2025. március hónap bejegyzései

A problémás ügyfél – ismerd fel, ha rángatnak és tegyél ellene

A megrángatás

– Ildi, láttam lehet sürgős időpontot kérni és ezért felárat kell fizetni.
– Igen – mondtam -, mert nagyon bevált. Ugyanis mióta kiírtam a holnapomra, hogy extra gyorsan vagy rendkívüli időpontban plusz 10.000.- Ft-ot kell fizetni, azóta érdekes módon, mindenki ráér hétfőtől péntekig normális időben. Erre nagyot nevetett az ügyfél.

Ez a beszélgetés pénteken kora délután zajlott. Az érdeklődő még gondolkodási időt kért, hogy eldöntse, megér-e neki 10.000-et, vagyis elég nagy-e vag ysürgető-e a problémája.

Végül sikerült eldöntenie, hogy kibírja jövő hétig és már hétfő délelőttre kapott időpontot. Mivel “sajnos” nem ért rá akkor, így végül keddben maradtunk. Megbeszélésünk szerint elküldtem neki a Zoom linket, ahol majd tudunk kapcsolódni.

Ezután a többszöri telefonálgatás után még péntek este kaptam egy SMS-t és egy levelet is, hogy lemondja az időpontot. “Nem jövök, köszönöm.”

Végtelenül megkönnyebbültem. Huh, töröltem le a homlokom.

Ha én nem tudom magam képviselni, még mindig ott a jósors

Régebben, amikor úgy éreztem, hogy egy jelentkező nem tiszteli a határaimat, felülírtam az intuíciómat és rossz szájízzel, de belementem a konzultációba – és végül mindig igazam lett. Ilyenkor vagy nem volt jó az együttműködés, vagy lemondta az illető a találkozót, vagy valahogy sérültem a történetben.

Ma már nem igazán szoktam megszánni senkit (csak magamat), de olykor mégis előfordul, hogy belecsúszok egy ilyen játszmába. Jobb lenne önérvényesítőként működni, de az empátia olykor elgyengít.

Ez a pénteki történet végtelen jó érzéssel töltött el. Bár nem hallgattam a belső hangra és nem álltam ki magamért, egy kicsit rángatva éreztem magam, de valami “jósors” megvédett egy “problémás” embertől.

 

A legkeményebb lecke

A legkeményebb lecke az volt, amikor egy ismerősömnek szinte ingyen segítettem hónapokon keresztül. Egyszer kértem tőle 500 Ft-ot, hogy legalább a jegyzet árát ő állja.

Ebben a megsegített folyamatban három különböző alkalommal – mindig akkor, amikor a legtöbbet adtam neki -, nagyon csúnyán belémmart. Azóta tudom, hogy rejtett nárcisztikus és életének minden problémája ebből fakadt. Pedig még el is szólta magát és ajánlott nekem egy könyvet a nárcisztikusokról. Akkoriban nem igazán érdekelt a téma. Átfutottam és visszaadtam. Pedig ez felért egy önvallomással.

Végül három sokkoló pofon után megkértem, hogy ne akarjon többé kapcsolódni hozzám. Itt nagyon beleálltam a helyzetbe. Bár kemény lecke által, de az élet remek lehetőséget biztosított, hogy gyakoroljam a határok kijeleölését.

Még két alkalommal találkoztam ilyen emberrel. Ezekre úgy tekintek, mint amikor a sors felkérdezi a leckét. Ildi, tényleg megtanultad? Tudatosítottam magadban, hogy ne feltétlenül és mindig  magamban keressem a hibát, illetve le tudjak zárni egy kapcsolatot önhibáztatás nélkül.

 

Az ugráltatósok

Az is egy jó jelzés szokott lenni, amikor valaki csak úgy ismeretlenül ír nekem, hogy érdekli a munkám meséljek neki az ÉFT-ről és a családállításról.

Az illető biztosan nem gondolt még bele, hogy mi munka lenne mesélni a munkámról neki. Ezért készítettem a honlapomat, vezetem a facebook oldalamat, írok hírleveleket, … A honlapomon közel 900 cikk szól arról, ahogyan dolgozom.

Egyszer egy barátnőm azt vetette fel, vajon ezek az emberek szoktak el bejelentkezés előtt írni egy fodrásznak vagy a nőgyógyászuknak, hogy meséljenek már egy kicsit magukról és a munkájukról.

Amikor egy udvarias válasz keretén belül a holnapomra irányítom a kérdezőt, rendszerint nem hallok többé felőle.

 

A sokat kérdező is gyanús

És olyan is akad, aki rámír és mindenről kikérdez. Úgy tárgyal velem, mintha már holnap szeretne  beiratkozni egy visszanézős online tanfolyamra. Körbejárja az összes lehetőséget, sok időt és energiát, figyelmet fordítok a vele való kommunikációra, és aztán eltűnik.

Amikor visszakérdezek, akkor azt mondja hogy most még egy másik tanfolyamot végez éppen, és azt is csak részletekben tudja fizetni, de majd nyáron talán be fog iratkozni hozzám. Tehát megint kiderült valakiről, hogy csak eljátszadozott a gondolattal, és olyan kényelmes volt ezt a gondolatot velem körbejárni és kiszínezni.

 

Mindig van tovább és segítenek az ügyfelek gyakorolni

Ezek óriási tanulási lehetőségek számomra, hogy még nem vagyok eléggés résen, hagyom magam ugráltatni és nem tudom kijelölni a határaimat. 🙂

Minden ilyen próbálkozás egy lehetőség arra, hogy megismerjem magam.

Bizonyára veled is történnek hasonló dolgok a saját munkád során, legfeljebb nem pont így és nem feltétlenül a munkáddal kapcsolatban.

Ha szeretned megérteni, hogy hogyan teremtetted meg ezt a valóságot és hogyan lehet szabadulni belőle, abban tudok segíteni.

Abban vagyok jó, hogy az ilyen szituációkhoz kapcsolódó érzelmi stresszt fel tudom oldani. Ki tudjuk nyomozni, honnan erednek ezek az önkorlátozó mechanizmusok, ki csinálta ugyanezt a családban, … Feltárással és korrekcióval le lehet tenni ezeket az önszivatásokat.

 

Szeretettel: Ildikó

Családállítás csípőfájdalomra – mi okozta és mi a megoldás

Családállítás csípőfájdalomra

 Virágnak régóta fájt a térde. Emiatt elkezdett egy kicsit másképp járni, másképp helyezte a testsúlyát, így a csípője is megfájdult egy idő után – legalábbis szerinte ez vezetett ide.

Egy gyors villámállítással akartunk ránézni, mivel tudnánk ezen az állapoton javítani. Virág képviselője egyből az alternatív gyógymódokat  választotta, egyenlőre még nem akart orvosi beavatkozást.

Virág képviselője pontosan ki tudta választani, hogy melyik az az 5-6 módszer, amivel dolgozni szeretne önmagán. Mivel fedett állításról volt szó, szóba se jöhetett a szimpátia, vagy az elfogultság. (A fedett állítás során senki nem tudja, hogy mi a téma és ő mit is képvisel. )

Nem csak a láb, de Virág sem akar haladni

 Úgy döntöttünk, hogy egy kicsit tovább megyünk a történetben. Számomra az láb ízületi problémái az előre haladással kapcsolatos belső konfliktusra utalnak. Ez be is igazolódott. Virág nem nagyon akart kihozni életéből semmit.

Beállítottuk a saját sorsfeladatát (az Életforgatókönyv szerinti küldetésszámát használtam), de nem akart hozzá kapcsolódni.
Gondoltam, akkor nézzük meg a sorsfeladata alsóbb oktávját, a 30/3-as életet, amire jellemző a sok nehézség és a küzdelmek.
Na, ez már nagyon is érdekelte, vonzódott hozzá.

 

Csak azt szoktuk hinni, hogy meg akarunk szabadulni a bajtól

 Még egy kicsit fokoztam és pontosítottam a szituáción. Az az ötletem támadt, hogy ha ennyire szeretsz szenvedni, akkor beteszem a fájdalmat is, nézzük, mire jutunk ezzel!

A fájdalom és ő vonzalma abban a pillanatban mindent felülírt és ragaszkodtak egymáshoz – akár a szerelmesek. Virágot nem lehetett lebeszélni róla. Még akkor sem lehetett lebeszélni, amikor felfedtem a fájdalom kilétét. Bemutattam neki, hogy ez a fájdalom.

Ez sem változtatott semmit. Ki is mondta: ha elveszed tőlem a fájdalmat, akkor nem marad semmi számomra.

 

Mindig lehet tovább menni

 Végül is ez volt az állítást csúcspontja, hiszen megmutatkozott Virág elakadásának lényege. Itt nagyon elágazáshoz értem el, ahol el kellett döntenem, hogy feltárjuk-e a fájdalomhoz való ragaszkodás gyökerét, vagy menjünk a megoldás felé. Mivel a feltárás eredetileg egy rövid villámállításnak indult, az utóbbi mellett döntöttem.️ Legfeljebb később még visszatérünk a gyökerek feltárásához.

Bevált módszer, hogy a morfogenetikus tér közepére, vagyis a szőnyeg közepére állítom a főszereplőt, nézzük, mit tud kezdeni azzal, ha mindent lecsupaszítunk és csak ő van jelen az életében. Legtöbbször ez egy óriási megkönnyebbülés szokott lenni, az illető foglalkozhat végre saját magával. Ebből az egyedül álló pillanatból rengeteg erőt szoktam meríteni a szereplők. Ellentétben Virággal.

