményen dolgozni.”
  • „Akkor lennék jobban, ha fontos lenne nekik.”
  • „Attól tartok, hogy a gép a végén nem is fog működni és kudarcba fullad a projekt.”

 

 

Oda kéne tenniük magukat 100 %-ban!

Az első megfordítást kín keservesen hoztunk össze. Így szólt:

– Nem kell odatenni magukat 100 %-ban.

– Miért lenne ez jó? Hogyan lehet ez igaz? Tudsz-e rá példákat mondani?
– Hát, nekik is van sok más feladatuk és egyelőre ebből a történetből még nem is biztos, hogy lesz pénzünk. Másrészt valakinek magánéleti problémái is vannak, illetve az egyik srác hihetetlen elfoglalt vállalkozó.

 

– Neked miért lenne jó, ha nem tennéd bele 100 %-ban magadat?
– Képzeld, vagy két hete pont elkezdtem ezt csinálni, csak nem tudatosult igazán bennem. Egy kicsit én is elengedtem a történetet, nem feszülök rá annyira.
Nekem se lenne rossz, ha én is bele tudnék úgy simulni a nyugodt hozzáállásukba.

– Milyen érzés lenne?
– Nyugodtabb lennék.
Csak azt nem veszik figyelembe, hogy van egy elvárás a megrendelő felől, aki engem nyaggat folyamatosan. Csak határidőben tud gondolkodni. Nehéz megígérni, betartani, mert mi tudjuk, de ő nem tudja, hogy mennyi akadályozó tényező merülhet fel közben. A jelen helyzetben a kollégáim nem alkalmasak a határidő betartására.

– Ez egy másik oldás témája lesz.

 

Megfordított mondat:
– Nekem kellene 100 %-ban oda tennem magam.

– Valójában te akarsz 100 %-ban megfelelni az elvárásoknak. Valójában ez a te mítoszod, ebben hiszel, hogy az ember tegye oda magát százszázalékosan.
– Hát, igen. Egész életemben ez volt a munkám, hogy rávegyem az embereket egymás megértésére és közvetítettem a főnökök és a végrehajtók között.

– Tudsz-e olyan példát mondani, amikor te sem teszed igazán oda magad.
– Nem.

– Én emlékszem a múltkor, amikor a feleséged panaszkodott, hogy hihetetlen rondán vágtad le a sövényt, és elég felületesen festetted le a fészert.
– Igen, mert utálok kertészkedni, főleg mióta fáj lábam. Mindent utálok a kertészkedésben. Azt sem szeretem, amikor le kell festenem a faházat. Szédülök a létrán, nem szeretem felemelni a festékes ecsetet, … Fájt a lábam és csak túl akartam lenni rajta.

– A feleséged meg azt akarta, hogy teljesen add oda magad a feladatnak, és az ő elvárásainak megfelelően a füvet vagy fesd le a garázst. Ilyen az, amikor rá akarjuk venni a másikat a saját mítoszunk elvégzésére.

 

Kopogtassunk arra, hogy:

Én se tudom odatenni magam
  • „Akárcsak a feleségem engem, én is rá akarom venni a kollégáimat arra, hogy tegyék oda magukat az én elvárásaimnak megfelelően.”
  • „A feleségem sem tud rávenni engem, hogy odategyem magam 100 %-ban, amikor a garázst kell festeni. Én sem tudom rávenni magam, hogy 100 %-ban oda tegyem magam egy olyan feladatnak, aminél tudnék éppen jobbat is csinálni.”

 

– Beszélgessünk egy kicsit az elvárásokról. Hogy szoktad rávenni a kollégáidat a munkára?
– Rendszeresen összeülünk és megbeszéljük a határidőket. Én számonkérem őket és újabb határidőket tűzünk ki.

– És bevált?
– Nem nagyon.

– Úgy látom, te vagy az, aki hisz számonkérésben.
– Igen.

– Erre is fogunk majd kopogtatni, de most térjünk rá azokra mondatokra, amelyektől szerinted jobban éreznéd magad.
Fordítsd őket magadra!

Kinek kellene változtatnia a hozzáállásán?

– Akkor lennék jobban, ha változtatnának a hozzáállásukon.
– Valójában nekem kellene változtatnom a hozzáállásomon.
– Mondj rá példákat!

  • Nekem kellene sokkal inkább a sajátomnak tekintenem azt, amit pl. a feleségem kér tőlem.
  • Én se tudom a sajátomnak tekinteni a garázs festést, ezért nem tudom odatenni magam.
  • Én is jobban érezném magam, ha nem tekinteném ennyire a sajátomnak ezt a projektet.
  • A feleségem is megnyugodna, ha lelkiismeretesen festeném le a garázst, mintha kedvem lenne hozzá.
  • Én is megnyugodnék, ha nem lennék annyira lelkiismeretes a munkában és egy kicsit bele tudnék lazulni, hiszen úgy se tudok mit csinálni.
  • Én is elkezdhetnék keményen dolgozni, amikor azt a keveset el kell végezni, amivel megbíznak.
  • Beláthatnám, hogy én sem tudok keményen dolgozni, amikor néha azt a keveset el kell végeznem, amivel megbíz a feleségem.
  • Akkor lennék jobban, ha nekem is fontos lenne az, amit éppen csinálok.
    (mondj rá példát)
  • Akkor lennék jobban, ha nekem se lenne annyira fontos, amit éppen csinálunk. (mondj rá példát)

 

Motiváció

– Most beszéljünk a kollégák motiválatlanságáról! Hogyan vagy te ebben a történetben motiválatlan?
– Hát, amikor a feleségem olyat kér tőlem, ahol hajolni kell vagy mozogni kell és nekem semmi kedvem hozzá.

– Mikor jönne jól, ha motiválatlanabb tudnál lenni, mert valamiből nincs pénzed?
– Például az elmúlt évek során hiába vártam olyan üzletek befutására, amelyek aztán végül nem váltották be a hozzá fűzött reményeket. Sokkal jobb lett volna, ha nem foglalkozok velük és azzal foglalkozok, ami viszont pénzt hoz a konyhára.


Milyen érzés lenne, ha nem félnél a kudarctól?

– Az utolsó mondatoddal foglalkozzunk még. Attól tartottál a legjobban, hogy kudarcba fog fulladni a projekt, mert pl. kiderül, hogy nem is működik végül a tervetek.
Milyen érzés lenne, ha ez a félelem nem munkálna benned és nem tartanál a kudarctól?

Ezt a kérdést legalább háromszor fel kellett tennem a kliensnek, mert annyira értetlenül viselkedett. Végül nagy nehezen csak el tudta képzelni, milyen lehet az, amikor nem fél attól, hogy nem sikerül.

Végül, amikor megértette a kérdést és el tudta képzelni ezt az állapotát, felderült az arca és azt mondta:

AKKOR NYUGODT LENNÉK!

 

Ingyenes foglalkozás:

Hamarosan egy ingyenes foglalkozást fogok tartani azoknak. akik még hezitálnak, hogy részt vegyenek-e a januári Életforgatókönyv tanfolyamon – online, visszanézősen vagy személyesen Szegeden.

Életforgatókönyv tanfolyam: 2024. febr. 7-től.

Jelentkezz email-ben,
messengeren: https://www.messenger.com/t/100001944667307
vagy telefonon: 70 2670679

 

 

Segítek neked jó ajándékot kérni a párodtól magadnak

Kérj a párodtól:

  • ÖNISMERETI TÁBORT
    vagy
  • KONZULTÁCIÓT, OLDÁST
    vagy
  • TANFOLYAMOT
    vagy
  • ELEMZÉST
    vagy
  • CSALÁDÁLLÍTÁST

Nem könnyű manapság megajándékozni valakit.
Hiszen vége a hiánygazdaságnak. Többnyire meg tudjuk vásárolni maguknak, amire szükségünk van.

Te mikor kaptál utoljára megfelelő ajándékot?

Vissza tudsz-e még emlékezni a tavaly karácsonykor kapott ajándékodra?
Ha igen, annak két oka lehet.

  • Az egyik, hogy nagyon jól választott a párod.
  • A másik, hogy azóta is törölgeted róla a port.

Vagy már nem is tudod felidézni, mi volt az a számodra érdektelen holmi?

Felfedezték már ezt a piaci szereplők is, hogy az élmény jobban bejön manapság.
Ezért létezik az interneten pl. az ÉlményPláza

 

Engem évek óta adnak ajándékba
  • Olykor egy nővér a húgának ad konzultációt ajándékba, mert tudja hogy az nem engedheti meg magának.
  • Máskor egy nagymama ad Kronobiológiai elemzést az újszülött kisunokájának.
  • Legutóbb egy férj fizette be a feleségét a februári önismereti elvonulásra.

 

Ha a tökéletes ajándékot szeretned kapni, akkor segíts a párodnak és súgd meg neki, hogy egy élménynek tudnál örülni.

Az alábbi lehetőségeket ajánlom neked, mindegyikről kaphatsz ajándékutalványt. Erre az ajándékra garantáltan emlékezni fogsz.

 

Te melyiket választanád?

 

  1. EGYÉNI KONZULTÁCIÓ
    • Szegeden
    • Pesten
    • Online
      .
  2. CSALÁD- és LÉLEKÁLLÍTÁS SZEGEDEN
    minden hónapban 1x hérvégén
    2023. dec. 17. Szeged
    2024. jan. 14. Szeged
    .
  3. ÖNISMERETI TÁBOR egy vízparti villában (az árnyékszemélyiségeink visszaintegrálása)
    • febr. 22-től és
    • ápr. 18-tól
      .
  4. TANFOLYAMOK
    • Életforgatókönyv tanfolyam 2024. jan 17-től
    • Tarot tanfolyam 2024. márc. 18-tól
      .
  5. ELEMZÉSEK
  6. CSALÁDÁLLÍTÁS TANFOLYAM ÉS TÁBOR
    2024. máj.25 – jún.02.
    .
  7. ÉLETFORGATÓKÖNYV ÉLMÉNYTÁBOR
    2024. június 11-16.
    (hamarosan lehet fönt lesznek a honlapon a részletek)

 

Ha bármelyik megtettszik, írj, és küldöm a tudnivalókat, a számlaszámot, illetve a párodnak az ajándékutalványt, hogy be tudja tenni 24-én a fa alá.

ide írj: efthajduildiko@gmail.com
itt hívhatsz: 70 267 0679

Boldog Karácsonyt!

Ildikó
.


Ajánló

Ui.: 17-én lesz az év utolsó családállítása. Még lehet jelentkezni. 🙂

 

 

Ne lődd le az ellenlábasodat, mert sánta leszel!

TARTALOM:
  1. MI AZ ELLENSÉGEINK NAGY HASZNA?
  2. HOGYAN JÖHETSZ RÁ?
  3. LINDA és a SZÁMÍTÓ EMBEREK
  4. BRIGI ÉS A SIRÁNKOZÁS
  5. JULI és a HATALOM
  6. AJÁNLÓ

 

 

 

Vannak ellenségeid

❌ Ne akarj megszabadulni tőlük, mert náluk van a kincsesládád kulcsa.

A rosszakaróid és az ellenlábasaid nagyon sokat árulnak el rólad:

  •    Megmutatják, milyen régi családtörténeti rendezetlenségeid vannak.
  •    Megmutatják, milyen életvédő mechanizmusokat futtatsz tudat alatt.
  •    És megmutatják, hogy mit nem dolgoztál fel még magadban.

Mielőtt csupán megszabadulnál ezektől az emberektől, fedezd föl a történetet, a láthatatlan mintát, ami a jelen pillanat mögött húzódik és mozgatja a szálakat!

Ha csupán eltünteted az “ellenségeidet”, soha nem fogod megtudni, mit akartak neked üzenni. Először nézz a színfalak mögé, oldd fel a helyzetet és a valóságodban is megtörténik a változás.

Erre a mögé nézésre alkalmas a családállítás.

Legközelebb 2023. nov. 19. vasárnap 9:00, Szeged

 

MEG IS TANULHATOD

A módszert MEG IS TANULHATOD úgy, ahogy én csinálom. Ez messze túlmutat a családállítás klasszikus művészetén.

A tudnivalókat itt találod:
CSALÁDÁLLÍTÁS ÉLMÉNYTÁBOR

 

———————————————-

 

Akár te is megcsinálhatod

 

Kérlek, találj most gyorsan valakit, akit utálsz, vagy akire neheztelsz. Aztán nevezd meg azt a tulajdonságát, amelyiktől ki vagy akadva.

Ilyenekre gondolok mint: agresszív, erőszakos, számító, pénzéhes, okoskodó, tehetetlen, …

Még ezt meg nem csináltad, ne menj tovább!

Nos, ha találtál egy embert, aki pl. tehetetlen, akkor az az a személyiségrészed, amit kirekesztettél magadból és nem tudtad beintegrálni.

Ez egy nagyon hasznos részed lenne, de előbb meg kell értened, hogy vissza tudd fogadni magadba. Bizonyára sok Byron Katie esettanulmányt olvastál már tőlem, ahol a kliensem megítélt valakit és aztán a végén kiderült, hogy annak a kellemetlen személynek az elutasított tulajdonsága milyen jól is jönne neki.

Erről számtalan cikket írtam. Itt olvashatsz egy csokorral. És a módszerhez tartozó Ítélkező lapot is megtalálod az oldalamon.

 

Végül mindig kiderül, hogy a megítélt tulajdonságok nagyon hasznosak.

Például, amikor félreértelmezted az erőszakosságot, akkor muszáj lesz jó módszerekkel magadban rehabilitálni, átforgatni.
Végül így nem erőszakos leszel, hanem

  • pl. kitudod jelölni a határaidat,
  • vagy meg tudod védeni magadat.

 

Ha nem megy egyedül, abban tudok segíteni.
Az ÉFT tanfolyamon mindig tanuljuk a megfordítós módszert, és az egyéni konzultációk is alkalmasak erre.

 

———————————————-

 

 

Linda nem számító, hanem boldogul

 

A legnagyobb büszkeségem Linda, akiről egyszer írtam is cikket.
Ő a számító embereket ítélte meg, miközben anyagilag iszonyú elakadásokkal küszködött.

Linda azóta imádja a “számító” részét, amiről kiderült, hogy nem is számító, hanem

  • egyszerűen csak el tudja kérni a munkájának az árát,
  • anyagilag gondol a jövőjére
  • és igenis igyekszik jól sáfárkodni a vagyonával,
  • amire azóta tett szert.

Még nem nullás a történet, de Linda elkötelezett önelemző és rendszeresen felemlegeti számító részének integrálását 🙂

Most már nem is nevezi az üzleti hozzáállását számítónak, csak egymás között szoktuk nevetve így emlegetni. Valójában egészen ügyes lett és mindezt rövid idő alatt érte el.

Azért meséltem el nektek, mert Linda nem megszabadult azoktól az emberektől, akik szerinte számítóak, hanem általuk értette meg a saját elakadását és integrálta a saját megtagadott üzleti képességét.

 


Mit tanulhatunk a siránkozóktól?

Tegnap ingás tanfolyamon is szóba került az árnyékszemélyiséggel való munka és az számunkra irritáló emberekben rejlő lehetőség.

Annyira jól sikerült az egyik oldó mondat, hogy az egyik résztvevő nevetőgörcsöt kapott. Ki kellett mennie egy kicsit lecsillapodni és azt mondta, hogy már alig várja, hogy azzal a bizonyos nővel találkozzon (aki képes 12 órán át is siránkozni és nem fárad el. Csak azért jár be a munkahelyére, hogy panaszkodjon).
Mondanom sem kell, neki épp ezt a részét, a panaszkodó részét kell integrálnia, hogy képes legyen olykor ő is segítséget kérni.

…………………………………………………

 

De mondok még egy példát: Juli és a hatalom

 

Találkoztam egy hölggyel, akinek teljesen megrekedt az élete. Azt kérdeztem tőle, hogy mi az a tulajdonság, amit nem bír elviselni másokban.

– Az apám és a férjem volt olyan, aki nagyon elő tudta adni magát, de úgy éreztem nincs mögötte igazi tartalom. Állandóan rendre utasítottak, hogy tudnom kellene, hol a helyem.

Nagyképűnek és arogánsnak tartottam őket.

Belső képekkel kezdtünk el dolgozni, ahol máris a saját májában találta magát. Úgy érezte, hogy ez a hely végtelen járatok szövevénye, amiből nem lehet kijutni. Még egy fonalat is kapott útmutatónak, de az is összegubancolódott. Tehát semmiképpen sem tudott kiszabadulni.

Megkérdeztem, hogy lát-e ott valakit, aki nagyon megvan sérülve. És egyből észrevett egy kis gusztustalan gyermeket, akire úgy gondolt, mint egy rohadt almára, amit távol kell tartani a többiektől, mert csak megfertőzi őket és aztán mindegyik rohadásnak indul, akárcsak az almák a kosárban.

Arra inspiráltam, hogy mégiscsak menjen kicsit közelebb ehhez a gyermekhez és próbáljunk annak a szerencsétlennek valamit segíteni.

Minél többet foglalkoztunk a kisgyerekkel, annál jobban kivirult. Egyre kedvesebbé vált. Időközben kiderítettük a gyermek nevét is,

ő volt a hatalom.

Nem hagytuk abba a munkát mindaddig, amíg teljesen önmagába tudta fogadni ezt a régen kitaszított és megvetett részét. Ez a gyermek képviselte ennek a nőnek azt a tulajdonságát, amivel meg tudná magát mutatni a világnak.

Mivel elutasította azt a tulajdonságát, amikor valaki kiteszi a saját tudását, teljesítményét, erényét a placcra, így a saját képességeit sem volt képes megmutatni másoknak.

Picit még árnyalatuk ennek a résznek a nevét, mire végül kiderült, hogy ez a “hatalomnak” elnevezett csúnya kisgyermek – akit meggyógyított és magába fogadott – az erő felvállalása lesz a felnőtt életében.

– Mikor jönne jól az életedben, ha fel tudnád vállalni az erődet – kérdeztem tőle.
– Bele tudnék állni a szerepköreimbe?
– Én nem tudom, neked kell tudni.
– Például a munkám során nagyon jól jönne, amikor a szülőkkel kell beszélnem, ugyanis pedagógus vagyok.

Ez az ellenségeink nagy haszna.

Mindez a belső utazás 10 percig tartott, a hatása viszont egy életre fog szólni. Még további 10 hasonló személyiségrész rehabilitálását kapta házifeladatként. Szerintem meg is fogja tudni csinálni.

Sok sikert, Juli!

 

———————————————-

 

 

Ha te is Linda vagy Juli szeretnél lenni,

JELENTKEZZ A TAVASZI ELVONULÁSRA!

Az elvonulásokon nagyon sokat használom az ÉFT, a képáramoltatás és Byron Katie módszerét, illetve a családállítást.

Hihetetlen hogy micsoda karmikus közösségek alakulnak ki egy ilyen táborban. A harmadik napon már teljesen világos, hogy milyen trauma vagy rendezetlen téma fújta egy kupacba az adott társaságot.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon februárban és áprilisban a tóparti házban mire fogunk együtt rájönni. 🙂

TARTS VELEM AZ ÖNISMERETI TÁBORBA!

 

———————————————-

 

Ajánló

  • Egyéni konzultáció Budapesten:     dec. 8 és 15.
    Személyes konzutációra Szegeden vagy online folyamatosan van lehetőség.
  • Családállítás:    Szegeden 2023. nov. 19. vas. 9:00
  • A Kronobiológiát bármikor megtanulhatod online.
  • Következő Életforgatókönyv tanfolyam online / személyesen vagy visszanézősen: 2024. jan 17-től
  • Elvonulás – önismereti és problémamegoldó tábor:2024. febr. 22-25.
    2024. ápr. 25-28.Érdemes időben jelentkezni, mert az első 8-10 hely újabban egyből betelik és van early bird kedvezmény! Jelentkezés: idamakra@gmail.com (Makra Idánál)
    A helyszín ismét a békésszentandrási folyópart. A Szíriusz nevű exklúzív, vízparti, medencés, stéges, csónakos, … nyaraló lesz a helyszín, mert hihetetlenül jól hat ránk a természet közelsége és sokat vagyunk kint.
    .
  • Családállítás képzés és tábor: tudatalatti játszmák analógiás elrendezése: 2024. május 25- június 2.
  • Életforgatókönyv tábor 2024. június 11-16. Hamarosan jönnek a részletek is.

Hogyan sérülhet a bizalom? Oknyomozás és korrekció pár perc alatt

Neked melyik érzés dominálja az életedet?
  • A félelem?
  • Nem bízol másokban?
  • A kételkedés?
  • A magány?
Az Ingás Közvetítés tanfolyamon mindenki a saját témáján dolgozik

– Mi a témád – kérdeztem Imolát az Ingás Közvetítés tanfolyamon.
– Általánosságban a bizalom, de most a gyomorfekélyemmel szeretnék konkrétan dolgozni.
– De mi a baj vele? Mindenkiben megbízol? Vagy épp bizalmatlan vagy?
– Nem is tudom.

A bizalomvesztésnek számtalan oka lehet. Imola esete hátha segít rájönni, a te bizalmad mikor vagy hol sérült.

Az Ingás Közvetítés tanfolyamon végigmegyünk az összes táblázaton és mindegyiken gyakoroljuk a problémafeltáró és analógiás gondolkodást. Ez olyan, mint egy ötletelés.
Épp a táplálkozási táblázatnál tartottunk. Nem gondoltam, hogy a táplálkozásnak köze lehet a bizalomhoz. Pedig nagyon is volt.

Ahol nagy az ellenállás, ott rejlik a megoldás

– Nekem az ártó anyagok jött ki – jelentkezett Imola. Ezt nem tudom értelmezni.
– Mást is kiteszteltél?
– Igen. Rákérdeztem, hogy hol érthetem meg jobban. A családdal kellett rendezni valamit:
– Én nem tudom értelmezni azt, ami nekem kijött. A családdal kell valamit rendezni és ehhez kaptam ezeketa mondatokat:

  • Függetlenítsük magunkat a problémától!
  • Az én felelősségem, hogy megoldom-e vagy sem.

– Aztán pedig a táplálkozási táblázaton az ártó anyagokra mutatott az inga. Ezt meg pláne nem értem. Ja, és azóta meg  teljesen megállt az ingám. Azt hittem, hogy valaki – például egy entitás beleszól a munkába -, de nem.
– Akkor ötleteljünk! Az inga akkor áll meg, ha valamit nem veszel észre vagy elkezdtél veszélyes vizekre evezni. Ilyen például az Életvédő Mechanizmus, ami tud úgy működni, mint egy entitás.

Bizalom, halál, fekély

– Volt a családban mérgezés?
– Végül is, igen. A nagybátyám iszogatott egy barátjával és egyszer rossz üveget húzott meg. Aztán pár napon belül meg is halt.
– A család mit jegyezhetett meg ebből? Hogy történt?
– Gondolom, nem nézte, mi van benne és meghúzta. A barátja adta oda neki. Sokáig nehezteltünk is arra a férfira.
– Ez fontos körülmény. Szóval, ha más adta oda neki, akkor mit jegyez meg a családi tudatalatti, mint életet védő parancsot?
– Hm?
– Például, ne fogadj el mástól semmit. Vagy ne bízz meg másban!
– Ez az! Itt van a bizalom – nevetett fel Imola.
Ez a felismerés katarzisa, amikor végre értelmet nyer egy viselkedés, amit nem tudott eddig másképp csinálni.
– Végre értem, miért nem bízom másokban.
– És ez a fekélyre is magyarázatot adhat. Jól esik alkoholt inni gyomorfekéllyel?
– Jaj, nem!

 

Milyen tudatalatti programok futhatnak még?
– Ötletelés –

Itt még érdemes a további összes körülményt feltárni, mert mindegyik befolyásolhatja az életet. Más hasonló következtetések és programok is futhatnak tudattalanul a családtagokban. Az utódok akkor sem tudják majd másképp csinálni, ha ezzel korlátozott vagy boldogtalan lesz az életük.
Mondok rá példákat.

– Ha ez a két ember egy párként iszogatott volna együtt, akkor bevésődhet az az információ, hogy ne bízz meg a párodban.
– Mi szoktunk elvonulásokon együtt lenni. Mindig te főzöl, mert az a jó csak.
– De lehet, hogy ezentúl minden családtag nagyon elolvassa a használati utasításokat és extrán betartjátok a fogyasztóvédelmi előírásokat, adagolást, szavatosságot, …
– Vagy senki nem iszik társaságban.
– Nem fogadnak el semmit.
– …

Beszélgessünk a családi lelkiismerettel és
a tudat alatt futó életvédő mechanizmusokkal is

– Mik is voltak a rendező mondatok, amiket a családod üzent neked, amikor elkezdted a feltárást?

  • Függetlenítsük magunkat a problémától!
  • Az én felelősségem, hogy megoldom-e vagy sem.

– Alkalmazzuk ezt a jelen szituációra!

“Kedves Tibi!

Függetlenítem magam és a családunkat attól, ami veled történt, hogy ezentúl megbízhassunk embertársainkban.

Valójában nem azért haltál meg, mert megkínáltak, hanem azért, mert – itt alig bírt beszélni Imola, annyira megérintette a dolog és ebből lehetett tudni, hogy jó helyen járunk -, mert felelőtlenül viselkedtél, nem figyeltél oda, nem voltál józan.”

Bár a “ne bízz senkiben” megvédett a mérgezéstől, de a meghitt emberi kapcsolatoktól is.

 

A gyorsan felbukkanó megoldást sokszor hosszú és kitartó kérdésben levés előzi meg

Mivel ez az Ingás Közvetítés tanfolyamon történt és a résztvevő ismeri mind az ÉFT, mind az ingás megoldásokat, a további korrekció, a történet esetleges további kibontása már az ő dolga volt.

A feltárás, a megoldás, valamint a módszertani megbeszélés kevesebb, mint 10 percet vett igénybe.

Néha abban a szerencsében van részünk, hogy váratlanul felbukkan a megoldás egy régóta húzódó ügyre. Imola még szerencsésebb, mert eszközei is vannak a feloldásra. Sőt, volt emléke a gyökértörténetről.

De tapasztalatom szerint, ha sokáig keressük tudatosan és más ügyes eszközökkel – például Ingás Közvetítéssel / ÉFT-vel / … – a megoldást, a gyökérok előbb-utóbb felbukkan. Csak észre kell venni és be kell cserkészni.

Én ebben tudok segíteni.

Ajánló:
  • Egyéni konzultáció Budapesten okt. 27
    Személyes konzutációra Szegeden vagy online folyamatosan van lehetőség.
    .
  • Családállítás:    Szegeden 2023. nov. 19. vas. 9:00
    .
  • A Kronobiológiát bármikor megtanulhatod nálam online, visszanézősen.
    .
  • Következő Életforgatókönyv tanfolyam online / személyesen vagy visszanézősen: 2024. jan 17-től
    .
  • Elvonulás – önismereti és problémamegoldó tábor:
    2024. febr. 22-25.
    2024. ápr. 25-28.
    Érdemes időben jelentkezni, mert az első 8-10 hely újabban egyből betelik és van early bird kedvezmény! Jelentkezés: idamakra@gmail.com (Makra Idánál)A helyszín ismét a békésszentandrási folyópart. A Szíriusz nevű exklúzív, vízparti, medencés, stéges, csónakos, … nyaraló lesz a helyszín, mert hihetetlenül jól hat ránk a természet közelsége és sokat vagyunk kint.
    .
  • Családállítás képzés: tudatalatti játszmák analógiás elrendezése: 2024. május 25- június 2.

 

Beragadt lelkiállapot – Ica segített az anyukájának családállítással

A hadoklóba kapaszkodó bánata
(Elengedés családállítással)
Olykor a haldokló már megbékélt a távozás tényével, az ittmaradottak viszont szenvednek.
Hogyan segítettünk egy idős hölgynek a családállítás segítségével, aki ijedten kapaszkodott a férjébe?

Én inkább anya miatt aggódom – eset

Ica aggodalommal gondolt édesanyjára. Elmondása szerint apukája valószínűleg utolsó óráit tölti a kórházban.

Az általam vezetett elvonulásokon a délutáni program leggyakrabban a családállítás. Legutóbb támadt egy kis plusz időnk és egy villámállítás keretében Izának adtam lehetőséget, hogy valamire ránézhessen, átalakítson, meggyógyítson.

Ica elmesélte, hogy az édesapja már régóta leépült. Talán pár napja van hátra, a kórházban ápolják őt. Már nem nagyon tudja, mi is történik körülötte. Hamarosan meg fog halni. Ezt a tényt a családtagok tudomásul vették.

– Én most inkább anya miatta aggódom. Képtelen a helyzettel mit tenni, megijedt és teljesen bemerevedett, megrekedt és úgy érzi valami olyasmit veszít el, ami nélkül nem tud élni.

Gyors rápillantás és korrekció
Ezt a helyzetet állítottuk fel villámállítás keretében.
Ez csak egy rendkívül rövidke pillantás. Olykor egy-két perces, néha pedig akár öt percig is eltarthat.A szereplők – bár nem tudták, miről van szó – egyből leképezték a szituációt. Egy hölgy odaült a haldokló ágya mellé és kapaszkodott belé. Zokogott mellette és nehezen tudtunk rajta segíteni.
A megszületendő kis unokája sem érdekelte. Sem az, hogy ő még marad, aztán majd ő is menni fog.Az a mondat oldotta fel kapaszkodását a férjébe, hogy amikor ő is úgy dönt, akkor ő is mehet. Bármikor dönthet így. Erről biztosították a rokonok és a beragadás oldódni látszott.
A villámállítás egy rövidített családállítás. Tulajdonképpen egy gyors rápillantás az ügyre. Olykor csak megmutat egy helyzetet, máskor egy kevés elrendezést is tartalmaz.
Egy-egy esetben ez is óriási segítség. Van, hogy az ügy bemozdulásához egyetlen információ megfigyelése és megváltoztatása is elegendő. 
Máskor több kell.
Az infó azonnal átment

Az egész csak pár percet vett igénybe. Iza másnap jelezte, hogy az anyukáját mintha kicserélték volna. Már kommunikál, érdeklődő. Már nem taglózza le, hogy ő itt marad, a férje pedig eltávozik. Egyfajta békés belátás keletkezett benne.

Számomra viszont Ica feloldódott mosolya jelentett sokat.

Nem véletlenül kapják a segítők a szerepet

Azt nem is említettem, hogy a feleséget alakító Erikának pont ez volt a témája. Elmondása szerint nagyon át tudta érezni a helyzetet, mert ő pont így van a férjével. Sokat beszélnek is erről. Tehát nem ártott neki, hogy rajta is végigáramlott az állítás energiája, oldó hatása.

Érdemes először segítőként kipróbálni!

Ha neked is vannak elakadásaid a saját életedben, rokonságodban, akkor a családállítás módszere egy remek eszköz a mozgatórugók feltárásában és a gyógyulási folyamat elindításában.

Legközelebb szombaton Szegeden tartok családállítást “023. okt. 07. 9:00).
Még három állítói hely áll rendelkezésre.
És ahogy Edit esetében, a segítők is rengeteget profitálnak az állításokból. Hihetetlen élmény.

Sajnos hamarabb nem tudtam szólni, mert a tanfolyamok és az elvonulás eléggé lekötötte az energiáimat. De hátha ennyi idő is elegendő arra, hogy bevállald a változást.

Várlak okt. 7-én szombaton és október 29-én vasárnap (Szeged).

Jelszó: Mozdítsuk meg a beragadt helyzeteket!

 

 


Szolgálati közlemény – következő elvonulások

Megvannak a jövő évi elvonulások időpontjai.
Érdemes időben jelentkezni, mert az első 8-10 hely újabban egyből betelik.

2024. febr. 22-25.
2024. ápr. 25-28.

Jeletkezés: idamakra@gmail.com (Makra Idánál)

A helyszín ismét a békésszentandrási folyópart. A Szíriusz nevű exklúzív vízparti, stéges, … lesz a helyszín, mert hihetetlenül jól hat ránk a természet közelsége és sokat vagyunk kint.

 

Miért nem költözik össze velem a szerelmem? – azonnali válasz – életvédő mechanizmus

Tudtad, hogy egy ember halála gyökeresen megváltoztathatja az életedet? És most nem a gyászról van szó.

Ha megrázott valaki halála vagy közeli családtag volt az illető, akkor a tudatalattid megjegyezhet olyan körülményeket, amelyeket onnantól kezdve kerülni fogsz.

Ezzel nem is lenne semmi gond, hiszen így tanulunk, ez segíti az életben maradásunkat. Ezzel kerüljük el az életveszélyeket.

Azonban előfordulhat, hogy egy nem releváns körülményt jegyez meg a tudatalattid. Egy olyat, ami nem okozta senki halálát. Tehát nem is érdemes elkerülni.

 

Mondjak rá példákat?

Üzenet érkezik, hogy meghalt a nagypapa. Egy kisgyerek megjegyezheti például, hogy

  • a hírhozó épp kék zakót viselt
  • sütött a nap
  • éppen születésnapot ünnepeltetek
  • sülttészta illata terjengett a levegőben
  • Koós János énekelt a rádióban
  • a nagymama épp elszaladt a boltba tojásért
  • ….
  • bármilyen körülmény rögzülhet.
Mi ezzel a baj?

Hát, az, hogy semmi köze nincs a halálesethez.
Viszont onnantól kezdve a kisgyerek tiltólistára tehet bizonyos dolgokat és ezzel akadályozni fogja az életét – akár felnőttkorában is.

Például hogyan?
  • kerülni fogja a kék zakós férfiakat,
  • allergiás lesz a napra,
  • nem ünnepli meg a születésnapját,
  • undorodni fog a kalács illatától,
  • Koós János pedig tiltólistás lesz,
  • Ja, és nem eszik bolti tojást,
  • …, nehogy meghaljon valaki.

Így történhetett meg az alábbi eset is.

 

Gabi és az új szerelem

Gabinak évekkel ezelőtt maghalt a férje. Nagyon szerette őt, mindent megtett érte, de nem tudott segíteni.

Évekkel később megtalálta azt a férfit, akivel le tudta volna élni az élete hátralévő részét. A kölcsönös szerelem ellenére, mégsem költözött hozzá a férfi. Csak esténként meglátogatta – kvázi szeretői viszonyban éltek.

Gabi ezt írta a minap:

„Elfáradtam.
Mindent is kikopogtattam, proxyn és simán is. Már lyukas a fejem és minden sikerül csak ez nem.

Kikopogtattam azt a családi mintát is, miszerint „a jóra várni kell” és „nem élünk együtt azzal, akit szeretünk”.

Mióta kopogtatok, jó lett a munkám, megszeretett a főnököm, kibékültem az anyámmal ... Csak az életem legfontosabb kérdése nem akar megoldódni.

Azt hiszem, ez valami ennél magasabb rendű probléma lehet.

Nem tudom. Teljesen el vagyok keseredve. Csak sírok, elvesztettem valamit a lábam alól.

Besokalltam. Nincs több ötletem. Fogalmam sincs hogyan tovább, hol rontom el, mit csinálok rosszul. Minden más kérdésben jól csinálom, csak ebben nem?...

Nagyon elkeseredtem.”


Ismerve Iza életét, elküldtem neki azt a mondatot, ami hirtelen eszembe jutott a történetéről. Ráteszteltem az igazságtartalmára és nyomtam egy küldést, hadd menjen.

A mondat így szólt:
„Bár eddig tudatalatt azt a programot futtattam, hogy nem akarok olyan emberrel élni, akit szeretek, mert akkor az meg fog halni.
De valójában nem azért halt meg a férjem, mert szerettem, hanem azért, mert beteg volt.
Ezentúl biztonságos a szerelmemmel élni, mert életben marad.”

Iza:

„Itt bőgök,mert minden szava igaz. Te kitaláltad, hogy ezt én valóban így gondolom! Így gondoltam anélkül, hogy ezt tudatosan észrevettem volna.

...
Köszönöm Hajdú Ildi!
Köszönöm!
Köszönöm!
Köszönöm!”

Lehetséges, hogy a történetnet még sokkal több aspektussal rendelkezik.

 

A tudattalan mintákat fel lehet tárni és meg lehet őket változtatni.
Legyünk boldogabbak! Éljünk a szerelmünkkel!

 

—————————–

Ajánló

Jövő évi tanulási lehetőségek:

 

  • Ingás Közvetítés tanfolyam: 2023. szept. 13-tól szerda esténként
    .
  • Tarot tanfolyam 2023 februártól
    .
  • Családállítás és munka az információs mezővel – tanfolyam
    .
  • A Kronobiológiát bármikor megtanulhatod nálam online, visszanézősen. Szeptember 28-ig tartozik hozzá egy 70.000 forintos ajándék is.
    .
  • Következő Életforgatókönyv tanfolyam online / személyesen vagy visszanézősen: 2024. jan 17-től

 

Ha évek óta gürcölsz és nem tudsz változtatni – esettanulmány – életveszély elemzés módszere

Mindig gürcölsz?
Mindig rosszul döntesz?
Mindig kihagynak?
………

Mindenki működtet olyan mintákat, amelyekkel akadályozza magát. De ehhez fel kell ismerni a mintát, meg kell érteni és fel is kell oldani.

A lényeg, hogy lehet rajta változtatni.

 

Anna mindenki helyett is teljesít

ŐK MENNEK SZABADSÁGRA:

Évek óta ugyanaz fáj nekem.
A kollégám és a beosztottam akkor mennek szabadságra, amikor még nincs szabadságolási időszak. Ilyenkor nekem egyedül kell helytállni helyettük. Az a nap mindig nagyon fárasztó. Messzire kell utaznom, egész nap lótok-futok, rogyásig dolgozom.
Pedig évek óta ki van írva, hogy mikor lehet szabadságra menni, még sem veszik figyelembe. Mindenkinek lesz valami halaszthatatlan dolga.

NEM TUDOM RÁVENNI ŐKET A MUNKÁRA:

Egyébként is többet dolgozom, mint a kollégám. A szabadnapunkon is intézem a dolgokat, őt pedig még munkaidőben is alig tudom rávenni az ügyfélfogadásra vag az adminisztrációra. Pedig még barátok és távoli rokonok is vagyunk, de ez sem számít.

A CSALÁDTAGOK HELYETT IS:

A családtagjaimat is mindenkit fuvarozok, fizetek, intézek és nem érzem, hogy hálásak lennének.
Hogyan tart ez a működés tovább életben téged?
Amikor Anna elmesélte a történetét, éreztem, hogy ha valamit már ilyen régóta ismétel, akkor az nem lehet véletlen.
Az ismétlődő és kellemetlen élethelyzetek mögött legtöbbször egy életben maradást segítő mechanizmus szokott állni.
Emiatt bármennyi energiát is teszel valamibe, az nem tud változni – akkor se, ha mindent kifizetsz másoknak, akkor se, ha szeretettel kommunikálsz,  akkor se, ha lehozod a többieknek a csillagokat az égről. Semmi egy jottányit sem fog változni!
Mostanában trükkös módszert alkalmazok, csak magamon keresztül, az ujjaimmal izomtesztelem ki a kliens témáját, hogy ne terelhessen el a bitang szívós tudatalatti ellenállás.
Anna hétéves kora jött ki.
Ajánló:

Ha te is szeretnéd hasonló módon magadnak kitesztelni a tudatalatt húzódó mintáidat, akkor tanuld meg az Ingás Közvetítést!

Ingás Közvetítés tanfolyam: 2023. szept. 13-tól szerda esténként
Hol kezdődött?
– Mi történt akkor?
– Akkor született meg az öcsém.
– Mesélj erről az időszakról.
A történet során folyamatosan teszteltem, mindenre nemet kaptunk. Aztán végre Annának eszébe jutott egy eset, ahol a teszt jelezte, hogy jó helyen tapogatózunk.
Annát megkérte az anyukája, hogy – akárcsak máskor – tologassa a babakocsiban a testvérét egy kicsit. Anna nem örült a testvére megszületésének, hiszen addig ő volt a sztár és azóta trónfosztás történt. Ennek ellenére segített az anyukájának és felelősségteljes nagy testvérként viselkedett.
Miközben az ismerős környezetben tologatta a babakocsit, egyszer csak elindult a belváros felé és csak tolta, tolta a testvérét. Aztán több kilométerrel arrébb hullafáradtan megállt a múzeum előtt és úgy döntött, hogy ő most otthagyja a babakocsit.

Szeretem a testvéremet, de mennyivel könnyebb lenne nélküle – gondolta magában.

A kecsegtető terv ellenére muszáj volt megpihennie egy kicsit, mert alig maradt jártányi ereje. A karjai még fáradtabban csüngtek.
És egyszer csak bekattant neki, hogy ő szereti a testvérét. Ráadásul meg is ijedt, hogy kiderül, mit tett. Ennek nagy verés lesz a vége – gondolta. Már tudta, hogy nem hagyhatja ott a testvérét. Összeszedte az erejét és hihetetlen eltökéltséggel hazatolta a babakocsit több km-es távolságból. Lábai és karja alig bírták, szinte pánikszerű hangulatban menetelt és egyszer csak megérkezett.
Ajánló:

A legközelebbi elvonuláson a transzgenerációs minták oldásán túl fogunk dolgozni a rejtett életvédő mechanizmusokkal is.
Az elvonulás egy tóparti házban lesz szeptember 28-án. Érdeklődj a lehetőségekről Makra Idánál.

-------------
Itt lett világos az évtizedek óta ismételt minta
Megjegyzés: A tudatalatti nem minden körülményt ismétel, de bizonyos, kulcsfontosságúnek ítélt tényeket kimazsoláz. Aztán  mivel úgy detektálja hogy ezek legutóbb beváltak, akkor érdemes újra és újra megismételni azért, hogy Anna élete meghosszabbodjon.
Az azóta felnőtt nő belső parancsa úgy hangzik:  ha valakit igazán szeretsz, akkor azért rogyásig, ina szakadtáig kell dolgoznod. Meg kell menteni és gondoskodni kell róluk.
Ezért Anna egész életében ezt a gondoskodást ismételte. Akkor is, ha közben bosszankodott. Jól ki tudta választani ehhez azokat a szereplőket, akik kissé lustácskák, alkalmatlanok, képtelenek, tehetetlenek, munkakerülők voltak, akiknek nincs kedve … A többiek ezzel a hozzáállással tudtak neki segíteni abban, hogy az életvédő mintáját megismételhesse.

Ezért aztán Anna mindenki helyett dolgozik és hulla fáradt. Ettől a tudatalattija boldog, mert úgy tudja, hogy így Anna garantáltan sokáig fog élni. Anna végig érezte a mellkasában a jelzést, hogy jó helyen járunk.

Vigyünk be egy jobb mintát!
Ingás Közvetítéssel, korrekcióval és házi feladattal kicseréltük a tudatalattijában ezt az életvédő mechanizmust és azt vittük be, hogy sokkal jobban szolgálja a túlélését,
  • ha a többiekkel együttműködik és
  • megosztják a terheket,
  • ha olyan emberekkel veszi körül magát, akik alkalmasak és
  • motiváltak,
  • ha együtt dolgoznak,
  • ha közösen oldják meg a feladatokat,
  • ha összefogás és együttműködést tapasztal meg.

A biztonság kedvéért tarot kártyával is leellenőriztük, mert az a biztos. A tarot megerősít, ha el tudta engedni ezt a működést, és jelez, ha még maradt valami. A múltra utaló lap szerint eddig egy süllyedő hajóban utazott másokkal, akik újra és újra hajótörést szenvednek. A mellette lévő pedig jelezte a mintát, miszerint a legvégén mindig egyedül marad a bajban. De a jövő már új reményt ígért. 🙂

Van folytatás, mert belefért
Mivel hihetetlenül gyorsan dolgoztunk, még egy másik kardinális ügyet is feltártunk és megoldottunk.
De azt legközelebb mesélem el.
A fenti munkamódszert most szeptemberben megtanítom a bennfentes csapatomnak, akik már több módszert és korrekciót is ismernek és akikkel fél szavakból is megértjük egymást.
Később pedig a jelenlegi ingásoknak és egyéb tanfolyamot végzett hallgatónak is átadom ezt az életmegváltoztató és felszabadító gondolkodásmódot.

Ajánló:

 

 

Hová tűnt az életerő? Konfliktuskerülés és verekedés – esettanulmány

Vajon félek az esküvőtől?
Zsani 30 éves és mostanában olyan erőtlen motiválatlan és céltalan. Két hét múlva lesz az esküvője. Már az is felmerült benne, hogy talán tudatalatt nem is akar férjhez menni.
Szereti a párját és vele képzeli el az életét, de ijesztő számára, hogy sokat veszekednek. Ugyanis nagyon másképpen működnek és nagyon más elképzelésük van arról, hogy hogyan kell hozzáállni az élethez.
Zsani inkább egy könnyed, laza hozzáállással oldja meg a dolgokat és ez mindig működik is. Feri számára felfoghatatlan, amikor Zsaninak elég 1-2 nap vagy csupán 1-2 óra és tényleg kevés erőbefektetéssel rálel a megoldásra.
Ellenben a vőlegénye, Feri a szisztematikus munkában, a listákban és a kötelességtudatban hisz.
Az elmúlt két évben jól megismerték egymást – ezzel nincs is semmi baj -, de Zsani arra szeretett volna választ kapni, hogy mi ez az erőtlenség, ami úrrá lett rajta. Talán a házasságtól retteg nem tudatos síkon?
Védekező mechanizmus – konfliktuskerülés
Zsani az Enneagram rendszere szerint 9-es karakter. Ez egy védekező technika, amit nem lehet kiszámolni. Ehhez a sok éves rutin és a jó szem kell. De van egy jó könyv a témában.
A 9-es karakter mindenkivel nagyon jól kijön, ám a konfliktusba keveredés a legnagyobb félelme. Szeretné ezt megúszni, elkerülni. Két jelmondat vezérli:
“Akkor vagyok jól, ha mások jól vannak.”
“Ha nem lehet úgy, ahogy én szeretném, akkor nekem mindegy.”
Ezek a 9-es védekezőmechanizmus alapmondatai.
A megoldást az adta, ami pont az én specialitásom, alászállni a lélek legsötétebb bugyraiba. Abba az árnyékországba, ahová a többnyire félelmetes dolgokat száműzzük, amivel nem szeretnénk találkozni.
Megkérdeztem Zsanitól hogy mi a legrosszabb, ami megtörténhet.
Hol rejtőzik az életerő?
– Mi az, amit el szeretnél kerülni a kapcsolataidban?
– Hát, a konfliktust!
– Miért olyan rossz az?
– Mert olyankor a másik megsértődik és én olyan tehetetlennek érzem magam. Bármit csinálok nem jutunk túl rajta. Feri néha napokig nyalogatja a sebeit, én meg szeretnék túljutni ezen. Bármit megtennék, de semmi támpontom sincs.
– Milyen érzés ez?
Sokáig kerestük, vajon mit is érez olyankor, amikor konfliktusba keveredik a szüleivel, vagy a párjával.
– Megvan, a feszültség lesz az! Azt akarom elkerülni mindenáron.
– Menjünk már bele akkor, nézzük meg, milyen az, amikor viszont mégis csak megtörténik a konfliktus és veszekedtek a pároddal. Hogy viselkedsz olyankor?
– Képzeld, olyankor alpári vagyok, paraszt, vehemens. Néha még verekszünk is Ferivel, ütjük egymást, akármilyen hülyén is hangzik.
– És ugye, olyankor nem vagy erőtlen?
– Nem, olyankor rengeteg energiám van és olyankor őszinte is vagyok. Akkor mindent megmondok, nem akarok kedves lenni és nem kerülöm a konfliktust.
– Tehát tulajdonképpen ebben az őrületes kavalkádban, amikor ordibáltok egymással, mind a ketten nyíltak, őszinték és energikusak vagytok.
– Igen.
A megszelídített dühből hajtóerő lesz
– Ez lesz a kulcs az életerődhöz. Egyfajta simulékony szerepkörrel lezártad ezt a feszültséget, száműzted az árnyékvilágodba és ez az elnyomás sok energiádat emészti fel. De ha megengednéd, hogy konfliktusba kerülj másokkal, akkor nem kellene, hogy ilyen robbanásszerűen törjön fel belőled. Akkor ez a paraszt és alpári viselkedés kontrolláltabb formában jönne a felszínre és őszinteséggé, nyitottsággá alakulna át.
Hihetetlen erő kujtorog az elfojtott területekben. Valamilyen formában előbb-utóbb úgyis felszínre törnek. Egyesek alkohollal, cigarettával fojtják vissza, mások betegek lesznek, mert önmaguk ellen fordul az agresszió, …
Sokkal jobb megbarátkozni az árnyékterületeinkkel, mert megszelidített formában életerővé és hajtóerővé változnak.
Hol kezdődött?
Természetesen Zsanival feltártuk a 9-es konfliktuskerülés keletkezését is. Amikor az anyukája élsportolót akart belőle faragni és bár kislányként mindent megtett, az anyuka legnagyobb bánatára rendszeresen csak 2. helyezést ért el.
  • Több traumatikus és szidalmazó emléket oldottunk fel ÉFT kopogtatással, hogy már se az idegrendszere, se a sejtjei, se semmilyen memóriája ne őrizze ezeket az emlékeket.
  • Belső gyermek gyógyítással és képáramoltatással felgyorsítottuk a regenerálódást.
  • Végül házi feladatot kapott, amivel tudatos és tudatalatti síkon megváltoztatja a konfliktushoz fűződő hozzáállását.
Később beszéltem Zsanival és az esküvő időpontjára eltűnt az erőtlensége és remekül helytállt az egész eseményen.
Végül …
Zsani sosem lesz mentes ettől a 9-es védekező mechanizmustól. És mi sem tudjuk teljesen letenni a saját védekező mechanizmusunkat. De el lehet jutni arra a szintre, amikor már alig felfedezhető az Enneagram szerinti karakterünk és ilyenkor gyakran mozdulunk el a karakterünk fejlődési irányába.
Ha te is erőtlennek érzed magad, vagy úgy érzed, hogy sok energiád megy el az elfojtott területek kordában tartására, akkor ebben tudok segíteni. Erre vannak az ügyes módszerek, amivel gyorsan haladhatunk és a sok ezer emberrel végzett feltáró munka tapasztalata.
Önfejlesztő tipp!
Amikor valakivel kiabálsz,
vagy a a másik kiabál veled,
vagy ha mind a ketten kiabáltokakkor hasznos lenne, ha felírnád,
  1. hogy te milyen szavakat, mondatokat vágtál hozzá a másikhoz,
  2. ő miket mondottt szó szerint neked,
  3. mit jelentett az számodra, amit ő mondott neked.
Aztán, ha túl vagytok rajta, minden mondat egy aranybánya lesz az önvizsgálathoz.
Régebbi cikkeimben sokat foglalkoztam Byron Katie – 4 kérdés nevű módszerével. Ott találtok segédanyagok a megfordításokhoz. A 4 kérdés annyira mély és olyan sok lehetőséget ad az önmunkához, hogy később még hálás leszel azért a veszekedésért, aminek következtében “megvilágosodtál” egy-két kérdésben.
————————————————–
AJÁNLÓ:
Családállítás július 9-én vasárnap Szegeden
Ingás Közvetítés – tanfolyam szeptember 13-tól hetente 1 alkalom
Elvonulás– problémamegoldó tábor szept. 28-tól

Hogyan változtathatjuk meg a sorsot?

Hogyan győzhetjük le a sorsot?

ELŐZMÉNY:
Ez a cikk az előző cikkem folytatása, aminek a végén arról írok, hogy minden, ami nem működik az életünkben, az az életben maradásunkat szolgálja.

Ott példaként hoztam fel a sok hibát, amit írás közben vétek. Az életveszély-elemzés technikája szerint, minden nem tudatos cselekedetünk célja az, hogy meghosszabbítsa az életünket.

Tehát ebből a szabályból logikusan következik, hogy a sok elírás valamilyen módon az életben maradásomat szolgálja. Akkor is, ha nem tudom, hogy hogyan. Ugyanígy van ez a nevemmel is, amit a születésemkor elírtak.

Szerencsére annyira besűrűsödött a balsorsom egyetlen napba, hogy kénytelen voltam utánajárni, mi is ez az ismétlődő, kellemetlen életvédő program.

 

Miért jön el az a pont, hogy nem mehet így tovább!

Szerencsére nem csak a biológia életvédő mechanizmusa működik, hanem a tudatosság és a lélektudatosság is. Tudattalan állapotban mindig a biológiai programok győznek. Amikor rutinból működsz, abban vagy. Szóval, szinte egész nap. Lehetetlen, hogy mindig mindenre figyelj.

A tudattalanul futó programokat nevezzük SORSnak.
Ami képes ezt legyőzni, átalakítani, az a TUDATOSSÁG
nak az a működése, ami  MEGKÉRDŐJELEZI A RÉGEBBI ÁLLAPOTOKAT.

Annyira jó, hogy most az utóbbi működött! Hiszen az egész katasztrofális napom megfigyelése kényszerített a figyelésre.
Átkozhattam volna a balsorsomat, a karmámat, a kormányt vagy bárkit, az sehová se vezetett volna. Ám addig kérdeztem, amíg fel nem tártam, meg nem értettem.

Nem állítom, hogy kész vagyok. De van időm és van elég kíváncsiságom, hogy megértsem magamat és a butaságokat erénnyé formáljam.

 

Feltárás:  miért is változott meg a nevem?

Kiderítettem az egyik okot, ami miatt a nevem így el lett írva.

A családom egy szelíd energiájú család, de olykor tudják képviselni magukat.
Én életem első 45 évében náluk még sokkal jobban konfliktuskerülő voltam.
A filmekben sem bírtam az erőszakot. Minden II. világháborús és bármilyen háborús film is tiltólistás számomra.

Rákos, haldoklós filmeket már rezzenéstelenül tudok nézni, de az indokolatlan, értelmetlen erőszak tabu.

Ezért egy olyan férfit választottam életem párjának, akit pont ez érdekel. Amit lehet tudni a II. világháborúról, azt ő tudja, az őt érdekli.
Azt értettem meg a “véletlen” név megváltoztatással kapcsolatban – ingás közvetítéssel jutottam el a felismeréshez -, hogy az Ú végéről elhagyott vessző képviseli a kizárt részemet.
Ez a kizárt részemet erőszakosnak, pusztítónak, rombolónak, alattomosnak, “vérgecinek”, … minősítettem.
Minek nevezzelek?
Ez a tulajdonság mindenkiben benne van, legfeljebb
  • alig használja,
  • vagy nagyon használja,
  • vagy kizárja, mint én.

Ám ez a kizárás minősítésen, ítélkezésen alapul. Lehetséges, hogy az embernek ez a tulajdonsága nem is ROSSZ, hanem csak történt valami / láttunk valamit / esetleg nem jött be a használata és ezért kizártuk.
Pedig ez az “erőszakosság” csak úgy van és az a kérdés, hogy mire használjuk. Hívhatjuk bizonyos esetekben életösztönnek is.

Amennyiben kizárom, erőtlen, küszködős, önsorsrontó ember leszek bizonyos helyzetekben.
Amennyiben beintegrálom és megfelelően használom, akkor egy átgondolt és fegyelmezett bátorság tulajdonosa lehetnék.
A gyeplő az én kezemben lenne. Előttem egy musztáng húzná az életem kocsiját. Le is lőhetném ezt vadlovat, vagy mehetnék gyalog is, de megszelídítve remekül szolgálhatná a nemes haladásomat.
ÉN DÖNTÖM EL, MIT KEZDEK VELE.
Jóban lenni a nevünkkel
Aki nincs jóban a nevével, annak a neve jelent valamit számára.
  • nem akar az őseihez, a csládjához kapcsolódni
  • nem tetszik neki a jelentése

Én szerintem tudatalatt elutasítottam a hajdú foglalkozást. A hajdúk eredetileg fegyveres marhapásztorok voltak. Nevük valószínűsíthetően a hajtó  szóból eredeztethető. Feladatuk volt a csorda őrzése, ami időnként fegyveres fellépést is igényelt, mivel meg kellett védeni a jószágot a rablóktól vagy a ragadozó állatoktól.

WIKIPÉDIA:

A vágásra érett marhát nyugatra terelték, ahol jó pénzért eladták. A török hódoltság idején ez volt a Magyar Királyság bevételének legnagyobb forrása.

Mivel jártasak voltak a fegyverforgatásban, szívesen fogadták fel őket katonai feladatok ellátására. Általuk egy új fegyveres társadalmi réteg alakult ki. A háborúk alatt jelentősen megnőtt a létszámuk. 1604-ben Bocskai István hajdúkat felfogadva szállt szembe a Habsburgokkal.

Jellegét tekintve a hajdúság sokban hasonlít a kozákok katonai szervezetéhez, annyi különbséggel, hogy nem törekedtek az államtól való függetlenségre, csupán megfelelő jogainak és lakóhelyének biztosítására a királyságtól.
Tanulság – a felszín mindig fecseg
Bár a nevemből csak egy vesszőcske hiányzott, ez mégis be-beszólt nekem, jelezte hogy létezik. A kis elkövetett hibákkal folyamatosan szólongatott, hogy Ildi, hibát követsz el. Így nem értelmes, így nem logikus az egész.
Így is lehet élni, de sok benne a hiba, a tévedés, a tévesztés.
Még egy módon megmutatkozott.
Van egy olyan szuper-képességem,  remekül tudok cinikus, irónikus, szarkasztikus lenni. Jópofán, de tűpontosan betalálnak  a megjegyzéseim. Kis vicces papírba csomagolva szoktam volt tálalni ezeket.
Odafigyeléssel egész jól leszoktam róla. Tehát tudatosnak kellet lennem hozzá.
Szóval, a viselkedésünk mindig súg nekünk, mutatja, mi is van a felszín alatt.
Nem a világot kell megkímélnem magamtól – majd a világ tudja, hogy akar-e hozzám kapcsolódni -, hanem ítélet nélkül minden részemet el kell fogadnom és üdvösen kell használnom. Így fakad majd ebből valami jó.
Ám minden részemet beintegrálva és a megfelelő módon használva erős, egész és bátor életet élhetek.
Ha teljesen átdolgozom, megértem és tudatosítom a bennem lévő életösztönt (amit eddig erőszaknak hittem), akkor ez a kizárt energia olykor BÁTORSÁG lesz, olykor ERŐ, olykor pedig LÉLEKJELENLÉT.
Mindegyikre nagy szükségem van.
Neked is van kizárt részed
Ha szeretnéd tudni, milyen erőforrásodat zártad ki, mert valamilyen ítéletet hoztál róla, akkor vizsgáld meg az ellenségeidet! Milyennek tartod őket? Mi az a tulajdonság, ami miatt haragszol rájuk?

Ott kell tovább ásni, ott lesz a megoldás.

Ha nem megy, erre vannak az ügyes módszerek, ebben tudok segíteni.

AJÁNLÓ:

Családállítás: július 9én, Szegeden
Elvonulás – problémamegoldó tábor: szept. 28-tól

Miért nem tudsz kijönni egy kapcsolatból? – megoldó gyakorlattal

Miért nem tudsz kijönni egy kapcsolatból – akkor sem ha meggyötör?
Van rá magyarázat!

