Címkearchívumok: kollektív családállítás

Az Apokalipszis négy lovasa már köztünk jár? Tényleg ezt éljük most?

Az apokalipszis 4 lovasa

Érdekes elmélettel találkoztam és egy kicsit továbbgondoltam.
Megosztom veled. Majd döntsd el, hogy mit kezdesz vele. Lássuk!

(a végén van jó is)

Úgy csinálni, mintha nem történne semmi

Az emberiség történetében rendszerint felbukkan egy világvége hangulat. Ezek inkább korszakváltás előszelei. Utána már semmi nem lesz olyan, mint előtte volt.

Ezekben a korszakváltó időkben rendszerint felidézik az apokalipszis 4 lovasát, ami a Bibliában a Jelenések könyvében szerepel. Nem a legvidámabb olvasmány.

Mi emberek is olyanok vagyunk, mint a hangyák vagy a fecskék és különös módon kezdünk el viselkedni, amikor érezzük a baj közeledtét.

Én most azt látom, hogy úgy csinálunk, mintha nem történne semmi. A VILÁG LAPÍT, lélegzetvisszafojtva várnak az emberek valamire és a homokba

Mi az apokalipszis négy lovasa?

Mind a négy lovon egy lovas is ül. Ők külön-külön egy-egy szimbólum. Magukat a csapásokat a lovasok hajtják végre. Ők képviselik a hatalmat és hajtják végre a parancsot. Mindegyik lovas egy erőt képvisel– például a hódítást. A lovak pedig a módot és a gyorsaságot szimbolizálják, amivel a csapás eléri a világot

 

A lovak szinei:

  • Fehér ló: Íj van nála és korona jár neki. Győzelmet vagy hódítást jelent.
  • Vörös ló: Nagy kard van nála. Elveszi a békét, és háborút hoz, hogy az emberek öljék egymást.
  • Fekete ló: Mérleg van a lovas kezében. Éhínséget és magas élelmiszerárakat jelképez.
  • Fakó ló: Ez a ló inkább beteges, zöldessárga, hullaszerű színt jelent, nem egyszerűen szürkét. A neve Halál, és a pokol követi őt. Járványokat, halált és pusztulást hoz a földre.

Az apokalipszis négy lovasa a manapság a globális válságok közvetlen szimbóluma.

A lovak színe határozza meg a csapás jellegét:

  • fehér = győzelem/tisztaság látszata,
  • vörös = vér/tűz,
  • fekete = gyász/ínség,
  • fakó = hullamerevség/betegség).

 

Mai globális válság és változás

Nem biztos hogy így van, de én most ezt a sorrendet raktam össze:

2020: fakó ló – járvány, halál
2022: vörös ló – háború
2026: fekete ló – éhinség, szűkség, aszály, energiahiány ….
202…: fehér ló – tisztának látszó média(manipuláció), AI

A fehér ló ma mit szimbolizál?

A fehér ló ma már nem íjjal harcoló király, inkább egy manipulatív veszély.

  • Dezinformáció és propaganda: A fehér ló a „báránybőrbe bújt farkas”. A hamis híreket, az ideológiai manipulációt és a tömegek félrevezetését jelképezi.
  • Ideológiai hódítás: Nem fegyverrel, hanem kultúrával, médiával és politikai befolyással történő rejtett térnyerés.
  • A „hamis megváltó”: Olyan politikai vagy technológiai vezetőket jelöl, akik békét és biztonságot ígérnek, de valójában diktatúrát vagy kontrollt építenek ki.
  • Kiberháború: Olyan láthatatlan, vérontás nélküli hódítás, amely megbénítja a digitális infrastruktúrát.
  • Kényelmet ígér: minden elektronikus lesz és egy gombnyomással megszüntethetik a létezésedet. Pl. letiltják a bankkártyádat és annyi.

Természetesen ez a lovas már itt van, de a végső legnagyobb csapás még nem láttuk.

