Címkearchívumok: felelősség

Élet, halál, pénz és sok felelősség – esettanulmány sok kopogtatással

ÉLET, HALÁL ÉS FELELŐSSÉG

A cikk nagyon hosszú.
Szinte szószerinti leirat egy kezelésről. Emese engedélyezte az eset publikálását.
Sok gyakorlatot tettem bele – érdemes megcsinálnod, akkor is, ha nem szó szerint érint téged.
A tudatalattidból is remekül pucolja ki a “butaságokat” az ÉFT. 

 

Mi az én rejtett erőforrásom – kérdezte Emese

Emese arra volt kíváncsi, hogy mi az ő rejtett erőforrása. Erről egy előző cikkemben írtam. Mi az a része, amit démonizált és kizárt, de ha meglelné, újra erőben lenne. Látszólag ott van, mégsem könnyű megtalálni. Erre volt kíváncsi Emese.

Puzzle darabkák
A) Mit mond az Életforgatókönyv?

Emese 38 / 11-es sorsfeladattal született az Életforgatókönyv szerint, ami az anyagi világ átértékeléséről szól az élet szempontjából.

B) Mit mond a tarot?
  1. Nem védi az érdekeit.
  2. Maga előtt sem ismer be valamit.
  3. Emiatt bizonytalan.
  4. Nem akar áldozat lenni.
  5. És ha szembenézne valamilyen elítélt dologgal, az adná a megoldást.

Kiteszteltük, hogy a sógornőjével kell foglalkoznunk. Emese öccse régóta beteg és nem fog felépülni. Egy ideje az édesanyja ápolja, a nő pedig neveli a két itt maradt fiút. Emese szerint ez a helyzet nagyon megterheli a szüleit, akik erején felül ápolják a fiukat.

 

 

Nehezteljünk valakire!

– Ki az, akire tudnál haragudni?
– Rékára, a sógornőmre.

– Mi a baj Rékával?
– Sose értette a családunk, hogy az öcsém hogyan tudott egy ilyen nőt választani? Ő egy gonosz boszorkány.
Szerintem az öcsémnek miatta lett a balesete, mert előtte veszekedtek. Vissza tudták hozni, de nem fog felépülni. Én biztos vagyok benne, hogy ő meg akart halni. Már előtte is ki volt borulva házassága miatt. Ez egy indirekt öngyilkosság. Rosszul lett, elesett a biciklivel és beverte a fejét.

– Mit jelent a te olvasatodban, hogy Réka egy gonosz boszorkány?
– Egyszerűen rosszindulatú.
– Mitől gonosz?
– Az öcsémet a szüleim látják el és képzeld el, amikor beszélgetek Rékával, akkor neki az a legfontosabb, hogy a szüleimet kritizálja, hogy kéne másképp élniük, viselkedniük. Én legszívesebben megráznám és azt üvölteném neki, hogy de hát ő tartja életben a férjedet.

Mit tanácsolnál neki?

– Mit kellene csinálnia Rékának?
– Minden nap letérdelni és megköszönni.

– Mit köszönjön meg?
– Hát, az ápolást. Legyen hálás a szüleimnek, hogy ápolják a férjét. Mindent a nyugdíjukból fizetnek. Biztos vagyok benne, hogy ami megmarad kis pénzük, azt is odaadják Rékának és a gyerekeknek. Réka pedig gátlástalanul elfogadja. Egy alapítvány is támogatta a tesómat, de szerintem anyu azt is odaadta Rékának. Egyesek azt mondják, hogy miért ne adta volna oda, de ugyanakkor meg a házuk egy tragédia. Minden lepusztult, százéves. A szüleim a nővérem két gyerekéért is felelősnek érzik magukat. Azt szokták mondani, hogy ők nem halhatnak meg, mert támogatniuk kell a gyerekeket. Ez már többször elhangzott.

– Tehát, milyen tulajdonságú Réka?
– Anyagias és hálátlan.

– Milyen érzés ezt nézni?
– Sajnálom anyukámat.

Milyen érzés ez?

– Mit érzel Réka iránt?
– Hát, sok harag van bennem. Szeretném szembesíteni vele, hogy az öcsém nem volt boldog és ezért halt meg. De biztos mondanék neki csúnyákat is. Azért kerülöm is ezeket a helyzeteket, hogy ne találkozzak vele, mert tudom a határaimat. Tudom, hogy én ebbe a helyzetbe nem szólhatok bele.

– A testód meghalt?
– Nem, de meg fog.

– Réka csak egy tükör, amin keresztül téged fogunk megérteni. Nem kérem, hogy beszélj vele de használjuk fel őt.
Tehát, azzal szeretnéd Rékát szembesíteni, hogy a testvéred miatta halt meg?
Szerinted ezt nem tudja vagy tudnia kéne?
– Jó kérdés.
– Miért kellene az orra alá dörgölni, hogy a testvéred boldogtalan volt?- Hát, mert már majdnem meghalt.

Hadd tudja meg, …!

– Miért kellene tudnia Rékának, hogy a testvéred boldogtalan volt? Miért kellene szembesíteni ezzel?
– Hadd tudja meg, hogy ő miatta veszítették el a szüleim a fiukat. Ez az, ami igazán nyomja a lelkemet. Látom anyuék mindennapos kínlódását. Rettegek attól, hogy mi lesz, amikor a testvérem meghal és rájuk szakad az űr. Ők még azután is felelősnek fogják magukat érezni a végtelenségig.

– Kicsik a gyerekek?
– Igen.  14 és 17 évesek.
– Az már nem olyan kicsi.

– De a szüleim tömik beléjük a pénzt. Zsolti magántanárhoz jár, mert hamarosan egyetemre megy. Anyu felelősnek érzi magát, mert az öcsém hozott egy rossz döntést.
– Milyen rossz döntést?
– Hát, hogy biciklivel ment reggel a munkába, pedig tudta, hogy nem szabad neki.
Olyan terhet vállaltak magukra az idős szüleim, amit nem nekik kellene vállalniuk. Nem is szeretek erre gondolni, mert elkezdem magamban órákig mondani a saját hülyeségeimet.

Érzelmi oldás

– ÉFT-vel beszélgessünk a tudatalattiddal, oldjuk az érzéseidet, kapcsolódjunk a problémádhoz és azután lazítsuk fel a gondolataidat.
Remélhetőleg azután már nem fogod tudni fenntartani ezeket a gondolatokat és nem csak te, hanem körülötted minden és mindenki megváltozik. Ez a legnagyobb mágia, amit el lehet követni, amikor dolgozunk magunkon.
Szerintem nagyon izgalmas az ügy és jó helyen járunk. Már nagyjából sejtem is miről lesz szó. Kopogtatás közben fogunk beszélgetni és közben ütögeted a meridiánpontokat.

Most egy picit így megjáratjuk ezt az egészet

Kopogtatás

  • KARATE KÉZÉLEN 3X:
       Dühös vagyok amikor Réka gátlástalanul elfogadja, amit a szüleim adnak, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam, bárhogy is érzek.
  • SZEMÖLDÖK KEZDETÉNÉL CSAK AZ ALAPMONDATOT:
       Dühös vagyok Rékára, mert elfogad mindent, amit a szüleim adnak.
  • Szem mellett:    Dühös vagyok Rékára, mert elfogad mindent, amit a szüleim adnak.
  • Szem alatt:    Dühös vagyok Rékára, mert elfogad mindent, amit a szüleim adnak.
  • Orr alatt:    Dühös vagyok Rékára, mert elfogad mindent, amit a szüleim adnak.
  • Száj alatt:    Dühös vagyok Rékára, mert elfogad mindent, amit a szüleim adnak.
  • Kulcscsont alatt:    Dühös vagyok Rékára, mert elfogad mindent.
  • Csecsemőmirigy:    Dühös vagyok Rékára, mert elfogad mindent.
  • Fejtető:    Dühös vagyok Rékára, mert elfogad mindent.

