Címkearchívumok: AFT

Nem érdemlem meg az elismerést – kopogtató gyakorlat

Tartalom:
  • Kronó honlapot készítünk
  • Kis nyári színes
  • ÉFT kopogtatós gyakorlat (videó)
  • Programok

Régen jelentkeztem, pedig nagyon aktív vagyok. Csak most nem a nyilvánosság előtt zajlik a munka.

Kronó honlapot készítünk

Kolléganőmmel fejlesztünk egy új Kronó honlapot, ahol majd követheted a bioritmusodat, kiszámolhatod a saját és mások kronobiológiai adottságát és megtanulhatod a kronót. Megnézheted milyen energiákkal születtél és másokkal hogyan kapcsolódsz. Van-e sorstani vagy karmikus kapcsolatotok. Persze ennél sokkal többet is kínálunk, de most csak pletykáltam.

90%-nál tartunk, vagyis a finisben. A komplett Kronó I. tanfolyam videói már el is készültek.
És a II. rész is, ahol a kapcsolatokat vizsgáljuk, a jövő héten elkészül. Szóval, haladunk.

 

Kis nyári színes

Közben persze nyaraltam is, ahol a fő szempont a „hogyan csináljak semmit” volt. Hamar belejöttem. Én és a Balaton továbbra is nagyon jóban vagyunk. Amikor este elcsendesedett a víz, beeveztem a horizontig és csak feküdtem a deszkámon, bámultam az eget. Aztán kényelmetlen lett, és hasra fordultam. Pár nap után a családom sem aggódott, mert sötétedésre partra vetődtem.

 

Ajándék kopogtatós gyakorlat

Annyi kronós videót készítettem, mára egészen belejöttem. Ezért az egyik munkám után azt mondtam az ügyfelemnek, hogy ezt az utolsó gyakorlatot felveszem videóra és majd átismételheti velem. Így mindenkinek hasznos lesz.
Ahogy viccesen mondani szoktam: aznap így tudtam hozzájárulni a bolygó tudatosságához.

(38 fok volt és csak kiléptem a tornácra. Ez meg is látszik rajtam. De nem ez a fontos.)

Címe: Nem érdemlem meg az elismerést

 

Ha érint a téma, csináld meg velem.
Ha nem érint, a kopogtatás akkor is jót fog tenni energetikailag. És ha csak egy mondatot profitálsz belőle, máris megérte.

 

—————————

Programajánló

1. Családállítás Szegeden aug. 15. vasárnap 9:00
Az online-osok most jelentkezhetnek, úgy készülök.
A családállításra a jelentkezés akkor érvényes, ha átutalod a részvételi díjat.

2. Tarot továbbképzés

Online és személyesen
Csak azoknak, akik már végeztek taró tanfolyamot.

  • 2021. aug. 19. csütörtök
  • 2021. szept. 16. csütörtök
  • 2021. okt. 14. csütörtök

 

3. TTT – Tudati és Tüneti Technikák

  • 2021. aug. 21. szombat
    tesztelési, izomtesztelési módozatok és bevezetés a TTT módszerébe
  • 2021. aug. 22. vasárnap
  • 2021. aug. 28. szombat

 

4. Rajzelemzés tanfolyam

  • 2021. szept 18-tól

5. Kronobiológia tanfolyam

  • 2021. szeptember 23. csütörtök
    esténként 9 alkalommal

 

6. Tarot tanfolyam

  • 2021. október 13. szerda
    esténként 12 alkalom

 

 

 

 

 

Az élet egy puzzle – egyszer csak összeáll a kép

Elfolyik az életenergia

Mostanában többször volt olyan munkám, ahol a megoldás csak az utolsó pillanatban bukkant föl. Valamiért végig kellett mennünk egy puzzle darabkákból felépülő folyamaton.

Éva csinos, okos, tevékeny nő. A szépségiparban dolgozik. Az utóbbi két évben nagyon fáradt. Úgy érzi, elfolyik minden életereje. Akkoriban kezdődött az energiátlansága, amikor egyszer csak váratlanul rosszul lett. Nem tudott mozdulni. Teljesen lebénult. Mindent érzékelt, hallott, de szédült és képtelen volt megmozdulni. Arra fókuszált, hogy lélegezzen és közben imádkozott. A kivizsgálások során semmit sem találtak.

Azóta egyszerűen csak elmegy az energiája. Nincs semmi ereje. Sokféle tanácsot kapott. Méregtelenítsen, védje az energiáit a vendégeivel szemben, mert bizonyára elszívják tőle. Relaxáljon, gyújtson gyertyát, tisztítsa a teret, hallgasson zenét, egyen szőlőcukrot, … De bármit is próbált ki, az energia továbbra is csak elfolyt. Kétségbeesve kérdezte, hová megy el az erőm?

1. puzzle – áldozati szerepkör

A kronó képlete szerint minden síkon elég energiával rendelkezik. Van bőven tartaléka. A küldetésszáma adott némi támpontot, mivel 25/7-esként az áldozati szerepkör letétele az életfeladata. Ezt értette is.

Az anyja egész gyerekkorában sárkány módon üvöltözött az apjával. És bár gyerekként könyörgött, hogy öljék egymást egyedül, ezt ne az asztalnál csinálják, mégis tehetetlenül nézte a családi drámákat.
A férje nem engedte, hogy dolgozzon, csak foglakozzon a gyerekkel. Ezért részben hálás is, mert legalább volt 14 remek éve a fiával.
Aztán unalmában a zsarnoki természetű, beteg édesanyja ápolásában fogott.
Aztán a férj elhagyta.
Végül messzire költözött a gyökereitől és a múltjától, de végül az anyja utánament.

Ez nagyon jó oldási témának bizonyult, a tarot kártya és az inga mégis másfelé terelt bennünket. Ezért szeretem, ha több támasztékom van a munka során.

2. puzzle – anyagi igazságtalanság

A családi lelkiismereten keresztül bejelentkezett egy “lélek”.
– Volt-e a családban anyagi igazságtalanság, elkobzás – kérdeztem Évától, mert az inga ezt jelezte.
– Igen. Én egy módos családból származom. A háború után mindenünket elvették. A családnak egy falat ételt nem hagytak. Szó szerint éheztek. A nagyapámmal pedig kínzásképpen még az ürülékét is megetették.
– A kínzók egyike jelentkezett be, aki azt üzente, hogy sajnálom. Az inga nem engedett továbbmenni. Az illető még felajánlotta a segítségét is. Megkérdeztem Évától, mire lenne szüksége.
– Egy saját lakásra gyűjtök. Remélem, mire nyugdíjba megyek, összejön a rávaló.
– Hát, képzeld, ebben tudna segíteni ez a valaki. Szerintem fogadjuk el. Engedjük meg neki. Mit szólsz?
– Óh, nyugodtan. El tudom fogadni.
– És így ki tudna egyenlítődni a számla. De nagyon érdekes, még akar valamit mondani. Történt valami szexuális aktus is. Kiteszteltem, hogy a nagymama szexuális szolgáltatást ajánlott fel ennek az embernek, csakhogy békén hagyják a családot. Hogy ezt miért kellett tudnunk, azt nem tudtam.