Mi lehet az oka egy döntésképtelenségnek?

Ennek jártunk utána Ágotával.
Ágotát hónapok óta meggyötri a szerelem. Ha kapcsolódik egy férfival és közel kerülnek egymáshoz, hamar elkezdődik egy furcsa játszma, ahol a férfi rajong is, de ignorálja is, közeledik is, de nem kínálja meg egy itallal sem.
A 3 ismétlés már egy minta. Feltettük a kérdést, hogy hogyan szolgálja az ő életben maradásást, ha így kapcsolódik egy férfihoz?
Az útelágazás
Ágota rajza mutatta meg, merre induljunk.
– Te is és a férfi is egy útelágazáson álltok, ahol az út nehezített és van benne rejtetten agresszió is.
– Pont egy ilyen útelágazáson érzem magam.
Képzeld el, amikor együtt vagyunk, az csodálatos, de aztán a pasi újra és újra kihátrál. Az egész kapcsolódás dinamikája hullámzó és meggyötrő. Amikor szakítunk akkor pedig egy olyan mély bánat és feldolgozhatatlan zaklatottság vesz erőt rajtam, amiben meg visszakívánkozok a kapcsolatba, amiről tudom, hogy nem jó nekem. Újrapróbálkozunk és nem lesz jobb.
– Térképezzük akkor fel ezt a kapcsolódást alaposan.

– Több ezelőtti élet történetét tártunk fel. A típustörténet az, amikor az egykori Ágota beleszeretett egy karizmatikus férfiba, akitől teljesen függött. A férfi olykor foglalkozott vele, máskor nem. Hol kegyetlenül és érzéketlenül viselkedett, hol pedig szenvedélyesen szerette. Máskor a földesúrba szeretett bele, aki kénye kedve szerint járt az életében. Olykor jelen volt,máskor pedig nem. Ő pedig a szerelmes alattvaló szerepében kínlódott. Valamilyen módon függött a férfitól és rajongott is érte.

A kapcsolatból egy gyerek is született, aki 8 hónaposan meghalt. Épp ez a halál eset bonyolította meg Ágota helyzetét a jelenben.

 

AJÁNLÓ:

Családállítás: július 9én, Szegeden

Elvonulás - problémamegoldó tábor: szept. 28-tól

 

Tudatalatti önsorsrontó programok
Hogyan működik az elme?
Sokszor nem vagy tudatos, mert az elme majdnem 100%-ban tudatalatti programokat futtat. Ez a mechanizmus az életünk védelmét szolgálja. Életveszélyes helyzetben időpocsékolás gondolkozni. Legtöbbször a már meglévő védelmi programokat futtatjuk, így életben maradunk. Ez mindenkinél így működik.

Ám ezek a programok olyankor is futnak, amikor nem vagyunk életveszélyben. Egyszer beváltak, működtek és amikor akár csak egy pillanatra is nem figyelünk oda, újra működésbe lépnek.
Sőt, olyan dolgok is lenyomatot hagynak, amik a túléléskor nem voltak feltétlenül fontosak.
Valójában a körülményeket jegyezzük meg és ismételjük, nem pedig a logikus és fontos körülményeket. Ezért csinálunk annyi megmagyarázhatatlan önsorsrontó “hülyeséget”.
Mi a megoldás?
A megoldás az, hogy feltárjuk részletesen a tudatalattiban futó programokat tudatossá tesszük az addigi automatizmust. Megbeszéljük a tudatalattival, hogy ezt már nem kell csinálnia, mert ma már ez nem szolgál bennünket.
Én erre az ÉFT kopogtatást szoktam használni, de ugyanilyen jó a hozzáállás megváltoztató gyakorlat vagy a belső képekkel való munka.

Vegyük például Ágotát. Milyen programok irányították őt?

“Ha van egy szerelmed, aki olykor figyel rád, olykor nem és ki vagy neki szolgáltatva, akkor életben fogsz maradni, hiszen más életekben is életben maradtál. Keress ilyen kapcsolatot, mert akkor túléled.”

Hogyan lehet ez még ennél is rosszabb?
Hát úgy, ha létezik egy másik parancs is, ami az előzőnek ellentmond és ellentétes dologra készteti. Ez a 22-es csapdája.
Egy program is boldogtalanságot tud okozni, ám még rosszabb a helyzet, ha két parancs rángatja.

Az első életvédő körülmény, amit eltárolt az elméje, hogy egy mérgező párkapcsolatot túl lehet élni. Tehát ezt a körülményt kellett ismételni, ahol egy férfi ugyanígy bánik vele, mert akkor életben fog maradni.

Ám Ágota tudatalattija eltárolt egy ennek ellentmondó információt is, miszerint ha ő kijön egy ilyen veszélyes és fájdalmas kapcsolatból, akkor abba valaki belehal. Ezt viszont el kell kerülni. Ugyanis az történt annak idején, hogy a 8 hónapos csecsemője meghalt. A baba nem a szülei szakításába halt bele, de a tudatalatti ezt a körülményt rögzítette. Így a szakítások bekapcsolták az életveszély és a feldolgozhatatlan bánat érzését.

2. parancs: Ha elhagysz egy férfit, aki rosszul bánik veled, akkor abba valaki belehal – ezt mindenképpen el kell kerülni.

Fő szabály:  amit megúsztunk azt ismételjük, amibe meghalt valaki, azt elkerüljük.

Csoda, ha ez a lány nem tudott kikeveredni ebből a párkapcsolati ismétlődő konfliktusból?
Ha ilyen kapcsolatba keveredik túléli, de ha ki akar jönni belőle, akkor az veszélyes.

Ez az ellentmondás hónapok óta megkeserítette ez az életét.
Újabb és újabb verzióban megismétlődött a történet, amikor elkezdett járni valakivel.

Úgy tudtuk feloldani ezt a csapda helyzetet, hogy töröltük mind a kettő tudatalatti parancsot, életvédő mechanizmust. Így remélhetőleg ezentúl tiszta fejjel, ezektől függetlenül kapcsolódik majd egy férfihoz.

Ha a te életedben is vannak olyan döntéshelyzetek, amelyek feloldhatatlanok és úgy érzed, nem lehet józan, normális, okos döntést hozni. Akkor lehet, hogy egymásnak ellentmondó parancsok futnak a fejedben. Ezeket fel lehet tárni és ki lehet törölni a tudatalattiból ügyes módszerekkel.

Te milyen helyzetekkel nyomorítod az életedet?

Mondok példát. Fontos, hogy tedd fel magadnak a kérdést, hogy pl….

  • – Miért jó az nekem, ha boldogtalan vagy lúzer helyzetekben maradok benne.
  • – Miért jó az nekem, ha láthatatlan vagyok?
  • – Miért jó az nekem, ha mások helyett fizetek?
  • – Miért jó, ha nem veszek észre dolgokat?
  • – Ki maradt életben azáltal, hogy ronda /buta / hangos / agresszív / … volt, akárcsak most te?
  • – Tedd fel magadnak a kérdést, hogy hogyan szolgálja az az életemet, hogy boldogtalan párkapcsolatban vagyok?

A válasz a tudatalattidban valószínűleg így szól:

– Az a biztonságos a családunkban, ha valaki boldogtalan párkapcsolatban él.

Felmerül benned az a kérdés, hogy hogyan lehet ez?
Hát úgy, hogy a tudatalatti azt jegyezte meg, hogy az illető megmenekült és közben boldogtalan volt a párkapcsolata. Megjegyezhetett volna más körülményt is, de ő ezt jegyezte meg. Ezért az utódoknak is ugyanezt a mintát kell követniük, mert a túlélést az biztosítja, ha boldogtalan párkapcsolatban élnek. És az élet mindennél fontosabb.

De feltehetnéd azt a kérdést is magadnak úgy is, hogy

  • – ki volt az, aki túlélte miközben nem volt pénze,
  • – ki volt az, aki túlélte miközben senki nem vette észre,
  • – ki volt az, aki túlélte miközben ordibáltak vele?

Most csak a hasamra ütöttem és olyan körülményekre mondtam példát, amikor

  • – muszáj hogy ne legyen pénzed és nem tudsz rajta változtatni.
  • – Ordibálnak veled és nem tudsz rajta változtatni.
  • – Nem vesznek észre és nem tudsz rajta változtatni.

Ha nem tudod feltárni ezeket a történeteket, mert már nincs emléked róla a családodban vagy a jelen életedben, akkor ebben tudok segíteni.

 

Megoldóképlet

Kopogtass a szokásos ÉFT pontokon, és helyettesítsd be a saját mondatodat:

“Vajon hogyan szolgálja az életbenmaradásomat az, hogy ………… …….. ……..?

Minden, ami most tudatosan vagy tudattalanul feljött, semmissé és nemteremtetté teszem.”

Kopogtass a pontokon és ismételd sokszor! Aztán engedd el!

 

———–
AJÁNLÓ:

Családállítás: július 9én, Szegeden

Elvonulás – problémamegoldó tábor: szept. 28-tól


Folytatás

A fenti írásomat kiküldtem hírlevélben. Odaírtam a linket, amire rákattintva az olvasók eljutnak a teljes cikkhez.
Persze csak azt hittem, hogy a linket csatolom, de nem.
Így született a fenti cikk folytatása.

Kedves Olvasó!

Hát, nem tudom, neked milyen napod volt!?
Az enyém minden határon túl szétesett.

Nem vagyok ehhez hozzászokva.

– Kaptunk közlekedési bírságot,
– sehogy sem haladtak a dolgok
– beszerveztek hozzám egy utast a Szeged Pécs vonalra (elvonulásra megyek a jövő héten), de az utasom Nagymaroson lakik,
– az ügyfelem elnézte az időpontot,
– …

Aztán elengedtem azzal, hogy ez egy ilyen nap. De nincs vége!

Csattanó:

Az egyik olvasóm most jelezte, hogy az előbb kiküldött levélben nincs link, ahol tényleg el tudná olvasni a sztorit és a megoldást.

Oké, akkor kiküldöm a linket újra, remélhetőleg helyesen. 🙂

Most olvastam az előző levelem végét. Így szólt: “Hogyan lehet ez még rosszabb?”

Hát, így! Az élet megmutatta. 🙂

Szóval Ágota történetének végét itt olvashatjátok:

Miért nem tudsz kijönni egy kapcsolatból? – megoldó gyakorlattal

Tanulság:

A nyitott kérdésekkel teremtés működik.
Ha azt kérdezem, hogy hogyan lehet ez még ennél is rosszabb, akkor az univerzum megmutatja, hogy így.

Inkább tettem volna fel egy ilyen kérdést:

“Vajon hogyan lehetne ez még ennél is jobb?”
“Vajon hogy lehetek ilyen szerencsés?”

Ámen


 

Utóirat:     Magamról is megtudtam valamit

Ágota története arról szól, hogy bizonyos önsorsrontó viselkedésnek az a lényege, hogy tudattalanul futtatunk egy hibás programot, amiről azt hisszük, hogy az segít életben maradni.

Az én programom így szól:

“Vajon hogy szolgálja az életbenmaradásomat az a működés, hogy rendre hibákat vétek?”

Rengeteg elütésem van, betűcserém, dátumelírások, …, pedig annyira igyekszem. Szerencsére egy barátnőm olykor lektorálja az írásaimat.

“Vajon ki kerülte el a családomban az életveszélyt úgy, hogy figyelmetlen volt vagy elírtak valamit?” 

Egyébként a születésemkor eleve elírták a nevemet. Hajdú helyett Hajdu lettem. Vajon hogyan szolgálja ez helyesírási hiba – a családi tudattalan szerint – az életem meghosszabbítását?

Holnap azzal kezdem, hogy kiderítem.

———————————–

Másnap

Kiderítettem az egyik okot, ami miatta nevem így el lett írva.

A folytatást itt olvashatjátok.

 

—————–

AJÁNLÓ:

Családállítás: július 9én, Szegeden
Elvonulás – problémamegoldó tábor: szept. 28-tól

Hogyan szolgálja az életben maradásodat a késés, a szegénység, az alkoholizmus, …?

Ami nem működik az életedben, pont az a jó neked.

– Mi vaaan?

Igen! Az elme arra lett kitalálva, hogy megvédjen téged az életveszélytől. Ez a parancs mindent felülír.
A család tele van olyan sztorikkal, ahol történt valami szörnyű vagy bizarr, de a lényeg, hogy az illető megmenekült.

A notórius késő

Ha lekésett egy vonatot a papa és a vonaton mindenki meghalt, mert kisiklott a vonat, akkor a család azt jegyzi meg, hogy ha késünk, akkor életben maradunk. Lehet ilyen magyarázata annak, ha valaki notórius késő.

A furcsán öltözködő nő

Ha valaki nagyon öregnek látszik, vagy büdös, vagy furcsa ruhákban jár – lehet a háttérben olyan történet, ami a nagymamájával történt. Amikor jöttek az oroszok, az akkoriban fiatal mama elcsúfította magát, így nem erőszakolták meg. Ezért az utód tudatalattijában az a program fut, hogy nem szabad jól kinézni / fiatalosnak lenni / jószagúnak lenni, mert az veszélyes.
Akkor éljük túl, ha csúnyák/öregek/büdösek/ … vagyunk.

Az alkoholizmus előnye

Egy alkoholizmus mögött olyan okot találtunk, hogy az illető nagyapja részegen hevert valahol egy árokban, amikor más rendes embereket elvittek és soha nem jöttek haza. Az program maradt a család rendszerében, hogy a részegek életben maradnak, a rendes emberek meghalnak.

Ugyanígy fellelhetők a blokkok, ha pénzügyi elakadásod van. De bármi is a rosszul működő dolog az életedben, tedd fel a kérdést:

Hogyan szolgálja ez az életben maradásomat, amikor …?

Van rá válasz. Olykor nehéz megtalálni.

 

Mit lehet tenni?

Az előbbi példa mind családtörténeti volt és nem beszéltünk a jelen életről és az előző életek tapasztalatairól sem.

Szombaton családállítást tartok, ahol a módszer segítségével akár ilyen esetekre is megoldást találhatunk.

2023. június 10. szombat 9:00

 

Ami a felszínre jön, azzal már lehet kezdeni valamit és nem fejti ki láthatatlanul a hatását.

Jelentkezni emailben, messengeren és telefonon lehet.

Buktassuk le és oldjuk fel a láthatatlan programokat, amik megkeserítik az életünket!

 

Megismerkedni egy lánnyal bonyolult – oldás párkeresőknek

Az ismerkedésnek egyszerűnek kellene lennie

Ismeritek a mondást:

Akinek nincs kapcsolata, az befelé igyekszik.
Aki benne van egy kapcsolatban, az kifelé igyekszik belőle.

Egy egyetemista fiú párkapcsolati témával keresett meg. Megnéztük, mitől olyan nehéz ez a téma számára.
Kitöltöttük a szokásos Byron Katie kérdőívet és lebuktattunk néhány programot, amivel akadályozta magát.

Ha te is párt keresel (akár fiúként, akár lányként), érdemes felhasználni az ő mondatait és kikopogtatni magadból ÉFT-vel.

KÉRDEZZ-FELELEK

Kérdés:    Mi a probléma az ismerkedéssel?

Válasz:    Egyszerűnek kellene lennie.

Kérdés:    Hogy érzed magad, amikor ilyennek találod a megismerkedést?

Válasz:    Stresszes vagyok. Kiszolgáltatottnak érzem magam, mert függök a másiktól.

Kérdés:    Mitől éreznéd magad jobban ebben a helyzetben?

Válasz:    Ha nem mindig nekem kellene kezdeményezni.
Ha le tudnám szarni, amikor elutasítanak.

Kérdés:    Hogyan utasítanak el?

Válasz:    Például akire ráírok, az letilt.

Kérdés:    Szerinted, hogyan kellene  a lánynak viselkedniük ilyenkor?

Válasz:    Írja meg, hogy nincs kedve beszélgetni.

Kérdés:    Tanácsolnál még a lányoknak valamit?

Válasz:    Legyen kisebb az elvárásuk.

Kérdés:     Milyen érzés ez a nagy elvárás?

Válasz:    Esélytelennek érzem magam.

Kérdés:     Milyen tulajdonsággal illetnéd  a lányokat?

Válasz:    Picsák, nemtörődömök, olyan nem fontos nekik.

Kérdés:     Mi a legrosszabb, amitől tartasz az ismerkedési folyamatban?

Válasz:    Hogy kibeszélnek.

Kérdés:     Azt hogy csinálják a lányok?

Válasz:    A legrosszabb, amikor elküldik egymásnak, hogy mit írtam.

 

Az ismerkedés tényleg bonyolult?

A klasszikus megfordításokkal végigmentünk a folyamaton és sokat kopogtattunk.

Ha aktuális a téma számodra, javaslom, használd fel a fiú mondatait és engedj el rajta keresztül néhány korlátozó érzést és gondolatot.

Az első blokk kikopogtatandó mondatai:

  1. Az ismerkedésnek egyszerűbbnek kéne lennie.
  2. Amikor bonyolultnak találom az ismerkedést, akkor kiszolgáltatottnak érzem magam.
  3. Valójában az ismerkedéshez fűződő gondolataim a bonyolultak.
  4. Lehet, hogy ismerkedni egyszerű, csak bennem zajlik valami bonyolult.

 

ÉFT Kopogtatás:     az ismerkedésnek egyszerűbbnek kellene lennie

Karate kézél: “Bár szerintem az ismerkedésnek egyszerűbbnek kellene lennie, mégis szeretem és elfogadom magam.” (Ismételd el 3x.)

Szemöldök belső széle:    Az ismerkedésnek egyszerűbbnek kellene lennie.

Szem mellett:     Az ismerkedésnek egyszerűbbnek kellene lennie.

Szem alatt:    Az ismerkedésnek egyszerűbbnek kellene lennie.

Orr alatt:     Az ismerkedésnek egyszerűbbnek kellene lennie.

Száj alatt:    Az ismerkedésnek egyszerűbbnek kellene lennie.

Kulcscsont alatt:    Az ismerkedésnek egyszerűbbnek kellene lennie.

Szegycsont:    Az ismerkedésnek egyszerűbbnek kellene lennie.

Fejtető:    Az ismerkedésnek egyszerűbbnek kellene lennie.

(Ha úgy érzed kopogtass még néhány kört.)

 

ÉFT Kopogtatás:        kiszolgáltatottnak érzem magam

Karate kézél:    “Bár kiszolgáltatottnak érzem magam, amikor bonyolultnak találom az ismerkedést, mégis szeretem és elfogadom magam.” (Ismételd el 3x.)

Szemöldök belső széle:    Kiszolgáltatottnak érzem magam, amikor bonyolultnak találom az ismerkedést.
Szem mellett:    Kiszolgáltatottnak érzem magam, amikor bonyolultnak találom az ismerkedést.
Szem alatt:    Kiszolgáltatottnak érzem magam, amikor bonyolultnak találom az ismerkedést.
Orr alatt:    Kiszolgáltatottnak érzem magam, amikor bonyolultnak találom az ismerkedést.
Száj alatt:    Kiszolgáltatottnak érzem magam, amikor bonyolultnak találom az ismerkedést.
Kulcscsont alatt:    Kiszolgáltatottnak érzem magam, amikor bonyolultnak találom az ismerkedést.
Szegycsont:    Kiszolgáltatottnak érzem magam, amikor bonyolultnak találom az ismerkedést.
Fejtető:    Kiszolgáltatottnak érzem magam, amikor bonyolultnak találom az ismerkedést.

(Ha úgy érzed kopogtass még néhány kört.)

 

Kopogtass ezekkel a mondatokkal is:

  • Valójában az ismerkedéshez fűződő gondolataim a bonyolultak.
  • Lehet, hogy ismerkedni egyszerű, csak bennem zajlik valami bonyolult.

 

Nem tudom leszarni, hogy elutasítanak

– Valóban elutasítanak? Hogyan csinálják ezt?
– Letiltanak.
– És ez milyen érzés?
– Szar.
– Milyen lenne enélkül ez a helyzet?
– Hát, akkor mernék kezdeményezni.

Ezt is jól megvizsgáltuk és megfordítottuk, aztán erre is kopogtattunk, de a mai cikknek nem ez lesz a fénypontja.

ÉFT kopogtatás:    nem tudom leszarni, hogy elutasítanak

Karate kézél:    “Bár nem tudom leszarni, hogy elutasítanak., mégis szeretem és elfogadom magam.”

Szemöldök belső széle:    Nem tudom leszarni, hogy elutasítanak.
Szem mellett:    Nem tudom leszarni, hogy elutasítanak.
Szem alatt:    Nem tudom leszarni, hogy elutasítanak.
Orr alatt:    Nem tudom leszarni, hogy elutasítanak.
Száj alatt:    Nem tudom leszarni, hogy elutasítanak.
Kulcscsont alatt:    Nem tudom leszarni, hogy elutasítanak.
Szegycsont:       Nem tudom leszarni, hogy elutasítanak.
Fejtető:    Nem tudom leszarni, hogy elutasítanak.

(Ha úgy érzed kopogtass még néhány kört.

 

A lányoknak nagy az elvárásuk

– Úgy érzem, a lányoknak nagy az elvárásuk. Ilyenkor picsáknak tartom őket, magamat meg esélytelennek.
– Milyen elvárásaik vannak, tudnál példát mondani?

Alig tudtam belőle néhány konkrétumot kiszedni. Magasabbnak, okosabbnak, izmosabbnak, gazdagabbnak, …? Talán a gazdagabbra rábólintott. Aztán kiderült, hogy a lányok szerint neki határozottabbnak kellene lennie.

Ebben a témában az alábbi mondatokat találtuk és kopogtattuk ki:

  • Nem is tudom, milyen elvárásaik vannak.

 

ÉFT kopogtatás ezekkel a mondatokkal:
  • Nekem is elvárásaim vannak velük kapcsolatban.
  • A saját elvárásom a legnehezebb magammal kapcsolatban.
  • Szerintem határozottabbnak kellene lennem a lányokkal kapcsolatban.
  • Azzal frusztrálom magam, hogy nekem határozottabbnak kellene lenne. Pedig pont annyira vagyok határozott, amennyire határozott vagyok.
  • Mi van, ha ezzel nincs semmi baj?
  • Akkor lenne könnyebb kapcsolódni a lányokhoz, ha kevesebb lenne az elvárásom magamat illetően.
    Ha nem várnám el, hogy határozottabb legyek.
  • Meg kel felelnem a lányoknak, de ötletem sincs, hogy milyen elvárásnak kéne megfelelnem.
  • Lehet, hogy nem is kell megfelelnem. (Erre a saját felismerésre felnevetett.)

 

A legnehezebb kérdés – a kibeszélés

– Azt mondtad, hogy az tart távol attól, hogy kezdeményezz, hogy el akarod kerülni a kibeszélést.

– Igen. Az szörnyű.

– Ti ki szoktátok a lányokat beszélni?

– Hát, igen.

– Ha megengednéd, hogy megtörténjen ez a szörnyűség, vagyis hogy kibeszéljenek, minden megoldódna.

– Ezt nem értem.

– Egy ismerősöm attól fél, hogy kirúgják az állásából. Ez megtörtént vele és annyira borzasztónak találta, hogy tudat alatt szabotálta a munkakeresését.

  • Hogyan lehet elkerülni teljes biztonsággal, hogy kirúgjanak? Hát úgy, hogy nem vállalsz munkát?
  • Hogyan lehet elkerülni, hogy teherbe ess? Úgy, hogy nincs pasid.
  • Hogyan lehet elkerülni, hogy megbüntessen a rendőr? Ha nem vezetsz autót.

Tehát, hogyan lehet elkerülni teljes biztonsággal, hogy kibeszéljenek?

– Ha nem kezdeményezek.

– Hogy viselkedsz, amikor attól tartasz, hogy a lányok majd kibeszélnek?

– Olyankor csak gondolkozok, agyalok és nem csinálok semmit.

– Ha nem félnél ettől a kibeszéléstől?

– Akkor kezdeményeznék. 🙂

– Valószínűleg akkor ez lesz a megoldás!

 

ÉFT kopogtatás ezekkel a mondatokkal:
  1. Az tart távol attól, hogy kapcsolatom legyen, hogy nem vagyok hajlandó megkockáztatni a kibeszélést.
  2. Hajlandó vagyok megengedni, hogy kibeszéljenek, mert valószínűleg úgyis kibeszélnek a lányok.
  3. Hajlandó vagyok megengedni, hogy kibeszéljenek, mert így lazán és könnyedén kezdeményezek és még az is lehet, hogy kapcsolatom legyen.

 

– Mindezek után egyetértesz-e velem, hogy nem az ismerkedés bonyolult?
Inkább az a sok érzés és gondolat a bonyolult, ami a fiúkban és a lányokban zajlik.
Végezd el a fenti gyakorlatokat, hátha egyszerűbb és stresszmentesebb lesz ismerkedni.

MONDJ IGENT A MÁSIK NEMRE!

——————
Ajánló:

Családállítás: Június 10. szombat 9:00 Szeged
Ingás Közvetítés tanfolyam szeptember 13-tól
Elvonulás októberben

 

 

A sors megteremti a szándékodat

 

MOTTÓ: 

A sors úgy rendezi a dolgokat, hogy a szándékod megvalósulhasson.

 

————–

Ezzel így szoktak vitatkozni:
  • Én biztos nem akartam ilyen hülyeséget.
  • Én biztos nem akarhattam ezt a szenvedést.
  • Én tuti nem szerettem volna ebbe a helyzetbe keveredni.

Pedig de!
Nem nagyon tud olyan történni, amit nem mi idéztünk elő.

 

Pont ott vagyunk, ahová álmodtuk magunkat

Születésünk előtt megvágytuk a hordozó testünket, szüleinket, a létkörülményeket.
Aztán megkaptuk a magunk sérüléseit és erre reagáltunk valahogyan:

  • Elkezdtük programként ismételni
  • vagy éppen ellenazonosultunk vele.

Aztán mindenfélére tanítottak bennünket, hoztuk magunkkal az előző életes dolgainkat, no, meg a családtörténetünk is hatott ránk. Ezek mind bennünk is vannak és hozzánk is tartoznak. Ezek alapján gondolkodunk tudatosan vagy tudattalanul. Eszerint teremtjük a valóságunkat és ez alapján reagálunk a világra.

Ám nem kell ennek így lennie!

 

MI A MEGOLDÁS?

Válaszd ki azt a módszert, amivel feloldhatod a fent leírtakat és kezdd el csinálni. (Nekem az ÉFT, a családállítás, az Ingás Közvetítés, NLP, … jöttek be, de legalább 15 módszert alkalmazok.)

Ezeket könyvekből vagy a netről akár egyedül is megtanulhatod.

Ha úgy érzed, képtelen vagy egyedül, kérj segítséget. (Itt vannak a tanfolyamok vagy az egyéni konzultációk.)

BÁRMI IS AZ, KI LEHET JÖNNI BELŐLE!

Annyira szerencsés korba születtünk (ebből a szempontból), mert itt van nekünk minden eszköz, ha ki szeretnénk jöni a trutyiból.

Ha úgy érzed, hogy semmit nem tehetsz, akkor biztos van egy, vagy rengeteg blokkod, ami feloldásra vár.

————–

TÖRTÉNET:

Verát felvettem egy induló csoportba. Azt hittem jelentkezett, de nem, csak félreértettük egymást.

“Véletlenül felvettél egy csoportba. Illetve ahogy Hajdú Ildi mondja: nincsenek véletlenek, legalábbis ha vannak, azok nem véletlenül vannak.
Elvégeztem a kronót, járok az ÉFT-re és az Ingás Közvetítés is a naptáramban van.
Amikor ezeket összeraktam, kiválasztottam (szilveszterkor), akkor még nem igazán értettem mire lenne jó az Életforgatókönyv.

Azóta nagyot változott velem a világ Hajdú Ildi hatására! Már a Kronó tanfolyam közepén elhatároztam, hogy ezt az évemet ennek szentelem. A tanulásnak, és Hajdú Ildinek. 
Meglett rá a pénz is!
Én egyedül élek az anyukámmal és a kiskutyámmal. Szóval, nem olyan egyszerű ez nálunk, de meglett! 
Aztán egy reggel a kutyám megbetegedett. Hetekig tatrott a kálváriánk és minden pénzünk elment a gyógyítására. Az idegrendszerünk is kikészült. Borzasztó volt.
Én sirattam Bucit meg a tanfolyamom árát. De úgy tűnt, hogy gyógyul. Aztán két nappal ezelőtt ismét megtörtént ugyanaz. Mindenki kisöpörte itthon a pénztárcáját és elindultam a kutyussal az utolsó útjára. A klinika kárpótolt minket a műhibáért, de azért újabb két hét hajnali kelés, takaritás, etetés, gyógyszerezés, éjszakai sírás… És ekkor Buci megnyalta a kezemet …
Két hete műtötték. Az összes gyógyszerét is megkaptuk ajándékba. Hihetetlenül rendesek velünk a klinikán! A barátnőmmel – aki segített –  napokig 140 Ftal a zsebünkben jártunk dolgozni – de nevettünk!
Hogy miért műtötték meg tévesen az első helyen? Azért a sok-sok pénzért amit elkértek. A pénzért. 
Elszedték az összes pénzünket és 5 hét szívásra ítélték a kutyát meg minket. Vajon mit kellett ebből megtanulnunk? 🤔”
 
 
Vajon mit kellett ebből megtanulnunk? 🤔
Rengeteg témát vet fel a sztori. Csak egy-két ötlet:
  • Pl. Verának valamiért erre van hajlama. Történnie kell valaminek, ami ellehetetleníti a vágyai megvalósulását. Ez egy nagyon izgalmas feloldani való. Valószínűleg rengeteg esemény támasztja alá, hogy ez így szokott lenni.
    .
  • Hitrendszeri elakadás is lehet:
    A szegény emberek jók, – a gazdagok / orvosok / azok, akiknek ki vagyunk – szolgáltatva pénzéhesek.

    • Amikor szegények vagyunk, összetartunk.
    • Mindig kell egy szerencsétlen, akit támogathatunk és feláldozhassuk magunkat érte.
 

Mi az, amit mégis csak jó csinál Vera?

 
Mégis úgy alakult, hogy rész vesz a tanfolyamon. A látszólagos félreértés segített ebben. Tehát mégiscsak nyitott a megoldásra, a pozitív végkifejletre. Csak ne lenne az a ragaszkodás a szenvedéshez és a küszködéshez!
 
 

Tanulság

 
Tényleg mindent mi teremtünk.
Ha nem tetszik az, amit tapasztalsz az életedben, akkor ideje új gondolatokat és tudatosan vagy tudatalatt futó programokat választani.
Erre annyi jó módszer van már. Ha nem találsz ilyet, az kifogás.

 

Folytatás

Szia Ildi!

 Vera sztorija ma tovább folytatódott. Folytatásos regény lesz belőle :) Hihetetlen dolog történt!

Voltál olyan kedves és megengedted, hogy később fizessem az Életforgatókönyv tanfolyamot.

Én ígéretet tettem a "jövő hónap 5-e körül"-re.

Ma reggel felhívott egy ügyfelem és lemondta azt a munkát, amiből ki akartam ezt fizetni.

Bármikor máskor korábban azonnal kétségbeesetten küzdeni kezdtem volna a lelkiismeretemmel, hogy huuuu vazzzzeeee most mi lesz?! Huuuu de ciki! Megígértem az Ildinek, aki jófej volt velem és most szarban maradok! Őrülten gáz! Most mit csináljak?

Ma azonban halál nyugalommal letettem a telefont és csak ennyit mondtam magamnak mosolyogva, hangosan az üres irodámban "meglesz az mire kell! Hiszen ott KELL lennem azon a tanfolyamon! - nem az én dógom!" És nem is törődtem vele ennél többet, rohantam a dolgom után. 

Irtó zűrös délelőtt volt, nem is értem rá erre gondolni, végeztem a munkámat.

Délben megcsörrent a telefon, a bérosztályról hívtak, hogy menjek át gyorsan valamit aláírni. A kolléganő mosolyogva fogadott, hogy jó híre van, elszámolták az adómat és 153.700 Ft-ot visszakapok. A tanfolyam 150.000 Ft-ba kerül.

Hát ez azért több mint durva! Szinte fillér pontosan annyit kapok amennyit "rendeltem" 😊😊😊

A kolléganő azt mondta egy hónapon belül utalják - mire én azt válaszoltam neki, hogy "itt lesz az 5-e körül!"

Azt kérdezte honnan tudom? 17-e van! Mondtam neki, hogy "addigra kértem! - és felnéztem az ég felé"😊😊😊

Szóval Ildi nyugodtan dőlj hátra! Egy percig ne kételkedj, hogy ki tudom fizetni! Küldik! 5-e körül!

Ölellek: Vera

 

 


Ajánló:

  1. Vasárnap elindult az Életforgatókönyv tanfolyam, utólag még be lehet csatlakozni, de visszanézősen is érdemes megtanulni a módszert.
  2. A május 20-i családállítás betelt, de június 10-re lehet jelentkezni.
  3. Elindult az Életforgatókönyv oldalunk, ahol izgalmas cikkek várnak.
    A szakmai részleteket a prémium előfizetőink is láthatják.

 

 

 

A sors útjai kifürkészhetetlenek – áldozat lennél inkább vagy kapitány?

A sorsod áldozata vagy kapitánya szeretnél-e lenni?
Sokan viszonyulnak úgy az élethez, hogy várják, majd csak dob valamit a gép.
Ha nem történik meg, amire vágytak, akkor pedig azt mondják:
– Ennek így kellett lennie.
Valójában ez egy önbecsapó mechanizmus.
Az ember egyrészt korlátozott feltételek mentén tud haladni az életében,
másrészt nagyon is tág határon belül mozoghat.
Sőt, bizonyos tudatszinteken meg is haladhatóak a keretek és körülmények.
Te melyik csoportba tartozol?
Aki proaktívan tesz a céljaiért – mert megfigyelésem szerint annak a sors is besegít?
Vagy inkább az, aki várja, hogy élete másik mederbe terelődjön? És ez vagy megtörténik vagy nem – de az biztos.
Pedig a tarot kártyában is a Szerencsekerék (10 lap) azt mondja, hogy a sors annak ad, aki kinyújtja felé a kezét.
Vannak, jönnek lehetőségek, de neked kell rámozdulni.
– Neked kell regisztrálni egy társkereső oldalra.
– Neked kell gyűjtened pénzt egy későbbi lakásra.
– Neked kell beiratkozni egy képzésre.
És jó esetben a sors is hozzáteszi a magáét.
Várni, hogy majd magától megoldódik valami dőreség. Olykor bejön, de ennek annyi az esélye, mint amikor egy teknős 100 évente feljön a tenger felszínére, amin úszik egy fakarika – és hopp, pont a karikába dugja a felbukkanó fejét.
Mit tehetsz az aktivitáson kívül még?
Például megismered magad, a sorsod, dolgozol a személyiségeden, a tudatodon, ….
és használsz ügyes módszereket. Én kb. 15-öt használok aktívan, de még van a bakancslistámon egy-kettő.. 🙂
Sokan azt állítják, hogy a családállítás csak a családon belüli mintázatok vizsgálatával és elrendezésével foglalkozik.
Valamikor tényleg erre használták és ez így is volt. Azonban ez egy nagyon korlátolt nézőpont.
👨‍👩‍👧‍👦 A családállítás módszere már csak a nevében az, ami. A mai kor és a sok gyakorlás meghozta a változást és a módszert kiterjesztettük az információs térre. Túl a családon. Túl a téren és az időn.
🔎 Vizsgálódhatunk más életekben, más időkben, dolgozhatunk fogalmakkal, … tényleg bármivel.
Csak egy jó vezető kell, aki tarja a teret, megfogja a munkát és a lehetőségeknek kitárja a kaput.

Ha egy ilyen munkában, sorsmunkában, vizsgálódásban, kalandban szeretnél részvenni, akkor legközelebb 20-án lesz állítás Szegeden.

2023. június 10. szombat 9:00

Jelentkezés: emailben, telefonon ( 70 2670679) vagy messengeren.

Egy leszületni vágyó lélek mágiája

Szerelem vagy bűbáj  – a meg nem született gyermek mágiája

“Egy nő két dologért képes megtenni bármit: hogy legyen gyereke vagy hogy ne legyen neki.”

Így tarja a mondás.
Ma átírjuk ezt a mondást.
Ez a sztori nem a fogantatásról fog szólni!!!
Ha nem jön össze a gyerek
Azok a házaspárok, akiknek nem jön össze a gyerek, annyi mindent megtesznek. Iszonyú sok energát, utánajárást, pénzt ölnek a megtermékenyítésbe. Senki fölött nem szeretnék pálcát törni, mert nem voltam az ő helyükben. Ki tudja, vajon én el tudnám-e fogadni, ha nem fogan meg a babám.
Ez a téma szinte minden héten felbukkan a klienseim között. Sokat beszélgetek a leszületni váró lélekkel, a szülők tudatalattijával. Ki mennyire nyitott, kinek van terheltsége a témát illetően, esetleg  nem tudatos ellenállása.
Épp a héten kaptam az egyik ügyfelemtől egy ultrahang felvételt. Ez a harmadik babája, akinek közvetítettünk. Csak egyengettük egy kicsit a fogantatás útját.
Ám rendszeresen felbukkannak olyan szempontok, amelyek előtte még nem voltak.
Judit története
.
Judit 39 éves és már nagyok a fiai. Az egyik tavaly érettségizett. Néhány éve egyedül él, a férje külföldön dolgozott és el is távolodtak egymástól. Majd elváltak csendben.
.
ELSŐ
Judit elhatározta, hogy regisztrál egy társkereső oldalon. Bár rendkívül mutatós nő, mégsem gondolta, hogy már másnap rátalál egy potenciális jelentkező. Először nem is tetszett neki annyira, de a második randevún megjött a kémia. Egy ideig még találkozgattak, és előbb-utóbb a szex ideje is eljött.
Mindketten odavoltak egymásért, de a Judit számára fontos dolgok hiánya megnyomta benne a vészcsengőt. A férfi az élet kritikus pillanataiban nem volt jelen, nem ajánlotta fel a segítségét. Látszott, hogy ez nem fog változni és Judit időben kihátrált. Majd belehalt, de pár hónap alatt túl lett rajta.
.
MÁSODIK
Folyatta a keresést és ismét azonnal jelentkezett egy szívdöglesztő férfi. Hihetetlenül jól szórakoztak együtt, de volt valami megmagyarázhatatlan a férfi viselkedésében. Valójában ő sem törődött a nővel. Nem kérdezte meg, mit segíthet, éhes-e. Judit érezte, hogy valami ismétlődik. Egy kicsit ebbe is beletört a szíve, de meghozta a döntést.
.
HARMADIK
A 3. férfi szintén tökéletes volt – jobb, mint az előző kettő. Értették egymás humorát, működött a kémia, szereti a munkáját, … hibátlan. Egy álom volt egymás társaságában lenni. Ám a férfi gyereket akar már az első héten. Szinte azonnal. Úgy érezte, lassan kifut az időből. Annyira jó volt együtt, hogy – bár Juditnak van már két nagy fia – eljátszott a gondolattal.
.
Amikor a férfi elmesélte, hogyan képzeli a közös életüket, felfedődtek a korlátozó elképzelései és a nőben ismét megszólalt a vészcsengő. Ez egy rabság lesz, ami nagyon ellenkezik az ő életével. Judit nagyszerű előadó az egyetemen, gyakran tart más városokban órákat.
.
Azért  vannak a jóbarátok, …
Ingával közvetítettem. Hosszú, körülményes feltáró munka következett. Segítségül hívtam a tarot kártyát és a kronobiológiát is. Éreztem, hogy jó irányba megyünk, minden módszer  adott támpontokat.
No, meg hála Odrobina Márti kolléganőmnek, akivel sokat “szakmázunk”. Megfigyeltem, hogy az ő  felismeréseire előbb-utóbb mindig szükségem lesz. Most is így történt.
Egy “szerelmi bűbáj” áldozata
Rájöttem, hogy a Juditban  és a férfiakban feltörő, perzselő érzések nem valódiak. Ez egy “vudu vagy bűbáj”, amit mesterségesen gerjeszt egy leszületni vágyó lélek. Minden áron meg akar születni. De nem akárkihez, hanem Judithoz. Mihelyst a nő nyit a férfiak felé, azonnal munkához lát és mindent elkövet, hogy a két ember egymásba habarodjon és a kémia beinduljon.
Juditban hirtelen egy csomó felismerés született
  • –  Akkor ezért találtam azonnal partnert minden alkalommal.
    .
  • – Akkor ezért jön ki ingázáskor minden alkalommal a vudu vagy a bűbáj szó. Nem értettem!
    .
  • – Akkor ezért változott meg minden a második találkán!
    .
  • – Most már azt is értem, hogy miért csak olyan férfiak jelentkeztek, akikkel 3 szintű végzetes kapcsolatban vagyok a Kronobiológia szerint.

    Ez egy olyan kapcsolódás, ami nemcsak nagyon erős, de megterhelő is a lélek számára, mert a két félnek minden síkon – fizikailag, érzelmileg és szellemileg is – megoldandó feladata van egymással. Emiatt nagyon nehéz elválniuk egymástól, mert ez a kötés bitang erős.
    (Hogy neked van-e ilyen kapcsolatod, arról a Kronobiológia oldalamon győződhetsz meg. Használd a kapcsolati kalkulátort.)
    .
  • – Az a hasonlóság is feltűnő, hogy minden férfi jó anyagi helyzetben él ugyanazon a jómódú, felkapott környéken. Mintha a leszületni vágyó léleknek még a leendő lakhelyéről is konkrét elképzelése lenne.
    .
  • – Akkor értem már, hogy az utolsó partnerem miért akart hirtelen gyereket, miközben az előző 45 évben egyáltalán nem törkedett erre. Ez nem az ő érzése volt.
    A tarot tkártya is egy szörnyű történetet jelzett elő a érfi számára. Mintha később majd rájönne, hogy becsapta magát. Így ez is értelmet nyert. Nem ő csapta be magát, hanem a lélek őt.

– Képzeld, ahogy így elküldtük azt a lelket és jönnek a felismerések sorban, kezd kitisztulni a fejem. Mintha ez az egy éve tartó őrület kezdene elhagyni – mondta Judit.

– Látszik is az arcodon. Már nem olyan kétségbeesett és zilált.

Ahogy fent, úgy lent és fordítva

Ez a lélek mindenképpen Judithoz akart leszületni. Utólag azon gondolkoztam el, hogy ezek szerint nem csak mi földi lények csináljuk ezt amikor nagyon gyereket akarunk. Nem csak mi erőszakoljuk meg a sorsot, hanem ez a túloldalról ugyanúgy meg tud történni. A megszületni vágyó lélek képes megmételyezni a leendő szülőket. Vajon hány lélek hozott össze embereket már a világon olyanokat, akiknek nem kellett volna együtt lenniük?

Tapasztalatom szerint legtöbbször a leendő anya, apa és a leszületni váró lélek nem tudatos szinten ( álomban) egyeztetnek. Akkor is, amikor mondjuk egy nőnek a szomszédtól, egy erőszak által vagy más furcsa körülmény folytán lesz gyereke. Ezen nem tudatos síkon minden szereplő beleegyezik a fogantatásba. Ezek mind fontos tapasztalatok és körülmények a szereplők számára.

Amit mi emberek megteszünk egy megtermékenyülésért itt a Földön, ugyanezt a nem fizikai síkon is “elkövethetik.”

“Egy lélek két dologért képes megtenni bármit: hogy megszülessen vagy hogy ne.”
Felmerül a kérdés
Biztos hallottál már olyan szerelmekről, amiknek nincs igazán alapja. A férfi és a nő is értetlenül áll azelőtt, hogy mit is keresnek egymás mellett, de valami összeköti őket. Talán némelyiküknél nem feltétlenül a szabad akarat játszott főszerepet a kapcsolat kialakulásánál.
Köszönöm Odrobina Márti kolléganőmnek az inspirációt. Talán magamtól is rájöttem volna, de az is lehet, hogy nem. Így minden esetre könnyebb volt.
Ha szeretnél megtanulni ingával dolgozni, közvetíteni, akkor ősszel indul a következő ingás tanfolyam(személyesen vagy online).
Vagy visszanézősen utólag is elsajátíthatod a módszert.
.
.
.
—————–

Ajánló

A tanfolyamokon személyesen, online vagy visszanézhetősen is részt vehetsz.
.
.
.
.

Sose 2 ember költözik össze, hanem 6

 

Amikor összeköltözöl a pároddal, valójában 6-an költöztök össze. Tehát ott lakik veletek a 2 anyós és a 2 após is.
Ők is ott vannak veletek. Persze nem a fizikai valóságukban, de közvetetten mindenképp.

A párod a tükröd

Akit párodul választasz, az az ideálképed – az igazi férfiról / az igazi nőről. Ez gyakran hasonlít az apádra és az anyádra.

Ideális esetben ezzel nincs semmi probléma. Csak sajnos sok a nem ideális eset.

—————–

Családállítás Szegeden 19-én vasárnap. (2023. febr. 19. 9:00)

—————–

Ha rendbe akarod rakni a kapcsolatodat,

akkor az első lépés, hogy békülj meg az anyáddal és az apáddal.
Mert ha nem békélsz meg velük, akkor az van, hogy:

NŐKNEK:

  • Ha nőként nem vagy jóban a saját anyáddal, akkor nőként nem leszel jóban saját magaddal.
  • Ha nőként nem vagy jóban a saját apáddal, nem leszel jóban a pároddal.
    • Nem lesz számodra olyan férfi, aki oké.
    • Minden férfin keresztül akarod majd behajtani azt, amit az apádtól nem kaptál meg.

FÉRFIAKNAK:

Ha ki akarsz kerülni ebből a helyzetből, muszáj lesz rendezni a kapcsolatodat az édesanyáddal.

  • Ha férfiként nem vagy jóban a saját apáddal, akkor férfiként nem leszel jóban saját magaddal.
    Pl. ha nem tudtál felnézni az apádra, akkor nem tudod elérni, hogy te tiszteletreméltó légy.
  • Ha férfiként nem vagy jóban a saját anyáddal, nem leszel jóban a pároddal.
    • Nem lesz számodra olyan nő, aki oké.
    • Minden nőn keresztül akarod majd behajtani azt, amit az anyádtól nem kaptál meg.
    • Előbb-utóbb elkezdődnek azok a szerepek és játékok, amik bekapcsolják a régi szerepeket és megoldatlanságokat – és annak az újrajátszása folyik.

Ha ki akarsz kerülni ebből a helyzetből, muszáj lesz rendezni a kapcsolatodat az édesapáddal.

 

Lehet ennél nagyobbat is álmodni!

De az is lehet, hogy ez a minta sok generációval ezelőtt kezdődött. A családállítás módszere megmutatja, milyen dinamikák nincsenek megoldva a családban. Rendezheted akárhány generációra visszamenőleg.

A pszichológia szerint 7-ed íziglen lehet visszamenni. Tapasztalatom szerint akárhány-íziglen is vissza lehet menni. Ott rendezzük, ahol a legjobban rendezhető a sérülés és kiterjesztjük az összes érintett generációra.

“Hogy a családodban újra öröm legyen anyának / nőnek / lánynak lenni vagy apának / fiúnak és férfinak lenni. És ezentúl ez fog továbbadódni.”

 

Állítsd át az antennát!

A DNS egy antenna. A szüleinktől kaptuk őket. Úgy vannak beállítva, ahogy ők hallgatták a műsort. Azonban az antennák átállíthatók a megfelelő csatornára, hogy a megfelelő műsort hallgathasd és aszerint éld az életed.

Erre jó módszer a
– családállítás
– az ÉFT
– Byron Katie 4 kérdése

A helyzetek rendezése történhet személyesen – megkeresheted őket, beszélhettek a dolgaitokról.
De történhet a te belső személyes teredben is. A gondolataidban, az érzéseidben.

Tehát bármikor lehetnek jó szüleid – akkor is ha látszólag nem voltak azok.

 

Megjegyzés:  Ez egy másik témát hoz fel, miszerint mindig azok a szülők voltak a legjobbak a számunkra, akikhez születtünk. Lehet ezzel vittatkozni, de nem érdemes. Erre az életforgatókönyv nagyon jó válaszokat ad. Sokat foglalkozik az első életszakasszal, a sérülés szakaszával. Május 14-től megtanulhatod az induló tanfolyamon.

 

—————————

2. MEGTUDHATOD MINDEN NAP ESEMÉNYKÓDJÁT

 

Lesz egy ingyenes szolgáltatás az új Életforgatókönyv oldalunkon. Én már próbaképpen feliratkoztam, de hamarosan még tökéletesebb lesz a rendszer.

Ezt kaphatod meg minden nap:

Mit kell tudni a  MAI NAPRÓL?

  • Mi volna, ha minden reggel kapnál egy üzenetet, ami elmondja, mire való az adott nap?
  • Mi volna, ha tudnád, mire érdemes figyelni, mt kéne elkerülni?
  • Ha kapnál néhány elgondolkodtató sugallatot arra, hogy milyen döntéseket érdemes ma meghoznod – vagy milyeneket nem.
  • Hozz jó döntéseket, és használd ki a lehetőséget.

És másnap ismét értesülsz róla, hogy mit rejt az új nap …

Itt iratkozhatsz majd fel.

Görgess a lap aljára és a bordó gombra klikkelj rá: INGYENES EMLÉKEZTETŐT KÉREK!

Az oldalunk még fejlesztés alatt áll, de máris hatalmas segítség lehet számodra.

 

—————–

Ajánló:

ELVONULÁS és oldások csütörtöktől péntekig.
Febr. 23-tól és április végén.
A honlapomon itt olvashatsz róla.

A facebookon pedig itt:

KRONOBIOLÓGIA TANFOLYAM – most élőben, de utólag is visszanézhető
kezdés március 1.
A jegyzeteket már készíti a nyomda.

Életforgatókönyv tanfolyam május 14-től
ÉFT-s oldási napok havi 1 alkalommal áprilistól

Zseniális kérdés, ami megvilágítja az elakadásodat + ÉFT kopogtatós gyakorlat

Most egy könnyed problémamegoldó videót szeretnék megosztani veletek.
ITT MEGÉZHETED.

————————–

AJÁNLÓ:
Ha szeretnél egy hosszú hétvégén át azzal tölteni, hogy feloldunk benned blokkokat, átalkítjuk a szenvedésteli gondolataidat és a negatív érzéseidet tápláló gondolatokká és életigenléssé, akkor a februári kiscsoportos önismereti tábort neked találták ki.
Február 23-26.

Minden részlet itt.

Dönts végre magad mellet! Mire is várnál? Ugyan ki tenné ezt meg helyetted?
A nagy Kronobiológia Tanfolyam

————————-

A videóban szereplő zseniális kérdés – ami közelebb visz a megoldáshoz

A fent említet videóban azt boncolgatom, melyik kérdés segít gyorsabban eljutni a lényeghez. Gyakorlat is van hozzá.

Azokról a helyzetekről van szó benne, amikor valami nem úgy történik, ahogyan azt szeretnéd.

Pl. 1. a bankban megvárakoztatnak.
Pl. 2. egy ismerősöd nem köszön neked az utcán.
Pl. 3. valaki késik.
Pl. 4. a párod nem veszi fel a telefont.
Pl. 5. az orvos előtted behív valakit, pedig te voltál ott előbb.
Pl. ……..

Látszólag a párodról van szó, meg a banki dolgozókról és a késésről.
Pedig nem!

Arról szól, amit ez jelent neked
Pl. 1.
– Sokat kellett várnon a bankban.
– És mit jelent ez számodra?
– Azt, hogy a bankok ezt csinálják a magyarokkal. Bezzeg külföldön! A németekkel nem lehet ezt megcsinálni.
Pl. 2.
– Tegnap úgy ment el Józsi mellettem az utcán, hogy nem is köszönt.
– És ez mit jelent a számodra?
– Hát, hogy biztos megbántottam valamivel és most haragszik rám.

Pl. 3.
– Julcsi megint késett.
– És ez mit jelent a számodra:
– Azt, hogy nem tiszteli az időmet. Csak a saját dolgával van elfoglalva.

Pl. 4.
– Már kétszer is hívtam a barátnőmet és nem veszi fel.
– És mit jelent ez számodra?
– Lehet, hogy már nem szeret.

Pl. 5.
– Pont én következtem volna az orvosnál, de egy nőt hamarabb behívtak.
– És mit jelent ez számodra?
– Azt, hogy ez igazságtalan. A csókosoknak álla világ. Ha nekem is lennének kapcsolataim / pénzem / …, akkor engem is behívtak volna. De én kisember vagyok.

 

Mi a közös a fenti történetekben?

Az, hogy egyikről sem tudhatjuk, hogy így van-e.
Millió verzió lehetséges. De mi mindig azt látjuk, ami zajlik bennünk.

• Az 1. példa szereplője a magyarokkal szembeni igazságtalanságot látja mindenben
• A 2. szereplő hajlamos arra, hogy magát hibáztassa.
• A 3. példában szereplő magát jelentéktelennek látja, ahol mások nem tisztelik őt.
• A 4-dikben a férfi nem bízik abban, hogy ő szerethető.
• Az utolsó példa szereplője az igazságtalanság sérülésében szenved.

Ha ezen akarsz dolgozni, akkor:
A) akár ki is kopogtathatod ezt magadból.
B) vagy ragaszkodhatsz a nézőpontodhoz és a világ mindig segít majd visszaigazolni ezt a nézőpontodat.

Hogy csináld?

A videóban is kapsz ehhez segítséget.

Kopogtatós gyakorlat

Karate kézél:    “Bár amikor Józsi nem köszönt nekem az utcán, azt éreztem, hogy biztos megbántottam valamivel, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

Karate kézél:     “Bár hajlamos vagyok magamra venni, ha valaki nem köszön, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

Karate kézél:     “Bár hajlamos vagyok hibáztatni magam és bűntudatot érezni, amikor valaki nem köszön, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”


Szemöldök belső széle: 
   Amikor Józsi nem köszönt nekem az utcán, azt éreztem, hogy biztos megbántottam valamivel.

Szem külső:     Amikor Józsi nem köszönt nekem az utcán, azt éreztem, hogy biztos én vagyok a hibás.

Szem alatt:     Amikor Józsi nem köszönt nekem az utcán, bűntudatot éreztem. Biztos én tehetek róla.

Orr alatt:     Hajlamos vagyok hibáztatni magam.

Száj alatt:     Ez a hibás vagyok érzés.

Kulcscsont alatt:    Már gyerekként megtanultam, hogy boiztos én vagyok a hibás.

Mellkas közepe:   Biztos elrontottam valamit.

Fejtető:    Vajon mit vétettem?

Újra és újra megismételheted, mindaddig, míg nem csökken az intenzitás.
Cseréld ki a mondatokat és az érzéseket a saját gondolataidra és érzéseidre. Csak tet tudhatod, mi zajlik benned.

—————-

Pozitív kör

Szemöldök belső széle:   Most azt választom, hogy amikor Józsi nem köszönt az nem rólam szólt.

Szem külső:   Most azt választom, hogy megbocsájtok végre magamnak.

Szem alatt:    Most azt választom, hogy nem Józsi szól rólam, hanem amit erről gondolok.

Orr alatt:    Most azt választom, hogy elengedem az önhibáztatást.

Száj alatt:    Most azt választom, hogy új nézőpontot választok.

Kulcscsont alatt:    Most azt választom, hogy én csak mentem az utcán és ő is csak ment az utcán.

Mellkas közepe:    Most azt választom, hogy rendben vagyok.

Fejtető:    Most azt választom, hogy nincs velem semmi baj.

 


Ajánló:

Családállítás:
február 19. vasárnap 9:00 Szeged
március 19. vasárnap 9:00 Szeged

 

 

 

 

Földönkívüliek – segítség vagy taruma?

A földönkívüliekről sokféleképpen

 

TARTALOM:

1. Földön kívüliek – segítség, trauma és szerelmi manipuláció

2. Tarot kártya tanfolyam indul (nov. 27.)
3. Ingyenes foglalkozás (nov. 13.)
4. Családállítás Szegeden (nov. 17.)
5. Tarot kártya naptár – ajándékötlet

————–

 

MOTTÓ:
“Több dolgok vannak földön és égen,

Horatio, mintsem bölcselmetek
Álmodni képes.”

 

Előadás a földönkívüliekről (is)

Olyan emberek jelentkeznek tanfolyamokra és elvonulásokra, akik velem egyívásúak. Valójában velük van dolgom. Őket is az érdekli, ami engem, illetve működik a karmikus rendezőelv is.

Az ingás tanfolyamon és a legutóbbi elvonuláson szóba kerültek az ELTÉRÍTÉSek. Senki meg se rebbent. Sőt, érdeklődtek és néhányan vizsgálódásba is kezdtek.

Az elvonulásra hívtam egy előadót, akit régről ismerek és őt már többször elvitték nem földi lények. Nincs rossz tapasztalata róla, de azért csak lámpafénynél tud aludni. Kiderült, hogy a nagypapájával és a kislányával is hasonló történt. Később rájött, hogy az őt eltérítők vérvonalakat vizsgálnak.

Ezen események motiválták őt arra, hogy éveken át tartó kutatásba kezdjen. Hihetetlen ismeretet halmozott fel a témában. A mi kedvünkért rendszerezte a földönkívüli civilizációk és a földi ember kapcsolatáról, valamint a háttérhatalomról szóló tudását és meg is osztotta velünk.

 

Az emlékek feljönnek bizonyos módszerek hatására

Másnap reggel egy kis bemelegítő ÉFT kopogtatással kezdtük a napot és valaki akkor mesélte el a saját élményét. Egy másik lányban pedig akkor jöttek fel olyan emlékek, ami az ő egykori eltérítéséről szólt. Szándékosan nem nevezem elrablásnak, mert az pejoratív hangzású és ezek között az esetek között jó szándékú vagy semleges szándékú eset is előfordul.
Egyszer csak felsejlett neki a saját élménye, mert a kopogtatás olyan módszer, ami a tudatalattival is kommunikál és az ott elrejtett emlékek biztonságosan tudnak felszínre törni.

Az Egyesült Államokban, de már Magyarországon is vannak terapeuták – elsősorban hipnoterápiát alkalmazók -, akik kifejezetten erre a témára specializálódtak. Ugyanis nagyon sok embert érint a téma, sok a trauma vagy a megmagyarázhatatlannak tűnő változás. Véletlenek nincsenek. Vagyis vannak, de azok nem véletlenül vannak.

Gyerekek kapcsolata földönkívüliekkel

Ilyen regressziós hipnoterapeuta pl. Mary Rodwell, aki régóta vizsgál elsősorban olyan gyerekeket, akik emlékeznek földönkívüliekkel való kapcsolataikra vagy vannak földönkívüli emlékeik. Erre egy komoly tesztet is kidolgozott, amit bárki megtalálhat a neten és kitölthet. Sokan jöttek már rá ennek segítségével, hogy nem beképzelték a történteket maguknak, nem álmodták, ami velük történt. Egyrészt ez megnyugtató és gyógyító hatású a lélek számára, másrészt jó tudni, hogy nincs egyedül és kérhet segítséget.