– Mit kellene ehelyett csinálnia? Utasítsa vissza, amit adnak neki?
– Nem tudom, mit kellene ehelyett csinálnia, de dühös vagyok, hogy elfogadja.
– Éld át a rosszallásodat! Miért nem kéne elfogadnia neki?
– Mert a szüleim is csórók.
– De hát adnak neki.
– De azért, mert maguktól vonják meg.
– Akkor érdemes erre is kopogtatni.

 

Kopogtatás

 KARATE KÉZÉLEN 3X:

  • Bár azt szeretném, hogy ne fogadja el, mert a szüleim is csórók, mégis szeretem és elfogadom magam.

 

– De ez így nagyon hülyén hangzik.
– Hát, éppen erre kell rádöbbenned.

– Azért akarom, hogy ne fogadja el, mert sajnálom a szüleimet. Attól félek, hogy utána itt maradnak minden nélkül öreg korukra.
– És akkor mi lesz!?
– Ott lesznek abban a rossz házban, egyre rosszabb állapotban.

– Mi ezzel a baj?
– Nem tudom, mi?
– Rád marad a gondozásuk?
– Hát, lehet. Ez benne van a pakliban.

– Akkor próbáljuk meg ezt a mondatot kopogtatni.

 

Kopogtatás

 KARATE KÉZÉLEN 3X:

  • Dühös vagyok Rékára, mert mindent elfogad, a végén meg rám maradnak a csóró szüleim, mégis …Folytasd önállóan!

– Igaznak tartod ezt a mondatot?
– Igen, van benne igazság.

 

Ki lennél a gondolat nélkül?
Kopogtatás
  • Vajon ki lennék a gondolat nélkül, hogy rám maradnak a csóró szüleim?

– Kopogtasd tovább. mintha egy meditációban lennél! Figyeld meg, milyen érzés, ha rád maradnak a szüleid! Réka éli az életét, a szüleid minden pénzüket rájuk költötték, még a végén te fogod gondozni őket, … Milyen érzés ez?
– Dühítő!

– Most látok először igazi érzelmet rajtad. Milyen érzés lenne, ha ez soha nem jutna eszedbe, ha ezzel nem foglalkoznál?
– Hát, eszembe jut.
– De nem ez a feladat.
Azt képzeld el, hogy nem szoktál ezzel foglalkozni. Milyen lenne így az élet?
– Megkönnyebbülést éreznék.

Teljes bizonyossággal tudod-e, hogy a végén a szüleid ellátása a te dolgod lesz?
– Hm.
– Hány gyereke is van a szüleidnek?
– Négy. Van még egy másik öcsém és egy nővérem is. De rájuk nem lehet számítani.
– Szerinted Réka besegítene?
– Nem.
– Neked lenne kedved besegíteni?
– Igen.
– Tényleg?
– Legyél kíméletlenül őszinte magadhoz. Most csak beszélgettünk egy fikcióról. Nem tudjuk, hogy így lesz-e valaha. Nem tudjuk, hogyan fog történni.
Csak figyeld meg, milyen érzés és hogy hat rád! Rád maradnak majd és egyedül gondozod őket.
Van neked ehhez kedved?

– Nyilván úgy, hogy csak én ápolnám őket, úgy nem.
– Aha! Akkor foglalkozzunk ezzel az érzéssel.
Milyen érzés arra gondolni, hogy neked semmi kedved nincs az idős szüleidet ápolni?
– Amúgy elég genya érzés.

 

Ezzel kopogtassunk egy kört!

Kopogtatás

 KARATE KÉZÉLEN 3X:

  • Bár nem szeretek arra a genya hozzáállásomra gondolni, hogy nekem kell eltartani a szüleimet, de tényleg nincs kedvem hozzá, mégis szeretem és elfogadom magam.
  • Bár genya dolog, de nem akarom finanszírozni az idős szüleimet, mégis szeretem és elfogadom magam.
  • Bár genya dolog, de nem akarom az időmet erre áldozni és nem akarok ebbe energiát tenni, mégis szeretem és elfogadom magam.

– Kopogtasd végig az alapmondatot!
– Éld át az önmagad feletti ítéletet.

  • Nem akarok egyedül energiát tenni bele.
  • Nem akarok energiát és pénzt tenni bele.
  • Ezt genyának tartom, de mégis így érzem.
  • Egyáltalán nincs kedvem hozzá és ezt most megbocsátom magamnak.
  • Ez csak egy gondolat és egy érzés.
  • Nekem nincs ehhez kedvem.
  • Nincs kedvem finanszírozni.
  • Nem akarom erre áldozni az életemet.
  • Nem akarok ebbe pénzt tenni és ezt most megbocsátom magamnak.

– Vegyél egy nagy levegőt, fújd ki!
Az eddigiek alapján lássuk be, nem az a problémád, hogy Réka elfogadja a szüleid pénzét, hanem az a sötét jövő lebeg a szemed előtt, amikor a szüleid ottmaradnak csórón, öregen és ez rád marad, ugye?
– Igazad van.
– Eszedbe se jut, hogy a másik két testvéred majd besegítene.
– Pedig most is segítői munkát végzel és szívesen csinálod.

– Igen, de hát itt kőkemény pénzt kapok.
– Neked benne van az életfeladatodban, hogy rendezned kell az anyagi világhoz fűződő viszonyodat.
Azzal nincs bajod, amikor jól megfizetnek. Ekkora összegért megcsinálod azt a munkát is, ami nem olyan kellemes. Ennyi pénzért időd is van rá.
Azt mondtad, hogy a szüleiddel az a baj, hogy felelősnek érzik magukat olyanokért, ami nem az ő dolguk. Te felelősnek érzed magadat szüleidért?
– Igen.

– Szerinted kinek lenne a dolga a testvéredet ápolni?
– Hát, nem feltétlenül a szüleimnek. Akár benn is hagyhatták volna a kórházban.
– És ha így döntöttek volna a szüleid, akkor kinek a dolga lett volna még gondoskodni a testvéredről?
– A feleségére gondolsz?
– Igen.
– De akkor meg nem tudna dolgozni.

 

A saját gyerekemért én is vállaltam volna

– Ezek szerint a szüleid hoztak egy logikus döntést. A fiuk ne maradjon a kórházban, a felesége pedig nevelje a gyerekeket. Milyen érzés húzódhat meg e mögött?
– Szeretet és önfeláldozás.
– Oké. Te vállaltad volna ezt így?
– A saját gyerekemért én is vállaltam volna.

– Akkor szerinted, van-e gond azzal, hogy a szüleid is megteszik ezt?
– Szerintem nincs, de mégis van, mert rámennek.
– De te is rámennél a saját gyerekedért? Sok odafigyelés kell hozzá, nincs benne szünet, sokba kerül, egy végtelen történet, … Így is megcsinálnád a gyerekedért?
– Azt hiszem, igen.
Bár a gyerekeim azt mondták, hogy ők ezt megtiltják nekem.
– De ha lenne remény arra, hogy a gyereked rendbe jön, csinálnád-e?
– Biztosan.

– Akkor lehet-e abban a gondolatban valami, hogy miközben a szüleid rámennek erre a történetre, ők ettől vannak jól?

Sír.

 

Kopogtatás

KARATE KÉZÉLEN 2X:

  • Bár a szüleim rámennek erre az egészre, mégis ettől vannak jól, mégis szeretem és elfogadom magam – bármit is gondolok erről az egészről.
  • Bár ettől érzik úgy, hogy megtették a dolgukat, mégis szeretem és elfogadom magam – bármit is gondolok erről az egészről.