3. puzzle – a halott apa lelke is mond valamit

Aztán Éva meghalt édesapja is bejelentkezett. Mondatokon keresztül elmesélte, hogy bár ő nagyon szerette a feleségét, Éva sárkány természetű anyukáját, de a felesége mindig haragudott rá. Pedig ő nagyon igyekezett. És szexuális életet sem igazán éltek.
– Ebben teljesen biztos vagyok – mondta Éva.
– Én nem tudom, miért kell ezt most nekünk tudnunk – vetettem közbe.

4. puzzle – krónikus hüvelyszárazság

– Hát, nem tudom, de én krónikus hüvelyszárazságban szenvedek. Ez szinte egész nap elviselhetetlen, égő fájdalommal jár. A nőgyógyász is elborzadt. A hüvelyem belső fala folyamatosan vérzik, mert annyira kirepedezett.

És ekkor megértettem, miért is jelentkeztek be az előbbi meghalt emberek. Összeállta  kép. Annak idején a nagymama felajánlotta a testét a családjáért, hogy ne bántsák őket. Ez a fájdalom és áldozat adódik tovább a női generációkban. Éva édesanyja is továbbvitte.  Valószínűleg ő is alkalmatlan volt a normális szexuális életre. Most pedig megjelent Évánál is. Ez a női átok vonult végig a családon.

Éva erre kapott korrekciókat és házi feladatot. Szívből remélem, hogy hamarosan sokkal jobban lesz és már ő sem adja tovább az utódoknak.

Ilyenkor az ősök áldását is szoktam kérni az utódokra. Attól, akinek ez még utoljára jól ment.

Az ősök áldása sosem árt

“Most megáldom az életedet és a sorsodat, az életeteket és a sorsotokat és továbbadom nektek minden ősanyánk  erejét, szeretetét és kreativitását. Ezentúl megint könnyű és természetes lesz nálunk lánynak, nőnek és anyának lenni. Úgyhogy Éva lazíthatsz, mert ezen túl nem lesz más dolgod, mint hogy kezdj valami jót ezzel az erővel, hozzál ki a lehető legtöbbet és legjobbat a saját sorsodból és az Ősök erejéből, és ezt add tovább  a kicsiknek is.”

 

Házi feladat

Házi feladatnak egy Perelandra esszenciát kapott, mely esszenciák az ügy mögötti rejtett igazságot mondják el. Mi az, amit mélyre, a sejtes memóriába és a tudatalattiba rejtett Éva.

Homlok-tarkó tartásban:

BÖJTFŰ         Csípőizom
ÖNBIZALOM        „A lelkesedés fizikai kifejezése”
"Izmaim és elmém tökéletes összhangban dolgoznak. A szellemi dallamok, amiket néhányan gondolatoknak neveznek, e két csatornán egyforma mértékben szólnak. Ez a duett magamhoz vonzza mások lelkesedését, amelytől ismét élettel telinek érzem magam."

(Visszaadja a vitális, fizikális életenergiát, intenzív mentális szintre menés, összpontosítás ideje alatt.)

Illetve az AFT egyik kopogtatós gyakorlata is kijött. Mégpedig – ha jól emlékszem – az egyéb pszichológiai rendellenességek kategóriájából az emberkerülés.

 

Megjegyzés:

Éva az esetéről írtakat elolvasta és hozzájárult a publikációjához.

————————–
Ajánló:

1. ÉFT kopogtatós gyakorlás 
3×2 óra
július 22., 29, aug. 5. 18-20:00

2. Integrált Családállítás és Lélekállítás

  • Budapest,   2021. július. 20. kedd 10:00
  • Szeged,     2021. július. 10. szombat 9:00

2. TTT – Tudati és Tüneti Technikák tanfolyam

  • 2021. aug. 21-től

3. Rajzelemzés tanfolyam szept. 18-tól

4. Programozd át képáramoltatással!

 

Annak látod a világot, ami vagy – tudatszintek (2)

Kedves Hírlevélre Válaszolók!

(Az eredeti levél itt olvasható.)

Hihetetlen, mennyien válaszoltatok!
Köszönöm! Nem is gondoltam, hogy így megmozgat benneteket ez a feladat. 🙂

Jó hírem van. A legtöbben nem láttátok tragikusan a képet.
De olyanok is voltak, akik igen. Ez lehet általános jelzés róluk és lehet pillanatnyi kép is.

Mit látsz a képen - esernyős várakozó férfi
Mit látsz a képen? Mi történik és mi véleményed?
ELSŐ:

A képre való reakció nem ad teljes körű tájékoztatást az illető tudatszintjéről. De az adott témát illetően és az adott pillanatot illetően igen.
A legtöbben munkaszüneti napon találkoztatok a képpel, amikor egy kicsit ellazultatok. Egy hajtós napon, amikor sürgetnek és aznap már egyébként is sok minden történt, könnyebben gondolja azt az ember, hogy

“Nnna, ennek a fickónak is van ideje, várakozni!”
vagy
“Biztos őt is megszívatták és hiába vár.”
vagy
“Akárcsak én, ő is hitt az időjárás jelentésnek. Pedig azokban nem lehet megbízni.”
vagy
Biztos temetésről jön.”

MÁSODIK:

Másrészt a várakozó férfi nem kapcsolta be a problémás nyomógombot. De egy éhező kisgyerek, egy baleset, egy temetés, egy … más eredményt hozott volna.
Én most mégis inkább örülök, mert egy várakozó férfi láttán, a legtöbben optimizmust tanúsítottak, vagy legfeljebb kérdések fogalmazódtak meg bennük.

HARMADIK:

Végül mégis ráteszteltem szinte minden véleményre és meglepődtem. Ugyanis a pozitívnak tűnő mondatok nem voltak egyértelműen azok.
Ugye, nem hallottam a hangsúlyokat.
Ezek után úgy döntöttem, minden levélírónak válaszolok.
Keresd ki a rád vonatkozó részt!

A VILÁGBAN ÖNMAGADAT LÁTOD

Észrevetted már, hogy mindig azt látod meg a világból, ami épp foglalkoztat?

  • Amikor terhes vagy, azt tapasztalod, hogy rengeteg kismama szaladgál az utcán. Lassan mindenki terhes.
  • Amikor veszel egy Citroen autót. Hirtelen megszaporodnak a Citroenek az utcákon.
  • Amikor szegénynek érzed magad, akkor rengeteg nyomorúsággal találkozol.

Tehát nézzük most egyesével, mit is láttatok a képen!

 

******************

Ajánló
  1. Integrált Lélek- és Családállítás
    Szeged
    2017. okt 27. péntek 17-21:00 (betelt, de segítőnek még lehet jelentkezni)
    2017. nov. 10. péntek 9-16:00 (betelt, de segítőnek még lehet jelentkezni)
    2017. dec. 02. szombat 9:30-16:00 (állítónak és segítőnek is van még hely)
  2. Byron Katie est – szenvedést okozó gondolatok elengedése
    Szeged
    2017. nov. 11. szombat. 17-21:00
  3. Tarot továbbképzés
    online is
    Szeged, dec. 12. 17-20:00

******************

 

B. Edit: Miért van felhúzott esernyője a fickónak,ha nem esik az eső? Valamint,hogy a ”fekete folt”,ami az ing és az esernyő igen egybeolvadva nem illik oda,a szép zöldbe.

Tudatszint: (200 alatti) – Teszteltem
Halványan megjelent a harag (kiteszteltem).
Vannak elvárások és annak meg kell felelni. “A környezethez alkalmazkodni kell.”

——————

B. Leti: Szerintem ez a férfi várja a kedvesét és annyira figyelmes hogy kinyitotta az esernyőt mert már szemerkél az eső, hogy meg ne ázzon.