A többi lovas a mai világban

A többi három csapás, amelyek a mai hírekből állandóan dőlnek ránk:

  • Vörös ló (Háború): Ma a hibrid hadviselést, a nukleáris fenyegetettséget és a fegyverkezési versenyt jelenti.
  • Fekete ló (Éhínség): A modern gazdasági válságokat, az inflációt, az ellátási láncok összeomlását és a globális élelmiszerhiányt szimbolizálja. Módosítják az időjárást. Aki képes módosítani az időjárást, az lesz a világ ura.
  • Fakó ló (Halál): A globális mesterséges járványokat, a klímaváltozás miatti természeti katasztrófákat és a környezetszennyezést jelképezi.

 

Mit tehetünk?

Mindez elég sötét képnek tűnik.
Mégis azt látom, hogy van egy másik folyamat is, amelyről sokkal kevesebb szó esik: egyre több ember kezd tudatosan dolgozni önmagán és azon is, hogy milyen minőséget tesz bele a közös térbe. Ezek ritkán látványosak, néha becsukott szemmel mentálisan történik.

  • Sokan békemeditációkat tartanak,
  • mások imával,
  • energetikai módszerekkel
  • vagy különféle közösségi gyakorlatokkal dolgoznak.
  • Én például ingával, az Ingás Közvetítés módszerével is szoktam dolgozni,
  • és időnként kollektív családállításokat is tartok.
  • Emellett nagyon sok olyan csoportot és közösséget ismerek, akik abban hisznek, hogy ha változik az ember tudatossága, azzal a világ működésére is hatással lehetünk.

Nemrég a Vratnyicai Tumulusnál, a Visokoi piramisok mellett is tartottam a résztvevőkkel egy családállítást Magyarországra. Kihasználtuk az extra erős energetikai környezetet és nagyon felemelő élményben volt részünk.

Természetesen nem tudhatjuk, hogy egy ilyen munka pontosan hogyan és mennyiben hat a külvilág eseményeire. Én mégis fontosnak érzem ezeket a kezdeményezéseket. Én abban hiszek, hogy ha kevés embernek magasabb a tudatszintje, az a kevés magasabb tudat számos alacsonyabb frekvencián működő emberre hatással van.

Ezért bár időnként valóban úgy tűnhet, mintha minden az Apokalipszis felé rohanna, én nem gondolom, hogy a történet vége már előre meg van írva.

Lehet, hogy éppen most zajlik egy másik folyamat is: emberek ezrei próbálnak tudatosabbá válni, békét teremteni magukban, és másképp reagálni arra, ami körülöttük történik.

Éppen ebben van a remény.

Nem abban, hogy becsukjuk a szemünket a világ problémái előtt, hanem egyrészt abban, hogy miközben látjuk őket, nem adjuk át nekik teljesen a figyelmünket és az erőnket. Másrészt pedig megtesszük a magunk szintjén azt, amit tudunk.

Mert ha a világ valóban egy korszakváltás küszöbén áll, akkor én szeretném elmondani, hogy ami rajtam múlott, azt megtettem.

Hajdú Ildikó

—————-

A világnak szüksége van rád

Ha te is úgy érzed, hogy ebben a változó világban fontosabb lett az önismeret, a belső munka és a tudatosság, többféle módon is tudsz velem dolgozni:

  • Családállítás
    Egyéni vagy csoportos családállításon ránézhetünk azokra a mélyebb mintákra, elakadásokra és kapcsolati helyzetekre, amelyek újra és újra visszatérnek az életedben.
  • Tarot tanfolyam
    Ha szeretnéd megtanulni a Tarot kártyák használatát, és nemcsak „jósolni”, hanem valódi önismereti útmutatást kapni általuk, erre is van lehetőség. A kártyákkal nagyon jól lehet beszélgetni a világ helyzetéről is.
  • 5 napos piramis-elvonulás
    Öt napot töltünk együtt a piramisok közelében, kiszakadva a hétköznapokból. Ez az elvonulás a feltöltődésről, a belső munkáról, az élményekről és a közös tapasztalásról szól.
  • 5 napos Ligeti elvonulás szeptemberben
    Szeptemberben Pécs közelében, Liget településen is tartok egy ötnapos elvonulást. Ez azoknak szól, akik szeretnének néhány napra megállni, befelé figyelni, önmagukkal foglalkozni és egy támogató közösségben tölteni az időt.

Ha valamelyik megtetszett, a részleteket és az aktuális időpontokat megtalálod az oldalon.