 

  • Szemöldök belső:    A szüleim rámennek erre az egészre, mégis ettől vannak jól.
  • Szem mellett:    Ők ettől érzik úgy, hogy megtették a dolgukat.
  • Szem alatt:    Talán én is ugyanezt tenném.
  • Orr alatt:    Lehet, hogy rá fognak menni, ettől érzik úgy, hogy megtették a dolgukat.
  • Száj alatt:    Ők ezt akarják tenni.
  • Kulcscsont:    Hajlandó vagyok elismerni, hogy ők ettől vannak jól.
  • Csecsemőmirigy:    Ezt akarják bármilyen rosszul is vannak ettől.
  • Fejtető:    Ez így van jól.
  • Szemöldök belső:    Hajlandó vagyok megengedni a szüleimnek, hogy jól legyenek azáltal, hogy mindenüket odaadják a gyereküknek.
  • Szem mellett:    Hajlandó vagyok megengedni, hogy ők fel akarják áldozni magukat.
  • Szem alatt:    Azt akarják érezni, hogy ők mindent megtettek.
  • Orr alatt:    Hajlandó vagyok megengedni a szüleimnek.
  • Száj alatt:    Egyszerűen nem tudnak mást tenni.
  • Kulcscsont:    Meg kell engednem nekik, hogy ezt tegyék, mert én is ezt tenném.
  • Csecsemőmirigy:    Nem tudjuk másképp csinálni.
  • Fejtető:   Igen, hajlandó vagyok megengedni a szüleimnek, hogy feláldozzák magukat, mert nem tudjuk másképp tenni.

 

  • Szemöldök belső:    Miközben a szüleim rosszul vannak, közben ettől vannak jól.
  • Szem mellett:    Végre látom ebben a szépséget.
  • Szem alatt:    Hajlandó vagyok ebben az önfeláldozásban látni a gyönyörűséget.
  • Orr alatt:    Ők oda akarják adni mindenüket.
  • Száj alatt:    Ez az ő választásunk.
  • Kulcscsont:    Ebben az önfeláldozásban vannak jól.
  • Csecsemőmirigy:    Nekem is ebben kellene megnyugodnom.
  • Fejtető:    Látnom kellene ebben a szépséget.

– Ha megtudnál barátkozni ezzel, akkor egyszer csak kinyílna a valóság. Meg tudnál engedni bármit. Most be vagy szűkülve.
Viszont most jött el az ideje, hogy szembesülj a „genyó részeddel”. A genyónak titulált részed jelzi, hogy te nem biztos, hogy tudsz úgy működni, mint a szüleid. Te talán másképp csinálnád.- Igen.

– És ezzel nincsen semmi baj. Ez az elvárás benned arról, hogy neked így kéne csinálnod. Most nem tudjuk, hogyan fogod csinálni. Most azt hiszed, utálnád gondozni a szüleidet. Bánt, hogy nem is akarod gondozni őket. Ismerjük el, most nem akarod és nincs ezzel semmi baj.
Az emberiség nagy része egyáltalán nem akarja ápolni a szüleit. És aztán történik valahogy, ők meg gyakran mégis a gondoskodást választják.
Ha most fel tudunk téged szabadítani az elvárás alól, akkor amikor ott leszel, akkor hozol egy szabad döntést, hogy ki akarsz lenni abban az élethelyzetben. De erről most nem kell beszélni. Majd amikor ott tartunk, akkor átbeszéljük.

Most kopogtassuk ki belőled az összes korlátozó hiedelmet.

 

Kopogtatás

KARATE KÉZÉLEN 3X:

  • Bár hálátlannak érzem magam, mert nem akarom ápolni a szüleimet, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam – bármit is gondolok erről az egészről.
    .
  • Szemöldök belső:    Hálátlannak érzem magam, mert nem akarom idős korukban ápolni a szüleimet.
  • Szem mellett:    Egy kicsit olyan vagyok, mint Réka, aki nem akar ápolni mást.
  • Szem alatt:    Van bennem egy kis Rékaság, mert én se akarok önzetlen lenni.
  • Orr alatt:    Van bennem valami közös Rékával. (Nevet.)
  • Száj alatt:    Nincs kedvem ápolni, nincs kedvem feláldozni magam.
  • Kulcscsont: Van bennem is egy kis gátlástalanság.
  • Csecsemőmirigy:    Hajlandó vagyok felismerni és szembesülni azzal a részemmel.
  • Fejtető:     Jó érzés elfogadni és átölelni ezt a részemet, amelyik baromira nem akarja feláldozni magát és minden lóvéját odaadni.

.

– Ez a Rékával való hasonlatosság lenyűgöző. De igaz.
– Jaj, de jó, hogy ezt mondod. Rékát nagyon jól látod, haragszol rá. Ám ha be integrálod magadba azt, ami miatt haragszol rá, akkor abból erő fog fakadni és aztán egyszer csak eldöntöd majd, hogy ki akarsz lenni. Eddig csak egyetlen út állt előtted gondolatban, hogy ápolod a szüleidet. És ez egy boldogtalan állapotot idézett elő. Most már egy csomó út áll előtted és az is lehet, hogy legszívesebben mindenedet odaadnád majd, csak ezt most nem kell tudni.

Amit a tarot előre jelzett

A tarotkártya is azt mutatta, hogy őszintének kell lenni magaddal. Emese lapja alapján az önfeláldozó részedet kellett megvizsgálnunk. A kártyán lévő Emese a magyarok vezető látnoka volt, aki egy szikláról ugrott le, amikor őmiatta a magyarok nem tudtak tovább menni, pedig jött a tél. Neked nem kell leugranod a szakadékba, hogy mások boldoguljanak, de a párhuzam nagyon erős.

A Törvényszék lapja pedig mutatta a megoldást. Ezt a gyűlöletes részedet kellett beintegrálni, amit genyának tartottál. Ezt a „genya részedet” nem is nevezném önzőnek és hálátlannak, hanem inkább adhatnánk neki egy új nevet. Valamit, ami az áldozat ellentéte.


Mi a genya ellentéte?

– Találjuk csak meg azt a szót!
A családotokban a felelősséggel van probléma. Van olyan, aki semmilyen felelősséget nem akar vállalni (a testvéreid), mások meg olyat is vállalnak, ami nem az övéké.

Te pedig remélhetőleg alkalmassá váltál arra, hogy pont annyi felelősséget vállalj, amilyen mértékben a felelősség rád tartozik. Az emberek többnyire vagy túlműködtetik vagy alulműködtetik a felelősséget.

Milyen jó lenne, ha csak pont annyira lennél felelős ebben a történetben, mint amennyire felelős vagy. Illetve annyira, ami kifejez téged.

 

Aki őszinte magával

A Főpapnő kártya pedig arról szól, hogy legyél őszinte magaddal. Az nem baj, ha másokkal nem vagy, de magaddal legyél az, ugyanis a Főpapnő annak köszönhette bukását, hogy nem élte meg a saját szerepkörét.

A történet gyökere pedig az érdekeid védelméhez nyúlik vissza a tarot szerint. Az első félreértett gondolat, amikor elhitted, hogy nem védheted meg az érdekeidet, vagy nem szép dolog védeni az érdekeidet.
A legjobb az lenne, ha mindenki körülhatárolná a területét, felelősségét, kompetenciáját, ami rá tartozik és a saját dolgát tenné.
Neked is védened kell az érdekeidet. Mesélted, hogy már volt olyan férfi, aki elvitte a pénzedet, míg te távol voltál otthonról. Ő elvette azt, ami szerinte jár neki.

