Családállítás csípőfájdalomra
Virágnak régóta fájt a térde. Emiatt elkezdett egy kicsit másképp járni, másképp helyezte a testsúlyát, így a csípője is megfájdult egy idő után – legalábbis szerinte ez vezetett ide.
Egy gyors villámállítással akartunk ránézni, mivel tudnánk ezen az állapoton javítani. Virág képviselője egyből az alternatív gyógymódokat választotta, egyenlőre még nem akart orvosi beavatkozást.
Virág képviselője pontosan ki tudta választani, hogy melyik az az 5-6 módszer, amivel dolgozni szeretne önmagán. Mivel fedett állításról volt szó, szóba se jöhetett a szimpátia, vagy az elfogultság. (A fedett állítás során senki nem tudja, hogy mi a téma és ő mit is képvisel. )
Nem csak a láb, de Virág sem akar haladni
Úgy döntöttünk, hogy egy kicsit tovább megyünk a történetben. Számomra az láb ízületi problémái az előre haladással kapcsolatos belső konfliktusra utalnak. Ez be is igazolódott. Virág nem nagyon akart kihozni életéből semmit.
Beállítottuk a saját sorsfeladatát (az Életforgatókönyv szerinti küldetésszámát használtam), de nem akart hozzá kapcsolódni.
Gondoltam, akkor nézzük meg a sorsfeladata alsóbb oktávját, a 30/3-as életet, amire jellemző a sok nehézség és a küzdelmek.
Na, ez már nagyon is érdekelte, vonzódott hozzá.
Csak azt szoktuk hinni, hogy meg akarunk szabadulni a bajtól
Még egy kicsit fokoztam és pontosítottam a szituáción. Az az ötletem támadt, hogy ha ennyire szeretsz szenvedni, akkor beteszem a fájdalmat is, nézzük, mire jutunk ezzel!
A fájdalom és ő vonzalma abban a pillanatban mindent felülírt és ragaszkodtak egymáshoz – akár a szerelmesek. Virágot nem lehetett lebeszélni róla. Még akkor sem lehetett lebeszélni, amikor felfedtem a fájdalom kilétét. Bemutattam neki, hogy ez a fájdalom.
Ez sem változtatott semmit. Ki is mondta: ha elveszed tőlem a fájdalmat, akkor nem marad semmi számomra.
Mindig lehet tovább menni
Végül is ez volt az állítást csúcspontja, hiszen megmutatkozott Virág elakadásának lényege. Itt nagyon elágazáshoz értem el, ahol el kellett döntenem, hogy feltárjuk-e a fájdalomhoz való ragaszkodás gyökerét, vagy menjünk a megoldás felé. Mivel a feltárás eredetileg egy rövid villámállításnak indult, az utóbbi mellett döntöttem.️ Legfeljebb később még visszatérünk a gyökerek feltárásához.
Bevált módszer, hogy a morfogenetikus tér közepére, vagyis a szőnyeg közepére állítom a főszereplőt, nézzük, mit tud kezdeni azzal, ha mindent lecsupaszítunk és csak ő van jelen az életében. Legtöbbször ez egy óriási megkönnyebbülés szokott lenni, az illető foglalkozhat végre saját magával. Ebből az egyedül álló pillanatból rengeteg erőt szoktam meríteni a szereplők. Ellentétben Virággal.
A megoldás
Ő úgy érezte, nem maradt semmije.
– Mire lenne szükséged – kérdeztem tőle.
– A világ összes dolgára – válaszolta.
Gondolkoztam, és végül kiterítettem előtte egy 78 lapos tarot kártyát, hogy húzzon belőle, az majd segít. Ám legnagyobb örömömre azt mondta, hogy – nekem az összes lap kell!
– De ugye tudod, hogy ebben a világ összes dolga benne van – figyelmeztettem őt.
Ragyogó arccal magához ragadta a paklit és azt mondta, hogy így már van értelme az életének.
Itt fejeztük be.
Megmutatja – eljátssza – kijavítja – és még meghökkentő is
1. ELŐNY: Szeretem, ahogy az állítások rövid idő alatt kirajzolják az elakadásaink okát.
2. ELŐNY: Az pedig külön nagy előny, amikor az állító előtt ️ képekben is megelevenedik a benne zajló ( gyakran tudattalanul működő) folyamat.
3. ELŐNY: A családállítás módszere képes nemcsak feltárni, hanem korrigálni is a lélek rendellenességeit. Tehát nemcsak feltár , hanem megoldást is ad.
4. ELŐNY: Olyan szempontok is felszínre jöhetnek, amire az állítás előtt sem az állító, se a családállítás vezetője sem gondolt. ✨
Legközelebbi családállítós időpontok Hajdú Ildikóval Szegeden:
- 2025. március 30. vasárnap 9:00
- 2025. május 13. kedd 15-20:00
- 2025. május 25. vasárnap 9:00
https://hajduildiko.hu/programok/csalad-es-lelekallitas/
15 alkalmas extramély és részletes tarot tanfolyam márc. 28-tól.