Címkearchívumok: eltérítés

Értem jöttek – CE 4 – elrablások, kísérletek, hibridizáció, … – támogató csoport

A facebook-on létrehoztunk egy privát csoportot, ahol csak a csoporttagok tudják a bejegyzéseket megnézni.

Mi az “Értem jöttek – CE 4” csoport célja?
A csoport azért jött létre, hogy segítséget tudjon nyújtani azoknak az embereknek, akiknek földönkívüli entitásokkal élményei voltak, vannak.
Reméljük, hogy a jelenség megértése segítség lesz az okozott trauma feldolgozásában.
Tisztázzuk a témában az alapfogalmakat – például ilyeneket:

Például ilyeneket:
Mi az a CE?

Close Encounter – Közeli Találkozás

7 típusa:

1. típusú találkozásnak minősül, amikor valaki egy jól kivehető, tőle kevesebb mint 150 méterre lévő ismeretlen repülő tárgyat észlel.

2. típusú találkozásnak azt hívjuk, amikor a körülményekből ufó aktivitásra lehet következtetni. Ilyen például a rádiók megzavarodása, állatok nyugtalansága,
megmagyarázhatatlan égésnyomok a talajban, paralízis.

3. típusú találkozásról akkor beszélünk, amikor az ember észleli magát az idegen létformát.

4. típusú találkozás: emberrablás, eltérítés.

5. típusú találkozás: kommunikáció az idegenekkel.

6. típusú találkozás: bármilyen, halálos kimenetelű találkozás.

7. típusú találkozás: közös utód, ember-idegen hibrid teremtése, szexuális úton vagy mesterséges, tudományos módszerek által.
Attila egyik bejegyzéséből idéznék

„Apai nagypapám az állapota miatt egy idősek otthonában volt a kétezres évek elején.

Egy alkalommal mikor meglátogattam, egy széken ült a szobájában és meredten bámult kifelé az ablakon, nézte a budai hegyeket. Köszöntem neki, megkérdeztem, hogy van, de meg sem mozdult

– Meglátogatott három alacsony, furcsa szerzet – mondta és csak bámult előre.

Kérdeztem tőle, hogy kik voltak, mikor voltak itt és mit akartak. Azt felelte, hogy nem tudja kik vagy mik voltak, nem emlékszik rá pontosan és nem is akar róla beszélni. Pár nap múlva meghalt.

2016 nyarán a balástyai tanyavilágban laktam az akkori feleségemmel és a kislányommal, aki alig múlt 1 éves. Egyik reggel a harmadik szomszédom Pista bácsi, megjegyezte: ” Jó meleg volt éjszaka, látom ti sem tudtatok aludni.” Nem értettem, hogy mire gondolt. Majd nagy nehezen elmondta, hogy éjszaka kiment a budira és erős narancs sárga fényre lett figyelmes, ami a tanyánk felől jött. Kettőnk tanyája között van még két tanya, ahol nem laknak és viszonylag sűrű az erdő, a növényzet. Hirtelen nem esett le a dolog és mondtam neki, hogy mi nem világítottunk. “Akkor biztos a vadászok voltak” és ennyiben maradtunk.

Rá nem sokkal megkérdeztem a nejemet, hogy tud-e a dologról valamit, de persze nem tudott semmit. És akkor hirtelen rájöttem(!), a kislányomat vitték el.

Régóta tudtam arról, hogy vérvonalakat vizsgálnak, de valahogy kiment a fejemből. Így már összeállt a kép, csak egy láncszem maradt ki, az apukám. Kérdeztem tőle sok mindent, de azt állította, hogy nem tud mondani semmit. Nekem meggyőződésem, hogy őt is elvitték, de nem hajlandó emlékezni, vagy be tudja az egészet egy rossz álomnak és nem beszél róla…

Most a kislányom a fontos a számomra. A dolog neheze majd csak évek múlva fog jönni, de addig is fel kell készítenem, hogy megértse és fel tudja majd dolgozni a történéseket.

Röviden ennyi az én esetem, amit szerettem volna veletek megosztani.”