Tudatszint: A kép láttán a Tudatszint táblázaton a
szeretet szintje – az életszemlélet = jóindulatú.

Ezen a tudatszinten az életet jóindulatúnak látjuk.
Lehet, hogy van kedvesed, ezért a fiú mellé is odaképzeltél egyet. 🙂

——————

K. K.: Egy férfit nyitott esernyővel, de se eső, se erős napfény. Mi ellen védekezik? …

Az eddigi tudatszint: Pártatlanság – Teszteltem

——————
… Én pont ma láttam egy koldust és aprót adtam neki . Nekem összeszorul a szívem ha meglátom Őket, ahányszor tehetem annyiszor adok. Fizetéshez közeli napokon akár 1000 Ft -t is. És az sem zavar ha italra kell Neki , úgy gondolom ennyi öröm Neki is jár, ház részletre úgysem elég .
Szép Napot!

Tudatszint: Bánat – a koldusok kapcsán. (200 alatti)
“Mennyi nehéz sors létezik.”

——————

K. H. Timi.: A kép: A lelkem legmélyén ott van valami, amit jó lenne valakinek elmondanom … figyelj rám!

Tudatszint: Büszkeség – viselkedés aspektusa. (200 alatti) Teszteltem
“Akkor érzem elég jónak magam, ha figyelnek rám.”

——————

S. Ildikó:  Vajon ki ez a férfi? Hová mereng?
Egy kellemetlen kollégára emlékeztet.

Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem
Vágyakozás – viselkedés aspektus.

“Valamire vágyakozom, amit nem kaphatok meg. Az élet ezt megtagadja tőlem.”

——————

Ez nagyon gyakori észrevétel.
H. Ágnes,

Miért tart a férfi a feje felett egy kinyitott esernyőt, ha nem is esik az eső és a nap se süt hétágra? 

Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem

Büszkeség érzés aspektus.
“Én tudom mit, hogyan kell csinálni, és csak az az elfogadható, mait én csinálok, vagy ami a legjobb.”

——————

K. Ildikó: Már nem esik, nem kell ernyő.

Tudatszint: (200 feletti) Teszteltem
Méltányosság, ésszerűség

“A tudomány, a racionalitás szintje. Az ésszerűség viszont, mint belső erény, önmagában nem vezet közelebb az igazság megismeréséhez. A racionalitás a mai technológiai világban elengedhetetlen, ám ugyanakkor komoly akadályt is képez a magasabb tudatszintekre való jutás előtt, ha nem vagyunk képesek túltekinteni fölötte.”

——————

K. Mariann:

Kicsit bekattant a fiú a képen. Minek neki napsütésben esernyő?

Amúgy a barátnőjére var, de az nem jön vagy késik.

Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem
Harag
“Frusztráció, mert szerintünk valaki valamilyen igazságtalanságot követett el ellenünk.”

——————
Bar lehet, sok a madar errefele, es a szönyegbombazastol fel.

Tudatszint: (200 feletti) Teszteltem

Bátorság

“Ezen a szinten lesz az ember igazán erős. Elkezd felfedezni és megtapasztalni új dolgokat, amit pedig tesz, az motiválja és inspirálja őt. A bátorság energiát ad az új dolgok tanulására, de a fejlődés és a tanulás már nem bizonyulnak annyira nagy feladatnak. A bátorság erőt ad a növekedéshez és ahhoz, hogy szembenézzünk a félelmeinkkel, még ha azok továbbra is ott vannak.”

——————

P. Anikó:

Bárcsak megtettem volna korábban! 
És egy egész sztorit tudnék kreálni a képhez 😀

Tudatszint: (200 feletti) Teszteltem

Méltányosság

“Ezen a szinten a boldogságot már nem a külső dolgoktól várjuk. Rájövünk, hogy nem azok a dolgok tesznek boldoggá, amelyek rajtunk kívül állnak. A szeretetet már nem felajánljuk vagy elvesszük, hanem belülről érezzük. Az elfogadás emberének élete aktív, rejtett szándékoktól mentes. Nem él már a „mi a jó?” és „mi a rossz?” keretei között.”

——————

V. Mária:
Egy rakás szerencsétlenség.

Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem
Vágyakozás – Istenszemlélet – megtagadó

“A dolgokat akkor kapjuk meg, ha kiérdemeltük.”

——————

P. Cili:
Egy átlagos ember egy átlagos napon várakozik.

Tudatszint: (200 feletti) Teszteltem

Pártatlanság.
Nem bocsátkozol ítélkezésbe.

——————

B. Betty:
Nekem errol a keprol a gyasz szo ugrott be legeloszor.
Tovabb nezve a remenyvesztettseg is bevillant…
Lehet, hogy jo passzban vagyok?!?;-))

Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem

Bánat
“A melankólia, lehangoltság, kétségbeesés érzése; reménytelenség által keltett csüggedés. A reményvesztettség abból a hitrendszerből származik, miszerint, „ami elveszett, az soha nem tér vissza”. A veszteség érinthet olyan kötelékeket, amelyet boldogságunk, anyagi javaink, fiatalságunk, társadalomban elfoglalt helyünk, stb. forrásának tekintünk.”

——————

Zs. R.:
Valakit gyászol,szegény,összeszorul a gyomrom.

Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem

Bánat
“Életedet átitatta a lehangoltság.”

——————

O. Ildikó:

Biztos nagyon fontos számára az a személy, akit vár – ha még szemerkélő esőben is hajlandó várni rá.

Tudatszint: (200 feletti) Teszteltem

Elfogadás
“Ezen a szinten a boldogságot már nem a külső dolgoktól várjuk. Rájövünk, hogy nem azok a dolgok tesznek boldoggá, amelyek rajtunk kívül állnak. A szeretetet már nem felajánljuk vagy elvesszük, hanem belülről érezzük.”

——————

M. Bernadett:
Előrelátó :”derült égből villám csapás”
Vagy hozzánőtt az esernyő – mármint a képen nem látom, hogy esne az eső, viszont a nap sem süt annyira, hogy jobb híján azt állíthassuk napernyőt tart a kezében (amit valljuk be nők inkább használnak mint ilyen fiatal legénykék).

Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem

Büszkeség
“Ezt a szintet akkor érjük el, amikor tekintélyre szeretnénk szert tenni. A büszkeség itt szépnek tűnhet – igen ám, de csak előző szintekhez viszonyítva. A társadalomban a büszkeség jó erénynek számít, de ennek ellenére igen sérülékeny, mert külső tényezőktől függ. Ha ezek a külső tényezők többé már nem járulnak hozzá a büszkeség kialakításához, akkor könnyedén visszaeshetünk az előző tudatszintekre. A büszkeség árnyékos oldala az arrogancia és a „keretbe nem illő” dolgok megtagadása, ami gátat szab a személyes fejlődésnek.”

——————

Miután kinagyítottam a képet láttam, hogy a fű nincs lenyírva, a kis fa viszont hiába van megkötve, hogy egyenesen nőjön úgy látszik elfelejtették locsolni ezért kiszáradt. A háttérben látok zöldre festett padokat, …

Harag:
Az embereknek mindig jól kell végezniük a dolgukat.

——————

S. Linda:
Miért ácsorog ez itt mint egy szerencsétlen, és egyáltalán hol van?

Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem

Vágyakozás – rabság
“A boldogság attól függ, vajon a másik megérkezik-e. De úgyse fog jönni. Tehát nem is lehetek boldog. Egy rakás szerencsétlenségnek érzem olykor magam.”

