TANULJ CSALÁDÁLLÍTÁST!

2024. május 04-12. szombattól vasárnapig


8 teljes napTudatalatti Játszmák Analógiás Elrendezése

Tanuld meg és alkalmazd a saját életedre is!

Tetszik az életed úgy, ahogy van?
Nekem nem tetszett az enyém.

Nekem annak idején nem tetszett a saját életem. Borzasztó frusztráltnak, sikertelennek és tanácstalannak éreztem magam. Mindemellett még gondokkal is küszködtem. Nem is kicsit. Ezért kezdtem el először magamat rendbe tenni.

Aztán megkértek, hogy tanítsam is azt, ahogyan feloldottam a saját elakadásaimat, érzelmi blokkjaimat.

Csak azt kínálom neked, ami nekem is bevált.

Folyton azt kérdezték tőlem: mitől van neked ilyen jó kedved?
Valójában nem voltam én folyamatosan kiegyensúlyozott, ám amikor találkoztam valakivel valóban oldottan tudtam viselkedni. Az önmunka következtében könnyedén tettem fel azt a kérdést a beszélgetőpartneremnek, hogy “és mi van akkor, ha úgy tekintünk a dologra hogy …”

Egyszerűen nem értették, hogy tudok ilyen fesztelen és sok nézőpontú lenni. Persze nem látták azt, amikor kevésbé éreztem magam felszabadultan, mert szembe jött velem a valóságom. Viszont ilyenkor sokat dolgoztam a múltammal, az érzéseimmel, az előző életeimmel, a családtörténetemmel, … és ez lett a kedvenc elfoglaltságom.

Én magam lettem a saját projektem.

Ha neked is az a kedvenc időtöltésed, hogy megértsd önmagad és átalakítsd az életedet, akkor üdv a klubban és neked szól az alábbi sorsfordító tábor.

Tanulj és gyógyítsd meg a saját életedet te magad!

Az a legjobb, amikor olyan tanfolyamon veszel részt, ami nem csak tudást ad, hanem téged is átalakít, felszabadít.

Gondolkodtál már azon, miért ismétlődnek ugyanazok a minták az életedben újra és újra? Érzed, hogy valami visszatart a múltból, de nem találod a kiutat?

Én éppen ezekre segítek megtalálni a választ.
Elhivatott, gyakorlott és szenvedélyes családállítóként, itt vagyok, hogy megtaláljuk az életed rejtett, tudatalatti vagy családtörténetedből fakadó blokkjait.

Abban tudok segíteni, hogy megtanítom azt, hogy én miként tárom fel ezeket a nem nyilvánvaló, mégis minden életterületedre ható dinamikákat.

Az aknákat fel kell szedni

Ha feltárod ezeket a titkos és életedet megkeserítő taposóaknákat, akkor előbb-utóbb azt fogod érezni, hogy ez már a te életed, amit mindig is élni szerettél volna. Végre megismered a gyökérokokat:

  • miért is választottad ezt a családot,
  • miként fordulhat az elő, hogy épp ez a család a legjobb számodra, amibe születtél – bármi is történt,
  • milyen más életek és köztes létekben történtek juttattak ide, ahol most tartasz.

Segítsek neked ebben!
Ismerd meg a jelen pillanathoz vezető utadat és találd meg azokat az erőforrásokat, amelyekre mindig is vágytál!

 

Problémás az életed? 
Gyökeres változásra van szükséged?

Akkor tudok neked a legkönnyebben segíteni,

  • ha érdekel a saját problémád mélyebb megértése
  • és a megoldásokat már nem csak a fizikai világban keresed,
  • hanem nyitott vagy tudati megoldásokra is,
  • ha nyitott elmével rendelkezel, aki be tudja fogadni az új nézőpontokat,
  • ha mindezt nem egyedül, hanem kapcsolódó emberként, bízva a közösség erejében, szeretnéd véghez vinni,
  • ha okos és rugalmas elmével rendelkezel
  • és nem utolsó sorban, hajlandó vagy változtatni az életeden.
Rendelkezel ezekkel?