—————–

Nyílt előadás az elvonuláson

Korlátozott számban lehet résztvenni.
Időpont: 2023. febr. 25. szo. 17-20:00
Téma:    Földönkívüliek – elrablások, hibridizáció, biológiai, mentális és lelki kísérletek
Előadó:   Sasvári Attila:  az Értem jöttek CE – 4 Facebook csoport vezetője
Belépő: 5.000.-
Helyszín: Tiszaalpár
Jelentkezés:   Makra Ida    idamakra   kukac  gmail.com

—————–

Az Univerzumban nyüzsög az élet

Attila (Sasi) 34 éve kutatja a jelenséget. Szerinte és szerintem is úgy van az, hogy:

„Tény, hogy az általunk ismert és ismeretlen univerzumban nyüzsög az élet. Tény, hogy a bolygónkat rendszeresen és módszeresen látogatják különböző lények. Néhányuknak állandó bázisuk van a Földön. Tény, hogy a modern embert, genetikai módosításokkal hozták létre. Az emberiség kezdete óta folyamatosan visznek el és vizsgálnak embereket. Az érintettek száma több millió.”

Mivel a téma rengeteg embert érint, többet, mint azt el tudjátok képzelni – ráadásul nagyon kényes is –, ezért nehéz ennek helyet és teret találni.

Én arra vállalkoztam ebben Fb a csoportban, hogy feltárjuk és megértjük a tarumákat és feloldjuk őket.

Ha érdekel a téma vagy érintett vagy, akkor szívesen látunk a fentebb említett Fb csoportban vagy szombaton az előadáson.

 

 

Ha az elvonulás érdekel, akkor minden infó itt.  https://hajduildiko.hu/elvonulasok/

—————–

Ajánló:

KRONOBIOLÓGIA TANFOLYAM – most élőben, de utólag is visszanézhető
Kezdés március 1.
A jegyzeteket már elkészítette a nyomda.

Életforgatókönyv tanfolyam május 14-től

ÉFT-s oldási napok havi 1 alkalommal áprilistól

Online és személyesen is. Ez tanfolyam és terápia is egyben.

ELVONULÁS és oldások csütörtöktől péntekig.
Febr. 23-tól és április végén.

A facebookon pedig itt:
februári elvonulás
áprilisi elvonulás

 

Visszajelzések – A kevesebb több – UFO-k

Sok visszajelzést kapok a munkám során. Csak nincs időm megosztani őket, pedig nagyon inspirálóak.

Merítsetek belőle ti is erőt:

Laci ezt írta
Köszi a múltkorit, megy az ÉFT kopogtatás. Oda jutottam, hogy mára úgy érzem a feleségemmel nincs semmi baj - és nem is volt.

Saját magamat nem fogadtam el. Úgy éreztem, hogy előbb mindent  IS tudnom kell és megértenem, majd akkor a többiek elfogadnak és jobb ember leszek attól. 

Ha jobb ember leszek, büszke lesz a társam és majd szeret. Nem jött be. 
Nem fogadtam el magam, így mást sem tudtam elfogadni. Nem szerettem magam, ezért mást sem  tudtam szívből szeretni.

Most úgy érzem, elfogadom magam, a fejlesztendő területeimmel, a jó dolgaimmal együtt. Nem a szüleimet, a környezetet és az exeimet szapulom a helyzetem miatt. Nem a múltat akarom megoldani és feloldani és nem is a jövőt irányítani.

Inkább a jelent akarom megélni és elfogadni, amit hoz! A szenvedéseket letenni, mert azzal csak szenvedtetek. És szeretetet adni, mert csak az, ami igaz!


Köszönöm a segítséged!
A kevesebb néha több

A minap valakivel – aki nem jártas az önismereti útban, nem szokott oldásokra, tanfolyamokra járni – egy hatalmas témát vettünk át. Volt felismerés és katarzis is. De a nagyja munkát házi feladatnak kapta meg (pontos recepttel).
Így csak intellektuálisan érzékelte, hogy valami jó dolog történt, de nem jött át neki a zsigeri érzés. Ezt az ÉFT tudja azonnal eredményezni.

Így történhetett, hogy távoztában azt kérdezte:  Ezek a felismerések fognak majd változást hozni az életemben?
Én biztosan tudtam, hogy igen, de neki nem volt meg az érzés. Miért? Mert annyira sokat akartam adni és a megértésre helyeztem a hangsúlyt.