——————

K. Vali:
Nem is esik az eső.

Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem

Harag – szenbenálló aspektus
“A harag tudatszinten lévők számára az élet arról szól, hogy visszavágjanak azoknak, akik bántották, frusztrálták őket. Szemben állók és aktívan ellenségesek. Keresik a konfliktust, a súrlódást és a viszályt. Állandóan küzdenek és hajlamosak másokat olyan ellenfélnek tekinteni, akikkel meg kell küzdeniük annak érdekében, hogy megkapják, ill. megtartsák, amiket akarnak. Mindenért meg kell küzdeniük másokkal. Állandóan küzdenek és hajlamosak másokat olyan ellenfélnek tekinteni, akikkel meg kell küzdeniük annak érdekében, hogy megkapják, amit akarnak. A Haragot a vágy energiája motiválja.”

——————

S. Berni:
Vajon kit várhat és miért van nála ernyő, ha nem is esik az eső?

Tudatszint: (200 feletti) Teszteltem

Pártatlanság

“Nyitott érzelmi állapot. Már nincs ítélet. Nincs fekete-fehér. Ezen a szinten már nem annyira megfélemlíthető, mivel tisztában van erejével. Nem próbál semmit bizonyítani, nem foglalkoztatják a konfliktusok vagy a versengés, nem próbálja befolyásolni mások viselkedését.”

——————

K. Kata:
Reménytelenül várja a szerelmét, aki már soha többé nem jön vissza.

Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem

Fásultság – lemondás, feladás

“Az egyedülálló emberek nem tehetnek semmit, hogy változzon a helyzetük. Feladtam, segítségre van szükségem, de még ahhoz sincs erőm, hogy kérjek.”

——————

D. Hajni:
Kép:
1. Egy helyes pasi

Tudatszint: Törekvés és feladás. Váltakozik a kettő gyors egymásutánban.Hajlandóság – törekvés
“Hajlandó vagyok tenni azért, hogy ilyenben legyen részem.”
——————
2. De miért áll esernyővel, hisz nem is esik az eső? (bár ez utóbbi a képről nem is állapítható meg)

Fásultság: Á, úgyse sikerül. Én feladtam. Ehhez nincs erőm.

——————
 
A koldusokkal kapcsolatban az utóbbi időben dilemmába kerültem, mostanában olyan érzésem van, hogy azzal, ha adok a kéregetőknek igazából csak megszilárdítom a helyzetüket, hiszen, ha koldusként “jó” keresete van, akkor semmi nem fogja motiválni a változtatásra. Tulajdonképpen az adományommal belebetonozom a jelenlegi helyzetébe és nem segítek.

Büszekeség:
“Én tudom a tutit. Mindig törekedni kell, hogy jobb helyzetbe kerüljünk. Bár be kell vallanom, ez elég fárasztó.”

——————

? Kati:
A képen áll egy fiú és var valakire, kicsit unottan.

Tudatszint: (200 feletti) Teszteltem

Hajlandóság

“Nem érzem magam másoknál se többnek, se kevesebbnek. Empatikus vagyok mások igényeivel szemben, szívesen segítek másokon és hozzájárulok a társadalmi jóléthez.”

——————

F. Heni:
2 gondolat jelent meg a fejemben:

várni az esőt

Tudatszint: (200 alatti) TeszteltemVágyakozás
“Csak vágyakozom, de megtagadódik a vágyam teljesülése.”
——————

– felkészülni a várható kellemetlenségre (esni fog az eső) —> előre borúlátónak lenni, de minek

Harag
“A világ ellenfél, küzdeni kell azért, amit szeretnénk. És a körülmények hibája, hogy gyakran nem sikerül.”
“Tartsuk szárazon a puskaport.”

——————
K. Kata:

Örülök a sok zöldnek a városokban is, ha van.

Tudatszint: (200 feletti) Teszteltem

Hajlandóság – derűlátó

Plusz:
Sosem valasztanek fekete ernyot, ha van mas valasztasom.
(az elazast nem valasztanam 🙂 )

(200 alatti)
Büszkeség – az élet megkövetelő

“Az élet nem más, mint állandó küzdelem azért, hogy felülemelkedjünk megerőltető szituációkon, hogy az elsők, a legjobbak legyünk. Az önértékelés alapja a jó döntések sorozata.

——————
Sz. Emese:
Egy szép nyári napon egy fiatal férfi várja kedvesét, esernyővel a kezében!

Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem

Vágyakozás
“Az élet gyakran megtagadja a legfontosabb vágyainkat.”

——————
Ha koldust latok, megsajnalom,hogy milyen korulmenyek kozott el, es az esetek tobbsegeben segitek, vagy penzzel, vagy ha epp vasaroltam, adok egy almat, banant. Es nem sokkal utana megfigyeltem, nekem tobb jon be, igy aramoltatom a penzt.

Tudatszint: (200 fölötti) Teszteltem

Máltányosság – bölcs aspektus

Bár spirituálisnak tűnik a mondat, mégis racionális szint.
Ha ezt és ezt teszem, ez fog következni. Mintha a vonzás törvénye is egy fizikai szabály lenne.

——————
Sz. Eszter:
Talán várakozás az esőben. Esetleg elmélkedés.

Tudatszint: (200 fölötti) Teszteltem

Szeretet – kinyilatkoztatás

Amikor a leveledet írtad, a szeretet állapotában időztél. Nem akartál birtokolni dolgokat, megváltoztatni embereket, nem függtél és nem vágyakoztál.
Csak kapcsolatban voltál a világgal. Gondoskodtál, elviseltél, …

——————
M. Klári:
Szomorúság, reménytelen várakozás, mélabú.

Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem

Fásultság, apátia

“Az ember úgy érzi, kárhozatra ítélte a sors. Olyan erők, amelyekre nincs hatással, ill. amiket nem tud irányítani. Ez a végső gyengeség állapota, amikor már a megbocsátásnak sincs jelentősége.”

——————
B. Zita:
1. Szép idő, egészséges fiatalember. 2. Miért van szüksége az esernyőre?

Tudatszint: (200 fölötti) Teszteltem

Méltányosság – megértő aspektus
“Amikor méltányolom a világot, a világ is méltányol engem. Amikor elfogadok, mások is elfogadnak engem.”

——————
S. Fruzsina:
A képre ránézve azon csodálkozok, hogy nem is esik, vajon miért áll ez a jóképű csávó mégis egy nyitott esernyő alatt?

A vágyakozás tudatszintje (200 alatt) karmikus. Valamilyen előző életes emlék kapcsolt be.

——————
L. Éva:
” Mitől ilyen reménytelen ez az ember?”

Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem

Bánat – reménytelenség aspektus

“A reményvesztettség abból a hitrendszerből származik, miszerint, „ami elveszett, az soha nem tér vissza”. A veszteség érinthet olyan kötelékeket, amelyet boldogságunk, anyagi javaink, fiatalságunk, társadalomban elfoglalt helyünk, stb. forrásának tekintünk.”

——————
H. Betti:
Az elsőként jövő kissé negatív de legalábbis fura érzést félelemként, vagy ijedtségként írnám le, talán a fekete szín miatt.

Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem

Félelem – vissazhúzódás aspektus

“A félelemnek nagy ereje van. „Eliszkolunk” azoktól a dolgoktól, amelyektől félünk. A szorongás annyira általános, hogy normálisnak tekintjük, hacsak nem okoz túl sok viselkedésbeli gátlást.”

——————
NM. Kriszti:
Jajj, de fekete. Vajon mi a fiatalember bánata, mitől szomorú?

Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem

Félelem – büntető hatalom aspektus

Ezen a szinten félelemtől mentesnek szeretnénk látni a férfiakat, apákat, főnököket.
Félelem a büntetéstől, ami lehet a figyelem, a kedvesség, a szeretet elvonása.


V. Lilla:
A feketeséget láttam meg először. Valaki meghalt, a fiú várakozik.

Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem

Vágyakozás –  sóvárgás aspektus

A boldogságunk függ valamitől, pl. mások szeretetétől. Ez az érzés erős motiváció is lehet, de lehet kielégíthetetlen vágy is.


V. Kriszta:
A fiú testtartása kicsit szerencsétlen, viszont szép ez az eleven zöld háttér.

Tudatszint: félelem (visszahúzódás) és elfogadás egy mondaton belül.

A mondat első része a félelem tudatszintjéhez tartozik, míg a második a pozitív tartományhoz, ahol a dolgokon felül lehet emelkedni.


Lake of Merit:
Ez a fiú vár valakit.

Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem

Vágyakozás –  sóvárgás aspektus

Akárcsak te, vár valakire, aki/ami ha megjön, akkor megnyugodhat végre.

——————
T. Ildikó:
Vajon miért öltözött ez a helyes fiatalember feketébe? (Az esernyőt is öltözetnek veszem.)

Az elfogadás és a bánat keveredik egy mondaton belül.
A fiatalság nem illik össze a bánattal? Pedig igen. A fiatalok ugyanúgy tudnak szenvedni, mint az idősebbek .
Te szerencsés vagy, mert annak idején megúsztad a fiatalok bánatát.

Csera: TÜRELEMMEL VÁROK

Kedves Erika!

Sokáig gondolkodtam, miért kaptam ezt a levelet, de beugrott a régi játék. 🙂
A válaszod a büszkeség tudatszintjéről jött – ezt teszttel derítettem ki.

Vagyis büszke vagy rá, hogy türelmes tudsz lenni, de ez nem szívből vagy bölcsességből jön, hanem számodra egy teljesítmény. Nincs ezzel semmi gond, de mit szeretnél tenni valójában?

Üdv: Ildikó

******************

Ajánló
  1. Integrált Lélek- és Családállítás
    Szeged
    2017. okt 27. péntek 17-21:00 (betelt, de segítőnek még lehet jelentkezni)
    2017. nov. 10. péntek 9-16:00 (betelt, de segítőnek még lehet jelentkezni)
    2017. dec. 02. szombat 9:30-16:00 (állítónak és segítőnek is van még hely)
  2. Byron Katie est – szenvedést okozó gondolatok elengedése
    Szeged
    2017. nov. 11. szombat. 17-21:00
  3. Tarot továbbképzés
    online is
    Szeged, dec. 12. 17-20:00

******************

“Bárcsak ez az írás is segítene észrevenni, hogy mindent elvehetnek tőled, de annak a szabadságát nem, hogy bármilyen körülmény közepette megválaszd a hozzáállásod egy helyzethez!
Ha épp egy szakadékba zuhansz, akkor is dönthetsz úgy, hogy ha már így alakult, legalább megpróbálod élvezni.” 

“Én vagyok a lyuk a sajtban” – eset

 

Napi Ildi: Van, akinek a sajt nem eladó

 

 

 

 

A mai írásom egy olyan ember története, aki nem látszik.

 

 

***********************************

AJÁNLÓ:

  1. Pénteken este Byron Katie foglalkozásSzenvedést okozó gondolatok megszüntetése
    Szenvedélyes, felkavaró és sorsfordító lesz
    Szeged
    2017. okt. 13. péntek 17-21:00
  2.  Szombaton Integrált Lélek- és Családállítás2017. október 14. 9:30 szombat
    Szeged

***********************************

Mottó: „A világ visszatükrözi, hogy mit gondolsz tudatosan vagy tudattalanul magadról.”

Az elutasítás sérülése

Az egyik ÉFT tanfolyamra járt egy vezető beosztású férfi is.
Miközben nagyon jól teljesített az üzleti életben, a spirituális dolgokban is nagy jártassággal bírt. Mély önismerettel rendelkezett és fél szavakból is megértettük egymást.

Egyszer a csoportmunka során jelezte, hogy ő egyre rosszabbul érzi magát.
– Mindenem feszül a lábujjamtól a vállamig. És izgatott is lettem, de nagyon.
Mostanában ez egyre gyakoribb, már reggel is ezzel az érzéssel kelek. Reggel az első gondolatom a munka, a főnököm és a feladatok. Meg akarok felelni a munkahelyemen.

Bár én is középvezető vagyok, de van felettesem.
Számomra könnyű megfelelni az elvárásoknak.
És én is elvárok dolgokat másoktól, viszont én nem kérem számon, mert tudom, hogy milyen kellemetlen lehet másoknak.
Fullasztó és nyomasztó, amikor kellemetlen helyzetbe hoznak a kollégáim.

Ma is például, a beosztottamnak egy prezentációt kellett volna végigcsinálni, de előtte felhívott engem, hogy te olyan ügye vagy, csináld te meg.
Jól értettem, amit kértél – kérdeztem tőle.
Mire cinikusan elismételte, hogy te olyan ügyes vagy.

Azóta is gyakran gondolok erre.

Látszott, hogy a férfit nagyon felzaklatta az eset.
Kiteszteltem hozzá egy korlátozó hiedelemt, ami segít majd elindulni a történetben:

  • „Apámnak mindig itt kéne lennie, ha szükségem van rá.”
  • „Engem sosem védtek meg, pedig sokat bántottak.”

– Mi jut erről eszedbe?
– Édesapám egy mérnök, aki mindig szigorú és következetes volt velem.

Elkezdtünk kopogtatni (ÉFT), és ezt a mondatot választotta:

Bár nem értem, miért hozom magam mindig ilyen helyzetbe és miért történnek velem ilyen, mégis szeretem és elfogadom magam.”

Alig kezdtünk bele, eszébe jutott valami. (Az ÉFT, a kineziológia, az AFT, és sok más módszer így működik. Beindulnak a képek, emlékek és olyan dolgok bukkannak fel, amire már nem is emlékeztünk.)

– Tudjátok mitől ilyen abszurd ez a helyzet? Attól, hogy én nem mernék így beszélni a főnökömmel?
– Hogyan?
– Cinikusan és gúnyosan. Én nem mernék cinikusan és gúnyosan beszélni a főnökömmel.
A főnököm nem érdemli meg ezt. Én képtelen lennék így bántani másokat, ahogy a beosztottam bántott engem.
– Mi volt ebben a bántó?
– Döbbenetes volt a megfogalmazás és a hangsúly. Én magam sem hiszem el, hogy ilyen megtörténhet. Meg vagyok döbbenve, hogy milyenek az emberek. Nem is gondoltam, hogy milyen ez a kollégám, hogy így belém rúg. Nekem eszembe sem jutott, hogy bánthat, hogy megtámad.
– Emlékszel az előbb kitesztelt korlátozó hiedelemre? „Engem sosem védtek meg, pedig sokat bántottak.”  És emlékszel esetleg olyan esetre, amikor így bántak veled?
– Hogy volt-e ilyen eset? Igen. Óvodás vagyok. Ülünk a szőnyegen és az óvó néni rám kiabál, hogy „Ne beszélj Dörmi Dönci!” Pedig én nem is beszéltem. Sírva meséltem délután az apukámnak.
Erre az apán csak ennyit mondott, hogy: nem mondaná a Panni néni, ha nem így lett volna.