* spirituális érdeklődés
* kíváncsiság az okokra és a miértekre
* szerinted is van a problémáknak lelki, tudati vagy sorstani háttere
* szeretsz gyakorlatban is használható dolgokat tanulni
* tanultál már néhány önismereti vagy oldási technikát (pl. ÉFT, kineziológia, Életforgatókönyv, Kronobiológia, Rajzelemzés, …)
* olvasol vagy hallgatsz előadásokat a fenti témákban
* hajlandó vagy anyagi vagy más erőfeszítéseket tenni, hogy fejleszd magad és változtass az életeden
* jártál már – ha lehet nem is egyszer – családállításon. (Ha nem, akkor a tábor kezdetéig még számtalan lehetőséged lesz részt venni az általam tartott állításokon és megfigyelheted a módszert közelebbről és engem is, hogy hogyan végzem a munkám.)

Előnyt jelent, ha már elsajátítottál néhány módszert és gyakorlod is magad vagy mások megsegítésére , mert erre a tábor során tudunk építeni.

 

Szeretnéd megérteni, miért kerültél ebbe a helyzetbe?

A Családállítás táborból azok profitálnak a legtöbbet, akik

– szeretnék megérteni, miért kerültek ebbe a helyzetbe,
– akik hajlandóak magukban keresni a velük történtek okát.
– Már nem a külvilágban, hanem önmagukba, a lelkükbe, az érzéseikbe, a családtörténetükbe, a tudatalattijukba, az életvédő mechanizmusaikba akarnak betekinteni.
– Már régóta elakadtak egy problémában, amelyre nem találták a megoldást és hajlandóak tovább keresni.

 

Miért válassz engem?

Ma már sok helyen tanulhatsz családállítást. De tudnod kell, hogy a családállítás “csak” egy módszer. Valójában sokkal többre használható, mint arra, hogy bepillants egy család dinamikájába. Kezdetben tényleg erre alkalmazták kizárólag. 

Azonban időközben rájöttünk mi, akik évek óta és rendszeresen alkalmaztuk a módszert, hogy maga a technika sokkal széleskörűbben alkalmazható. Bepillanthatunk más idősíkokra, dolgozhatunk fogalmakkal, vizsgálhatjuk a lélekmozgásokat, hajlamokat és mozgatórugókat is. 

A családállítás során egy intelligens minformációs mezővel dolgozunk, amely mindig a kérdésnek és a vizsgálódásnak megfelelő keresztmetszetet mutat meg a kérdező felé. 

Nagyon szűklátókörű hozzáállás az, amikor valaki ragaszkodik a kezdeti verzióhoz. Egyesek csak 7 generációban gondolkoznak. Ez is egy korlát. Bármeddig vissza lehet menni. Valójában oda kell visszanyúlni, ahol a probléma vagy elakadás a legjobban kezelhető vagy a legjobban megérthető.

Én azokhoz szeretnék szólni és azokkal akarok együttműködni, akik hozzám hasonló nyitott elmével rendelkeznek és bátran szembenéznek a létezésünk határtalanságával. (dimenziók, analógiák, idősíkok, entitások, halál, …)

És még egy érv, miért válassz engem?

Már több, mint 15 éve foglalkozom alternatív módszerekkel és segítek az embereknek megérteni a problémájuk lényegét. Nap, mint nap foglalkozom a tudatossággal, lelki és érzelmi módszerekkel, illetve olyan technikákkal, amelyek segítenek feltárni egy-egy probléma gyökerét.

Sok ember fordul hozzám olyan problémákkal, mint például párkapcsolati elakadás, élethelyzeti krízis, betegség, pénzügyi gondok, … Ilyen témákkal is megkeresnek, mint például a bizalom szorongás, félelmek pánik, gyerekvállalási nehézségek, meddőség, illetve olyan érzelmekkel, amelyeken eddig nem tudtak változtatni.

Az a módszer, amelyet most ajánlok a Családállítás technikája – pontosabban ennek egy kibővített verziója, amelynek a TUDATALATTI JÁTSZMÁK ANALÓGIÁS RENDEZÉSE címet adtam.
Ebben minden szónak jelentősége van.

Új munkamódszerre van szükséged?

Minden módszernek megvannak a korlátai.
Az, aki családállítást tanul, annak jó, ha van előélete az önismeretben és a segítői tevékenységben. Semmiképpen sem javasolnám, hogy ez legyen az első módszer, amit megtanulsz. Nagyon hasznos, ha már van gyakorlatod: pl. az Érzelmi Felszabadító Technikában, az asztrológiában, az Életforgatókönyvben, a Kronobiológiában, a Kineziológiában, és még sorolhatnám.

Minden terapeuta egy idő után eléri a saját munka módszerének határait. Rajta múlik, hogy keres-kutat-e tovább. A családállítás, mint módszer egy csodás új eszköz arra, hogy kiegészítsd az eddigi tevékenységedet és gyarapítsd a feltáró és megoldó eszköztáradat.