– Én pénzzel bántam egész életemben.
– A küldetésszámodnak megfelelően. (Életforgatókönyv 38/11 – anyagiak az élet értékességénak a szolgálatában.)
Arra kell alkalmassá válnod, hogy például a szüleidnek vagy bárki másnak tudj adni. Miért? Mert megteheted.
– Ez nagyon jó érzés.

 

Kinek mi a dolga, felelőssége? Kicsik és nagyok a családban

– Fordítsuk meg még a további mondataidat!

  • A szüleid felelősnek érzik magukat másért.

– Fordítsd magadra a mondatot.
– Felelősséget érzek a gyerekeimért.
– Hány évesek?
– Lassan 30.

– Hát, ez tényleg érdekes. A családállítás szerint az a szabály, hogy a nagyok mindig adnak, a kicsik mindig elfogadnak. A kicsik (gyerekek) viszont adhatnak, ha úgy döntenek.
A szülők mindig adnak a gyerekeknek és a gyerekek ezt úgy hálálják meg, hogy majd ők is továbbadják a saját gyerekeiknek. A gyerek adhat a szüleinek, de nem kötelező.
Nem kell felelősséget vállalnod senkiért. De vállalhatsz.

A bosszú vágya

A következő állításod az volt, hogy szeretnéd Rékát szembesíteni azzal, hogy az öcséd miatta volt boldogtalan.
– Ez kinek a dolga? Van közöd hozzá?
– Nem tudom.
– Ez nem tartozik rád. A testvéred választotta ezt a nőt. Ez az ő dolga.
Megint egy téves felelősségvállalásról van szó. Azt szeretnéd, ha a testvéred belátná, hogy ez neki nem a megfelelő partner.

Kopogtatás

 KARATE KÉZÉLEN 3X:

  • Bár szeretném szembesíteni Rékát azzal, hogy az öcsém miatta volt boldogtalan, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam – bármit is gondolok erről az egészről.
    .
  • Szemöldök belső:     Szeretném szembesíteni Rékát azzal, hogy az öcsém miatta volt boldogtalan.
  • Szem mellett:     Ehelyett azt választom, hogy ez nem az én dolgom.
  • Szem alatt:     Szeretném szembesíteni Rékát azzal, hogy az öcsém miatta volt boldogtalan.
  • Orr alatt:     Ehelyett azt választom, hogy ez nem az én dolgom.

– Miért is lenne az jó neked, ha egyszer Réka megtudná, hogy a testvéred miatta boldogtalan?
– Nem lenne jó.
– De perverz módon el szoktunk játszani ezzel a gondolattal. Gondolj bele, miért akarod te azt, hogy tudja?
– Mert utálom, hadd fájjon neki.

Kopogtatás

KARATE KÉZÉLEN 3X:

  • Bár azt akarom, hogy Rékának fájjon az, hogy a testvérem boldogtalan volt mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom.
    .
  • Szemöldök belső:     Azt szeretném, hogy Rékának hadd fájjon, hogy a testvérem boldogtalan volt.
  • Szem mellett:     Valójában nekem fájt az, hogy mennyire boldogtalan volt a testvérem.
  • Szem alatt:     Azért akarom, hogy Rékának fájjon, hogy megtudja, mennyire fáj nekem valójában.
  • Orr alatt:     Ez a fájdalom számomra szörnyű.
  • Száj alatt:     Azért haragszom rá, mert át akarom adni a fájdalmamat.
  • Kulcscsont:     Tudja meg ő is, így legalább kettőnknek fájna.

– Miért fáj neked az, hogy a testvéred boldogtalan volt?
– Mert szeretem.
– Szerinted a testvéred boldogabb akart lenni?
– Az hagyján, de lehet, hogy nem is volt boldogtalan.
– Csodálatos, amit most felismertél. Lehet, hogy csak azért láttad boldogtalannak, mert te utáltál volna egy ilyen nővel együtt lenni. Nagyon bölcs vagy.

  • Csecsemőmirigy: Nekem van arról tapasztaltam, hogy milyen fájdalmas együtt élni egy gonosz emberrel és ezt kivetítem Rékára és a testvéremre.
Ki a hibás?

– Azt mondtad, hogy őmiatta veszítették el a szüleid a fiukat. Igaz ez?
– Nem tudom – Emese széttárja a karját.
– Ez egy nagyon bölcs mozdulat. Őmiatta veszítették el a szüleid a fiukat?
Elveszítették-e a fiukat a szüleid bárki miatt is?
– Nem tudom.

– Az emberek azt szokták hinni, hogy valaki miatt veszítünk el valakit.
Akár az is előfordulhat, hogy a szüleid magukat hibáztatják. Ezt nem tudjuk.
Azt se, hogy milyen sorstani oka lehetett ennek az egésznek. A saját döntése? Sose fogjuk megtudni. Bár ki lehetne vizsgálni, de nem ad hozzá az ügyünkhöz.

– Milyen érzés, amikor elhiszed, hogy Réka miatt hal meg a testvéred?
– Fullasztó.

 Kopogtatás:
  • Fullasztó, amikor elhiszem, hogy Réka miatt megy el a testvérem.

– Milyen érzés lenne, ha ezt nem gondolnád soha?
– Akkor megszabadulnék a hibáztatástól.
– Miért jó Rékát hibáztatni? Miért szerencsés számodra, hogy őt hibáztathatod? Hibáztatod magadat?
– Igen. Talán van bennem egy olyan hibáztatás, hogy túl távol költöztem és elhanyagoltam őt.

Kopogtatás:  
  • Van egy olyan érzésem, hogy én is hibás vagyok, mert nem törődtem eleget a testvéremmel és nem figyeltem eléggé rá, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.

– Pedig, ha többet akartál volna vele lenni, akkor többet lettél volna vele. Volt fontosabb dolgod, amit akkor éppen intéztél. Töröld ki ezt a hibáztatást magadból a kopogtatással.
Igaz-e, hogy Réka az oka a szüleid mindennapos kínlódásának?
– Nem.
– Ki az oka a szüleid mindennapos kínlódásának?
–  Hát az öcsém.
– Oké, legyen így.
– És még a saját döntésük is.
– Így is van, nagyon ügyes vagy!

 

Mire jó a hosszú haldoklás?

– Azt mondtad, attól félsz, hogy az öcséd meg fog halni és ott lesz az űrben.
– Igen ez egy erős érzés bennem, ettől fél az egész család. Le vagyunk terhelve 24 órában.

– Tudod, hogy miért jó az, hogy a testvéred ilyen sokáig beteg?
Mert eddig nem voltatok felkészülve, hogy meghaljon. Azonban már eljött az idő. Volt is, aki kimondja, a családodban, hogy talán jobb lenne, ha már meghalna. Akkor rá fogtok jönni, hogy már készen vagytok és a halál maga a kegyelem.

A szüleidnek még kell egy kis idő és egy kis küzdelem. Aztán egyszercsak szembesülnek azzal, hogy talán jobb lenne, ha meghalna a fiuk. Ebben nincs semmi jó és semmi rossz. Talán csak egyszerűen könnyebb lenne és ez lenne a kegyelem. És ekkor már majd meghalhat a testvéred. Lehet, hogy még nem engeditek el őt – és ebben olyan sok szeretet van.  Ő még marad azért, hogy felkészüljetek arra, hogy ő ne legyen.

Hány család rokkan bele abba, amikor hirtelen veszíti el a gyerekét. Annyira borzasztó és fájdalmas, de talán így túlélhetőbb. Most már talán felkészültetek arra, hogy elengedjétek és meghalhasson, mert ez az élet így már méltatlan.
Annyi kegyelem van ebben, ugye? Milyen más megvilágítás ez így.