Épp a minap emlegette fel anyám Panni nénit. Ő nagyon viccesnek találta, hogy engem Dörmi Döncinek nevezett az óvó néni, aki szerint én állandóan dörmögök.
Pedig ha látnád az ovis képeimet, minden képen a sarokban ülök és nem beszélek senkivel.
Apám ezzel örök életre megnyomorított engem.

AZ ELUTASÍTÁS SÉRÜLÉSE

Még ezt is hozzá tette:

  • Máig így élek. Én nem is látszom, nem is vesznek észre.”
  • Mindenki kap ebédet a vendéglőben, én nem.”
  • Mindenki kap kávét, nekem elfelejtenek hozni és engem nem hall a pincér.”
  • Mindenki kap folyóiratot, csak én nem – a kollégák szétosztják egymás között.”
  • Egy probléma van, hogy életem első 5 percében kaptam levegőt.”
Egy sztori, ami alátámasztja, hogy valóban így élem az életemet:

Óh, erről jut eszembe, hogy a feleségemnek a Tesco-ba járás volt a hobbija és nekem is vele kellett menni. Amikor sorra kerültem, a mögöttem lévőt kezdték el kiszolgálni. Én pedig elkullogtam. A nejem pedig mindig leszidott, hogy:
– Sorba álltál és nem kértél sajtot?
– Hát, nem kérdeztek.
A feleségem visszaküldött gyakorolni.

Aztán egy sokadik alkalommal, amikor megismétlődött a helyzet és a mögöttem álló azt mondta, hogy: Az úr következik.
– Nem baj, mondja csak maga – válaszolta az eladó a mögöttem állónak.
Ekkor olyan indulat öntött el, hogy kijött a számon a felkiáltás:
– Miért, én egyébként nem látszom?
Aztán mégis előbb a mögöttem állót szolgálta ki és utána lesújtóan odavakkantotta:
– Na, mondja!

Egyébként a feleségem ezt többször végignézte és végül belátta, hogy itt valóban van valami elakadásom.

A csoport vicceskedik

Bár a helyzet tragikusnak tűnt, a jó humorú férfi olyan viccesen mesélte el, hogy a csoport először humorosan közelítette meg a helyzetet.

A csoport javaslatai:

  • Javaslat: Vegyél inkább előre csomagolt sajtot.
  • Válasz: Nem, én inkább elváltam, hogy többé ne kelljen a feleségemnek sajtot venni.
  • Javaslat: Szólj a szomszédnak, hogy hozzon sajtot 700 Ft-ért.
  • Válasz: Jó ötlet. Én mégis inkább elváltam, mire megértettem, hogy nekem a sajt nem eladó. Én vagyok a sajtban a lyuk.

A történet happy end-je pedig az, hogy ez a férfi volt az ÉFT csoport egyik legelkötelezettebb tagja és kikopogtatta ezt az eseménysort és a hozzátartozó korlátozó hiedelmeket. Az eredmény már akkor is annyira látványos volt. A férfinek a testtartása, a bőre, az egész kisugárzása megváltozott. Azóta is gyakran találkozunk és rendre olyan dolgokat mesél el magáról, ahol megváltozott az élete. Megváltozott a volt feleségével, a szomszédjával, a kollégáival, a főnökével a viszony. Hiszen ő már nem ugyanaz az ember, mint annak idején.

Azóta is vannak felismerései és gyakran kopogtat. Gyomlálja az emlékeit és a tudatalattiját.

Sok sikert Dönci!

Az események hozták létre a sérülést. Az egója később meg szerette volna védeni őt a hasonló helyzetektől és leszűrte a tanulságot,

  • miszerint az apukája nem védi meg őt,
  • őt nem veszik figyelembe,
  • igazságtalanul és megalázóan bánnak vele,
  • ha láthatatlan lesz, elkerülheti a hasonló helyzeteket
  • ha harcol is az igazáért, akkor sem történik semmi,

Ma már ezek nem szolgálják őt. A felismert elakadásokat ÉFT-vel AFT-vel, kineziológiai módszerekkel, családállítással, és más jobb agyféltekés módszerekkel lehet eltávolítani.

Ajánló:

Ha szeretnél a Byron Katie-s estre eljönni,
vagy részt venni a Család- és Lélekállításon:

telefonálj: 70/ 267 0679
írj: hajdu-ildiko kukac t-online.hu

AZ IMA, MINT KAPCSOLÓ – mi hozza működésbe a történetet?

Gyors segítség kérése

Az egyik kliensem külföldi nyaralása során nagyon csúnyán megbetegedett. Mivel több öngyógyító technikát is ismer, kezelte magát. De nem javult a helyzet. SMS-ben megkért, hogy én is Mátrixozzak, vagy tekerjek rá (ingás szleng – így nevezzük, amikor a tisztítás során az inga pörög körbe-körbe), vagy oldjam őt távban. Neki mindegy, csak javuljon most már a helyzet.

Egy gyors rövidet tekertem is, később „kétpontoztam” és minden mátrix eljárást is bevetettem, mégsem javult sokat a helyzet.

Inga – a közvetítő és megoldó módszer

Elhatároztam, hogy nekidurálom magam és alaposan végére járok a történetnek. A Spirituális Választerápia mellett döntöttem.
Kiteszteltem a kliensem tippjeit is. Vajon a magánéleti krízis, a túl sok sport, vagy hasonlók okozták-e a betegséget? A felkészülési eljárás után először is megnéztem, „ki” nem akarja a gyógyulást. A tipp jó volt, mert a lélek 60%-a nem működött együtt. Lélekrészcserét kellett kérni, hogy a lélek együttműködjön a pozitív irányba.

A tisztítás látványosabb, emberi elmével is érthető részében az jött ki, hogy 2 élettel ezelőtt a hölgy egy nagymama volt, aki azért imádkozott a jóistenhez, hogy megbetegedjen és minél hamarabb meghalhasson. Ugyanis a fia és a menye már nagyon türelmetlenkedtek az örökség miatt. Ő ezt érezte és „ki akarta vonni magát a forgalomból”.
Rákérdeztem, vajon mi aktiválta éppen a nyaralás ideje alatt a betegséget. Az ima jött ki „katalizátorként”.

Tudtam, tudtam, csak nem sejtettem!

Ez kulcsfontosságú a történetben, bár akkor még nem tudtam.

Mindent töröltem, tisztítottam. Betöltöttem pár pozitív frekvenciát, esszenciát, fogalmat, …, amit ilyenkor szoktam, hogy minél hamarabb bekövetkezzen a változás. Megírtam a tapasztaltakat a kliensnek, aki miután olvasta a beszámolómat, azonnal felhívott külföldről. Nagyon érdekesnek találta a hírt. Az SVT feltárás alapján visszapörgette az eseményeket és akkor döbbent rá, hogy a betegsége a templomban kezdődött. Néhány nappal azelőtt – vasárnap – elkísérte az édesanyját a templomba. Ezt otthon, Magyarországon is így szokták, ezért külföldön is elmentek egy vasárnapi szentmisére. A mise végére begörcsölt a hölgy feje és szépen elindult a betegség folyamata. Köhögés, láz, hidegrázás, stb.