 

Szeretnél hatékonyabb lenni a segítői munkádban?

Bizonyára észrevetted, hogy a személyiség- és a sorsfejlődés során nem lineáris az út. Vannak hosszabb útszakaszok, amikor egyszerűen csak bele kell tenni a munkát az önmegismerésbe és a traumák oldásába. (Nincs királyi út.)

Azonban ezen a hosszú, kitartó és vízszintes szakaszon is mindig eljön az az idő, amikor szintet ugrik az illető a saját életében. Ez egy fajta katarzissal jár együtt. Ezt ugrást legtöbbször jobbagyféltekés, analógiás módszerekkel lehet elérni. Viszont nem lehet megúszni az előtte lévő kitartó munkálkodást.

A család állítás az analógiás eszköztáradat fogja gazdagítani. Ne lepődj meg rajta, amikor ezt kell majd alkalmaznod és az ügyfeleid gyakran azonnali változásról számolnak be az életünkben.

Amikor a változás lassabban kúszik be, az sem azt jelenti, hogy valamit nem jól csináltál. Inkább arra utal, hogy a témának még vannak feltáratlan aspektusát. Vagy az illető nem tudta olyan gyorsan befogadni a változást, illetve a változásokhoz a körülményeknek is hozzá kell rendeződnie. Minden esetre ennél a módszernél a leggyakoribb a katarzis, az azonnali látványos változás, minőségi javulás.

 

Akkor is megtanulhatod ha nem akarsz terapeuta lenni

Nálam számtalan ember tanult meg már úgy módszereket – szinte szakértői szinten, újra és újra átismételve a kurzusoka -, hogy közben nem akart másoknak segíteni. Legfeljebb a saját életére alkalmazta a tudását. Vagy a családtagjait segítettem meg vele.

Azonban a tanfolyamok után megmaradó közösség, vagy a táborok élménye, az ott megtörtént oldódások is elegendő okot szolgáltatnak arra, hogy valaki egy ilyen tanulással egybekötött elvonulásra jelentkezzen.

Nem mindenkinek való a wellness, illetve sokakat már nem tölt fel pusztán egy új országban tett látogatás. Ezzel szemben, megfigyelésem szerint, igen komoly réteget mozgat meg az a lehetőség, hogy közösségben tanulhatnak miközben nyaralnak.

Szóval, az a kérdésem, hogy neked mitől éri meg ott lenni ezen a képzésen?

  • A segítői szakmádban alkalmaznád a család állítás?
  • A tanfolyam során átélt oldásokat akarod átélni?
  • A táborban történt oldások hatására van szükséged?
  • Vagy tanulva, fejlődve táborokban / elvonulásokon szeretsz nyaralni?
Csatlakozz be a családállító élménytáborba!

 

 

Jelentkezési információk – le ne maradj!

A jelentkezés határideje: 2024. április 05.
Ne hagyd az utolsó pillanatra!

Az oktatás és a gyakorlás kislétszámú csoportban zajlik. Létezik egy ideális létszám, ahol még remekül működik a csoportdinamika és mindenkire oda tudunk figyelni.
Ez biztosítja a magas minőségű együtt tanulást és gyakorlást – illetve a saját öngyógyításodat.

A jelentkezésed csak akkor válik érvényessé, ha befizetted a foglalót.

Van-e feltétele a részvételnek? Igen. Főleg azokat várom, akiknek nem ez lesz az első önismereti kurzusuk, hanem már elsajátítottak 2-3 érzelmi / tudati / spirituális vagy energetikai módszert.
Egy rövid beszélgetésen keresztül közösen eldöntjük, hogy készen állsz-e ezen a különleges úton velünk haladni.

Jelentkezni e-mailben vagy telefonon tudsz:
efthajduildiko@gmail.com
70 2670679, ha nem veszem fel, később visszahívlak.
Ne habozz, mire várnál még?

Időpont: 
2024. május 04-12. szombattól vasárnapig.
8 teljes nap

szervező:

  • szállás, étkezés, utazás: Makra Ida
    email: idamakra  kukac  gmail.com
    tel.: 20 3897882

A foglalkozásokat tartja:      Hajdú Ildikó

Hol lesz? Mennyibe kerül? Mit eszünk?