Nem biztos, hogy a világ eseményeit egyedül meg tudjuk változtatni. Azt viszont igen, hogy mi milyen állapotból veszünk részt bennük.
Tedd hozzá te is a magadét!

 

Kollektív családállítás – magyarság, feladat, …

KOLLEKTÍV CSALÁDÁLLÍTÁS

Már több, mint egy hete történt a legutóbbi kollektív családállítás és valahogy sehogy sem tudtam rávenni magam, hogy megírjam. Most viszont a világ dolgai kezdték megmutatni, mi is történt ezen az állításon.

A kollektív családállítás azt jelenti, hogy nem egy személy problémáját járjuk körül, ha nem egy kollektív témát vizsgáltunk meg a családállítás módszerével.
Mivel maradt időnk és erőnk, ezért nézőpontoktól és hitrendszertől függetlenül ránézünk egy egy általatok javasolt témára.

Választott téma:

Vali: 
Lehetne állítani a háborúval kapcsolatban? 
Most felgyújtották a palágykomoróci templomot és ilyeneket írtak a falára, hogy késélre a magyarral. ... 
Palágykomoróc konkrétan a szomszéd falu, ahol születtem és ahol a szüleim élnek. És ez nem az első ilyen eset, csak most ezt kapta fel a média. Mi értelme ennek az egésznek az univerzum szempontjából?

Vali Kárpátaljáról származik, ma már Magyarországon él, de azt szülei még mindig ott laknak. Régóta szívén viseli és megrázza a kárpátaljaiakat érintő ukrajnai háború, de a palágykomoróci templom rongálás és gyújtogatás végleg beléhasított.
Az ő témáját választottam.

Kárpátalja: Valamikor a Magyar királyság része volt -  Bereg és Ungvár vármegyeként. Közel 13 000 km² területű. Trianon után Csehszlovákia, aztán Szovjetunió, végül Ukrajna része lett.
Az információs mező / tér bölcsebb, mint mi

Az állításról mindig azt kell tudni, hogy az intelligens mezővel dolgozunk, amely képes olykor nemet mondani nekünk és más irányba viszi a történetet. Most is önálló életre kelt a történet.

Én szeretem, ha egy kicsit gyakorlatias és kézzel fogható magyarázatot találunk egy-egy helyzetre és még jobb, amikor a kiút is megmutatkozik. Most azonban egy általános, mégis magas szintű megoldás született. Persze mi más is születhetett volna. Értem én a mezőt, hiszen tényleg nem nagyon van más kiút egy ilyen helyzetből, mint amit mutatott.

De kezdjük az elején!

Szereplők:

  • Kárpátalja,
    .
  • a magyar nemzet úgy összességében,
    .
  • a magyarok 4-es karaktere, védekező mechanizmusa: Minden nemzetnek van egy enneagram szerinti karaktere. Magyarország a négyeshez tartozik. A négyesnek rossz állapotában sose jó úgy, ahogy éppen van, mindig az a baj, ahogy éppen van, önsajnáló és megnemértett. Nyalogatja a sebeit. Ha reményvesztettek, akkor pl. alkoholba fojtják a bánatukat.
    De természetesen van pozitív aspektusai ennek a karakternek. Amikor jó irányba mozdul el, akkor intuitív, szereti az 1-es karakter pozitív aspektusát megnyilvánítani. Vagyis azt, amikor rend van, betartjuk a szabályokat és tudjuk, hogy mi a helyes és mi nem. Ezt muszáj volt leírnom, mert ennek volt jelentősége az állításban.
    VÉGÜL EZ ÁTVEDLETT MÁS SZEREPPÉ.
    .
  • Szerepelt még a hazától való leválasztottság, szétszakítottság, határontúliság is.
    .
  • És egy segítő más nemzeteket alakított úgy általánosságban. Neki nem sok dolga akadt.

Fedett állítással dolgoztam, senki nem tudta, hogy mi a szerepe, mit képvisel.

Az állítás:

– A védekező karakter (4), a négyes karakter rendkívül aktív volt. Folyamatosan a szőnyeget igazgatta, a szösz-möszöket söpörgette arrébb, hajszálakat szedett le a szőnyegről és azt hajtogatta, hogy itt rendet kell tenni. Hihetetlenül aktívan és idegesítően mászkált a térben csak erre tudott fókuszálni.