A csillaggyermek tesztet itt találod.

Traumatizáló földönkívüli elrablások

Hasonló témában kutat Karla Turner.

Ő az egyetemi állását feladva a földönkívüli elrablások traumatizáló hatásával foglalkozik. Nem riadt vissza a téma sötét aspektusaitól sem. Bátor és szókimondó nő, aki szerint alábecsüljük a helyzetet. Karla szerint ezek az esetek nemcsak jószándékú beavatkozások és kutatások az elrablók részéről, hanem sokszor igenis ártó és traumatizáló hatásúak.
Bár az elrablottak – akik rengetegen vannak – nem emlékeznek a velük történtekre, tudatuk mélyén ezek az események igenis kifejtik hatásukat.

Erről igen hosszú cikket írt.
Itt olvasható az első része.

 

A szerelmi manipulációk –
– magyarázatok a szerelmi lehetetlenségek egy részére

Eve Frances Lorgen író, hipnoterapeuta, aki az „idegen szerelmi manipulációk” szakértője. Ezek földönkívüliek által megrendezett és irányított emberi párkapcsolatok, amelyekben az idegenek az elrabolt személyek életét manipulálják. Ez is hihetetlen, azonban széles körű jelenség. Olyan eseteket rendeznek meg az idegenek, amikor szinte teljesen értelmetlen módon két ember egymásba habarodik, miközben addig normális kapcsolatban éltek valaki mással, vagy normális esetben egymásra se néztek volna. Érthetetlen a vonzalom, semmi nincs a másikban, ami erre okot adna. Mégis mindent felforgat ez a vonzalom.

A két célzottan manipulált ember között drámai mértékig fokozódik a szerelmi és a szexuális kapcsolódás, akár rögeszmés szerelemig fokozódhat egyikükben vagy mindkettőjükben. Majd egyszer csak az egyik félben hirtelen megszűnik a szerelem és a másik pedig magyarázat nélkül szenved és próbálja feldolgozni a történteket.

Erről nagyon hosszan itt olvashatsz.

 

Semmi sem történhet ok nélkül

Én el tudom képzelni, hogy a szerelmi manipuláció is a sorsot szolgálja. Mert minden a teremtésen belül történik és semmi sem lehet ok nélküli.

Például ezek a szerelmi eltérítések hasznosak is lehetnek azokban az esetekben, amikor az érintetteknek egy olyan nyomvonalon halad az élete, ami nem szolgálja őket, de másképp nem tudna egy új kerékvágásba terelődni az életük, csak ily módon.

Vizsgáljunk meg minden lehetőséget, mert mindig lehetnek kivételek és nem hiszek abban, hogy bármely dolga a világnak csak egyértelműen ártó szándékú és hatású lehet.

Mi van, ha egy eset legtöbbször egy bizonyos módon működik, de épp a te esetedben másképp van?!

 

(Család)állítással földönkívüliekre

Az embereknek a földönkívüliekkel és a háttérhatalommal való kapcsolatát állítottuk fel a családállítás módszerét használva és érdekes összefüggésekre jöttünk rá. A földönkívüliek nem sok vizet zavartak a történekben, viszont a háttérhatalom tekintélyesen bependerült középre, jelentőségének teljes tudatában. Némi korrekcióval – a szabad akarat kérdésének rendezésével – egy kicsit meg is segítettük az emberiséget. Emlékzetteük magunkat, hogy ez a Földön működő alaptörvény, miszerint mindenki rendelkezik a szabadakarattal. És el lehet követni disznóságokat, de az elkövetőknek közzétételi kötelezettségük van.

Bocsi, senkit nem erőszakoltunk meg és tettünk szabaddá kéretlenül. Az infót feltettük a felhőbe, aki kész rá, letöltheti magának.

A (család)állítás módszere mindig tapintatosan működik. Csak abba és abban a mértékben enged betekinteni, amire engedélyünk van és amire fel vagyunk készülve.

 

Feltárható, kinek milyen kapcsolata van / volt földönkívüliekkel

Bár engem a Földön kívüli világban nem az elrablások érdekelnek a leginkább, de így halloween körül gondoltam megosztom veletek ezt az információt is.

Az ingás tanfolyamon is kiteszteltük, hogy kinek volt már valaha valamilyen módon köze nem földlakókkal és milyen természetű volt ez a kapcsolódás. Olyat is találtunk, akinek végzetes szerelmi traumájára épp így kaptunk választ.

Számomra az eltérítések nagy száma sokkoló. Nyugodtan gondolkozhatunk sokmilliós nagyságrendben.

Ha megérintett a téma, tudd, hogy valami közöd van a fentiekhez. Ennek feltárására van mód.

 

FIGYELMEZTETÉS: Amennyiben fordult már elő veled szélsőségesen érthetetlen szerelmi helyzet, megmagyarázhatatlan pálfordulás benned vagy a másik félben, nem biztos hogy idegenek által végrehajtott szerelmi manipuláció áldozata lettél. De extrém esetben, alaposan tanulmányozva az esetet, akár élhetsz is a gyanúperrel, hogy a fenti eset történt meg veled is.

Nem érdemes minden szerelmi drámára ráhúzni az idegen manipulációt, de az is dőreség lenne, ha teljesen kihagynánk a számításból.

 

——————

Tarot kártya tanfolyam kezdődik: nov. 27. vasárnap 9:00

——————

Következő ingyenes foglalkozás időpontja: november 13. vasárnap 17:00 óra
Ha szeretnél résztvenni, kérlek oszd meg a tanfolyam eseményét a facebook-on. Vagy küldd tovább ezt a cikket.
Ha nem vagy facebook-os, akkor az alábbi linket.
Cserébe küldöm a Zoom linket.
Ha nem akarsz lemaradni hasonló lehetőségekről, iratkozz fel a hírlevélre és mindig értesülsz a kövelkező alkalomról.

—————–

Problémakezelés a családállítás módszerével: november 17. csütörtök 9:00 Szegeden

—————–

Tarot kártya naptár – ajándékötlet

Egy ideje már új projektbe kezdtünk Odrobina Márti kolléganőmmel, új tarot kártyát készítünk. Majd egyszer valamikor kész leszünk.
Ebben a gigászi munkában Kelemen Ágnes festőművész a társunk.

Az első 12 lap naptáron is megjelent. Csodás fesmények egy- egy hónaphoz rendelve.
Itt megnézheted Ági munkát a Facebook-on.
Itt pedig belelapozhatsz a naptárba.

REMEK AJÁNDÉK lehetőség. Szerintem én egyesével bekeretezem. De nyomatok is rendelhetők és a festményeket megnézheted élőben itt a pénteken nyíló kiállításon Bpesen.

Az eredeti tarot kártya festmények között még láttam olyat, amit nem adott el. Pl. a Császárnőt és a Császárt. Legszívesebben kitenném a hálószobámba az ágyam fölé.
A tarot festmények mágikus hatásáról majd egyszer később írok.

 

Ahol egy ember gyógyul, ott mindenki gyógyul – csoportos módszer

Te mivel is foglalkozol?

A minap azt kérdezte egy régi ismerősöm, hogy
“Valójában te mivel is foglalkozol?”
És én ismét belegyalogoltam a csapdába.

Még mindig viccesnek találom magamat. Újra és újra elhiszem, hogy ez valóban érdekli a kérdezőt. Belekezdek, ő pedig az első mondat közepén félbeszakít és valami saját elképzelést kezd el fejtegetni, ami az elhangzott félmondatomról eszébe jutott.

Egyébként ezt csak a régi kapcsolataim csinálják. És én ezt meg is értettem. Egy másik időszakomban kapcsolódtunk egymáshoz és én akkoriban tényleg nagyon másképp működtem. A 20 évvel ezelőtti önmagamhoz képest tényleg nehéz velem mit kezdeni.
Változtam – nem kicsit.

Vajon én mit kezdenék egy régi ismerősömmel, aki teljes transzformáción ment át?

Néhányan azt gondolták, elment a józan eszem, biztos valami szektába keveredtem.

Egy régi vágyam vált valóra

Legutóbb az elvonuláson spontán alakult ki egy nagy kollektív “gyógyítás” (tudjátok, ezt a szót nem lehet használni). Reggel, még a kávéscsészébe kapaszkodva üldögéltünk a félhomályos nappaliban és beszélgettünk. Az egyik lány megemlítette a betegségét.

És ekkor (!) az a régi nagy vágyam sejlett fel bennem, amit a youtube-on láttam sok évvel ezelőtt. Mindig ki akartam próbálni.

A filmen látott keleti orvoscsoport úgy gyógyított egy beteget a kórházban, hogy körbeállták és a gyógyító szavaik és gondolataik által a tünet pár perc alatt elmúlt. Ezt egy képalkotó eljárás bizonyította. Akkoriban ez nagy hatással volt rám és belém vésődött ez a képsor.

Megemlítettem a hajnali kávézós csoportnak, hogy milyen régen ki szeretném ezt próbálni. Azonnal reagáltak és már be is rendeztük a teret. A “beteg” befeküdt középre – egy hatalmas vörös pléddel betakartuk, körbeültük és 3-6 percig gyógyító szavakat kántáltuk. Annyira felemelő volt minden résztvevő számára. Aztán persze mindenki sorra került – úgy, a reggeli félhomályban, hálóingben.

 

Amit jobb, ha a kívülállók nem látnak

Gondolhatjátok, akik később ébredtek és ezzel a jelenettel találkoztak. A derengő fényben hálóinges nők kántálnak. De végül ők is beálltak és mindenki sorra került. Mire eljött a reggeli ideje, már mindenki átesett a “gyógyításon”.

Érdekes volt megfigyelni, mennyire más-más tapasztalásokról számoltak be a kezelt emberek. Boldogság, sírás, lebegés, … kinek-kinek témája szerint.

A másik különlegességet a kezelők ráhangoltságában vettem észre. Érzékelték, amikor más típusú szavakra és energiákra kellett átváltani és szépen, finoman átváltottak egy másik áramlatba. Új szavak, új energiák jöttek. A mező megmutatta, mire van szükség.

Egy héttel később a meditációs csoportban is kipróbáltuk a “módszert”, bármi is legyen a neve. Az egyik társunk vacakul érezte magát, a hátára is panaszkodott. Megemlítettem az elvonuláson alkalmazott “kántálást” és azonnal összeállt a kezelőkör. Az egyébként is jól átmeditált, szent térben először a “meggyógyulsz” szót zengettük, de aztán az OM lett a befutó. Ott találtuk meg a összhangzást és felemelkedettséget.

 

A közösség ereje

A fenti történethez semmilyen eszköz nem kellett. Csak jó szándékra és jó becsatornázottságra volt szükség. A közösség hihetetlen felhajtó erővel rendelkezik. Nálam is ez vált be.

Évek óta tartok tanfolyamokat. A résztvevők számára mindig csinálok egy Messenger csoportot is, ahol két alkalom között kommunikálhatunk. Az első néhány praktikus üzenetváltás után a csoport automatikusan átvált egy egymást támogató közösséggé. Tegnap így találtunk meg egy homokos úton elveszett kulcscsomót. De tekertek (ingáztak) a csoporttársak már betegségre, vizsgára, az élet más dolgaira is. Jó tudni, hogy amikor bajban vagyunk, van, akitől kaphatunk segítséget. Valaki épp rá fog érni. Ha egy fő, akkor egy fő.

Régebben feloszlattam a tanfolyam után a beszélgetős csoportokat, de felhagytam ezzel, mert még hónapokkal, évekkel később is kérdeznek egymástól és megsegítik egymást a tagok.

 

A következő levelemben egy nagyon extrém dologgal állok elő. Csak nyitott és elrugaszkodásra kész elmék számára. Téma a megmagyarázhatatlan szerelmi találkozások és elhagyások manipulációs háttere.

——————

Ajánló:

1. Következő ingyenes foglalkozás időpontja: november 13. vasárnap 17:00 óra
Ha szeretnél résztvenni, kérlek oszd meg a tanfolyam eseményét a facebook-on.
Ha nem vagy facebook-os, akkor az alábbi linket.
Cserébe küldöm a Zoom linket.

2. Problémakezelés a családállítás módszerével: november 17. csütörtök 9:00 Szegeden

3. Tarot kártya tanfolyam kezdődik: nov. 27. vasárnap 9:00

 

 

Vudu – a szabad akarat befolyásolása – egy válás okai

Vudu story

Rozi válni akar
Házasság párti vagyok. Előbb érdemes mindent megtenni a kapcsolat és a család egyben tartásáért. Sosem mondom, hogy “igen, szerintem váljatok el”. Ehelyett igyekszem a párt hozzásegíteni a választáshoz, hogy mit is szeretnének kezdeni a kapcsolattal.
Rozi és Beni több, mint 10 éve házasok. Pár éve leköltöztek egy faluba, lett két kutyájuk is. Aztán Rozi megbetegedett és emiatt nehezen tudott önállóan eljárni otthonról. Végül egészen elszigetelődött és egyre jobban rászorult a férjére. Persze az napközben dolgozott, de a kezelésekre együtt jártak.
Rozi állapota megrekedt. Egy idő után minden önmunka és kapcsolati megjavítás ellenére összeomlott, elege lett az életéből, a férjéből, mindenből.

Az abszolút mélyponton elment meglátogatni egy távoli városban élő barátnőjét, akinél csodás néhány napot töltött. Ott csodák-csodája megszűnt minden problémája és mintha kicserélték volna. Megerősödött és azzal keresett meg, hogy segítsek jól elválni a férjétől.

——–
ajánló:
1. Elvonulás  – őszi tábor a Körös-toroknál
2. Tarot tanfolyam november végén
3.  Mentorált online Kronobiológia tanfolyam indul októberben
——–

Az örökség

A tarot kártya azonban azt mondta, hogy valami egészen mással kell foglalkoznunk. Szeretem a tarot-t, mert mindig megsúgja, mivel is kell valójában foglalkozzunk. A múmia, az ördög és az óvatosság olyan dolgokra utaltak, amit csak ingával tudtam feltárni. Az Ingás Közvetítést mostanában nagyon megújítottam a kolléganőmmel és azóta rendkívül hatékony módszerré lett – ismét.

Az inga szerint valami családi dolognak kellett utánajárni, de nem családtörténeti megközelítéssel. Beni anyukája körül vizsgálódtunk, aki nem olyan régen halt meg. Az örökség jött ki, de nem az ingatlan. Rozi elmesélte, hogy Beni elhozott a régi házból egy-két tárgyat. Bár ő nem örült az ócskaságoknak – minek ennyi lom -, de megértette, hogy  a férje magával hoz néhány emléket. És azt is meg kell hagyni, hogy az anya hihetetlenül keményen és kegyetlenül bántalmazva nevelte a fiát gyerekkorában. Felnőttként már csak akkor tudta ütni, ha az lehajolt bekötni a cipőjét. (Azóta Beni sosem köti a fűzőjét.)

Esetfeltárás, ahol a tárgyak valami vudu eljárás lenyomatait hordozták.
Brrr

Rozi a holmik között talált pár bizarr holmit is. Például halott állatok bekeretezett fotóit, furcsa egyiptomi képeket, … A hideg is kirázta őt tőlük. Az inga még további tárgyakat jelzett, terítőket, konyharuhákat, …, amik szintén kapcsolódtak a problémához. Végül rájöttünk, hogy a közelben lakó anya és nagymama valami olyan mágikus tevékenységeket végezhettek, amelyek bizonyos hatókörben hatottak a családtagokra is. Azonban a hatás azon túl már nem jutott el. Ezért tisztult ki energetikailag Rozi, amikor elutazott a barátnőjéhez. Az ingával rendeztük, töröltük a mágikus tevékenységek ártó hatását, térben, időben, mindenhonnan. Megkértük a transzmutáció mestereit, káprázat papjait, az idő urait és a bölcs öregeket, illetve a látomás géniuszait, hogy segítsenek ezeket a mágikus tevékenységek hatását és eredményeit feloldani.

Délutánra pedig azt a feladatot kapta a pár, hogy közösen tüzeljék el a kitesztelt holmikat. Nem elég kidobni, konkrétan el kell égetni őket.
Rozit a munka során többször kirázta a hideg, ami erős jelzés arra, hogy eltaláltuk a lényeget. A test jól visszajelzi, mi igaz és mi nem. Számomra is új volt ez a téma.  Inkább ahhoz vagyok szokva, hogy érzelmi és tudati elakadásokat oldok.

Már a megnyugvás is eredmény

Rozi hamar fel is hívta a férjét, aki készségesen és egyből igent mondott. Alig várták, hogy Beni délután hazaérkezzen a munkából és együtt elégethessék ezeket az ártó energiájú tárgyakat. Valójában egyetlen percet sem beszéltünk a válásról. A közös égetés jót tett nekik. Egyenlőre annyit tudok, hogy Rozi – aki eddig kifejezetten válni akart -, most nyugodtabb. Még nem tervez közös jövőt. Nem tud közeledni, de az intenzív távolodás és neheztelés nem folytatódik.

Ezután talán már a saját energiájukból kiindulva tervezhetik meg, hogyan szeretnének élni a jövőben. Együtt vagy külön.

Epilógus

Ezt az esetet azért osztottam meg veletek, mert számomra is megdöbbentő volt ilyesmivel foglalkozni. Bár az Ingás Sorstisztítás módszere eddig is alkalmas volt átkok, szerződések, fogadalmak, kötések, pecsétek, … törlésére – hiszen mindez információ -, de talán a módszerbe beintegrált új segítők, mint például a transzmutáció mesterei hatékonyabbá és alkalmasabbá tették a közvetítést ilyen ügyekben.

Az ember nem is gondolná, hogy ilyen dolgok is állhatnak egy párkapcsolat megromlása mögött. Persze ezzel nem zárom ki az érzelmi, tudati és sorstani megugrandó feladatokat sem a két ember között. Csak szerettem volna elmesélni, mi minden húzódhat emberi kapcsolatok megromlása mögött.

Köszönöm a tarot kártyának is, hogy irányba rakott és felhívta valami olyasmire a figyelmemet, ami nekem eszembe se jutott.

Sok boldogságot kívánok Rozinak és Beninek!

 


Ajánló

1. Elvonulás  – őszi tábor a Körös-toroknál
2. Tarot tanfolyam november végén
3.  Mentorált online Kronobiológia tanfolyam indul októberben

Az elvonulásról:
Miért érdemes elvonulni?
A megszokott környezetünkben a megszokott mintáinkat működtetjük. Úgy működünk, mint egy automata berendezés.
Azonban az elvonuláson magasabb szintű dolgokkal és önmagunk megismerésével foglalkozunk. Az életünk problémáira új válaszokat keresünk.
A táborban kiszakadunk a megszokásokból, nyitottakká válunk.
Megfigyeltem, hogy bizonyos közös mintázat alapján kerülnek egy csapatba az emberek. Eleinte nem is értik, mi közük a másikhoz, de a 2. napra felsejlik, mi is köti őket össze.Az alternatív módszerek (családállítás, 4 kérdés, ÉFT, képáramoltatás, … lesznek meglepetésprogramok is) megvilágítják egy-egy élethelyzet húzódó mögöttes okokat. De nem csak feltárunk, át is alakítjuk a régi, nem működő mintákat.

Reggel egyesek közösen kávéznak a teraszon, mások tovább alszanak, és van aki részt vesz a reggeli laza bemozgatáson.

A táborban olyan gyakorlatokat végzünk majd, amelyek természetes részei lesznek az ott töltött napoknak és néhányat hátha át viszünk a hétköznapi életünkbe is.
Nem utolsó sorban jót fog tenni, ha új – hozzád hasonlóan útkereső – emberekkel ismerkedsz meg.
Változtassuk meg együtt a mintát!
Elvonulás a Körös Toroknál - önmunka, kirándulás, alternatív módszerek, ...
A tábor helye: Csongrád mellett a Körös toroknál egy folyóparti szálló
Időpont: 2022. október 27-30.
Minden tudnivaló itt:
https://www.facebook.com/events/756454348965356
Kapcsolattartó: Makra Ida
20 3897882
idamakra@gmail.com

 

A COVID, mint BIZALMATLANSÁGI járvány

Tömegek akkor betegednek meg, ha …

Tömeges járvány akkor történik, amikor az emberiség tömeges szinten valamilyen krízisen túljut.

A járvány maga már a helyreállítási szakasz lenne a megpróbáltatások után – ha a témával megbékélnénk és nem kerülnénk vele újra és újra konfliktusba.
Tudom, sokan mondják, hogy a Korona vírus egy előállított vírus. Én nem is vitatom. Azonban már több mesterségesen kreált  vírus befuccsolt. Nem sikerült vele elérni a tömeges megbetegedést. Ugyanis a betegségnek és az emberiség ügyének összhangban kell lennie.

Bizalmi konfliktus

– Milyen tömeges probléma után jött a Covid?
– 2008 óta az emberiség végleg elvesztette a bizalmát.
Itt volt nekünk a svájci frankos pénzügyi trauma. Már a bankokban sem lehet megbízni.
De az államban sem, mert nem állt ki a kiszolgáltatott károsultak mellett. Vagy csak soká és alig.
A pénzügyi válság más országokban szintén megtörtént, más módon.
A Covid azért tudott gyorsan és mindenhol elterjedni, mert a megrendült bizalom egy kollektív téma, szinte mindenkit érint. Az emberek egyedül maradtak a kétségeikkel és úgy érezték, már semmire sem támaszkodhatnak, senkiben sem bízhatnak. Se az újságban, se a kormányban, se a tudósokban, …

covid bizalmatlansági járvány
Egészség, hírek, …

Gondolj az elmúlt évtizedekre.

  • Megtudtuk, hogy zsírt enni veszélyes, aztán kiderült, hogy nagyon egészséges.
  • A kávé hasznos, egy másik véleményt olvasva mindenképp tartózkodj tőle.
  • Egyél sót, majd akiderült, hogy a só halálos méreg.
  • Igyál csapvizet, ne igyál csapvizet.
  • Hittünk a TV-nek, aztán előbb-utóbb mindenről kiderült, hogy manipulálnak bennünket.

Szerintem végtelenségig lehetne sorolni.

Brit tudósok bebizonyították …

Régen mórickás és rendőrös poénokon nevettünk, most úgy kezdődnek a viccek, hogy “britt tudósok bebizonyítottá, hogy …” Ha így kezdődik egy mondat, akkor már senki nem veszi komolyan.
Kedvenc britt tudósos viccem (bár alig érti valaki):

“Britt tudósok bebizonyították, hogy minden 10 férfiból 6 az 4.”

Amikor ezt meghallottam, egész nap ezen kuncogtam. Felsejlett bennem és máris mosolyogtam. Alig tudtam palástolni mások előtt.

Miért is kételkedünk a britt tudósokban?
Mert már mindenki tudja, hogy a tudománynak sem lehet hinni. A tudósok többnyire azt bizonyítják be, amiről a megrendelés szól. Szolgálják a gyógyszeripari profitot.
Máskor elhallgatnak dolgokat.
Világszinten olyan egészségügyi, energetikai és számtalan más találmányt titkosítottak,  amelyekkel számos emberiség szintű probléma megoldódhatna.

Fontos tisztázni, mi ebben a szerepünk? Mert van szerepünk benne. Ha nem lenne, akkor  reménytelen lenne a törekvésünk a megszabadulás felé.

Ha átlagembernek gondolva magad feladtad a keresést és a reményt, hogy valaha is megtudj valamit, akkor tehetetlenséget érzel, magadra maradtál és semmiben sem bízhatsz többé. Ez rettenetes.

Mi a megoldás?

Magasabb szintre kell lépni.
Ugyanis a probléma azon a tudtaszinten nem megoldható, ahol keletkezett. Ott csak reszelgetni lehet tovább a témát, ahogy a kutya kergeti a saját farkát.
Maradjunk a Covidnál. Régen örültünk egy oltóanyagnak. Végre van gyógyszer! Ma pedig két pártra szakadtunk. Egyesek felesküsznek az oltásra, mások – akár orvosok is – tudni vélik, hogy ártalmas vagy chipeket tesznek belénk.

Vegyük Pistát.
Mondjuk Pista hisz az oltásban, mint megoldásban. Azonnal jön a kétség, hogy melyikben higgyen. Mindenki másra esküszik. Mást mond az Unió, mást mond az orvos, mást a természetgyógyász, és mást a szomszéd, akinek épp tegnap lett rosszul az oltástól a nagymamája.

De mi legyünk most optimisták, Pista hisz az oltásban és az orvostudományban.
Ám megint baj van! Az orvosok is más-más nézőpontot képviselnek. Az háziorvosa esküszik a kínai vakcinára, az orvos barátja pedig a Pfizer-ra.

Hogyan lépjünk magasabb szintre?

1. LÉPÉS:  az önálló gondolkodás szintje

Az önálló véleményalkotás, a saját igazság keresése a gondolkodás magasabb szintje.
Ugyanis a bizalmatlanság azért alakult ki, mert mi gyermeki módon hittünk a feljebbvalóinknak. A vezetőknek, a médiának, a szakértő orvosnak, a biztosnak hitt pénzintézetnek, …

Ha tovább akarsz lépni, akkor abba kell ezt hagynod. Meg kell találnod a saját igazságodat, azt, ami neked működik. Amiben hinni tudsz és azonosulni tudsz vele. És ez nehéz, mert senki nem fogja megmondani neked, mi a helyes. Ugyanis nincs egyetlen igazság. Olyan igazság van, ami neked működik. Illetve olyan, ami nem nyilvános feltétlenül.

Amiben nem hiszel, az ártani fog

Én annak idején beoltattam magam. Ezen teljesen kiakadtak a tanfolyami hallgatóim. Ők ezt nem gondolták rólam. Pedig nagyon egyszerű. “Te, Ildi? Hát ezt nem gondoltam volna.”
Én szabad akartam lenni. Dolgozni vágytam, mert rengeteg célom volt. Csak ez érdekelt.
És egyben biztos voltam. Az oltás azoknak árt, azoknál vált ki tüneteket, akik konfliktusban vannak vele. Kis ellenállás, kis tünet, nagy ellenállás erős reakció.

(Néhány embernek kilépési lehetőség – de ezt csak óvatosan jegyzem meg, mert ez egy különösen érzékeny téma.)

Úgyhogy sorra vettem, milyen gondolataim, érzéseim vannak az oltással kapcsolatban és azokat kikopogtattam magamból. Erről csináltam is egy kis videót, a youtube-on (1.  2.) meg is nézheted.
Üres elmével, nézőpontok nélkül mentem el a háziorvoshoz, túl lettem rajta. Megvizsgáltam, milyen reakcióim alakultak ki, azt is kikopogtattam és csináltam a dolgomat.
Engem az se érdekelt, hogy kínai, orosz vagy egyéb vakcina jut-e nekem. Meg se kérdeztem, mi lesz. Mert semmi jelentősége. A döntésemnek és a tudatomnak volt jelentősége.
Szerencsére ezt a családomnál is el tudtam érni. Senkit nem nagyon izgatott az ügy, nem tudtuk, mi az igazság, nem akartunk semmit sem tudni, csak tenni a dolgunkat. Pont így is történt.
Ha nálad másképp zajlott, akkor a bizalom és a felnőtté válás témájával van dolgod. Ebben tudok segíteni a tanfolyamokon és a személyes konzultációkon.

Hogyan élted meg az oltás témát?

Több cikket is írtam az oltás és a covid témában. A legtöbb kliensemben  az autoriter téma jött fel. Sok ember kényszerítve érezte magát, diktatúrát kiáltott. Nekik a gyerekkori autoriterekkel van sérülésük és ezen érdemes dolgozniuk.
Hihetetlen mennyiségű oldást csináltam rá. Végül mindig kiderült, hogy nem az oltásról van szó és nem a diktatúráról. Többnyire a szülőkkel, tanárokkal, … kapcsolatos sérüléseket  asszociálták a jelenben vizualizált diktatúrához.

Miben kell még magasabb szintre lépni?

A gondolkodásban. A hétköznapi gondolkodásba be kell engedni az intuitív gondolkodást is. Figyeld meg, milyen érzés számodra egy-egy információ. Az igaz mindig könnyű. Ami nehéz, az nincs összhangban veled.
Olvass, nézz utána dolgoknak, szűrd az információt, …
Keresd azt, ami igaz.
A régi módon már nem tudhatod meg. Ez a következő szint.

Néhány általam írt covidos cikk:

Covidos történet – spirituális megoldás – testeladás
30 perces oltás oldás – úgy érzem nyomást gyakorolnak rám
Kopogtató gyakorlat – oltás előtt, oltás után
Magyarország, diktatúra és az apám
Magyarország, diktatúra – no meg az anyám
A VÍRUS CÍMŰ VILÁGDRÁMÁT KOLLEKTÍVEN IDÉZTÜK MEG

——————-

Ajánló:

  1. TÁBOR – ELVONULÁS
  2. CSALÁDÁLLÍTÁS
  3. INGÁS KÖZVETÍTÉS TANFOLYAM

1. TÁBOR

2022. okt 27-30.
Erről részletesen itt olvashatsz.
Mivel halloweenkor lesz ezért készülünk egy izgalmas estével is, ahol remek beszélgetést tartunk a földönkívüli elrablásokról egy olyan személlyel, akivel ez többször megtörtént. Sőt több családtagjával is. Aminek van jelentősége.
De az önkép-pel is foglalkozunk majd, ami sok szenvedést okoz az embereknek. Nehéz együttélni azzal, amit a tükörben látunk és amit magunkról gondolunk. Ehhez lesz velünk rajzterapeuta, fotós is és persze az én összes eszközöm. Annyira izgalmas!

Már a helyek fele hirdetés nélkül betelt. De persze jelentkezhetsz, ha az őszi wellness helyett inkább egy Tisza parti elvonuláshoz vonz jobban.

2. CSALÁDÁLLÍTÁS
A családállítás csak egy módszer. Hogy mit kezdünk vele, az a nagy lehetőség.
Egyesek csak arra használják, hog yaz ősökkel rendezzék a kapcsolatot.
Ám minden más élethelyzetre is rá lehet nézni a mező segítségével.
Van, aki a házát szeretné eladni, más gyereket akar, a harmadik szeretne gyógyulni, de olyan is adódik, aki az éjszakai földönkívüli eltérítést szeretné jobban megvizsgálni.
A segítők ugyanúgy profitálnak belőle, mint az állítók.

Következő alkalom: 2022. szept. 17. Szeged 9:00

3. INGÁS KÖZVETÍTÉS TANFOLYAM

Kedves Régi és Új Ingások!
.
1. A MEGÚJULÁS SZÜKSÉGESSÉGE
.
Az elmúlt hónapokban már írtam arról, hogy sürgetővé vált az Ingás Sorstisztítás megújítása.
.
– Egy ideje sok entitás és egyéb zavaró lehetetlenítette el a munkát. Sokan már nem a Felső Énnel dolgoztak együtt, hogy tisztább legyen az információ.
.
– Egyeseknek az volt a kifogása, hogy túl komplikált a módszer.
.
– Mások azt érezték, hogy nem hatékony a tisztítás.
– Megint másoknak nem volt már kedvük hozzá, mert eltávolodtak a módszertől. Mondjuk úgy, meghaladták.

.
Ezért sokat próbálkoztam, olvastam, dolgoztam magamon és amikor ezt Odrobina Márti kolléganőm is felvetette, akkor elhatároztuk, hogy megújítjuk a felkészülést a munkára. Mi nagyon inspiráljuk és kontrolláljuk is egymást.
Nekem volt egy kezdetleges felkészülésem, de ahogy összeültünk újra és újra, egyre magasabb szintű megközelítésekhez jutottunk.
Folytatás itt.

Családállítás és Földön kívüliek – csak nyitott elmék számára

Családállítás és a tiszta mező információja

A családállítás egy olyan tiszta módszer, amely a dualitáson túli információs mező segítségével elfogulatlanul megmutatja azt, ami van.
Én kivétel nélkül fedett állításokat szoktam csinálni. Így az állításban szereplő képviselők az elképzeléseiket, tudásukat, egójukat nem viszik bele a közvetítésbe.

Családállítás és földön kívüli dolgok
A kislány és az éjszakai látogatók

Egyszer egy édesapa a kislányának kért állítást. Szerinte olyan lények látogatják a gyermekét, akik rémületet okoznak számára. Ezt a sejtését az állítás igazolta, de a kislányt ezek a látogatások nem traumatizálták. Én minden szempontból teszteltem a “látogatót”, aki biztosított bennünket a jószándékáról. Végül azt mondta, hogy jó, ha mi nem kérünk belőle, akkor ő el is mehet. Semmiféle tolakodást, arroganciát, erőszakosságot nem mutatott.

Máshová tartozom

Egy másik állításban egy fiatal nőnek azt az érzését állítottuk fel, miszerint ő nem tartozik ide és folyton menne valahová, ahol majd egyszer érzi a megérkezést. A képviselője emlékezett azokra a létezéseire, amikor nem földi emberként létezett. Bár már több inkarnáció idejére emberként született a földre, mégis ezen régebbi életek emlékei akadályozták őt.

Az ADHD, mint képesség

Egy ADHD-val diagnosztizált lány állításban jött ki, hogy olyan képességekkel rendelkezik, amelyek nem tudnak kibontakozni a hagyományos és az alternatív iskolákban sem, mert egyik helyen sem foglalkoznak úgy vele, amilyenek a képességei és lehetőségei. Valami olyan kozmikus bölcsességet és képességet tanító iskolára lenne szüksége, ahol kibontakoztatja, ami benne rejlik. Azt tettük be megoldásként, hogy találkozzon olyan lehetőséggel, olyan személlyel vagy iskolával. ahol szárba szökkenhetnek pszichológiai rendellenességnek tűnő képességei.

Sok évvel ezelőtt egy teljesen antiszociális és önromboló életet élő fiatal nő problémájának felállítása mért meg nagyon. Hihetetlen keménynek, mozdíthatatlannak bizonyult az ügy. Minden próbálkozás hiábavalónak tűnt. A nő képviselője állandóan csak a távolba nézett. A tudata egy  nagyon távol, nagyon messzi rendszerhez kapcsolódott. Semmi nem érdekelte itt a Földön, pedig bevetettem pár dolgot. Semmilyen lehetőségre nem reagált. Sok próbálkozással találtunk némi enyhítő megoldást, de teljes átfordulást nem értünk el ott és akkor.

A családállítás módszere túlmutat a családon

Milyen érdekes! A családállítás módszere olykor nem a származási vagy alapított családunkról szól, hanem olykor egy sokkal messzebbre mutató, tágabb családról. A mező megmutatja, hol van az elakadás, és ez akár lehet más dimenziókban, előző életekben, vagy akár Földön kívüli kapcsolatokban.

Régóta tervezek egy olyan családállítós napot, ahol a kozmikus kapcsolatainkat, eredetünket, kollektív tudatmódosításokat, “elrablásokat”, vagy módosított DNS-ünket, … vizsgáljuk meg a családállítás módszerével.

Egy kis humor

Régebben készítettem egy kis youtube videót a családállításról, amelyben arról beszéltem, hogy a családállítás nem mindig a családról szól.
Egyetlen kommentet kaptam rá, sose fogom elfelejteni, így szólt:
A faszállítás se mindig a fáról szól.

Pozitív és negatív kapcsolódás

Egyszer egy állításon valaki arról mesélt, hogy milyen vonzó és kellemes élmény volt számára a földönkívüliekkel való kapcsolat és mennyire vágyódik újra átélni azt.

Ugyan aznap az egyik állításban pedig egy olyan hatást kellett valakiben semlegesíteni, amit így tudnék kifejezni: szándékos agyprogramozás vagy elmebefolyásolás valamilyen rejtett hatalom és szándék által. Az ijesztő és kellemetlen hangulatú feltárás után megnyugvást találtunk, mert megtaláltuk a módját annak, hogy elvezessük ezeket a programokat egy kősziklába. Így ezentúl ezek az üzenetküldők a célzott személy helyett mindig azt a kősziklát találják majd meg.

Vetélés

Egy nő a vetélése okára volt kíváncsi, ezen nem tudott túljutni. Nem tudott túljutni a történteken és valami értelmét kereste. Miért lett vége a körülbelül 4-5 hónapos terhességének?

Én magam alig hittem a fülemnek. A szinte médiumi képességgel rendelkező egyik segítő tulajdonképpen azt mesélte el, hogy ő magzatként azért halt el, mert egyfajta keresztezett gyermek volt, aki kísérleti céllal lett keresztezve az emberi genommal, majd a megfelelő időben valamilyen eszközzel elvitték őt az anyaméhből és neki ezzel semmilyen gondja sincs. Az édesanyának küldött egy-két megnyugtató gondolatot, hogy ő nem szenvedett és semmilyen tragédiáról vagy hibázásról nincs szó. Ő magzatként nem szenvedett, hanem az ő létezésének egy új anyagi-lelki szubsztancia kifejlődése volt a célja. Ehhez egy testre volt szükség, ő így tudott hozzájárulni a saját faja fejlődéséhez. Talán többet is mondott, de ennyi év távlatából ennyire emlékszem.

Többnyire hétköznapi esetek vannak

Be kell vallanom, többnyire hétköznapi dolgokra állítunk. De olykor én magam is meglepődök, milyen speciális esetek bukkannak fel a családállítás során. Nem csak a földi családunkkal foglalkozunk, hanem tágabb eredetünkkel és tágabb kapcsolatainkkal is. A módszer messze túlmutat azon, mint amire annak idején kitalálták.

 

Hasonlóan jó módszer, amit meg is tanulhatsz

Hasonlóan alkalmas módszer a vizsgálódásra és a feltárásra az Ingás Közvetítés módszere.
Ez az új neve az Ingás Sorstisztításnak.
Mivel rengeteg újítást vezettünk be és a tiszta mezővel dolgozunk egy új metódus alapján, így már nem szerettük volna kolléganőmmel, Odrobina Mártival a régi nevet használni.

Ha szeretnéd megtanulni, szeptember második felében indul a legközelebbi tanfolyam. Részletek itt.

Legközelebbi családállítás (itt mindig megtalálod az aktuális időpontokat):
2022. szept. 17. szombat 9:00

Autó – haladás szimbólum – sebességváltó

TARTALOM:

  • Autós kérdés: Fél éve elromlott. Mit jelent?
  • Mi történt júliusban?
  • Ajánló:
    • családállítás
    • ingás tanfolyam
    • tarot tanfolyam
    • ingyenes foglalkozás

———————-

Annyi katartikus probléma feltáráson és megoldáson vagyunk túl. Legszívesebben 5-6 esetet megosztanék veletek, hogy ti is részeülhessetek a felismerésekben és alkalmazhassátok a saját életetekben.
De nyár van – és bevallom sose szerettem, mert meggyötör -, másrészt rendesen megírni egy esetet, nagyon időigényes.
Így most egy könnyed kis nyári autós sztorit hoztam nektek.

Az elromlott sebességváltó esete. Mit jelent? Szimbólumfejtés.

Mit jelent a fél éve elromlott autó – kérdezte a fiam

Két felkapott téma van az oldalamon. Az egyik az autós téma. Mit jelent, ha ez meg ez történik a járművemmel? (Lehet bicikli is.)
Na jó! Csak, hogy mindent eláruljak: a másik legnépszerűbb bejegyzésem a holdcsomópontokról szól, vagyis a karmikus sorsfeladatodról.

A minap megosztottam a facebook-on egy régebbi autós cikkemet és meglepve tapasztaltam, hogy épp a fiam szól hozzá.

“Hajdú Ildikó és mi a helyzet a fél éve elromlott autoval? visszafele haladas, vagy egy jo nagy ‘stop’ tabla az eletben?”

Ekkor döbbentem rá, mennyire nem néztem a fiam autós problémájára szakmai szemmel. Igyekszem a családomnak nem terapeutája lenni. Se a gyerekeimnek, se a férjemnek. Mert az egy másik minőség. Csak olykor-olykor esik meg, hogy ebben a minőségben fordulnak hozzám.

Gondoltam, itt az ideje tényleg átgondolni a fiam autós kálváriáját. Mivel ismerem a részleteket, ezért nem kérdeztem tőle többet. De ha te kérdeztél volna pusztán a fenti két mondattal, az nem lett volna elegendő. Ha autóról kérdeztek, fontos, hogy többet tudjak. Éppen honnan jöttél, hova tartottál, mik voltak a körülmények, … A legjobb, amikor saját szavaiddal elmeséled az esetet, akár egy barátodnak.

Ezt írtam a fiamnak a Facebook-on:

Vegyünk egy fiatal férfit, aki kap a az édesapjától egy autót, aminek elromlik az automata sebességváltója.

A sebességváltó – ami egyébként egy nagyon bonyolult szerkezet – szó szerint az életünkben való haladás tempójának megválasztásáról szól. Arról, hogy milyen sebességbe szeretnénk berakni az előrejutásunkat.
Ha ez a sebváltó automata, akkor ott még arra sem kell odafigyelni, hogy a sebesség váltás, amit el akarunk érni, azt mi csináljuk, mert automatikusan megtörténik.
De ha épp ez a szerkezet romlik el – , akkor ez a váltás nem tud automatikusan megtörténni.

Ha már nagyon régóta elromlott a váltó, akkor nem tud – szó szerint – például nagyobb sebességre kapcsolni az illető. Sőt, sehova se jut. Így kap az apa családjától egy egyszerűbb, de alacsony komfortfokozatú, viszont működő autót. A fiatal férfinak muszáj visszatérni a kézi vezérlésre és egyesével a saját kezével magasabb fokozatra kapcsolni. Ez kevésbé elegáns, kevésbé kényelmes, de működik.

Ha az apjától kapta az autót, akkor az apai családtörténetben kell keresni a választ. Ott van az elakadás, annak a feloldása tudna lendületet adni. Azon a vonalon van egy blokk, egy visszahúzó erő, ami gátolja az utódot. Lehet például sorsátvétel – például azért, mert a többi ősnek sem volt könnyebb, ők is megküzdöttek az előrejutással. Nekik is becsúszott valami gebasz. Az odatartozás mély, zsigeri és tudattalan késztetése nem engedi, hogy az utódoknak könnyebb legyen, mert akkor nem tartoznának a családhoz. Az odatartozás késztetése mindent felülír.

Persze nem biztos, hogy családtörténeti az elakadás. Lehet trauma, érzelmi, tudati, magánéleti … blokk, amire lehet oldást kérni – akár anyától, akár mástól. 🙂

 

————————–

 

Hihetetlen július volt!

Két nagyszerű program aranyozta be a júliust.

A 3 napos elvonulás 

Az elvonuláson csoda körülmények között csak a saját tudatunkkal, érzelmeinkkel, sorsunkkal foglalkoztunk.
Bár az anyagiakhoz fűződő viszony rendezését céloztam meg a programban, a pénz  témára végül csak a 3. napon került sor. Hihetetlen, mennyire más-más rendezetlenséggel bírunk a pénzt illetően. Viszont ami közös volt minden feloldásban, az a nagyon erős érzelmi mozgatottság. Katartikus élményben volt része annak, aki hagyta, hogy rajta gyakoroljunk.

A közös munka során sírtunk, de rengeteget nevettünk is. Olykor percekre le kellett állni, mert fuldokoltunk a nevetéstől. Rég tapasztaltam ennyi együttműködést, ennyi vidámságot.

A rajzelemzés tanfolyam

A rajzelemzés tanfolyam is csapattá forrasztotta a résztvevőket. Az alapozás után már kreatívan és intuitívan is tudtak elemezni. Sőt, talán még fejlesztenek is a módszeren. Vannak ötleteik.
Az ilyen csoportos munkák engem nagyon feltöltenek és a sok információ és élmény miatt úgy érzem magam, mintha egész nyáron utaztam volna – pedig csak itt helyben bicikliztem a házunk és a munkahelyem között.

 

————————-

 

Ajánló:

  • A legközelebbi családállítás aug. 20. Szeged
  • Ingás tanfolyam indul szeptember 21-én szerda esténként
    megújult tematikával.
  • Ingás továbbképzés lesz a régieknek, hogy a megújult metódussal ők is tudjanak dolgozni.
  • Tarot tanfolyam: 2022. nov. 27-től
  • Ingyenes foglalkozás:  minden hónapban szokott lenni.
    Most nyáron egy kicsit megpihentem, de augusztusban mindenképp újra belecsapunk.
    2022. aug. 23. kedd 18:30
    Részletek a következő levelemben.
    Addig is azt az estét tedd szabaddá 1.5 órára!

 

Hasonló témájú cikkek:

  1. Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? – 1. rész
  2. Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? – 2. rész
  3. Három mese az autóról és rólad – 3. rész
  4. Hogyan fejezi ki az autó …
  5. A ház, mint szimbólum – 1. rész
  6. A ház, mint szimbólum – 2. rész
  7. Autó és sors – az autó, mint szimbólum
  8. Egy autóbaleset üzenete
  9. Az autó a haladás szimbóluma – gumi, rugó és kormány
  10. Az autó a haladás – a szimbólumfejtés folytatódik
  11. Az autó, mint szimbólum – a leeresztett autógumi
  12. Bicikli és akadályoztatás
  13. A szélvédő megrepedt – szimbólumfejtés
  14. Mit jelent a bal hátsó defekt?
  15. Sebességváltó
  16. Egy zűrös hazafelé út megfejtése.

 

 

 

 

A betegség addig nehéz, amíg nincs értelme

A betegség sohasem értelmetlen – legfeljebb nem értjük

TARTALOM:

  1. Betegségek üzenete és értelme
  2. ELVONULÁS: nyaralás + spirituális és probléma megoldó foglalkozások
  3. Interjú velem: Hogyan indultam el?
  4. Ajánló: családállítás és ingyenes foglalkozás

———————-

Értsd meg te is a betegségedet!

„A kényszer addig nehéz, amíg nincs értelme.”

Állítólag ezt mondtam az Ingás Sorstisztítás tanfolyamon.
Olykor idéznek mondataimat, amikre nem is emlékszem. Ma is egyetértek magammal. 🙂

Ez inspirálta a mai témát.

Hányszor neheztelünk, puffogunk a sorsra, mert valamit épp el kel viselnünk. Ilyenkor áldozatnak és tehetetlennek vagy éppen csapdába esettnek érezzük magunkat.

Ez az érzés abban a pillanatban megszűnik, ha értelmet kap az elakadás.
Mondok egy példát.

Székrekedés – a belek üzenete

Egy illető nagyon szenvedett a székrekedéstől. Bármit próbált, nem segített. Elkezdett másképp táplálkozni, többet mozogni, gyógynövény teát ivott, oldotta a szorongásait kineziológiával, próbálkozott beöntéssel és gyógyszerrel, … Tényleg profi lett a témában.

Majd egyszer eljutott oda, hogy ő másképp akar élni. Kevesebb munkát vállalt. Hétvégén nem dolgozott és csak azokat a munkákat válllata el, amelyiktől nem verte ki a víz. Azelőtt mindent elvállalt.

A teste szinte azonnal reagált. 2-3 nap múlva olyan lett a bélműködése, mint újkorában.
Azt írta nekem:

„Tulajdonképpen a beleim beszélgettek velem. Most megértettem őket. Úgy érezték, hogy ki kell még egy kicsit bírni és majd jobb lesz. Vagyis ezt én éreztem. Az elmúlt években mindig azt mondogattam magamnak, hogy már csak ezt meg ezt elvállalom, megcsinálom és utána úgy élek, ahogy szeretnék. Csak ez sose jött el. Régen kétségbeesettnek és dühösnek éreztem magam a székrekedésem miatt. Most, hogy már tudom, mit jelentett, egész másképp gondolok rá.”

 

A merev csípő

Egy sportoló kliensem egész jó eredményeket ért el a sportban. A teste kitartó és hajlékony volt. Kivéve a csípőjét. A profi és rendszeres nyújtó gyakorlatok hatására sem nyílt. Pedig bizonyos gyakorlatoknál nagyon hasznos lett volna a laza csípő. De ez évekig nem változott.

Mígnem egy reggel úgy kelt, hogy elköltözik a szüleitől a barátjához. Így is lett, beszélt a szüleivel és átcuccolt pár utcával odébb. Meghozta a döntést.

Másnap úgy ébredt, hogy bemelegítésnél egyszer csak azt vette észre, hogy török ülésben a térdei könnyedén lebillennek a talajra. Wow!

Ahogy feloldotta a bemerevedett élethelyzetét, máris engedett a csípője. Azóta szeretettel gondol erre a testi beszűkültségére, mert már érti.

 

A fájó térd

– Sose fájt még a térdem. Ez új. Szerinted mi ez.
– Mikor kezdődött?
– Kb. 5-6 napja.
– Diagnózist nem tudok mondani, de az első, ami eszembe jut, az az előrehaladással kapcsolatos önértékelés letörési probléma.
Tudod, a térd nem akkor kezd el fájni, amikor a probléma zajlik. Mert a test a krízis idején nem romolhat el. Most van a helyreállítási folyamat. Tehát valami zajlott benned 5-6 nappal ezelőttig. Most pedig gyógyulsz. Mi változott?
– Hát, a férjem végre munkát vállalt.
– Eddig mi volt ezzel a problémád?
– Hogy nem haladtunk sehová. Minden rajtam és a keresetemen múlott. Most lazíthatok egy kicsit. Vagy inkább nem kell annyira befeszülni és komolyan venni a pénzkeresést.
– Akkor ennyi. Nincs a térdeddel semmi baj. Éppen gyógyul. Adj neki egy kis időt, hogy helyreállítsa magát.

Hihetetlen mosoly és megkönnyebbülés terült el az arcán.
Már másnap jobban volt – megírta. Én remélni sem mertem ilyen gyors változást. Aztán teljesen elmúlt a térdfájása. Azóta is emlegeti. 🙂

 

Torokfájás

Egy ismerősöm lemondta a hétfői előadását az egyetemen, mert kapart a torka. Aznap szerepelnie kellett volna, de ezt megterhelőnek érezte. Szerencsére  az esemény halasztható volt egy héttel.

– Fújtam rá gyógyspray-t, meg pihentem is, de nem értem, mi ez nyáron. Mintha egy gonbóc is lenne benne.
– Pedig beszéltünk már róla, de mindenki elfelejti, hogy a betegség már a gyógyulás és örülnünk kell neki. (Kivétel, ha újra és újra vissza esik az illető a konfliktusba. – Biologika) Vagyis te már gyógyulsz. Viszont segít, ha megérted, milyen konfliktusod volt és mit állít helyre a tested. Mi történt vasárnap?
– Ó, már tudom is. Pedig nem nagy dolog, azt hittem túlléptem rajta.
A szüleim felhívtak, hogy sütöttek palacsintát és menjünk át ebédre megenni, mert ez a kedvencem. De a férjem emlékeztetett, hogy ez a mi napunk és ő arra számított, hogy kettesben ebédelünk. Én négyesben is jól éreztem volna magam, de tudtam, hogy ez neki fontos. Aztán este felé átmentünk anyuékhoz és megettük a palacsintát.
Azt hittem lenyeltem a rugalmatlan hozzáállását. Én szeretem ezeket a hirtelen adódó ötleteket. Egy gyors palacsintázás és megyünk tovább. De a párom nem ilyen rugalmas és ritkán vagyunk kettesben. Ezek szerint mégsem tudtam magam ilyen könnyen túltenni magam ezen.

Másnap azt mondta: – Most már nem is zavar ez a torokkaparás meg gonbóc érzés. Már tudok jó érzéssel gondolni rá. Majd elmúlik, ha készen lesz a testem.

 

Túlsúly

Egy ismerősöm hirtelen hízott 5-6 kilót. Szinte sokkolta, mert 2-3 nap alatt történt. Ő már azt hitte elátkozták vagy valami UFO szállta meg. Elkezdett diétázni. Napont amár csak egyszer evett. Egészen hozzászokott. Két hónap alatt 0 kg-ot fogyott. Ekkor találkoztunk.

Nekem az az ötlet jutott eszembe, hogy ez vízvisszatartás. Vízzel tudjuk ezt megcsinálni. Sokat visszatartani és sokat elengedni hirtelen.
Amikor ilyet csinál a test, akkor – többek között – visszatartásban van. A biológia ezt úgy nevezi, hogy partravetettségi efektus.

Képzeld el, hogy egy hal vagy, akit partra sodort a tenger. Ki tudja meddig, de most mindent vissza kell tartanod  a túlélés miatt, várva hátha előbb-utóbb jön a dagály vagy egy nagyobb hullám és élsz tovább (mint hal a vízben).

Ez a visszatartó program mindenkiben megvan. Ehhez nem kell halnak lenni. Elég, ha az agyad megkapja az üzenetet: MÉG KI KELL BÍRNI EGY DARABIG. Ez lehet egy kellemetlen élethelyzet, mert épp átalakítják a házat. Vagy egy munka, amit a pénzkeresés miatt még csinálni kell. De akármire is gondolhatsz.

Ez az ismerősöm egy közösségbe járt, aminek az alapítótagjai közé tartozott. De már terhessé vált számára oda járni, mivel Pestre költözött. Sok időt elvett az életéből az odautazás. És talán túl is lépett ezen a történeten. Most más lett a prioritás. Azonban lojális akart maradni a csoporthoz. Sokat gondolt erre, de mégsem vallotta be magának.

Elköteleződésből és nem szívből

Amikor lejárt az egyesület pályázati finanszírozása, azt hitte, feloszlik az egyesület. De az tovább működött önkéntes alapon. És ő úgy érezte, csapdába esett, még mindig ki kell bírnia egy darabig. Tulajdonképpen azért nem tudott döntést hozni a kilépésről, mert amikor ott volt vidéken a többiekkel, azt imádta. De minden héten elvett egy napot a többi dolgától.

Erre csináltunk neki oldást az ÉFT és Byron Katie – 4 kérdés módszerével. Megtette a felismeréseit, kikopogtattuk a viselkedése mögött húzódó korlátozó hiedelmet: “Hűnek kell lennem azokhoz, akik mellett elköteleztem magam.”
Megcsinálta a házi feladatot és legközelebb kilépett a csoportból.

Abba hagyta a diétát és úgy evett , mint azelőtt. Néhány napon belül 3 kilót fogyott.
De nem szerezte vissza az eredeti súlyát. Ekkor beszélgettünk arról, hogy van-e még olyan életterület, ahol ki kell bírnia.
És volt!
Ezzel haladtunk tovább.


Elvonulás

2022. július 21-24.
3 napon át nyaralás + spirituális és probléma megoldó foglalkozások Csongrád közelében.
Szuper körülmények és tudati emelkedés, érzelmi változás.

Részletek itt.


Az Önmagunk mélyén – Simon Kriszta és Miklós készít interjúkat a spirituális és önismereti utat járókkal. Előbb-utóbb a 3. rész is elkészül.

BESZÉLGETÉS VELEM – 1. rész
BESZÉLGETÉS VELEM – 2. rész


Családállítás:

2022. június 11. szombat 9:00 Szeged

Jelentkezhetsz segítőnek vagy állítónak (email, messenger, telefon)
Hihetetlen élmény volt legutóbb is. Mindenki értette, vajon miért is jutott rá az a szerep.


Kronobiológiai honlapom
Kattints a képre és máris ott vagy.

INGYENES ÖNISMERETI FOGLALKOZÁS – Szegeden

Személyes részvétellel
A legutóbbi alkalommal szép számmal összejöttünk. Csodás környezetben fordítottuk meg a szenvedést okozó gondolatokat.

Ketten is hagyták, hogy rajtuk dolgozzunk és tapasztaljuk meg az ÉFT és Byron Katie – 4 kérdés módszerének működését.
Legközelebb ismét ízelítőt kaphattok az elengedési technikákból.

Kérlek jelezzétek emailben vagy messengeren, ha jöttök.

Időpont: 2022. június 10. péntek 16-17:30

Egy derékfájás története

Egyenes derékkal jöttem – a régóta tartó és kiújuló derékfájás

Simonnak évek óta fájt a dereka. Sok helyen járt. Hagyományos és alternatív gyógymódokat keresett. Lelki és fizikai megközelítéseket is. Rendszeresen mozog, egészségesen él, … de a derékfájás újra és újra beköszön. Olyankor nagyon meggyötri őt.

Régi ismeretség a miénk, ismerem Simon életének több aspektusát.
Azon gondolkoztam, hogy a fenti terápiákon kívül, vajon mit tehetek én hozzá? Mindenesetre a hozzáállása miatt ő a tökletes alany, hiszen már régóta nem áll ellen egyetlen nézőpontnak és megközelítésnek sem, csak legyen végre jobban. Az elmúlt évek alatt sokat megtudott magáról.

Függetlenedtünk minden eddigi infótól és neki láttunk a puzzle darabkák összeillesztésének. Gyakran csak az utólsó pillanatban áll össze a kép.

  1. A biologikus megközelítés szerint a derék és a gerincoszlop az általános önértékelés letörésről szól.
  2. A tarot kártya egy túlműködés felé terelt minket. Valami régóta tart, nagyon megterhelő és egészségügyi vészhelyzetet is okozhat.
  3. Az egyik munkahelyét kell górcső alá venni, mert ott érthetjük meg a legjobban az elakadását. Az ottani idős vezetőt kellett megítélnie, de csak azért, hogy az ítéletek alapján őróla, vagyis Simonról tudjunk meg többet. Ugyanis a külvilágra mindig könnyebb rálátni, mint magunkra.

 

Ítéld meg a főnöködet, hogy többet tudj meg magadról

Simon:  Óh, neki már nagyon régen hátra kellett volna lépnie. Ahhoz, hogy a szervezet működhessen, át kellene adnia a kormányt. Idős már és még méltósággal tudna elmenni. Világéletében csak ehhez értett és ha leköszön, akkor a funkciója nélkül egy senki lesz.

Ildikó:   Milyen érzés, ha erre gondolsz, hogy a főnököd innen fog meghalni, de nem adja át a kormányt?

Simon: Ilyenkor frusztrált vagyok. Olyan sok energiát tettem a szervezet fejlesztésébe és az öreg nélkül az egész rendszer hatékonyabban tudna működni. Ő a fejlődés korlátja.

Ildikó:   Mire lenne szükséged, hogy jobban érezd ebben a helyzetben magad?

Simon:   Ha változás történne. Ha nem vesztegetném el az energiámat. Ha hagyná, hogy mások vegyék át az irányítást.

Ildikó:   Milyen ember a főnök ilyenkor?

Simon:  Szar, ósdi, elavult, álszent, hazug, …

Ildikó:   Ebben a helyzetben mi az, amit mindenképpen el szeretnél kerülni?

Simon:   A kudarcot. Csalódok, amikor valamit nem tudok megcsinálni. Ez a legrosszabb.

Beszéltünk még a családi terhekről is, amikor sokáig kellett az idős rokonokat ápolni, szó szerint emelgetni. Ahogy ő fogalmazott – tartani a hátát.

Ildikó:   Az életedben mi a legrosszabb, ami megtörténhet?

Simon:  Ha nem tudnám a családomat megtámasztani. Legutóbb a feleségem mondta azt rólam, hogy én olyan vagyok, mint egy Boeing. Én vagyok a családban a biztos pont. Tényleg világéletemben én voltam a támasz. Apám halála után is gyerekként továbbvittem a vállalkozást.