Helyszín:     a békésszentandrási csodás üdülősor egyik villája.
Sokan nem ismerik Békésszentandrást, a Szarvas mellett található Körös holtág partján meghúzódó gyönyörű üdülőfalut, pedig páratlan természeti adottságait épp az elvonulni vágyóknak találták ki.
A tószerű holtág mindkét partján csodás nyaralók és villák találhatók. Szinte kivétel nélkül mindegyik stéggel csatlakozik a vízhez.
A általunk bérelt villa is rendelkezik medencével, jacuzzival, csónakkal, amit szabadon használhatunk.
Szükségünk is lesz rá. A vízpart segít ellazítani mind a bal, mind a jobb agyféltekénket. Amennyit csak lehet a szabadban leszünk, ott tartjuk a foglalkozásokat a kitűnő és kényelmes kerti bútorok, valamint a tágas terasz segíti a testünket, hogy az információra, az élményre, az áramló energiákra és az információs térre tudjunk fókuszálni.

Étkezés:   Minden nap lesz meleg ebéd

Részvételi díj: 377.000.-

A részvételi díj tartalmazza:

  • a 8 napos tanfolyam árát
  • szállást 8 éjszakára
  • 8 alkalommal meleg ebédet
  • reggelihez és vacsorához kenyér, tej, tea, kávé, …
  • valamennyi programon való részvételt
  • medence, jacuzzi, infra szauna, csónak, kenu

A részvételi díjban nincs benne:

  • A reggeli és a vacsora egyéb hozzávalói. (De rendkívüli bőségben szoktunk élni.)
  • Az oda- és visszautazás költségei.

A szálláson van jól felszerelt konyha, hűtő, fűthető medence, infraszauna, parti stég, belső parkoló …

A foglalót nem áll módunkban visszafizetni. Azonban, ha túljelentkezés miatt lesz más a helyedre, akkor visszakapod a befizetett összeget.

Odajutás: egyénileg és önköltséges formában. Amikor összeállt a csapat, össze szoktuk szervezni az egy irányból érkezőket. Ez könnyedén szokott működni.

ÉTKEZÉS
Az elvonulás díja tartalmaz 8 főétkezést (vasárnaptól vasárnapig) a többi étkezés egyénileg történik.
A településen található bolt, ennek segítségével könnyen megoldható. A szálláson van hűtő és konyha is, lehet hozott ételt melegíteni, tárolni, elfogyasztani. A többit hozzávalót mindenki egyéni igény szerint hozza otthonról és a kitűnő konyhában elkészíti magának.
Ez mindig remekül, könnyedén és jó hangulatban megoldódik.

FONTOS: Jelentkezésed akkor érvényes, amikor kifizetted a foglalót.

 

Várj el többet az életedtől! 

Ez a tábor nem csak egy tanfolyam – ez egy sorsfordító lehetőség, hogy kilépj a régi mintákból és új irányt vegyen az életed. Kérdezd meg magadtól: “elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel?”
Ha azt érzed, hogy van még mit felfedezned önmagadban, akkor itt a lehetőség, hogy ráláss az életed mozgatórugóira és mintáira, válaszokat találj és változtass.

 

A tábor természetközelisége maga a békesség és megújulás.
Az kényelmes és komfortos szállás, a jacuzzi, a medence, a stég és a csónak mind azt szolgálják, hogy elengedd a stresszt és csak arra fókuszálj, amiért ott vagy. Több, mint egy hétig részese leszel egy olyan erőtérnek, ami átalakítja a szemléletedet és támogatja a megváltozott tudatállapotot, ami ehhez a munkához kell, amit ott fogunk végezni.

Kérdezd meg magadtól: mikor volt utoljára – egyáltalán volt-e valaha – ennyi időd igazán  a sorsoddal foglalkozni és önmagadat fejleszteni?

 

Az átalakulás ígérete: változz meg belülről!
Amikor csatlakozol hozzánk, nem csak új ismereteket szerezhetsz, hanem egy nagyfokú változáson is átmehetsz. Képzeld el, hogyan éreznéd magad, ha közelebb kerülnél a belső békéhez, ha letehetnél a küszködésből azáltal, hogy a tudatalattid, az őseid – vagyis a családi lelkiismereted -, a tudatos szándékod összhangba kerülne és egy irányba húzna: a boldogulásod irányába.  Ha mindezen szándékaid egy irányba mutatnak, az élet elkezd áramlani és az erődet nem a blokkjaid ellenében pazarolod el, hanem felhasználhatod a céljaid beteljesítésére.

