Címkearchívumok: 33/6-os küldetésszám

Engem mindenki utánoz és tőlem lopkod. Mire lehet ez jó?

FELHÁBORÍT, HA UTÁNOZNAK?

– Engem mindenki utánoz – panaszkodott Viola. Mindenkinek pont az kell, ami az enyém. A családtagjaimnak is. Felháborító, hogy “mindenki tőlem lopkod”.

Viola nem ezzel a témával érkezett hozzám, de ide lyukadtunk ki. Itt kellett először megérteni valamit ahhoz, hogy az eredeti témájával kezdhessünk valamit.

A REFERENCIAPONTOK:

Sok embert zavar, amikor utánozzák őt mások.
– Még az iskolában is így volt. Ha én vettem egy új felsőt, másnapra biztos, hogy másik négy lány is beszerzett egyet magának és másnap abban jelentek meg a suliban. A fiúk azt mondták, Viola divatot teremtett.
De amikor kisgyerekként sütöttem egy finom sütit, később az unokatestvérem is megsütötte és úgy híresült el a sütemény, hogy Luca sütije. De ugyanezt csinálja velem a húgom is. Ha én csak utalok valamire, ő abban a pillanatban belevág abba a dologba, amiről én beszéltem. Hihetetlen sok példát tudnék sorolni. Amikor nekem megtetszett egy ház, az unokatesóm pont olyat épített. Még gyereket is hajlandó volt szülni, mert én eljátszadoztam a gondolattal és megemlítettem neki. 

Úgy érzem, mindenki tőlem lopkod. Egyfajta divatot teremtek. De a legfelháborítóbb az, amikor a végén annyira megfordul a történet, mintha én lennék az utánzó.

– És mit szeretnél, mitől lenne jobb?
– Ha elismernék ezt. Ismerjék el, hogy ez az én ötletem volt és ismerjenek el engem is.

(Viola ért a kopogtatáshoz, így megkapta házi feladatként ezeknek az eseteknek a kikopogtatását. Ezt ő maga egyedül is meg tudja csinálni. Ezzel az ügy néhány referenciapontját és sok-sok érzést fog megsemmisíteni.)

 

———-

FELHASZNÁLT MÓDSZEREK:
  • Életveszély elemzés
  • Byron Katie – 4 kérdés
  • ÉFT Érzelmi Felszabadító Technika
  • Életforgatókönyv – küldetésszám elemzés

———

HELYEZZÜK MÁS MEGVILÁGÍTÁSBA A DOLGOKAT!

Túlélni, ha elveszik, ami a miénk

Persze tudtam, hogy ennél mélyebb dologról szól ez a történet, mint erről a felháborodásról.
Az anyai szülők szintjén találtunk egy olyan életvédő mechanizmust, ami még a nagyapához nyúlik vissza. Ő azt élte túl a munkatáborban, ahol farkastörvények uralkodtak, tőle is elloptak mindenfélét. Itt érdemes jobban utánanézni a fennmaradt sztoriknak, mert az még egy kincsesbánya lesz.

 

Anyától is elvették, ami az övé

Azután meg kellett vizsgálnunk a szülei életét is. Kiteszteltem egy ok-kort, amikor a szülei váltak. Viola szintén felháborodva mesélte el, amikor egy nő sok próbálkozás után sikerrel csábította el az édesapját, akivel azóta is együtt él. Ezek szerint anyától is elvették, ami az övé.
– Pedig apa alkoholista és depressziós és … De másnak kellett, mert a mienk volt.

Felhasználtuk még a vizsgálódásnál Byron Katie módszerét, ami a leggyorsabban szembesít bennünket a valósággal.

 

A 33/6-os legyen felelős a gondolataiért

Illetve hozzáadott még az Életforgatókönyv is, ugyanis Viola 33/6-os küldetés számmal született, ami a szellemi teremtéssel kapcsolatos mesterszám. Neki kifejezetten figyelnie kell a gondolatai teremtő erejére. Az önfejlesztés és a sok nézőpontúság kifejlesztése kifejezetten ajánlatos ezzel a küldetés számmal. Végül teljesen új megvilágításba hoztuk Viola számára ezt a felháborító helyzetet.

 

Minden igazabb, mint az eredeti állítás

Régi mondat:
– Mindenkinek az kell, ami az enyém. Ha nekem nem kéne, másnak se kéne. 

Az új mondat így szól:
– Nekem ahhoz van tehetségem, hogy felkeltsem az érdeklődést az iránt, ami nekem van.

Régi:
– Eddig úgy éreztem, mindenki tőlem lopkod.

Új:
– De valójában rá kell jönnöm, hogy én így kapom meg azt az elismerést, amire annyira vágyom. Mindenki elismeri a választásaimat azáltal, hogy neki is pont az kell, ami nekem.

Régi:
– Én az első akarok lenni, de mintha én lennék az utánzó.

Új:
– Rá kell jönnöm, hogy akár brandet is építhetnék. Nekem kell megmutatnom mások számára, amim van, mert ehhez van tehetségem. Az általam választott dolog végül lehetne egy brand is.

Viola szeme egyre inkább csillogott és elképedt mennyire új nézőpontot találtunk az eddig elviselhetetlen helyzetre. Ehhez már több kedve volt.

 

És mi van a szurkáló megjegyzésekkel?

Violát titokban sokszor szurkálta pikírt megjegyzésekkel az apukája jelenlegi élettársa. Ezeket az édesapa soha nem vette észre.
– Mondok egy példát. Pl. Juli a családi fotókon csak egyszer dicsért meg, ahol hátulról látszottam. Odasúgta nekem, hogy végre egy kép, ahol jól nézel ki.

(Itt a családállítás szempontjából is vizsgálódhattunk volna, de ez most nem fért bele.)

Erre az alábbi megoldást találtuk. Ezeket kell Violának kikopogtatnia:

Régi: 
– Juli el tudja velem hitetni, hogy szar vagyok.

Új:
Azért tudja elhitetni velem, hogy szar vagyok, mert van egy olyan hajlamom, hogy ezt elhiggyem magamról.

Még jót is nevetett, amikor azt a mondatot kopogtattuk, hogy “hajlamos vagyok elhinni, hogy csak hátulról nézek ki jól”.

Ti nem ismeritek Violát, de ő egy valóságos bombázó, aki nagyon könnyen megingatható az önbizalmában.

 

MI A LEGNAGYOBB HIBÁD?
NE DOBD KI AZ ABLAKON!

Abszolút hiszek abban a mondásban, hogy:

“Ahol a legnagyobb az ellenállás bennünk,
ott van a megoldás az életünkre.”

Két példát is meséltem Violának. Az egyik egy olyan kisfiúról szólt, akit pszichológushoz vitt el az anyukája, mert állandóan leskelődött a tornaöltöző kulcslyukán keresztül. Rendkívül kínos helyzet egy szülő számára. Azonban a pszichológus azt javasolta az anyukának, hogy vegyen a fiának egy fényképezőgépet, így legálisan kukucskálhat a gyerek. Később ez a gyerek lett a világ egyik legünnepeltebb fotósa és a Playboy magazinnál helyezkedett el.

Egy túlmozgásos fiatalembert viszont táncórára irányítottak el és ő lett a világ leghíresebb balett-táncosa.

Te milyen problémakört dobnál ki az életedből. Vizsgáld meg a tulajdonságot és nézd meg, hol lehetne azt jól használni!

 


 

Ajánló:

Családállítás Szegeden: 2024. április 14. vasárnap 9:00

Családállítás tábor: 2024. május 8-12   +   szept 25-29