Miért nem tudsz kijönni egy kapcsolatból? – megoldó gyakorlattal

Miért nem tudsz kijönni egy kapcsolatból – akkor sem ha meggyötör?
Van rá magyarázat!

Mi lehet az oka egy döntésképtelenségnek?

Ennek jártunk utána Ágotával.
Ágotát hónapok óta meggyötri a szerelem. Ha kapcsolódik egy férfival és közel kerülnek egymáshoz, hamar elkezdődik egy furcsa játszma, ahol a férfi rajong is, de ignorálja is, közeledik is, de nem kínálja meg egy itallal sem.
A 3 ismétlés már egy minta. Feltettük a kérdést, hogy hogyan szolgálja az ő életben maradásást, ha így kapcsolódik egy férfihoz?
Az útelágazás
Ágota rajza mutatta meg, merre induljunk.
– Te is és a férfi is egy útelágazáson álltok, ahol az út nehezített és van benne rejtetten agresszió is.
– Pont egy ilyen útelágazáson érzem magam.
Képzeld el, amikor együtt vagyunk, az csodálatos, de aztán a pasi újra és újra kihátrál. Az egész kapcsolódás dinamikája hullámzó és meggyötrő. Amikor szakítunk akkor pedig egy olyan mély bánat és feldolgozhatatlan zaklatottság vesz erőt rajtam, amiben meg visszakívánkozok a kapcsolatba, amiről tudom, hogy nem jó nekem. Újrapróbálkozunk és nem lesz jobb.
– Térképezzük akkor fel ezt a kapcsolódást alaposan.

– Több ezelőtti élet történetét tártunk fel. A típustörténet az, amikor az egykori Ágota beleszeretett egy karizmatikus férfiba, akitől teljesen függött. A férfi olykor foglalkozott vele, máskor nem. Hol kegyetlenül és érzéketlenül viselkedett, hol pedig szenvedélyesen szerette. Máskor a földesúrba szeretett bele, aki kénye kedve szerint járt az életében. Olykor jelen volt,máskor pedig nem. Ő pedig a szerelmes alattvaló szerepében kínlódott. Valamilyen módon függött a férfitól és rajongott is érte.

A kapcsolatból egy gyerek is született, aki 8 hónaposan meghalt. Épp ez a halál eset bonyolította meg Ágota helyzetét a jelenben.

 

AJÁNLÓ:

Családállítás: július 9én, Szegeden

Elvonulás - problémamegoldó tábor: szept. 28-tól

 

Tudatalatti önsorsrontó programok
Hogyan működik az elme?
Sokszor nem vagy tudatos, mert az elme majdnem 100%-ban tudatalatti programokat futtat. Ez a mechanizmus az életünk védelmét szolgálja. Életveszélyes helyzetben időpocsékolás gondolkozni. Legtöbbször a már meglévő védelmi programokat futtatjuk, így életben maradunk. Ez mindenkinél így működik.

Ám ezek a programok olyankor is futnak, amikor nem vagyunk életveszélyben. Egyszer beváltak, működtek és amikor akár csak egy pillanatra is nem figyelünk oda, újra működésbe lépnek.
Sőt, olyan dolgok is lenyomatot hagynak, amik a túléléskor nem voltak feltétlenül fontosak.
Valójában a körülményeket jegyezzük meg és ismételjük, nem pedig a logikus és fontos körülményeket. Ezért csinálunk annyi megmagyarázhatatlan önsorsrontó “hülyeséget”.
Mi a megoldás?
A megoldás az, hogy feltárjuk részletesen a tudatalattiban futó programokat tudatossá tesszük az addigi automatizmust. Megbeszéljük a tudatalattival, hogy ezt már nem kell csinálnia, mert ma már ez nem szolgál bennünket.
Én erre az ÉFT kopogtatást szoktam használni, de ugyanilyen jó a hozzáállás megváltoztató gyakorlat vagy a belső képekkel való munka.

Vegyük például Ágotát. Milyen programok irányították őt?

“Ha van egy szerelmed, aki olykor figyel rád, olykor nem és ki vagy neki szolgáltatva, akkor életben fogsz maradni, hiszen más életekben is életben maradtál. Keress ilyen kapcsolatot, mert akkor túléled.”