Képzeld el, hogy egyre inkább képessé válsz pozitív hatást gyakorolni az életed bármelyik területére. Ez nem csak álom – ez akár valóság is lehet, ha csatlakozol!

 

Mély kapcsolódás: találkozz a nem látható önmagaddal és a sorsoddal!
A családállítás egy befelé és fölfelé történő utazás, amely lehetőséget kínál, hogy mély kapcsolatot alakíts ki az őseiddel, lényed különböző aspektusaival, beszélgess élő és már / még nem élő családtagjaiddal. Ebben foglak én és többi résztvevő támogatni.

Kérdezd meg magadtól: készen állsz-e arra, hogy mélyre hatolj, és felfedezd, mi rejlik a felszín alatt? Készen állsz-e arra, hogy valóban megismerd a létezésed összefüggéseit?

 

Ne várj tovább, cselekedj most!
Ne bízd a körülményekre a jelentkezésedet. A legnagyobb butaság, amikor valaki azt mondja, hogy ha ott kell lennem, akkor majd ott leszek. A sorsnak, a szerencsének és a körülményeknek igenis be kell segíteni.

Ismered a mondást: tegyél magadért, Isten is be fog segíteni. Tudd, hogy ezt akarod és tedd meg az első lépést, tartsd a fókuszt a szándékodon, érezd a lelkesedést, amit mi is érzünk. Ehhez már könnyebben fog hozzápótolni a sors is.

Ne hagyd ki ezt a páratlan lehetőséget! Jelentkezz még ma, hogy biztosítsd a helyed ezen a fantasztikus úton. Nem szeretnénk, ha lemaradnál. Várunk szeretettel és lelkesedéssel egy olyan utazásra, ami örökre megváltoztatja az életed. Indulj el velünk ezen az átalakító úton – ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

 

Csak néhány szóban a Családállításról

A Családállítás egy olyan alternatív probléma feltáró módszer, amelyet Bert Hellinger terjesztett el a köztudatban és rengeteg embernek segített vele. Ma már Magyarországon, de mondhatjuk szinte egész Európában közkedvelt és gyakran használt terápiás eljárás a Családállítás. Ma már a pszichológusok is megbarátkoztak vele és alkalmazzák is.

Természetesen, mint minden, ez is alakult az idők során. Sőt, az is meghatározó, hogy ki használja ezt a módszert, mert az alkalmazás során átszűrődik az illető személyiségén, karakterén is, ami módosít rajta.
Egyesek szakosodtak is és főleg bizonyos témák leképezésére és rendezésére használják ezt az ügyes technikát.  Van, aki a magzatkorral foglalkozik, mások pedig szervezet felállítással segítenek az üzleti életben.

A Családállítás résztvevőkön keresztül képileg jeleníti meg a problémát. Őket nevezzük segítőknek. Úgy képzeld el, mint egy “színházi előadást”. A segítők tulajdonképpen a probléma információs mezejéből leképezik, megjelenítik egy dráma formájában azt, hogy miről is szól az illető elakadása. Egy lassú mozgáson és a probléma egy szeletének bemutatásán keresztül megjelenítődik résztvevő történetének egy keresztmetszete.
Aztán a vezető elrendezi a konfliktus helyzetet vagy a helyreállítja a felborult rendet és mindenki, minden szereplő a helyére kerül.

Intuitív és kreatív módon jelenítjük meg a tudat alatt futó programokat és játszmákat. A módszer egyfajta rátekintést, ránézést, érdekes keresztmetszetet mutat a gyökérokokat illetően.

 

Ahogy én csinálom

Azonban a Családállítást én csupán módszernek használom. Valójában nem feltétlenül és kizárólag a családdal fogunk foglalkozni, hanem ezt a technikát használjuk arra, hogy megjelenítődjön a szemünk előtt az illető problémájának egyik lehetséges keresztmetszete.

 

Mire számíthatnak a programon részt vevők?

Először is a jelentkezők megtanulják, megismerik a családállítás törvényeit. Aztán megtanulják, hogyan kell alkalmazni ezeket. Minden egyes törvényt, a családban uralkodó tudatos vagy tudat alatt működő (sérült) REND-et, dinamikát – ki fogunk próbálni a résztvevőkön, mert a képzés rendkívül gyakorlaticentrikus.

Aztán a módszert kiterjesztjük más idősíkokra, más dimenziókra, fogalmakra. Tulajdonképpen megtanulunk beszélgetni az információs térrel, amely mindent tartalmaz.