Lehet, hogy „összedőlne a világ”, ha nem így működnék.

Ildikó: Ki lennél anélkül a gondolat nélkül, hogy te vagy a támasz.

Simon: Egy senki.

Ezek után sokat kopogtattunk, hogy a stresszt okozó mondatokat és a fix nézőpontokat feloldjuk. Majd Byron Katie módszerével megfordítottuk a főnökével foglalkozó részt és megtaláltuk a Simont tehermentesítő valóságot.

 

There is no true story – Nincs igaz sztori

A fejünkben zajló történetek nem igazak. Valahogy az igazságtól nem szenvedünk. Már pedig Simon a főnökétől és a köréje szőtt történettől szenved. Bennünket most a főnök nem igazán érdekelt, csak felhasználtuk a tükröt, hogy jobban lássuk azt, ami valójában van.

Az alábbi igazságokra bukkantunk. (Valójában ennél sokkal többre, de csak annyit osztok meg, amennyi befogadható.)

Idézet a vádból: A főnöknek már régen hátra kellett volna lépnie. Ahhoz, hogy a szervezet működhessen, át kellene adnia a kormányt. Idős már és még méltósággal tudna elmenni. Világéletében csak ehhez értett és ha leköszön, akkor a funkciója nélkül egy senki lesz.

Megoldás: Nekem kellene hátrébb lépnem az élet sok területen. Akár a családban, akár a szervezetben, akár egy másik projektben is.

Simon csak úgy mellékesen elmesélte:

Nemrég társadalmi felajánlásból egy óriási projektet vezényeltem le. A közösségünk felújította a központját. Brutálisan rosszul mentek a dolgok. A pénz sem segített. Úgy tűnt, hogy nem is leszünk kész, de az egész építkezés szét fog esni. Aztán nekiduráltam magam. Még a lányomat is bevontam. Mindenkit mozgósítottam. Gigászi feladat volt, de végül – bár lehetetlennek tűnt -, mégis elkészültünk időre és az épület is messze jobban működik, mint amire bárki is számított. Ehhez az egész szervezéshez és folyamatok átlátásához nagyon értek. Az átadón egy oklevelet is kaptam a munkámért. Ez nagyon jól esett, mert tudtam, hogy volt mögötte teljesítmény. Csak az ilyen elismerés ér nekem valamit.

 

Tovább az igazság felé a megfordítások segítségével

Megfordítás:  Nekem kellene hátrébb lépnem, csak ilyenkor attól félek, hogy enélkül egy senkinek fogom érezni magam. Ahhoz értek, hogy támasza legyen másoknak.

Idézet a vádból: Ilyenkor frusztrált vagyok. Olyan sok energiát tettem a szervezet fejlesztésébe és az öreg nélkül az egész rendszer hatékonyabban tudna működni. Ő a fejlődés korlátja.

Megfordítás: Frusztrált vagyok, ha elhiszem, hogy a főnöknek le kellene mondania és akadályozza a fejlődést.

Én is akadályozom a saját és mások fejlődését azzal, amikor megmentem a halódó helyzeteket, kitalálom a megoldást és mások helyett vállalok felelősséget és munkát.

Idézet: Attól lennék jobban, ha változás történne. Ha nem vesztegetném el az energiámat. Ha hagyná, hogy mások vegyék át az irányítást.

Megfordítás: Attól lennék jobban, ha változnék végre. Ha nem vesztegetném az irányításra és a megmentésre az energiámat.

Idézet: Amikor a főnök így működik, olyankor elavult, álszent és hazug.

Megfordítás: Ebben a helyzetben én is elavult vagyok, mert akárcsak ő és sem tudok változni. Lehet, hogy olykor álszent is vagyok, mert szeretem ezt a támasz szerepet.
Azt nem tudom, hol vagyok hazug.

Ildikó: Hát, ott, amikor nem vagy azzal tisztában, mennyire fontos neked az elismerés. Említetted, hogy mindet ingyen csináltál és nem vártál cserébe semmit. Pedig igenis – és nincs ezzel semmi baj -, nagyon jól esett az az elismerő oklevél. Csillogott a szemed, amikor erről beszéltél és az elismerés mögötti valós tartalomról. Valamiért ez nagyon fontos és ez megér egy külön misét. Az elismerés utáni vággyal nincs semmi baj, csak akkor ha olyan gondolatok húzódnak mögötte, amit az elején kiteszteltünk, miszerint „az emberek kedvében kell járnom”. Vagy amikor ehhez valami nagy teljesítményt kell produkálnod. Vagy amikor még mindig arra vársz, hogy valaki elismerje a teljesítményedet, mert valaha a legfontosabb embertől nem kaptad meg.

Idézet: Ebben a helyzetben mindenképpen el szeretném kerülni a kudarcot. El szeretném kerülni a csalódást, amikor valamit nem tudok megcsinálni. Ez a legrosszabb.

Megoldás: Hajlandó vagyok megkockáztatni, hogy valamit nem tudok megcsinálni. Vagy ha valamit megterhelőnek érzek, olyankor merek gyenge lenni és segítséget kérni.

Mi a legrosszabb, ami megtörténhet?

Idézet: Ha nem tudnám a családomat megtámasztani. Legutóbb a feleségem mondta azt rólam, hogy én egy Boeing vagyok. Én vagyok a családban a biztos pont. Tényleg, világéletemben támasz voltam. Apám halála után is, gyerekfejjel továbbvittem a vállalkozást.
Lehet, hogy „összedőlne a világ”, ha nem így működnék.

Ildikó: Ki lennél anélkül a gondolat nélkül, hogy te vagy a támasz?

Simon: Egy senki.

Megoldás: Kopogtasd ki azt a mondatot is, hogy

  • „Beleszerettem és identitásommá tettem azt a szerepet, hogy én vagyok a támasz”.
  • „Egy senkinek érzem magam, ha nem én vagyok a támasz, a biztos pont.”
  • Megterhelem magam azzal a szereppel, hogy nekem kell lenni a támasznak, különben egy senki vagyok.”
  • Elhittem azt a beképzelt gondolatot, miszerint összedőlne a világ, ha nem így működnék.”

Simon jól ismeri az ÉFT-t és 2 házi feladatot kapott.

  1. A fenti beszélgetésünk mondatait ki kell kopogtatnia magából.
  2. Egy tudatalatti hozzáállás megváltoztató programozással felül kell írnia a mintát.

 

———————
Ajánlat:
  1. Rendszeresen tartok ingyenes foglalkozásokat. Ha nem szeretnél lemaradni róla, iratkozz fel hírlevélre és így mindig értesülhetsz a következő alkalomról. Együtt könnyebb!
  2. Minden hónap közepén problémamegoldó nap a családállítás módszerével. De csak a módszer családállítás. Olykor nem a családból gyökerezik a történet.
  3. Elkészült az új kronobiológiával foglalkozó honlapom. Rengeteg önismereti és emberismereti információ áll ott rendelkezésre. Elemzések rendelhetők és  a Kronó I-II. tanfolyam is elvégezhető. Akkor, amikor neked jó.
  4. ÉFT közös csoportos munka és tanfolyam kezdődik 2022. ápr. 20-án.

Ismét ingyenes ÉFT foglalkozás

Milyen érzést engednél most el a legszívesebben?

Rendszeresen tartok ingyenes foglalkozásokat azért, hogy megismerd a munkámat és azokat a módszereket, amelyek átsegíthetnek nehéz pillanatokon.

2022. április 14-én csütörtökön este (18-19:00) ismét összejövünk egy ilyen ingyenes alkalomra.

A foglalkozás címe: “Stresszoldás ÉFT-vel”

Figyeld meg, hogy te ebben a pillanatban melyik érzést engednéd el?

  • Egyesekre a gazdasági válságról szóló hírek hatnak.
  • Másokra az épp aktuális sorshelyzetük.
  • Van, akit épp elhagyott a szerelme.
  • Másokat a tehetetlenség érzése gyötör.
  • Esetleg olyan dologtól szenved, ami nekem eszembe se jut.

Azt fogjuk kipróbálni, hogy hogyan működik az érzések feloldása. Az olyan érzéseké, amelyekben annyira hiszel és amelyeket teljesen a valóságoddá tettél.

Hogyan tudsz jelentkezni?

Küldd el nekem a jeligét: “NO STRESS”
Válasz levélben küldöm a Zoom linket.

Technikai tudnivaló:
A foglalkozások Zoom-on zajlanak.
Az alkalmazás ingyenes. Legyen a telefonodra vagy a gépedre letöltve.

Ha nem akarsz lemaradni a többi alkalomról sem:
Sokan utólag szokták jelezni, hogy lemaradtak az ingyenes csoport foglalkozásról.
Valóban, megértem, a Facebook algoritmusa kiszámíthatatlan. Van, akinél napokkal később jelenik meg a post.
DE VAN MEGOLDÁS!
A hírlevelem olvasói soha nem maradnak le semmiről, minden programot időben jelzek.
Itt feliratkozhatsz:

———————-

Ajánló:

ÉFT tanfolyam (plusz a 4 kérdés módszer)
2022. ápr. 20-tól

Családállítás:

  • 2022.  május. 14. szombat  9:00
  • 2022.  június. 11. szombat  9:00

Lehetetlen, hogy ne történjen változás – mentorált ÉFT tanfolyam

Megfigyeltem, hogy egy-egy tanfolyam során a résztvevőket nagyjából ugyanaz a téma foglalkoztatja.
  • – Van, aki végig a családjával való rossz kapcsolaton dolgozik.
  • – Van, aki a szerelmi életén.
  • – Mások a pénzügyi helyzetükön vagy az egészségükön javítanának.
De bármilyen eszközt veszünk is elő, nagyjából ugyanannál a témánál maradnak.
Ezért a következő ÉFT és Byron Katie módszer tanfolyamon azt célozzuk meg, hogy minden résztvevő végigmenjen a saját folyamatán. Dokumentálni fogjuk, hogy honnan is indult és mit értünk el 9 hét alatt.
Ugyanis 9 hét, 9 x 3 óra, 9 új megközelítés biztosan közelebb visz az áhított célhoz.
Végig ugyanarra fókuszálva, minden irányból körbejárva, LEHETETLEN, HOGY NE TÖRTÉNJEN VÁLTOZÁS.

———-

Köszönet! 

“AKIK HAGYTÁK MAGUKAT ÉLVE BONCOLNI”

A vasárnapi (nyilvános és ingyenes) ÉFT foglalkozás nagyszerű példája volt annak, hogy mennyire szükségünk van az érzelmi oldásra. Hihetetlenül berántotta az embereket a háború és az azzal kapcsolatos félelmek.

Köszönöm a bátor jelentkezőnek, akik bedobták a közösbe az elakadásukat. Különösen Julinak, Melindának és Évának, akik hagyták magukat “élve boncolni”, de eközben – remélhetőleg – profitáltak a közös kopogtatásból.

A belső körből kb. 20-30-an kérték el a felvételt utólagos megnézésre.

Julinak üzenem, hogy nem kevesen írtak nekem és jelezték, hogy mennyire tudtak azonosulni a gondolataiddal, aggodalmaiddal. Sokat jelentett nekik, hogy a te mintádra, dolgoztak magukon.
Juli! Te így tudtál hozzájárulni a bolygó tudatosságához (ahogy szoktuk mondani).

**Mj.: Lejjebb bemásoltam egy kis olvasmányt ezügyben A. Hickstől.

——————

Ajánló

Szombaton a családállítás módszerét alkalmazva megyünk tovább. Megnézzük, mit mutat meg a mező, hol van a probléma mögött húzódó, láthatatlanul működő, valódi ok. Rendezzük, amit rendezni kell.
Kezdés: 9:00
Helyszín: Szeged, Petresi u.

MENTORÁLÁS
9 alkalmas ÉFT és BK 4 kérdés tanfolyam
Kezdés 2022. április 20.
Szerda esténként fogunk a Zoom-on találkozni.

 

—————–

*** ABRAHAM HICKS GONDOLATAI

“Ha a világot érő tragédiák (pl. háborúk, éhezés, erőszak, stb.) közepette boldog vagy a saját teredben, a világ teljesen hülyének fog nézni. Azzal fognak vádolni, hogy nem nézel szembe a valósággal és a fejedet a homokba dugod. Nos, inkább nézzenek hülyének minthogy boldogtalan legyél.

Fontos hogy tudd, Te ilyenkor új Valóságot teremtesz, és azt csak egyéni szinten kezdheted el. Ha belevonódnál abba, amit a tömeg gondol, csak részese lennél annak, ami van és hozzájárulnál a nem kívánatos növekedéséhez.

Mégis, szerinted hogyan teremthető meg kollektív szinten a béke és a szeretet? Úgy, hogy Te elkezded érezni ezeket a minőségeket magadban. Nem a szomszédokra vársz, nem a politikusokra, nem mutogatsz kifelé, hogy mindenkinek békésnek kellene lennie. Nem…

Csendben maradsz azzal a szándékkal, hogy átérezd mindazt, amit kívánsz, és aztán elengeded. Nem kényszerítesz senkire semmit, csak sugárzod magadból ezeket az érzelmeket. Innentől kezdve már hatással vagy a világra.

Egyetlen ember, aki tartósan a Forráshoz kapcsolódott, nagyobb pozitív befolyásoló erővel rendelkezik, mint milliók, akik nem.”

Abraham-Hicks

30 perces oltás oldás – úgy érzem nyomást gyakorolnak rám

A covidról és az oltásról szóló gondolataink többnyire
nem a covidról és az oltásról szólnak

Több cikket írtam már a vírusról és az oltásról, valamint az ezzel kapcsolatos ellenérzésekről. Minden esetben kiderült, hogy nem az oltás a lényeg. A háttérben legtöbbször egy gyerekkori sérülés húzódik. Nem vagyok covid szakértő. A voksomat sem szeretném letenni valami mellett. Igyekszem megtalálni azt, ami nekem működik.
Az alábbi esetben is egy cél vezérelt: hogy az illető ne szenvedjen.

Mivel a kliens jól ismer különféle oldási technikákat, ezért csak egy rövidített konzultációt kért. Önmagunk feltárása mindig nehezebb. A sérülés és a hitrendszer feloldását már maga is el tudta végezni.

Mottó:
Abban a pillanatban, amikor a történeted kivetíted a világra és az emberekre, szenvedéssel fizetsz.

Az oltással nyomást gyakorolnak rám

LAURA:   Ausztriában élek. Nem vagyok beoltva, pedig a munkámhoz kellene.
A nyáron még úgy voltam vele, hogy ha megkönnyíti az életemet, akkor beoltatom magam. Eddig nem volt rá szükségem. De mára eljutottam oda, hogy nagyon gusztustalannak tartom azt a nyomást, amit rám raknak. Ausztria kötelezővé tette az oltást. De ha tartom magam, az se vezet sehova.

ILDI:    Akkor legyen az a mai munkánk célja, hogy semmiről se legyen nézőpontod.

Covid, oltás és munka

 

ILDI:    Említetted a “gusztustalan nyomást”. Milyen érzés, amikor nyomást gyakorolnak rád?

LAURA:    Irtózom és taszít engem.

ILDI:    Meg lehetne azt keresni az életedben, hogy miért ekkora ügy, ha nyomást gyakorolnak rád.
“Ritkán jut az emberek eszébe, hogy a nyomás gyakorlást gyakran a jó szándék vezérli. Gondolhatja egy orvos vagy egy szülő a védőoltásról, hogy jó módszer. A szülők és az orvosok is meg akarnak bennünket védeni. Nem biztos, hogy jót érnek el vele, de többnyire a szeretet vezérli őket.”

Te miért neheztelsz a nyomást gyakorlókra?

LAURA:    Mert rákényszerítenek, hogy megváltoztassam a döntésemet.
Én hoztam egy döntést, ami mellett szeretnék kitartani. De lassan olyan lehetetlen helyzetben érzem magam, hogy azt érzem, tényleg nincs választásom.
Ami persze nem igaz, mert mindig van választásom, de az érzés ott van.

ILDI:    Mitől lennél ebben a helyzetben jobban, mire lenne szükséged?

LAURA:    Ha rám hagynák a döntést. Ha mindenki saját maga eldönthetné, akarja-e az oltást, védve érzi-e magát tőle, vagy nem szeretné az oltást.
ILDI:    Mit tanácsolnál a nyomást gyakorlóknak ez ügyben?
LAURA:    Gondolkozzanak, meditáljanak, próbáljanak a dolgok mögé nézni. Ne hagyják, hogy a félelem vezérelje őket!
ILDI:    Milyen emberek, akik ezeket a döntéseket hozzák, ebben az állapotukban?
LAURA: Korlátolt, szűk látókörű, nincs sok nézőpontjuk, csak egy. Saját döntésük, hogy bekorlátozzák magukat. Homokba dugják a fejüket. Nem választják a nehezebb utat. Mennek a kitaposott úton. A könnyebbet választják.
—————
Ajánló:

Családállítás Szegeden: 2022. márc. 12. 9:00
ÉFT tanfolyam: 2022. ápr. 20-tól

—————
ILDI:    Mitől tartasz? Mi a legrosszabb, ami megtörténhet?
LAURA:    Ha el kell költöznöm Ausztriából. Nem tragédia, de szeretek itt lenni, itt élni. Mindig ez volt az álmom. Most élem azt az életet, amit mindig szerettem volna. Most érzem először azt, hogy a helyemen vagyok és ott vagyok, ahol lennem kell. Minden szempontból. Ezt nehéz lenne itt hagyni.
Másrészről ez a járvány egy véges történet. Egyszer ennek is vége lesz, és ha  két hónap múlva vége lesz és semmi jelentősége nem lesz , ki van beoltva és ki nem. Én meg feleslegesen beoltattam magam.

Ha pedig nincs még vége a történetnek, akkor 6 havonként újra kell oltatni magamat. Ebben pedig nem akarok részt venni. Tök bizonytalan az egész, és az ember nem tudja, hogy alkalmazkodjon. Egyébként én nyitott vagyok arra, hogy alkalmazkodjak a helyzethez. De annyira nem lehet tudni, hogy mi lesz, hogy mégsem tudok alkalmazkodni.

ILDI:    Rendben, legyen ez a kulcs! Mert fontos az attitűd, ami benned van.
Tehát szeretnél alkalmazkodni, csak nem tudod, hogy mihez?

 

Mit mond a kártya – gyors információ?
ILDI:    Szerintem a covid felgyorsítja az emberek fejlődését. Felszínre hozza a trutyit mindenkinek a lelkéből.
Gyorsítsuk fel a nyomozásunkat a taróval.
Tehát a kártya röviden azt mondja, hogy valami valamit benéztél, de a vége jó is lehet. Persze ez csak egy vicces zanzásított interpretáció. 🙂
Valaha, valamikor egy nagyon rossz következtetést, tanulságot vontál le valamiből. Vagy az is lehet, hogy nem tudtál levonni semmilyen következtetést. Biztos, hogy gyerekkorról szól és valamilyen veszteségről. Még az is lehet, hogy neked kellett valamilyen döntési pozícióba kerülnöd, amire nem voltál még felkészülve. Tendenciában a jó együttműködés és a jólét látszik. Vagyis, ha ezt kidolgozod magadból, akkor egyenrangúan és jólétben tudsz másokhoz kapcsolódni.

Hol vonhattál le gyerekkorodban rossz következtetést? Például szerettél volna alkalmazkodni, meg úgy csinálni, ahogy jó, de mondja már meg valaki, hogy hogy a jó. Vagy azt mondja meg, hogyan kell jól viselkedni, hogy szeressenek és elfogadjanak.

LAURA:    Anyuval éreztem ezt mindig. Soha nem tudtam, hogy mi következik. Abszolút a hangulatától függött, hogy nevetett-e az adott dolgon vagy pedig óriási verést kaptam.
ILDI:    Szóval, erről szól ez a történeted.
Itt vagy Ausztriában és nem tudod, hogy hogyan viselkedjél. Ezt a gyerekkori elakadást kell kidolgozni magadból.
Próbáld felidézni azt a gyerekkori Laurát, amikor nem tudtad, hogy anyukád jót nevet vagy megver egy adott dologgal veled kapcsolatban. Figyeld meg, hogy hogyan kezdesz el ilyenkor viselkedni.
LAURA:    Mindig teljesen lemerevedtem. Olyankor lefagyott a testem, a gondolataim, az egész világ lefagyott. Teljesen elveszettnek és magányosnak éreztem magam.
ILDI:    Erre kopogtassunk. Mit jelez a tested?
Kopogtatós mondatok – mindegyiket legalább 10x ismételni
A bevezető kopogtató mondatok az érzelmi töltést hivatottak csökkenteni és fellazítják a nézőpontokat.
LAURA:    Nyomást. 
  • Itt van a testemben a nyomás, mert lemerevedtem, és elveszettnek és magányosnak éreztem magam.
  • Még mindig az a kislány vagyok, aki nem tudja, hogy viselkedjen.
  • Még mindig az a kislány vagyok, aki azt csinálja, amit mondanak neki. Próbálok alkalmazkodni, és ettől teljesen elbizonytalanodok.
  • Még mindig az a kislány vagyok, aki nem érzi magát biztonságban, bizonytalan, mert nem tudja hogy kell lereagálni, amit anya mond. Próbálom kitalálni, hogy mit akar anyukám.
  • Próbálok rájönni, hogy komolyan kell-e venni vagy csak úgy mondta, amit mondott.
  • Azt tanácsoltam az osztrákoknak, hogy gondolkozzanak és nézzenek a dolgok mögé.
  • Vajon miért viselkedik így az anyukám? Egyszer nevet, egyszer komolyan mondja.
ILDI:    Szerinted miért viselkedett így anya?
LAURA:    Hm?
ILDI:    Valószínűleg azért mert ő is bizonytalan volt, mert ő sem tudta abban a pillanatban, hogy mi a helyes. Ő sem tudta mit kellene mondani. Ő sem volt jó állapotban.
LAURA:    Ott voltam én és a kérdéseim, neki meg tudnia kellett volna a választ.

De anyukám nem tudta a választ.
Olykor mondott valamit, máskor nevetett.
Mindig csak reagált valamit. Úgy reagált, ahogy érezte magát. Volt egy bizonytalan anyukám.

Aztán idejöttem Ausztriába, ezek meg tudják a tutit. Megmondják pontosan mit csináljak.

ILDI:  Vajon melyik a jobb? A bizonytalan édesanya vagy a megmondós osztrák? 🙂

LAURA:    Anyukám nem tudta a helyes választ, nem tudott dönteni, ezért minden nap másképp döntött. Teljesen összezavarodtam.

ILDI:    Igen, ezekkel a mondatokkal kell majd kopogtatnod.
Illetve vizsgáljuk meg az előző kérdésekre adott utolsó válaszaidat is.
– Hol vagy te én ebben a történetben szűk látókörű és korlátolt?
– Hol dugod a fejed a homokba?

Végül fordítsuk meg!

ILDI:   Mivel ismered Byron Katie módszerét, ezért ne csak kopogtass a fenti mondatokkal, hanem fordítsd is meg őket, aztán üldögéj is el velük egy kicsit. Minden megfordításra hozz bizonyítékokat az életedből, hogy hogyan igazak a megfordítások.

Pl. kopogtasd ki előszőr, az “arra van szükségem, hogy ne hagyják rám a döntést” mondatot.
Fordítsd meg így például: “Arra van szükségem, hogy ne hagyják rám a döntést.” Írd le a 3 példát.

Vagy keresd meg azt, ahol te nem hagyod másra a döntést, amikor te nem engeded, hogy más hozzon döntést helyetted.

LAURA: Igen, ez menni fog.

ILDI:   házi feladataid

  • Aztán, hol van a lényedben az a rész, ahol te magad nem engeded meg, hogy szabadon döntsél?
  • Hol korlátozod te magad a saját szabad döntéseidet. Ez lesz a végső igazság, hogy ezt hogyan csinálod.
  • Meg kell keresned magadban, azokat az élethelyzeteket, ahol szűk látókörű vagy. Ahol a kitaposott, könnyű utat választod és nem foglalkozol a körülményekkel, ahol kicsit beszűkülten gondolkozol.
  • Aztán kopogtass arra, hogy nem élhetsz úgy ahogy szeretnél, mert veszélyben van a kialakított életed.
  • Azért vagyok bizonytalan, mert nem tudom, hogy a meghozott döntésem felesleges volt-e vagy volt-e értelme.
  • Aztán anyukádra kell kopogtatni, azokra a gyerekkori emlékekre, ahol anyukád úgy viselkedett, ahogyan azt említetted.
  • Aztán mire sarkall téged az, ha van egy olyan anyukád, hogy sose tudod, hogy hogyan reagálj egy adott helyzetben?

Végül hozz egy olyan döntést, ami összhangban van veled – bármi is legyen az!

 

Hasonló témájú cikkek

Magyarország, diktatúra és az apám
Magyarország, diktatúra – no meg az anyám
Covidos történet – spirituális megoldás
Oltás előtt, oltás után – és az oltásról szóló nézőpotom (ami nincs)

 

—————
Ajánló:

Családállítás Szegeden: 2022. márc. 12. 9:00
ÉFT tanfolyam: 2022. ápr. 20-tól

—————

Megjegyzés:

A cikket Laura beleegyezésével publikáltam. 🙂

Szia Ildi! 
Nagyon érdekes visszaolvasni a saját szavaimat - mennyire nem látjuk sokszor az erdőt, s pörgünk a saját mókuskerekünkben. 😂 Persze, hogy közre adhatod.
Még mindig nem vagyok beoltva, mert végül mégsem volt szükségem rá a munkámhoz, de ahogy te is írod, ez nem erről szólt. 🙂 
Viszont nagyon jó érzés neutrálisan ránézni a dolgokra és csak kíváncsian szemlélni, hogyan alakulnak.
Nagyon köszönöm, h egy kő kikerült a hátizsákból és talán másokat is inspirál. 🙂 ❤️

Az elhízás egyik biológiailag értelmes oka – plusz ingyenes foglalkozás még az idén

Az elhízás egyik érzelmi, lelki, tudati oka

——————
Tartalom:

1. Az elhízás egyik oka + korrekciós gyakorlat
2. A tökéletes ajándék: Kronó elemzés (közepes) 1.000.-
3. Ingyenes foglalkozás ismét – Jelige szükséges!

—————–

Az értelmesen működő test

 

Felütés - Székely vicc:

Megy a székely a kocsival az úton, mikor megszólítja egy legény:
- Bátyám, messze van Kolozsvár?
- Nincs messze - feleli a székely.
- Felülhetek a szekérre?
- Felülhet – mondja a székely.
Eltelik egy óra, két óra, még mindig mennek. Végül a legény nem bírja tovább és megkérdezi:
- Bátyám, messze van még Kolozsvár?
Mire az öreg:
- Most már messze...

A vicc remekül példázza a túlsúly egyik lehetséges okát,  vagyis a hormonzavart. Az összes tényezőt figyelembe véve, nem ez a leggyakoribb tényező, de van akinek csak ez az egy áll a hízása hátterében. Neki ez a 100%.

A hormonzavar érzelmi, tudati háttere

A mellékvesekéreg hormon a pályatévesztéssel kapcsolatos. De mit is jelent a pályatévesztés?
Nagyon egyszerű: amikor valaki úgy érzi, hogy rossz úton halad az élete.

  • Elhibázta,
  • nem jól csinálta, elszúrta,
  • nem oda kellett volna menni,
  • nem azt kellett vona választani,

A mellékvesekéreg termeli az aktivitást, éberséget, a mozgékonyságot fokozó hormonokat (adrenalin, kortizol, …).

De mivel az illető úgy érzi, hogy rossz irányba halad az élete, ezért a test behúzza a kéziféket. Nem termel éberséget, mozgékonyságot biztosító hormont. Lustává és elnehezültté válik. Olyan, mintha depressziós lenne.

Mindennek pedig észszerű biológiai magyarázata van.

A tested nem szeretne energiát biztosítani ahhoz, ami érzésed szerint nem a te utad. Nem akarja, hogy messze kerülj Kolozsvártól.

Múlt idő – jelen idő

Ez nem csak akkor következik be, ha már olyan munkahelyre mentél, ami számodra tévút.
Ha szerinted más emberrel kellene együtt élni.
Ha másik iskolába kellett volna felvételizni.
Máshová kellett volna költözni.

Ezt a jelenben is átélhetjük. Az agyunk, mint irányítóközpont, akkor is ugyanezt fogja érzékelni, ha épp most tépelődsz azon, hogy

  • el fogom szúrni,
  • nem ezt kéne csinálnom,
  • vajon mit kéne választani,
  • vajon jó lesz-e,

Ilyenkor kevés az aktivizáló hormon termelődik, az ember kevesebbet mozog, de ugyanannyit eszik és persze hízik is.
Ezek a belső konfliktusok lehetnek intenzívek és alig észrevehetőek is. A következmény is ezzel lesz arányos.

Megoldás után

Ha sikerült megoldani a tévút kérdését, a test elkezdi helyreállítani magát.
Amennyiben a letérés hosszú ideig tartott, akkor a mellékvese helyreállítódása is sokáig – akár 9 hónapig is eltarthat. Ez idő alatt a mellékvesekéreg még kevesebb hormont termel, még nagyobb fárdtság tapasztalható. Itt még az evéshez sincs kedv vagy erő. Viszont itt nem szabad megijedni, hiszen a szerv már épp regenerálja magát. Ez egyébként nem egy hízós időszak, csak lusta.

Viszont teljes regeneráció után akár hormon túltermelés is előfordulhat. Emiatt extra mozgásigény lép fel. Muszáj az illetőnek sportolnia, futnia, mert különben úgy érzi, megpusztul.

Van még ez tovább is, de nem ez a lényeg. Hanem mi?
Hát, az, hogy mit lehet ezzel kezdeni?


Ha éppen tévúton vagy – korrekció

Oldjuk ezeket a belső konfliktusokat különböző gyakorlatokkal.

Több gyakorlatot is kiteszteltem ehhez. Ismételd 1 hétig reggel, este!

Reggeli gyakorlat:

1. Tudatosítsd magadban az érzést, miszerint nagyon másfelé haladnak a dolgok ahhoz képest, mint amerre szeretnéd. Mi ez az élethelyzet? Lehet, hogy már régen tart. Az is lehet, hogy épp most kell döntened valamiről és ez megterhel. Szabadulnál ettől a tehertől.

2. Bach virág esszencia – Lonc

Tedd a jobb kezedet a homlokodra, a balt vele szemben a tarkódra, és olvasd fel az alábbi szöveget:

Vágyakozom aarra az időre, amikor még semmi nem ment félre. Egyszerűen nem tudok szembe nézni a jelen problémáival. Attól tartok, hogy elvesztem a türelmemet és valami retteneteset csinálok. Ahelyett hogy ezt kockáztatnám, inkább a boldog, szép dolgokra gondolok, amik a múltban történtek, Szeretném, ha minden úgy lenne, mint régen. Ami volt, jobb mint, ami most van. Megerőltető azon fáradozni, hogy megoldjam a jelen helyzet gondjait. Talán elölről kellene kezdeni mindent.”

Vegyél egy nagy levegő, fújd ki!

3. Most tartsd a tenyereidet, mintha azt várnád, hogy valaki beletesz valamit és mondd az alábbi szöveget:

Kérem ide a tenyerembe a lonc virágának a rezgését, információját. (Várj egy kicsit és figyelj egy érzet megjelenésére tenyeredben. Ez egy „éppenhogycsak” kis érzetecske. Azután mondd tovább.) Menjen oda, ahol szükségem van rá!”

Kopogtatós gyakorlat
Az érzés oldása:
  • Karate kézél:     Bár nem szabadna hűtlennek lennem a saját belső igazságomhoz, mégis szeretem és elfogadom magam, bárhogy is alakultak / alakulnak a dolgok.
  • Szemöldök kezdete:     Alig tudok mozdulni, mert nem voltam / vagyok hű a belső igazságomhoz.
  • Szem mellett:     Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Szem alatt:        Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Orr alatt:            Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Száj alatt:          Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Kulcscsont alatt:    Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Csecsemő mirigy: Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Csukló vonala:       Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
Pozitív választások bevitele:
  • Szemöldök kezdete: De most azt választom, hogy hajlandó vagyok szembe nézni vele.
  • Szem mellett:        De most azt választom, hogy megbocsátok magamnak, amiért nem a saját utamat választottam.
  • Szem alatt:      De most azt választom, hogy hajlandó vagyk tanulni a saját életemből.
  • Orr alatt:       De most azt választom, hogysaját magammal leszek odaadó.
  • Száj alatt:     De most azt választom, hogy végre kapcsolatba kerülök a saját vágyaimmal, szándékaimmal.
  • Kulcscsont alatt:     De most azt választom, hogy megdicsérem magam, mert észrevettem a hibámat.
  • Csecsemő mirigy:     De most azt választom, hogy bízom a saját elhatározásomban, hogy hogyan szeretnék élni.
  • Csukló vonala:     De most azt választom, hogy én vagyok felelős a problémámért, ezért én vagyok az, aki megoldhatja.
Váltakozó kör – tanítsuk meg az elmét!
  • Szemöldök kezdete: A testem lelassult, mert rossz irányba tartott az életem.
  • Szem mellett: De most azt választom, hogy végre szembenézek ezzel.
  • Szem alatt: A testem nem termel elég aktivizáló hormont, mert nem segít abban, amiben én magam sem hiszek.
  • Orr alatt: De most azt választom, hogy összeszedem magam és szembe nézek a vágyaimmal.
  • Száj alatt: A testem nem termel elég aktivizáló hormont, mert nem segít abban, amiről mélyen benn tudom, hogy nem jó nekem.
  • Kulcscsont alatt: De most azt választom, hogy van elég bátorságom önmagamat választani.
  • Csecsemő mirigy: A testem nem termel elég aktivizáló hormont, mert nem segít abban, amiről mélyen benn tudom, hogy nincs összahangban velem.
  • Csukló vonala: De most azt választom, hogy hajlandó vagyok elengedni a világ elvárásait és teljesen egy lenni önmagammal, hogy végre így kapcsoldjak a világhoz.
  • Karate kézél: Bizakodom, hogy ez a világnak is tetszik majd! 🙂
Esti gyakorlat:

Rózsa esszencia: „az egység holdköve”

Tedd a jobb kezedet a homlokodra, a balt vele szemben a tarkódra, és olvasd fel az alábbi szöveget:

Sziszifusz érezhetett úgy, ahogy én, mikor örökre arra volt kárhoztatva, hogy egy hatalmas követ fölgörgessen a hegytetőre, s csak azért, hogy aztán végignézze, miként gurul az vissza a völgybe. Egyszerűen reménytelen ez az érzés, a befejezetlenség iszonyúan nyomasztó, rettenetes tudata. És olyan régóta tart már, oly tökéletesen végtelen, hogy az egy egész örökkévalónak tűnik. Magától értetődő, ha rám tör a búskomorság, hát persze, hogy melankolikus vagyok. A lelkem legmélyéről feltörő szomorúság felhőzi be éltem, s háborgat egyre. Rövidre szabott boldog perciemben is visszatérő, hatalmas fekete dagályhullámként rám-rám tör a bánat, hogy beborítson és maga alá temessen. Mi lesz, ha ez örökké fog tartani? Mit csinálok akkor én? Nem bírom már tovább!

Vegyél egy nagy levegő, fújd ki!

Kopogtass a csecsemő mirigyeden a mellkasod közepén és olvasd fel az alábbi feloldó szöveget:

Tökéletesen egy vagyok magammal, tökéletesen kiteljesedett kapcsolataim vonatkozásában. És ebben a teljességben megtalálom az egységet az engem körülvevő teljes világegyetemmel.”

3. Most tartsd a tenyereidet, mintha azt várnád, hogy valaki beletesz valamit és mondd az alábbi szöveget:

Kérem ide a tenyerembe az Egység Holdköve Rózsa Esszencia rezgését, információját.
(Várj egy kicsit és figyelj egy érzet megjelenésére tenyeredben. Ez egy „éppenhogycsak” kis érzetecske. Azután mondd tovább.)
Menjen oda, ahol szükségem van rá!”


 

Nincs ötleted, hogy mit ajándékozz születésnapra, névnapra, karácsonyra, …?

Szeretnéd, hogy az ajándék személyre szabott, használható és hasznos meglepetés legyen, aminek még örülnek is?

Ajándékozz Kronó elemzést!

A Kronó elemzés egy 6 oldalas dokumentum, amiből a megajándékozott megtudhatja, hogy milyen energiákkal született. Milyen adottságokkal rendelkezik fizikai, érzelmi és intellektuális szinten. Emellé pedig kap egy rövidebb jellemzést.

Hogyan tudod megrendelni?

..

https://mindenamikrono.hu/interpretations

 


 

Ingyenes foglalkozás

Rendszeresen tartok csoportos foglalkozásokat, elengedéseket, oldásokat. Mindig nagyszerű élmény a közös munka.
A legközelebbi alkalom témája:
MIT NE VIGYÉL ÁT A KÖVETKEZŐ ÉVRE

Időpont: 2021. dec. 30. csütörtök 16:30-17:30
Helyszín: online Zoom-on (válaszlevélben küldöm a linket, csak rá kell majd kattintani.)
Jelentkezés módja: küldd el nekem a jeligét!
efthajduildiko kukac gmail.com
Mi a jelige?
A
https://mindenamikrono.hu/ honlapon az ajándék elemzés leírása alatt találod. Pici fejszámolást igényel. 🙂

https://mindenamikrono.hu/interpretations

 

Tehát küldd el nekem a jeligét. Én pedig csütörtökön küldöm a linket.

Mindig nagy élmény!

 


Családállítás legközelebb: 2022. január 15. szombat. 9:00

 

 

Szükségszerű paradigmaváltás – ha már semminek nem lehet hinni

Szükségszerű paradigmaváltás

Ma már semmilyen információban nem lehet bízni.
Végre!
Ellentmondásos információk árasztanak el bennünket.

– MI A MEGOLDÁS?

Eljött a meghaladó gondolkodás ideje.
Magasabb szintre kell emelni a megértésünket.

– ÉRTEM ÉN, DE HOGYAN?

Szükségszerű paradigmaváltás

 

Már semminek nem lehet hinni

Pár 10 éve, ha valamit megírt az újság, vagy bemondta a tv, akkor azt készpénznek vettük. Aztán, ha valakinek papírja volt valamiről, akkor annak a tudásában bíztunk.
De szerencsére eljött az az időszak, amikor semmilyen információban nem lehet megbízni. Ellentmondásos hírek árasztanak el bennünket. Üdvös módon omladozik a leírt szóba vetett bizalom.

Halleluja!

Az ilyen kritikus időszakok mindig paradigmaváltás eljövetelét jelzik. És mi ezt átélhetjük. 🙂
Vajon mi lesz az új korszellem?

Az érettebb gondolkodás. Amikor nem megmondó emberek vagy tekintély személyek kinyilatkoztatásai alapján döntünk. Amikor figyeljük a tudatosságunkat, hogy merre felé vezet. És megtaláljuk az “egy-igazság” helyett a “több-igazságot”, illetve a saját igazságunkat.

 

A Wikipedia szerint
A paradigma (korszellem) a gondolkodásoknak, vélekedéseknek, értékeknek és módszereknek egy adott társadalom vagy szűkebben egy közösség minden tagja által elfogadott összességét jelenti.”

Azonban most már konfliktusba kerültünk a saját elképzeléseinkkel, miszerint a dolgok így és így mennek.

Pl.:

  • A politikában csak a pártokon keresztül tudjuk elképzelni a közügyek intézését.
  • A biológiában Darwinnak vannak érdemei, de bizonyos dolgok csak akkor válnak érthetővé, ha eltekintenek Darwin elméletétől.
  • Kémia: A periódusos rendszer zseniális. De a kémia is megreked, ha képtelen lesz kilépni a táblázatból, mert így a klasszikus mátrixba be nem illeszthető dolgokat sose fogja felfedezni. 

A lakosság jó részében már megfogalmazódtak a kritikák. Olykor már látjuk, hogy a király meztelen. Akkor hogyan is gondolkodjunk, ha konfliktusba kerültünk az információkkal?

Fogadjuk el, hogy az orvoslásban és a gyógyításban, vagy a fizikában egyszerre egymásnak ellentmondó paradigma is érvényben lehet. Nincs kizárólagosság.

 

Ha boldogulni akarsz a mai világban, akkor …

Hogyan kell gondolkodni, ha boldogulni akarsz a mai világban?

  • Tudatosabban,
  • önállóan,
  • bölcsebben,
  • felülemelkedetten,
  • intuitívan,
  • analogikusan.

Engem erre tanítottak a spirituális rendszerek (pl. a tarot vagy az asztrológia), miközben matematika tanár és közgazdász is vagyok. Ezek sem zárják ki egymást. Mindig azt használom, ami célravezető.

Jó példa – Bert Hellinger

Már máskor is emlegettem Bert Hellingert, a családállítás nagy alakját. Hellinger precíz , jól alkalmazható szabályokat alakított ki, hogy a családállítás rendszerét tovább tudja adni. Alkalmazta is a szabályokat. Majd egyszer egy állításban épp az ellenkezőjét tette. A tanítványai felháborodva ágáltak.
– De hát, Mester! Legutóbb másképp mondta. Erre Hellinger lakonikusan ennyit mondott:
– Akkor úgy volt, most meg így van.

Jó példa -a buddhista tanító

Az egyik buddhista tanítótól a tanítványok kérdeztek valamit a gyertyákról, hogy mit hisz róla. Jól tették ide vagy oda? Nem rontották el?
Erre ő mosolyogva csak ennyit mondott: “Á, nem hiszek én már semmiben.”

Amikor beteg vagy

Betegség idején sincs egy igazság.
Olykor az a legjobb, ha elmész orvoshoz.
Máskor az a legjobb, ha megnézed, milyen konfliktus történt akkoriban veled, amikor a tüneteid megjelentek.
Megint máskor az a legjobb, ha tudati síkon is kutakodsz.
Van, amikor spirituális az elakadás.
Olykor a családtörténetben keresendő az ok.

Ezt a sort is sokáig lehetne folytatni.

Honnan lehet tudni, melyikre van szükséged?

Senki nem fogja megmondani a tutit. Ennek a kora lejárt. Itt van szükség paradigmaváltásra. Ma már mindegyik megoldásra lehetőséged van. A te felelősséged kiválasztani, ráhangolódni arra a megközelítésre, ami az adott pillanatban neked működik. 

—————————–

Ajánló:

Családállítás: 2021. dec. 12. vasárnap 9:00 Szeged
Ingás Sorstisztítás tanfolyam kezdés: 2022. jan. 27.

 

 

 

 

 

 

 

Covidos történet – spirituális megoldás – testeladás

Tartalom:

– Karácsonyi tipp
– Misztikus Covidos történet – 18 éven felülieknek
Családállítás és Ingás tanfolyam
– Ingyenes foglalkozás – Covid téma

—————————–

Mostanában kevesebb izgalmas estről írtam, mert az új Kronó honlappal voltam elfoglalva. Hihetetlen sok munka és kreativitás kellett hozzá. De jó a csapat és már most csodás. Már a gyerekem is megmutatta a barátainak a suliban és megnézték, ki milyennek született és kinek kivel van sorstani feladata. 🙂

TIPP: Ajándékozz Kronó előfizetést karácsonyra.

—————————–

Covidos thriller

Legutóbb egy olyan esetről írtam, ahol nem kellett érzelmi vagy spirituális feltárást végezni. Most viszont csak azok olvassanak tovább, akik be tudják fogadni a fizikai síkon túli dolgokat is.

A covid és az oltás mindenkiben mást gombokat nyomogat meg. Annyira belemászott az életünkbe, hogy mindenkinél generál valamilyen  folyamatot. Nézzük meg, mi történt Esztivel!

Eszti a közszférában dolgozik. Már nem igazán elégíti ki a munkája. Bár már szívesen váltana és lenne vállalkozó, mégis halogatja ezt a döntését. Az élet azonban bedobta a követ az állóvízbe. A munkahelyén december közepétől kötelező lesz az oltás, amitől nagyon tart. Sőt elkezdett extrém módon rettegni. Ezért úgy spekulált, hogy ez lesz az ő nagy kiugrási lehetősége. Ez a kötelezőség legalább begyorsítja a pályamódosítás folyamatát.

 

Hiába rakta össze ezt az ideológiát, mégse sikerült megnyugodnia. Állandóan ez a téma foglalkoztatta. Amikor az ismerőse azt mondta neki, hogy nyugi, nem fogsz belehalni, akkor dührohamot vagy sírógörcsöt kapott.

Segítség kell!

– Ildi! Ezzel most nem boldogulok egyedül, még ahogy írok róla, akkor is izzad a tenyerem. Pánikhoz hasonló tüneteim vannak. Tegnap összeszedtem, leírtam, mire kapcsol be a rettegés, milyen érzéseim vannak, hol van az érzés … de annyira félek tőle, hogy nem tudok belemenni, és közben irtózom tőle. Szinte ki akarom vetni magamból. Segítségre van szükségem. Ez most nem fog egyedül menni.

Egy rövid fél órás konzultációt szántunk rá. A tarot kártya azt mutatta, hogy igenis itt van valami rejtett oka a túlzott félelmének, amivel nem tud megküzdeni. Ehhez inga kell és a spirituális segítők. Az inga elvezethet olyan helyekre is, ahová a józan eszünkkel, a hétköznapi tudatunkkal nem juthatunk el. Egy elég durva beavatkozást kellett elvégeznünk, erről nem szívesen írok. De ha már belekezdtem, valami legyen!

Az Ingás Sorstisztításban olykor kijöhet a testeladás, vagy a lélekeladás. Esztivel is ez történt. Az anyaméhben ketten indultak az ikertestvérével, de végül csak Eszti maradhatott. Egyébként mindketten szerettek volna élni, de erre nem volt mód.

(Az, hogy miért jönnek ketten vagy hárman a lelkek,
miért kell az egyiknek menni, a másiknak maradni,
hogy milyen lenyomatot hagy ez a maradó lélekben, az már egy külön történet.
A januárban induló ingás tanfolyamon ezekről is lesz szó.)

Mivel mindketten akartak élni, azt a megállapodást kötötték, hogy Eszti megszületik, de a testét 40%-ban a testvére fogja használni. Az élete 40%-át a testvérére fogja áldozni, helyette fog élni. Ezt a szerződést bontottuk föl és nagyon nem volt egyszerű.Aztán elküldtük a testvért, hogy menjen át oda, abba a tudat tartományba, dimenzióba, ahova tartozik. Szülessen meg, szerezzen magának testet, … És ez most már innentől kezdve 100 százalékig Eszti teste.
Valójában ez a testet használó, meg nem született ikertestvér nem akrt oltást kapni. Hogy miért nem? Azt nem vizsgáltuk. Nem ez volt a célunk abban a rövid fél órában.

2 órával később

ESZTI:
Köszönöm, Ildi!
Túl is vagyok rajta. Beoltattam magam.
Kitöltöttem a papírokat, felöltöztem, beballagtam tök nyugodtan, még kíváncsiság is lett bennem, hogy na megnézem, mi ez a cirkusz.
Biztos, hogy meg van a teljes elfogadás bennem, mert mindenki tök cuki és rendes, és segítőkész volt. Igaz én is így tudtam szólni mindenkihez. Semmi ellenállás nem volt bennem, csak tök nyugi. Ültem, és néztem az embereket, és mondom, basszus, hogy hisznek ebben! Na, jó, akkor most azt választom, hogy eljátszom nekik, hogy én is hiszek. Beszállok a játékba, és jókat nevettem magamban.
Kijöttem, és eszembe jutott, hogy van egy cukrászda nem messze. Gondoltam, megjutalmazom magam egy finom sütivel.
Kb. úgy érzem magam, mintha semmi nem történt volna. Semmi rossz érzés nincs bennem. Mintha vizet kaptam volna. Csak a karom fáj, de azt majd beborogatom.
Majdnem nem hiszem el, mekkorát fordult bennem ez az egész tegnap óta. Csak ámulok még én is.
Puszi, köszönöm a segítséget.

ILDI:
– Minden tiszteletem a tied.
A cuki remek ötlet.
Szeretgesd a vállad. Csinálj rá egy kis ÉFT kopogtatást vagy öngyógyítást belső képekkel. Pár perc és a test el is felejti a traumát.

Epilógus

Valószínűleg Esztinek ezután lesz még ezzel a témával dolga, mert túl sok nézőpontja van akár a covidról, akár az oltásról. Mindegy, hogy pro vagy kontra, de azt már ő is meg tudja otthon egyedül csinálni.
Én ahhoz szerettem volna hozzá segíteni, hogy olyan döntést tudjon hozni, ami nem félelemből vagy a “nincs választásom” érzésből fakad. Ez az ügy még számos más izgalmas nézőpontot felvet. Csak meg szerettem volna osztani ezt az érdekes megoldást veletek.

Így Eszti már nem az oltás alapján fogja eldönteni, hogy szeretne e vállalkozni vagy sem. Hanem mondjuk úgy, hogy szabad akaratból vagy éber tudatosságból választja a vállalkozói létet.
És hogy mikor?
Amikor készen lesz rá.
Egy perccel se hamarabb.

Ingyenes foglalkozás

Mindig nagyszerű élmény, ha közösen dolgozunk.
Sötét vasárnap estére remek elfoglaltság megszabadulni a szorongástól vagy korlátozó nézőpontokról.

Tehát vasárnap ismét közösen fogunk oldani, kopogtatni, elengedni, …
Téma a járvány, az oltás. Minden, amit bennetek ez a téma felhoz.
Nem számít, hogy egyetértesz-e az oltással, vagy ellene vagy-e. A stressz oldása a lényeg, illetve, hogy megtaláld azt, ami neked működik.
Időpont: 2021. dec. 5. vasárnap 16:30-18:00
Helyszín: online Zoom-on (Vasárnap küldöm a linket, csak kattints rá!)
Jelentkezési jelige: “Hadd menjen!”
Jelentkezés módja: küldd el nekem a jeligét: “Hadd menjen!”
efthajduildiko kukac gmail.com

Feltétel: regisztrálj a https://mindenamikrono.hu/ honlap-ra
és küldd el nekem a jeligét: “Hadd menjen!”

A jelentkezőknek vasárnap küldöm a linket.
Mindig nagy élmény!
Olvasói hozzászólás
Kedves Ildi!

Köszönöm az oltásos történetet, nekem sokat segített. Én is 
rákényszerültem, hogy beoltassam magam, ma reggel megkaptam az első 
oltást és nyugodt voltam teljesen, nem idegeskedtem azon, hogy az 
egyetem rákényszerített erre a lépésre. Előtte olvastam el az általad 
leírtakat.

Még egyszer köszönöm!
Üdvözlettel,
T. K.

 

Hasonló témájú cikkek

Magyarország, diktatúra és az apám
Magyarország, diktatúra – no meg az anyám
Oltás előtt, oltás után – és az oltásról szóló nézőpotom (ami nincs)
30 perces covid oldás – úgy érzem nyomást gyakorolnak rám

 

 

Az örök szeretői szerep – ez is egy önismereti út

Sári és az örök szeretői szerep

Sárit újra megkísértette a szeretői szerepkör. Nem bírta tovább a feszültséget, beszéltünk egyet telefonon. Szinte kolléganő és így fél szavakból is értettük egymást. Csupán néhány segítő, vagy provokatív kérdést kellett feltenni neki, és a felismerések után az önmunkát elvégezte egyedül.

 

(Epilógus:

29 éves koráig „normális” párkapcsolatai voltak. Aztán csak és kizárólag párkapcsolatban élő férfiak érdeklődtek iránta. Az elején persze esze ágában sem volt ilyen kapcsolatba belemenni, de az élet megtalálta a módját, szerelmes lett. Minél pontosabban tudta az esze, hogy ezt nem akarja, annál eszeveszettebb szerelemmel árasztotta el. Végül nem engett az érzésnek sem és nem vállalta a szeretősdit.)

Ajánló:
A tarot kártya is egy módszer, hogy feltárd a témád üzenetét vagy rejtett dinamikáját.
Tarot tanfolyam:

2021. november 17. szerda esténként 12 alkalommal
Barátság, szerelem, szövevény …

Aztán jött Zoli. Már 20 éve a baráti társaság tagjai a feleségével. De pár éve, elkezdett nőként tekinteni rám. Nem foglalkoztam vele, mert nős. Sőt, többször el is mondtam neki, hogy én már ilyen kapcsolatot nem akarok. Mivel egy baráti társasághoz tartozunk, ezért sok a közös program. Azt mondta, hogy azért akar férfiként velem lenni, mert végignézte az életem és nekem is legyen már jó.

Aztán az idén ilyen-olyan indokkal egyre több időt töltött velem.

A végére megértettem, hogy addig nem alakul másképp a szerelmi életem, amíg nem értek meg belőle valamit.

Így rávettem magam és belementem, hátha megértem, hogy miért ez jut csak nekem.

Az élet is besegített. Az ő kapcsolata szintén fellazult. Megtudtam, hogy a feleségének is viszonya van. Ám alighogy belementem a játékba, újra változtak a dolgok.
A felesége családjában haláleset történt, a munkahelyén is kritikussá vált a helyzete, … és újra azzal szembesültem, hogy a férfi visszaáll a felesége, a családja mellé. Ahogy mondta, ilyen helyzetben nem léphet ki, nem hagyhatja ott őket, stb…. Paff, na, akkor ezt mégsem oldottam még meg.

 

A kérdések és önmunka
  • Mit szeretnél Sári?
  • Hogy menjen oda feleségéhez és mondja el, mi a szitu.
  • Tehát vállalja fel és vigye el a balhét?
  • Igen.
  • Mit jelent Zoli viselkedése számodra?
  • Az első gondolat, amit feljön: valaki mindig fontosabb, mint én.
  • És ez mit jelent számodra?
  • Nem vagyok fontos, jelentéktelen vagyok.
  • És ha ezeket megfordítgatod, és eljátszogatsz a megfordításokkal? Hiszen tudod, hogy kell csinálni.
  • Az én életemben Zoli fontosabb, mint én magam. Oké, ezt értem, keresek majd rá példákat.
  • Az én életemben a felesége fontosabb, mint én.
  • Azt tanácsoltad neki, hogy menjen oda a feleségéhez és mondja el, mi a szitu. Miért nem mész oda a barátnődhöz és mondod el neki, hogy mi a szitu?
  • Féltem őt. Megterhelem magam mások titkaival.
  • Nekem mindig valaki más fontosabb, mint én.
  • A saját életemben én vagyok az egyetlen, aki nem fontos.
  • Az a fontos, hogy ne sérüljön más.
  • Azzal korlátozom magam, hogy nem akarok megbántani másokat.
  • Azzal korlátozom magam, hogy magamat bántom. Hagyom, hogy én sérüljek.
  • Azzal korlátozom magam, hogy nem engedem meg magamnak, hogy gyenge legyek.
  • Hogy élnéd az életedet, ha hajlandó lennél megbántani másokat, ha hajlandó lennél elvinni egy akármilyen balhét?
  • Bele tudnék-e szeretni magamba így, ahogy vagyok. Erősnek és fontosnak érezném magam. Számítanék magamnak.
  • Persze ezt nem kell megtenned, de érdemes felismerni a mintát.

 

Családtörténeti előzmények

– Hogy is volt a szüleiddel?
A szüleim szerelemből összeházasodtak. Az apai nagymamám ekkor szembesült azzal, hogy elveszti a fiát. Elkezdődött a harc anyós és meny között, aminek eredményeképpen anyu visszament a szüleihez. Közben én már magzatként a pocakjában voltam.

Mindig az volt bennem, hogy a nagyanyám állt azon a helyen, ahol az anyunak kellett volna állni, az apám mellett, és az anyu ki lett túrva onnan. A nagymama odaállt a fia mellé feleség szerepbe és kitúrta az anyut. Most ismerem fel magamban azt az érzést, hogy mindig szentül meg voltam győződve róla, hogy azok mellett a férfiak mellett nekem lenne a helyem, nem annak a feleségnek, párkapcsolatnak, aki ott van. És iszonyatosan tudtam haragudni, utálni érte őket, hogy ők vannak ott, és nem én. És baromira meg voltam mindig sértődve. A haragot és sértődést is ma ismertem fel. És sok minden mást, hogy én rosszabb, kevesebb, alkalmatlanabb stb. vagyok, ami a csövön kifér önbizalomhiány és kisebbrendűség terén…

– Tehát a vád igazából így hangzik:

“Nekem kellene a szeretői kapcsolataimban a feleség helyén állni, nem annak, aki ott van.”

– Hajdú Ildi ilyenkor azt kérdezi: Honnan tudhatjuk, hogy ez nem igaz? -Onnan, hogy nincs így!

– Látod, már nem is kellek hozzá, egyedül is megérted a helyzetet.

– Olyan helyre akartam mindig mindenáron beállni, ahol már állt / volt valaki. És minél inkább úgy éreztem, hogy az a hely engem illet, és minél inkább oda akartam kerülni, annál nagyobb volt az ellenállás. Bennem pedig annál nagyobb a harc, a harag, a sértődés.

 

Mindvégig éreztem, hogy sántít ez az egész

– Most már világos, hogy miért nem megyek oda a feleségekhez, és mondom el nekik a szitut … Azért, mert valahol a lelkem mélyén mindig tudtam, hogy ez nem igaz.

“Valahol a lelkem mélyén mindig tudtam, hogy ez nem igaz .”

Egy hamis gondolat alapján túrtam volna szét mások életét. Most nagyon friss az egész, de már érzem, hogy mindvégig éreztem, hogy sántít ez az egész. De annyira dühös voltam a többi nőre, hogy észre sem vettem azt a bizonytalanságot, ami mindig is ott volt bennem ezekben a kapcsolatokban.)

Már most meg vagyok könnyebbülve…! Ismered, amikor az igazság kibukkan? Amelyik felszabadít, tudod!

– Mennyire érdekel még téged ez a téma, hogy ki van ezek mellett a férfiak mellett?

– Hááát, ahhoz képes, amennyire fél órával ezelőtt érdekelt, már nem is annyira. Sőt, ahogy így figyelem magam, tök nyugalom van bennem. Miattam maradhatnak így, amíg jó nekik, már nem érdekel.

 

Sári utólag ezt írta:

Gondolkodtam, honnan jöhetett ez a gondolat, miszerint valaki bitorolja a helyemet. Valószínűleg ez az anyu érzése, gondolata volt, amikor én még pocakban voltam, és én már készpénzként vettem át.

És ebből jött az az érzés, hogy nem vagyok fontos, meg jelentéktelen vagyok, meg mások fontosabbak, értékesebbek, jobbak, szebbek, okosabbak, alkalmasabbak, és hogy mellőzhető vagyok, félre vagyok löködve, nem kapom meg a méltó helyemet, stb. jajjjjjj!!!! Pedig azért történt így, mert a valóság az volt, hogy ott már volt valaki, akinek ott kellett lenni.

Jött még egy újabb zseniális gondolat:

“Ahogy az apu mellé nem fértem be, úgy nem fértem be a férfiak mellé sem.”