Így utólag már másképp csinálnám. Kisebbet merítenék és a felismerésből fakadó érzelmi változást is ott érnénk el a konzultáción, nem pedig ő otthon, a házi feladattal.

De ezt már csak utólag tudom.

 

Annyira érzelmi alapon működünk

A világegyetem hemzseg az élettől. A Földön is jönnek-mennek az idegenek. Mindenki más céllal.

Sokáig nem értettem, mi olyan csodálatos az emberben. De már tudom. Az, hogy az embereket annyira az érzelmek vezérlik. Ez nincs minden létformánál így. Gondolj csak bele,

  • amíg dühös vagy, addig nem tudsz figyelni a másikra.
  • Amikor félsz, nem tudsz józanul gondolkodni.
  • Ha szégyelled magad, azt hiszed mindenki tudja, pedig oda se figyelnek rád. Te mégis a szégyenen keresztül látod a világot.
  • A szerelemről ne is beszéljünk!

Mi először érzünk, aztán gondolkodunk. Ettől vagyunk különlegesek. Többek között.

(Sok erre járó “földönkívüli faj” ezt vizsgálja. Ezt a témát Sasival az “Értem jöttek – CE4” csoportban boncolgatjuk. Ő a szakértő, én pedig a traumák feldolgozásában segítek.)

Kedves Tagok!
Ezt a csoportot azért hoztam létre, hogy segítséget tudjak nyújtani azoknak az embereknek, akiknek földön kívüli entitásokkal élményei voltak, vannak.
Remélem, hogy a jelenség megértése segítség lesz az okozott trauma feldolgozásában.

Az érzelmek oldásának sok remek módja van. De a legátütőbb az ÉFT: Érzelmi Felszabadító Technika.
Az elvonuláson és a havonta megtartott 1 napos ÉFT oldások-on végig fogunk menni a folyamatokon és átéljük egyesével mindenkivel a katarzist. Hogy ne csak tudjuk, hogy lesz változás, hanem érezzük is minden sejtünkben.

Jelentkezz, ha erre van szükséged!

 

 

 

Földönkívüliek – segítség vagy taruma?

A földönkívüliekről sokféleképpen

 

TARTALOM:

1. Földön kívüliek – segítség, trauma és szerelmi manipuláció

2. Tarot kártya tanfolyam indul (nov. 27.)
3. Ingyenes foglalkozás (nov. 13.)
4. Családállítás Szegeden (nov. 17.)
5. Tarot kártya naptár – ajándékötlet

————–

 

MOTTÓ:
“Több dolgok vannak földön és égen,

Horatio, mintsem bölcselmetek
Álmodni képes.”

 

Előadás a földönkívüliekről (is)

Olyan emberek jelentkeznek tanfolyamokra és elvonulásokra, akik velem egyívásúak. Valójában velük van dolgom. Őket is az érdekli, ami engem, illetve működik a karmikus rendezőelv is.

Az ingás tanfolyamon és a legutóbbi elvonuláson szóba kerültek az ELTÉRÍTÉSek. Senki meg se rebbent. Sőt, érdeklődtek és néhányan vizsgálódásba is kezdtek.

Az elvonulásra hívtam egy előadót, akit régről ismerek és őt már többször elvitték nem földi lények. Nincs rossz tapasztalata róla, de azért csak lámpafénynél tud aludni. Kiderült, hogy a nagypapájával és a kislányával is hasonló történt. Később rájött, hogy az őt eltérítők vérvonalakat vizsgálnak.

Ezen események motiválták őt arra, hogy éveken át tartó kutatásba kezdjen. Hihetetlen ismeretet halmozott fel a témában. A mi kedvünkért rendszerezte a földönkívüli civilizációk és a földi ember kapcsolatáról, valamint a háttérhatalomról szóló tudását és meg is osztotta velünk.

 

Az emlékek feljönnek bizonyos módszerek hatására

Másnap reggel egy kis bemelegítő ÉFT kopogtatással kezdtük a napot és valaki akkor mesélte el a saját élményét. Egy másik lányban pedig akkor jöttek fel olyan emlékek, ami az ő egykori eltérítéséről szólt. Szándékosan nem nevezem elrablásnak, mert az pejoratív hangzású és ezek között az esetek között jó szándékú vagy semleges szándékú eset is előfordul.
Egyszer csak felsejlett neki a saját élménye, mert a kopogtatás olyan módszer, ami a tudatalattival is kommunikál és az ott elrejtett emlékek biztonságosan tudnak felszínre törni.