Szerintem akkor fog meghalni, amikor fölkészült mindenki rá és erre sok időtök van – és ezzel sincs semmi baj.

Olyan sok gyönyörűséget találtunk ebben a munkába, mert hajlandóak voltunk végigmenni lépésről-lépésre. Ilyenkor kiderül, hogy minden gyönyörű. Ezt az utat nem lehet megspórolni.

Nekem ehhez van érzékem és te épp ezzel bíztál meg engem, hogy találjam meg azt, ami neked erőt ad.

 

Mi az, ami erőt ad ebben a tragédiában?

– Melyik az a gondolat, ami erőt ad neked ebben a tragédiában?

Valójában gyönyörű családod van. Megláttad a szépséget a családodban, ahol mindenki csak teszi a dolgát és mindent csak azért tesz, hogy jobban legyen. A szüleid most éppen kidolgozzák a belüket, hogy ezt el tudják viselni és egyszer csak vége lesz és az pont jó lesz.

Réka pedig segített megmutatni neked, hogy van benned önzőség is. Ez benne van a sorsfeladatodban, mert csak akkor tudsz adni másoknak, ha van elegendő pénzed. Tehát az az egyik erőforrásod, hogy tudsz teremteni és adni másoknak.

Szerezz annyi pénzt, legyél gazdagabb, bánj jól a munkáddal, hogy utána akár el is tarthass másokat – ha úgy döntesz.

 


Ajánló

Az ÉFT tanfolyamba még becsatlakozhatsz.
2. alkalom május: 07. 9:00
online, személyesen Szegeden és visszanézősen

Életforgatókönyv tanfolyam indul: 2023. május 14. vasárnap
online, személyesen Szegeden és visszanézősen

Családállítás: május 20. Szeged

 

Szabadság és korlátozás

 

TARTALOM:
1. Szabadság és korlátozás
2. Ingyenes foglalkozás 13-án csütörtökön

———–

SZABADSÁG ÉS KORLÁTOZÁS

A jelen kor nagy kihívása.
Muszáj, hogy ezzel a kihívással találkozzunk, mert különben nem történne változás.

Mindig az az ügy számunkra, amiben el vagyunk akadva.
“Aki a korlátozástól szenved (szólásszabadság, tudományos elhallgatás, mozgás szabadság, egyéni szabadság, …), az a szabadság témájában akadt el vagy sérült meg.”
A mostani időszak kiváló lehetőség az ébredésre. Ez akár társadalmi szinten is igaz.

Nehéz önmagadnak rájönni, hogy hogyan akadtál el ebben vagy bármilyen más témában. Erre jók az ügyes módszerek, az énismeret és az ELVONULÁS-TÁBOR, ahol csak ehhez hasonló témákat fejtünk fel és igyekszünk átfordítani.
(Facebook-on)

Ha az elmúlt években ezt nem tudtad megoldani, akkor kívülről fogsz találkozni vele, vagyis korlátozásokat fogsz megtapasztalni. Ez nagy lehetőség, hogy felnőtté válj ebben a témában. Ugyanis a szabadság felelősség is – még ha nem is gondolunk ebbe bele. Vajon elbírjuk-e?

Hétköznapi példa az alkalmazotti lét és a vállalkozói lét közötti különbség. A vállalkozónak mindenben felelősséget kell vállalnia. A költségeiért, a szolgáltatásáért, az ügyfelekkel való bánásmódért és az ügyfelek hiányáért is.

A vállalkozó példája

Az elmúlt évek ezt a fentebb említett témát készítették elő – vagyis a szabadság témáját.
Ami megérintett ebből, azzal van dolgod.
Ha nem kezdtél vele semmit, akkor kívülről kellett, hogy valami korlátozással találkozz és most még fokozódhat is ez a helyzet.

Milyen szinten vagy?

Ha nem ismered magad, akkor erre zsigerből, ösztönösen, öntudatlanul reagálsz. Ha ráébredsz a külső korlátozás téged érintő okára, akkor ebben tehetsz valamit, felébredhetsz. Végső értelemben pedig felismerheted, hogy a szabadság belül van és nem kívül.

A kulcs

Gondold végig, hogy az elmúlt 2 év korlátozásait hogyan fogadtad, hogyan hatott rád, mit kezdtél vele, kit hibáztattál, mire késztetett, …?
Ebben lesz a kulcs.

Ha korlátozást, szabadság vesztést/hiányt tapasztaltál, akkor ez egy olyan árnyékos területed, amivel dolgoznod kell, és integrálnod kell magadba az árnyékodat.

Ha ebben segítségre van szükséged, akkor az egyéni konzultációk, az ügyes módszerek (ÉFT, Családállítás (okt. 16.) …) és az elvonulás tud segíteni ebben.
Épp a KRÍZIS KÖZEPÉN leszünk együtt és utána remélhetőleg más tudatállapotban érkezünk haza, mint ahogyan oda mentünk.

A tábor helye: Csongrád mellett a Körös toroknál egy folyóparti szálló
Időpont: 2022. október 27-30.
Minden tudnivaló itt.
A foglakozásokat tartja: Hajdú Ildikó és Ida Makra
Kapcsolattartó: Makra Ida
20 3897882
idamakra@gmail.com

——————–

16-án családállítás Szegeden
november végén Tarot tanfolyam
februártól Kronobiológia tanfolyam

——————–

Októberi ingyenes online foglalkozás

Havonta szoktam felajánlani a lehetőséget, hogy együtt gyakoroljunk.
Most a krízis időszakában az aktuális témát járjuk körül. A szabdságot és korlátozottságot az életünkben. Ebben tehetünk felismeréseket és szabadulhatunk vagy nőhetünk fel.

A korlátozottság érzését bármilyen életterületen tapasztalhatod. A csoportban mindig van valaki, aki bevállalja az esetét és rajta keresztül a többiek is magukra ismerhetnek.

Ha szeretnél részt venni, akkor egy dolgot kérek – amit persze nem fogok leellenőrizni -, hogy továbbítsd ezt a levelemet legalább egy valakinek.
Vagy oszd meg a Facebook-on az eseményt  vagy bármely erről szóló bejegyzésemet.

Időpont: 2022. 10. 13. csütörtök 18:30-20:00

Jelentkezés: küldd el nekem a jeligét: SZABADSÁG
Én pedig küldöm a Zoom linket.

Jelentkezési határidő: amíg a létszám be nem telik.

Helyszín: online – Zoom. Ehhez legyen letöltve a telefonodra vagy a gépedre a Zoom alkalmazás.

Jó tanács: érdemes a foglalkozás előtt 5-10 perccel becsatlakozni, mert később nem tudok segíteni a technikai elakadásban.

Felvétel: a foglalkozásról felvétel készül, de nem küldöm tovább azoknak, akik nem vesznek részt. Ez a sok privát információ megosztása miatt van így. A felvétel azok számára készül, akik bedobják a közösbe a témájukat és esetleg újra meg szeretnék otthon nézni és ismételni a gyakorlatokat.
Ha most nem tudsz részt venni, akkor majd legközelebb. 🙂

Ha még nem iratkoztál fel hírlevélre, itt megteheted, így mindig értesülhetsz az újabb alkalmakról.
Addig is azt az estét tedd szabaddá 1.5 órára!

 

 

 

 

Szükségszerű paradigmaváltás – ha már semminek nem lehet hinni

Szükségszerű paradigmaváltás

Ma már semmilyen információban nem lehet bízni.
Végre!
Ellentmondásos információk árasztanak el bennünket.

– MI A MEGOLDÁS?

