Vagyis, amikor valakinek a története hallatán érzelmi fájdalmat érzel, akkor a saját történeted nincsen még feldolgozva. A történeteid felszámolása után pedig nem leszel érzéketlen, ahogy attól félni szoktak sokan, hanem csak marad a szeretet.
Egy tegnapi munkám után ez a Byron Katie megközelítés jutott az eszembe. Engedd el a másik iránt érzett fájdalmat, szomorúságot, … hiszen az nem a másik emberről szól. Inkább a feljött érzésekkel foglalkozz, mert az te vagy.
———-
A magyarokra alapvetően jellemző, hogy elégedetlenek.
Fel se tűnik nekünk, hogy a beszélgetések panaszkodások.
Ha már így alakult, használjuk fel a saját fejlődésünkhöz!
Panaszkodj, legyél elégedetlen – és figyeld meg, mit árul ez el rólad.
Ha szeretnéd az elégedetlenségedet felhasználni a fejlődésedhez, ebben tudok segíteni.
Kedden Bp, máskor Szegeden és online
70/ 2670679
Legutóbb valaki panaszkodott, hogy túl hosszúra sikerült a hírlevelem. Most korrigálok.
Íme a legújabb levél:
A hibáinkat úgy javíthatjuk ki, hogy legközelebb nem csináljuk őket.
Németh Miklós kollégám ezt fűzte hozzá:
Erről az jut eszembe, ami felénk sokszor elhangzik:
– Így szoktuk csinálni!
Erre én megkérdezem:
– És működik?
– Hát nem, de így szoktuk… 🙂
A szégyen és a bűntudat romboló érzések. Sokszor semmi alpjuk. Vannak ügyes módszerek, melyekkel feltárjuk és feloldjuk a mögöttük húzódó érzelmi energiát, utána már a gondolat is könnyebben megváltoztatható. (ÉFT = Érzelmi Felszabadító Technika)
Létezik módszer az erőszak felszámolására. Csak meg kell inognunk az elkülönültség hitében.
Az Ingás Sorstisztító módszer felkészülési mondata a munkára így szól: “Az Atya és én egyek vagyunk és együtt dolgozunk, kérem a ….”
Az elkülönültség arra ösztönzi az emberiséget, hogy a saját érdekeit hajszolja. Ez pedig arra sarkallja az egyént és a társadalmat is, hogy önpusztítóan éljen.
Nehéz ebből felébredni. Ehhez kellenek az ügyes módszerek. Ingás Sorstisztítás tanfolyam kezdődik szombaton. Szegeden és online.
Minden gondolat egy imádság. Te miért imádkozol?
A gondolatok megváltoztatásának legegyszerűbb módja:
Te döntöd el, mit engedsz be a tudatodba.
És hogy meddig tartod meg.
Minden gondolat, amelyet sokáig forgatsz a fejedbe, egy imádság.
Rossz gondolatok ellen legjobb megoldás, ha nem veszed őket komolyan, vagy másra tereled a figyelmed.
De olykor ehhez ügyes módszerek vagy külső segítség kell.
Bármelyiket választhatod, mindegyik működik. Egy jól megválasztott segítség azonban segít kezelni a stresszt és megtalálni az erőforrásaidat.
(Egyéni kezelések és megtanulható módszerek.)
Ingás Tanfolyam 2019. szept. 21. Szegeden és online.
Ingás Sorstisztítás tanfolyam Szegeden és online
Ingás Sorstisztítás tanfolyam update a már tanfolyamot végzettek számára.
“-Boldog Vince napot kívánok neked Marcsi!”
“-Mi van?”
Annyi Mária nap van egy évben, sose tudtam, hogy a Margitok, Máriák, … mikor tartják. Így Vince Marcsi barinőmet Vince napon köszöntöttem fel. 🙂
Megoldások érzelmi, lelki, sorstani, spirituális, fizikai elakadásokra.
Ezek az elakadások (is) okozzák a betegségeket és az erőt is viszik, ami szintén nem segít.
Az egyik A legjobb problémamegoldó mondat a munkám során. Viszont – ahogy látom – nagyon nehéz megcsinálni. Olykor nekem sem megy. Ezért most kiírtam ide, hogy emlékeztessem magamat is.
www.hajduildiko.hu
A sértődöttségben benne is lehet maradni, lehet dédelgetni a sérüléseket – de minek? Ehhez olykor egy kívülállóra, vagy egy ügyes módszerre van szükség. Ezen az oldalon megtalálod ezeket a módszereket. A legtöbbet meg is tanulhatod.