Az Egyesült Államokban, de már Magyarországon is vannak terapeuták – elsősorban hipnoterápiát alkalmazók -, akik kifejezetten erre a témára specializálódtak. Ugyanis nagyon sok embert érint a téma, sok a trauma vagy a megmagyarázhatatlannak tűnő változás. Véletlenek nincsenek. Vagyis vannak, de azok nem véletlenül vannak.

Gyerekek kapcsolata földönkívüliekkel

Ilyen regressziós hipnoterapeuta pl. Mary Rodwell, aki régóta vizsgál elsősorban olyan gyerekeket, akik emlékeznek földönkívüliekkel való kapcsolataikra vagy vannak földönkívüli emlékeik. Erre egy komoly tesztet is kidolgozott, amit bárki megtalálhat a neten és kitölthet. Sokan jöttek már rá ennek segítségével, hogy nem beképzelték a történteket maguknak, nem álmodták, ami velük történt. Egyrészt ez megnyugtató és gyógyító hatású a lélek számára, másrészt jó tudni, hogy nincs egyedül és kérhet segítséget.

A csillaggyermek tesztet itt találod.

Traumatizáló földönkívüli elrablások

Hasonló témában kutat Karla Turner.

Ő az egyetemi állását feladva a földönkívüli elrablások traumatizáló hatásával foglalkozik. Nem riadt vissza a téma sötét aspektusaitól sem. Bátor és szókimondó nő, aki szerint alábecsüljük a helyzetet. Karla szerint ezek az esetek nemcsak jószándékú beavatkozások és kutatások az elrablók részéről, hanem sokszor igenis ártó és traumatizáló hatásúak.
Bár az elrablottak – akik rengetegen vannak – nem emlékeznek a velük történtekre, tudatuk mélyén ezek az események igenis kifejtik hatásukat.

Erről igen hosszú cikket írt.
Itt olvasható az első része.

 

A szerelmi manipulációk –
– magyarázatok a szerelmi lehetetlenségek egy részére

Eve Frances Lorgen író, hipnoterapeuta, aki az „idegen szerelmi manipulációk” szakértője. Ezek földönkívüliek által megrendezett és irányított emberi párkapcsolatok, amelyekben az idegenek az elrabolt személyek életét manipulálják. Ez is hihetetlen, azonban széles körű jelenség. Olyan eseteket rendeznek meg az idegenek, amikor szinte teljesen értelmetlen módon két ember egymásba habarodik, miközben addig normális kapcsolatban éltek valaki mással, vagy normális esetben egymásra se néztek volna. Érthetetlen a vonzalom, semmi nincs a másikban, ami erre okot adna. Mégis mindent felforgat ez a vonzalom.

A két célzottan manipulált ember között drámai mértékig fokozódik a szerelmi és a szexuális kapcsolódás, akár rögeszmés szerelemig fokozódhat egyikükben vagy mindkettőjükben. Majd egyszer csak az egyik félben hirtelen megszűnik a szerelem és a másik pedig magyarázat nélkül szenved és próbálja feldolgozni a történteket.

Erről nagyon hosszan itt olvashatsz.

 

Semmi sem történhet ok nélkül

Én el tudom képzelni, hogy a szerelmi manipuláció is a sorsot szolgálja. Mert minden a teremtésen belül történik és semmi sem lehet ok nélküli.

Például ezek a szerelmi eltérítések hasznosak is lehetnek azokban az esetekben, amikor az érintetteknek egy olyan nyomvonalon halad az élete, ami nem szolgálja őket, de másképp nem tudna egy új kerékvágásba terelődni az életük, csak ily módon.

Vizsgáljunk meg minden lehetőséget, mert mindig lehetnek kivételek és nem hiszek abban, hogy bármely dolga a világnak csak egyértelműen ártó szándékú és hatású lehet.

Mi van, ha egy eset legtöbbször egy bizonyos módon működik, de épp a te esetedben másképp van?!