Hogyan lehet ez még ennél is rosszabb?
Hát úgy, ha létezik egy másik parancs is, ami az előzőnek ellentmond és ellentétes dologra készteti. Ez a 22-es csapdája.
Egy program is boldogtalanságot tud okozni, ám még rosszabb a helyzet, ha két parancs rángatja.

Az első életvédő körülmény, amit eltárolt az elméje, hogy egy mérgező párkapcsolatot túl lehet élni. Tehát ezt a körülményt kellett ismételni, ahol egy férfi ugyanígy bánik vele, mert akkor életben fog maradni.

Ám Ágota tudatalattija eltárolt egy ennek ellentmondó információt is, miszerint ha ő kijön egy ilyen veszélyes és fájdalmas kapcsolatból, akkor abba valaki belehal. Ezt viszont el kell kerülni. Ugyanis az történt annak idején, hogy a 8 hónapos csecsemője meghalt. A baba nem a szülei szakításába halt bele, de a tudatalatti ezt a körülményt rögzítette. Így a szakítások bekapcsolták az életveszély és a feldolgozhatatlan bánat érzését.

2. parancs: Ha elhagysz egy férfit, aki rosszul bánik veled, akkor abba valaki belehal – ezt mindenképpen el kell kerülni.

Fő szabály:  amit megúsztunk azt ismételjük, amibe meghalt valaki, azt elkerüljük.

Csoda, ha ez a lány nem tudott kikeveredni ebből a párkapcsolati ismétlődő konfliktusból?
Ha ilyen kapcsolatba keveredik túléli, de ha ki akar jönni belőle, akkor az veszélyes.

Ez az ellentmondás hónapok óta megkeserítette ez az életét.
Újabb és újabb verzióban megismétlődött a történet, amikor elkezdett járni valakivel.

Úgy tudtuk feloldani ezt a csapda helyzetet, hogy töröltük mind a kettő tudatalatti parancsot, életvédő mechanizmust. Így remélhetőleg ezentúl tiszta fejjel, ezektől függetlenül kapcsolódik majd egy férfihoz.

Ha a te életedben is vannak olyan döntéshelyzetek, amelyek feloldhatatlanok és úgy érzed, nem lehet józan, normális, okos döntést hozni. Akkor lehet, hogy egymásnak ellentmondó parancsok futnak a fejedben. Ezeket fel lehet tárni és ki lehet törölni a tudatalattiból ügyes módszerekkel.

Te milyen helyzetekkel nyomorítod az életedet?

Mondok példát. Fontos, hogy tedd fel magadnak a kérdést, hogy pl….

  • – Miért jó az nekem, ha boldogtalan vagy lúzer helyzetekben maradok benne.
  • – Miért jó az nekem, ha láthatatlan vagyok?
  • – Miért jó az nekem, ha mások helyett fizetek?
  • – Miért jó, ha nem veszek észre dolgokat?
  • – Ki maradt életben azáltal, hogy ronda /buta / hangos / agresszív / … volt, akárcsak most te?
  • – Tedd fel magadnak a kérdést, hogy hogyan szolgálja az az életemet, hogy boldogtalan párkapcsolatban vagyok?

A válasz a tudatalattidban valószínűleg így szól:

– Az a biztonságos a családunkban, ha valaki boldogtalan párkapcsolatban él.

Felmerül benned az a kérdés, hogy hogyan lehet ez?
Hát úgy, hogy a tudatalatti azt jegyezte meg, hogy az illető megmenekült és közben boldogtalan volt a párkapcsolata. Megjegyezhetett volna más körülményt is, de ő ezt jegyezte meg. Ezért az utódoknak is ugyanezt a mintát kell követniük, mert a túlélést az biztosítja, ha boldogtalan párkapcsolatban élnek. És az élet mindennél fontosabb.

De feltehetnéd azt a kérdést is magadnak úgy is, hogy

  • – ki volt az, aki túlélte miközben nem volt pénze,
  • – ki volt az, aki túlélte miközben senki nem vette észre,
  • – ki volt az, aki túlélte miközben ordibáltak vele?

