Címkearchívumok: fülzúgás

Segítőként hogyan profitálhatsz a családállításból?

Fülzúgásra családállítás?

„Évek óta zúg a fülem. Eleinte a háttérből hallottam és együtt tudtam vele valahogy élni, de most már az előtérben zajlik és zavarja az egész életemet. Erre szeretnék rálátni, ezt állítsuk fel valahogy.”

Egy ötgyerekes anyukáról van szó, akinek egyébként már felnőttek a gyerekei.

A kezdeti “casting” után – amellyel be pozicionáltam, merre is induljak el – 3 szereplő maradt:
a főszereplő, Edina,
a család
és a sorsfeladat képviselője.

“Ez egy megoldhatatlan probléma”

Edina egyáltalán nem tudott a többiekkel foglalkozni, csak a tatamival. Az állítás terét négyszög alakú matracokból raktuk össze. Ő csak négyzetekből összerakott szőnyegre tudott fókuszálni. Teljesen lekötötte, hogy ott rések vannak, nem jól állnak, nem egy forma a méretük, … Én hagytam, hadd bíbelődjön sokáig vele, tudtam, hogy ez már az állítás része.

Aztán mindenkit belevont ebbe a rendezkedésbe. Többször elhangzott a szájából, hogy ez egy megoldhatatlan probléma, itt sose lesz rend. Amikor később az állítás során egy kicsit elmozdítottam a szőnyegdarabokat, akkor azt mondta, hogy ő már szinte pánikban van, alig kap levegőt.

Végül a földre lefelé nézve meg tudta fogalmazni, hogy a szőnyegek, a hézagok azt jelentik számára, hogy ez a család védőhálója, az alapzata. Úgy érezte magát, mint egy legalább 10 gyerekes cigány asszony, akinek folyamatosan a család alapjait kell rendeznie, különben meghalnak. Ezt a hasonlatot tudta kitalálni.

Van, amit nem lehet megjavítani

Hosszú vajúdás után rájöttünk, hogy egy rosszul rögzült életvédő mechanizmussal van dolgunk.
Edina valamelyik ősének az egyik egy gyermeke meghalt, amivel kapcsolatban a családi tudat azt jegyezte meg, hogy mindig a gyerekek ellátására, a családi körülmények biztosítására kell fókuszálni. Az életben maradt sok gyereket nem is látta, csak a körülményekkel volt elfoglalva. Csak azt ismételgette, hogy mindennek tökéletes rendben kell ahhoz lenni, hogy a többi gyerek életben maradjanak.

Pedig a halottat is megkérdeztük, akinek semmi igénye nem volt.
Rengeteg trükköt bevetettem – az elmúlt években már sok tapasztalatot gyűjtöttem, mit is lehet ilyenkor csinálni. Ám semmi nem vezetett eredményre. Így bevetettem a háziasszonyok egyik legjobb folteltávolító módszerét: az ecetes ollót. Vagyis ez az ős annyira benne maradt  a traumájában, hogy végül lecseréltük a szereplőt. Kénytelen voltam egy új mintát behozni. Be kellett látni, hogy az eredetivel nem lehet mit kezdeni.

Miután ez a csere megtörtént, utána nagyon gyorsan kiegyenesedtek a dolgok. Edina képviselője egyből tudott kapcsolódni a sorsfeladatához. Elkezdte látni a gyerekeit is.
Edina feladata az, hogy kevésbé fókuszáljon a család témájára. Így 50 éves korában már elkezdhetne foglalkozni azzal is, ami miatt itt van a Földön és ami túlmutat a családján.

 

A képviselő jutalma

De ami miatt ez az eset leírás megszületett – számtalan ehhez hasonlót tudnék elmesélni –, az az, hogy hogyan hatott ez az állítás az Edinát képviselő Violára.

Viola írta másnap:

“Én voltam az a rendezgetős képviselő. Azóta rájöttem, hogy azok a tornaszőnyegek, melyekből a családállítás energiapaplanját létrehoztuk, ott akkor a Maslow-piramis alapját szimbolizálta. Azért volt ez az alap annyira fontos, mert a “család” életbentartását jelképezte. Ez volt ott akkor a legfontosabb. Egyébként én a családban is állandóan biztosítom a hátteret. A mai napig tökéletesnek kell otthon lenni mindennek. Talán mostanában egy kicsit elviselhető, de amikor még dolgoztam és sok állatot is tartottunk, akiket a 2000 m²-es udvarunk mellett szintén rendben tartottam.

Igen, le kellett cserélni a szerepből, mert velem nem tudott megoldódni a felállító problémája, olyan erős beakadásom van ezügyben. 

Tehát a beakadásom még mindig megvan, ez az én ügyem megoldani, hiszen a családállításon csak segítőként voltam jelen. Ma reggel meditációban elmentem abba az előző életbe, ahol ez a programom rögzült. 

Egy csatatéren találtam magam. A sereg táborában nővérként szolgáltam, a sérülteket ápoltam. Bármi történt, a legfontosabb a sebesültek életben tartása volt. Az alapvető szükségleteik kielégítése, etetése, kapjanak levegőt stb. Hihetetlen mennyire erősen irányítja ez a program az életemet. A feladat, ezt a programot felülírni.”

Igen. Hihetetlen, hogy mekkora segítséget lehet kapni a családállítástól segítőként is!”

 

Ez az állítás nagyon rímel az idei év feladatára

Az idei év feladata – többek között – a családért vállalt felelősségünk átértékelése.
(2024 = 26/8)
Az embereknek ebben a témában is – mint minden témában – középre kellene beállni. Több cikket is írtam az idén arról, hogy mindenki hihetetlenül rá van függve a családjára és mindig azt helyezi a fókuszba. Ez egyfajta túlműködés, ami az idén csúcsra járatódott.

Akárcsak Edinának, Violának is az a feladata a saját hétköznapi életében, hogy le tudja venni a fókuszt és a saját sorsára is tudjon figyelni.

Van, amin csak az ecetes olló segít
Tehát ebben a fenti történetben a főszereplő sehogy sem tudott kijönni a problémájából.
✂️ „Ecetes ollóval” oldottuk meg a helyzetet.
Nemcsak az állítást kérő, de a segítő is nagyon sok mindent megértett a saját életével kapcsolatban.
Tehát, ha ki szeretnéd próbálni a családállítást, de nem tudod, hogy hogyan néz ki a történet, érdemes segítőnek jelentkezni. Eleinte az újoncokat nem szoktuk beállítani, de nagyon hamar rákapnak az ízére, és örülnek, ha a második-harmadik állításban már szerephez jutnak.
Én csak fedett állításokkal dolgozom, soha senki nem tudja, hogy éppen mit alakít. Így az ego ki van zárva.
A következő családállítások időpontja:
SZEGED:
2024. október 08. kedd 15:30-20:00
2024. november 09. szombat 9:00
2024. december 28. szombat 10:00

——————–

Ajánló:

Az alábbi módszereket megtanulhatod, mindegyikkel kilehet jönni egy beragadt helyzetből:

ÉFT tanfolyam 2024. okt 10-től – Gyere tanuld meg!

Ingás Közvetítés