Eljött a meghaladó gondolkodás ideje.
Magasabb szintre kell emelni a megértésünket.

– ÉRTEM ÉN, DE HOGYAN?

Szükségszerű paradigmaváltás

 

Már semminek nem lehet hinni

Pár 10 éve, ha valamit megírt az újság, vagy bemondta a tv, akkor azt készpénznek vettük. Aztán, ha valakinek papírja volt valamiről, akkor annak a tudásában bíztunk.
De szerencsére eljött az az időszak, amikor semmilyen információban nem lehet megbízni. Ellentmondásos hírek árasztanak el bennünket. Üdvös módon omladozik a leírt szóba vetett bizalom.

Halleluja!

Az ilyen kritikus időszakok mindig paradigmaváltás eljövetelét jelzik. És mi ezt átélhetjük. 🙂
Vajon mi lesz az új korszellem?

Az érettebb gondolkodás. Amikor nem megmondó emberek vagy tekintély személyek kinyilatkoztatásai alapján döntünk. Amikor figyeljük a tudatosságunkat, hogy merre felé vezet. És megtaláljuk az “egy-igazság” helyett a “több-igazságot”, illetve a saját igazságunkat.

 

A Wikipedia szerint
A paradigma (korszellem) a gondolkodásoknak, vélekedéseknek, értékeknek és módszereknek egy adott társadalom vagy szűkebben egy közösség minden tagja által elfogadott összességét jelenti.”

Azonban most már konfliktusba kerültünk a saját elképzeléseinkkel, miszerint a dolgok így és így mennek.

Pl.:

  • A politikában csak a pártokon keresztül tudjuk elképzelni a közügyek intézését.
  • A biológiában Darwinnak vannak érdemei, de bizonyos dolgok csak akkor válnak érthetővé, ha eltekintenek Darwin elméletétől.
  • Kémia: A periódusos rendszer zseniális. De a kémia is megreked, ha képtelen lesz kilépni a táblázatból, mert így a klasszikus mátrixba be nem illeszthető dolgokat sose fogja felfedezni. 

A lakosság jó részében már megfogalmazódtak a kritikák. Olykor már látjuk, hogy a király meztelen. Akkor hogyan is gondolkodjunk, ha konfliktusba kerültünk az információkkal?

Fogadjuk el, hogy az orvoslásban és a gyógyításban, vagy a fizikában egyszerre egymásnak ellentmondó paradigma is érvényben lehet. Nincs kizárólagosság.

 

Ha boldogulni akarsz a mai világban, akkor …

Hogyan kell gondolkodni, ha boldogulni akarsz a mai világban?

  • Tudatosabban,
  • önállóan,
  • bölcsebben,
  • felülemelkedetten,
  • intuitívan,
  • analogikusan.

Engem erre tanítottak a spirituális rendszerek (pl. a tarot vagy az asztrológia), miközben matematika tanár és közgazdász is vagyok. Ezek sem zárják ki egymást. Mindig azt használom, ami célravezető.

Jó példa – Bert Hellinger

Már máskor is emlegettem Bert Hellingert, a családállítás nagy alakját. Hellinger precíz , jól alkalmazható szabályokat alakított ki, hogy a családállítás rendszerét tovább tudja adni. Alkalmazta is a szabályokat. Majd egyszer egy állításban épp az ellenkezőjét tette. A tanítványai felháborodva ágáltak.
– De hát, Mester! Legutóbb másképp mondta. Erre Hellinger lakonikusan ennyit mondott:
– Akkor úgy volt, most meg így van.

Jó példa -a buddhista tanító

Az egyik buddhista tanítótól a tanítványok kérdeztek valamit a gyertyákról, hogy mit hisz róla. Jól tették ide vagy oda? Nem rontották el?
Erre ő mosolyogva csak ennyit mondott: “Á, nem hiszek én már semmiben.”

Amikor beteg vagy

Betegség idején sincs egy igazság.
Olykor az a legjobb, ha elmész orvoshoz.
Máskor az a legjobb, ha megnézed, milyen konfliktus történt akkoriban veled, amikor a tüneteid megjelentek.
Megint máskor az a legjobb, ha tudati síkon is kutakodsz.
Van, amikor spirituális az elakadás.
Olykor a családtörténetben keresendő az ok.

Ezt a sort is sokáig lehetne folytatni.

Honnan lehet tudni, melyikre van szükséged?

Senki nem fogja megmondani a tutit. Ennek a kora lejárt. Itt van szükség paradigmaváltásra. Ma már mindegyik megoldásra lehetőséged van. A te felelősséged kiválasztani, ráhangolódni arra a megközelítésre, ami az adott pillanatban neked működik. 

—————————–

Ajánló:

Családállítás: 2021. dec. 12. vasárnap 9:00 Szeged
Ingás Sorstisztítás tanfolyam kezdés: 2022. jan. 27.

 

 

 

 

 

 

 

Vegyen-e a szülő házat a gyereknek?

Kötelessége-e a szülőnek, hogy házat vegyen a gyerekének? A szülőnek nem dolga a gyereknek lakást / házat venni. Vehet neki, de nem kötelező. A gyerek nem követelheti. Az a dolga, hogy felnevelje és ha tudja, szeresse is. De olykor az a legtöbb, amit adhat, hogy el tudja képzelni a gyerekéről, hogy az meg tudja magának teremteni.
Lécci, vegyél nekem is egy házat!

Vannak témák, amik olykor egymás után találnak meg. Ez a ház téma is két napon belül 3x bukkant fel.

 

Anyámnak támogatnia kéne engem

Egy lány elmesélte, hogy neheztel az anyjára, mert az nem támogatja. Kiderült, hogy a lánynak remek állása van. Kereshetne többet, de a jelenlegi fizetése is bőven a magyar átlag fölött van. 36 éves és most a saját lakásukban él a férjével. Viszont válnak, ezért ezt a lakást el kell majd adni. Mivel vidéken fog élni a nagyváros helyett, ez sem fog gondot okozni.

Nem értettem, mi a baj.
– Egyszerűen dühös vagyok anyámra, mert segíthetne.
– Szükséged van rá?
– Nincs, de mégis így érzek. 30 éves koromban elzárta a pénzcsapot. Azt mondta, hogy most már boldoguljak egyedül.
– Ezek szerint támogatott 30 éves korodig.
– Igen.
– És boldogulsz.
– Igen.
– Akkor nem értem.
– Most hogy így végigbeszéltük, én sem, de érzem a dühömet anyám iránt. Van elég pénze. Mindig is volt neki. Nagyon jó üzleti érzéke van.

Csináltunk rá egy oldást.

2020. október 3-án kezdődik az ingás tanfolyam.
Online és személyesen is.

Apának el kéne adni a hatalmas lakását

Aztán egy 40 körüli családos férfi mondott hasonlókat.
Mindig az apjával van baja. Viszont amikor átdolgozzuk a témát, rendre kiderül, hol csúszott el a gondolkodása. Utólag mindig megbeszéljük, hogy sokat köszönhet az apjának. Ugyanis miután feloldjuk egy-egy neheztelését az apja iránt, mindig megérti önmagát és jó irányba változik az élete.