(Apukámmal évekig nem volt kapcsolatom.) Szokták mondani, hogy a lányok pont olyat választanak párkapcsolatnak, mint amilyen az apukájuk. Istenem… hogy ezt eddig nem vettem észre, hogy pont olyanok, mint az apám, pont azt csinálják.

Hú, most meg az jutott eszembe, amire életforgatókönyvem első szakasza alapján jöttem rá. 1975-ösként az első szakaszom, hogy a szüleim párkapcsolati csapdáját tapasztalom. A 22/4-es alapján én nagyon benéztem valamit. Gyerekként azt hittem, hogy majd, ha nagyon jó leszek, ha jól tanulok, ha mindent megteszek, amiről úgy gondoltam, hogy meg kell tennem, hogy szerethető legyek, akkor majd az apukám engem választ.
Később a pasiknál azt hittem, hogyha majd nagyon szeretem őket, ha nagyon jó leszek (hozzájuk, nem ám magamhoz), akkor engem választanak!!!!

 

Pár nappal később
Epilógus

A múltkor azt taróztuk ki, hogy akkor lennék jól a férfiakkal, ha nem megmenteném őket, hanem elcsábítanám és mozgatnám a szálakat.

“Akkor lennék jól a férfiakkal, ha nem megmenteném, hanem elcsábítanám őket.”

Képzeld, fél órája ment el az ember, hát a végén megállapítottam, hogy ismét inkább segítő voltam, mint csábító. De már közben jót nevettem, mert felismertem. Mondtam is neki, hogy, na ezt megint jól elcsesztem, ezt még gyakorolni kell. Viszont őszinte voltam vele, hogy ez nekem ilyen formában már nem megy.

Aztán annyit azért mondtam neki, hogy nem tudhatja, hogy a felesége mit gondol, mit érez. Lehet, hogy csak senki nem akarja elvinni a balhét. Már többször mondta, hogy a feleségét ez megbántaná, biztos nagyon rosszul élné meg. Byron Katie első mondata: igaz ez? Csak ennyi kellett. Csak nézett – hogy hát tényleg nem tudja, hogy ez rossz lenne-e.

Aztán még beszélgettünk Zoli sumákolásáról is. Erre elmosolyodtam, hogy a párkapcsolat a legélesebb tükör. Ha ő sumákol, elhallgat valamit, nagyon sokszor kiderül, hogy hoppá, az bizony ott volt a másikban is. Ekkor megint nagyot nézett. Hú, de igazad van.

Persze a kronóból tudom, hogy a feleség nagyon erőteljes, egyáltalán nem sérülékeny adottságokkal született, csak nem ilyennek mutatja magát. Szerintem ő maga se tudja, hogy van ott kraft rendesen. Nyugodjon meg. Ennyit segítettem.

 

„Ma ennyit tudtam tenni a bolygó tudatosságáért”.

Egyébként segítek, de érdekes módon nem azért, mert majd megőrülök, hogy én kerülhessek a feleség helyére, ez majdnem hidegen hagy. Inkább empátiából, mert látom, hogy ez az ember el van akadva, és fals, hamis gondolatok vannak a fejében. Már nem érdekel, együtt leszünk-e vagy sem. Inkább, hogy „ma ennyit tudtam tenni a bolygó tudatosságáért”. 🙂 Ez is érdekes tapasztalás nekem.

Ahogy most végigolvastam, amikor elküldted nekem engedélyezni ezt a levelet, rájöttem valamire. Hát, dehogynem! Voltam én az a taró kártya is, ahol a nő a háttérből ügyesen mozgatja a szálakat. Hol egy kis felismertetéssel, hol egy kis elszólással, de bizony mozgattam a háttérben a szálakat. Ez a taró többszintűsége. Nem csinos, játékos, csábító voltam, hanem a szálakat mozgató. Áááááá!

“Én mindig meg voltam győződve, hogy ez nekem nem megy, én nem tudom ezt a tipikus női manipulációt működtetni. Erre tessék, hát dehogynem.”

Mondtam neki, hogy a szívére hallgasson, úgy csinálja, ahogy neki jó, én nem tudhatom, hogy neki(k) mit kéne csinálniuk, de azért egy jó pár korlátot segítettem lebontani. 🙂

 

Amikor a vérré válik az önvizsgálat

És ő tényleg mindig jó volt hozzám, a férfiak többségével ellentétben. Mindig azt nézte, hogy én mit szeretnék, mire vágyom. Persze ez Tündérország egyelőre, mégis ez 5 év megélése így utólag. Ez akár a hétköznapokban is megmaradhatna – nagyrészt.

Tudod, Ildi, imádlak, hogy ezt mind megtanulhattam tőled, és az előszobában állva, csak úgy lazán Byron Katie oldást tudok csinálni valakinek. Mert tudod az jön, hogy most,

… amikor már nem akarom, hogy valaki elváljon, lehet, hogy most fog megtörténni. Vagy nem. 🙂

 

———-
Ajánló:

A tarot kártya is egy módszer, hogy feltárd a témád üzenetét vagy rejtett dinamikáját.

 Tarot tanfolyam

  • 2021. november 17. szerda
    esténként 12 alkalommal

Tarot továbbképzés
újabb 3 alkalom a tanfolyamot végzetteknek – közkívánatra

Ingás tanfolyam

  • 2022. január 24.

Szakítás utáni történet 1. – a régi kapcsolat idealizálása

Szakítás után

Reni a harmincas éveiben jár. Gyönyörű, akár egy modell. Ráadásul még okos is. Ő és a párja sokat tettek, hogy rendbehozzák a kapcsolatukat, de végül belátták, hogy ez egy megjavíthatatlan történet.

A régi kapcsolatok idealizálása

– Végül elváltunk Zsigával. Ő gyorsan továbblépett, nemsoká gyereke is lesz. Nagyon nehéz volt ezt elfogadni.
– Tényleg?
– Megfigyeltem magamon, hogy ha egy kapcsolatból kilépek, a múlt hirtelen valami csodás mesévé alakul a fejemben. Ilyenkor a régi embereket meg akarom tartani egyfajta kapaszkodónak. Jaj, milyen jó lett volna vele, ha …! Már megfigyeltem, hogy amikor jön egy új pasi, akkor szarnak érzékelem és az előző után vágyódok. Amíg Zsigával voltam, az azt megelőzőről álmodoztam. Most, hogy Rafival vagyok, Zsigáról ábrándozom. Idealizálom az akkori életünket. Erre már teljesen éber lettem. Mintha lenne köztem és a férfiak között egy vonal. A mögöttem levőtől és a jelenlegitől is elválaszt egy szakadék, amin nem tudok átlépni. Elkerüljük egymást. Még az is lehet, hogy nem a férfiakról van szó, csak rajtuk keresztül élem ezt át.

(Most épp új munkahelyen kezdtem, sok az elvárás és nagyon komolyan veszem. De jó a fizu és ez majd jól jön, ha gyesre megyek.
– Rafitól szeretnél gyereket?
– Igen. Bár vannak rosszabb periódusaink, de alapvetően igen. Vele most nem tudunk találkozni. Még fél év. Talán nem is baj.
– Ez a tisztázó magány időszaka?
– Nem, valahogy mindig megteremtem, hogy valamire várni kelljen. Nehogy azt higgyék rólam, hogy csak úgy beleülök a tutiba. Kell egy nehéz sztori, hadd lássák az emberek, hogy kitartok. A rosszban is partner vagyok.)

 

Családállítás Szegeden 2021. október 9. szombat  9:00
Tarot:

A tarot szerint nem arra fókuszálsz, amire kéne. Így elveszítheted a lényeges, igazán fontos dolgokat. Pedig e pillanatban lenne itt jó hír, lehetőség, tiszta szándékú férfi. Csak a te figyelmedet a régi veszteségek foglalják le. Mit hagytál ott, milyen tárgyaid maradtak ott, stb.

Tarot tanfolyam

2021. október 13. szerda esténként 12 alkalom
Kire neheztelsz?
A volt férj megítélése

Byron Katie módszere gyakran beválik.
Amikor megítélünk valakit, csak azért tesszük, hogy az ítélkezőről tudjunk meg valamit. Egyfajta tükör módszer.

– Kire neheztelsz?
– Zsigára
– Miért?
– Túl gyorsan továbblépett.
– Hogy kellett volna csinálnia?
– Úgy, hogy sokáig nem jön össze senkivel. Csak rám gondol és szomorkodik.
– Mennyi időbe telt ez Zsigának?
– Hát, egy hétbe.
– Mit jelentett ez neked?
– Hogy ennyit jelentettem neki? Nekem nehéz őt elengedni, ő meg azonnal továbblépett.
– És ez mit jelent számodra?
– Azt, hogy becsapott.
– Tehát, ha valaki azonnal továbblép, az azt jelenti, hogy becsapott?
– Igen.
– Mitől lennél jobban? Mire lenne szükséged?
– Hm.
– Mit tanácsolnál neki, ha meghallgatna?
– Nem tudom – sokáig gondolkodik.
– 1. Engedje el a szüleit.
– Miért?
– Mert a mi házasságunkat tönkre tették.
– És még?
– 2. Ismerje el, hogy micsoda hozzájárulás voltam az életéhez.
– 3. Szeressen, csak úgy szeressen. Mint akivel volt közös múltja. Úgy érzem örül, hogy lelépett, mintha sose ismert volna.
– Milyen ember az olyan ember, aki gyorsan továbblép, nem szomorkodik, nem gondolkodik a kapcsolatotokon?
– Kihasználó, áruló, önző – közben sírdogál.
– Mitől tartasz Zsigát illetően?
– Nem akarom őket együtt látni az új nőjével, mert arra emlékeztet, hogy ez a nő tudott élni azzal a lehetőséggel, ami nekem is megvolt.

Kronobiológia tanfolyam

2021. szeptember 23. csütörtök
esténként 9 alkalommal
Az oldás – ÉFT kopogtatás és megfordítások

Sokat szoktam kopogtatni az ügyfelekkel, mert az intellektuális felismeréseken túl szükség van az emlékek, az érzések és a gondolatok törlésére a sejtes memóriából. Pusztán a megértés nem elég, ezt tapasztalatból tudom.
(ÉFT – Érzelmi felszabadító technika és Byron Katie: 4 kérdés módszere)

Először engedjük át az alábbi fájdalmas mondatot:

Kopogtatás:

  • Az, hogy Zsiga azonnal továbblépett, az azt jelenteti számomra, hogy nem is szeretett.
  • Becsapottnak érzem magam, amikor elhiszem, hogy Zsiga azonnal továbblépett és ez azt jelenti, hogy nem is szeretett.

– Szerintem nekem más a bajom. Valójában inkább ezt cikinek érzem mások előtt. Megalázott.

Kopogtatás:

  • Mivel mást választott, mások előtt megalázott.

– Szörnyű, de az foglalkoztat, mit gondolnak mások. Biztos azt hiszik a többiek, hogy ő lépett először, pedig én hagytam ott.
– Miért fontos ez?
– Mert a többiek lúzernek tartanak, akit megaláztak és elhagytak másért. Ez annyira tipikus. Többször is előfordult a régi kapcsolataimban, hogy az exeim azonnal találtak maguknak valakit és a barátok dicsérgették őket, hogy milyen aranyosak, meg tökre összeillenek, … Én meg mekkora szar voltam.
– Ezt mondta bárki is?
– Neeem. De ha a következőt dicsérik, az azt jelenti.

Kopogtatás:

  • Ha a következőt dicsérik, az azt jelenti, hogy szar vagyok.

– Ezek a programok futnak benned. Egy kissé hatástalanítottuk őket. Bár tudod, hogy nem igazak, de mélyen a rendszered igaznak hiszi. Ezért kell kopogtatni.
Kezdjük el a megfordításokat. Hátha elég nyitott-e már az elméd.

Ha valaki továbblép, azt jelenti, hogy nem szeretett?

– Emlékezz az első mondatodra, amitől csalódottnak érezted magad:

Kopogtatás:

  • Az, hogy Zsiga azonnal továbblépett, az azt jelenteti számomra, hogy nem is szeretett.

– Ha nem tudnál erről az egészről semmit, nem jelentene semmit az, hogy ő talált valakit. A benned feltoluló képek nélkül hogyan éreznéd magad?
– Felszabadultan!
– Akkor nézzük, hogyan tudnád megfordítani ezt az állítást!
– Például Zsiga szerette magát annyira, hogy továbblépett.
– Hogyan igaz ez?
– Hát, nagyon akart gyereket és keresett valakit, aki kapható erre.
– Meg tudod fordítani másképpen?
– Szeretett annyira, hogy nem lépett tovább.
– Hm. Érdekes. Tudsz rá valami példát mondani, hogyan igaz ez? – Sokáig gondolkozik. – Szerinted van esély arra, hogy azért nem teljesen lépett tovább?
Elpityeredik.
– Igen. Bár bosszantott, hogy semmit nem dobtak ki, amit én vettem a lakásba, még egy törölközőt sem, de lehet, hogy ez amiatt van, mert még nem lépett túl kettőnkön teljesen. Tényleg mindent úgy hagytak.
– Igen, még ez is lehet. Milyen érzés erre a mondatra gondolni?
Tudhatod-e, hogy mennyire lépett rajtad túl Zsiga? Ki tudja, esténként mire gondol. Ki tudja, hányszor hasonlít össze benneteket, vágyódik a főztödre, … Ki tudja? – Nagyon elgyötört.
– Szerintem ez a Zsiga igenis szeretett téged. Az, hogy gyorsan továbblépett, akár azt is jelentheti, hogy azonnal kellett egy fájdalomcsillapító. Akár.

Kopogtatás:

  • Eddig azzal bántottam magam, hogy ha gyorsan lelép, az azt jelenti, hogy nem szeretett.
  • De most azt választom, hogy ezt nem tudhatom.
  • De most azt választom, hogy azért csajozott be azonnal, mert igenis szeretett és ez működött neki.

Sírdogál.
– Igen, majd ha már ki tudja dobni a bútoraidat, a törölközőidet, akkor túljutott rajtad.
Ha már tudtok közös társaságba járni, akkor túljutottatok egymáson.

Vajon mit gondolnak mások?

Kopogtatás:

  • Ciki és megalázó, mert a többiek azt hiszik, hogy engem hagytak el.

Pár mondat után már nem sok érzelem volt benne.
– Mit érzel most?
– Hát, ez szerintem olyan hülyeség.
– Igen, de az előbb még fontos volt. Jó, hogy kikopogtattuk. Tudhatjuk-e mit gondolnak a többiek valójában?
– Nem.
– Biztos, hogy azt gondolják, hogy Zsiga hagyott el téged?
– Nem
– Miért fontos, hogy ne ezt higgyék?
– Mert én jobb vagyok.

Kopogtatás:

  • Arra vágyom, hogy azt gondolják, én jobb vagyok.

– Igaz-e ez?
– Nem.
– Őszinte választ kérek.
– Nem.
– Mit jelent most itt, hogy jobb vagy? Ebben a tekintetben.
– Azt, hogy én jobban odatettem magam. … De még ez sem igaz.
– Időzzünk el itt egy picit.

Kopogtatás:

  • Azt akarom, hogy úgy tudják, hogy én jobb vagyok.

Kopogtatás:

  • Számomra a szakítás olyan, mint egy verseny. Tudnom kell, ki győzött.

– Ki szokott győzni a te szakításaidban?
– Én.
– Ez igaz?
– Nem.
– Nem kell rávágnod a nemet.
– Én valóban így érzem. Ez az egész csak egy elmeszülemény.

– Milyen jó felismerés!

 

Gyógyítsd magad, gyógyulj Renivel!

Ez volt az oldás első része.
Ha bármelyik gondolat megérint, érdemes végigkopogtatnod – akár több körben is – az adott mondatot. Mindaddig, amíg unalmasnak, intenzitás nélkülinek nem érzed.

———-
Ajánló:

1. Kronobiológia tanfolyam

  • 2021. szeptember 23. csütörtök
    esténként 9 alkalommal

———-

2. Tarot tanfolyam

  • 2021. október 13. szerda
    esténként 12 alkalom
———-

3. Családállítás Szegeden 2021. október 9. szombat  9:00
A családállításra a jelentkezés akkor érvényes, ha átutalod a részvételi díjat.

———-

4. Januárban indul majd az ingás tanfolyam

Az állandóan ismételt hiba – Hogyan spóroljuk meg 12 évnyi veszekedést?

Az állandóan ismételt hiba
A buta ember ugyanazt a hibát ismétli, az okos megtanulja mitől működik az élete.
Bizonyára észrevetted, mennyire különbözőek vagyunk. Mindenki másképp működik. Nincs egységes szabály arra, kinek mi válik be. Viszont van olyan módszer, a Kronobiológia, amely megmutatja a te egyéni működési szabályodat. Igenis van egy rendszer abban, hogyan bírod a terhelést, milyen szeretetre vágysz, mennyit bír az elméd, …
Mindig ugyanazt mondod – és bejött?
Egy ismerősömmel együtt nyaraltunk és két héten keresztül mindig ugyanazt a drámát kellett végighallgatnom. Az apa este 8 körül elkezdte mondani a fiának, hogy nemsoká le kell majd feküdni. Aztán fél óra múlva is szólt a gyereknek, hogy most már készülődjön. A harmadik napra kívülről tudtam, hogy ezek a felszólítások egyre sűrűsödni fognak. Majd 9 körül eldurvul a helyzet. Végül óriási drámává válik. Sok üvöltözés után az apa rávette a fiát, hogy az megmossa a fogát, fürödjön és lefeküdjön. MIndenki feszült és boldogtalan volt.
.
.
Miután nap, mint nap végig kellett hallgatnom ezt a fesztivált, megkérdeztem óvatosan az apukát, hogy mióta megy ez így? Azt mondta, hogy mióta ismeri a gyerekét, azóta.
– És bevált? – kérdeztem.
– Eddig még nem, de egyszer majd csak megérti.
– Nem gondolkoztál el rajta, hogy ha 12 évig nem sikerült eredményt elérned, akkor talán az idén se jön össze?
– Miért, mit kéne tennem? – kérdezte.

– Mikor is született a fiad? Ja, és a te születési dátumodra is szükségem van.

Hogyan spóroljuk meg 12 évnyi veszekedést?
Beigazolódott a gyanúm, egész más adottsággal születtek. Az apának arra volt szüksége, hogy mindig ugyanabban az időpontban, korán lefeküdjön, nagyot aludjon. Elvégezze az esti rutint, mindig ugyanúgy. Emiatt azt feltételezte, hogy a gyerekének is pont erre van szüksége. A gyerek viszont pont fordítva működött. Minden változást könnyen vett, alig kellett aludnia és semmire se kellett felkészülnie. Ő maga volt a spontaneitás. Halálosan ideges lett attól, hogy őt előre felkészítik valamire. Arra meg pláne, hogy mindjárt le kell feküdni.
Ezért megbeszéltük, hogy apa másnap így fog eljárni.
Az apuka tűkön ült egy órán keresztül, de kibírta, hogy nem ment a fiához előkészíteni a terepet a lefekvéshez. Majd kilenckor azt mondta, hogy gyere mossunk fogat, aztán alvás. A fiú még kialkudott két percet, hogy befejezze a játékot, utána pikk-pakk lefeküdtek békében és nyugalomban.
Akár mindenki kronobiológiai képletét is megismerheted
Mindezt azért meséltem el, mert sokak életében vannak állandóan ismételt történetek, amelyek nem haladnak sehova.
Azért, mert nem ismerik magukat, a kronobiológiai képletüket. Ha az apuka ismerte volna a saját lassú sodrású, felkészülésre vágyó fizikai adottságát, illetve a fiának azt a minimális fékező erejét, ami a legváratlanabb helyzetekhez is tud alkalmazkodni, akkor képes lett volna eredményesen bánni a gyerekével.
Megspórolhatott volna 12 évnyi esti ordítozást.
Ha te is szeretnéd végre tudni, milyennek is születtél,
illetve a szeretteid,
ne hagyd ki a szeptember 23-án induló Kronobiológia tanfolyamot.
Részvételi díj szeptember 10ig jelentkezéssel: 72.000.-
Utána: 82.000.-
Foglald le a helyed időben!
———-
Ajánló:

1. Kronobiológia tanfolyam

  • 2021. szeptember 23. csütörtök
    esténként 9 alkalommal

———-

2. Tarot tanfolyam

  • 2021. október 13. szerda
    esténként 12 alkalom
———-

3. Családállítás Szegeden szeptember 12. vasárnap 9:00
A családállításra a jelentkezés akkor érvényes, ha átutalod a részvételi díjat.

———-

4. Januárban indul majd az ingás tanfolyam

Nem érdemlem meg az elismerést – kopogtató gyakorlat

Tartalom:
  • Kronó honlapot készítünk
  • Kis nyári színes
  • ÉFT kopogtatós gyakorlat (videó)
  • Programok

Régen jelentkeztem, pedig nagyon aktív vagyok. Csak most nem a nyilvánosság előtt zajlik a munka.

Kronó honlapot készítünk

Kolléganőmmel fejlesztünk egy új Kronó honlapot, ahol majd követheted a bioritmusodat, kiszámolhatod a saját és mások kronobiológiai adottságát és megtanulhatod a kronót. Megnézheted milyen energiákkal születtél és másokkal hogyan kapcsolódsz. Van-e sorstani vagy karmikus kapcsolatotok. Persze ennél sokkal többet is kínálunk, de most csak pletykáltam.

90%-nál tartunk, vagyis a finisben. A komplett Kronó I. tanfolyam videói már el is készültek.
És a II. rész is, ahol a kapcsolatokat vizsgáljuk, a jövő héten elkészül. Szóval, haladunk.

 

Kis nyári színes

Közben persze nyaraltam is, ahol a fő szempont a „hogyan csináljak semmit” volt. Hamar belejöttem. Én és a Balaton továbbra is nagyon jóban vagyunk. Amikor este elcsendesedett a víz, beeveztem a horizontig és csak feküdtem a deszkámon, bámultam az eget. Aztán kényelmetlen lett, és hasra fordultam. Pár nap után a családom sem aggódott, mert sötétedésre partra vetődtem.

 

Ajándék kopogtatós gyakorlat

Annyi kronós videót készítettem, mára egészen belejöttem. Ezért az egyik munkám után azt mondtam az ügyfelemnek, hogy ezt az utolsó gyakorlatot felveszem videóra és majd átismételheti velem. Így mindenkinek hasznos lesz.
Ahogy viccesen mondani szoktam: aznap így tudtam hozzájárulni a bolygó tudatosságához.

(38 fok volt és csak kiléptem a tornácra. Ez meg is látszik rajtam. De nem ez a fontos.)

Címe: Nem érdemlem meg az elismerést

 

Ha érint a téma, csináld meg velem.
Ha nem érint, a kopogtatás akkor is jót fog tenni energetikailag. És ha csak egy mondatot profitálsz belőle, máris megérte.

 

—————————

Programajánló

1. Családállítás Szegeden aug. 15. vasárnap 9:00
Az online-osok most jelentkezhetnek, úgy készülök.
A családállításra a jelentkezés akkor érvényes, ha átutalod a részvételi díjat.

2. Tarot továbbképzés

Online és személyesen
Csak azoknak, akik már végeztek taró tanfolyamot.

  • 2021. aug. 19. csütörtök
  • 2021. szept. 16. csütörtök
  • 2021. okt. 14. csütörtök

 

3. TTT – Tudati és Tüneti Technikák

  • 2021. aug. 21. szombat
    tesztelési, izomtesztelési módozatok és bevezetés a TTT módszerébe
  • 2021. aug. 22. vasárnap
  • 2021. aug. 28. szombat

 

4. Rajzelemzés tanfolyam

  • 2021. szept 18-tól

5. Kronobiológia tanfolyam

  • 2021. szeptember 23. csütörtök
    esténként 9 alkalommal

 

6. Tarot tanfolyam

  • 2021. október 13. szerda
    esténként 12 alkalom

 

 

 

 

 

Az élet egy puzzle – egyszer csak összeáll a kép

Elfolyik az életenergia

Mostanában többször volt olyan munkám, ahol a megoldás csak az utolsó pillanatban bukkant föl. Valamiért végig kellett mennünk egy puzzle darabkákból felépülő folyamaton.

Éva csinos, okos, tevékeny nő. A szépségiparban dolgozik. Az utóbbi két évben nagyon fáradt. Úgy érzi, elfolyik minden életereje. Akkoriban kezdődött az energiátlansága, amikor egyszer csak váratlanul rosszul lett. Nem tudott mozdulni. Teljesen lebénult. Mindent érzékelt, hallott, de szédült és képtelen volt megmozdulni. Arra fókuszált, hogy lélegezzen és közben imádkozott. A kivizsgálások során semmit sem találtak.

Azóta egyszerűen csak elmegy az energiája. Nincs semmi ereje. Sokféle tanácsot kapott. Méregtelenítsen, védje az energiáit a vendégeivel szemben, mert bizonyára elszívják tőle. Relaxáljon, gyújtson gyertyát, tisztítsa a teret, hallgasson zenét, egyen szőlőcukrot, … De bármit is próbált ki, az energia továbbra is csak elfolyt. Kétségbeesve kérdezte, hová megy el az erőm?

1. puzzle – áldozati szerepkör

A kronó képlete szerint minden síkon elég energiával rendelkezik. Van bőven tartaléka. A küldetésszáma adott némi támpontot, mivel 25/7-esként az áldozati szerepkör letétele az életfeladata. Ezt értette is.

Az anyja egész gyerekkorában sárkány módon üvöltözött az apjával. És bár gyerekként könyörgött, hogy öljék egymást egyedül, ezt ne az asztalnál csinálják, mégis tehetetlenül nézte a családi drámákat.
A férje nem engedte, hogy dolgozzon, csak foglakozzon a gyerekkel. Ezért részben hálás is, mert legalább volt 14 remek éve a fiával.
Aztán unalmában a zsarnoki természetű, beteg édesanyja ápolásában fogott.
Aztán a férj elhagyta.
Végül messzire költözött a gyökereitől és a múltjától, de végül az anyja utánament.

Ez nagyon jó oldási témának bizonyult, a tarot kártya és az inga mégis másfelé terelt bennünket. Ezért szeretem, ha több támasztékom van a munka során.

2. puzzle – anyagi igazságtalanság

A családi lelkiismereten keresztül bejelentkezett egy “lélek”.
– Volt-e a családban anyagi igazságtalanság, elkobzás – kérdeztem Évától, mert az inga ezt jelezte.
– Igen. Én egy módos családból származom. A háború után mindenünket elvették. A családnak egy falat ételt nem hagytak. Szó szerint éheztek. A nagyapámmal pedig kínzásképpen még az ürülékét is megetették.
– A kínzók egyike jelentkezett be, aki azt üzente, hogy sajnálom. Az inga nem engedett továbbmenni. Az illető még felajánlotta a segítségét is. Megkérdeztem Évától, mire lenne szüksége.
– Egy saját lakásra gyűjtök. Remélem, mire nyugdíjba megyek, összejön a rávaló.
– Hát, képzeld, ebben tudna segíteni ez a valaki. Szerintem fogadjuk el. Engedjük meg neki. Mit szólsz?
– Óh, nyugodtan. El tudom fogadni.
– És így ki tudna egyenlítődni a számla. De nagyon érdekes, még akar valamit mondani. Történt valami szexuális aktus is. Kiteszteltem, hogy a nagymama szexuális szolgáltatást ajánlott fel ennek az embernek, csakhogy békén hagyják a családot. Hogy ezt miért kellett tudnunk, azt nem tudtam.

3. puzzle – a halott apa lelke is mond valamit

Aztán Éva meghalt édesapja is bejelentkezett. Mondatokon keresztül elmesélte, hogy bár ő nagyon szerette a feleségét, Éva sárkány természetű anyukáját, de a felesége mindig haragudott rá. Pedig ő nagyon igyekezett. És szexuális életet sem igazán éltek.
– Ebben teljesen biztos vagyok – mondta Éva.
– Én nem tudom, miért kell ezt most nekünk tudnunk – vetettem közbe.

4. puzzle – krónikus hüvelyszárazság

– Hát, nem tudom, de én krónikus hüvelyszárazságban szenvedek. Ez szinte egész nap elviselhetetlen, égő fájdalommal jár. A nőgyógyász is elborzadt. A hüvelyem belső fala folyamatosan vérzik, mert annyira kirepedezett.

És ekkor megértettem, miért is jelentkeztek be az előbbi meghalt emberek. Összeállta  kép. Annak idején a nagymama felajánlotta a testét a családjáért, hogy ne bántsák őket. Ez a fájdalom és áldozat adódik tovább a női generációkban. Éva édesanyja is továbbvitte.  Valószínűleg ő is alkalmatlan volt a normális szexuális életre. Most pedig megjelent Évánál is. Ez a női átok vonult végig a családon.

Éva erre kapott korrekciókat és házi feladatot. Szívből remélem, hogy hamarosan sokkal jobban lesz és már ő sem adja tovább az utódoknak.

Ilyenkor az ősök áldását is szoktam kérni az utódokra. Attól, akinek ez még utoljára jól ment.

Az ősök áldása sosem árt

“Most megáldom az életedet és a sorsodat, az életeteket és a sorsotokat és továbbadom nektek minden ősanyánk  erejét, szeretetét és kreativitását. Ezentúl megint könnyű és természetes lesz nálunk lánynak, nőnek és anyának lenni. Úgyhogy Éva lazíthatsz, mert ezen túl nem lesz más dolgod, mint hogy kezdj valami jót ezzel az erővel, hozzál ki a lehető legtöbbet és legjobbat a saját sorsodból és az Ősök erejéből, és ezt add tovább  a kicsiknek is.”

 

Házi feladat

Házi feladatnak egy Perelandra esszenciát kapott, mely esszenciák az ügy mögötti rejtett igazságot mondják el. Mi az, amit mélyre, a sejtes memóriába és a tudatalattiba rejtett Éva.

Homlok-tarkó tartásban:

BÖJTFŰ         Csípőizom
ÖNBIZALOM        „A lelkesedés fizikai kifejezése”
"Izmaim és elmém tökéletes összhangban dolgoznak. A szellemi dallamok, amiket néhányan gondolatoknak neveznek, e két csatornán egyforma mértékben szólnak. Ez a duett magamhoz vonzza mások lelkesedését, amelytől ismét élettel telinek érzem magam."

(Visszaadja a vitális, fizikális életenergiát, intenzív mentális szintre menés, összpontosítás ideje alatt.)

Illetve az AFT egyik kopogtatós gyakorlata is kijött. Mégpedig – ha jól emlékszem – az egyéb pszichológiai rendellenességek kategóriájából az emberkerülés.

 

Megjegyzés:

Éva az esetéről írtakat elolvasta és hozzájárult a publikációjához.

————————–
Ajánló:

1. ÉFT kopogtatós gyakorlás 
3×2 óra
július 22., 29, aug. 5. 18-20:00

2. Integrált Családállítás és Lélekállítás

  • Budapest,   2021. július. 20. kedd 10:00
  • Szeged,     2021. július. 10. szombat 9:00

2. TTT – Tudati és Tüneti Technikák tanfolyam

  • 2021. aug. 21-től

3. Rajzelemzés tanfolyam szept. 18-tól

4. Programozd át képáramoltatással!

 

Radikálisan őszinte leszek

Napi Ildi:   Megengedésben lenni

Tapasztalatom szerint az olvasók odavannak a radikális őszinteségért. Hát, íme.

Olykor egy családállítás során teljesen elakad a történet. Próbálkozom, semmi.
Ilyenkor hagyom magam kétségbeesni, majd elcsendesedek és csak figyelek.
Aztán egyszer csak felbukkan a válasz.

Apukám szavai mindig megnyugtatnak:
Nem vagyok én hülye, hogy mindent tudjak.”

És valóban. Nem kell mindent tudni. Sőt, olykor a legjobb, ha engedem, hogy semmit se tudjak.
Aztán megfigyelem, amit megfigyelek. És észreveszem, amit észreveszek.
A válasz magától felbukkan.

Hát így.

————————–
Ajánló:

1. Integrált Családállítás és Lélekállítás

  • Budapest,   2021. június. 08. kedd 9:00
  • Szeged,     2021. június. 13. vasárnap 9:00

2. TTT – Tudati és Tüneti Technikák tanfolyam

  • 2021. aug. 21-től

3. Rajzelemzés tanfolyam szept. 18-tól

4. Programozd át képáramoltatással!

Nem értem, miért akarják megismerni önmagukat

A mai fiatal nők

A minap egy férfi ismerősöm értetlenül állapította meg:

"A mai fiatal nők állandóan meg akarják ismerni magukat. Egy-két, olykor tíz különböző helyre is eljárnak oldásra vagy megtudni magukról valamit. Én ezt nem értem. 
Én olyan férfi vagyok, aki ha találkozik egy problémával, akkor azt megoldja. Nem megyek senkihez. Nagyon furcsa."
Pedig ez az új idők új szele

Az idő és az idő minősége változik. Túl vagyunk egy ezredfordulón. Eddig az évszámok 1-sel kezdődtek, most 2-sel. A kettesnek más a rezgése, mint az egyesnek.
Egy régebbi cikkemben ezt írtam:

“Úgy érzem, a nők kevésbé vannak bajban, mert sokan ráhangolódtak az “idők szavára”. 1000 évig 1-gyel kezdődtek az évszámok, ami jól leírta a kemény, férfias világot. Az énközpontúság és az önérvényesítés hajtotta előre az emberiséget.
2000 óta a 2-es a vezérmotívum, ami az együttműködésről, a ráció helyett az intuícióról szól. Az előző évezredben még a spiritualitás is a hatalomszerzés egyik eszköze volt. A 2-es összhangban áll a női nemmel, így a nők 2000-2999-ig helyzeti előnyt élveznek.

Bizonyára észrevetted, hogy önismereti tanfolyamokon, jóga órákon, előadásokon, elvonulásokon, terápián 90%-ban nők vesznek részt. Saját maguk megismerése, fejlesztése nekik fontosabb.”

Az évezredes bölcsesség  újra divatban

Delphoi jósdán ez a felírat állt: Gnóthi szeauton – Ismerd meg önmagad

“Ismerd meg önmagad. …Légy ura lelkednek. … Valósítsd meg a célodat. … Hajolj meg az istenség előtt. …

A lányok gyakorlnak

Holnap egy lányról mesélek, aki részt vesz az ÉFT tanfolyamon. A tanultakat egyedül, otthon, önmagában elmélyedve alkalmazta és megtapasztalta a csodát.

Aztán pedig egy másikról, aki gyakorlásképpen csak egy bagatell témát szeretett volna feldolgozni. De a bagatell problémák sosem azok. Túlmutatnak önmagukon. Ő is megélte a saját kis belső katarzisát.

Szóval, Srácok! Ezekért a csodákért gyakorolunk mi lányok. 🙂

Figyelem, Skorpió Hold!

Ma és holnap a Hold a Skorpióban jár. Sok kis bosszúság adódhat gyakorlatias ügyek intézésében. De annál nagyobb sikereket érhetünk el belül. Érdemes azzal foglalkozni, amire az idő alkalmas. Így az akadályból lehetőség lesz.

Mit is jelent ez és mikor lesz Skorpió Hold?

  • április 26. 17:19 – április 28. 16:42
  • május 24. 4:00 – május 26. 3:38

A további időpontokért kattints a linkre.

 

—————-
Ajánló:.
  1. A legközelebbi családállítós időpont:
    2021. máj. 09. vasárnap 9:00 Szeged
    2021. jún. 13. vasárnap 9:00 Szeged
  2. Életforgatókönyv tanfolyam
    Kezdés: 2021. máj. 23. vasárnap 9-14:30
    online és személyesen

Szabad-e más pénzére pályázni?

 

Mottó: Sosem a pénzzel van a baj, hanem a pénzhez fűződő gondolatainkkal

 

Állandóan a fejemhez vágja

LINDA: Elvégeztem az ÉFT tanfolyamot, aztán írtam egy listát a pénzzel kapcsolatos hülye gondolataimról. Nem akarok hazudni, de volt vagy 100-150. Most mégis a pénzzel kapcsolatosan vagyok kiakadva.

ILDI: Mi a sztorid?

LINDA: A párom, Manó jómódú. Az elmúlt öt évben többször segített. Persze dolgoztam is az egyik cégében, vezetem a háztartást, … A baj azzal van, amikor egy kis összeggel kisegít. Mindannyiszor a fejemhez vágja, hogy sehol se lennék nélküle. Pedig ez nem igaz, mert akkor másképp oldanám meg a dolgokat. Két évvel ezelőtt odáig jutottam, hogy ha anyagilag szorult helyzetbe kerülök, nem fordulok hozzá segítségért.

Manó egy seggfej pénzkezelési szempontból.
Ha őszintén adna bármit is, anélkül, hogy a fejemhez vágná, akkor baromi jó érzés lenne. Mondta is: azt hiszed az út szélén hagylak, ha meghalok?

Még ha nem fog rám hagyni semmit, akkor is azt a vádat fogom érezni, hogy a pénzére pályázom és azért vagyok vele.

Persze jó érzés, hogy gondoskodni szeretne rólunk, akkor is, ha már nem lesz, mert szeret. De a jó isten f…ért kell a fejemhez vágnia állandóan!!!??? Miért jó neki, hogy megaláz?

Nem lenne baj, ha pénzt adna. Akár egy házat is vehetne nekem. De csak akkor kell, ha őszintén és önzetlenül adja.

ILDI: Mi olyan veszélyes a pénzben?

LINDA: Hmm…. Azt hiszem, hogy véges. Inkább ne legyen, minthogy elfogyjon? Akinek sok pénze van, nincs biztonságban. Meg ilyenek … Nagyon zavaros minden.

ILDI: Dolgozhatunk ezen?

 

Linda megosztja a beszélgetésünket

A beszélgetésünket Linda felvette és kijegyzetelte. Hozzájárult a megosztásához. Eddigi közös munkáink során is mérhetetlen őszinteségről, tisztaságról és önzetlenségről tett tanúbizonyságot. Az ÉFT csoportban is mindig bevállalta a „hülyeségét”, és hatalmasat profitált a közös önboncolásból. Köszönjük Linda!

 

————–
Ajánló:
  1. ÉFT – kopogtatós tanfolyam és közös önmunka
    Kezdés: 2021. 04. 08.
    9 alkalom
    .
  2. A legközelebbi családállítós időpontok:
    SZEGED: 2021. ápr. 11. vasárnap 9:00
    .
  3. 2 napos Éltető Áramlat tanfolyam
    Németh Miklóssal
    A módszerről ITT
————–

 

 

A számító szó alapos vizsgálata

ILDI: Igaz ez?

LINDA: Nem, én nem ilyen ember vagyok.

ILDI: És milyen ember az, aki más pénzére pályázik?

LINDA: Számító és rosszindulatú.

ILDI: Igaz ez?

LINDA: Igen.

ILDI: Mit jelent az, hogy valaki számító? Milyen ítéletet fűzöl hozzá?

LINDA: Nem tiszták a szándékai, nem önzetlen. Tehát valamilyen érdek miatt van a másik féllel.

ILDI: Mi a baj azzal, hogy valaki egy érdek miatt van egy másik emberrel?

LINDA: Mert az én értékítéletem, nézőpontom szerint két ember azért van együtt, mert szereti egymást. Kész!

 

Pénz és érdek alapos vizsgálata

ILDI: Neked fűződik-e bármi érdeked ahhoz, hogy Manóval lehess? Fűződik-e bármi érdeked hozzá azon kívül, hogy szereted őt?

LINDA: Most már nem.

ILDI: És volt-e?

LINDA: Igen volt. Amikor Máltán megismerkedtünk, tudtam, hogy át fogok jönni Angliába. Nem akartam visszamenni Magyarországra. Nem akartam Máltán se maradni. Ő javasolta, hogy költözzünk ide.

ILDI: Tehát Angliába költözhettél. Volt-e más érdeked még?

LINDA: Igen. Jelenleg – a covid óta – a megélhetésünk oroszlánrészét ő fizeti, mert nekem megszűnt a munkahelyem. Tehát biztonságot ad nekünk.
Figyelmet és szeretetet is kapok.

ILDI: Tehát bizonyos érdekek mentén vagy vele. Pedig erre azt mondtad, hogy ha érdekek miatt vannak együtt az emberek, az azt jelenti, hogy számítóak.
Hajlandó vagy-e elismerni, hogy általa könnyebb volt Angliába költözni? Azáltal, hogy ő létezik. Hajlandó vagy-e elismerni, hogy egy bizonyos mértékben eltart téged? Ez a te számítóságod.

LINDA: Számomra a számító szó pejoratív jelentéssel bír.

ILDI: Talán ez a baj.
Gondoljunk csak bele! Mindenki számító. Mindenki minden percben kiszámolja, hogy megéri-e vagy nem éri meg megtenni egy dolgot. Még azt is kiszámoljuk, hogy megéri-e kimenni pisilni vagy inkább tartogatjuk még egy kicsit, és amikor már nagyon kell és muszáj lesz, akkor megyünk.

 

Minden pillanatban számítóak vagyunk. Mérlegelünk. A számító szóhoz fűződő gondolatainkat kellene elengedni.

Nevetve: Egyedül semmi se jó. A szex se olyan. Még veszekedni se lehet rendesen. Az is hülyén néz ki, ha egyedül csinálod.

Gondoljuk át még egyszer! Szerinted, ha így nézünk a számító kifejezésre, akkor igaz-e az, hogy te az ő pénzére pályázol?

LINDA: Nem igaz!!!

ILDI: Linda! Gondolkozz már!
Hát mégiscsak jó volt, hogy oda tudtál költözni Angliába. Mégiscsak eltart benneteket. Mégiscsak azáltal, hogy van pénze, biztonságban érzed magad mellette.

Egyáltalán Manó szokta mondani, hogy te a pénzére pályázol?

Milyen jó neked, hogy gazdag pasid van!

LINDA: Nem, sose mondja ezt.
Rendszeresen azt mondja, hogy “milyen jó neked, hogy gazdag pasid van”.
Cinikusan. (Vajon ez tényleg így van, vagy csak Linda tapasztalja ezt?)
Engem ez feldühít, mert azt érezteti velem, hogy a vagyonára fáj a fogam.

ILDI: És meg is tudtuk, hogy ez így van.
Sőt, Manóra is fáj a fogad.
Meg persze ott van a szerelem is.
Mindezek mellett, milyen jó, hogy ennek a pasinak vannak ilyen extra szolgáltatásai. 🙂 Ugye?
Nem tök jó, hogy eltart?
Miközben imádod a létezését, meg hogy szeret téged.

Térjünk vissza az előző mondatodra.
Hogy lehetne válaszolni – minden védekezés nélkül és tiszta tudattal – arra, amikor ő azt mondja, hogy: “milyen jó, hogy neked gazdag pasid van”?

LINDA: Hát tényleg jó. 🙂

ILDI: Így van! 🙂

 

Házi feladat – ki kell kopogtatni őket

kopogtatni:
“Dühít, amikor azt mondja, hogy milyen jó, hogy gazdag pasim van, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam, bármit is érzek.”

ILDI: Egy szőke cicababa erre azt mondaná, hogy naná! Nem is kellenél, ha csóró lennél 🙂

kopogtatni:
“Amikor azt mondja, hogy milyen jó, hogy gazdag pasim van, azt jelenti számomra, hogy számító vagyok, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam, bármit is érzek.”

kopogtatni:
“Hajlandó vagyok elismerni, hogy érdekek fűznek hozzá és ezzel nincsen semmi baj!” (költözés, eltartás, biztonság, szex, figyelem, a kislányom létbiztonsága, …)

 

Titkolom, hogy gazdag csávóm van

ILDI: Gondolj bele, milyen csodás lenne neki, ha elismernéd bele a szemébe, hogy ő frankó csávó, mert gazdag.
Te is elmondhatnád magadról, hogy egy gazdag csávód van.
De a legjobb az lenne, ha neki is elmondanád, mennyire örülsz, hogy egy ilyen gazdag csávód van.

LINDA: Tudod, én ezt inkább titkolom.

ILDI: Azért mert ítéleteid vannak arról, hogy ő gazdag.
Aztán az is kiderült, hogy számító vagy. Eddig is az voltál – csakhogy ezzel nincs semmi baj.

LINDA: Imádok beszélni veled   :))))

ILDI: Legyél jóban azzal az érzéssel, hogy számító vagy. Mindenki számító. Ne ítéld ezt meg.

LINDA: Értem.

ILDI: És ismétlem, ezzel nincs baj.

LINDA: Milyen érdekes így nézni az egész sztorit. Ugyanaz, de más nézőpontból, lecserélve a szemüveget egy másikra.

ILDI: A szenvedés többnyire abból fakad, amikor megítélünk valamit.
Azt mondtad: “Nehogy már a pénzére pályázzak.”
Dehogynem!
Ő meg arra pályázik, hogy te legyél neki. Hogy legyen családja. Mindenfélére számít ő is, ő is ugyanúgy „használ” téged. És ezzel sincs semmi baj.

LINDA: Én nem örülök neki, hogy gazdag pasim van. Tudom ez másnak nem probléma, de nekem probléma. 5 és fél éve nagyon komolyan szenvedek ettől.

ILDI: De hülye vagy – nevetgélünk.
Hajlandó lennél-e büszke lenni arra, hogy te valami olyan érdemet halmoztál föl létezéseid során, ahol legalább már kijár egy gazdag pasi? Valamit már csak letettél az asztalra, ami miatt nem egy homeless valakibe vagy alkoholistába, stb. szerettél bele.

Úgy érzem azzal vádolnak, hogy más pénzére pályázom

LINDA: Ha nem hagy rám semmit, akkor nem fognak folyamatosan azzal vádolni, hogy más pénzére pályázok.


ILDI: Ki vádol téged ezzel?

LINDA: A lánya. De nem nekem mondta, hanem Manónak pár évvel ezelőtt, hogy “vigyázz Lindával, mert ő kelet-európai és az ilyenek csak a pénzt akarják.”

ILDI: Kiről tudtunk meg valamit, mikor a lánya ezt monda Manónak?

LINDA: A lányáról.

ILDI: Ennyi.
Azt tudtuk meg, hogy neki milyen gondolatai vannak a kelet-európaiakról. Illetve az ő fejében ott van, hogy a pasikat hogyan kell lenyúlni és kihasználni. Te erre, hogy reagáltál?

LINDA: Felugrottam a plafonra, és azóta is kinyílik a bicska a zsebemben.

ILDI: Akkor ki az, aki folyamatosan vádol téged?

LINDA: Én magamat (amikor rendszeresen erre gondolok).

ILDI: Így van. A lánya csupán egyszer mondta, talán nem is emlékszik rá. De te azóta folyamatosan vádolod magadat és védekezel ez ellen a gondolatod ellen.

 

kopogtatni való mondat:
“Mióta Léna azt mondta Manónak, hogy vigyáznia kell velem, mert kelet-európai vagyok és azok pénzre pályáznak, azóta folyamatosan azzal vádolom magam, hogy azért vagyok vele, mert pályázom a pénzére, mégis szeretem és elfogadom magam.”

Ne vágja a fejemhez!

LINDA: Ha Manó őszintén adná, anélkül, hogy a fejemhez vágná, akkor baromi jó érzés lenne.

Ahogy mondta is: “azt hiszed az út szélén hagylak, ha meghalok?”
Persze, hogy jó érzés, hogy gondoskodni szeretne rólunk akkor is, ha már nem lesz, mert szeret minket. De a jó isten f…ért kell a fejemhez vágnia állandóan? Miért jó neki, ha megaláz?

ILDI: Ezek szerint jó érzés, hogy gondoskodni akar rólad, ha esetleg meghal?

LINDA: Igen.

ILDI: Csak a mondatra figyelj és zárj ki minden történetet, drámát a fejedből: „azt hiszed, hogy ott hagylak az út szélén, ha meghalok?”
Teljes tudatossággal mit tudnál rá mondani? Őszintén.

LINDA: Azt mondanám neki, hogy köszönöm. Köszönöm, hogy nem hagysz az út szélén és gondoskodsz rólunk, akkor is ha már nem leszel.

ILDI: Pontosan. Mondhatnád, hogy de rendes vagy!

LINDA: Ehelyett azt mondtam neki, hogy vegyen ki a végrendeletéből.
Ugyanis kérdezte, hogy mit szeretnék. Ezt bírtam mondani.

ILDI: Lükepók! 😀

LINDA: Azt mondta, jó, majd felhívja az ügyvédjét.

ILDI: És? Felhívta?

LINDA: Nem hívta fel, és nem is fogja, mert nem fog kifizetni megint több száz Fontot, hogy megváltoztassa újra. 🙂
Szóval az a 100ezer Font rám fog rohadni. 🙂

ILDI: Nagyon helyes.
Te pedig légy szíves nyald körbe őt sokszor, hogy neked gazdag csávód van és olyan rendes, hogy még arra is van gondja, ha ő nem fog élni, akkor mi lesz veled.
Milyen szeretetteljes.

 

Ki aláz meg kit?

Azt róttad még rá, hogy „mi a jó isten f…..ért kell a fejemhez vágnia állandóan”.
Szóval ki vágja a fejedhez állandóan?

LINDA: Miért jó neki, hogy megaláz?

ILDI: Valóban megaláz?

LINDA: Dehogy!

ILDI: Ezt hogy fordítod magadra?

LINDA: Én alázom meg saját magamat. Magamban. A gondolataimban.

ILDI: Igen, a pénzhez fűződő gondolataiddal!

ILDI: Így van.

LINDA: Tényleg! Tényleg! Woow!

 

Kopogtatni:
“Állandóan a fejemhez vágom, hogy megalázott vagyok, amikor gondoskodni akarnak rólam.”

 

————–
Ajánló:
  1. ÉFT – kopogtatós tanfolyam és közös önmunka
    Kezdés: 2021. 04. 08.
    9 alkalom
  2. A legközelebbi családállítós időpontok:
    SZEGED: 2021. ápr. 11. vasárnap 9:00
  3. 2 napos Éltető Áramlat tanfolyam
    Németh Miklóssal
    A módszerről ITT
————–
Olvasók írták:
Szia Ildi! :)

Olvasgattam ezeket a párbeszédeket, nagyon izgalmas.
Közben figyeltem a bennem előbukkanó érzéseket.

Nekem az jött le, hogy a Linda azért érzi magát megalázva, hogy a pasija ad neki pénzt, és, hogy eltartja, mert így azt érzi, hogy Ő saját Maga nem képes előteremteni az életéhez a szükséges pénzmennyiséget. 
Tehát itt, Őneki saját Magának, a Pénzteremtéssel van gondja, és nem azzal, hogy gazdag a pasija. 
Így ki van van szolgáltatva a pasinak, függőségi viszonyban  van tőle, és a Lindának ez a problémája.
Mert hiszen, ha a Lindának is volna a megélhetéshez elegendő pénze, és nem lenne ráutalva a pasija pénzére, akkor ez egy picit sem zavarná, hanem lazán, "ajándéknak"  tudná venni, ha a pasi nagyvonalúan adna neki. Akkor egyenrangúnak tudná magát érezni a pasival, és Magát is értékesnek tartaná.

Nem érezné, hogy "szánalomból" eltartják. 
Én ezt totálisan így látom, de ugye azért, mert ezek az érzések bennem vannak! - ez belőlem fakad.

"Talált" a téma! - dolgozhatok rajta én is, annak ellenére, hogy nincsen ilyen "gondom", hogy gazdag a pasim! :)


Puszillak :)
Szia Klári!

Minden szavaddal egyetértek.
Azért nem mentünk az általad említett irányba, mert arra már dolgoztunk máskor.
Azonban értékesek a soraid.
Megoszthatom Lindával?
Megoszthatom a cikkem mögé kommentben?

Az autó a haladás szimbóluma – gumi, rugó és kormány

Mai napi Ildi:  Az autó, mint szimbólum

Az örök autóstéma rendületlenül virágzik. Valószínűleg, mert remek szimbólum és jól lehet értelmezni.

 

Az autó a haladás szimbóluma - gumi és rugó

 

A legutóbbi leresztett autógumi kapcsán Enikő is kérdezett.

 

————–
Ajánló:
  1. ÉFT – probléma feloldó tanfolyam és közös önmunka
    Kezdés: 2021. 04. 08.
    9 alkalom
  2. A legközelebbi családállítós időpontok:BUDAPEST: 2021. márc. 28. vasárnap 9:00
    SZEGED: 2021. ápr. 11. vasárnap 9:00
————–

 

Enikő gumija ereszt

Enikő: Néhány hónapja szép lassan leeresztett a kocsim jobb első kereke. Később elmentem a gumishoz. Kiderült, hogy szét van szakadva a gumi oldala. Az a szerencsém, hogy nem lett
nagyobb bajom. 2 új gumit kellett vennem, qurvára nem hiányzott.

Ildi: Vegyük sorba a szimbólumokat.

Autó: haladás
Jobb oldal: az életed hétköznapi, pénzügyi, hivatalos ügyei. A racionális döntések, bal agyfélteke, férfi, férfias rész, … ilyesmi.
Első kerék: többnyire az első kereket hajtja a motor. A jobb kerék a jobb végtag. A cselekvést a motor, vagyis szíved viszi előre.  Nézzük, milyen ügyekben!

Olvassuk össze!
A hétköznapi ügyeket illetően ereszt az előre vivő lendület. Már vannak fizikai tünetek, de még nem lett valódi baj belőle.
Új gumit kellett venni, vagyis a régi eszközökkel már nem fog menni. Kész, muszáj az új utakra új eszközt beszerezni. Ha szívesen csinálod, könnyedén gurulsz. De valamiért ütközik a szív és a racionális oldal. Nem elég a lendület. Muszáj a racionális lépéseket, mozdulatokat megtenni. Közben a “nemakarásnak” nyögés a vége.
Egyébként hogy van a jobb lábad, jobb kezed?

 

Akárcsak az autó, a test is jelez

Enikő: Érdekes mód, nem fáj a lábam, de a jobb vállam az qurvára és sokszor! Lelkem rajt – imádom, amit csinálok. Körmözök, meg az ingával tisztítok. Talán a covid miatti bizonytalanság az, ami bezavar. Elhiszem, amit nem kellene, hogy nincs pénz, nem kell köröm.

Ildi: Amíg így hiszed, így is lesz.
Akiknek tele van a feje a “válsággal”, azoknak az életében meg is jelenik. Szerintem ezt a hiedelmet kopogtasd ki.

“Bár azt a valóságot futtatom, hogy nincs pénz, nem kell a köröm, mégis szeretem és elfogadom magam, bármit is gondolok.”

Az összes ponton mondd el. Akár több körben is.

Enikő: Sok minden letisztult és amit biztosan tudok, hogy családállítást akarok tanulni!!!!
5 éve mondom. Kell mint egy falat kenyér. 🙂

Ildi: Értem. Ha nem is pontosan családállítást, de probléma felállítást és megoldást fogok tanítani – ez túlmutat a családállításon. Köszi az inspirációt.

 

Jobb oldalra húz a kormány

Enikő: Fura zajokat is hallottam, a kocsi húzott jobb oldalra, szorítanom kellett a kormányt és jól be is voltam xarva. 😀
A szerelő vitte haza a kocsit, mert nem voltam hajlandó beülni. 😀
Kiderült, hogy eltörött a jobb oldali rugó, de “mingyá” mind a kettő – rugalmatlanság a jövővel kapcsolatosan, mert a jobb oldal azt is jelzi, ugye?

Ildi: A jövőben akkor is el kell menned a racionális megoldások felé, ha nem akarod. Az élet megköveteli és vezet téged. Be is vagy tőle rezelve. Ezzel az üggyel kapcsolatban rugalmatlan vagy és annyira félelmetes, hogy legszívesebben másra bíznád.

Egyébként hová tartottál éppen, amikor ez történt?

Enikő: Dolgozni a szalonba.

Ildi: És milyen rugó törött el?

Enikő: Csillapítja a zökkenést, az ütést. A szerelő szerint meghatározó alkatrész, mert ha eltörik, a féktávolság is megnő.

Ildi: Tehát most már nem akarja az élet, hogy zökkenőmentesen megúszd a történetedet. Ha mindig csillapítódik a zökkenés, akkor tovább csinálod ugyanúgy. Hadd fájjon, hadd nőjön a féktávolság, akkor legalább észhez térsz. Néha muszáj megijedni, hogy másképp kezdj el működni.

Döcög a munka is

Enikő: Két vállalkozásom van – a spirituális munka (inga) és a köröm. Vagy az egyik megy, vagy a másik. Mindig az, ahová pont a több energiát tolom, vagy döcög mindkettő és nem hogy új vendég jönne, még az is elmegy, aki eddig volt.
Ok, ez utóbbit értem, mert akiktől borsódzik a hátam, az 2-3 alkalom után magától távozik így vigyáznak rám fentről 😉 De hogy a francba legyen meg az egyensúly?

Ildi: Nézd meg ingával, hogy ugyanazt akarja-e a lelked, mint a szellemed?
A szellemi részünk egy magasabb szintről teljesen másképp látja az életünket. Olykor teljesen más irányba szeretne terelni, mint amerre a lélek és az egó. Kiteszteltem:

A szellemedet nem érdekli, hogy élvezed a munkádat. Most az energiáiddal való takarékoskodás a gyakorolni való. Más életeidben megszállottként, mértéktelenül cselekedtél. Most is hajlamos vagy rá.

A lélek szeretne teljes naivitással segítőként dolgozni. De abban mértéktelen vagy. Gyanúm szerint túlműködteted a segítést. Túl sokat adsz, vagy keveset kérsz. Ha keveset kérsz, akkor emiatt sokat és sokszor kell dolgoznod. Szerintem azok a vendégeid morzsolódnak le, akik túl sokat akarnak és te nem tudod kijelölni a határaidat. Mondjuk, körmözés közben az életüket is megoldod. Emiatt már nem szívesen találkozol velük. Pedig nem ők hibáznak. Ők csak kérdeznek.

Nem tudom, csak sejtem.

Enikő: Tűpontos, bakker! Pedig érzem, csak nem fogom fel.

 

Ingyen autó

Virág: Jó, hogy itt van megint ez az autótéma. Mit szólsz hozzá, hogy a férjem teljesen ingyen újra autóhoz jutott? Ajándékba kapott egy rendbe hozott autót. Csak a biztosítást meg egyéb járulékos költségeket kell fizetni. A fiam hozzájárulásával pedig vettünk új hűtőt, üvegkerámia tűzhelyet és új televíziót.
Ez azt jelentené, hogy az életünk végre kilép a parkolóhelyről?  Mikor az előző autónk tönkrement, azt írtad, hogy az életem nagyon régen parkolóhelyen van.

Ildi: Szerintem ez egyértelműen az előre jutás jele. Végre valamit jól csináltok. A férjed pedig pláne. Szabad pályát kapott, csak minimális terhet kell vállalnia az előrejutáshoz. Valami beindult körülöttetek. A környezetetek támogat benneteket.

 

————–
Ajánló:
  1. ÉFT – probléma feloldó tanfolyam és közös önmunka
    Kezdés: 2021. 04. 08.
    9 alkalom
  2. A legközelebbi családállítós időpontok:BUDAPEST: 2021. márc. 28. vasárnap 9:00
    SZEGED: 2021. ápr. 11. vasárnap 9:00
Közeledik:

Probléma felállító és megoldó tanfolyamot indítok a család- és lélekállítás módszerét alapul véve.

