Címkearchívumok: transzgenerációs minták

Áskálódás furkálódás, befeketítés – de miért történik ez velem?

ÁSKÁLÓDÁS, FURKÁLÓDÁS, BEFEKETÍTÉS
Egy családállítás rövidített változatát osztom meg veled. 
A történet megmutatja, hogy az elején én sem tudom sokszor, merre vezet majd az állítás. 
Most fogalmakból indultam ki és később eljutottam egy olyan családi történethez, amely első látásra talán egyáltalán nem kapcsolódik hozzá, mégis megmutatkozott az, amit az utód a mai napig elszenved.

MI A HELYZET?

Katalin lassan 20 éve intézményvezető, egy több telephelyen működő szociális intézményt vezet. Abból, ahogyan beszélt róla, rögtön érezhető volt, hogy számára ez nem egyszerűen egy munkahely. Nagyon szereti, amit csinál, fontosak neki az emberek, akikkel dolgozik, és erősen kötődik ehhez a hivatáshoz.

Mégis újra és újra megjelenik körülötte valami furkálódás, befeketítés. Ez nem most kezdődött.

  • Képzeld Ildi, amikor annak idején megpályáztam a vezetői pozíciót, akkor utólag jöttem rá, hogy olyan helyzetbe lavíroz magam, ahol nekem el kellett volna jó sok kollégát bocsátani.
    De én úgy döntöttem, kitalálok valamit. Megpróbáltam megvédeni a dolgozókat, összefogtam azokkal, akiknek fontos az intézmény és egy nagyon nehéz manőverrel, de mégiscsak sikerült olyan megoldást találnom, hogy ne kelljen senkit elbocsátani.
    Azóta hosszú évek teltek el. Sokáig megbecsülték a munkámat. Támogatták a fejlesztéseimet. Kikérték a véleményemet. …
    De most azt érzem, hogy valami oknál fogva egy ideje elkezdődtek az áskálódás, a furcsa kérdések, furkálnak körülöttem és próbálnak befeketíteni. Egyszerűen nem értem, mi történik.

 

MIT SZERETNÉL?

Ezt a kérdést egy családállítónak mindig föl kell tennie, hogy a végén ehhez vissza lehessen térni. Én le is szoktam írni. Ugyanis néha az állítást kérő reklamálnak, hogy ők nem ezt szerették volna. Meg egyébként is jobb tényleg tisztázni, hogy mi a cél, nem pedig csak azt gondolni, hogy tudjuk, mit gondolt a kedves megrendelő.
  • Tehát akkor mit szeretnél?
  • Arra szeretnék rájönni, hogy miért ismétlődik ez az életemben? Honnan jön ez az egész? És hogyan tudnék úgy fölé emelkedni, hogy ne sérüljek bele újra és újra? Látod, most is sírdogálok. Nagyon megvisel.

Mert ahogy ő mondta, sokáig nem problémázik ezeken a dolgokon, próbálja elengedni őket, de azért csak sérül.

AZ ELSŐ KÉP

Az állítás elején három szereplőt választottunk ki „castingolással”:

  1. Katalin képviselőjét,
  2. az igazságérzetet,
  3. valamint azt, amit az állító furkálódásnak, ármánykodásnak, befeketítésnek nevezett.

Sokkal több lehetőség is adódott volna az elindulásra, de azt választottam ki, akivel kapcsolatban a castingoló a legrosszabbul érezte magát. Ilyenkor az is fontos számomra, hogy azt válasszuk ki, ahol a legjobban meg tudjuk érteni a történetet. A főszereplő képviselője az igazságérzet, a családot és a ármánykodást választotta.

Érdekes módon mindenki rosszul volt. Nem olyan kép alakult ki, hogy van egy jó és egy rossz oldal, hanem inkább minden képviselő arról panaszkodott, hogy maga az egész rendszer nehéz.

Az egyik képviselő úgy fogalmazott, mintha fal venné körül, beton nyomná a fejét. Ezt olyan sokáig mondogatta, hogy rákérdeztem a kliensnél, hogy történt-e valami hasonló a családban, tört-e  be valakinek a feje például?

Ekkor előkerült egy családi történet is egy fiatalon, negyvenkét évesen meghalt nagymamáról, aki koponyaalapi törést szenvedett. Hogy pontosan mi történt vele, azt nem tudjuk. Lehetett baleset, de más is történhetett.