– Apám egy hatalmas lakásban él a feleségével a belvárosban. A felét se lakják.
– És?
– Ha eladnák, akkor nekem könnyebb lenne.
– Hogyan?
– Kifizetném a hitelt a saját családi házunkra.
– Nehezedre esik fizetni a részleteket?
– Nem. Tulajdonképpen nem. Nagyon sok a havi részlet, de sokkal többet keresek. De azon aggódok, hogy mi lesz, ha majd nem ha nem tudom fizetni, mert becsődöl a cég.
– Szerinted mit csinálnál?
– Hát, van még vagy 2-3 dolog, amihez értek. Az is jól menne. Mégis mindig arra gondolok, hogy apám adja el a lakását, hogy nekem könnyebb legyen.
– Szerinted így 40 évesen mi közöd van ahhoz, hogy apa hogyan él a lakásában?
– Hát, talán semmi?
– Igen. Te vagy a gyerek és ő a felnőtt. Te vagy a kicsi és ő a nagy. És ez mindig is így lesz. Ha most egy családállításon lennénk, akkor Bert Hellinger szavaival élnék: Mars vissza a gyerekszobába! Ha a saját helyeden és szerepedben élsz, akkor az alapított családodban is a saját helyedre kerülsz és te leszel a férfi.

Kapott rá házi feladatot.

Anya vegyen nekem egy lakást

Egy 30-as lány ugyanaznap említette meg, hogy jó lenne, ha az anyja venne neki egy lakást. Bejárós és egyre ritkábbak a buszok.
– Anyukádnak van lakása.
– Nincs. Külföldön él, de albérletben.
– Tehát még magának se tudott venni, de neked vegyen egyet.
– Igen. Tudom, hogy hülyén hangzik, de ez van a fejemben.

 

Miről szólnak a történetek?

Mindegyik példa csak egy mellékszálként bukkant elő oldás közben. De fontosnak találtam pár percig elidőzni rajta.
A szülőkkel szembeni követelés mindegyiküket távol tartotta valami fontostól.

  • Aki azt akarta, hogy támogassa őt az anyja, nem vette észre a saját nagyszerű teremtőképességét.
  • Aki azt akarta, hogy az apja adja el a lakását és segítsen neki, az nem tudott kedves lenni az apjához. Pedig minden nap találkoznak és én tudom, hogy odavannak egymásért. Csak 40 éve mindig van valami sztorijuk egymással.
  • Aki pedig azt szeretné, hogy az anyja vegyen neki lakást, nos, neki ez egy fontos feladata lesz az életben. Így, alulról kezdve, a saját teremtő erejét megtapasztalva hozzon össze egy lakást magának. Most alkalmazott és szeretne vállalkozni. Ez a nagy cél egy jó mozgósító erő lehet számára.

Kinek a dolga?

A szülőnek nem dolga a gyereknek lakást / házat venni.
Vehet neki, de nem kötelező.
A gyerek nem követelheti.
A szülő dolga, hogy felnevelje és ha tudja, szeresse is.
De olykor az a legtöbb, amit adhat, hogy el tudja képzelni a gyerekéről, hogy az meg tudja magának teremteni.

 

Ingás sorstisztítás és lélekállítás

Online és személyesen is részt vehetsz.
Jelentkezés.

 

A szabadság dimenziója: 2019. szept. 29 = 50/5

Napi Ildi: 2019. szept. 29 = 50/5

Bepillantás az új idők feladataiba

2019. szept. 29. egy nagyon magas rezgésű nap . Ez a küldetésszám a szabadságról szól.

Legutóbbi cikkemben a mögöttünk álló évtized felfokozott tudatváltásáról volt szó. Ott hagytuk abba, hogy 2019. szept. 29-én bepillanthatunk egy új sorsfeladatba, ami az egész emberiséget érinti – de most még csak egyetlen nap erejéig.

Az Életforgatókönyv módszere szerint az évtized legmagasabb tudatosságú napja lesz a vasárnapi.
Olyan, mintha egy rövid – egy napos – bepillantást kaphatnánk az idő eddig sosem volt minőségébe. Aztán várnunk kell 9 évet és akkor ismét ízelítőt kapunk belőle.

2019. szept. 29. = 50/5
2028. szept. 29. = 50/5

Majd egy év múlva 2 napig is figyelhetjük az ízelítőt:

2029. szept. 28. = 50/5
2029. szept. 29. = 51/6

Aztán megint várnunk kell 9 évet:

2037. szept. 29. = 50/5
———————-
2038. szept. 28. = 50/5
2038. szept. 29. = 51/6
———————-
2039. szept. 27. = 50/5
2039. szept. 28. = 51/6
2039. szept. 29. = 52/7
———————-

…………

———————-

2099. 09. 29. = 58/4

Ahogy haladunk az évtizedekkel, mindig egy kicsit többet tapasztalhatunk az 50-es szám rezgéséből.
Én szerencsés esetben akár 10 ilyen napot is megélhetek ebben az életemben.

2019. szept. 29. az évtized legmagasabb tudatszintű napja. 24 óra bepillantás az évszázad új kihívásába - vagyis mit kezdünk a szbadsággal és a korlátokkal? Életforgatókönyv: 50/5 Küldetésszám, sorselemzés

De mit is jelent az 50-es szám?

Az élet és a halál mulandó, de a szabadság örök.”


Pozitív értelemben: szabadság, függetlenség, korlátlanság, szabad akarat, önmegvalósítás, tisztelet, precizitás, fegyelem, …
Negatív értelemben: túlzott igazságérzet, aprólékosság, kekec-ség, áldozatiság, …

Nagy tanulnivalója az 5-ös érdekeltségű napoknak, hogy hogyan tudunk a kapcsolatokon belül is szabadok maradni. Vagy megengedésből együttműködni valakivel.

Az 50-ben a 0 a semmit és a mindent jelenti. A függetlenség és szabadság témájában ott a minden és a semmi. A minden, vagyis magasabb szintre juthatunk általa, és a semmi, vagyis semmit nem tudunk még róla. 

Ezen az egy szeptemberi napon mindenki a saját szempontjából avatódhat be az 5-ös szám tudatosságába. Én 35/8-as sorsfeladattal születtem, így én a 3, az 5 és a 8 szempontjából fogok szembesülni az 50-es lehetőségével és csapdájával. Vagyis az 53, az 55, és az 58-as témákkal fogok szembesülni.

Számold ki te is a saját küldetésszámodat és nézd meg, neked miről fog szólni szeptember 29! És ezt tedd el 9 évre, hogy aztán újra bekukucskálhass az új idők új dimenziójába – két egész napra. 🙂

Segítség a számoláshoz:
1962. 12. 24. = 1+9+6+2+1+2+2+4 = 27 = 2+7 = 9    27/9
2019. 08. 05. = 20+1+9+8+5 = 43 = 4+3 = 7                43/7
1975. 01. 06. = 1+9+7+5+1+6 = 29 = 2+9 = 11          29/11

Nézzük egyenként az 50-es sorsfeladatokat!

51: Tudatszintváltás az önmagadhoz fűződő viszonyodban. Hol állítasz fel korlátokat magadban? Hogyan ural a tested és az egód? Hogyan viszonyulsz a szabadsághoz? Túl szabados vagy-e, vagy te korlátozod magad? Hol kellene felállítanod a saját korlátaidat?

"Míg a szellem szolga, a test nem lehet szabad."
(Martin Luther King)

52: szabadság és korlátok az emberi kapcsolatokban / a párkapcsolatban. Hogyan éljünk úgy együtt, hogy ne korlátozzuk egymást?
A függőségek megszüntetése az emberi kapcsolatokban.

Csak az tud boldog párkapcsolatban élni, aki egyedül is képes boldog lenni. Aki maga nem tudja kormányozni az életét, annak a párkapcsolat csak függés lesz. Azért keresi a másik társaságát, mert a nélkül nem bír meglenni.”
Erdélyi Mónika

53: tudás és szabadság. Rengeteg témát felvet. Milyen hitrendszerekkel, ítéletekkel korlátozod magad? Mersz-e önállóan gondolkodni. A tudásod, nézeteid kitől függenek? Ki mersz-e törni az eddigi gondolkodásból? Dimenzióváltás a tudás/gondolkodás és bölcsesség terén. Az információáramlás korlátlansága szabaddá tesz-e bennünket?