Utólag összeáll!

Az SVT tisztítás során nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de így, megbeszélve az esetet nagyon érdekes.

Fontos, hogy tudd, ez az eset nem az ima kártékony hatásáról szól. Ha ezt vetted le belőle, akkor olvasd át újra a sztorit!

Azt kell megérteni, hogy mindnyájan tele vagyunk nyomógombokkal. Ezek a nyomógombok aktiválnak bennünk bizonyos folyamatokat. Más nyomógombok pedig éppen fordítva: blokkolnak bizonyos folyamatokat.

A nyomógombok, de nevezhetjük őket kapcsolóknak is, nagyon sokfélék lehetnek. Bekapcsolhatja őket egy szag, egy hang, egy mondat, egy tekintet irány, egy látvány, … Szinte bármi lehet.

Az ima, mint kapcsoló

A mi esetünkben éppen az ima működött kapcsolóként. Akár azt is érdemes lenne kitesztelni, vajon miért éppen most működött így? Máskor miért nem? Hiszen a család más vasárnapokon is részt vett misén. Talán az időpont számított, vagy a helyszín? Nekem az a gyanúm, hogy a szerb-horvát nyelven hallott ima a kulcs. De ez is csak egy tipp. Ha hazajönnek, utánajárok – pusztán kíváncsiságból.

Más kapcsolók

Hogy jobban érthető legyen, megemlítek egy másik típusú „kapcsolót” is. Vegyük annak a kislánynak az esetét, aki az iskolában nem tud a tábláról másolni. Az ő estében a tekintet iránya működött kapcsolóként. Az iskola kezdetén a hibáiért a tanító néni hangosan leszidta. Szembe állt a lány padjával és fölé magasodva megdorgálta. A kislány fölfelé sandított a haragos felnőttre és szégyellte magát. Ehhez a szemálláshoz pedig berakott egy blokkot. Energetikai szinten a rendszere összekötötte a felfelé néző szemállást a veszéllyel. Az agya azt üzente, vigyázz veszély, nem biztonságos, állj le! Tehát, amikor a tábláról le kellett másolnia egy feladatot vagy egy mondatot, az agya letiltott.

Ugye, így milyen egyszerű! Közben pedig azt hiszi az anyuka, hogy a gyereke nem elég okos, többet kéne gyakorolnia. A több gyakorlással nem múlik el a blokk. Azt valamilyen „trükkel”, módszerrel el kell távolítani.

Mindnyájan rendelkezünk ilyen blokkokkal

A jó hír, hogy van megoldás. Számtalan alternatív módszer áll a ma emberének rendelkezésére. Én a blokkoldást, az Ingás Sorstisztítást – vagy Lélekállítást, a mátrixot, az NLP-t vagy az elmeakkupunktúrának nevezett AFT-t választanám. Mindegyik működik, akkor is, ha nem hiszel benne. Csak esetleg akkor könnyebben.

Testemlék

 

TESTEMLÉK

A test fájdalomüzeneteket küld, amikor sérülés éri. De olykor akkor is küldi, amikor a fájdalom már indokolatlan. Pl. egy seb gyógyulásakor, műtéti beavatkozások után. Ekkor csupán arról van szó, hogy a test nem tud felejteni. Azonban léteznek olyan módszerek, amelyekkel ez a hasznos felejtés elérhető. ÉFT, AFT, mátrixenergetika, archetípusos gyógyítás, …

Mindenkinek érdemes legalább egy alternatív fájdalomcsillapító módszert elsajátítani.
Használd a gyógyszert is nyugodtan – nem beszélek le róla senki sem. Azonban az alternatív módszerek általában nem a tünetet, hanem magának a problémának a gyökerét is kezelik.

Erről bővebben ebben a prezentációban hallhatsz: katt ide!

Testemlék pdf_Page_01

AFT – karcsúsító, fogyasztó formula

 

 

Alternatív karcsúsítás

Az egyik kedvenc módszeremet fogjuk a karcsúsodás témájában kipróbálni.

A módszert AFT-nek hívják. Nem EFT – az a másik kedvencem.
AFT = Attractor Field Technique – Magyarul legszívesebben Elme-akkupunktúrának nevezem.
karcsúsító AFT
A módszer akkupunktúrás pontokat stimulál. Bizonyos pontokat a testen kopogtatni kell. A pontok ütögetésével az egész test fizikai, energetikai és információs síkjára hatunk.

Minden fizikai tünet mögött energetikai és gondolati minták húzódnak. Az AFT formulákat használ, melyek megváltoztatják a hibás, vagy alacsony rezgésű mintát.

Miközben a pontokon kopogtatsz, a túlsúly létrejöttéért felelős energiamintákon dolgozol.
Vagyis módosítod a tested nem-fizikai energiájának a frekvenciáit és mintáit.

Az AFT minden betegséghez és minden tudatszinthez kidolgozott egy formulát.
Azonban bennünket most csak az egészséges testsúly témaköre érdekel ezért a KARCSÚSODÁS FORMULÁJÁT fogjuk használni.

Nem húzom tovább az időt, térjünk a tárgyra!

Mit is kell akkor csinálni?

Minden étkezés előtt alkalmazd a formulát, amíg a kívánt testsúlyt el nem éred!

Ezeket az AFT pontokat kell kopogtatni a megadott számban és sorrendben.
Ezeket az AFT pontokat kell kopogtatni a megadott számban és sorrendben.
A FORMULA:
  1. KIU – kisujj 40x
  2. CS – csecsemőmirigy 40x
  3. D – dupla 40x (ez a fül feletti és fül tetején lévő pont együttes ütögetése.)
  4. FF – fül felett 40x
  5. SZK – szem külső széle 40x
  6. KIU – kisujj 40x
  7. D – dupla 40x  (ez a fül feletti és fül tetején lévő pont együttes ütögetése.)
  8. KCS – kulcscsont alatt 40x
  9. KH – kézhát 150x
  10. KCS – kulcscsont alatt 40x
  11. OA – orr alatt 10x
  12. KH – kézhát 150x
  13. KCS – kulcscsont alatt 40x
Hogy jobban lásd a pontokat, ezen a képen kinagyítottam.
Hogy jobban lásd a pontokat, ezen a képen kinagyítottam.
Mi várható?

A) A formulás-könyv egy hét eltelte után heti 2-10 kg testsúly csökkenést „ígér”.

B) Megváltozhat sok ételhez a viszonyod. Hiszen sok étellel kapcsolatban érzünk elutasítást, vagy nagyfokú vonzalmat. Ezek leginkább nem az ételről szólnak, hanem rólunk. Az ételhez fűződő undor vagy kívánás sok helyről származhatnak.

Lehet családi minta, lehet rossz élmény, lehet …

  • Ha tetszik az ötlet, kérlek csatlakozz a KOPOGTATÁS A KARCSÚSODÁSÉRT című tesztemhez!
  • Oszd meg másokkal is a módszert, ha neked működik, vagy szeretnéd, hogy ő is kipróbálja.
  • Ha kérdésed van, írd meg: efthajduildiko kukac gmail.com
  • Ha sikerélményed szeretnéd elmesélni, annak külön nagyon örülnék: névvel vagy név nélkül (ahogyan szeretnéd) közzéteszem.