– Más országok:
gyengék vagyok.

– A magyar nemzet csak türtőztette magát, de legszívesebben „mindenkit seggberúgott volna”.

Beraktam egy templom sematikus rajzát, ...

Teljes nyitottsággal figyeltem az állítást és aztán beraktam egy papírlapon a palágykomoróci templomot. Mindenki azt mondta, hogy: milyen szép milyen gyönyörű.

A határonkívüliség és más népek: ez csodálatos, de a vallás nem kell csak a hit és ami mögötte húzódik, a valódi tartalom.

Határon túliság / szétszórt nemzet: A magyarság nagyon uralkodni akar. Azért jó a templom, mert lenyugszik tőle.

Magyarság:     Ez az örökös rendcsinálás okozza a káoszt. Úgy csinál, mintha rendet rakna, de pont az ellenkezőjét éri el.

Védekező mechanizmus:       Én tényleg csak zavarom a rendet és a nyugalmat – nevette el magát.

Magyarság:     Ha a négyes leülne, vége is lenne az állításnak, készen lennénk, mert itt végre béke lenne.

Ekkor kezdtem megérteni, hogy megint az történt, ami máskor is elő szokott fordulni, nevezetesen az egyik szereplőnek nem is az a szerepe, amit rá osztottam. Védekező karakter inkább egyfajta szabály alkotást, túlszabályozottságot képviselt.

Betettem a magyarok ősi szellemiségét a templom mellé.

Szétszórt nemzet: Bár ebben nincs rendszer, de nagyon szép.

 

De mi van Kárpátaljával?

Kárpátaljaiak:             Ez alatt a kárpátaljaiak képviselője végtelenül unatkozott. Próbálta elfoglalni magát, tornázgatott, nyújtotta a csípőjét, …  Én nagyon rugalmas vagyok. A többieknek sokkal elfogadóbbnak kellene lenniük.

Magyarság a kárpátaljaiaknak:         Szerintem kettőnk között van az ügy.

(Közben a más országok képviselője kiült az állításból, nem érezte, hogy lenne itt dolga.

Védekező karakterből lett szabályozás:       Én egy közterület felügyelő vagyok. Jó, hogy itt van ez a hit, de valójában a terület a lényeg. Én tartom rendben a helyet.

Magyarság:     Te alacsonyabban vagy. Én vagyok a legmagasabb szinten itt és te el akarod foglalni a helyemet. Engem akarsz eljátszani.

Szabályok, törvények:           Én tartok itt mindent rendben, te pedig csak dumálsz.

Magyarság:     Te zavarsz. (Itt már veszekedtek.)

Miután kiraktam egy időre, a partvonalon kívülre a szabályozáson keresztüli uralkodást, a magyarság egyből rendben lett.

A kárpátaljaiak még mindig végtelenül unatkoztak. A képviselő elővette a telefonját és elkezdte pörgetni csakhogy ne aludjon el az unalomtól.

Magyarság:     Mindenkinek itt kellene lennie, kivéve a rendcsinálónak, mert az mindent bezavar. Az zavar, hogy túl sok a szabály.

Mindenkit elküldtem a szőnyegről és megkértem a magyarság képviselőjét, hogy álljon ott egyedül a szőnyegen és nézze meg, hogy hogy érzi így magát.

Magyarság: Hú, de erős vagyok! Itt már annyi szabály volt, hogy nem lehetett felfogni.

Szereplők visszajönnek.

Szabályok bekiabál:   De muszáj, mert minden szétcsúszik.

Kárpátalja unalmában kifakad:         Annyira unalmas, mással kellene foglalkozni.

Szabályok:      Kárpátalja, te kispályás vagy!

Szétszórt nemzet:      Szerintem a hittel, a szellemiséggel kéne foglalkozni.

Magyarság:            Tegyük a szabályokat kisebbé egy kicsit. Oké, van rá szükség, de egyébként menjen el. Kárpátalja, te is ide tartozol.

Kárpátalja továbbra is csak unja az egészet.

Magyarsághoz a sorstani narrátor.    Az elkülönültségre szükség van?

Magyarság:     Nem ad hozzá, el is engedhetnénk. De más országokra szükség van, őket hívjuk vissza.