————–

 

 

Egy olvasó kérdezte

 

ILDI:
Na, idejutottam végre, hogy válaszolok neked.

NIKI:
A hűtőventillátor nagyon hangos, és folyamatosan bekapcsol.
Akkor is amikor mínuszok vannak odakint.
Ha 100 km/óra feletti sebességgel megyek, akkor a hűtővíz elkezd a nem a piros zóna fele menni, ami már azt jelenti hogy nehezen tudja hűteni a motort a ventillátor. Pedig még nem forr a víz.
De ha nem csináltatom meg, akkor fog.

ILDI:
Amikor haladni szeretnénk az életben, olykor túlhevülünk. De ha a hűtés már hamarabb bekapcsol, az azt jelenti, hogy összekuszálódtak a dolgok. Olyan hevesen akarsz előrejutni, hogy bár nem haladsz, de le kell téged hűteni.
Ez egy téves kód benned. Lehet akár egy beragadt érzelem, ami átveszi az irányítást és nem enged felhevülni, lelkesedni. Ez az érzés tartozhat hozzád, de örökölhetted az őseidtől is. Most már önjáró lett ez az érzés. Mintegy hibás parancs, mit egy hibás kód.
Muszáj megszereltetni az “autót” (téged).

NIKI:
Jobb első ajtót festeni kellene, mert a festék lepattogzik.

ILDI:
A külcsíny is fontos. Még a munkában is.

NIKI:
A kézifék egyáltalán nem működik, így vettem.

ILDI:
Azt kaptad az őseidtől, hogy a lejtőn való biztonságos megálláshoz nincs eszközöd.
Ők milyen lejtőn mentek lefelé?
Meg tudtak állni?

NIKI:
A szélvédő pedig középen ketté van repedve.

ILDI:
A szélvédő megvéd és rajta keresztül látod a világot. De egy külső hatásra kettéhasadt. Még egy kicsit egyben van, de már alig tartja valami. Ez a két nézőpont már nem egyeztethető többé össze. Egy teljesen új nézőpontra kell cserélni.

Magyarország, diktatúra – no meg az anyám

Folytatódik a Magyarország és a diktatúra sorozat. – 2. rész

Az előző rész itt.

2020 őszén egy csoport foglalkozáson covid szorongás témával dolgoztunk. Végül mindegyik szorongás inkább a diktatúrához témájához kapcsolódott, amit a covid helyzet csak aktivált. Magyarország, Orbán Viktor, a korlátozás iránti indulat legtöbbször valami egész másról szól. Nagyon izgalmas dolog feltérképezni, hogyan is rakjuk össze az elakadásainkat.

Használd fel a külvilágban tapasztaltakat, hogy megismerd önmagadat és felismerd az elakadásaidat.

Mindenki meg fog dögleni

Dóra egy nő közülünk. Bármelyikünk lehetne. Nem mondanád meg, hogy ez játszódik le benne.

– Mi a szorongásod oka?

– Szerintem mindenki meg fog halni.

Félek a jövőtől. A hírek és a Facebook tele van rossz hírekkel.
Mi lesz, ha kötelező lesz az oltás?
Munkahelyet váltottam, vajon kirúgnak-e?
Attól félek, mi lesz velünk. Lesz-e kaja, lesz-e munka?
Úristen! Mi lesz velünk?
Miből fogom a számlákat fizetni?

Mivel Dóra nagyon intenzíven érezte ezeket, ezért az észérveket, vagy a józan megfontolást hagytuk is. Muszáj volt csökkenteni az érzelmi töltést kopogtatással. A gondolatokat addig nem tudjuk megváltoztatni, amíg erősen át vannak itatva érzelemmel.

Kopogtatás:

Attól félek, mi lesz velünk. Lesz-e kaja, lesz-e munka? Mégis szeretem és elfogadom magam, bármit is gondolok és érzek.”
„Úristen! Mi lesz velünk?”
„Miből fogom a számlákat fizetni?”

– 1-10-es skálán hanyas érzés?

– 8-as.

Kopogtatás:

Mi lesz ha nem lesz munka.”
„Éhen fogunk halni.”
„Meg fogunk dögleni.”
„Mindenki meg fog halni.”

– Éheztél-e már valaha?

– Nem, még sosem.

– Igen, ez egy ősi félelem. Egyszer egy kifejezetten jómódú, nagy darab lánynak csináltam egy állítást. Állandóan az éhenhalástól rettegett.

– Én nem értem, hogy minek oltanak be mindenkit, mikor éhen fogunk halni.
Mindenkinek be akarják adni ezt a szart és diktatúra lesz. Ez hihetetlenül erős bennem – kattogott tovább.

A diktatúra című szemüveg

– Magyarországon a diktatúra népszerű téma. Sokan rágódnak rajta. Szinte bármit szabad, mégis sokan korlátozva érzik magukat. Szerintem ebbe az irányba menjünk.
Vegyük nagyon komolyan az érzéseidet. Akkor is, ha olykor semmi közük a valósághoz. Amíg ezt érzed, addig nem leszel képes másképp látni a világot. Az érzések tartják fenn a gondolatokat. Ha egy kicsit csillapodtál, talán látni fogod azt, ami van.

– Ha belegondolsz, most is együtt vagyunk, kopogtatunk. Én meghirdettem ezt a lehetőséget, te jelentkeztél. Finom, puha, meleg a szoba. Tele a hasunk. Mégis attól félsz, hogy éhen fogsz halni és diktatúra lesz.

– De én tényleg azt látom, hogy mindenhol ellenőriznek és tele van a város *TEK-esekkel.

-Tényleg? Én egyet se láttam. De tudom, hogy mindig azt látjuk, amire az elménk fókuszál. Amikor terhes voltam, azt érzékeltem az utcán sétálva, hogy mindenki várandós. Úristen, itt mindenki szülni fog – gondoltam magamban.
Ezt lazítsuk fel kopogtatással.

Kopogtatás:

Szeretem magam és megbocsájtok magamnak minden szinten akkor is, ha mindenhol TEK-eseket látok.”

Milyenek a diktátorok?

– Az előbb a diktátorokról beszéltél. Milyenek a diktátorok?

  • Csak az ő szavuk az igaz.
  • Kockák.
  • Nem lehet őket meggyőzni.
  • Csak az van, amit ők akarnak.
  • Ha valaki ellentmond, akkor azt lelövik.
  • Vagy hátra viszik megölni.

– A TEK-esekkel, igaz? – nevetünk.

Olyan érdekes. Egy másik kliensem egy fontos TEK-es pasiba szeretett bele. Arra kellett oldanunk, hogy ne legyen úgy oda érte. Az is lehet, hogy mindketten ugyanazt a fickót láttátok. Csak az a másik lány együtt akart vele járni, te meg attól féltél, hogy lelő. Közben a srác csak ment az utcán.

– Sok oldást csinálok politikai témában. Az egyik ember Orbán Viktor iránt érez hihetetlen dühöt, szinte belebetegszik. A másik embernek Gyurcsány Ferenccel van baja.

A végén azonban mindig kiderül a valódi téma. Sose Orbán Viktor, a TEK, vagy Gyurcsány Ferenc, … okozzák az illető szenvedését. Mindegyik említett szereplő megtestesít számára valami át nem dolgozott témát. És ahányszor meglátja a politikust, a katonát, a migránsokat, … a tv-ben, a témája aktiválódik. A probléma sose kívül található. Mindig belül van. De az éretlen személyiség csak kifelé tud mutogatni. Semmi baj, mindenki haladjon a saját tempójában a saját személyiségfejlődésében.

Egy kis kopogtatás után:
Most, hogy belegondolok, azért a TEK-esek szexik – mondta Dóra vigyorogva.

Amikor valaki Magyarországot diktatúrának érzékeli, sokszor semmi köze nincs a politikai környezethez. Valójában a korlátozások egy sérülés gombját nyomogatják, ahol az illető gyerekként egy szülőtől, hatalmi személytől korlátozva volt.

Nem mehetek sehová

– Mi a legrosszabb, ami megtörténhet veled?


– Ha oda a szabadság, olyankor nem kapok levegőt. Nem mehetek oda, ahová szeretnék. Nem mehetek edzőterembe, a Tisza-partra, nem találkozhatok a barátaimmal, nem mehetünk el kajálni.

Kopogtatás:

Amikor arra gondolok, hogy diktatúra van, azt érzem, hogy nem mehetek oda, ahová szeretnék, mégis szeretem és elfogadom magam.”
„Sehova se mehetek majd.”

– Most se mehetsz sehová. Olyan, mint a diktatúra. Nagyon rossz?

– Há, igen, nagyon rossz. Ez a legrosszabb. Ennél már nem is lehet rosszabb.
Mennyire szenvedsz most? Hiszen, most statárium van.

– Ha belegondolok, annyira azért nem szenvedek.

Kopogtatás:

Ettől féltem ennyire? Hiszen ez volt a legrosszabb.”

– Vajon hol volt az életedben, amikor korlátoztak a szabadságodban? Amikor nem mehettél oda, ahová akartál?

– Gyerekkoromban – megtörten.
Nem mehettem sehova.

Nem csinálhattam, amit szerettem volna.
Azt kellett csinálni, amit mondtak.
Állandóan szedni kellett a paradicsomot, a paprikát, az uborkát.
Ha végeztünk, akkor meg készülni kellett a piacra.

– Szóval gyerekkorodban került fel rád az a szemüveg, miszerint rabmadár vagy és nem csinálhatod, amit szeretnél.

Most nézzük a diktátorokat. Keressük meg a te életedben,

  • kinek volt mindig igaza,
  • kit nem lehetett meggyőzni,
  • és ki volt az, akinek ha ellentmondtál, az lecsapott.
  • Akivel szemben nem lehetett igazad, nem győzhetted meg?

– Nagyon szomorúan – anyu.

Kopogtatás:

Én diktatúrában nőttem föl és attól félek, megint úgy lesz.”
„Amikor korlátoznak és egyből az a kislány leszek, aki nem mehet sehova, mert szedni kell a paradicsomot.”

Persze unalmas mindig visszamenni a gyerekkorba. De hát ott kapjuk meg a feladatot, amin életünk során dolgozhatunk. Nem érdemes áldozatként tekinteni magunkra, nem a szél fújt bennünket a szüleinkhez. Mi választottuk a helyszínt, a körülményeket és a szereplőket. És most a dolgunk, hogy megoldjuk és feébredjünk belőle.

Megjegyzés: Dóra elolvasta és hozzájárult a beszélgetésünk közzétételéhez. Utólag még örült is neki, mert nem jegyzetelt és így – mivel ismeri az ÉFT-t – újra átkopogtathatja magán.

* TEK: Terror Elhárítási Központ


Hasonló témájú cikkek

Magyarország, diktatúra és az apám
Covidos történet – spirituális megoldás
Oltás előtt, oltás után – és az oltásról szóló nézőpotom (ami nincs)
30 perces covid oldás – úgy érzem nyomást gyakorolnak rám

 

Tudtam, tudtam, csak nem sejtettem – a földelés

Evidencia, de olykor újra hallani kell
A minap részt vettem egy energetikai kezelésen. Beigazolódott a gyanúm, hogy bár nagy energiákkal születtem, most mégis lemerült az akkumulátorom. Józsi konkrétan azt mondta, hogy semmilyen tartalékom nincsen.
Való igaz. Pedig dolgoztam és pihentem is, mégse történt meg a feltöltődés.
Egy alapvető evidenciát említett meg, amit én is tudtam. Valamiért most tőle sikerült meghallanom. A Forrással – vagy bármilyen szellemi térrel – való összakapcsolódáskor ugyanolyan fontos összekapcsolódni a Földdel is, mint a föntiekkel.
– A fizikában is két pólus kell az energiaáramláshoz – mondta Józsi.
És összeállt a fejemben az, amit eddig is tudtam.
Tudtam, tudtam, csak nem sejtettem!”
(Sylvester Stallone – Oscar)
A földelés fontossága.Tehát ha spirituális munkát végzünk, akkor a földelést sosem szabad elfelejteni. Ingás Sorstisztítás, imádkozás, meditáció, ...során be is építhetnénk a felkészülés menetébe.
Nevezetesen, a földelés fontosságáról beszélt. Úgy pofán csapott ez az egyszerű igazság, hogy azóta is csodálkozom a végtelen egyszerűségén. Tehát ha spirituális munkát végzünk, akkor a földelést sosem szabad elfelejteni. Ingás Sorstisztítás, imádkozás, meditáció, …során be is építhetnénk a felkészülés menetébe. Jobban mondva már be is építettem.

A földelés nem csak arról szól, hogy leülünk a földre vagy fákat ölelünk, kertészkedünk. Ez szuper. Ha minderre mégsincs módunk, akkor vizualizáljuk a Föld középpontjával a kapcsolatot és munka közben kapcsolódjunk mindkét “végponthoz”.

És ismét: “Tudtam, tudtam, csak nem sejtettem!”

Az említett nap reggelén a Ji Csing azt tanácsolta:
A felemelkedés és a növekedés a fa gyökerétől függ. Az alacsonyabb és a magasabb közötti közös érdek és kapcsolat hozza létre az akadálytalan felemelkedést.
Csak este, amikor újra olvastam a jósjelet, értettem meg, hogy mit akart üzenni.

Hát, így történt.

És te hogy jártál?
Kiváncsi vagyok, te milyen igazságot hallottál valaha valakitől, amit újra fel kellett fedezned.
Ha megírod, szívesen közreadom – névvel vagy név nélkül.
És ha nem szeretnéd, akkor csak oszd meg velem.
———-
Legközelebbi foglalkozások és tanfolyamok:

Egyéni konzultáció Bp-en keddenként

Elengedés módszerei
kéthetente csütörtök esténként (2021. jan. 14-től)
még lehet csatlakozni

ÉFT tanfolyam és gyakorlatias foglalkozások
9 alkalmas 2021. április 8-tól esténként

Életforgatókönyv tanfolyam
2021. május. 23-tól hétvégenként

A legközelebbi családállítós időpontok:

  • 2021. febr. 14. vasárnap 9:00
  • 2021. márc. 14. vasárnap 9:00

 

Miért kell a segítőnek fizetnie?

A segítő profitja

A segítői szerep körből hihetetlenül nagyot lehet profitálni. Néhányan megkérdezik tőlem, miért kell a segítői részvételért fizetni.

Amíg nem járt valaki egy állításon, addig nem is tudja felmérni, mekkora lehetőséget rejt egy-egy szerep „eljátszása”. A szerepeket nem véletlenül kapjuk. Valami oknál fogva azért esik az illetőre a választás, mert vagy ő tudná legjobban megjeleníteni, vagy neki van szüksége annak a mintázatnak az átfuttatására önmagán.

A félénk verérigazgató

Egyszer egy pénzügyi gondokkal küszködő, rendkívül érzékeny, csendes kis finom lány kapta a gazdag férj szerepét. A szereposztást kétszer is kiteszteltem (én ezt csak castingnak hívom). Nem hittem el, hogy ezt valóban neki kell játszania. Abbahagytam a megkérdőjelezést és Csillára bíztam ezt a feladatot. Bár el se tudtam képzelni, hogy fogja megtestesíteni. Ám amikor itt volt az ideje tényleg a szerephez hűen hozta a karaktert.

Hozzá kell tennem vakon szoktunk állítani, tehát senki nem tudja, hogy ő éppen kit vagy mit képvisel. Még az is lehet, hogy ő egy fogalom.

Ám a szerepében határozott hangon szólalt meg. Sose láttam ilyennek. Határozottan kijelentette:
„Igenis, én fontos vagyok.”
„Énnekem van jelentőségem.”
„Szerintem, én sokat érek.”

Ő azért kapta ezt a szerepet, mert ezt az energiát kellett megtapasztalnia.
Másokban más folyamatok játszódnak le. Például az illető a szerepében megbocsájt valakinek, és a valós életében is erre lenne szüksége.
Olyan is van, amikor a folyamat a lényeg. Lehet, hogy az illető egy olyan szerepet kap, ahol meg kell bocsájtani a valakinek és ehhez át kell értékelnie dolgokat. Más nézőpontból nézhet rá egy ügyre vagy egy illetőhöz fűződő kapcsolatára. Gyakran mondják – ha nem is pont ugyanígy -, de ők is egy hasonló helyzetben akadtak el. Az állításon megmutatkozhat egy új szempont, vagy olykor időben távolabbról, térben magasabb dimenzióból ránézve a szituációra, kiderül hogy neki is erre messziről ránézésre lenne szüksége ahhoz, hogy felül tudjon emelkedni a megbántottságán és rendezni tudja a kapcsolatát az illetővel.

Megbeszélés

Az állítások végén legtöbbször megbeszéljük, mit is láttunk. Ezt az állító dönti el. Van, aki kifejezetten szeretné megbeszélni. Nagyon ritkán viszont azt kérik, hogy maradjon titok, miről is szólt az állítás.
A megbeszélések során kitárünk arra is, vajon ki miért kapta azt a szerepet, helyzetet, amit alakított. Legtöbbször már állítás közben felismeri az illető, hogy pont ilyen élethelyzetben van ő is.
Az is jelentőséggel bír, amikor valaki csak anyai, vagy férfi, vagy halott, …. szerepet kap. Ennek is van jelentősége.

Az univerzális segítő

Egy alkalommal 5 vagy 6 állítás csináltam és úgy alakult, hogy az egyik segítő mindegyikben részt vett. Minden megbeszéléskor  elmondta, hogy micsoda felismerésekben volt része. Mintha élete 6 témáját világítottuk volna meg.
Később levélben elmesélte, hogy azóta gyökeresen megváltozott az élete. Valójában csak azért jött, hogy bepillantson egy családállításba és legközelebb az ő egyik témáját is feldolgozzuk. De most úgy tűnik, erre nem lesz szükség.

 

Ha szeretnéd kipróbálni:

A legközelebbi családállítós időpontok:

  • 2021. jan. 17. vasárnap 9:00
  • 2021. febr. 14. vasárnap 9:00
  • 2021. márc. 14. vasárnap 9:00

 

Megjegyzés:
Szerintem a szolgáltatásból élő kollégáim egyetértenek velem, hogy az ingyenes dolgokból csak a baj származik.
Erről itt egy régi cikk, amit akárhányszor érdemes elolvasni.

Legközelebbi foglalkozások és tanfolyamok:

Elengedés módszerei
kéthetente csütörtök esténként. (2021. jan. 14-től)

ÉFT tanfolyam és gyakorlatias foglalkozások
9 alkalmas 2021. április 8-tól esténként

Életforgatókönyv tanfolyam
2021. május. 23-tól hétvégenként

 

Foglalkozhatsz azzal, ami érdekel

A valódi elkülönülés:

amikor elhiszed, hogy nem foglalkozhatsz azzal, ami valóban érdekel.
A természetben mindenki a saját dolgát végzi.
Ez csak számunkra nem magától értetődő.

Vajon mikor hitted el, hogy nem csinálhatod azt, amit szeretnél?

Ilyen és hasonló dolgok feloldásával foglakozunk majd a 2021. jan. 14-én kezdődő Elengedés és módszerei foglalkozássorozaton.

A valódi elkülönülés:  amikor elhiszed, hogy nem foglalkozhatsz azzal, ami valóban érdekel. A természetben mindenki a saját dolgát végzi.  Ez csak számunkra nem egyértelmű.  Vajon mikor hitted el, hogy nem csinálhatod azt, amit szeretnél?

Nem olyan könnyű rájönni, vajon mikor és kinek hitted el, hogy

  • nem élhetsz úgy, ahogy neked jó
  • nem helyes, ha a másképp csinálod, mint mások
  • nem hordhatod azt a ruhát / frizurát, ami valóban te vagy
  • ……..
“Ha még egy Mikulást meglátok, én elhányom magam …”

Ezt a megboldogult Albert Györgyi mondta egy reggeli beszélgetős műsorban december 6. tájékán.
Mindenki happy volt a stúdióban, minden a Mikulásról szólt, és az egyébként is depresszióra hajlamos Albert Györgyit idegesítette ez a sok örömködés. Aztán kimondta, mait más nem mert volna kimondani: “Ha még egy Mikulást meglátok, én elhányom magam …”

Nekem is van egy Mikulásom. Én is behányok, amikor valaki azt mondja, hogy élj összhangban önmagaddal. Igen, értem, de hogyan?

Pedig a mondat hibátlan. Ebbe nem lehet belekötni:
A legeredményesebb akkor lehetsz, ha az életedet összhangban éled önmagaddal.

Én a hogyanhoz segíthetlek hozzá.
Ehhez trükkök, módszerek kellenek. És végül már magától is menni fog.

Elengedési lehetőségek
  1. Család- és Lélekállítás:

    2021. jan. 17. vasárnap 9:00
    2021. febr. 14. vasárnap 9:00
    2021. márc. 14. vasárnap 9:00

  2. Elengedés ÉFT-vel és önmunkával
    Csoportos problémafeltáró és megoldó klub
    6 alkalmas foglakozás 2 hetente csütörtök esténként
  3. Személyes konzultációk Szegeden, online és
    keddenként Budapesten
    2021. jan. 5.
    2021. jan. 19.

Ha nem vagy olyan, mint a többiek, veled van a baj – sorskönyv átírása

Ez a cikk egy tanárnőről szól, aki nem találja a helyét az életben. Kiderítjük az elakadása okát és az oldás folymatát veletek is megosztjuk. A gyakorlatokat te is elvégezheted magadon, nem fog ártani.

 

Mottó:      Ahogy a világot látom, abból a világról
semmit nem tudok meg. Csak magamról.

 

A kliens:
– Fizikailag melankolikus – hamar elfárad, érzi az energiákat, nagyon precíz, alapos
– Érzelmileg empatikus – ráhangolódik másokra
– Szellemileg harmonikus gondolkodó – mindenkit ért, fontos értenie

Laza tanár szeretnék lenni

Azt érzem, hogy valami kopogtat az ajtón. Sokszor nem találom a helyem. Külföldön dolgozom, de nehezített pályán. Angol gyerekeknek tanítok angolt. Ez olyan, mintha egy kínai tanítana japánoknak japán népszokásokat. Nagyon sok energiát teszek a munkába és nem vagyok hatékony. A kollégáim szerint meg lehetne ezt csinálni kevesebb munkával is.
– Hogy érzed magad, amikor ezt mondják?
– Hülyének. 🙂
– Mi segíthetne ebben a helyzetben.
– Talán továbbképzésre kéne mennem. De a legjobb lenne ha laza lennék.
– Hogyan kell lazának lenni?
A laza ember jól érzi magát, rugalmas, jókedvű és megfelelően reagál a helyzetekre. És ezt mind együtt. Valahol tudom, hogy jó tanár vagyok, de jól esne a visszajelzés a diákoktól is. Bevallom a kritika nem esik jól.

 

A lázadó diákok

– Ha a munkahelyeden neheztelhetnél valakire, ki lenne az?
– A diákok. Valójában személyesen megbántódom, amikor lázadnak. Egyszerűen nem jutunk konszenzusra. Nem érdekli őket, nincs kedvük. Ezt magamra veszem.
-Mi segítene?
– Ha respektálnánk egymást.
– Mit érzel akkor, amikor így éled az életed az osztályban?
– Sokáig lehúz. Aztán kételkedni kezdek magamban. Vajon itt van a helyem?
– Tanácsolnál valamit a diákjaidnak?
– Igen. Vegyék észre, hogy fontos ez a tantárgy.
Nem kell feltétlenül, hogy érdekelje őket, de bánjunk egymással tisztelettel. Fogadják el a játékszabályokat. Vagy alakítsunk ki játékszabályokat.
Én megértem a kamaszkor problémáit, de akkor is el kell végezni a feladatokat, túl kell jutni az iskolán.
– Hogy érzed itt magad?
– Hú, az egész egy kaotikus, diszharmonikus állapot. Be se szeretek menni. Sehova se haladunk.

 

Hol kezdjük, merre menjünk?

A kártyakirakás azt mutatja, hogy támogatásra vágytál a családból. De ezt egy kritikus helyzetben nem kaptad meg. A helyzeted ura tudnál lenni, ha nem lenne egy olyan sérülésed, amin azóta se vagy túl. Emiatt sokkal sötétebben látod a helyzetedet. A helyzeted nem rózsás, de nem is olyan rossz, mint ahogy átéled. Ha ezt a sérülést el tudnád engedni, beindulnának a kreatív folyamataid. Neked nem lenne másokra szükséged, de nekik rád igen. Az érzelmek áradnának és örülnél, hogy a többi ember ott van neked és kapcsolódhatsz hozzájuk, de csak ha szeretnél.
Hogyan rehabilitálhatjuk azt a kislányt, aki ezt az útravalót kapta?

– Pár dologról meg kell kérdezzelek. (izomteszt alapján)

  • Mennyire voltál elégedett az életeddel 8 évesen?
  • Milyenek voltak a barátaid?
  • Milyen volt a kapcsolatod az anyukáddal akkoriban?
  • Hogyan éltél 47 évesen?
A sorskönyvi utasítás
A sorskönyv egy olyan tudattalan, „gyermekkori döntésen alapuló, a szülők által megerősített, a későbbi események által igazolt" forgatókönyv, amely alapján éljük az életünket, hozzuk meg döntéseinket, választunk barátokat, vagy éppen szalasztunk el lehetőségeket. www.pszichoforyou.hu

– Hozzád illőek voltak a barátaid?
– Én mindig kilógtam a sorból. Intellektuálisabb voltam.
– Ahhoz, hogy beilleszkedj, hogyan módosítottad a viselkedésedet?
– Megpróbáltam illeszkedni hozzájuk.
– Ezt hogyan csináltad?
– Megpróbáltam ezt az intellektust nem fejleszteni.
– Sikerült-e így beilleszkedni?
– Valamennyire igen.
Olyan gyerekesek voltak és én szerettem volna könyvekről vagy komolyabb témákról beszélgetni. Ők viszont ügyesek, mozgékonyak, gyakorlatiasak voltak és ez úgy kiegyenlítődött.
– Mit gondoltál ezek alapján magadról, ha ilyen vágyaid vannak?
– Azt hittem, hogy ez nem normális. Az anyukám is mindig mondta, hogy ha nekem nincs barátnőm, akkor velem van a baj. Ha senki nem felel meg, akkor gondolkodjak el rajta, hogy velem van a baj.
– Szerintem ez lesz a kulcs. Ez egy életre szóló sorskönyvi utasítás:
„Ha a környezetem nem felel meg nekem, akkor velem van a baj.”
Mitől érezted volna itt jobban magad anyukáddal kapcsolatban.
– Attól, ha nem kérdőjelez meg engem, a létemet, a habitusomat.
– Mondanál még neki valamit?
– Igen, hogy fogadja el azt, amilyen vagyok, akkor is, ha ő ezt nem tudja elfogadni.
– Milyennek látod őt ebben a helyzetben, amikor megkérdőjelez?
– Elhatárolódónak, tekintély személynek és nem volt empatikus sem.
– Ahogy így élsz ott 8 évesen, mitől tartasz a leginkább?
– Attól, hogy nem csak a közösséghez fűződőkapcsolódásomat veszítem el, hanem az anyukámhoz fűződőt is.
– Hm.

Magdi azt a sorskönyvi utasítást kapta az anyukájától kislányként, hogy "ha nem vagy olyan, mint a többiek, veled van a baj." Azóta nem találja a helyét. A sorskönyv egy olyan tudattalan, „gyermekkori döntésen alapuló, a szülők által megerősített, a későbbi események által igazolt" forgatókönyv, amely alapján éljük az életünket, hozzuk meg döntéseinket.

Az oldás előkészítése

Most már látom merre kell haladnunk. A megfordításokat (Byron Katie) és az ÉFT kopogtatást fogjuk használni.
Terveim szerint a végére megtudjuk, ki lennél akkor, ha nem sérültél volna meg? Mi lenne a te eredendő természeted? Oda kellene visszatérnünk.
Néhány érzést és gondolatot kikopogtatunk, de a többi a te munkád lesz otthon. Az már mennyiségi munka, vagy ahogy én hívom, favágás.

Az ellenállás feloldása:

Kopogtatás 3x:
Szeretem magam és megbocsájtok magamnak minden szinten annak ellenére, hogy tudatosan vagy tudattalanul ellenállok annak, hogy feloldjuk ezt az elakadást.”

– Ettől kiráz a hideg. Szerintem nagyon ott vagyunk.
– Nagyon megkönnyítetted a dolgom, mert szinte szó szerint lediktáltad a megoldást.

Mire lett volna szükséged?

Kopogtatás:
“Gyerekkoromban szükségem lett volna valakire, akivel beszélgethetek komoly témákról.”

Kopogtatás:
Elhittem az a butaságot, hogy velem valami baj van, mert nincs senki, akivel komoly témákról beszélgethetek.”

 

– Kérdezd meg magadtól: Tényleg velem volt a baj? Tényleg volt velem valami baj?
– Nem olyan helyre születtem, ami támogatott volna ezen az úton.
Olyan környezetbe kellett volna születnem, aki támogat a szellemi dolgokban.
– Igaz-e ez?
– Nem. Felnőttként már tudom, hogy nem kell feltétlenül ilyen környezetbe születni. Lehet ilyet keresni is.
– Igazad van, de ezt gyerekként még nem tudtad.
Illetve ez a „sors” dolga és gyakran nem látjuk ezt át, hogy mi miért volt éppen jó akkor.

 

Kopogtatás:
„Hajlandó vagyok befogadni, hogy nagy szükségem volt arra, hogy ilyen környezetbe szülessek, ahol így viszonyulnak hozzám.”

 

– Tudnál-e erre példát mondani?
– Igen, lehet, hogy megértettem, hogy vannak ilyen emberek is és hogyan kell hozzájuk viszonyulni.
– Nézzük meg ezt is például: Azért volt szükségem arra, hogy ebbe a helyzetbe szülessek, hogy ebből a problémából kijöjjek.
– Ez az. Ez lesz az. Ezt érzem.
– Igen, sokan azt hiszik, hogy az a nagy feladatuk az életben, hogy felfedezzenek valami, vagy valami különleges életet éljenek. Szerintem pedig többnyire a felismeréseinkért vagyunk itt. Hogy rájöjjünk, hogyan jöhetünk ki egy-egy sérülésünkből és ezáltal más emberré váljunk.
– Közben az jár a fejemben, vajon miért gondolod azt, hogy körülöttem zsonganak a férfiak?
– Egyrészt a tarot kártya kirakás miatt. Másrészt szerintem – de ez csak megérzés -, ha visszatalálunk a te eredeti természetedhez, akkor elhiszed, hogy nincs veled baj. Ezt a férfiakkal kapcsolatban is érezned kellene.
– Értem, értem.

A felismerés

Kopogtatás:
8 éves korom óta azt hiszem, hogy nem vagyok normális és velem van a baj.”

 

Magdi fogja a homlokát: Jaj, Ildi! Sokáig némán és mosolyogva ül a felismerésben és élvezi.

– Pedig semmi olyat nem mondtam, amit te ne mondtál volna.
Szerintem emiatt vagy egy számodra nem megfelelő munkahelyen és alkalmatlan környezetben. Ismétled azt, amit gyerekkorodban átéltél. Hogy ezek között kell lennem. Látom, teljesen átérzed a mondatok igazságát. 🙂
Élvezd egy kicsit a felismerést. Olyan izgalmas látni.
– Tavaly azt mondta nekem egy fiatal kolléganőm, hogy te intellektuálisan zsebre teszed az egész tanári kart.
(Akkor talán még sincs szüksége Magdinak arra a továbbképzésre, amit korábban említett.)

– A tanári kar és az osztály a 8 éves kori környezeted. Rajtuk keresztül oldhatod fel az akkori témádat. Ma már nincs lehetőség ott az utcabeli gyerekekkel és az anyukáddal elrendezni a dolgokat, viszont ez egy remek helyszín és jók a szereplők is a felébredéshez. Pont ugyanaz a sztori. Abból az álomból kell felébredned, amit az anyukád tanácsára elhittél, miszerint veled valami baj van.
Nem biztos, hogy az a megoldása a helyzetnek – majd ki fog derülni, mi a megoldása a helyzetnek – hogy otthagyod az iskolát. Ha feloldod ezt az ítéletet magadról, akár maradhatsz és másképp tekintesz magadra és a többiekre is.

 

Kopogtatás:
Azt hittem, hogy nem vagyok normális és velem van a baj.”
Az a dolgom, hogy ebből felébredjek.”

 

Megfordítások – igaz mondatok

– Keressünk igazi, stresszmentes mondatokat!
Ha elhiszed, hogy nem vagy normális és veled van a baj, hogy érzed magad?
– Nagyon egyedül.
– A rajzodon is ez látszott. Ha soha nem jutott volna eszedbe, hogy veled valami baj van, akkor hogyan éreznéd magad?
– Hogy valami egyedi vagyok.
– Érdemes-e kitartanod az eredeti gondolatod mellett, ha attól egyedül érzed magad, ha pedig nem gondolnád, hogy baj van veled, akkor egyedinek éreznéd magad?
– Persze, hogy nem. 🙂
– Ezen a folyamaton érdemes végigmenni, hogy magadtól válaszd ezt. Ha egy külső ember mond valami nagy igazságot, az nem feltétlenül megy be. De ha te ismered fel, akkor az már a tied lesz.
Ha az eredeti nem igaz és egyedül is érzed magad, akkor nézzük a fordítottjai között találunk-e olyat, ami igaz lesz számodra és jó érzést okoz.
Az eredeti mondat: „nem vagyok normális és velem valami baj van.” Hogyan tudnád megfordítani?
– Normális vagyok és nincs velem semmi baj.

 

Kopogtatás:
– „Eddig azt hittem, hogy nem vagyok normális és velem valami baj van.”
+”De, most értettem meg, hogy normális vagyok és nincs velem semmi baj.”

 

Kopogtatás:
Eddig úgy éltem az életemet, hogy velem valami baj van.”
Vajon hogy élnék, ha kiderülne, hogy velem nincs semmi baj?”
Vajon ki lennék, ha kiderülne, hogy velem nincs semmi baj?”
Ki lennék az osztályban/ tanáriban, ha rájönnék, hogy semmi baj nincs velem?”
Vajon hogy viselkednék, ha rájönnék, hogy semmi baj nincs velem?”

 

– Most hívjuk segítségül az anyukádnak adott tanácsokat. Azt tanácsoltad neki, hogy fogadja el azt, amilyen vagy.
– Van egy fiam, aki ugyanilyen helyzetben van és én nem kérdőjelezem meg őt.
– Akkor ebből a bánásmódból fakadt valami jó. Te már tudtad másképp csinálni és együttéreztél a lányoddal.
– Igen, megértettem, hogy milyen az, amikor valakit megkérdőjeleznek.
– Nézz magadra elismeréssel, mert az emberek gyakran megismétlik és továbbadják, amit kaptak. Te viszont tanulva ebből, másképp csináltad.

 

Pont annyira vagyok laza, amennyire laza vagyok

– Azt is tanácsoltad anyukádnak, hogy fogadjon el akkor is, ha nem tud elfogadni.
Nagyon jó mondat! Ezt fordítsd most magadra!
– Fogadjam el magamat olyannak, amilyen vagyok akkor is, ha nem tudok ezzel mit kezdeni?
-Nagyon jó! Hogyan igaz ez? Tudsz-e rá példát modani?
– Hm.
– Például fogadd el, ahogyan működsz. Ha nagyon érzékeny vagy és mindent érzel, amikor bemész az osztályba. Ha maximálisan felkészülsz az óráidra, pedig ez fárasztó.
Azt tanácsolom neked Magdi, hogy fogadd el magad olyannak, amilyen vagy, akkor is ha nem vagy elég laza. Azért, mert nem vagy laza. Egyszerűen másként működsz. Ha azt gondolod, hogy lazának kéne lenned, akkor már megint kiderül, hogy nem vagy elég jó.
Te azért készülsz fel ennyire, mert te ennyire szeretsz felkészülni, így tudod csinálni.

 

Kopogtatás:
Elfogadom magamat akkor is, ha nem vagyok elég laza.”
„Pont annyira vagyok laza, amennyire laza vagyok.”
„Azért készülök fel ennyire, mert én így szeretem.”
„Van egy elképzelésem, hogy milyen lazának lenni, de most én így és ennyire vagyok laza.”
„Fogadjam el magamat akkor is olyannak, amilyen vagyok akkor is, ha a többiek nem tudnak ezzel mit kezdeni.”

 

Az anyukám olyan elhatárolódó

– Anyukádra azt montad, hogy elhatárolódó. Ezt hogy kell érteni?
 Nincs érzelmi kapcsolatban velem, van köztünk egy fal.

 

Kopogtatás:
Amikor anyukám azt mondja, hogy velem baj van, nincs kapcsolódás közöttünk.
Amikor anyukám azt mondja, hogy velem baj van, nem tudok vele kapcsolódni.

 

– Megint a fiam jutott eszembe. Van neki egy nagyon enyhe pszichológiai rendellenessége. Néha úgy érzem, hogy sikerült kapcsolódunk és értjük egymást. De aztán később megtudom a lányomtól, hogy teljesen félreértettük egymást. A fiamban fel se merül, hogy kérdezzen vagy tiltakozzon. Miközben én abban a hitben maradok, hogy értettük egymást.
– Valószínűleg ugyanez történt veled és az anyukáddal is. Ő azt hitte érted, amit mond. Közben benned egészen más zajlott. Te az ő számára „autista” voltál. Nemhogy kint szaladgáltál volna a többiekkel az utcán.
– Óh, én csípőficamos voltam, rosszul mozogtam, gyakran elestem, …
– Akkor te a többiek számára tényleg „más” voltál.
– Jól tudtam szavalni, mesét mondani, …
– De a gyerekek között más voltál. Ők nem szavalni akartak, hanem futkározni.
Amikor anyukád azt mondja, hogy veled baj van, elhatárolódsz önmagadtól.
(sír) Ezt éld át egy kicsit!
– Amikor anyukád azt mondja, hogy veled baj van, akkor nem látod empatikusnak. Ez mit jelent?
– Nem hangolódik rám.

 

Kopogtatás:
„Amikor anyukám azt mondja, hogy velem baj van, azt szeretném, hogy hangolódjon rám.”

Hülye ötleteim vannak

– Képzeld, tudod mi ebben a pláne. Épp ma este jön a bátyám pár napra hozzám, akivel nagyon mások vagyunk és mindig nehezen jöttünk ki. –
– Akkor nagy szükséged van arra, hogy még előtte elvégezd ezeket a kopogtatásokat. (nevetünk)   Játsszuk el! Én leszek te, és te leszel az anyukád.
Cím: Amikor anyukám azt mondja, hogy velem baj van, akkor én nem hangolódom anyukámra.

– Kislányom, veled van a baj.
– Hm, milyen érdekes. Ezen így még nem is gondolkoztam. Lehet, hogy igazad van.
– Erre anyukám azt mondaná, hogy: már megint milyen hülye ötleteid vannak!
– A baj akkor kezdődik, ha ez jelent valamit annak a kislánynak és bemar neki ez a mondat. De ha csak annyit tudna mondani vigyorogva, hogy „hát, igen, nekem ilyen hülye ötleteim vannak” és nevetve tovább menne, akkor mennyi fájdalomtól menekülne meg.

 

Kopogtatás:
„Mióta anyukám azt mondta, hogy velem valami baj van, elkezdtem nem magamra hangolódni.’
” Mióta anyukám … megváltoztattam a viselkedésemet.”
” Mióta anyukám … figyeltem mások véleményét.”

 

Kopogtatás:
Amikor a bátyám más, elhiszem, hogy velem valami baj van.
„Amikor a bátyám nagyon más, elhiszem, hogy ővele van valami baj.

 


– Közben csak két emberről van szó, aki nagyon más.
– Ildi, nálunk az egész család nagyon más. Az válik számomra nyilvánvalóvá, hogy én lógok ki a sorból.
– Ez a te „karmikus” tanulnivalód ebben a családban. Ezt csak egy ilyen családban tudod megtanulni. Ott könnyű elfogadni magad, ahol mindenki szeret és elfogad. De ebben a családban próbálj meg beleszeretni a saját lényedbe, ahol nem vagy beilleszthető. Ez a nehezített pálya. Ettől feladat. Valószínűleg tényleg kilógsz a családból. Ha beleszeretsz magadba, előbb-utóbb ők is beléd fognak.

Mindennek a kulcsa

– Az elején említetted, hogy attól félsz, az a legrosszabb, ha elveszíted a kapcsolódást az anyukádhoz.
Tulajdonképpen ez a gyökere mindennek. Az ember – legfőképp fiatalon – szeretne beilleszkedni, kapcsolódni, része lenni a közösségnek. Kapcsolódni szerettél volna a gyerekekhez az utcán, a családodhoz, … Később az osztályodhoz, a nevelőtestülethez. Ehhez megváltoztattad magad, máskor kevéssé tetted magad. Az a feladatod, hogy visszatérj az eredeti Magdihoz. Úgy kapcsolódj hozzájuk, hogy te más vagy. Ez egy nagyon hasznos kapcsolódás lesz. Óriási szükségünk van a más emberekre. Ha jó alaposan megvizsgálnánk a nevelőtestületet, még az is kiderülhet, hogy a maga módján mindenki más.
Szerinted írhatnék erről egy cikket? Sokaknak hasznos lenne.
– Én annyira prototípus vagyok?
– 
Én úgy fogalmaznék, hogy sok különleges ember van, aki azt hiszi, vele valami baj van. Ők is csak be akarnak illeszkedni, mert túl akarják élni az életet és szeretetre vágynak.

 

Nézzük az osztállyal kapcsolatos mondatokat!

TANÁR-DIÁK

Vizsgáljuk meg az osztályról mondottakat!

– Hogy érzed az osztályban magad?
– Hú, az egész egy kaotikus, diszharmonikus állapot. Be se szeretek menni. Sehova se haladunk.

Negatív gondolatok kikopogtatása

Negatív kör: Amikor a diákok lázadnak, nem érdekli őket az angol, akkor magamra veszem és azt hiszem ez rólam szól.

Negatív kör: Amikor így viselkednek, kételkedni kezdek magamban és azt hiszem, nem itt van a helyem.

Negatív kör: Be se szeretek menni, amikor ilyen kaotikus állapotok vannak.

Negatív kör: Amikor a diákokat nem érdekli az angol, pont úgy érzem magam, mint gyerekkoromban, amikor mindenkit más érdekelt, mint ami engem érdekelt.

Negatív kör: Amikor így viselkednek, én vagyok a gyerekkori barátaim, akik nem értik, hogy a másik miért olyan, amilyen. Nem értem, mi érdekli őket.

Pozitív gondolatok bekopogtatása

Pozitív kör: Most azt választom, észreveszem, milyen fontos dolgot tanítok.

Pozitív kör: Most azt választom, hogy megértem a problémáikat és kialakítjuk a játékszabályokat.

Pozitív kör: Most azt választom, hogy tisztelettel bánok velük és magammal.

Pozitív kör: Most azt választom, hogy leengedem a falakat és rájuk hangolódom – hátha el tudjuk végezni a feladatokat és túljutunk ezen.

Pozitív kör: Most rájuk hangolódom és értem, hogy ők is arra vágynak, hogy megértsék őket.

Pozitív kör: Most rájuk hangolódom és értem, hogy ők is arra vágynak, hogy engem is az érdekeljen, ami őket.

 

– Meddig kell ezeket kopogtatni?
– Minden mondatot addig ismételj, amíg van érzelmi intenzitása. Aztán húzd ki és el van felejtve örökre.

 

Hogyan kell kopogtatni?

Ha nem ismered az ÉFT alapjait, akkor írd be a youtube-on, hogy ÉFT (Érzelmi Felszabadító Technika) és rengeteg felvételt fogsz találni.
Íme egy. 

Nem muszáj pozitív köröket használni. Ha már nincs benned stressz vagy szomorúság, az is nagy eredmény. A pozitív kopogtatás már csak a csimborasszó.

De meg is tanulhatod az ÉFT tanfolyamaimon vagy jelentkezhetsz a januári gyakorló estékre.

 

 

Megjegyzés:

Az esetet közös hangfelvétel alapján és Magdi beleegyezése alapján osztottam meg.

 

Pár  nappal később a kopogtatásokat elvégezve:

Magdi:   Még valami eszembe jutott: Ha úgy viselkedtem, hogy az az anyukámnak nem tetszett, akkor azt mondta: „Megint előjön az őstermészeted“. Ezt én úgy értelmeztem, hogy az östermészetem (= az a természetem, amilyen tulajdonképpen vagyok) nem jó, nem megfelelő. Tegnap, amikor eszembe jutott, az volt az új felismerés, hogy megkérdezhettem volna tőle, vajon mit ért rajta. Így azonban tovább mélyitette ezt a forgatókönyvet…

 

—————————————
Ajánlatom:
  1. Ingás tanfolyam.
    Ha érdekel, jelentkezz telefonon vagy e-mailben és küldöm a tudnivalókat.
    Részletek itt.
    70/ 2670679
    efthajduildiko@gmail.com
    A módszerről itt olvashatsz bővebben.
    Esetleírások
    .
  2. Keddenként személyes konzultáció Budapesten.
    Időpontok itt.
    .
  3. Problémamegoldás a család- és lélekállítás módszerével Szegeden.
—————————————

Olvasói reakciók

Hálás köszönet Magdinak ezekért a felismerésekért, és neked az oldásért. Gyakorlatilag szóról szóra ez történt velem is, anyukám ugyanezt mondta. Egész életemben úgy éreztem, nekem valami másnak kell lennem, mert így nem fogadnak be. A munkahelyemen ( ami szintén egy külföldi iskola ) egy a kepességeimhez méltatlan munkát végzek,  hogy ne lógjak ki. És van egy enyhén autista fiam is ( azért ez már ijesztő egy kicsit 😁 ),  akinek szintén az önelfogadással van baja..

Okos csajok, itt az ideje felvállalni magunkat! 

Megcsinálom a kopogtatásokat, köszönöm mindkettőtöknek!

Puszi:   K.
Szia Ildikó! 

Ez nagyon mély és fantasztikus volt. Megérintett, nem véletlen... Teljesen más aspektusbol néztem magamra mint eddig. Olyan,mintha különböző bolygókról figyelnénk a Holdat. Onnan mindig más aspektusát mutatja. Én azt hiszem így járom be az Univerzumot...

Köszönöm 😘

....és sok sikert Magdinak

 

 

Élet-halál kérdés: lehet-e valaki halálát okozni?

Bizonytalan vagyok, vagy mégsem?

Az ember állandóan tele van kérdéssel.

  • Melyiket válasszam?
  • Mi lehet az oka?
  • Mi szolgálná az egészségemet?
  • Mit jelent az álmom?

…….

Végtelen mennyiségű kérdés kavarog bennünk. Hogyan kaphatunk ezekre választ?
Én a Tarot kártyát, a Ji Kinget és az ingát használom.

Amikor az Ingás Sorstisztítást alkalmazom, akkor egy speciális módon felkészülök. Ráhangolódok a Felső Énemre, valamelyik spirituális vezetőre vagy a Forrásra. Lehet-e más halálát okozni a tisztítással, a gondolatainkkal, kívánságainkkal? Egy egyén sorsába, élet-halál kérdésébe egy másik ember nem tud beleszólni.

Kivel beszélgetek az ingán keresztül?

Amikor az Ingás Sorstisztítást alkalmazom, akkor egy speciális módon felkészülök. Ráhangolódok a Felső Énemre, vagy valamelyik spirituális vezetőre, vagy a Forrásra. Amikor már teljesen tiszta válaszokat kapok, akkor vagy kitesztelem, hogy hány százalékban szolgálja a az érdekeimet az adott dolog. Vagy a 30 táblázat megmutatja a jó irányt. Olykor azt mondja, hogy nem is jó kérdést tettem fel. Máskor azt mondja, hogy ez jó irány, csak ezek és ezek az akadályok nehezítik az utat. Ekkor kitisztíthatom a felesleges lenyomatokat, tényezőket – abban a mértékben, amilyen mértékben mindenki javát szolgálom.

Mindenki javát szolgálni

Mint minden eszközt, az Ingás Sorstisztítást is lehet rosszra használni.
De ugyanez a helyzet a palacsintasütővel is. Süthetek vele isteni palacsintát és fejbe is vághatom vele a férjem. Én döntöm el, mire használom. A palacsintasütő nem jó és nem rossz.

Amikor valakire ingás tisztítást végzünk a Felső Énjén keresztül, akkor a felkészülés menetébe eleve be van építve az engedélykérés. Plusz a tisztításnak minden szereplő javát kell szolgálnia. Azt is kérjük, hogy csak abban a mértékben történjen változás, ahogy ő be tudja fogadni.

Hogy mi lesz a változás a tisztítás után, az első sorban az alanyon múlik.

Lehet-e valaki halálát okozni?

Ezt már sokan kérdezték tőlem.
Nagyon necces téma, mert a mai társadalomban a halál egy borzasztó téma. Mivel az ember távol került a spiritualitástól és beleveszett az “csak egyszer élünk” létfelfogásba, így nem látja át a létezését. Nem látja át az életeit, a köztes létet, más létformáit, …

Ez egy darázsfészek, most nem is akarok a halál kérdésébe jobban belemenni. De a későbbiekben biztosan fogok, mert ahogy egyre hosszabbak az éjszakák, erre a témára jobban ráhangolódunk.
Szóval, lehet-e más halálát okozni a tisztítással, a gondolatainkkal, kívánságainkkal?

Itt nem a saját tapasztalatomat veszem most alapul, hanem Szeth írásait, akinek imádom a könyveit. Szeth, az MFL (magasan fejlett lény) Jane Roberts-nek, a médiumnak tollba mondott több könyvet. Nekem 5 van meg belőle. Rendszeresen csemegézek belőle, ott tartom az ágyam mellett őket. Olyan, akár egy tudományos értekezés a létezésről.

Szeth szerint, ha valaki azt képzeli, hogy ő okozta mondjuk az apja halálát, mert a pokolba kívánta őt, akkor az illető nagyon beképzelt. Túl sokat gondol a saját gondolatainak teremtő erejéről. Egy egyén sorsába, halálának időpontjába egy másik ember nem tud beleszólni. Az nagyjából el van tervezve. Hogyan, mikor kellene meghalni, mikor vannak kilépési pontok, stb. Néha csak azért nem hal meg valaki évekig, mert még ad esélyt a lélek, hogy hátha megtörténik valami, hátha lesznek az illetőnek felismerései. Hátha valamit meg tud oldani még.

Szóval, ne legyünk olyan beképzeltek, hogy azt hisszük magunkról, hogy képesek vagyunk egy másik ember sorsát megváltoztatni!

Ha egy tisztítás után valaki meghal, az attól lehet, hogy segítettünk elrendezni néhány dolgot, felismeréseket tenni, vagy lebontani pár akadályt, ragaszkodást, amit az illető csak nagyon lassan tudott megtenni.

Az oldások, tisztítások ahhoz is hozzásegítenek, hogy a lélek dönteni tudjon: menni vagy maradni akar.

 

Ha érdekel a dolog, jelentkezz telefonon vagy e-mailben és küldöm a tudnivalókat.
Részletek itt.
70/ 2670679
hajdu-ildiko@t-online.hu
A módszerről itt olvashatsz bővebben.
Esetleírások

—————————————
Egyéb ajánlatom:
  1. Személyes konzultáció Budapesten.
    Időpontok itt.
  2. Problémamegoldás a család és lélekállítás módszerével  Szegeden.
—————————————
Egy kolléganőmet ajánlom:

Enneagram Módszere,
ami a gyerekkori sérülések feltárásával és megoldásával foglalkozik.
Jelentkezni tudsz e-mailben:    odrobinamarti@gmail.com
www.eveztunkegyhajoban.hu

 

—————————————

Ti írtátok:

Szia Ildi!

Nagyon  fura ez a Széth-hez való viszony. Egy olyan atlantiszi gyűrűt viselek évek óta, amit egy olyan ékszerész készített, aki csak atlantiszi ékszereket készít. Nem volt korábban atlantiszi érdeklődésem, de determinált volt az ékszerésszel való találkozás. Amikor azon a nyáron, amikor a gyűrűt avattam, agykontrollt végeztem, a gyógyító laborban  (agykontrollos vizualizáció) meg kellett idézni a segítőket, akik majd gyógyítani segítenek magamat vagy más embereket. Nekem Széth jelent meg. Nagyon megijedtem, hogy a pusztítás, rombolás mestere tüsténkedik ott, milyen sötét lélek lehetek, vagy mi lesz ebből. Azóta idegenkedek vele kapcsolatba lépni, pedig állandóan “szembejön”. Minden gyógyításban ott van egy orvosi pálcával, amire kígyó tekeredik. Kérlek, ha nem nagy kérés, írd meg nekem, hogy neked ő miért ennyire fontos, hátha ez segít nekem megérteni a kettőnk “viszonyát”. Sok helyen megnéztem, a fele szerintem nem hiteles forrás. Benned megbízom. Kèrlek, ha majd időd lesz, írj néhàny szót, miért is olyan fontosak azok a lediktált könyvek neked. Mit jelent neked Széth (Szeth)? Te vagy az első, aki pozitívan ír róla, ezért keltetted fel az érdeklôdésemet.

Nagyon köszönöm, ha időt szánsz rá.

Szèp estét! Sz.
Szia ...!

Szerintem a Szeth megszólal, Szeth könyve, ... ez nem az a Szeth, aki az egyiptomi mitológiában Ozirisz ellenfele.
Szeth egy MFL, magasan Fejlett Lény, aki tudást közvetít rendkívül gyakorlatiasan J. Roberts felé, akinek a férje lejegyzi Jane közvetítéseit. 

Engem nagyon érdekelnek az ősi civilizációk. Erről nagyon nehéz jó és hiteles irodalmat találni. Ha valóban színvonalasan jól összeszedetten és hitelesen szeretnél olvasni a témában, akkor ajánlom Orosz Zsolt (Csalogány) könyveit. Rudolf Steiner óta ez az első használható szerintem. Többek között ír Széthről is. Amit nem ért az emberiség, abból mitológiát csinál, pedig ez a történelem területéhez tartozik. www.maga-a-valosag.com

Érdemes lenne megvizsgálnod előítéletek nélkül Széth-et. Mi van, ha ez egy szimbólum.
A világban nagyon sokszor van szükség romboló energiára. Ha alagutat fúrunk egy sziklába, akkor nagyon hasznos. De a gyógyításban is sok dolgot el kell pusztítani: betolakodókat, rákos sejteket, ...

A harmadik szempont a te kizárt, lehasított részed, amit megítéltél. Ez egy értékes dolog, de ha kizárod ellened fordul, vagy "eldurvul" magányában és negatív hatást fejt ki. Érdemes lenne rehabilitálni ezt a részt.

Hát, ennyi jutott eszembe hirtelen. Remélem, valamelyik irány jó lesz a vizsgálódáshoz! 


Szeretettel: Ildikó
Nagyon szépen köszönöm az impulzusokat, sokat segítettél! ;) ❤️

Mosolygós szép napot kívánok! :) 

Sz.
Szia Ildikó!

Ez nagyon betalált nálam megint. Tudod, anyám halálával kapcsolatban volt lelkiismeret furdalásom, de ez a cikk sokat segített. Teljesen más megvilágításba helyezte a dolgokat.  

Köszi puszi P.

Vegyen-e a szülő házat a gyereknek?

Kötelessége-e a szülőnek, hogy házat vegyen a gyerekének? A szülőnek nem dolga a gyereknek lakást / házat venni. Vehet neki, de nem kötelező. A gyerek nem követelheti. Az a dolga, hogy felnevelje és ha tudja, szeresse is. De olykor az a legtöbb, amit adhat, hogy el tudja képzelni a gyerekéről, hogy az meg tudja magának teremteni.
Lécci, vegyél nekem is egy házat!

Vannak témák, amik olykor egymás után találnak meg. Ez a ház téma is két napon belül 3x bukkant fel.

 

Anyámnak támogatnia kéne engem

Egy lány elmesélte, hogy neheztel az anyjára, mert az nem támogatja. Kiderült, hogy a lánynak remek állása van. Kereshetne többet, de a jelenlegi fizetése is bőven a magyar átlag fölött van. 36 éves és most a saját lakásukban él a férjével. Viszont válnak, ezért ezt a lakást el kell majd adni. Mivel vidéken fog élni a nagyváros helyett, ez sem fog gondot okozni.

Nem értettem, mi a baj.
– Egyszerűen dühös vagyok anyámra, mert segíthetne.
– Szükséged van rá?
– Nincs, de mégis így érzek. 30 éves koromban elzárta a pénzcsapot. Azt mondta, hogy most már boldoguljak egyedül.
– Ezek szerint támogatott 30 éves korodig.
– Igen.
– És boldogulsz.
– Igen.
– Akkor nem értem.
– Most hogy így végigbeszéltük, én sem, de érzem a dühömet anyám iránt. Van elég pénze. Mindig is volt neki. Nagyon jó üzleti érzéke van.

Csináltunk rá egy oldást.

2020. október 3-án kezdődik az ingás tanfolyam.
Online és személyesen is.

Apának el kéne adni a hatalmas lakását

Aztán egy 40 körüli családos férfi mondott hasonlókat.
Mindig az apjával van baja. Viszont amikor átdolgozzuk a témát, rendre kiderül, hol csúszott el a gondolkodása. Utólag mindig megbeszéljük, hogy sokat köszönhet az apjának. Ugyanis miután feloldjuk egy-egy neheztelését az apja iránt, mindig megérti önmagát és jó irányba változik az élete.

– Apám egy hatalmas lakásban él a feleségével a belvárosban. A felét se lakják.
– És?
– Ha eladnák, akkor nekem könnyebb lenne.
– Hogyan?
– Kifizetném a hitelt a saját családi házunkra.
– Nehezedre esik fizetni a részleteket?
– Nem. Tulajdonképpen nem. Nagyon sok a havi részlet, de sokkal többet keresek. De azon aggódok, hogy mi lesz, ha majd nem ha nem tudom fizetni, mert becsődöl a cég.
– Szerinted mit csinálnál?
– Hát, van még vagy 2-3 dolog, amihez értek. Az is jól menne. Mégis mindig arra gondolok, hogy apám adja el a lakását, hogy nekem könnyebb legyen.
– Szerinted így 40 évesen mi közöd van ahhoz, hogy apa hogyan él a lakásában?
– Hát, talán semmi?
– Igen. Te vagy a gyerek és ő a felnőtt. Te vagy a kicsi és ő a nagy. És ez mindig is így lesz. Ha most egy családállításon lennénk, akkor Bert Hellinger szavaival élnék: Mars vissza a gyerekszobába! Ha a saját helyeden és szerepedben élsz, akkor az alapított családodban is a saját helyedre kerülsz és te leszel a férfi.

Kapott rá házi feladatot.