"Akarom, vagy nem akarom: ellenfeleim kényszerítenek rá, hogy napról napra bölcsebb legyek."
Luther Márton

54: Szabadság a vénuszi analógiákban. A testiség, a szépség, a szívbéliség és a szabadság. A test és a szerelem bebörtönöz vagy szabaddá tesz? A külsőségek, a megjelenésed miben korlátoz? Tudsz-e, mersz-e a szíved és az érzéseid szerint dönteni?

Azáltal, hogy találkozol a külső nővel, a külső férfival, hogy valóban szereted, lépésről lépésre megláthatod a nőt, illetve a férfit, aki benned él. A külső nő csupán egy út a belső nőhöz; ahogyan a külső férfi is csak egy út a belső férfihez. Ha rátalálsz erre a belső nőre, illetve férfira, megszabadulsz függőségedtől, amely a külvilághoz köt. A szabadság az ember legbensőbb lényege. Szabadon meg kell élned vágyaidat, legerőteljesebb energiádat, a szexualitást is, így életed közepére érve meghaladhatod, s ezzel képessé válhatsz arra, hogy egyedül is boldog legyél.”
Osho

55: Engedd el, hogy szabad legyél! A szabadság, függetlenség és korlátlanság duplán.
Olykor azzal akadályozzuk az életünket, hogy annyira szabadok akarunk lenni. Nem vállalunk kötöttségeket, feladatokat, nehogy az korlátozzon. Majd épp ez lesz a létünk kibontakozásának börtöne.
Mitől akarunk annyira függetlenek lenni? Hol szeretnénk még mindig kapaszkodni, mikor szabadok is lehetnénk?
A túlzott önérzet, precizitás és aprólékosság börtöne is lehet a dupla 5.

Kínkeserves tapasztalatok árán tanultuk meg, hogy a szabadságot sohasem önként adta az elnyomó; az elnyomottnak kell követelnie.”
Abban a percben, abban a másodpercben, amikor elkötelezed magad a szabadságnak, függetlenségnek és igazságnak, akár meg is ölhetik a tested, a lelked akkor is győzni fog.
Martin Luther King

56: A felelősségvállalás szabadsága. A családtól, a felelősségtől, a kiszolgáltatottságtól való félelem. Pedig a szabadakarat még a kötelezettségekben is ott van. Szabadon eldöntheted, hogy vállalod-e és hogyan reagálsz rá.

Állítom nektek, ha egy ember semmit sem talál, amiért meg tudna halni, akkor élnie sem érdemes.”
Martin Luther King

„A legtöbben nem akarnak szabadok lenni, mert a szabadság felelősséggel jár, és a többség retteg a felelősségtől.”
Matt Haig

57: A feltételekhez kötött szabadság. A feltétel nélküli szeretet-kapcsolatokban az ember úgy tartozik valahová, hogy szabad.
Az ítéleteink távol tartanak bennünket dolgoktól és egymástól. Ha elengeded az ítéleteidet, szabaddá válsz.

A szeretet a kulcs, ami a végső valósághoz vezető ajtót kitárja.
Van egy álmom: négy kicsi gyermekem egy napon olyan országban fog élni, ahol nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján fogják megítélni őket.”
Martin Luther King

58: Hatalom és szabadság – a kettő nem zárja ki egymást. Azért szerezz pénzt, hogy szabad döntéseket hozhass. Dimenzióváltás a pénzügyi gondolkodásban / a hatalomban / a szexuális viszonyokban.

A hatalom sajátossága az, hogy állandóan korlátozni próbál. Ez nem jó vagy rossz, egész egyszerűen ez a hatalom, az állam lényege. Ezért hozták létre.”
Ljudmila Ulickaja
Nincs semmi rossz a hatalomban, ha a hatalmat helyesen használják.”
A szeretet és a hatalom fogalmát általában szembehelyezték egymással, így a szeretetet a hatalomról lemondásként értelmezték, a hatalmat pedig a szeretet elutasításaként.”
Martin Luther King

59: Félsz-e szabadnak lenni? Biztonságosabbak-e a korlátaid?
Szabad önállónak lennem.

Akármilyen próbatételekkel és korlátozásokkal is szembesülünk, fenn akarjuk tartani a jogot - a szabadságot -, hogy mi írhassuk életünk könyvét. Ez az emberi lét tulajdonképpeni lényege.”
Atul Gawande
5-10 Szabadságomban áll új alapokra helyezni az életem.

5 és 11:  A szabadság és az élet értékessége témája. A szabadságharcos, a reformer, a megújuló életfilozófia, …
Egyéni szinten: van-e annyira értékes az élet, hogy valamiféle szabadságot megvalósít saját maga miatt. Milyen önkorlátozásokat érdemes beépíteni, ami hozzájárulna az egyén életéhez? Milyen csökönyös, merev gondolatokkal korlátozza az élete áramlását? Az élet továbbadása szabadság vagy kötöttség?
Szabad értékesenk érezni magad.
Értékeled-e annyira  magam, hogy szabad lehess, ha arra van szükséged?
Dönts önállóan arról, hogy változtatsz az életmódodon.

Világméretekben: az élet továbbadása öntörvényű módon. Lombikban, inkubátorban, és egyéb beavatkozások, klónozás, …
A földi élet védelme egy új szinten. Alacsony szinten anarchista módon, magasabb szinten a kollektív tudat megváltoztatásával.

Egy probléma azon a tudatszinten nem oldható meg, amin keletkezett.

 

 

Egy probléma azon a tudatszinten nem oldható meg, amin keletkezett.

5-12
Szabadon lezárhatsz egy szakaszt vagy egy kapcsolatot az életedben.

 

Erről akár könyvet is tudnék írni, de hát milyen hírlevél lenne az? 🙂

Ha szeretnéd megtanulni az Életforgatókönyv módszert, akkor akár online is elvégezheted.

Ha szeretnél egyéni életforgatókönyv elemzést, rendelt meg ITT!

Életút elakadások oldására kérj személyes konzultációt / oldást vagy Bach virág-cseppeket

Olvasói levelezés

Hogyan hozhatjuk ki ennek az 50/5-ös napnak az energetikájából a legtöbbet? Van néhány hasznos tanácsod?❤️
nagyon jó kérdés. Ez engem is érdekel! 🙂

Köszönöm a kérdést.

Ez egy magasabb tudatszintű nap, mint, ami valaha volt.
Így a legjobb, ha úgy kezded, hogy keress számodra bosszantó dolgokat a világban, valamit, amin méltatlankodni szoktál. Azért kint keresd a világban, mert úgy könnyebb. A legjobb, ha tanácsot is adsz a világ számára. Mégjobb, ha ezt le is írod.
A világ lehet a városod, a szomszédod, az anyukád, …

Aztán nézd meg, hogyan igaz ez a saját életedben. Ott próbálj meg magasbb nézőpontból rátekinteni a saját dolgodra, és amit másoknak tanácsoltál, azt fordítsd magadra.

Vagy nézz úgy az életedre, mintha egy madár szemszögéből, magasabbról, távolabbról ntekintenél rá. Mit látsz akkor.

A legjobb témák mára: mi korlátoz? Hol érzed, börtönben magad, hol nincs mozgásszabadságod? …
Mitől függsz?
Kitől függsz?
Kinek a véleményétől, …?

Hol van túl nagy szabadság az életedben, ami már korlátoz?
Kinek adtál túl nagy szabadságot, ami már nem ad hozzá?

Ha ír valaki egy példát, szívesen segítek benne.