Most csak a hasamra ütöttem és olyan körülményekre mondtam példát, amikor

  • – muszáj hogy ne legyen pénzed és nem tudsz rajta változtatni.
  • – Ordibálnak veled és nem tudsz rajta változtatni.
  • – Nem vesznek észre és nem tudsz rajta változtatni.

Ha nem tudod feltárni ezeket a történeteket, mert már nincs emléked róla a családodban vagy a jelen életedben, akkor ebben tudok segíteni.

 

Megoldóképlet

Kopogtass a szokásos ÉFT pontokon, és helyettesítsd be a saját mondatodat:

“Vajon hogyan szolgálja az életbenmaradásomat az, hogy ………… …….. ……..?

Minden, ami most tudatosan vagy tudattalanul feljött, semmissé és nemteremtetté teszem.”

Kopogtass a pontokon és ismételd sokszor! Aztán engedd el!

 

———–
AJÁNLÓ:

Családállítás: július 9én, Szegeden

Elvonulás – problémamegoldó tábor: szept. 28-tól


Folytatás

A fenti írásomat kiküldtem hírlevélben. Odaírtam a linket, amire rákattintva az olvasók eljutnak a teljes cikkhez.
Persze csak azt hittem, hogy a linket csatolom, de nem.
Így született a fenti cikk folytatása.

Kedves Olvasó!

Hát, nem tudom, neked milyen napod volt!?
Az enyém minden határon túl szétesett.

Nem vagyok ehhez hozzászokva.

– Kaptunk közlekedési bírságot,
– sehogy sem haladtak a dolgok
– beszerveztek hozzám egy utast a Szeged Pécs vonalra (elvonulásra megyek a jövő héten), de az utasom Nagymaroson lakik,
– az ügyfelem elnézte az időpontot,
– …

Aztán elengedtem azzal, hogy ez egy ilyen nap. De nincs vége!

Csattanó:

Az egyik olvasóm most jelezte, hogy az előbb kiküldött levélben nincs link, ahol tényleg el tudná olvasni a sztorit és a megoldást.

Oké, akkor kiküldöm a linket újra, remélhetőleg helyesen. 🙂

Most olvastam az előző levelem végét. Így szólt: “Hogyan lehet ez még rosszabb?”

Hát, így! Az élet megmutatta. 🙂

Szóval Ágota történetének végét itt olvashatjátok:

Miért nem tudsz kijönni egy kapcsolatból? – megoldó gyakorlattal

Tanulság:

A nyitott kérdésekkel teremtés működik.
Ha azt kérdezem, hogy hogyan lehet ez még ennél is rosszabb, akkor az univerzum megmutatja, hogy így.

Inkább tettem volna fel egy ilyen kérdést:

“Vajon hogyan lehetne ez még ennél is jobb?”
“Vajon hogy lehetek ilyen szerencsés?”

Ámen


 

Utóirat:     Magamról is megtudtam valamit

Ágota története arról szól, hogy bizonyos önsorsrontó viselkedésnek az a lényege, hogy tudattalanul futtatunk egy hibás programot, amiről azt hisszük, hogy az segít életben maradni.

Az én programom így szól:

“Vajon hogy szolgálja az életbenmaradásomat az a működés, hogy rendre hibákat vétek?”

Rengeteg elütésem van, betűcserém, dátumelírások, …, pedig annyira igyekszem. Szerencsére egy barátnőm olykor lektorálja az írásaimat.

“Vajon ki kerülte el a családomban az életveszélyt úgy, hogy figyelmetlen volt vagy elírtak valamit?” 

Egyébként a születésemkor eleve elírták a nevemet. Hajdú helyett Hajdu lettem. Vajon hogyan szolgálja ez helyesírási hiba – a családi tudattalan szerint – az életem meghosszabbítását?

Holnap azzal kezdem, hogy kiderítem.

———————————–

Másnap

Kiderítettem az egyik okot, ami miatta nevem így el lett írva.

A folytatást itt olvashatjátok.

 

—————–

AJÁNLÓ:

Családállítás: július 9én, Szegeden
Elvonulás – problémamegoldó tábor: szept. 28-tól