Anya vegyen nekem egy lakást

Egy 30-as lány ugyanaznap említette meg, hogy jó lenne, ha az anyja venne neki egy lakást. Bejárós és egyre ritkábbak a buszok.
– Anyukádnak van lakása.
– Nincs. Külföldön él, de albérletben.
– Tehát még magának se tudott venni, de neked vegyen egyet.
– Igen. Tudom, hogy hülyén hangzik, de ez van a fejemben.

 

Miről szólnak a történetek?

Mindegyik példa csak egy mellékszálként bukkant elő oldás közben. De fontosnak találtam pár percig elidőzni rajta.
A szülőkkel szembeni követelés mindegyiküket távol tartotta valami fontostól.

  • Aki azt akarta, hogy támogassa őt az anyja, nem vette észre a saját nagyszerű teremtőképességét.
  • Aki azt akarta, hogy az apja adja el a lakását és segítsen neki, az nem tudott kedves lenni az apjához. Pedig minden nap találkoznak és én tudom, hogy odavannak egymásért. Csak 40 éve mindig van valami sztorijuk egymással.
  • Aki pedig azt szeretné, hogy az anyja vegyen neki lakást, nos, neki ez egy fontos feladata lesz az életben. Így, alulról kezdve, a saját teremtő erejét megtapasztalva hozzon össze egy lakást magának. Most alkalmazott és szeretne vállalkozni. Ez a nagy cél egy jó mozgósító erő lehet számára.

Kinek a dolga?

A szülőnek nem dolga a gyereknek lakást / házat venni.
Vehet neki, de nem kötelező.
A gyerek nem követelheti.
A szülő dolga, hogy felnevelje és ha tudja, szeresse is.
De olykor az a legtöbb, amit adhat, hogy el tudja képzelni a gyerekéről, hogy az meg tudja magának teremteni.

 

Ingás sorstisztítás és lélekállítás

Online és személyesen is részt vehetsz.
Jelentkezés.

 

Villámállítás 2. – Zita munkát keres

Villámállítás 2.

A villámállítás egy olyan műfaj, ahol a családállítás módszerével csak rápillantunk a problémára. Esetleg  megpróbáljuk a régi mintát egy jobban működővel felülírni – de csak 2-3 percben.

Azt hisszük, hogy csak a nagy és alapos vizsgálódás működik, de az élet rendre megmutatja, hogy ez a gyors módszer is aranyat ér.

A villámállítás egy olyan műfaj, ahol a családállítás módszerével csak rápillantunk a problémára. Esetleg egy megpróbáljuk a régi mintát egy jobban működővel felülírni – de csak ha 2-3 percbe belefér. Azt hisszük, hogy csak a nagy és alapos vizsgálódás működik, de az élet rendre megmutatja, hogy ez a gyors módszer is aranyat ér.

Munkát keresek

Zita fiatal, csinos, nyelveket beszélő lány. Arra panaszkodott, hogy a vírus alatt megszűnt a munkahelye és azóta hiába küldözgeti az önéletrajzát, senki még csak nem is reagál.

Nem bonyolítottam túl. Felállítottam az ő képviselőjét, a munkát, a pénzt és a célokat.

A munkára egyből azt mondta a képviselője, hogy „na, az a valaki ott biztos nem érdekel”.
Rá se tudtuk beszélni. A célokhoz viszont nagyon vonzódott és a pénzhez is tudott kapcsolódni.

Kértem, hogy így 4-en kapcsolódjanak össze. Akkor sikerült megfogni a munka kezét, amikor a cél és a pénz már beállt a körbe. Még elkezdtek alkudozni. A fejüknél nem akartak, de csípő magasságban hajlandóak voltak összeérni. Bármit is jelentsen ez a szimbólum. Itt abbahagytuk a miniállítást.

6 nap múlva

“Képzeld már két interjúra is behívtak.
Az egyik nem nagyon tetszett, kicsit kínos. De szerencsére ott hirtelen befagyasztották a felvétel, úgyhogy azt megúsztam.”

9 nap múlva

Na, képzeld el, meg is van a csípőnél kapcsolódós munka! Tegnap voltam interjún és ma már hívtak is. Részmunkaidős, rugalmas, részben home office, kb. 20 órás asszisztensi meló. És olyan fizuval, amennyit máshol a teljes munkaidőért adnak. Angolul beszélős, intézkedős, nem egész nap a gép előtt ülős, … Néha vidékre kell mennem egy-egy kollégával tolmácsolni. Szóval, szerintem tökre nekem való lesz, és mellette tudok tanulni is meg még akár edzést is tarthatok. Pár nap múlva kezdek. Úgyhogy köszönöm a miniállítást!

14 nap múlva

“Idő közben még arra is rájöttem, hogy mi az, amihez tökre van kedvem, képességeim és tudásom is. Még a „rossz tulajdonságaimat”, amiket eddig meg akartam változtatni, azokat is tudom benne hasznosítani. És ezt szépen fel is tudom majd építeni a mostani munkám mellett.
Nagyjából asszem ennyi.”

Az előző rész.

————–

A villámállításról még itt is írok:


Villámállítás

 

Villámállítás

Villámállítás

Családállítás után, ha marad idő, a segítőket meg szoktam ajándékozni egy villámállítással. Illetve, ha valakiben még marad egy nagyon erős kérdés, akkor azt is megnézzük. Egy ilyen villámállítás valóban csak 2-3 perc.

Ha csak ránézünk

Az állításaimat úgy végzem, hogy felállítjuk a problémát. A mező megmutatja, merre keressük az elakadást. Egy témának sok gyökere lehet, de az egyiket, vagy amit aznap a mező megmutat, azon fogunk dolgozni. Amikor kirajzolódik az elakadás, akkor oldjuk a blokkot, rendezzük a helyzetet és egy új mintát hozunk létre. A régi minta szenvedést okoz vagy nem működik, ezért egy új mintát töltünk be a mezőbe.

Sokáig nem gondoltam, hogy ennél jóval kevesebb is eredményt ad. Már az is működik, ha csak ránézünk az elakadásra és nincs idő rendezni.

A családállításaimat úgy végzem, hogy felállítjuk a problémát. A mező megmutatja, merre keressük az elakadást. Egy témának sok gyökere lehet, de az egyiket, vagy amit aznap a mező megmutat, azon fogunk dolgozni. Amikor kirajzolódik az elakadás, akkor oldjuk a blokkot, rendezzük a helyzetet és egy új mintát hozunk létre. A régi minta szenvedést okoz vagy nem működik, ezért egy új mintát töltünk be a mezőbe.Bénulás

Az egyik villámállításnál Adri arra kért, hogy nézzünk meg egy közeli rokonát, aki egy fertőzés miatt lebénult. Én nem értettem, miért más bajával foglalkozunk, de neki ez volt a fontos. Nem variáltam. Felállítottam a beteget és a betegséget.

Mivel vakon szoktunk állítani, így senki nem tudta, mit vagy kit képvisel. A betegség egyből azt mondta: “- Olyan bénának érzem magam.”
Várt egy kicsit, majd így folytatta, “- de nekem itt nem sok keresnivalóm van.”
Megkérdeztem, hogy el tudna-e búcsúzni.
– Persze, minden további nélkül
– mondta és kihátrált.

Másnap Adri ezt írta:

Szia Ildi!
Fontosnak érzem, hogy írjak neked.
Akire tegnap a villámállítást csináltuk, heti 3x jár gyógytornára. Tegnap még csak 1-2 centire tudta megemelni a csípőjét, a mai tornán pedig egész magasra. Jó sokszor megismételték, a gyógytornász egész libabőrös lett. Hálás vagyok neked a lehetőségért, hogy erősítést kapott a hitünk! 🙏

 

29/11: az életed értékes – július feladata 2020-ban – plusz ajándékkal

Mi a sorstani feladat júliusban?

(Lejjebb vár téged egy ajándék!)

Minden évnek van egy kiemelt feladata.
Azon belül minden hónapnak van egy kiemelt feladata.

kiemelt feladata. Azon belül minden hónapnak van egy kiemelt feladata. 29/11 az életed értékes

Ha bővebben is érdekel:

AZ ÉV FELADATA:    2020       (22/4)
Vagyis: Leszámolni az önbecsapó mechanizmusokkal. Leszámolni a vakfoltokkal, bizonytalansággal, félelmekkel.
Erről itt írtam.

A hónap feladata:     29/11

2020. 07. = 20 + 2 + 7 = 29 = 2 + 9 =  11

A 11-es egy mesterszám.

A 11-es mesterszám az élet értékességéről szól. Már maga az, hogy élhetünk, egy nagyszerű lehetőség. Milyen szerencsések vagyunk, hogy van kezünk, lábunk. Hogy erre a földrészre (egyáltalán embernek) születtünk. Hogy van mit ennünk, szabadok vagyunk, fejleszthetjük magunkat.

Hogyan lehet tisztelni az életet?

  • Az élet továbbadásával.
  • A szülők tiszteletével, akitől az élet származik.
  • A saját élet tiszteletével, amit nem dobunk el. 
  • Foglalkozni az egészséggel, vagy mások egészségével.
  • Segítő tevékenységet végezni, akár hivatásként.
  • Megtanítani másokat az élet kezdeti felismeréseire.
  • Képviselni kisebbségeket, diszkrimináltakat, …
  • Tisztelni kell az anyaföldet, a származást, a származási országot.

Aki nem éli meg a mesterszámot:

  • Az kritizálja a szüleit, hogy azok mit csinálhattak volna másképp. Ilyenkor nem ismeri fel, hogy maga az élet az értékes, hogy az életet ő maga választotta és ez egy szüleitől kapott lehetőség. Mert ez a legtöbb, amit kaphatott.
  • Az sem mester, aki nem von le következtetéseket, nem ismeri fel az életet tanulságait.
  • Aki nem akar semmit sem kihozni magából,
  • nem akar házasodni, családot alapítani, segíteni, …

Az élet alapja a szeretet. Ezt kell felismerni, érzékelni, közvetíteni.

A két egyes kapcsolat az ég és föld között, mindkét területen tudni kell képviselni magát. A két pólusú világ erre ad lehetőséget. 1+1=2, tudni kell az intuíciót használni, együttműködni a világgal, részt venni benne. Bár nehéz, mégis hinni a megérzésekben. Akár utólag is észrevenni, hogy a korábbi ötletet, de jó lett volna megcsinálni, mert később jól jött volna.

Egy-két gyakorlati tanács
  • Vállalj valamiért felelősséget, csinálj meg valamit egyedül, önállóan.
  • Segítő, karitatív tevékenység.
  • Ne légy maximalista. Ha valami nem sikerült az nem kudarc.
  • vedd észre, hogy te akarsz küszködni. Az élet lehet sokkal könnyebb is.
  • Válts életmódot. Ha csak egy életterületen, akkor ott.
  • Elengedés gyakorlása.
    (Erre lesz egy remek programom augusztustól.)
  • Ez időszakban lehet olyan párt találni, aki szeret és tisztel.

 

————————————————-
Programajánló:

——————————————————————–

Ajáéndék kopogtató forgatókönyv

Napindító pozitív kopogtatás – az életed értékes

Minden reggel felkelés után végzed el az alábbi 1-2 perces gyakorlatot. Egyébként az egyik ÉFT-s csoportom írta, akik 29/11-es napon kezdtek. 🙂
Ha valamelyik mondat nem tetszik, hagyd ki, vagy találj helyette másikat.

  • Karate kézél:          A mai napon kapcsolatban vagyok a belső hangommal.
  • Szemöldök:            Tudatosan az életcélom felé haladok.
  • Szem mellett:        Napközben a lehető legtöbbször jelen vagyok.
  • Szem alatt:              Észreveszem, hogy minden értem történik azért, hogy felébredjek.
  • Orr alatt:                  Szeretem és tökéletesen elfogadom magam.
  • Száj alatt:                 Ma elhiszem, hogy megérdemlem a jó dolgokat.
  • Kulcscsont alatt:  Hajlandó vagyok beengedni az elismerést.
  • Csecsemőmirigy: Ma minden abban támogat, hogy időben ott legyek.
  • Ütögesd össze a
    csuklód vonalát:
    Elégedett vagyok az életemmel, a testemmel, a létezésemmel.
  • Fejtető:                    Az élet a barátom, mert szeretem és elfogadom magam.

 

Napindító pozitív kopogtatás - éft pontok
Kopogtasd a pontokat a testeden 2 ujjal, amíg a mondatokat mondod!

Más pozitív kopogtató forgatókönyvek itt találhatóak.

 


Programajánló

Spirituális nyár:

1. Még becsatlakozhatsz a szombatonkénti tarot tanfolyamba.

2.Integrált Családállítás és Lélekállítás
2020. július. 24. péntek 9:00

Elengedés esték:

„Fordítsd át a gondolataidat, ,,érzéseidet” – foglalkozássorozat.
Elengedés az ÉFT és Byron Katie 4 kérdés módszerének alkalmazásával
Kéthetente kedd esténként 6 alkalommal.
Kezdés: 2020. aug. 11. kedd

 

 

 

 

 

 

 

Alternatív lélekösvény – mi lenne, ha mást választottál volna?

Bevezető

Emlékeztek még a zseniális irodalmi kabaréra, a Ványadt bácsira?

"- Héj, ha ezt az én galambocskám, Galuska Galagonyovics megérhette volna!
- De nem érte meg Dadus!
- Hát ez az!"
Alternatív lélekösvény

Ha egymás utánkétszer találkozom valami hasonlóval, akkor a tanulói csoportban meg szoktam osztani, de úgy gondoltam, talán másokat is érdekel.

A balett táncos

Erzsi hetek óta felébredt hajnalban és egy pánikrohamhoz hasonló érzés kerítette hatalmába. Tudta, milyen az, mert az egyik barátnője ettől szenvedett. Erzsi erőteljes izgatottságot, félelemet érzett. Még épp elviselhető, de nem szűnik és mi lesz, ha rosszabbra fordul?
Beszélgetnünk kellet a karrierjéről. Valaha egy társulathoz tartozott és országosan is a legjobbak között szerepelt. Most már tudtam, honnan olyan ismerős a neve. Elmesélte, hogy kétszer is elbánt vele az élet. Egyszer – bár az eredményei megvoltak – mégsem ő mehetett egy turnéra. Aztán … Nem is kellett tovább mesélnie. Ezt a törést kellett átbeszélnünk.
Aztán kiteszteltem néhány fogalmat az ingás táblázatokból és egy halottról volt szó, meg az alternatív lélekösvényről. Hú, gondoltam, nem éppen ezzel a felütéssel szerettem volna kezdeni egy hatvanon túli hölgynél, aki soha nem foglalkozott spiritualitással és aki csak reggel tovább szeretett volna aludni, nyugodtan.

A rajza is ráerősített erre a vonalra, mert egy szereplő helyett kettőt rajzolt és valami égbe menetelt is láttam. Oké! Nem úszhatom meg, mélyebbre kell ásni.

—————

Ajánló:

A honlapomra a legtöbben úgy találnak rá, hogy az elengedés szóra keresnek rá.
Pedig nem csak az elengedés módszerével, hanem másképp is el lehet engedni.
Próbáld ki az ÉFT-t!

Vagy vasárnap a Lélekállítás módszerét!

————

Alternatív lélekösvény

Az alternatív lélekösvény nem egy elvont fogalom – neked is lehet ilyened. Olykor az Ingás Sorstisztításban vagy a családállításokon kijön.
Mi is ez? Képzeld el, hogy az életed egy pontján döntéshelyzetbe kerülsz. A vagy B? Melyiket válaszd? Aztán az A mellet teszed le a voksod, de a lelked egy kis része mégis B-be megy, mert oda vágyódik. Ezért létrehoz egy alternatív életet, ami hasonlít az eredetihez, de mégis egy másik útvonal. Akár a gráfok – utak és csomópontok. Elágaznak, visszatérnek.
A tisztítás során meg szoktuk számolni, hány ilyen elágazást nyitott meg a kliens, aztán visszahívjuk a lelket – vagy bármilyen elvándorolt részt -, hogy egyben haladjanak tovább.

Rövidre zárva, ott fiatalon a lelkének egy kis része úgy döntött, abbahagyja a táncot és saját üzletbe kezd. Egészen jól is ment neki. A nagyobbik (97%)-os része feldolgozta a mellőzöttséget és tovább vitte a táncos karriert. Még így is sok sikert elért. Bár a második, teljes elgáncsolásnál végleg otthagyta a művészi pályát. A mai napig tanít táncot, de a családi vállalkozása foglalja le igazán. Nem is megy rosszul.

A hajnali felébredéseket az alternatív lélekösvény útjára lépett része okozta, amely “meghalt”, vagy a közelébe jutott. Vagyis annak az életútnak most jött el a vége. Ha azon ment volna, mára mindent megtapasztalt volna, ami abban volt. Leginkább a hírnevet, elismertséget és pénzt. Ehhez képest teljesen más életet élt. Család és üzleti vállalkozás.

Alternatív lélekösvény.Mi is ez? Képzeld el, hogy az életed egy pontján döntéshelyzetbe kerülsz. A vagy B? Melyiket válaszd? Aztán az A mellet teszed le a voksod, de a lelked egy kis része mégis B-be megy, mert oda vágyódik. Ezért létrehoz egy alternatív életet, ami hasonlít az eredetihez, de mégis egy másik útvonal.
A megoldás

Az alternatív lélekrészt visszaintegráltuk, a tapasztalatokat beépítettük – és még egy-két apró trükköt is megcsináltuk, de azzal már tényleg nem untatok senkit.
A reggeli felébredésekre és félelmekre házi feladatot kapott. Egyrészt törölni kellett egy  gondolatot, és egy új hasznosabbat elhinni helyette. Illetve egy AFT formulát is kapott amelyet a felébredésekkor kell elvégeznie.

Ilyenkor a kórházi zárójelentések utolsó mondata szokott eszembe jutni, miszerint 
"tanácsokkal ellátva, gyógyultan otthonába távozott". :-)
A másik alternatív lélekösvény

Egy-két nappal később egy családállításon az egyik szereplő már az állítás első pillanatában lefeküdt a földre. Ez gyakran halálvágyat vagy halottat jelent. A férj ijedten nézett rám, hiszen a földön fekvő szereplő az ő feleségét képviselte. De hát nincs is neki semmi baja – mondta. Bevallom, kicsit én is megijedtem. Az állítás olykor olyan dolgokat is felfed, ami a fizikai világban még láthatatlan. Beállítottam egy “orvost”, de az orvos jelezte, hogy neki nincs itt semmi keresnivalója. (Ilyenkor fedetten állítunk, senki nem tudja, mi az ő szerepe, kit képvisel.)
Nem untatlak tovább, végül kiderült, hogy az illetőnek 20 évvel ezelőtt szintén volt egy elágazás az életében. A lelke megnyitott egy kisebb alternatív valóságot. Ha azon halad tovább, marad a régi kapcsolatában, akkor nagyon sikeres ám gyermektelen életet élt volna. Ám kb. eddigre ki is maxolta volna az életét. Ennyi lett volna. Körülbelül most halt volna meg.
Míg az újonnan választott élete igazi, klasszikus családi életet hozott, bár kevésbé nagyívűt. Egy kis trükkel visszahívtuk az elágazott részt és végre haladhattunk az eredetileg választott témával tovább.

 

———-

Ajánló:

 

 

Ami nincs benne a sorsodban

 

Napi Ildi: Pattintottak már le váratlanul?

Viszonylag rövid idő alatt három olyan esettel találkoztam, ahol közel azonos felismerés született. Gondoltam, csak elmesélem.
Az egyik hölgynél csak mellékesen jött föl a téma, végül ez a mellékesen felbukkanó információ mindent vitt.
Egy kardinális élethelyzeti elakadást szerettünk volna oldani, de össze-vissza válaszokat kaptunk. Végül ingázni kezdtem (Ingás Sorstisztítás) és nagy nehézségek árán kiteszteltem néhány fogalmat. A kliensnek eszébe jutott a szavakról egy régi szerelme – és beletrafált! Az a személy „beszélt bele” a munkába.

Mesélt erről a kapcsolatáról. Hihetetlenül hatottak egymásra, de néhány alkalom után a férfi sosem ért rá. Aztán hirtelen hűvössé vált. A nő még utoljára forszírozta volna a találkozót, de a férfi durván elutasította, még tán meg is vádolta valamivel. Ez olyan sokkszerűen hatott, hogy a nő többször nem is próbálkozott. Idővel elengedte a történetet. Évente egyszer még feldobott valamit a facebook, de mostanában még ilyen se történt.

Ingával rákérdeztem, vajon halott-e és egyértelmű igent kaptunk – bár nagyon nem szeretek ilyet csinálni. Rákerestünk a facebook-on, ott nem találtuk a férfit, bár régebben rajta volt. Persze ez még nem jelent semmit.
Beírtuk a Google-ba, hogy XY meghalt és erre feljött két bejegyzés. Pár évvel ezelőtt valaki gyertyát gyújtott érte, egy másik helyen fénykép is tartozott a hírhez. Most már biztosak voltunk benne, hogy vele beszélgetünk az ingán keresztül, ő nem engedi, hogy a nő problémáját oldjuk.

Ilyenkor legtöbbször a halottak szeretnének segítséget kérni az „átkeléshez”, mert a bardoban valahol megrekedtek. Erről hosszan tudnék íni, de erről majd egy másik alkalommal.

——————-
Ajánló:

  • ÉFT – a megváltozás módszere
    Foglalkozások Szegeden, Budapesten és online
    A szégyen, a bűntudat, a félelem, a harag, … elengedése.
    Szegeden 2020. jan. 13-tól – 9 este hetenként.
    Budapesten febr. 12-től.
  • Családállítás – Problémamegoldás a mező segítségével
    Szeged, 2019. dec. 9.

——————-

Beszélgetés a halottal – hagyatéki ügyek

Ez a férfi, Laci nem rekedt meg – bár ebben nem vagyok biztos -, nem magának kért segítséget, hanem a hátramaradt szeretteinek. Hát, az ügyfelem, nem volt valami nagyon elragadtatva attól, hogy az ő idejében, az ő pénzén egy régi „lepattintós csávó” hagyatéki ügyeit intézzük. De nem volt más választásunk, annyira nem engedett bennünket továbblépni. Így legalább 10 percet a családjával törődtünk. Eszünkbe se jutott felvenni velük a kapcsolatot, nem is tudtunk róluk semmit, de kértük a Felső Ént, hogy a család szerezze meg a rálátást azokra az információkra, amiket az elhunyt küldött. Kicsit törődnünk kellett az özvegy és a gyermek dolgaival, aztán haladtunk volna tovább. Kértük, hogy Laci vezetődjön el abba a tudat- és léttartományba, ahol lennie kell. De még legalább kétszer visszatüremkedett a munkába. Komoly erőfeszítéseket kellett tenni, hogy végre kizárjuk őt és végre a kliensem dolgával foglalkozzunk.

Végül azonban a kliens is kapott egy olyan információt, ami miatt neki is megérte ez a bajlódás a volt szerelmével. Választ kaptunk arra, miért „pattintotta le” olyan kurtán-furcsán, sőt durván annak idején. Laci elmondta, hogy a nőnek ebben az életében nem volt benne az özvegység a sorsában. Neki olyan nőt kellett elvennie, akinek ezt át kellett élnie.

A kliensem csak ült és alig tért magához. Így végre minden értelmet nyert.

Vannal olyan sorsok, amikhez nem csatlakozhatunk, mert az a sors összeegyeztethetetlen a mienkkel.

Később – egy héten belül – ketten is magyarázatot kaptak egy-egy hasonló esetükre és náluk is hasonló lehidalást váltott ki az információ. Egyszerűen mindenki tudta, hogy ez igaz.

Persze más esetekben más okokat is találhatunk. Lehet, hogy az egyik fél életében olyan történés várható – ez nem feltétlenül halál-, ami a partnerében nincs benne. Ez lehet betegség, nyeremény, külföld, … bármi.

Számomra 2 nagy tanulsága van az esetnek:
  • Olyan sorsok nem köthetők össze, ahol az egyik emberrel történtek egyértelműen nincsenek benne a másik ember sorsában.
  • Illetve, olykor hatalmas megnyugvást biztosít, ha egy addig értelmetlen történetre végre magyarázatot kapunk. Szinte a magyarázattól spontán létrejön az elengedés.

 

———————————————————-

Bárcsak megnyugvást találnának a kétségbeesettek és megvigasztalódnának a gyászolók!”

———————————————————–

Egy kis vidámság a sok komolyság után:

Egyszer Popper Péter tollából olvastam a következőt.
Az írás címe: Hogyan öljük meg magunkat?

Részlet:
A tisztességes öngyilkos nem végrendelkezik. Nincs komikusabb annál, mint amikor egy ember az örökkévalóság kapujából visszafordulva, még gyorsan polgári jogi ügyeket bonyolít. Ne röhögtessük már ki magunkat.”


Ajánló:

Egy kollégámat ajánlom.
Az egyik kedvenc módszeremet tanítja 2020. januárban  Szegeden.
Enneagram Odrobina Mártival.

Részlet a leírásból:

A tanfolyam tematikája:
Minden ember a leszületéskor maga választja az adottságait, képességeit, terhelhetőségét, ami az élete során az első hét évben törvényszerűen megkérdőjeleződik.

Történik valami, ami arra készteti a kisgyermeket, hogy védekezzen. Különben kiesik a család rendszeréből, vagy akár az élet rendszeréből.

Ez a védekező technika elkíséri az egész életében, mert senki nem tájékoztatja arról felnőtt korában, hogy már nincs szükség védekezésre.

Ez rengeteg problémát okoz, félreértéseket, sors elakadást, Látszólag indokolatlan konfliktushelyzeteket a szeretteinkkel, válást …
Ha megérted a saját és a szeretteid védekező technikáját, akkor kezelni tudod az adott reakcióit. Ez hatalmas segítség ahhoz hogy a szeretet újból áramolni tudjon.

 

2019-ben védett faj a férfi

 

Napi Ildi: Az év védett faja – a férfi
Bevezető – mit jelent 2019?

Az idén jobban kell vigyázni a férfiakra. Úgy kell rájuk tekinteni mint egy veszélyeztetett fajra. Mondom miért.

Ez egy hatásvadász, marketinges felütés, de most használtam, mert érdemes felkapni a fejünket és komolyan venni.

Az Életforgatókönyv szerint számolom az emberek és évek küldetésszámát. Eszerint az idei év egy 30-as esztendő. Minden évnek van kiemelt témája. 2019-nek is.
2019 = 20 + 1 + 9 = 30
2019= 30/3
3: a hármas a tanulásról, fejlődésről és a bölcsebbé válásról szól.

0: a nulla a mindent vagy semmit száma. Jó értelemben a teljességet, a mindent, problémaként a hiányt képviseli.

A forgatókönyvi szakaszokban az első szám inkább a nőkre vonatkozik, a második a férfiakra. A nők így az idén a 3-ast kapták feladatul, a férfiak a 0-t.

2019-ben a férfiak egy komoly útelágazáshoz érkeztek. Fejlődnek vagy meghalnak. Ijesztő, de van megoldás.
Nemrég évezredet váltottunk

Úgy érzem, a nők kevésbé vannak bajban, mert sokan ráhangolódtak az “idők szavára”. 1000 évig 1-gyel kezdődtek az évszámok, ami jól leírta a kemény, férfias világot. Az énközpontúság és az önérvényesítés hajtotta előre az emberiséget.
2000 óta a 2-es a vezérmotívum, ami az együttműködésről, a ráció helyett az intuícióról szól. Az előző évezredben még a spiritualitás is a hatalomszerzés egyik eszköze volt. A 2-es összhangban áll a női nemmel, így a nők 2000-2999-ig helyzeti előnyt élveznek.

Bizonyára észrevetted, hogy önismereti tanfolyamokon, jóga órákon, előadásokon, elvonulásokon, terápián 90%-ban nők vesznek részt. Saját maguk megismerése, fejlesztése valahogy nekik fontosabb.

Mivel 2019 egy 30-as év a nőkre a 3-as vonatkozik, a férfiakra 0.

Miért vannak veszélyben a férfiak?

Azért, mert ez az év számonkéri tőlük, vajon hogy állnak a saját történetükkel.

  • Akarnak-e fejlődni?
  • Az önismeret fontos-e számukra?
  • Szeretnének-e kihozni valamit az életükből?
  • Van-e jövőképük, valami ami lelkesíti őket?
  • Szoktak-e számot vetni az eddigi életükkel?
  • El szoktak-e gondolkozni az életük alakulásán, és ha nem tetszik, átértékeltek-e bármit is?
  • A megszerzett tapasztalatokat bölcsességgé tudják-e formálni?
  • Képesek-e megbocsájtani, elengedni, felülemelkedni?
  • – …

estig tudnám sorolni.

A következmények

Mivel a férfiak számára ez egy számonkérő év, így a vizsgát sikeresen le is lehet tenni, de meg is lehet bukni. Az élet iskolájában – ha valaki végképp fejlődésképtelen – a végleges bukás a halál. A halál  – vagy ahogy én szeretem hívni, a nagy átváltozás – nem büntetés, csak nem érdemes tovább húzni azzal az időt, ha látszik, hogy nem fog változás történni. Alapos újratervezés után új szerepben, új körülmények között, hátha jobban sikerül majd.

Az Életforgatókönyv szerint 2019. 30-as év, amelyben a 0 jelzi a férfiak feladatát.
Üzenet a kétségbeesett nőknek

Ha megijedtél, mert a te párod, apukád, szeretted nem fejlődik, azért ne ess kétségbe. Nem csak tanfolyamokon, családállításokon lehet bölcsebbé válni. Valamennyien kölcsönösen hatunk egymásra.

  • Pusztán a hozzáállásunk, a létezésünk, ahogy élünk, inspiráló lehet a másik ember számára. Például amikot te el tudtad képzelni, hogy másképp is lehet csinálni és sikerült.
  • Ha elmesélsz egy esetet, az nyomot hagy.
  • Változást indíthatsz el, ha csak beszélgetsz valakivel és nagyra értékeled a képességeit vagy azokat az adottságait, amiket ő nem vett észre.
  • Még az is lehet, hogy megkérdezi, szerinted min kéne változtatni, merre induljon.

A család- és lélekállítás remek lehetőség rátekinteni egy elakadásra.
Téged mi tart távol attól, hogy változzon az életed?
Legközelebb 2019. aug 24. szombat Szeged 9:30

————————————–
Ajánló:

1. Család- és LélekállításSzeged
2019. augusztus 24. szombat 9:30

2.Ingás Sorstisztítás Update
Csak tanfolyamot végzetteknek!
2019. szept. 14.

3. Ingás Sorstisztítás tanfolyam
Szegeden és online is szombatonként.
2019. szept. 21.

 

Kapcsolódó írásaim:

 

"Hozzon a mi életünk jó gyümölcsöt!
Bárcsak javunkra szolgálna, hogy embernek születtünk!
Bárcsak képesek lennénk mind, Magasztosnak lányai, fiai a tökéletes munkálkodásra,együttérzésből a világ iránt,istenek, emberek javára, üdvére!"

 

 

 

Mari visszatalál Lacihoz – és önmagához

Napi Ildi: A szenvedést okozó gondolatok nem igazak

 

Marika és Laci a negyvenes éveik közepén jöttek össze. Mindketten elváltak és egy-egy gyereket neveltek. Hosszú idő után végre összeköltöztek. Bár Marika már régóta erre az együttélésre vágyott, most mégis az összeomlás szélén érezte magát.

A szenvedés ott kezdődik, ha elhiszed a gondolatot, hogy bárkinek is szeretnie kellene téged.”
Byron Katie

Marika: Lacinak nem kéne engem megbántania.

Úgy érzem, mások fontosabbak, mint én. Például a fia, meg akik folyton felhívják.

Én: Milyen érzés ez?

Marika: Ez olyan megalázó.

Én: Mire lenne szükséged ahhoz, hogy jobban érezd magad?

Marika: Arra, hogy velem legyen. Ne dolgozzon annyit.

Én: Mit tanácsolnál neki?

Marika: Szerintem tudnia kéne, hogy mi a fontosabb. Nem a barátai és a megrendelői.

Én: Milyen embernek látod őt ilyenkor?

Marika: Tiszteletlennek és bántónak.

Én: Mit szeretnél mindenképp elkerülni a kettőtök kapcsolatában?

Marika: Hát azt, hogy veszekedjünk, meg hogy elveszítsem őt.

——-

Szeretetnyelvek

Kopogtattunk egy kicsit. Ezzel csökkentettük a feszültséget és némileg fellazítottuk a gondolatokat.

Marika a hosszú telefonálásokról mesélt. Lacinak gyakran csörög a mobilja, aztán felveszi és elmerül a beszélgetésben, pedig Marika vele szeretne lenni. Azt szeretné, ha Lacirá figyelne. És ez nem csak egy átlagos napon, hanem hétvégéken, vendégségben, vagy a közös utazásokon is előfordul. Ezt már nem bírja elviselni.

Beszélgettünk a szeretetnyelvekről. Laci szívességekkel fejezi ki a szeretettét. Elintéz dolgokat, lenyírja a füvet, stb. De Marika azt szeretné, ha Laci inkább időt töltene vele és beszélgetnének. Ebből máris tudható, hogy Marika szeretetnyelve a minőségi idő. Laci akkor érezné szerteve magát, ha együtt melóznának, hasznoskodnának otthon, Marika pedig, ha több időt töltenének együtt valódi egymásra figyeléssel.

Bár Marika megértette a szeretetnyelvek fontosságát, kinek mit kéne adnia a másiknak és ők mennyire elbeszélnek egymás mellett, de ez nem érintette meg nagyon. Már nagyon elmerült a fájdalmas gondolataiban, ezért nem kerülhettük el a kopogtatást. Az ÉFT kopogtatás több, mint egy egyszerű beszélgetés. A gondolatokhoz kapcsolódó energiát és érzést is oldjuk, így akár végleg megszabadulhatunk egy zavaró gondolattól.

Ki tette ezt veled?

Tehát a fenti panaszok minden mondatára kopogtattunk, miközben egyszer csak megkérdeztem tőle:

Hol érezted ugyanezt? Ki csinálta veled ugyanezt?Nem értette. Vele soha senki nem bánt így. Ilyenkor érdemes másképp feltenni a kérdést.

  • Mit jelent számodra, ha Lacinak más a fontos?
  • Olyan, mintha cserbenhagyna.
  • Ki hagyott téged cserben?
  • Az anyukám.
  • Mi történt vele?
  • Még kicsi voltam, amikor öngyilkos lett.

Erre elsírta magát, úgyhogy itt elidőztünk és erre kopogtattunk, hogy csökkentsük a fájdalom intenzitását. Majd arra kopogtattunk, hogy amikor Laci nem vele foglalkozik, amikor mással telefonál, ő azzá a kislánnyá válik, akit cserbenhagyott az anyukája.

Ezzel kezdtünk foglalkozni.

Az 1. megfordítás

Igaz-e, hogy cserbenhagyott az anyukád?

– Igen, mindig is ezt éreztem. Már épp egyenesbe jött volna a családunk a sok nehéz év után, amikor az árvíz félig tönkretette a majdnem kész házunkat. Már csak olyan kevés kellett volna. És akkor történt.

Kopogtatás közben felismerte az édesanyja fáradtságát, aki annyi évig túlfeszítette magát. Amikor az árvízzel megint messzebb tolódott a határidő, hogy végre pihenhessen, akkor összeomlott és kilépett.

Marika felismerte, hogy az édesanyja milyen sok éven át figyelembe vette őt. Hány évig dolgozott magát megfeszítve keményen. Végül valóban magára gondolt. Azt választotta, amit megoldásnak talált. Kopogtatással nyomatékosítottuk, bevittük a sejtes memóriába is, miszerint az anyukájának igen is fontos volt, évekig figyelembe vette őt. Erre emlékezzen. Illetve tudatosuljon benne, hogy az emberek olykor önmagukat választják. Főleg amikor már nagy a stressz, amikor nagyon elfáradtak az élettől.

Megértette, hogy akárcsak Laci és akárcsak az anyukája, ő is rengeteget dolgozik. Sokszor már nem is a pénzért, hanem az ügyfelei megelégedéséért. De amikor Lacira néz, akkor tudatosan és tudattalanul is átfut rajta, hogy a megfeszített életbe bele is lehet halni. Ő pedig éppen ezt szeretné elkerülni. Végre a szerelmével élhet, akin közben látja a kimerültséget. Ezt a gondolatot is oldottuk.
Marika magában is felismerte a munkamániát, de elismerte a fejlődését is. Manapság egyre többet mond nemet, egyre többször képes leállni, hogy a kislányával lehessen. Erre nagyobb szüksége van Zsófinak, mint pénzre és ajándékokra. Így fakadt a felismerés által a régi tragédiából valami jó. Nem megtagadta a szülői mintát, hanem tudatosan megpróbálta átalakítani.

Marika azt szerette volna, ha Laci jobban szereti őt. Végül rájött, hogy ez az ő dolga. ÉFT kopogtatás és Byron Katie típusú terápia.
A jó kapcsolathoz elég egy ember, aki tisztában van önmagával.”
Byron Katie
2. megfordítás

Végül újra átolvastuk az eredeti Lacis gondolatokat és megpróbáltunk igazabb mondatokat összehozni. Nagyon furcsának találta őket. Ezért kellett közben kopogtatni, hogy mélyebbre menjen, vagy egyáltalán be tudja fogadni az új gondolkodásmódot.

Lacinak nem kéne bántania engem.

(Ez nem lehet igaz, mert senki nem bánthat engem, ez ugyanis az én dolgom és a gondolataimmal teszem).

Amikor Laci telefonál, nem kéne azokkal a szörnyű gondolatokkal bántanom magam,
miszerint nem vagyok fontos,
vagy rám kellene figyelnie,
vagy Laci nem szeret engem, …

—————————————

3. megfordítás

Arra van szükségem, hogy Laci ne dolgozzon annyit.

– Milyen megfordításokat találsz, amit igaznak is érzel?

Nekem is szükségem van arra, hogy sokat dolgozzak. Olyankor hasznosnak és érdemesnek érzem magam.

– Nincs szükségem arra, hogy Laci kevesebbet dolgozzon. Ehelyett inkább azt a gondolatot kéne elengednem, hogy ebbe bele fog halni és elveszítem őt.

– Lacinak nincs szüksége arra, hogy kevesebbet dolgozzon. Mert ha arra lenne szüksége, már régen azt csinálná. Valamire ez még jó neki.

– Lacinak van arra szüksége, hogy én kevesebbet dolgozzak. Hát, ebben is lehet valami, mert akkor ő férfiasabbnak érezné magát. Van köztünk valami verseny szellem, hogy ki bírja jobban, vagy ki terhelte meg magát jobban. Ez olyan röhejes, de tényleg ezt csináljuk. Mint valami virtus.

– És Lacinak még azért is lenne jó, ha kevesebbet dolgoznék, mert lazább és kipihentebb lennék. Talán vele is jobban bánnék, ha az idegrendszerem és a testem megnyugodna.

– És lenne időd gyönyörködni benne, ahogy dolgozik. Csak néznéd a te Lacidat szerelmesen, ahogy értetek szorgoskodik – bizalomban, hogy mindezt túléli.

—————————————

4. megfordítás

Lacinak tudnia kéne, mi a fontosabb.

Valójában Laci tudja, hogy neki mi a fontos. A munka, a gyereke, a megrendelői, …

– Nekem kéne tudnom, hogy mi a fontos számomra. Nekem is ugyanolyan fontos a munka, a gyerek, a vendégeim a szalonban. De nekem a minőségi idő is nagyon fontos. Lehet, hogy ezt csupán Lacitól nem kapom meg soha. Ezt nem tudhatom, mert ennek azért még adnék némi esélyt. Akár lehetnének barátaim is, akikkel beszélgetek.

De majd egyszer – ha esetleg ezt soha nem kaphatom meg tőle, és ez annyira fontos lesz nekem – még eldönthetem, hogy Laci így, ebben a formában kell-e nekem.

—————————————

5. megfordítás

Lacinak tudnia kéne, hogy nekem mi a fontos.

Szerintem még nem érti, hogy én úgy érzem, cserbenhagyott és nem szeret, amikor nem foglalkozik velem. Még nem tudja, mennyire fontos ez nekem. Talán jobban el kéne ezt mondanom neki.

– Nekem kell tudnom, hogy Lacinak mi a fontos.
Hát, igen. Én is figyelembe vehetném, hogy mennyire szeret telefonálni.
Értékelhetném, amikor szívességet tesz nekem.
És talán, ha ki szeretném mutatni a szeretetemet, akkor nekem is tennem kéne érte. Olykor hagyhatnám telefonálni. De ezt ki kell hangsúlyoznom neki. Tudnia kell, hogy számomra ez nem természetes, de az ő kedvéért szeretetből megteszem.

————————————–

6. megfordítás

– Laci tiszteletlen és bántó.

– Hol voltál ebben a történetben te tiszteletlen és bántó?

– Egyrészt nem voltak szép gondolataim Laciról és a fiáról, amikor haragudtam rá. Ezzel leginkább magamat bántottam, mert nekem fájt.
– Aztán nem tiszteltem Lacit, amikor követelőztem vele és nem akartam, hogy többet foglalkozzon a fiával, mint velem. Ebben a történetben eléggé magammal voltam elfoglalva. Azt akartam, és egy kicsit még most is azt akarom, hogy Laci változzon meg, legyen olyan, mint az a kép, amit a fejemben összeraktam róla.

– És magaddal hol voltál ebben a történetben tiszteletlen?

– Végül magammal is tiszteletlenül bántam. Ha belegondolok, mennyire igyekeztem jó képet vágni hozzá és lazának látszani, amikor tánc közben csörgött a telefonja, ő meg felvette és otthagyott a parketten. Pedig ez rosszul esett. Nem tiszteltem meg magam azzal, hogy kiálljak magamért.

Végül Marika két házi feladatot is kapott Ezek két olyan korlátozó hiedelmet töröl ki a tudatalattijából, amely a probléma hátterében húzódik meg.

————————————–

Ha te is elakadtál egy témában jelentkezz be személyes konzultációra.

 

Bárcsak békére találnánk tudatunk valódi természetének világosságában!”
—————
Ajánló:

1. Család- és LélekállításSzeged
2019. augusztus 24. szombat 9:30

2.Ingás Sorstisztítás Update
Csak tanfolyamot végzetteknek!
2019. szept. 14.

3. Ingás Sorstisztítás tanfolyam
Szegeden és online is szombatonként.
2019. szept. 21.

Eredet – olykor muszáj tudni, honnan jöttünk

 

Napi Ildi: Eredet

Több dolgok vannak földön és égen,
Horatio, mintsem bölcselmetek
Álmodni képes.”
(Shakespeare - Hamlet)

A most következő dolgok vagy így vannak, vagy nem.
Viszont segítettek. És szerintem ez a lényeg.

Én olyan valóság elképzeléssel dolgozom, ahol minden létesülésünk egyszerre történik. Már sokszor éltünk és fogunk élni. A létesülés szó sokkal kifejezőbb, mert a fizikai test választása és az emberi létforma is csak egy a sok lehetőség közül. Sok dimenzióban, olykor testben, olykor test nélkül, számos módon szerzünk magunkról tapasztalatot.

Eredet: honnan jöttünk. Olykor muszáj tudnunk. Egy olyan életének az intenzív lenyomatát működtette, ahol nem a Föld nevű bolygón élt.

Most, aki ezt olvassa, nagy valószínűséggel az emberi létformát preferálja. 🙂
Nagy valószínűséggel már volt is ember és még lesz is jó párszor. Hihetetlen hasznos és informatív létforma emberként élni. Ez a korlátozott tudati és fizikai létesülés nagyon izgalmas számunkra és teljesen bele is feledkezünk.
Sőt, még azt is hisszük, hogy nagyon fejlettek vagyunk és a teremtés csúcsán helyezkedünk el. Szerintem ez nincs így. De ennek ellenére kár lenne kihagyni az emberi létformát.

Ha nem megyünk nagyon messzire és maradunk a 3D-s valóságnál, akkor is léteznek olyan intelligens életformák, amelyet kipróbálhatunk.

Mielőtt  a Föld nevű bolygóra jött

Egyszer egy olyan hölggyel találkoztam, aki ugyan egy problémával keresett meg, de sokkal messzebb vezetett a történet. Ránéztünk az ügyre, amivel jött. Feltártuk, megértettük, korrekciót és házi feladatot is kapott, … majd kértem, hogy ugyan ellenőrizzük még le kártyával is. Biztos, ami biztos. Akár annyiban is hagyhattam volna, de a lapokat nézve, felmerült bennem egy kérdés és ki is mondtam.
– Ha nem vagyok indiszkrét, mit mesélnél el a szexuális életedről– kérdeztem tőle.
Hát, mióta egyedülálló vagyok ismét, azóta 2-3-4 férfi van az életemben. Mindegyik tud egymásról, mindegyiktől mást kapok, és azóta nem igyekszem választani. Úgy tűnik senkit nem sértek vele. De sokszor azt érzem, én nem vagyok normális.

Mivel még maradt egy kis időnk, ráteszteltem és azt találtam kérdezni tőle, hogy nem szokott neked honvágyad lenni? A kérdést egyáltalán nem tudta értelmezni, de elkezdett folyni a könnye. Úgy gondoltam, néhány részlettel kell szolgálnom számára, így tovább teszteltem. A hitrendszer táblázat és a Tarot kártya is sugallt dolgokat.

Egy olyan életének az intenzív lenyomatát működtette, ahol nem a Föld nevű bolygón élt. Egy sokkal “marsikusabb”, szexuálisabb, kevésbé érzelmi alapú társadalomban. Azon a helyen teljesen természetes a szexualitás. Az élet hétköznapi része – annyira, akár az evés, ivás, …
Ellenben a földi élettel, ahol ehhez sok korlát, szabály, hitrendszer, bűntudat, … kapcsolódik.
Nem kutakodtunk tovább. Minden, amit mondtam, teljesen természetes volt számára. Be is tudta fogadni és meg is nyugodott. Itt akár meg is állhattunk volna, de én mégis adtam egy átprogramozó feladatot, amely segít ezen a bolygón, itt és most jelen lennie – ha már úgyis itt van – és elhalványítani az ottani létezéshez való vonzalmát.

Ma már több ötletem is lenne, mit lehetne ezzel kezdeni, de akkor ott, abban a 10 percben ennyire futotta.

Búcsúzóul visszafordult és annyit mondott: olyan jó érzés tudni, hogy normális vagyok.

—————
Ajánló:

1. Család- és Lélekállítás Szeged
2019. június 15. szombat 9:30

2. Ingás Sorstisztítás Update
Csak tanfolyamot végzetteknek!
2019. szept. 14.

3. Ingás Sorstisztítás tanfolyam
Szegeden és online is szombatonként.
2019. szept. 21.

—————
Könyvajánló:

Jane Roberts – Szeth megszólal (letölthető)
Jane Roberts – Szeth könyve
Michael Newton – Lelkünk útja

—————
Honlapajánló:

Maga a valóság

—————
A folytatásban:
  • Suttogó hangok
  • Emlékezni a más életekre
  • A többi élet is most van és a hat a jelenlegire
  • A lélek ereje és hite

Arcátültetés – családállítás Hollywoodban

 

Napi Ildi: Arcátültetés

Gyakran nem tudom elfelejteni a munkámat és “szakmai szemmel” nézem a tv-t.

Szerintem akkor ütős egy film, amikor a néző a zsigereiben érzi, hogy valami igaz megoldás született.
A minap a Doktor Murphy című sorozatból néztem meg egy részt, ahol egy tökéletes család- és lélek állítást láthattunk.

Két fiatal lány sorsa találkozott.
Az egyik lány még régebben valami otthoni balesetet szenvedett. El se tudtam volna képzelni ilyen roncsolódást, ha nem látom a filmen. Ez a szimpatikus lány még ilyen körülmények között is megőrizte vidám és nyitott természetét,  mégis mindenki az arcát látta és nem őt magát. Már sok műtétet végeztek rajta, mégis hihetetlenül torz és ijesztő látványt nyújtott.

A másik lányt egy autóbaleset után hozták be. Az édesanyjával utazott, amikor egy kamionsofőr elaludt és karamboloztak. Az anya karcolásokkal megúszta, de a lánya súlyosan sérült. Az orvosok rövid ideig próbálkoztak megmenteni, de hamar beállt az agyhalál. Élő halottá vált, akit a gépek tartanak életben. A csavar az a történetben, amikor az orvosok nem a szerveit kérték az anyától, hanem az arcát.
Az anya alig kapott levegőt, annyira sokkolódott. Azt még el tudta volna képzelni, ha a lánya szerveit átültetik egy másik emberbe – na de az arcát odaadni! Később találkozott a liftben a torz arcú lánnyal. Tolószékben tolták, ijesztő volt, amint egy fémszerkezet tartja össze az arcát volt, miközben vidáman csevegett. Az élmény hatására az anya felajánlotta a lánya arcát.

Arcátültetés. Egy film akkor jó, ha érezzük, valami elrendeződött. A legutóbbi Doctor Murphy-ben egy tökéletes család- és lélekállítást láttunk. Szinte minden film családállítós.
Családállítás a kórházban

Alig hihető számomra, hogy egy arcot át lehet ültetni – ez is megérne egy külön filmet. De ezen túlmenően volt két sokkal érdekesebb rész, ami tulajdonképpen egy-egy család- és lélekállítás a kórházban.

Az anya saját magát hibáztatta a baleset miatt. Mi lett volna, ha máskor indulnak, ha más irányba mennek, …? Ezt a bűntudatot senki nem értheti – kivéve a lány édesapja. Az apa elmesélte, mennyire figyelmetlenül viselkedett és a kislány kezében elsült a fegyver, amivel meglőtte magát. Az anyának erre volt szüksége. Ez a férfi már érthette az ő fájdalmát.

És még mindig nem tartunk a lényegnél.
Később, amikor a műtétre tolták az agyhalott lányt – akiről majd leveszik az arcát és lekapcsolják a gépekről – akkor történt az igazi katarzis. Amikor az anya, a lány és a stáb a ráfordult a műtőhöz vezető folyosóra, hihetetlen látvány tárult eléjük. A folyosó két oldalán 30-40 ember sorakozott fel, az osztály dolgozói. A sorfallal a tiszteletüket fejezték ki az áldozatért, amit a “halott” lány az élőért tesz. Szinte elállt a lélegzet. A dolgozólk által kifejezett tisztelet állította helyre az egyensúlyt az áldozatot hozó és az ajándékot megkapó lány között. Így már az anyja is el tudta engedni a lányát.

Amikor megértették a fájdalmát és tisztelték a lánya áldozatát, a lelkek békére leltek. Nem bírtam ki könnyek nélkül.

Tisztelni az áldozatot

A család- és lélekállítások során az egyik leggyakoribb elakadás, amikor nincs tiszteletben tartva valakinek az áldozata. Legkönnyebb azon a példán keresztül megérteni, amikor valaki hazajön a háborúból. Mondjuk sokakat meg kellett ölnie, ahhoz, hogy életben maradjon. Mégis az életben maradt gyakran nem tud mit kezdeni magával, csak vegetál. A környezete pedig nem érti, miért nem örül, miért nem veti bele magát az életbe. De ő nem tud mit kezdeni a lehetőséggel – mindaddig míg meg nem hajol az elesettek előtt és meg nem köszöni nekik a sorstani áldozatot. Hálásnak kell lenni azért, hogy ők meghaltak azért, hogy ő hazajöhessen. A lélek szintjén másképp zajlanak a dolgok, mint a tudatos hétköznapokban.

Ugyanez történik egy abortusz esetén is. Ha a szülő megköszöni a gyermeke áldozatát, miszerint az nem született meg, és így az élete szabadabb vagy kényelmesebb lehetett, akkor a lelkek megnyugszanak, az élők pedig rendben folyhatják az életüket.

A film legvégén a donor lány anyukája még egy fénykép albumot is ad az arcátültetéses lánynak, amivel emlékezteti őt az adományozó lányra. Búcsúként pedig egy puszit ad az arcára.

És ez csak egy doktoros sorozat egyetlen epizódja.
Azt nem is említettem, hogy a mellékszál eseményei szintén családállítósak. De az már egy másik történet.

A lélek ismeri a rendet és vágyik rá

Hollywoodban sokszor készülnek olyan filmek, amikben tudatosan vagy tudattalanul, de tökéletes érzékkel rendezik el a sorsokat. A nézőben a film végre nyugalom árad szét, mert a Rend, a lelkek rendje helyreállt. Valahol mindőnkben – a forgatókönyvírókban is – el van rejtve az a szabályzat, amely az életet működteti és amelyet betartva boldogok lehetünk.

Életünk rendezetlenségeit Ingás Sortitás és Lélekállítással
vagy hagyományos Család- és Lélekállítással is rendezhetjük.

 

“Bárcsak mentesülnénk a szenvedéstől és a szenvedés okaitól!”

——-
Ajánló:

Legközelebbi Család- és Lélekállítás:
Szeged, 2019. június 15. szombat 9:30

70 / 267 0679

 

15 petesejt – a meg nem született gyerekek

Napi Ildi: Kamilla gyermekei

15 petesejt

Elviselhetetlen fájdalom

Egy Amerikában élő magyar hölgy keresett meg. Évek óta hihetetlen fájdalmat visel el. Mind orvosi, mind alternatív módszerekkel próbálkozott, de csak olykor és kis mértékben enyhültek a tünetek. Tulajdonképpen a probléma helye és a fájdalom oka sem derült ki, hol a petefészekre, hol a gerincre gyanakodtak. Ezért a találomra végzett kezelések egy része inkább ártott, mint használt.

Milli – Kamillát így becézték – azért könyörgött, hogy vegye egyszer valaki komolyan. Bárcsak mások is éreznék, amit ő! Mintha lándzsákkal nyársalnák fel. Bárcsak elhinnék a hihetetlen fájdalomrohamokat neki. Ehelyett a pszichiátriára akarták utalni, mert ez az ok nélküli szenvedés gyanússá vált.

Tarot kártya

Én gyakran használom a tarot kártyát, hogy beindítsa a gondolataimat. Nehézség oldalon egy durva kardok lap szerepelt, tele zuhanással, elitéltetődéssel, szenvedéssel. Ez jelezte a probléma gyökerét.
Majd jött az egyik legszebb érzelmi lap, ahol egy király és egy királynő épp ünnepel, jól élnek, még a szökőkútból is bor folyik.  – Csak épp nincs gyerekük – jegyeztem meg. De ezt most miért is mondom – bukott ki belőlem, majd elhessentettem a gondolatot és továbbléptem.
Aztán ismét egy könnyed lap következett, ahol a szereplők a kertben üldögélnek, borozgatnak, verseket olvasnak – vagyis élvezik az életet.

Ez így elsőre nem sokat segített. Bár a pokoli kardok hangulat és az életörömmel átitatott lapok közötti kontraszton elidőztem, de nem tudtam vele mit kezdeni.

Kamilla gyermekei

Ingás Sorstisztítással nyomoztunk az időben az események után. Kamilla gyerekeit kellett számba venni. De jóval többet mutatott az inga, mint amennyiről tudtam. Végül is van még egy, ha úgy vesszük – jegyezte meg Milli Elmesélte, hogy ő tizen évvel ezelőtt petesejtet adományozott egy nőnek, akinek nem lehetett gyereke másképpen. A kis fiú egészségesen megszületett, de később a szülő anya megváltoztatta az eredeti megállapodást és Milli nem láthatta a gyermeket. Én itt majdnem leakadtam, mert már ez a helyzet is sok családtörténeti elakadást okozhat az érintettnek, de mégsem erre kellett fókuszálnunk. A Felső Én szerint a fájdalom nem emiatt a rendezetlenség miatt keletkezett.

Ekkor jutott Milli eszébe, hogy tulajdonképpen 15 petesejtet vettek le akkor tőle.
És vajon mi lett a nem megtermékenyített petesejtekkel?
Azt nem tudta.
Nekünk viszont ki kellett nyomoznunk. A teszt szerint 15 petesejt helyett 16-ot vettek le. Egyet beültettek, egy „selejtesnek” bizonyult és a többivel valami más történt. A feltárás szerint kísérleteztek velük. Persze csak olyat tudtam kérdezni, amiről volt valami fogalmam. Tehát nem biztos a kísérletezés, de valami hasonló történt. A szúrás, fagyasztás, és egyéb beavatkozások történtek.

Az át nem kelt lelkek. A 15 petesejt fájdalmát élte át az asszony éveken keresztül.

A petesejt tudata és a családi lelkiismeret

Mivel minden, ami a világunkat alkotja, tudattal rendelkezik. A petesejtek is. Sőt, élnek és tartoznak valahová. A 15 megtermékenyített petesejtre úgy kell gondolnunk, mint meg nem született gyermekekre. A rendezést is ez alapján végeztük.
Milli elbúcsúzott tőlük. Elmondta nekik, hogy sajnálja, ami történt. Eddig nem látta őket és a szenvedésüket sem, de most már látja őket és ezentúl mindig lesz hely a szívében számukra. Ők is a családhoz tartoznak. Sőt a helyüket is meghatároztuk a gyerekek között, hogy végre mindenki a megfelelő helyen legyen a családban. Hiszen mindenki csak a saját helyén és saját szerepében élhet jól. Így meghatároztuk az élő gyerekek sorrendjét és a  meg nem születettekkel együtti sorrendet.

—————–

Ajánló:

——————

Az át nem kelt lelkek

Végül a teljes rendezéshez az át nem kelt lelkeket is megsegítettük és kértük, hogy a megfelelő helyre vezetődjenek el. Ezt vizuálisan is megjelenítettük.

Az ember nem csak biológiai lény. Lelki és tudati lény is. Ezért az orvosi beavatkozásoknál ezt a körülményt is érdemes figyelembe venni. Sőt, akár egy szervdonációnál is gondolni kell a szervek tudatára, valamint az adományozók tudatára, lelkére, sorsára és meghozott áldozatára.

Bár Hellingertől, a családállítás atyjától többször hallottam ellenezni a szervadományozást, én mégis másképp gondolom*. Nem vagyok híve a dogmatikus gondolkodásnak – minden eset egyedi. De belegondoltam, vajon én mit tennék, ha egy szerettemnek vagy nekem egy szervre lenne szükségem. Vajon akkor is ellenezném? Végül arra jutottam – és a számtalan eset ezt bizonyítja, amivel találkoztam -, hogy nem a szervadományozással van a baj, hanem az abból fakadó energetikai, lelkiismereti, tudati rendezetlenségekkel. Így minden donáció esetén – legyen az bármilyen szerv: vese, szív, petesejt, … – keressünk olyan hozzáértőt, aki az orvosi, biológiai rendbetétel után a többi aspektust is elrendezi. Csakhogy REND legyen!

Bárcsak minden lény békére találna!”

*Semmiképp nem szeretném B. Hellingert dogmatikusnak bélyegezni. Ő az, aki bármikor hajlandó felülírni egy szabályt: „Úgy van, ahogy mondtam, vagy másképp.”

Utószó

Néhány nap eltelte után rákérdeztem Kamillánál, hogy áll a fájdalommal. Elmesélte, hogy a szúrásos fájdalmak enyhültek, jobban is alszik. A kiselejtezett petesejtnek pedig az Anna nevet adta a szépemlékű szegedi Anna-kút emlékére.