A jelentkezők teljes képet kapnak a Családállításról, elsajátítják a módszer alapjait. De ezen felül ez a tábor még egy eszközt is ad a kezükbe, hogy bármikor alkalmazhassák saját élethelyzeti elakadásaikban.

Hihetetlen átalakuláson fogsz átmenni

MINDENKI
Mivel mindenki résztvesz az állításokban, az állítások mindig valamelyik résztvevő témájáról fognak szólni. Ezért tulajdonképpen a 8 teljes nap hihetetlen tarnszformatív hatással lesz minden résztvevő, táborlakó életére.

ERŐTÉR
A sortani, érzelmi és tudati transzformáció mellett folyamatosan fent lesz tartva egyfajta erőtér, amelyből nem mozdulunk ki. Ez egy annyira intenzív és teljes behatással lesz minden táborlakóra, hogy teljes bizonyossággal állítom, hogy senki nem fogja hazavinni azokat a problémákat, amivel érkezett.

TRANSZFORMÁCIÓ
Reményeim és a gyakorlat szerint rengeteg problémát sikerül letenni és elengedni vagy átalakítani működő képes helyzetté.
Rengeteg kapcsolata fog rendeződni a tanulóknak, megismerik életük rejtett mozgatórugóit, a család dinamikájuk rejtett elakadásait és mindezekre gyógyírt kapnak.

FLOW
Ám a részvételben rejlő legfőbb előny az, hogy úgy fogja érezni magát az illető, mintha eddig árral szemben úszott volna egy folyóban, ezután pedig – az emberi kapcsolatok és energetikai blokk feloldása révén -, mintha együtt úszna az élete áramlásával.

Ha már nem akarsz annyit küszködni, feleslegesen veszekedni, újra és újra próbálkozni, akkor épp itt az ideje, hogy ne egy sebtapaszt, tüneti kezelést adj az életed problémáira, hanem a valódi blokkokat oldd fel és hatolj elakadássok gyökeréig.

Távolítsd el a tudatalatti játszmák gátló hatásait!

EGYÜTT
A másik legnagyobb előny,

  • hogy mindezt olyan társaságban teheted, ahol kíváncsiak rád,
  • ahol egész nap hozzád hasonló emberek között lehetsz,
  • ahol, fiatalos, lelkes, veled egy nyelvet beszélő, hozzád hasonló érdeklődésű bíró emberek között tölthetsz el több mint egy hetet.
  • Az is nagyon fontos, hogy mindezt csodálatos természeti környezetben, vízparton, kényelmes luxus szálláson, kellemes környezetben élheted át.
    Egy idő után az ember eljut arra a szintre, hogy nem szeretne már sátorozni.

 

Én is szeretek veletek lenni

Ilyen vagyok.
Be kell nektek vallanom, hogy azért szervezek mostanában több elvonulást és tábort, mert személy szerint nekem is nagyon jólesik veletek időt töltenem. Ez a megoldás, ez az oktatási forma áll a legközelebb a saját természetemhez.

Muszáj kimozdulni.
Rám jó hatással van a vízpart és az, ha kimozdulhatok a megszokott környezetéből. Hiszen a megszokott környezetükben a megszokott dolgainkat végezzük.

Játsszunk!
Mivel nagyon élvezem a játékos könnyed feladatokat a kreatív és intuitív kihívásokat ezért ilyen feladatokat, gyakorlásokat és programpontokat találtam ki nektek.

Semmi sem kötelező.
A táborban semmi sem kötelező, de mindenki részt szokott venni a programokon. Ez alól talán csak a reggeli mozgás a kivétel.
De mivel mindnyájan felnőttek vagyunk, mindenki el tudja dönteni, hogy a reggeli mozgás hozzad-e az ő életéhez vagy sem. Egy vízparti stégen nyújtógyakorlatokat végzünk és jobbra-balra hajladozunk, ami szinte inkább spirituális és energetikai élmény, mint sport.

Nem főzünk.
Mivel nem szeretném azzal tölteni az értékes együtt töltött időt, hogy főzzünk és házi munkát végeztünk, ezért az ebédet hozatjuk egy közeli étteremből.

—————–

Tovább is van, de …

Még nagyon sokáig tudnék mesélni erről a lehetőségről, de ha még ez sem győzött meg, azzal sincs semmi gond, majd találkozunk egy másik alkalommal.

A jelentkezőkkel létre fogunk hozni egy messenger csoportot, ahol minden apró technikai kérdést és szervezési dolgot megfogunk beszélni.