 

(Család)állítással földönkívüliekre

Az embereknek a földönkívüliekkel és a háttérhatalommal való kapcsolatát állítottuk fel a családállítás módszerét használva és érdekes összefüggésekre jöttünk rá. A földönkívüliek nem sok vizet zavartak a történekben, viszont a háttérhatalom tekintélyesen bependerült középre, jelentőségének teljes tudatában. Némi korrekcióval – a szabad akarat kérdésének rendezésével – egy kicsit meg is segítettük az emberiséget. Emlékzetteük magunkat, hogy ez a Földön működő alaptörvény, miszerint mindenki rendelkezik a szabadakarattal. És el lehet követni disznóságokat, de az elkövetőknek közzétételi kötelezettségük van.

Bocsi, senkit nem erőszakoltunk meg és tettünk szabaddá kéretlenül. Az infót feltettük a felhőbe, aki kész rá, letöltheti magának.

A (család)állítás módszere mindig tapintatosan működik. Csak abba és abban a mértékben enged betekinteni, amire engedélyünk van és amire fel vagyunk készülve.

 

Feltárható, kinek milyen kapcsolata van / volt földönkívüliekkel

Bár engem a Földön kívüli világban nem az elrablások érdekelnek a leginkább, de így halloween körül gondoltam megosztom veletek ezt az információt is.

Az ingás tanfolyamon is kiteszteltük, hogy kinek volt már valaha valamilyen módon köze nem földlakókkal és milyen természetű volt ez a kapcsolódás. Olyat is találtunk, akinek végzetes szerelmi traumájára épp így kaptunk választ.

Számomra az eltérítések nagy száma sokkoló. Nyugodtan gondolkozhatunk sokmilliós nagyságrendben.

Ha megérintett a téma, tudd, hogy valami közöd van a fentiekhez. Ennek feltárására van mód.

 

FIGYELMEZTETÉS: Amennyiben fordult már elő veled szélsőségesen érthetetlen szerelmi helyzet, megmagyarázhatatlan pálfordulás benned vagy a másik félben, nem biztos hogy idegenek által végrehajtott szerelmi manipuláció áldozata lettél. De extrém esetben, alaposan tanulmányozva az esetet, akár élhetsz is a gyanúperrel, hogy a fenti eset történt meg veled is.

Nem érdemes minden szerelmi drámára ráhúzni az idegen manipulációt, de az is dőreség lenne, ha teljesen kihagynánk a számításból.

 

——————

Tarot kártya tanfolyam kezdődik: nov. 27. vasárnap 9:00

——————

Következő ingyenes foglalkozás időpontja: november 13. vasárnap 17:00 óra
Ha szeretnél résztvenni, kérlek oszd meg a tanfolyam eseményét a facebook-on. Vagy küldd tovább ezt a cikket.
Ha nem vagy facebook-os, akkor az alábbi linket.
Cserébe küldöm a Zoom linket.
Ha nem akarsz lemaradni hasonló lehetőségekről, iratkozz fel a hírlevélre és mindig értesülsz a kövelkező alkalomról.

—————–

Problémakezelés a családállítás módszerével: november 17. csütörtök 9:00 Szegeden

—————–

Tarot kártya naptár – ajándékötlet

Egy ideje már új projektbe kezdtünk Odrobina Márti kolléganőmmel, új tarot kártyát készítünk. Majd egyszer valamikor kész leszünk.
Ebben a gigászi munkában Kelemen Ágnes festőművész a társunk.

Az első 12 lap naptáron is megjelent. Csodás fesmények egy- egy hónaphoz rendelve.
Itt megnézheted Ági munkát a Facebook-on.
Itt pedig belelapozhatsz a naptárba.

REMEK AJÁNDÉK lehetőség. Szerintem én egyesével bekeretezem. De nyomatok is rendelhetők és a festményeket megnézheted élőben itt a pénteken nyíló kiállításon Bpesen.

Az eredeti tarot kártya festmények között még láttam olyat, amit nem adott el. Pl. a Császárnőt és a Császárt. Legszívesebben kitenném a hálószobámba az ágyam fölé.
A tarot festmények mágikus hatásáról majd egyszer később írok.