Még lehet, hogy érdemes az eset szereplőivel, a testben tárolt emlékekkel, lenyomatokkal foglalkozni, a kialakult fájdalomviselkedést korrigálni. Korrekciókra, hozzáállás megváltoztató gyakorlatokra még szükség lehet.

 

Hasonló írások a témában:

Akinek mennie kell, menjen – az át nem kelt lélek
A porszívózó szellem
Ha nem születik gyermek
Várakozó lélek behívása – babaváró kopogtatás

 

 

Akinek mennie kell, menjen – az át nem kelt lélek

 

A rángatózó kisfiú

Sok éve egy nagypapa az unokáját hozta el hozzám. Lacika a vállát rángatta és gyakran kellemetlen hangokat adott ki. Amikor feszültebb vagy fáradtabb volt, a tünetei erősödtek. A Tourette-szindróma jutott az eszembe, de nem szeretek diagnosztizálni.

Nem értettem, miért a nagypapa hozta el hozzám a gyereket, de elmesélte, hogy Lacika apukája két évvel azelőtt hosszú betegségben meghalt.  Az édesanyjának pedig már elege van az egész helyzetből, dühös a gyerekre, a rángatózásra, az egész helyzetre. Tehetetlen és nem hisz sem az orvosokban, sem a pszichológusokban, sem az alternatív módszerekben.

A nagypapa hosszú ideig hordta pszichológushoz Lacikát, de a terápia ez esetben nem segített. A pszichológus széttárta a karját és végül hozzám küldte el őket – próbálják meg ezt is. Hátha, ki tudja.

————-

Ajánló:

————-

Kiürítettem a fejemből az össze elképzelésemet és elvárásomat, hogy mi állhat a háttérben és a szokásaimnak megfelelően kezdtem hozzá a munkához. Mivel a nagypapa is ott ült velünk, nemcsak a kisfiúval rajzoltattam, hanem vele is. Amíg rajzoltak, addig elkészítettem a család kronobiológiai képletét, kiszámoltam a küldetésszámokat. De teljesen felesleges erőfeszítésnek bizonyult. Ugyanis amikor megláttam a rajzokat, nem maradt szemernyi kétség sem, mi húzódik meg az ügy mögött.

Két teljesen egyforma rajz

A legmegdöbbentőbbnek nem a rajzok tartalma, hanem a teljes egyezősége bizonyult. Még sosem láttam két teljesen egyforma rajzot – ráadásul egy időben, egy helyen. Mindketten egy férfival való sorsösszefonódást jelenítettek meg, fűszerezve dühvel és szeretettel.

A biztonság kedvéért ráteszteltem, de szemernyi kétségem sem maradt. Az évekkel ezelőtt meghalt édesapa még mindig nem kelt át. A lélek megrekedt és azon keresztül próbált szólni, aki a legfogékonyabbnak bizonyult, Lacikán keresztül.

 

A köztes létben megrekedt lélek sok galibát okozhat. Beleszólhat az itt maradtak életébe. Közölni akar valamit, vagy segíteni. De a létezésben mindennek megvan a rendje.
A köztes létben megrekedt lélek
Miért reked meg a lélek a köztes létben?

A rendezetlen körülmények között meghalt emberek lelke nagyon gyakran megreked a köztes létben. Ennek számos oka lehet.

  • Még nem készültek a halálra.
  • Öngyilkosságot követtek el.
  • Alkohol, drog vagy fájdalomcsillapító hatása alatt álltak a halálukkor.
  • Maradtak rendezetlen ügyeik.
  • Valaki még nem készült fel arra, hogy elengedje őket.
  • Nem készültek a halálra, kerülték a témát,
  • abortált vagy elvetélt magzatok,

Persze akadnak még más lehetőségek is. A kisfiú esetében az anya dühös volt, mert szerinte igazságtalanul keveset élt. Egy kicsit tisztítottam a lélek dolgain és tudatosságán, segítőt hívtam hozzá és elvezettettem oda, ahol dolga van, ahová mennie kell. Minderre engedélyt kértünk persze, de a legfontosabb engedélyként a kisfiú állapota szolgált. Hiszen az ő életét befolyásolta az anya lelkének tudatállapota. Számomra a legnagyobb felhatalmazás az élők kérése, akiknek az életét befolyásolják a holtak.

Lacika még kapott házifeladatot, hogy le tudjon szokni a tüneteiről. Ebben a nagypapa segítségét kértem, aki meg is ígérte, hogy együtt végzik el a gyakorlatokat.

 

A probléma másik gyökere

A házi feladat lejárta után a nagypapa felhívott és kétségbeesve panaszkodott, mert a tünetek nem csökkentek, hanem talán még erősödtek is. Egyszerűen nem hittem el, pedig ez történt. Ráteszteltem a problémára és akkor értettem meg, hogy bár mindent jól csináltam, mégsem vettem figyelembe egy másik aspektust: a nagypapát.

Gyanúsnak kellett volna lenni, amikor a tanárokról beszélt. Ugyanis az osztályfőnök a nagypapának panaszkodott, hogy ez a rángatózás teljesen kiborítja őt is és az osztálytársakat is. Olyan részletesen beszélt a nagyapa a szégyenéről, a tehetetlenségéről, hogy akár már ebből sejthettem volna, miről van szó.

A nagyapa annyira szeretett volna megoldást, annyira szerette volna, ha mindenki szereti, ha nem zavar senkit, ha meg tud felelni Lacika tanítónénijének. Erre adtam neki egy tudatalatti átprogramozó gyakorlatot, amit becsülettel el is végzett.


És ekkor bekövetkezett a „gyógyulás”!

Nagyon finoman még érzékelhetők a tünetek, amit akár lehet kezelni is, de akár együtt is lehet élni vele és hamarosan teljesen el fognak kopni.

Mióta meghallottam a hírt, gyakran eszembe jut és boldog vagyok.

————-
Ajánló:

————-

A tudatos felkészülés a halálra a buddhizmusban alaptétel.
Az tudatos álmodás is segíthet erre felkészülni. Remek könyv a témában.

 

 

Túlsúly – a szenvedést okozó gondolatok kikopogtatása

 

Napi Ildi: Kopogtassuk ki a túlsúlyos gondolatokat!

————–
Integrált Család- és Lélekállítás
2019. febr, 16. Szombat, Szeged

Kronobiológia önismereti tanfolyam ápr. 2-től
—————-

A cikk előző része.

 

A túlsúly sok fájdalmas és súlyos gondolattal jár együtt. Ezt ÉFT kopogtatás segítségével el is felejthetjük.

1. KOPOGTATÁS:

“Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.”

Karate kézél: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok, mégis szeretem és elfogadom magam, bármit is érzek.

Karate kézél: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok, mégis szeretem és elfogadom magam, bármit is érzek.

Karate kézél: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok, mégis szeretem és elfogadom magam, bármit is érzek.

Szemöldök kezdete: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Szem külső: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Szem alatt: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Orr alatt: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Száj alatt: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Kulcscsont alatt: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Mellkascsont: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Csukló: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.

 

Most figyeld meg az érzést körülötted vagy benned.
Ne siess, érzékelj!
Egy nagy levegővel fújd ki hosszan!

 

ÉFT kopogtatási pontok

Szemöldök kezdete: Elengedem ezt az érzést, hadd menjen.
Szem külső: Hagyom, hadd menjen.
Szem alatt: Most azt választom, nem vagyok azonos a dühvel.
Orr alatt: Most azt választom, nem vagyok azonos az szomorúsággal.
Száj alatt: Most azt választom, nem vagyok azonos a testemmel.
Kulcscsont alatt: Nem vagyok azonos a testemmel.
Mellkascsont: Úgy döntöttem csak figyelem ezt a testet.
Csukló: Úgy döntöttem érdekes, amit látok. Pusztán csak érdekes. Érdekes vagyok.

 

 

 

 


 

2. KOPOGTATÁS:

Karate kézél: Bár nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről, mégis szeretem és elfogadom magam, mert most ezt tudom tenni.

Karate kézél: Bár nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről, mégis szeretem és elfogadom magam.

Karate kézél: Bár nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről, ezt most megbocsájtom magamnak.

Szemöldök kezdete: Nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről.
Szem külső: Elítélem a testemet.
Szem alatt: Nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről.
Orr alatt: A gondolataimmal fájdalmat okozok magammal.
Száj alatt: Nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről.
Kulcscsont alatt: Súlyos, kövér gondolataim vannak a testemről.
Mellkascsont: Nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről.
Csukló: Elítélem azt, amit látok.

Ha gondolod, ismételd meg a kopogtatást többször is, addig amíg már nem is fontosak ezek a mondatok.

Szemöldök kezdete:    Most azt választom, megbocsájtok magamnak.
Szem külső:    Most azt választom, elengedek egy-két gondolatot.
Szem alatt:    Vajon ki lennék ezek nélkül a gondolatok nélkül?
Orr alatt:    Vajon hogy érezném magam ezen gondolatok nélkül?
Száj alatt:    Vajon mi változna, ha szeretném a testem?
Kulcscsont alatt:    Vajon mi kéne ehhez?
Mellkascsont:   Most szebb gondolatokat választok.
Csukló:    Most hagyom, hadd menjenek ezek a gondolatok.

 

—————–

3. KOPOGTATÁS:

Karate kézél:    Bár nem érzem magam jól a bőrömben, mégis szeretem és elfogadom magam ezzel együtt.

Karate kézél:   Bár nem érzem magam vonzónak, könnyednek, mégis szeretem és elfogadom magam ezzel együtt.

Karate kézél:     Bár szégyellem magam, mégis megpróbálom szeretni magam ezzel együtt.

Szemöldök kezdete: Nem érzem magam jól a bőrömben.
Szem külső: Nem érzem magam vonzónak.
Szem alatt: Nem érzem magam könnyednek.
Orr alatt: Szégyellem magam.
Száj alatt: Nem érzem magam jól a bőrömben.
Kulcscsont alatt: Nem érzem magam vonzónak.
Mellkascsont: Nem érzem magam könnyednek.
Csukló: Szégyellem magam.

Szemöldök kezdete: Nem érzem magam jól a gondolataimtól.
Szem külső: Rájöttem, hogy a testemről szóló gondolatoktól nem érzem jól magam.
Szem alatt: Nem érzem magam vonzónak.
Orr alatt: Lehet, hogy mások vonzónak találnak, de én nem tartom magam vonzónak.
Száj alatt: Olyan gondolataim vannak a testről, ami miatt szégyellem magam.
Kulcscsont alatt: Súlyos, nehéz gondolataim vannak a testemről.
Mellkascsont: Szörnyű gondolataim vannak.
Csukló: Ezek csak gondolatok.

Szemöldök kezdete: Most könnyed gondolatokat választok.
Szem külső: Észreveszem a gondolataimat.
Szem alatt: Elengedem az ítéleteimet magamról.
Orr alatt: Elengedem mások ítéleteit rólam.
Száj alatt: Mi lenne, ha kedvesebb lennék magamhoz?
Kulcscsont alatt: Vajon hogy érezném magam?

—————-

4. KOPOGTATÁS:

Karate kézél: Nem merek másokhoz közeledni, mert azt gondolom, csúnyának vagy taszítónak találnak, mégis szeretem és elfogadom magam.

Karate kézél: Nem merek másokhoz közeledni, mert szégyellem magam, mégis szeretem és elfogadom magam.

Karate kézél: Nem merek másokhoz közeledni, mert azt gondolom, hogy megvetnek, mégis szeretem és elfogadom magam.

Szemöldök:    Nem merek másokhoz közeledni, mert azt gondolom, csúnyának vagy taszítónak találnak.
Szem külső:    Távol tartom magam másoktól, mert szégyellem a testem.
Szem alatt:    A gondolataim csúnyák és taszítóak.
Orr alatt:    Az a csúnya és taszító, amiket magamról gondolok.
Száj alatt:    Szégyellem a testem és ezzel távol tartom magamat a többiektől.
Kulcscsont alatt:    Azt akarom, hogy szeressenek, de én nem szeretem magam.
Mellkascsont:    Nem merek másokhoz közeledni, mert azt gondolom, csúnyának vagy taszítónak találnak
Csukló:    Pedig én tartom magam csúnyának és taszítónak. Azt gondolom, hogy ők azt gondolják …

 

A cikk előző része.

————–

Integrált Család- és Lélekállítás
2019. febr, 16. Szombat, Szeged

Kronobiológia önismereti tanfolyam ápr. 2-től

—————-

 

LINK: Gyűlölöm a kövér testemet
Byron Katie youtube videója

 

 

Árnyékmunka 1. – Mi az árnyék?

 

Napi Ildi: Árnyékmunka – rejtett potenciálod feltárása

Ma idegen tollakkal fogok ékeskedni.
Az elmúlt időszakban az önmunka során előkerült az ÁRNYÉK témája. Skorpió aszcendenssel ez egy természetes téma. A Skorpió érdekeltségű ember szeret mélyre menni, titkos, okkult dolgokkal foglalkozni. A legjobb, ha ez lesz a hobbija vagy a munkája.

Ennek feltárása során utamba kerültek Charlie Morley könyvei, melyek tovább inspiráltak:

Az árnyék az a részünk, amit szeretnénk elrejteni mások elől. Tudjuk, hogy ott van, de vagy elfojtjuk, vagy elnyomjuk, vagy tagadjuk.
Mindenkinek van olyan része, amit nem akar látni. Legszívesebben eldugná mindenki elől. Az árnyék felfedezése arannyá válik életünkben.
Mi is az árnyék?

A pszichológia sokat foglalkozik ezzel, nem is célom, hogy átfogóan ismertessem. Csak annyit beszélünk róla, amennyi a mai gyakorlathoz szükséges.

Az árnyék az a részünk, amit szeretnénk elrejteni mások elől. Tudjuk, hogy ott van, de

  • vagy elfojtjuk,
  • vagy elnyomjuk,
  • vagy tagadjuk.

Pedig ha tudnád, mennyi energiát tudna adni neked! De csak ha be tudod integrálni az életedbe, ha nem nyomod el, nem fojtod vagy tagadod el. Sok munka ám ez a takargatás.

Mindenkinek van árnyéka. Legtöbbször

  • valami szégyenletesnek tartott tulajdonság (pl. szexuális hajlam, falánkság, fukarság, …),
  • vagy félünk tőle és nem merünk szembenézni vele,
  • vagy elítéljük és emiatt elkülönülünk azoktól, akiken észrevesszük a saját árnyékunkat.

Az árnyék a sötét oldalunk, de abban az értelemben, hogy nem látjuk, mert nem esik rá fény. Nincs vele semmi baj, csak úgy érezzük, hogy nem összeegyeztethető azzal a képpel, amit magunkról alkottunk.

Kétféle árnyék létezik

  • – a pozitív árnyék
  • – és a negatív.

A pozitív árnyék

Ez a benned szunnyadó lehetőség és tehetség. Csodaszép, mégis elrejted. Nehogy túl nagy legyél, vagy meg kelljen ezzel a kihívással birkózni. Vegyünk egy példát. Mondjuk Józsika egy bányászvárosban lakik. Egyszer csak rájön, hogy ő remek táncos és imád táncolni és titokban balettozni kezd. Hát, nem a legjobb helyszínt választotta Józsika az inkarnálódáshoz. A város férfijai dolgoznak, esznek és kocsmáznak, kész, vége. A tánc “buzis”, lányos, beteg. Naná, hogy Józsika takargatni fogja a szülei és a bányászok előtt ezt a tehetségét.
Az eset megtörtént írországban és egy remek angol film lett belőle: Billy Elliot

Neked is van ilyened és rá is fogunk jönni, hogy mi.

A negatív árnyék

Ez a bennünk szunnyadó sötét oldal. Egy rossz jellemvonás, egy káros tulajdonság. Persze ez nem igaz. Ez a részünk is erőt és szépséget hordoz. Ez az árnyék sem rossz, csak még nem integráltuk.

Sztori

Valahol olvastam, hogy egyszer egy anyuka elvitte a kisfiát pszichológushoz. A tanárok és a szomszédok is panaszkodtak rá, mert állandóan kukkoláson kapták. Elsősorban a női mellek érdekelték a fiúcskát. A pszichológus azt a frappáns tanácsot adta az anyának, hogy vegyen a fiának egy fényképezőgépet és taníttassa ki a fotós mesterségre. … Később ebből a fiúból lett a Playboy magazin legsikeresebb fotósa. Végül a szenvedélyéért nem megbüntették, hanem jól megfizették.

Remélem, végre szeretnéd te is feltárni a benned szunnyadó árnyékot. Ez nem könnyű, ezért adok hozzá némi segítséget.

A folytatásban

2. rész:   A következő részben egy gyakorlatot mutatok, hogyan tárd fel a pozitív árnyékodat.

3. rész:   Azután pedig a negatív árnyékot fedezzük fel.

Cikk a témában: Rólad mesél, milyennek érzékeled a világot – A kómás lány

——————————–

Ajánló:

Család- és Lélekállítás

  • 2018. dec. 14. péntek 14-20:30
  • 2019. jan. 19. szombat 9:30

Tarot továbbképzés – 1 alkalom

  • 2018. dec. 18. 17:00 Szeged és online

Szilveszteri “jóslás” Szegeden

  • 2018. dec. 29. Szegeden
  • 2018. dec. 28. Skype

Rajzelemzés tanfolyam – problémafeltárás és önismeret

  • 2019. jan. 12. és 20. Szeged és online

Ingás Sorstisztítás és Lélekállítás tanfolyam

  • 2019. febr. 5-től

———————————-

Rajzelemzés – George Clooney ült előttem és meglepődtem, mit rajzolt

 

Napi Ildi: George Clooney ült előttem

Ha valakivel először találkozom a munkám során, a legtöbb esetben rajztesztet  végeztetek vele (rajzelemzés). Még skype-on is rajzoltatok – hacsak megoldható.

Miután gyakran szabadkoznak az emberek a rajztudásuk miatt, ki kellett találnom egy stresszoldó mondatot: “óvodás szintű rajz bőven elég lesz, és 2 percnél többet ne szánj rá”. Ez mindig működik. Hirtelen belevetik magukat a rajzolásba és tökéletesen megmutatkozik

  • az aznapi téma
  • a probléma oka
  • vagy a rejtett okok.

———————————–

Rajzelemző tanfolyam indul.
2018. dec. 1-től Szeged

———————————–

Rajzelemzés - rajzteszt: önismeretet és módszer. A rajzelemzés megtanulható Hajdú Ildikónál.

Rajzolás közben egy kicsit összeszokunk, egymásra hangolódunk, nekem pedig van időm elkészíteni az illető kronobiológiai képletét, kiszámolni a küldetésszámát. Tehát az első 2 percben már rengeteget tudok a velem szemben ülőről és a problémájáról is.

A rajzra pillantva olykor csak egy kérdést teszek fel:

Hány abortuszod volt?
– Ki az a másik férfi az életedben?
– Szoktál-e elvágyódni az életből?
– Van-e veseköved?
– Ugye már nem izgalmas számodra a párod?
– Miért haragszol az anyukádra?
– Miért nem akarod, hogy megközelítsenek?
– Mióta nincs szex közöttetek?
– …

Ezek hasznos és hatásos felütések!

George Clooney (-ra hasonlított)

Legutóbb egy nagyon helyes férfi jelentkezett be. Magas, jóképű, sármos, jó humorral megfűszerezve. És még okos is volt. Hihetelenül sok energiát mutatott a kronó képlete – minden szinten. A küldetésszáma is a 40-esekből került ki.
Ehhez képest rajzolt egy olyan szerencsétlen, rejtőzködő, megrekedt rajzot, ahol az életútját is mesterségesen elzárta egy frappáns vonással.
Pusztán a rajz és az adottságai ellentmondására alapoztuk az oldást. Két hét múlva újra bejelentkezett, hogy folytatni akarja a munkát. Mivel ezalatt annyira fölpörögtek az események, annyira megváltozott körülötte minden, hogy közölte, nem hagyná most abba. Kiderült, hogy a kapott házi feladatokat is nagyon precízen, komolyan véve elvégezte.

Rajzelemzés - a megoldás benned van. Rajzold le!

Hihetetlennek tűnik, de olykor egy befolyásos vezető, egy látszólag irigylésre méltó ember meglepően pici, “beteg”, problémás rajzot tud összehozni.
A rajz a valóságot mutatja meg.
Azonban ez sokszor nem azt jelenti, hogy ennyire nagy a baj az életében. De a témáját illetően valóban ekkora a baj.

Végül terápiás céllal el szoktam készíttetni a rajzokat újra, persze a problémás részeket átalakítva. Ez is lehet házi feladat. Ugyanis a rajz visszahat a rajzoló valóságára. Az eredeti rajz egy kódolt hibaüzenet volt, a jobb rajz pedig az új program, amit az illető rendszere ezentúl futtatni fog.

——————————–

Ajánló:

Család- és Lélekállítás

  • 2018. nov. 16. péntek 15:30 (még 2 segítői hely van)
  • 2018. dec. 14. péntek 14-20:30
  • 2019. jan. 19. szombat 9:30

Tarot továbbképzés – 1 alkalom

  • 2018. nov. 29. 17:00 Szeged és online

Rajzelemzés tanfolyam – problémafeltárás és önismeret

  • 2018. dec. 1-2. Szeged és online

Betegségek és tudatállapotok korrekciója tanfolyam

  • 2018. dec. 5-től szerda esténként

Szilveszteri “jóslás” Szegeden

  • 2018. dec. 29. Szegeden
  • 2018. dec. 28. Skype

———————————-

 

 

 

Megbocsátás önmagunknak

Napi Ildi: A megbocsáthatatlanról

Egyszer egy helyes fiatal férfi járt nálam.
Már 4 éve együtt élt a barátnőjével. Szerették egymást, együtt képzelték el a jövőt. A férfi úgy döntött, még az esküvő előtt megnézi, mit tehet egy fel-felbukkanó, zavaró problémával.

Kapcsolatuk során, amikor nehezebben mentek a dolgok, mindig ugyanazon vesztek össze. Újra és újra ugyanott lyukadtak ki. A lány felemlegette a fiú egy régebbi boltlását.

Hogy is történt?

Három évvel korábban elmentek egy házibuliba. A lány korán hazaindult a másnapi munkája miatt. A fiú még maradt. Aztán beszélgetett egy „csajjal”, táncoltak és volt valami a levegőben. Később a fiú hazabotorkált és hajnalban a telefonjára kapott pár érdeklődő sms-t. Ezek az sms-ek verték ki a biztosítékot a barátnőnél. Azóta is felemlegetődnek. Bár klasszikus megcsalás nem történt, az ügyön nem tudtak túllépni.

Megbocsátás önmagunknak

Az analógiás lélekállítást javasolta az izomteszt.
A fiú elképzelte a kitesztelt kort, helyszínt, szereplőket és élethelyzetet. Aztán tovább kellett vinnie a történetet és a megoldást is ki kellett volna találnia. A történet meghökkentően durva volt.

Ez a felütés: Egy egykori részeges, molesztáló édesapát idős korában meglátogatnak a gyermekei. A már felnőtt gyerekeket lesújtja az apa nyomora, depressziója, elhanyagoltsága. Aztán nekiláttak tüzet rakni, majd összehoztak valami egyszerű meleg ebédet. Néhány szó hangzik csak el. A fiú és a lány megbocsátanak, valamit magasabb szintről néznek. Végül már ők vigasztalják a megzuhant öreget, de semmi nem segít. Ő továbbra is magába roskadt és depresszív.

A történetet – bármilyen találékonyan is próbálkoztam – nem tudtuk továbblendíteni. Pedig a képzelet mozijában bármi lehetséges lenne. Azonban itt beragadtunk.

Végül rájöttem, hogy épp ez a beragadás a válasz a fiatal pár problémájára. Beszélgetés közben kiderült, hogy a fiú hitrendszere szerint vannak megbocsájthatatlan vétkek. A lány csak ezzel szembesítette. Erre az elakadására kapott oldást és házi feladatot.

Később összeházasodtak és a hírek szerint boldogan élnek …

Az a megoldás, hogy nincs megoldás

Az eset felismerést hozott számomra. Néha az a megoldás, hogy nem találunk megoldást. Ez maga az ok. Az elakadást éppen a feloldás képtelensége okozta.

Szerencsére a jobb agyféltekénkben minden megtalálható. Csak sajnos egyben, struktúra nélkül, akár egy álomban. Kellenek hozzá módszerek, hogy az információt előbányásszuk és megváltoztassuk. De azért nem lehetetlen.
A képáramoltatás, a családállítás, az analógiás állítás, a rajzteszt, … mind ilyen módszerek.

A megoldásban az is segített, hogy ismertem a férfi krnobiológiai adottságait. Fizikailag flegmatikus. A flegmatikus jobban ragaszhodik az elveihez és elképzeléseihez. Nehezebben gyógyul, nehezebben enged, nehezebben változik. Olykor ez erény, máskor akadály.

Mindez meg is tanulható.
Ha valami elakadásod van, kérj segítséget. (Bejelentkezés – 70/ 2670679)

————–

Mit tanulhatsz legközelebb?
  1. Önismeret a kronobiológia módszerével.
    2018. okt. 02.
    Szegeden és online
  2. Problémafeltárás rajzelemzéssel.
    2018. dec. 1. és 8.

————–

 

Bárcsak felismernénk a tudatunk valódi természetét és békére lelnénk!”

 

Könyvajánló: A Beszélgetések Istennel című könyv 2. kötete sokat foglalkozik a témával. Isten Hitleren keresztül illusztrálja a jó-rossz, bűn és bűnhődés témáját. Csak rugalmas elméknek javaslom.

A test beszél (2.) – rángatózás

 

A test beszél (2.) – rángatózás

3 eset:

Testünk minden megnyilvánulása valamit szeretne velünk közölni.
Nagyon szerencsés az, aki eleinte csak apró jeleket kap.

A minap három érdekes esettel is találkoztam egy nap alatt és ezt jelnek vettem, így elmesélem.

Legutóbb a depresszióval foglalkoztunk.

kontrollálni az érzéseket

Az önkéntelen rángatózó szájszöglet esete is rendkívül izgalmasnak bizonyult.
Egy felelősségteljes munkakörben dolgozó férfi jött el hozzám. A rajza egyből kijelölte az irányt. Nagyon letisztult, rendezett rajzot láttam. Szinte már sterilnek hatott. Viszont a kép elemei két részre oszlottak. Az egyik oldalon az ösztönös, a másik oldalon a praktikus dolgok helyezkedtek el.

Megtudtam, hogy néhány évvel ezelőtt megcsalta a felesége és meghalt az üzlettársa is. Mindkettő olyan mértékben sokkolta, hogy félretette az érzelmeit és kötelességből csinálta tovább a dolgát. Megpróbált túljutni a megcsaláson és a veszteségen, de láthatóan ez nem sikerült. Csupán túlélésre játszott és ebben segített az ösztönök kizárása valamint a kontrollált élet.

Megértettük a teste üzenetét. Egy ideig jó megoldás lehet az érzelmek kizárása, a kontrollált élet, de ez csak ideig tartható fenn. Előbb-utóbb a szellem (a lélek) ki akar szabadulni a palackból. Most még csak apró jeleket küld, de nem érdemes megvárni, vajon milyen találékony megoldást talál a test vagy a sors, hogy a férfi szembe nézzen a sérüléseivel és feldolgozza őket.

De még visszább is kellett menni a férfi szüleihez, akik azt sulykolták neki, hogy nem lehet boldog. Haragudtak rá, ha jól érezte magát. A szülők ráhányták az egész elhibázott életük keserűségét. Körülbelül 40 éven keresztül. Még ma is megfeddik, ha egy kicsit ellazul és vesz egy új inget magának. Már ő is úgy érzi, nincs is joga jól lenni.

Elengedés

Mivel elementáris erővel törtek elő az érzelmek a feltárás során, egyből az ÉFT és az elengedés módszerével csillapítottuk az emlékeket. Töröltük a hiedelmet, miszerint nincs joga boldognak lenni. Az emlékekkel, fájdalommal a testből is feljöttek az érzések. Az egész mellkasa, torka, hasa jelezte a sok traumát, keserűséget, tehetetlenséget.
Volt min dolgozni. És még van is min. De elindult a folyamat.

A rángatózó száj csak jelezte, hogy nem lehet féken tartani azt, aminek ki kell jönnie.

 

—————-
Ajánló:

Az augusztus 25-én induló Életforgatókönyv 2 hét csúszással kezdődik, mert több jelentkező még nyaralni fog.
Tehát 2018. szept. 8-án kezdünk.
Online is részt lehet venni.

Játékterápia
Szegeden
2018. aug. 21. kedd 15:00

Tarot kártya tanfolyam
Szegeden és online
2018. szept. 5-től.

Családállítás
Szeged
2018. szept. 15., okt. 13.

Problémafeltárás a rajzteszt segítségével tanfolyam októberben.


 

Bárcsak mentesek lennénk a szenvedéstől és a szenvedés okaitól!”

 

 

 

Újabb 3 tanulság a munkám során

 

Napi Ildi:    Újabb 3 tanulság a munkám során

Előző cikkeim a témában:
Bevezető – ki is hagyhatod

Egyszer valaki azt tanácsolta, hogy ne írjak a hibáimról, mert ilyenkor azt közlöm a világgal, hogy baj van velem. Azonban én másképp működök. A hibáim felvállalása nekem inkább azt eredményezte, hogy a klienseim ugyanígy cselekednek, amikor találkozunk. Már a legelején egyből belevágnak a problémájuk közepébe és nem kell felesleges bizalomépítő köröket futnunk.

A hírleveleim nem csak marketing célt szolgálnak, hanem egyfajta képet is mutatnak rólam, hogy azok csatlakozhassanak hozzám, akiknek erre az emberre van szüksége. Ne pedig egy ügyesen felépített brand-hez jöjjenek.

Bár talán a nyitottság is lehet brand.

Ma először a tandíjról, részletfizetésről lesz szó.

———-
Ajánló:

Családállítás
Önismereti Játékterápia
Életforgatókönyv tanfolyam
Tarot tanfolyamom
Kronobiológia tanfolyam

————–

Újabb 3 felismerés a munkám során. Azokat a tanulságokat osztom meg, melyek a tanácsadói munkám során tapasztaltam meg.
Ma már másképp csinálnám, de akkor így tudtam.

Hogyan változott a hozzáállásom?

1. Tanulópénz

Egyszer egy nehéz helyzetben lévő hölgy részletfizetést kért. Az aktuális párja számára szintén. Semmi gond, bevált gyakorlat.

A hölgy az ÉFT tanfolyam ideje alatt ki is fizette a tandíjat.
A barátja az 5. alkalom után azt mondta, hogy ő nem jön többé. Semmi gond, van ilyen. De én kértem, hogy fizesse ki a tandíjat, mert ez a szabály a részletfizetésekkel kapcsolatban. Én azt az áldozatot hozom, hogy megengedem a részletfizetést – amivel mindig van intézni való –, de azt már nem tudom figyelembe venni, ha valaki közben meggondolja magát vagy megváltozik az élethelyzete.
Végül a férfi végig kijárta a tanfolyamot, de később azért nem fizetett mert sosem szokta használni a tanultakat. Ettől a magyarázattól leesett az állam.
Ez épp olyan, mintha én azért nem fizetném ki az új autómat, mert nem használom és a garázsban áll.

Ez a tandíj az én tanulópénzem volt.

Nagyon-nagyon sok cifra helyzetet mesélhetnék. Némelyiknek ma sincs vége.

Régebben lehetett részletekben fizetni, ma már nem. Egyszerűen azért, mert nincs kedvem részletek intézgetéséhez, levelezgetésekhez, … Ezért azt szoktam javasolni, hogy várjuk ki, amíg összegyűlik a tandíj. Nem sietünk sehová.

Ez az, ami számomra célra vezető. Néhányan sose fogják kifizetni a tandíjat, mert valamilyen változás következett be az életükben. Betegek lettek, a gyerekük lett beteg, nem tudták eladni az ingatlanjukat, elvesztették a munkájukat. A legváltozatosabb dolgok történtek. És így én is beszálltam a költségekbe.

Van, aki nem válaszol a leveleimre, és van olyan is aki pontosan 25 részletben fogja kifizetni. Ez az én fejlődéstörténetem a tandíjat illetően. És még az is lehet, hogy meggondolom egyszer magam.

 

2. Feleségnek ingyen

Egyszer egy férfi jelentkezett a tarot tanfolyamomra, azzal a kéréssel, hogy a felesége hadd jöjjön ingyen, mivel épp aznap van a feleség születésnapja és ez milyen szép gesztus lenne tőlem.

Úgy éreztem – mivel egyikőjüket sem ismertem – hogy ez nem az én történetem. És egyszerűen csak az érzésre figyeltem. Akár meg is engedhettem volna, de elutasítottam a kérést.

Van egy jó módszerem az ilyen esetekre. Behelyettesítem magamat a fogorvosom szerepével és megkérdezem magamtól, hogy vajon szoktak-e ilyet kérni az emberek a fogorvosuktól. Kedves Doktor úr! Mivel ma van a feleségem születésnapja, megtenné, hogy az ő fogát ma ingyen tömi be?

Ez nem egy helyes vagy helytelen döntés.
Ha aznap, amikor a férfi írt nekem, a nagylelkűséget szerettem volna átélni, akkor akár meg is engedhettem volna az ingyenességet. De akkor épp nem ezt választottam.

3. Házhoz menni

– Lehet-e a kliens lakásán dolgozni?
– Igen, de nem célravezető.

Sokszor kértek, de nem szoktam házhoz menni.
Néhány esetben tettem eddig kivételt.

  • Egy nagyon súlyos beteg esetén hívtak el a rokonok.
  • Aztán egy agorafóbiás hölgy nem tudott eljönni hozzám.
  • Illetve egy veszélyeztetett terhes kismama, aki nem kelhetett fel az ágyából.
  • Végül pedig a kórházba mentem be egy ismerősömhöz, aki tényleg nagy bajban volt.

Pedig többen próbálkoztak. Egy anyuka azt mondta, hogy olyan macerás elintézni a gyerekfelügyeletet. A mamának is kényelmesebb lenne, ha én mennék házhoz. Még egy jó kávét is főznének nekem. Nemet mondtam.
Miért? Tapasztalatból tudom, hogy nem jó valakinek a lakásán dolgozni. A figyelmét elterelik az otthoni dolgok. A vendéglátás, a postás, … A család is mindig akar valamit. Én pedig utazok oda és vissza, hurcolom a holmijaimat. Áh, kész cirkusz.

És az is jót tesz a kliensnek, ha kiszakad a megszokott környezetéből és csak a témájára fókuszál. Sőt, idefelé rákészül a találkozóra, hazafelé pedig átgondolja az elhangzottakat, vagy kiszellőzteti a fejét.

VICC

A célravezető thozzáállásról jutott eszembe egy remek buddhista anekdota.
„Egyszer megkérdezték a mestert, hogy ha valaki a hentes és mészáros szakmát választja, akkor is meg tud-e világosodni. A mester azt felelte, hogy igen, megtud. De nem célszerű ezt a szakmát választani.”

VÁLTOZHATOK

Ezekről a dolgokról most így gondolkodom (2018.), de lehet, hogy később mindezt másképp fogom csinálni és más véleményem lesz, mert akkor az a hozzáállás fogja kifejezni, ki is vagyok éppen.

———-
Ajánló:

Családállítás
Önismereti Játékterápia
Életforgatókönyv tanfolyam
Tarot tanfolyamom
Kronobiológia tanfolyam

————–

 

További 3 hiba, amit elkövettem a munkám során

 

Napi Ildi: HIBÁK, AMIK NEM IS HIBÁK

2017-ben írtam egy listát ezzel a címmel:
TOP 13 HIBA, AMIT ELKÖVETTEM TANÁCSADÓKÉNT
(Ma is megosztok hármat.)

A lista korántsem volt teljes, de csak a kedvenceim fértek bele. Most csemegézünk tovább.
Ha ma írnám azt a cikket, már nem szerepelne a címben a „hiba”. Hiszen ezek nem is voltak hibák. Csak dolgok, amik nem bizonyultak célravezetőnek.

Azóta tudom, a cselekedetek nem helyesek vagy helytelenek. Azok cselekedetek. Nem érdemes minősíteni őket. Inkább meg kéne vizsgálni, hogy közelebb vittek-e a célhoz. Vagy másképp megközelítve: segítettek-e kifejezni azt, aki lenni akartam.

PÉLDA
Vegyük azt az esetet, hogy párkapcsolatot szeretnék. Viszont elhanyagoltan öltözöm, vagy ki sem mozdulok a lakásból, esetleg szúrósan beszólok minden közeledő férfinak. Ezek egyike sem hiba, csak nem célravezető, tekintve, hogy párkapcsolatban szeretnék élni.

A hírleveleimmel szeretném megosztani a gondolataimat veletek. És azt is szeretném, hogy megismerjétek a munkámat és ha szükség van rá, engem válasszatok.
Hogy ennek ez-e a célravezető módja – én nem tudom. 🙂

Nem az a fontos, hogy a cselekedetünk helyes vagy helytelen, hanem, hogy elvezet-e a célunkhoz és ahhoz, hogy kifejezzük vele, kik is vagyunk igazán.
—-
Ajánló:

Családállítás
Önismereti Játékterápia
Életforgatókönyv tanfolyam
Tarot tanfolyamom
Kronobiológia tanfolyam

—-

TOVÁBBI 3 „HIBA”, AMIT ELKÖVETTEM MUNKÁM SORÁN

1. A tanulóktól kérdeztem

Az egyik szenzációs tarot tanfolyamon többször is megkérdeztem a résztvevőket, hogy ezzel folytassuk vagy inkább azzal? Ilyen feladatot szeretnének vagy inkább amolyat?

Végül az egyik hölgy rám szólt, hogy én ne kérdezzek ilyeneket. Tudom én azt, mi a legjobb.

És igaza volt. Azóta magamtól kérdezem meg, mi is lenne a jobb, az egyik vagy a másik ötletem és aztán meg is válaszolom.
A fitnesz órákon sem szeretem, ha az edző megkérdezi, mit is csináljunk az adott órán. Csináljuk és kész!

2. Dolgoztam utazás közben

Amikor elkezdtem telekocsival járni Pestre, az útitársaim rendszeresen kérdeztek tőlem és én lelkiismeretesen válaszoltam. Egyre jobban belemélyedtünk. Tulajdonképpen egy miniképzéssel fárasztottam magam útközben.
Azóta inkább csak megfigyelem az útitársaimat és gyönyörködöm bennük. Nem is beszélek a munkámról. Nem akarok okos lenni. Mire megérkezünk, kipihenem magam.

Ha mégis kérdeznek, akkor lehet az egyik válaszom, hogy most nem dolgozom.
Ha mégis szakmázunk egy kicsit, akkor tudatosítom magamban, hogy ezt most én választottam és szívesen teszem.

Mindig eldönthetem egy helyzetben, hogy ki akarok lenni. Tanár, utas, segítő, …

3. A felháborodott sofőr

Egy pesti utazásom során a sofőr kérdezett a munkámról. Én lelkesen beszéltem neki – ez esetben a kopogtatós módszerről, az ÉFT-ről. Hogyan működik, milyen nagyszerű és gyors eredményeket tapasztaltam. A sofőr felesége folyamatosan közbekotyogott, megjegyzéseket fűzött hozzá, alig tudtam végigmondani egy mondatot. A sofőr pedig egyszer csak hangosan becsmérelni kezdett. Dühösen kifakadt: „Nehogy már azt mond nekem, hogy majd vakargatom a szemem alját és megváltoznak a dolgok! Én évek óta járok terápiára a legnagyobb nevekhez és már volt egy felismerésem. Te meg azt mondod, hogy vakargatom a szemem alját és az is elég lett volna?”

A mellettem ülő férfi is megjegyezte, hogy ne beszéljek ilyen könnyedén a munkámról, mert ez nem lehet nem igaz és ez mindenki számára felháborító.

Sajnos későn, de végül behúztam a verbális kéziféket. Rájöttem, hogy magamnak kerestem a bajt. A rátarti sofőr például 10 éve az ország legjobb terapeutáihoz járt, én meg jövök azzal, hogy ÉFT-vel milyen gyorsan lehet elengedni érzelmi problémákat. Milyen gyorsan lehet megváltoztatni a gondolatokat. Számára tényleg az volt a megoldás, hogy bezúzott engem, különben felül kellett volna vizsgálnia az elmúlt évek gyakorlatát.

—-
Ajánló:

Családállítás
Önismereti Játékterápia
Életforgatókönyv tanfolyam
Tarot tanfolyamom
Kronobiológia tanfolyam

—-

Bárcsak képesek lennénk kifejezni az életünkkel azt, akik valójában vagyunk!”

 

HOZZÁSZÓLÁSOK:
Szia Szivem,

Igen, én is ezt látom ezekben és hasonló helyzetekben:
"A rátarti sofőr például 10 éve az ország legjobb terapeutáihoz járt."
Aki befektet sok energiát bármibe, az a valami nem lehet felesleges és hibás az elme szamara. Az elme védi az igazát.


Nálam pl. a rosszul működő párkapcsolatokból volt nagyon nehéz kiszállni. Utólag jöttem rá, hogy azért ragaszkodtam a rossz és kellemetlenben való bennmaradáshoz, mert már annyi energiát, adást tettem bele, hogy nem voltam elég bátor felismerni, hogy tőlem nem fog megjavulni a kapcsolat, bármit is teszek.

Megjegyzem a másik számára mindig <<elég>> jó volt ahhoz, hogy tiltakozzanak mindannyian a szakítás ellen. Miért is változtattak volna bármit, ha anélkül is jól ment számukra ... Mások az igényeink :-)

Puszillak!

 

 

A boldogság választás kérdése

 

Napi Ildi: A boldogság választás kérdése – tavaszi fogalmazás

A boldogság választás kérdése

3 órányi csónakázás

Ma egy spontán ötlettől vezérelve kimentünk csónakázni. Vittünk ebédet, innivalót és elindultunk. Szóltunk a barátoknak, hogy csatlakozhatnak, ha van kedvük.

  • Már mindenkinek volt programja, dolga, így nem jöttek.
  • Egy óra vízi élet után elkapott bennünket egy heves zápor. Beeveztünk a part-menti fák alá, ott kevésbé áztunk. Bátor kajakosok húztak el mellettünk, dacoltak az elemekkel. Integettünk egymásnak és nevettünk.
  • Aztán elindultunk haza, de a motor bedöglött. Együtt álltunk neki szerelni. Bénáztunk sokat, de a motor nem javult meg.
    Csorogtunk lefelé a Tiszán, bő egy óra alatt vissza is értünk volna a kikötőbe. Én azért kiküldtem egy nyitott kérdést az ég felé, hogy hogyan oldódhatna ez meg?
  • Egy-két percen belül leszólított bennünket egy vízi sporttárs és megkérdezte, hogy elvontasson-e. Mi megengedtük neki. Percek múlva kikötöttünk és egy hideg sörrel megháláltuk a megmentőnknek a segítséget.

3 órát töltöttünk az otthontól távol, mégis annyi minden történt velünk.

Útközben hazafelé azon gondolkoztam, hányszor elronthattuk volna.

Sok dolog történt. Nem jók és nem rosszak. Egyszerűen csak megtörténtek. Az, hogy mit kezdtünk vele, rajtunk múlott. Mi vidáman, teli hassal, lesülve, megszáradva, egy csodás emberi kapcsolattal gazdagodva érkeztünk haza.

 

Boldogtalan verzió – így is lehetett volna

Amikor meghívtuk a barátainkat és egyik sem ért rá, gondolhattuk volna, hogy milyenek ezek. Kikosaraznak, elutasítanak, csak a saját pecsenyéjüket sütögetik.

Amikor nem vittünk evőeszközt az ebédhez, akár bosszankodhattunk volna és kereshettük volna a hibást is.

Sazidhattuk volna az esőt és hibáztathattuk volna egymást, mert senki nem nézte meg az időjárás jelentést. Vagy pánikolhattam volna, hogy megfázik a fiam.

Amikor leállt a motor, akkor kiabálhattam volna a férjemmel. Vagy vészforgatókönyveket gyárthattam volna. Panaszkodhattunk volna, hogy milyen vacak motorokat gyártanak manapság, már ez sem olyan, mint régen, …

Boldog verzió – ezt választottuk
  • Ehelyett minden barátunk elfoglaltságát lájkoltuk a messengeren. Volt, aki kertészkedett, másnak családi programja akadt. Amikor nem jöttek velünk, az nem jelentett semmit. Nem visszautasítottak bennünket, hanem tették a dolgukat, ahogyan mi is.
  • Az ebédhez (gyros tálban) nem vittünk evőeszközt. Első reagálásként megkerestük, ki a hibás, kinek nem jutott eszébe. Aztán rájöttünk, hogy ez egyenes út a békétlenség felé, és nagy kreativitással megettük kézzel.
  • A zápor tényleg lehetetlenül áztatott el minket. Szinte mindenhol sütött a nap, csak fölöttünk szakadt le az ég. 10 perc izgalom, menekülés, evezés a partközelbe és rengeteg vicces megoldás, hogy szárazak maradjunk. Végül persze csurom vizesek lettünk. A gyereket pedig megtanítottuk egy csomó trükkre.
  • Imádtam nézni, ahogy az elszánt hétvégi kajakosok eveznek az esőben.
  • A motorleálláskor életrevalóan álltunk a helyzetünkhöz. Néztük a sodrást, a széljárást. Hirtelen egészen más szempontjaink lettek, mint előtte.
  • V. Árpád csónakos-társ pedig egyszer csak megjelent és felajánlotta a segítségét. A vontatás nagyon baráti szituáció. A csónakok oldalát összekötözik és út közben a két csónak utasai beszélgethetnek. Árpád elmesélte, hogy egyszer 60 km-t evezett lefelé a Tiszán Szegedig és senki nem segített neki. Bár nem tudom, milyen ember volt előtte, de ez a a 60 kilométernyi evezés egy nagyon együtt érző és segítőkész ember csinált belőle.

 

A családom most pihen a hűvös szobában én pedig boldogan írom le ezt a 3 órát az életemből. Az tesz igazán boldoggá, hogy látom, hányszor volt lehetősége kisiklani ennek a történetnek. Mégsem így lett és ez rajtunk múlott.

Életünk minden pillanatában eldönthetjük, hogy mit kezdünk azzal a helyzettel, amibe kerültünk. Szenvedünk tőle, vagy választunk valami jobbat a szenvedés helyett.

Békés érzés, amikor rájövünk, hogy van választásunk.

 

————–

Ajánló:
  1. Byron Katie foglalkozás– „az igazság éppen fordítva van.”
    Szeged
    2018. máj. 22. 17-21:00
  2. Tarot továbbképzés
    Szeged és online
    2018. máj. 29. 17-20:00
  3. Család és Lélekállítás– Szeged
    2018. jún. 02. 9:30
  4. Játékterápia
    Budapest
    2018. jún. 04. 10:00
    (Már csak 1 hely van)
  5. ÉFT foglalkozás– A pénz és az érzelmek
    Budapest
    2018. jún. 25. 16:00
  6. Életforgatóköny tanfolyam
    Szegeden és online
    2018. aug. 25-től

————–

 

Bárcsak mindenki szert tenne a boldogságra és a boldogság okaira!

Tünettel leleplezni egy családi titkot

 

Napi Ildi: A piros arc leleplez valamit a családi lelkiismeretben

Egyszer egy férfi azzal a problémával keresett meg, hogy gyakran kipirul az arca.

Nem mindig és nem is mindig indokolt esetekben. Sport közben persze kipirosodik, de gyorsan el is múlik. Viszont ha olykor eltitkolna, vagy nem szívesen mondana el valamit, vagy csak másképpen kellene viselkednie, akkor elpirul. Ezek nem is igazán hazugságok, csak nem szívesen viselkedne nyíltan. Ilyenkor az elpirulás úgy működik, mintha valami rejtett erő le szeretné buktatni.

———————-

AJÁNLATOM:

Ami az én életemet megváltoztatta:

ÉFT tanfolyam és terápia
Szegeden és online
2018. márc. 29-tól csütörtökönként

———————-

kipirult arc - egy tünet, amely leleplez két családi titkot. A pirulás célja rendezni a családi lelkiismeretet.Sose becsüljünk le egy tünetet!

Ez látszólag banális probléma. De sose becsüljünk le egy tünetet!

Neki is álltunk feltérképezni a témát. Hamar eljutottunk egy családhoz tartozó lélekhez, akinek az apja a kliens nagyapja. Tehát a nagyapának „balkézről született” egy fia, akiről még csak soha nem is szerzett tudomást. Az anya tudta, kitől lett gyermeke, de sem a fiúnak, sem a férjének, sem a valódi apának nem mondta el soha.

Így ez a gyerek két családhoz is tartozott, de csak az egyikről tudott.

Az apa családja nem szerzett róla tudomást. Így családtörténeti szempontból valaki hiányzott ebből a családból. Mivel nem ismerték, nem is ismerhették el. A családi lelkiismeretben ilyenkor valami rendszerint megmozdul. A rend szeretne helyreállítódni. Valami jelezni fogja, hogy itt hiányzik valaki. Előbb-utóbb lesz valaki, aki ugyan tudattalanul, de képviseli a hiányzó embert.

Kiül az arcra az eltitkolhatatlan titok

Ez lett a kliensem. A titkot mutatta az arca. A pirosságot nem lehetett leplezni. Könnyebb lett volna, ha a háta vörösödik ki, de akkor nem mutatkozott volna meg az a valami, ami mindenképpen látszódni akart.

A korrekciók során ÉFT-vel és ingás családállítással beemeltük az el nem ismert gyermeket a családba és elismertük a helyét, a sorsát és az áldozatát. Majd függetlenítettük a kliens sorsát ettől a szereplőtől.

Két arc – két titok

Aztán teszteléskor meghökkentem, mert az derült ki, hogy ez még csak fél megoldás és folytatnunk kell a feltárást. Meglepetésemre egy pontosan ilyen történet bukkant elő az anyai ágról is. Ott is találtunk a nagyszülői generációban egy hiányzó gyermeket. Az a gyermek is a családhoz tartozott, de róla már sem az anyja, sem az apja nem tudta, hogy nem a nevelő apja a valódi apja.

Ha belegondolunk ez nem is olyan furcsa. Hisz sok évvel ezelőtt egy görbe estén jól szórakozott egy csinos lánnyal, majd mindketten a párjukkal folytatták az életüket – akár. És ebből az érdekes élményből lett a gyermek, akiről sosem derült ki, hogy más az apja, mint akiről azt gondolták.

Ezt a gyermeket is beemeltük a rendszerbe és rendeztük a családok lelkiismeretét. Majd őt is függetlenítettük a kliensem sorsától.

Na, ekkor lett elvégezve a munka.

Én a tudatban hiszek. Ott akadnak el a dolgok és ott is oldódnak meg.

Bár a piros arcra szedhetünk magnéziumot és kenegethetjük Gigi krémmel is, de a a valódi ok feltárása és korrekciója nyújtja a valódi megoldást.

————————–

Ajánlatom:
  1. Ami az én életemet megváltoztatta:

ÉFT tanfolyam és terápia
Szegeden és online
kezdés: 2018. márc. 29. csüt.

  • érzelmek megváltoztatására,
  • gondolatok törlésére,
  • emlékek halványítására,
  • öngyógyításra,
  • tudatalattival beszélgetni,
  • elengedni,

A tanfolyam nem csak a módszerről szól, hanem egy új gondolkodásmódról is.

2.   Játékterápia

  • Szeged, 2018. ápr. 13. péntek 10-15:00

3.  Család- és Lélekállítás

  • 2018. április 07. szombat 9:30-16:00
  • 2018. május 12. szombat 9:30-16:00

4.  Byron Katie est

Szenvedést okozó gondolatok megszüntetése

  • Szeged – 2018. május. 22. kedd 17-21:00

 

 


 

 

„Bárcsak felismernénk a lehetőséget, amikor mentesek lehetünk a szenvedéstől és a szenvedés okaitól!”

 

 

 

 

Az ősök áldása az életedre – családállítás

 

Napi Ildi: Az ősök áldása az életedre

Családállítás témakör

A családban rejtetten működnek erők, amik akkor is hatnak,
ha a családtagok tudatosan nem érzékelik. Ez akár lehet egy
olyan minta is, ami generációkon át ismétlődik. Betegség, erőszak,
szegénység, alkoholizmus, egyéb sorsrontás.
Olyan, mint a baktériumok. Nem látjuk, de hatnak ránk.
És lehet bennük nem hinni, attól még kifejtik a hatásukat.
A szájhagyomány szerint ezek az erők hetedíziglen hatnak,
de tapasztalom szerint ez nem igaz. Jóval nagyobb kort is átívelhetnek.

————-

AJÁNLATOM:

Család- és lélekállítás
Szeged, 2018. márc. 03. szombat 9:30

————-

Több, mint hetedíziglen

Egyszer egy családállításon – ahol „vakon” állítottunk, vagyis senki
nem ismerte a szerepét – nekem is jutott szerep, be kellett állnom
a mezőbe.
Egy fess férfi mellé pattantam és nagyon büszkén feszítettem mellette.
Úgy éreztem, én vagyok a gyárigazgató felesége. Többször el is
mondtam, milyen büszke vagyok a mellettem állóra.
Ledöbbentem, amikor megtudtam, hogy ő képviseli a problémát.

Integrált Család- és Lélekállítás. ősök áldása családállításAztán kiderült, hogy ez a kapcsolódás a problémához már 50
generáció óta tart a családban. Mivel szabad ég alatt zajlott az
állítás, beállítottuk azt az ősanyát, aki utoljára még jól csinálta.
Vagyis aki nem volt olyan büszke erre a helyzetre, mit én a
szerepemben. Egy gyönyörű barna lány játszotta az „őst”, aki a
nagy fekete kutyájával állt az udvar másik végében. A látvány és
a szimbólum lenyűgözött.

Amikor letettem a problémát, az ő áldását kaptam meg, hogy a
családunkban megint könnyű legyen anyának, nőnek és lánynak
lenni. Megkaptam még az összes ős áldását is, amivel kezdhetek
még valami jót, kihozhatok valami jót az életemből és továbbadhatom a kicsinyeknek.

Amikor vége lett az állításnak és végre kiderült, hogy kit is képviseltem
és mire voltam annyira büszke. Alig tudtam megszólalni a döbbenettől.

Én képviseltem azt, aki az állítást kérte, és a mellettem álló férfi,
akire annyira felnéztem, ragaszkodtam hozzá és büszke voltam rá
– na ő volt a szegénység!

Ebben a családban generációk óta értékes volt szegénynek lenni.

A családállítás hatása

Ez a családállítás nagyjából két éve történhetett. Azóta a férfi
sokszoros milliomos lett. Ez a lehetőség mindig is ott körözött
körülötte, de sosem valósult meg. Szegénynek sem lehetett
mondani, sőt. De a méltatlan munkahelyét sem hagyta ott sokáig,
mert azt hangoztatta, hogy akkor éhen fogunk halni.
Bár tudta, hogy ez nem igaz, de ez az érzés járta át.

Vajon emlékszik-e még, hogy ez indította el azt a folyamatot az
életében, ami ma már teljesen természetes számára. És úgy tudom,
hogy már a gyerekeinek és az unokáinak is adott belőle. Ahogyan azt
az ősök szerették volna.

A családállításokon ilyen csodákban lehet részünk.
Mindig meglep a módszer bölcsessége és hatékonysága.
Addig végezzük a munkát, amíg a rend helyreáll és a családi
lelkiismeretből már valami jó fakad.

 

Legközelebbi időpontok:

Család- és lélekállítás
Szeged, 2018. márc. 03. szombat 9:30
Szeged, 2018. ápr. 07. szombat 9:30

 

————-

PROGRAMOK:
  1. Ingás Sorstisztítás és Lélekállítás
    Budapest, 2018. március 19-től hétfőnként
  2. Játékterápia
    Szeged, 2018. április 13. péntek 10:00
  3. ÉFT tanfolyam
    Szeged – 2018. márc. 29-től
  4. Byron Katie foglalkozás
    Szeged, 2018. május 22. 17:00

————

 

 

 

Sosem arra haragszunk, akire kéne – a hibáztatás

 

Sosem arra haragszunk, akire kéne

Nagyon szeretek a hibáztatás gondolatával dolgozni. Általa rengeteget lehet megtudni önmagunkról és a valóságról.

Te kit hibáztatsz és miért?

Lehet, hogy nem a megfelelő emberre haragudtam?.
A nővérem csak a saját vágyaival és igényeivel van elfoglalva

Andrea nagyon haragudott a nővérére, aki keveset foglalkozott idős édesanyjukkal.
Szerinte a nővére csak a saját vágyaival és igényeivel volt elfoglalva.

A munka végére megértette, hogy annak idején ős is neheztelt az édesanyjára, mert az mindig lemondott a saját igényeiről. Nézni se bírta.
De még idegesebb lett, amikor a nővére körbepuszilgatta az anyjukat és kikönyörgött valamit, az anya pedig megtette.
Ehelyett ő úgy gondolkodott, hogy akkor lesz jó és szerethető, ha szorgoskodik és felelősségteljesen él.
Aztán rájött, hogy sok évvel később, amikor a testvére helyett erőn felül foglalkozik az anyukája ápolásával, akkor legszívesebben ő is a saját dolgaival és igényeivel törődne – akárcsak a nővére. Csak ezt eddig ezt nem ismerte fel.
Aztán ha felismerte, akkor nem vallotta be magának.
És amikor bevallotta magának, akkor pedig nem merte kimondani a családjának, de még magának se.

Tehát Andrea a saját vágyódására haragudott. Ő jó lány akart lenni és nem tudott azzal a részével mit kezdeni, amelyiknek elege volt a felelősségteljességből és magával szeretett volna törődni.

Andreát arra tanítja a nővére, hogy neki is lehetnek vágyai és igényei és ezeket tiszteletben kellene tartani. Utána másoknak is szívesebben ad az ember.

A nővér mer kérni az anyukától. És az anyának pedig az a dolga, hogy eldöntse, mi az, ami még neki belefér és mi az, ami nem.

FOLYT. KÖV.

*******************************************************
Ajánló:

1.

Tarot továbbképzés

2017. dec. 12. kedd 17-20:00
Szeged, Tavasz u. és online is.

  • Hogyan kell újévi jóslást csinálni?
  • Mintázatok felismerése a kirakásban
  • Jelentéstartalmak konkretizálása
  • Az analóg lapok szerepe

2. “Szilveszteri jóslás” Szegeden és online
2017. dec. 29. péntek 10-17:00

2. Család- és Lélekállítás

  • 2018. január 13. szombat 9:30-16:00
  • 2018. február 03. szombat 9:30-16:00
  • 2018. március 03. szombat 9:30-16:00
  • 2018. április 07. szombat 9:30-16:00
  • 2018. május 12. szombat 9:30-16:00
  • 2018. június 02. szombat 9:30-16:00

3. Ingás Sorstisztítás és Lélekállítás

2018. január 16-tól keddenként

*******************************************************


“Bárcsak képesek lennénk a belátásra!”