Akár ennél a sztorinál is lecövekelhettünk volna, de se én, se a képviselők nem érezték úgy, hogy ez lenne a történet lényege.

Tehát, ha az egónkra hallgatnánk, akkor tévútra keveredhetnénk. Érdemesebb a láthatatlan intelligens mező útmutatásait és vezettetését követni.

 

ERRŐL NEM BESZÉLÜNK – a titok jelei

Ezután beállítottam a család képviselőjét. És ekkor mindenki ösztönösen egy olyan mozdulatot tett, ami gyanússá vált számomra.
Az egyik szereplő a szája elé tette a kezét, mintha gondolkodna,
ketten a hátuk mögött fogták össze a kezüket,
egy pedig zsebre dugta.

Ez számomra azt szokta jelenteni, hogy van itt valami titok, vagy valami olyasmi, amiről nem beszélünk. Mintha lennének dolgok, amelyekről jobb hallgatni.

Betettem az életvédő mechanizmust is, ami jelezte, hogy jó felé haladunk. Majd az állítás egyre inkább egy háborús történet irányába vitt bennünket.

 

AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚS KATONA

Az állítás során mindig mellettem ül a „kedves megrendelő”. Megkérdeztem tőle, hogy mennyire érintett a háborúban a család.
– Igen, sokan érintettek – mondta. Miközben erről sugdolóztunk, a fejét fájlaló képviselő máris azt mondta, hogy szerinte ő egy első világháborús katona.

Nem tudtuk pontosan, hol szolgált, mi történt vele, fogságba került-e, vagy milyen helyzeteken ment keresztül. Az viszont nagyon erősen megjelent, hogy valami furcsa, tisztázatlan, terhelt ügyről van szó.

A család képviselője pedig valami olyasmit mondott:
– Mi ehhez valahogy asszisztáltunk. Nem rosszindulatból. Inkább úgy, hogy elment a háborúba, és senki nem gondolta, hogy ilyen sors vár majd rá.

Amikor a család megköszönte neki az áldozatot, hogy nekik jobb életük lehetett, akkor érezhető volt némi megkönnyebbülés. A katonát képviselő szereplő valamennyire felengedett és oldódott a családi feszültség is.

 

„A sztori ott élt bennem”

Az állítás után Katalin elmondott valamit, amit előtte én nem tudtam. Ebben az évben nagyon erősen megjelent benne az igény arra, hogy a család három katonájának rendezze az emlékét.

Két első világháborús és egy második világháborús felmenőről van szó.
– Az egyik sírt már sikerült rendbe tennem, a másik épp folyamatban van, a harmadik pedig még előttem áll. Ezek valamiért fontosak nekem. Sőt, szoktam írni, és már elkezdtem írni egy történetet, amiépp olyasmiről szól, mint amit a képviselők mutattak.

Amikor az állítás után erről a novelláról beszélt, az nagyon összecsengett azzal, amit magában az állításban néhány perccel korábban láttunk.

Tehát valójában, amik zajlanak bennünk, amire késztetést érzünk, azokra mindegyikre jó okunk van, csak legfeljebb nem tudjuk, hogy mi késztet bennünket.

 

KI VISZI TOVÁBB A HARCTERET?

Az állításban az is megjelent, hogy ennek a katonának a sorsa generációkon keresztül továbbadódott. Az életvédő mechanizmus azt jelezte, hogy azt lehetett túlélni a háborúban, akár a fogságban, ha valakik ármánykodnak, furkálódnak, … Ez természetesen egy rosszul rögzült túlélési mechanizmus, de ezt jegyezte meg a családi lelkiismeret.

Hogyan jelenítődhet meg a harc egy mai ember életében, a befeketítés, árulkodás és az igazságtalanság?
Az elrendezetlen dolgokat ugyanis minden generációban képviseli valaki. Öntudatlanul. Aztán tovább adódik a következő generációnak is.

Katalin nem a harcmezőn harcol, hanem az általa vezetett intézményekért. Erős az igazságérzete, amikor nincs rendben valami. Kiállt a dolgozóiért. Szembe megy olyan döntésekkel, amelyeket igazságtalannak érez. