Címkearchívumok: karácsony

Karácsony előtt ne szenvedjünk balesetet!

Karácsony előtt ne szenvedjünk balesetet!
De ha mégis, akkor hogyan lehet meggyógyítani magunkat, vagy mi tehetünk azért, hogy ne kelljen feltétlenül a sürgősségire menni?

 

Szeretem megosztani Iza történeteit, mert hétköznapiak és akár veled is megtörténhetnek. Tanulhatunk belőle, ugyanis bármikor történhet velünk és baleset és ha ismerjük az módszerét, ezentúl sosem leszünk egyedül. Mesélek még

  • a balesetekről okáról,
  • arról, hogy nem sikerülhet mindig minden
  • és arról, hogy alvás közben miért könnyebb gyógyulni.

 

A főhősnő készül a karácsonyra

A december 23. nálunk őrjöngés a köbön. Egy sokgyerekes családban a karácsonyi készülődés mindig olyan olaszosan hangos, zűrzavaros és rohangálós, de ezzel együtt nagyon pörgős és jó hangulatú.

Azt sem tudtam, hol áll a fejem. Persze mindent ki akartam maxolni és önfeláldozóként (Kronobiológia – érzelmi adottság) mindenkinek minden kedvenc ételét, italát, sütijét prezentálni.

Zuhanás a lépcsőről

Emeletes a házunk. Valamiért futás helyett röptében akartam a földszintet megközelíteni és kezemben egy nagyobb cuccal megbotlottam a lépcsőn. Ahogy lefelé estem a bal térdem magam alá fordult és valami valahova kiugrott, arrébb csúszott, átugrott, … én nem tudom, de borzalmasan fájt. Egy ideig fel sem tudtam állni. Csak ültem a lépcsőn és folytak a könnyeim.

Nem tudom, hogy az önsajnálat vagy a fájdalom volt-e a nagyobb, de az járt a fejemben, hogy holnap karácsony, én meg nem tudok felállni. Hogyan lesz így készen minden?! Sőt, hogyha holnap karácsony, akkor az orvosi ügyeleten legalább ezren lesznek arra az egy darab gyakornokra, akit mára beosztottak.

Még sirattam kicsit magamat, hogy milyen sajnálni valóan szerencsétlen is vagyok, aztán minden erőmet összeszedve, a fogamat összeszorítva, merev térddel (egyáltalán nem hajlott, mert valami nem volt a helyén) bevonszoltam magam egy földszinti helyiségbe.

 

A főhősnő elkezdi megmenteni magát

A fájdalom és a tehetetlen düh teljesen eluralkodott rajtam. Ilyen állapotaimban vagyok a leghatékonyabb kopogtató, de ez nem jutott eszembe akkor, csak teljesen kétségbeesve hatalmas erővel és szinte kiabálva, sírva elkezdtem kopogtatni. Más nem volt a kezem ügyében csak a saját kezem! Milyen szerencse, hogy ez mindig nálam van!

Én mindig teljes köröket kopogtatok, nem használom a rövidítettet verziót. Általában a választások módszert használom. Először panaszkodok, aztán felváltva negatív, pozitív, negatív, pozitív, és végül a lelkes verziót használom.

 

Ha nem szeretnél lemaradni az írásaimról és a jó kis esettanulmányokról, akkor érdemes feliratkozni a hírlevélre itt és mindig elküldöm neked a legjobb történeteket.
Nem történ semmi. Vagy mégis?

Azt tanítottad, hogy vigyünk bele minél több érzelmet. Nos, ebben itt nem volt hiány. Végigkopogtattam és nem történt semmi. … Nagyon csalódott voltam és elkeseredett. Láttam ahogy bevisznek az ügyeletre és a gyakornok orvos megszakérti a térdemet. Két évvel ezelőtt egy ilyen “szakértő” tette tönkre a jobb kezemen a kisujjamat (a halloweeni tökfaragásnál átvágtam az ínakat miután lecsúszott a kezem a késen, de sajnos az ügyeletes szakember ezt nem vette észre. Több helyreállító műtét után sem lesz már soha tökéletes).

Szóval, kopogtattam és nem történt semmi. Semmi az ég világon! Bánatomban elaludtam a kanapén.
Az egyik gyerek hangjára ébredtem, hogy “már mindenütt keresünk, hol vagy, mit csinálsz itt”.

Nem akartam bevallani nekik, hogy pancser módjára leestem a lépcsőn. Nem is gondolkodtam. Felálltam és elindultam felfelé az emeletre – hiszen keresnek a gyerekek, menni kell! És simán felmentem. Hajlott a térdem. Ismét minden a helyén volt benne!

 

Egy kis maradék térdfájás

A térdem kicsit érzékeny volt még néhány napig – szerintem, ha még egyet kopogtattam volna, akkor az is elmúlik, de hát karácsonykor ki ért erre rá?!

Nem azonnal “gyógyult meg” amikor kopogtattam, de az alatt az egy óra alatt, amíg szundikáltam, valami történt, mert utána és azóta is működik!

Működik a térdem, ahogy a kopogtatás is működik!

Köszönöm Ildi!
Megmentetted a karácsonyi sütés-főzésemet!

Ölellek: Izabella

 

 

Mi az a módszer, amit Izabella használt?

Izabella fentebb az ÉFT kopogtatás egyik verziójára utalt: a VÁLASZTÁSOK MÓDSZERRE. A választások módszer része a váltakozó kopogtatás, ahol megoldási szakaszban hol panaszkodunk, hol pedig választunk helyette valami jobbat.

Hogy hogyan kell ezt csinálni, legközelebb ezt osztom meg veletek.

Február 22-én kezdődik az elvonulás, ahol kifejezetten meg fogjuk tanulni a választások módszerét. Egy három napos hétvégét fogunk együtt tölteni, és rengeteg fájdalomtól szabadulunk meg majd közösen.

 

Hogyan gyógyult meg alvásközben Izabella?

Emlékeztek, Izabella kopogtatott, de nem múlt el a fájdalma. Aztán elaludt és ez a legjobb, ami történhetett vele. Alvásközben ugyanis az elme elcsendesedik és átadja a helyét a finomabb tudatosság nak. A kopogtatás utáni alvás csodálatos, mert minden, amit előtte energetikailag és tudatilag oldottunk, szépen el tud rendeződni, minden a helyére kerül, ugyanis a sok tudásunk és elképzelésünk már nem fog élni állni a változásnak.

Az önmunka után én is szoktam olykor szundítani. Ez a legjobb, ami történhet, mert ilyenkor a tudat és a lélek elhagyja a testet, így nem zavarnak be az öngyógyítás folyamatába.

A tudásunkat kivonva a test egyenletéből, a test kiválóan meg tud gyógyulni.

 

Mit jelent az elengedés utáni alvás?

Két eset lehetséges. Konzultáció után az ügyfelek egyik része hihetetlenül energikus lesz és legszívesebben futkározna, míg a másik felére rátör valami végtelen fáradtság. Ők arra vágynak, hogy egy nagyot alhassanak.

Mindkettő rendkívül jó jel. A fáradtság például azt jelenti, hogy egy nagyon régi stressz, amit az illető magában tartott, egyszercsak elillan, ellazul az egész rendszerre és végre pihen egy jót. Tudjátok, olyat, mint amikor csurog az ember nyála álmában.

 

Persze Izabellának sem sikerül mindig minden

Ezt már a történeten kívül írom neked:

Két héten belül ilyen durván megsérült a BAL térdem és a nagyon csúnyán, igen fájdalmasan becsípődött a BAL nyakam (ahol a vállam a nyakamba fordul át). A nyakamat is kikopogtattam, de az csak annyira sikerült (több kopogtatással), hogy tudtam vele létezni. Még mindig érzem a helyét és kissé nehezen fordul balra a fejem. Ez nem akkora sikersztori.

Mindkettő a BAL oldalon. Mindkettő nagyon nagy fájdalmakkal járt és erősen lefékezte a haladásomat és a rugalmas irányváltásomat, hátra fordulásomat, előre hajlásomat, fejbiccentésemet is.

Ez tutira jelez valamit, de ehhez sajnos nem értek. Mi kellene ebből megértenem?

BALESET

A balesetekre én úgy tekintek, mint egy minta megtörésére. Vagyis nem hagyja, hogy a megszokott mederben haladjon a történetünk. Az a dolguk a baleseteknek, hogy megtörjék az addigi szokás mintát.

Nyak: Nyakasság, tartás, nem tudsz bólintani, nem tudsz meghajolni, nem tudsz rábiccenteni.
Ez segít?

Ez ügyben milyen mintát kell megtörni?

NEM KELL MINDIG SIKERSZTORI

Szerintem az mindig nagyon hiteles, amikor nem jön össze minden. Éppen azért, mert az olyan emberi. Ott gyakorolni kell tovább.

Puszi

 

 

➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖➖
HOGYAN TUDOK SEGÍTENI❓
.
Gyere és válassz❗️
.
 ÉLETFORGATÓKÖNYV TANFOLYAM:
2024. febr.  7-től.
.
Jelentkezz email-ben,
vagy telefonon: 70 2670679
.
.
minden hónapban 1x hétvégén.
Legközelebb: 2024. márc. 02. és 17.
.
 ÖNISMERETI TÁBOR
egy vízparti villában (menjünk le a lélek mélyére!)
.
febr. 22-től és
ápr. 18-tól
.
2024. márc. 18-tól
.
2024. máj.04 – 12.
2024. június 11-16.
.
.
.
.

Segítek neked jó ajándékot kérni a párodtól magadnak

Kérj a párodtól:

  • ÖNISMERETI TÁBORT
    vagy
  • KONZULTÁCIÓT, OLDÁST
    vagy
  • TANFOLYAMOT
    vagy
  • ELEMZÉST
    vagy
  • CSALÁDÁLLÍTÁST

Nem könnyű manapság megajándékozni valakit.
Hiszen vége a hiánygazdaságnak. Többnyire meg tudjuk vásárolni maguknak, amire szükségünk van.

Te mikor kaptál utoljára megfelelő ajándékot?

Vissza tudsz-e még emlékezni a tavaly karácsonykor kapott ajándékodra?
Ha igen, annak két oka lehet.

  • Az egyik, hogy nagyon jól választott a párod.
  • A másik, hogy azóta is törölgeted róla a port.

Vagy már nem is tudod felidézni, mi volt az a számodra érdektelen holmi?

Felfedezték már ezt a piaci szereplők is, hogy az élmény jobban bejön manapság.
Ezért létezik az interneten pl. az ÉlményPláza

 

Engem évek óta adnak ajándékba
  • Olykor egy nővér a húgának ad konzultációt ajándékba, mert tudja hogy az nem engedheti meg magának.
  • Máskor egy nagymama ad Kronobiológiai elemzést az újszülött kisunokájának.
  • Legutóbb egy férj fizette be a feleségét a februári önismereti elvonulásra.

 

Ha a tökéletes ajándékot szeretned kapni, akkor segíts a párodnak és súgd meg neki, hogy egy élménynek tudnál örülni.

Az alábbi lehetőségeket ajánlom neked, mindegyikről kaphatsz ajándékutalványt. Erre az ajándékra garantáltan emlékezni fogsz.

 

Te melyiket választanád?

 

  1. EGYÉNI KONZULTÁCIÓ
    • Szegeden
    • Pesten
    • Online
      .
  2. CSALÁD- és LÉLEKÁLLÍTÁS SZEGEDEN
    minden hónapban 1x hérvégén
    2023. dec. 17. Szeged
    2024. jan. 14. Szeged
    .
  3. ÖNISMERETI TÁBOR egy vízparti villában (az árnyékszemélyiségeink visszaintegrálása)
    • febr. 22-től és
    • ápr. 18-tól
      .
  4. TANFOLYAMOK
    • Életforgatókönyv tanfolyam 2024. jan 17-től
    • Tarot tanfolyam 2024. márc. 18-tól
      .
  5. ELEMZÉSEK
  6. CSALÁDÁLLÍTÁS TANFOLYAM ÉS TÁBOR
    2024. máj.25 – jún.02.
    .
  7. ÉLETFORGATÓKÖNYV ÉLMÉNYTÁBOR
    2024. június 11-16.
    (hamarosan lehet fönt lesznek a honlapon a részletek)

 

Ha bármelyik megtettszik, írj, és küldöm a tudnivalókat, a számlaszámot, illetve a párodnak az ajándékutalványt, hogy be tudja tenni 24-én a fa alá.

ide írj: efthajduildiko@gmail.com
itt hívhatsz: 70 267 0679

Boldog Karácsonyt!

Ildikó
.


Ajánló

Ui.: 17-én lesz az év utolsó családállítása. Még lehet jelentkezni. 🙂

 

 

Személyre szabott tanács: hogyan állj az idei Karácsonyhoz?

 

Napi Ildi: Milyen hozzáállás üdvös számodra idén Karácsonykor?

 

Szereted a Karácsonyt?
Sokan, sokféleképpen vagyunk ezzel.

Bárhogy is van, most kapsz egy kis segítséget.

  • Hangolódj rá a kérdésedre,
  • időzz el a képen, amit a levélhez csatoltam,
  • válassz egy követ
  • és keresd meg a számhoz tartozó tanácsot!

Válassz egy kristályt és megtudod, hogyan állj a Karácsonyhoz. 22 ásvány és a tarot kártya segít ebben.

————————-

 Ajánlatom:

Integrált Lélek- és Családállítás
2018. jan. 13. szombat Szeged

Szilveszteri tarózás Szegeden és online
2017. dec. 28-29.

————————

  1. Hidd el, mindened megvan, amire szükséged van.
    Fiatalosan, könnyedén tekints erre az ünnepre. Mintha még sose lett volna Karácsony, mintha semmit sem tudnál róla. Ez egy új kezdet, egy új lehetőség. Bármi megtörténhet. 

    Oldási téma: hiszel-e abban, hogy mindennel rendelkezel a sikerhez?

     

  2. Légy óvatos, visszafogott. Inkább ne mondj semmit, ha nem vagy biztos benne. Mindent gondolj meg kétszer is. Bár tudod mi a szerepköröd, most mégsem tied a vezetőszerep és ez a legjobb, ami történhet. Húzódj vissza, hogy mások is hozzáférjenek a feladatokhoz. Ez abban is segít, hogy a Karácsony misztikus oldalára hangolódj rá, ne pedig a gyakorlatias tennivalókra. 

    Oldási téma: a szerepkörödnek megfelelően élsz-e? Kommunikációs elakadások.

     

  3. Dobj be minden kreativitásodat. Éld meg a szépséget, díszíts. És közben légy alkalmazkodó, rugalmas a többiekkel. Így minden annyira jól sikerül, hogy szinte el sem hiszed. Fogadd el a pazar ajándékot és gyönyörködj a családodban. Sok év tapasztalata és áldozata érik be ezen a Karácsonyon.
    Oldási téma:
    Női szerepkör, rugalmasság, motiváltság. Hogy állsz ezekkel?

     

  4. Tiéd a főszerep. A többiek azt várják, hogy te tudd a tutit. Neked legyenek fix elképzeléseid, mi hogyan történjen, hova tegyék, mit csináljanak. Egy jó és stabil szereplő mindenkit a nyugalom és stabilitás érzésével tölt el. Ne engedd, hogy variáljanak. Tartsátok magatokat a tervekhez, szokásokhoz. Jól ki van az találva.
    Légy nagyvonalú és gáláns. Zsebeld be az elismerést.

    Oldási téma: A merev nézőpontok és a hatalmi játszmák akadályozhatnak. Mikor vállalod fel végre a vezető szerepedet?

     

  5. A te viselkedésed most mások számára iránymutató lesz. A többiek tanulni fognak belőle, hogy hogyan tudsz egy-egy helyzeten felülemelkedni. Máskor képes leszel több nézőpontot is figyelembe venni. Te is sokat tanulsz ebben a néhány napban magadról, de másoknak is biztosítod ezt.

    Oldási téma: Mikor fogod végre kihasználni a sors kínálta lehetőségeket? Mi kéne végre megtanulni?

     

  6. Szeretsz hezitálni, de egy idő után a tett halála az okoskodás. Nincs rossz választás. Ha mégsem hiszed, itt egy útmutató: válaszd azt, amit a szíved diktál. Csak az érzéseidre hallgass. Bármiről is legyen szó.

    Oldási téma: Miért nem hallgathatsz az érzéseidre? Mi miatt halogatsz?

     

  7. Ez egy melós, tevékeny Karácsony lesz. Azonban minden tevékenység végül sikerrel zárul és úgy fogod érezni, megérte a sok küzdelem. Az elismerés sem fog elmaradni.
    Fontos: amikor érzed, hogy kibillensz az egyensúlyból, lassíts le és állj vissza középre. Ez fontosabb, mint gondolnád. Néha elég ha csak végiggondolod a dolgokat és nem futsz felesleges köröket. 

    Oldási téma: Hol billentél ki az egyensúlyból? Mi az ami túl fontos másnak a rovására?

     

  8. Tarts be mindent, amiben megállapodtatok. Ne variálj, ne változtass. Ha olykor döntened kell vagy igazságot tenni, akkor csak a józan eszedre hallgass, ne az érzésekre. A józan, racionális hozzáállás meghozza a gyümölcsét.Használd a bölcsességed, legyél a szeretteiddel igazságos.

    Kitűnő alkalom eljegyzésre, lánykérésre.

    Oldási téma: Döntési bizonytalanság. Elköteleződési problémák.

     

  9. Ha lehetőséged van rá, húzódj vissza, legyél egyedül, csendesedj el.
    De ha ez nem megy, akkor is találj módot a visszavonulásra. Szükséged van rá tisztázni magadban a dolgokat.
    Ha visszavonulsz, előbb-utóbb megérzed, hogy másoknak igenis nagy szükségük van rád.
    Oldási téma:
    Önértékelési problémák. Társfüggőség vagy magányosság.

     

  10. Egyszerűen gyönyörködj benne, mennyire szerencsés is vagy valójában.
    És az is lehet, hogy felkínálnak neked valamilyen lehetőséget, amit csak nyugodtan fogadj el. 

    Oldási téma: Nem veszed észre a lehetőségeket illetve, hogy milyen szerencsés vagy.

     

    ————————-

    Ajánlatom:

    Ingás Sorstisztítás és Lélekállítás tanfolyam
    2018. jan. 16-tól keddenként
    Szegeden

    2018. márc. 19-től hétfőnként
    Budapesten

    és online
    bármikor

    ————————-

     

  11. Szervezd meg jól a karácsonyi teendőket. Jusson mindenkinek belőle. A nagy felfordulásban a józan ész, a szervezés hasznosabb, mint a sok munka, a kapkodás. Szóval ésszel és ne erővel. 

    Oldási téma: Munkamánia, teljesítménykényszer, túlzott racionalitás.

     

  12. A szolgálat is lehet élvezetes karácsonykor. Csak arra kell figyelni, hogy annyit vállalj, ami valóban jól esik. És ne várj cserébe semmit. Ha mégis vársz valamit cserébe, azt mondd el, hogy ők is tudjanak róla. A mártírokat senki sem szereti és nem is nagyon becsüli. 

    Oldási téma: Alárendelődés a másiknak, mártíromság. Fordított értékrend.

     

  13. Itt az ideje, hogy szakítsatok a régi játszmákkal, olyan akadályokkal, amivel a családtagok egymást vagy magukat akadályozzák. Sok lehet a feszültség, de van rá megoldás. Ki kell engedni a szelepen minden felgyülemlett megszokást, sérelmet, …
    Ha ezt megteszitek, valami nagyszerű új dolog veheti kezdetét. 

    Oldási téma: Régi dolgok elengedése, kilépni egy helyzetből. Stresszoldás.

     

  14. Az első és legfontosabb a mérték. Semmiből se keveset, semmiből se sokat. Ilyenkor ez nem könnyű.
    Plusz: érdemes az ünnepbe belevinni valami újat. A változás ne legyen radikális, de mégis szakítsatok megszokottal egy kicsit. Ebben is a mérték a lényeg. 

    Oldási téma: Ellenállás a változásnak. Mértéktelenség evésben, ivásban, munkában, …

     

  15. Ez az ünnep jó alkalom az intimitás megélésére. Úgy kellene az erővel, idővel gazdálkodni, hogy maradjon energia a test örömeire is.
    Ha kapsz egy jó ajánlatot a napokban, ne utasítsd el, jó lehetőség. Futó kaland, ami értékes tapasztalatot nyújt. Kár lenne kihagyni.
    Akinek a pénz téma lesz karácsonykor, annak az az üzenetem, hogy ha nem kockáztatsz, nem is nyersz. De ha csak a pénzről szól minden, akkor az már nem lehetőség, hanem rabság. 

    Oldási téma: Érdek alapú kapcsolatok. Függőség, sóvárgás. Ösztönök felszabadítása.

     

  16. Sokat kellene beszélgetni. Mindenről. Mit együnk, hány órakor mi történjen. Kit mi tenne boldoggá? Beszéljétek meg, hogy jó irányba mennek-e a dolgok, vagy már mindenkinek van vele baja, csak nem mer szólni. Tisztázó beszélgetések a célokról, a motivációról, … Erre van most a legnagyobb szükség. Így minden még azelőtt rendeződhet, mielőtt az apró elégedetlenségekből nagyobb lenne. 

    Oldási téma: kommunikációs problémák, célok, kinemmondott dolgok, erőszak

     

  17. Ha a vágyad valódi, szívbéli és legális, most a tiéd lehet. Szerelem, ajándék, …, most nagy esélyed van rá.
    A szerelmesek eggyel további szintre is léphetnek.
    Ha valamire nagyon vágysz és az másokat is boldogít, akkor tenned kell érte, dolgozni is kell érte, de most megvalósulhat.
    Bárhogy is, ez a Karácsony sok érzéssel és szeretettel teli lesz. 

    Oldási téma: Vágyak korlátozása, plátói kapcsolatok, csillagbetegség. Tenni a célokért.

     

  18. Sok a határozatlanság ebben az ünnepben. Semmit nem lehet pontosan tudni. De nem is kell. Hagyni kell ezt a bizonytalanságot, mert épp ez lesz a kulcsa mindennek. Most ne kontrollálj. Ha valamit szeretnél, éppen azért fog megtörténni, mert megengedésben vagy.
    A nők most kifejezetten adjanak a külsejükre. Igenis fontos a frizura, a megjelenés. 

    Oldási téma: Bizonytalanság, félelmek, női elakadások.

     

  19. A legszebb karácsonyod lehet, ha mindent az együtt és közösen gondolata jár át. Akarjátok ugyanazt, ugyanúgy. Ne legyen veszekedés, szinte szavak nélkül tudjátok egymás gondolatát. Végtelen ígéret válhat valóra, ha nem a személyes célok, hanem a közös siker lebeg a szemetek előtt. 

    Oldási téma: Párkapcsolati kommunikáció, házasság, együttműködés.

     

  20. Ez az ünnep egy lehetőség valami nehéz helyzet feloldására. De ez a lélek és a tudat szintjén mehet végbe. Valamit át kell értékelni, nézőpontot kell váltani. Ez a legnehezebb. Nem finomabbat kell főzni, nem nagyobb ajándékot kell venni, nem többet kell tenni. Másképp kell ránézni. Te pontosan tudod, hogy mire.
    Ha nehezen jutsz túl valami régi sérelmen vagy elakadáson, már épp ideje lenne segítséget kérni ebben. 

    Oldási téma: korlátozó hiedelmes, sostani elakadások, életút

     

  21. Mozgalmas Karácsony. Akár kisebb kiruccanás, kirándulás, séta. Törekedj, hogy te megtaláld a helyed ebben a történetben, akkor szerencsésen alakulnak a dolgok. Ne rendelődj alá, ne más céljait valósítsd meg, csak élvezd a napokat, játssz, táncolj, keresd a helyed. Ez másoknak is tetszeni fog. 

    Oldási téma: Miért nem találod a helyed a világban? Kinek akarsz megfelelni?

     

  22. Alakítsd úgy a dolgokat, ahogy már régen nem merted. Valósítsd meg a saját terveidet. Így kizökkentek ugyan a megszokott kerékvágásból, de végre kipróbálhatod, hogy életképesek-e az ötleteid. Ha igen, mindenki dicsérni fog a képzelőerődért, a bátorságodért. Ha nem sikerül, akkor mindenki megemlíti, hogy mindig sejtették, milyen bolondos vagy. Válaszd magadat. Kell egy kis felfordulás.Kezeld a bolond helyzeteket toleránsan. Kell néha egy kis felfordulás.

    Oldási téma: Rendmánia vagy túlzott rendszertelenség. Célok megvalósítása.

    ——————————-

    Ajánlatom:

    Szilveszteri tarózás Szegeden és online
    2017. dec. 28-29.

    Integrált Lélek- és Családállítás
    2018. jan. 13. szombat Szeged

    Ingás Sorstisztítás és Lélekállítás tanfolyam
    2018. jan. 16-tól keddenként
    Szegeden

    2018. márc. 19-től hétfőnként
    Budapesten

    és online bármikor

    ——————————

     

    “Bárcsak mindnyájan megtapasztalnánk az örömöt, és megteremtenénk az öröm okait!”

 

 

Keresztrejtvény ajándékkal

 

Napi Ildi:  EZT KAPOD KARÁCSONYRA TŐLEM

SPIRI REJTVÉNY – SPIRI AJÁNDÉK

Az év végén már nem szerettem volna nagy eszmefuttatásokba kezdeni.
Helyette itt egy keresztrejtvény.

Kattints ide az online rejtvényhez!

(Előfordulhat, hogy MacIntosh gépeken az ékezetes betűk valami szőrnyűségesen jelennek meg. )

Fejtsd meg mind a 12 szót! Garantáltan nyereményben részesülsz.

Írd meg nekem a megoldást és átveheted a nyereményedet:  vagyis a keresztrejtvény kérdéseire adott válaszaidért én is válaszolok egy kérdésedre. Röviden és tömören a tarot kártya segítségével.

 

 

keresztrejtvény ajándékkal

A játék lebonyolítása:

  1. Fejtsd meg a rejtvényt!
  2. ABC sorrendben írd le egy levélben számomra a szavakat!  (efthajduildiko kukac gmail.com)
  3.  A levélben tegyél föl egy egyszerű, egy mondatos kérdést, amire nem IGEN vagy NEM a válasz.Segítek. Pl. ilyen kérdéseket:
    “Mit kéne tennem ahhoz, hogy …?”
    “Mit adna az életemhez, ha …?”
    “Hogy alakulnak a dolgok, ha úgy döntök, hogy, …?”
    “Mit érez / gondol  XY valamivel kapcsolatban?”
    “………. ?”
  4. Írj egy számot a kérdés után 1 és 22 között. (Nem baj, ha ismered a tarot-t, én kidolgoztam a válaszhoz egy rendszert.)
  5. Várd a választ, hamarosan jelentkezem.

Ez az online rejtvény. Katt ide!

(Előfordulhat, hogy MacIntosh gépeken az ékezetes betűk valami szőrnyűségesen jelennek meg. )

rejtvény kockák

meghatározások