Mj. Ne feledd! A szereplők nem így hívták egymást, hanem a keresztnevükön. De így könnyebb láttatni veled a jelenetet.
Határkérdés

Megnéztük a határkérdést, a tatami szőnyeg lehetőséget adott rá, mert különböző darabkákból állt össze.
Kárpátalja ettől még dühösebb lett. Azt mondta, hogy megint valami olyasmivel foglalkozunk, ami nem fontos. „Mintha az agyamat reszelgetnék. A hittel és a szellemiséggel kellene foglalkozni!”

Ebből megértettem, hogy nem a határok jelenlegi helyzetével kell foglalkozni. Lehet, hogy majd egyszer kell, de most ebben a felállításban nem ez a lényeg.

Menjünk vissza az időben!

Magyarország visszapörgött 1000 évet és azt mondta, hogy itt nem kell semmi, itt minden jó. Itt csak én vagyok és itt minden rendben van.

Megkérdeztem, hogy hol romlott el az idők során ez a jó állapot.
Az elszaparátságnál, a szétdarabolódásnál romlott el.
De ez az elválasztottság nem István és Koppány idejében történt, hanem később.
Amikor a trianoni béke diktátumot tettem be a mezőbe, akkor Magyarország képviselője elgyengült. Azt mondta, hogy itt kezdődött, vagy legalábbis itt lehet megérteni.

Én, mint sorstani narrátor, közöltem Kárpátaljával, hogy „mit szólsz hozzá, ha te vagy itt most a főszereplő?”

Kárpátalja felkiáltott:    Végre! Egységben kellene lennünk, mi pedig itt reszelgetjük a fingot. Én szembesítek mindenkit a problémával.

A túl sok szabály: jól tudnék lenni ilyen kicsiként is, ha végre a magyarság kezébe venné az irányítást.
Magyarság:     Szerintem a szeretet a fontos.
Kárpátalja:      Az nem kell, az van.
Magyarság:     Össze kell fognunk, hogy ne legyen ellentét.

Itt mindenki megnyugodott, összekapaszkodott és létrejött egy egyensúly.

———————-

Összegzés

Nem pontosan az történt, amire számítottunk, de ez elég gyakran megtörténik ebben a műfajban. A családállító vezetőjének az a dolga, hogy megfigyelje, amit megfigyel és észrevegye, amit észrevesz. Ez a be nem avatkozol, csupán terelő felülemelkedettség és elfogulatlanság.

A magyarság képviselője utólag, amikor megtudta, hogy ő a magyarságot játszotta azt mondta, hogy én végig olyan hatalmasnak éreztem magam.  Azt hittem, hogy én minimum az Isten vagyok.

Az állítás végül azt jelenítette meg számunkra, hogy a magyarság feladata az egység közvetítése.
Én említettem az elején, hogy sokkal gyakorlatiasabb megjelenítődésre számítottam, de ezt mutatta a mező.

Abban a történelmi helyzetben és létállapotban, amiben most élünk, erre az információra volt szükségünk. Azt tettük be a mezőben, amit a mi dolgunk betenni – hátha lecsorog mindenkihez:

A probléma azon a tudat szinten nem oltható meg, amin keletkezett.

Rá kell jönnünk, hogy mind egyek vagyunk.

 

Kedves Olvasó!

Mondhatod, hogy értem én, hogy ezt kell csinálni, de hogyan.

Ennek bennünk kell megszületnie. Az sem baj, ha kevés emberben születik meg a felismerés. Ugyanis egy magasabb tudatszintnek sokkal nagyobb a rezgése, így kevesebb ember is nagy hatással lehet a világ alakulására.

Akár az is elég, ha az emberiség 5 százaléka másképp gondolkodik egy bizonyos kérdésben, az előbb-utóbb átjárja a többieket is.

Én most ezt tudtam tenni ezért a történelmi helyzetért.

Remélem, megérkezik hozzánk az állítás hatása!

 

Legközelebbi családállítós időpontok:

  • 2025. aug. 26. kedd 15-20:00
  • 2025. szept. 14. vasárnap 9:00

Az elvonuláson is lesz családállítás. Személyes és kollektív is. 🙂

 

Nem tudatosan időzítettem, de ezt a cikket 2025. augusztus 20-án írtam és publikáltam. 🙂