Ha szeretnél tanulni tőlem, hogy te is használd a módszereimet, kattints ide!

Egy olvasó kérdezte:
Üdv Kedves Ildiko,

most talaltam ra a "karcsusito pontok"-ra es mar par napja probalgatom,neha elfelejtem,de a következönel csinalom.
Hogy valt be ez a modszer,leven probaidöszakban volt,van-e ujabb es hatekonyabb gyakorlatsor?Ja,mar elegge benne vagyok a "korban" es 1-2 evvel ezelöttig tartottam a 38-as ruhameretemet,aztan egyszercsak hirtelen gömbölyödni kezdetem,elöször az operalhatatlan köldökservem körül gyült fel egy kis dudor,aztan bövült uszogumiva,mara elfogadhatatlanna---44-46-os ruhameret--- terebelyesedtem.
Ennek szeretnek veget vetni---plane,hogy mindez a hasamra koncentralodott,ami tudvalevöleg nem tul veszelytelen.
Tehat,mi ujsag? Van-e valami fejlemeny ez ügyben?
Tudna-e nekem egy olyan modszert ajanlani,ami szamomra hasznos lehet mostanaban?


Üdvölzlettel,Cs. Anna
Kedves Anna!

Ez az AFT-s gyakorlat remek. Ha valakinek épp a gyakorlat által megcélzott minta a problémája. Azonban a test és a hízás ugyanolyan, mint az élet bármelyik problémája. Számtalan oka, aspektusa létezik. Sorstani, érzelmi, tudati, ... Kereshetünk az emlékek, a tudatalatti, a hiedelmek szintjén, sejtmemóriában, a fizikai testben, vitaminok és aminosavak, hormonok és kórokozók szintjén. 
Szinte mindenkinek van egy elakadása az életében, aminek a feloldásán dolgozva önismeretre tehet szert és magasabb nézőpontból tekinthet az életére, miközben oldja a blokkjait.

Hiba lenne részemről kinyilatkoztatni és megmondani a tutit így távolból. Mint minden téma, ez is rendelkezhet csak egy gyökérrel, de számossal is. A legutóbbi ÉFT tanfolyamon is az egyik hallgató főleg erre dolgozott és mindig talált új aspektust, amit feloldhatott. 

Szóval, nem a kopogtatást kell fejleszteni, hanem alaposan körül kell járni az ügyet. 


Üdvözlettel: Ildikó

 

Szorongás – vajon kihez tartozik? – esteleírás

MARADJ CSENDBEN, NE BESZÉLJ ANNYIT!

(esetleírás)

A gyerek oldása az édesanyján keresztül

Egy anyuka azzal a problémával keresett meg, hogy az 5 éves kislánya szorong az óvodában. Otthon eszik, beszél, azonban az oviban nem.
Én kértem, hogy csak az édesanya jöjjön el, hiszen rajta keresztül is nagyon jól lehet a kislányon dolgozni.
Kiteszteltem, hogy a kislánynak egy blokkoldásra van szüksége. Megkerestük a probléma keletkezésének időpontját. A szorongás gyökere 4 hónapos magzati korba volt visszavezethető. Ekkor az anyuka érzését vette át. Valamiféle igazságtalan helyzet állt elő, ami az édesanyának kellemetlen volt. Ezt vette át a magzat. Nem nagyon jutottunk mélyebbre, de nem is tűnt fontosnak. A korrekciót enélkül is el lehetett végezni itt okkorban. ( A részletekre gyakran nem a kezelés eredményessége miatt van szükség, hanem a mi elménk kíváncsi és szüksége van az információmorzsákra, részletekre.) Elég sok gyakorlatot kellett végigcsinálni, de haladtunk. Aztán a jelenben is kellett egy keveset oldani.

A második réteg hámozása

Majd az édesanyán keresztül egy AFT (Attractor Field Theraphy) kezelésre is szükség volt. Illetve „felállítottam a kislány számára egy bizottságot” ( Ingás Sorstisztítás ), amely a megfelelő mennyiségben és ismétlésszámban elvégzi a hátralévő 19 napig, napi 4x ugyanazt, az általunk is bekopogtatott formulát.

Mindennel – gyakorlatok, házi feladat megbeszélése – hamar végeztünk. Így megkérdeztem az édesanyát, hogy neki szüksége lenne-e valamiféle kezelésre. Elmondta, hogy az önbizalmával van a legtöbb gondja, illetve az anyósával jön ki nehezen. (Később kiderült, ez a két dolog nagyon is összefügg.)
Az anyósra kezdtünk kopogtatni:
– Hogy a másik unokáját jobban szereti.

– Az anyós a lánya családjával kedvesebb, nem rángatja őket. Figyelmesebb velük.
– A sógornő kislányával játszik, jobban szereti, …

A hozzáfűződő érzése a kritizáltság, düh, harag, irigység és még egy-két fizikai tünet.

Egészen jól haladtunk a felsorolt érzések csillapításával. Néhány jelenetet is semlegesítettünk, hogy a jelen érzések alapjait meggyengítsük.

Végül odajutottunk, hogy Vali ( a kliens) nem áll ki magáért. Az anyós nem is tudja, hogy hányszor bántja meg őket, hiszen ő és a férje jól nevelten tűr. Az anyós lánya kiáll az érdekeiért, jelzi, hogy mi esik neki jól vagy rosszul.

Ne beszélj annyit!

Miután egy kicsit csillapodtak Valiban az érzések és távolabb került a problémájától, megkérdeztem, hogy ki tanította neki, hogy így viselkedjen.
A kérdés azonnal talált. Az anyukája. Gyerekkorában mindig azt mondta neki, hogy beszéljen halkabban, ne beszéljen annyit. Mit fognak szólni az emberek, ha meghallják ezt a sok beszédet.
A kulcsmotívum pedig még az, hogy Vali a kronobiológia szerint érzelmi szinten szenvedélyes. Azaz a torokcsakra energiája nagyon magas. Neki muszáj azonnal lereagálni szavakban a történéseket, van mit közölnie, szeret beszélni. A szenvedélyeseknek ráadásul nagyon fontos az igazságosság. Nos, Valit az anyukája éppen arra nevelte, hogy tagadja meg ezt a kiáradó természetét, ne közölje, ami benne zajlik. Vali azt állította magáról, hogy határozatlan, ami nem igaz. Az igazság éppen az, hogy neki igen is van véleménye, álláspontja, szándéka, de azt tanulta, hogy ezt nem illik kimondani. Viszont akkor a környezete azt tesz vele, amit akar, ahogy nekik jó. Hiszen nem is tudják, vajon Vali mit szeretne.

Anyai minta

Erre kopogtattunk még pár kört. Ekkor vált számomra világossá, hogy Vali is egy mintát ad át a lányainak, akik nem érzik jól magukat. Különösen a kicsi. A kislány sem fejezi ki magát az óvodában. Mivel még egy energiarendszer az édesanyjával, teljesen átveszi az ő rezgéseit. Sőt ez már az anyaméhben eléj jól megvalósult.

Valit energetikai házi feladatokkal bocsátottam haza, melyet a kislányán kell végeznie. Azonban a legnagyobb feladata vissza találni az eredeti Valihoz. Ahhoz a cserfes, lelkes, önkifejező lányhoz, aki valaha volt. Ezzel segíthet legtöbbet a kislányán. No, és saját magán.

Hajrá Vali! Hajrá lányok.