 

A megoldás

 Ő úgy érezte, nem maradt semmije.
– Mire lenne szükséged – kérdeztem tőle.
– A világ összes dolgára – válaszolta.
Gondolkoztam, és végül kiterítettem előtte egy 78 lapos tarot kártyát, hogy húzzon belőle, az majd segít. Ám legnagyobb örömömre azt mondta, hogy – nekem az összes lap kell!
– De ugye tudod, hogy ebben a világ összes dolga benne van – figyelmeztettem őt.

Ragyogó arccal magához ragadta a paklit és azt mondta, hogy így már van értelme az életének.
Itt fejeztük be.

 

Megmutatja – eljátssza – kijavítja – és még meghökkentő is

1. ELŐNY: Szeretem, ahogy az állítások rövid idő alatt kirajzolják az elakadásaink okát.

2. ELŐNY: Az pedig külön nagy előny, amikor az állító előtt ️ képekben is megelevenedik a benne zajló ( gyakran tudattalanul működő) folyamat.

3. ELŐNY: A családállítás módszere képes nemcsak feltárni, hanem korrigálni is a lélek rendellenességeit. Tehát nemcsak feltár , hanem megoldást is ad.

4. ELŐNY: Olyan szempontok is felszínre jöhetnek, amire az állítás előtt sem az állító, se a családállítás vezetője sem gondolt. ✨

 

Legközelebbi családállítós időpontok Hajdú Ildikóval Szegeden:

  • 2025. március 30. vasárnap 9:00
  • 2025. május 13. kedd 15-20:00
  • 2025. május 25. vasárnap 9:00

 

https://hajduildiko.hu/programok/csalad-es-lelekallitas/

 

15 alkalmas extramély és részletes tarot tanfolyam márc. 28-tól.

 

Minden nagy ember mögött áll egy spirituális segítő – nem is egy

… minden nagy politikus mögött van egy erős nő …

Azt mindenki tudja, hogy minden nagy politikus mögött van egy erős nő.
De azt tudtad-e, hogy minden nagy történelmi személyiség, és politikus mögött áll egy spirituális tanácsadó is?

Régen a királyok asztrológust tartottak – szinte csak ők engedhették meg maguknak -, akik figyelték az égi állásokat. Tudták, mikor leselkedik veszély a királyra. Veszélyes konstellációnál nem mehettek csatába.

A mai államférfiaknak is szükségük van ilyen támogatásra. Ezt nem szokás szellőztetni, de én tudok olyan egykor kommunista, majd szocialista vezetőt is említeni, akinek a titkárnője kifejezetten “okkult módszerekkel” segítette őt a háttérből.

Kell nekik a tehermentesítés és a tanács

Hihetetlen nyomás nehezedik egy közéleti szereplőre. Ebbe senki se gondol bele, de a sok figyelem, a rosszakarat, az ármánykodások energetikailag nagyon megterhelőek. Ezt tudni kell viselni.

És a bölcs vezetőknek szükségük van más típusú útmutatásra is. Ha eredményesek akarnak lenni a politikában, akkor a többiek előtt kell járniuk néhány lépéssel és stratégiailag is gondolkozniuk kell.

Sok nagy pénzügyi cég vezetője is megtámogatja a döntéseit spirituális módszerekkel.

Szóval, ne gondold, hogy csak a “spirituális emberek” használják a tarot kártyát.

Van az a pénz, van az a hatalom és van az a teher, ami a legracionálisabb férfit is kimozdít a komfortzónájából és például a tarot kártyához fordulnak. Csak ezt nem verik nagy dobra.

 

Te kinek adnál tanácsot?

A férjednek? A gyerekednek?
És mi alapján?

Erről készítettem egy kis videót. ITT TALÁLOD.

 

Ne feledd, ma (márc. 8.) lejár az Early bird kedvezmény!

Jelentkezem a Tarot tanfolyamra!

Ma éjfélkor lejár az Early Bird kedvezmény (- 75.000 Ft) !

Jelentkezz most és 270.000 Ft helyett a tanfolyam

195.000 Ft-ba kerül.
Kihasználom a kedvezményt, jelentkezem a Tarot tanfolyamra!

Ne hagyd ki, idén valószínűleg több Tarot tanfolyamot már nem tartok!

 

Hasonló videók:

  1. Gyerekkorodban minden tanárodat szeretted? Választhatsz élményszerű tarot tanfolyamot
  2. Tudni kell jó kérdést feltenni a taró kártyának!
  3. Lesz-e gyerekem? Vajon a taró ilyen konkrét kérdésekre is válaszol?
  4. Mitől van rossz híre a tarózásnak?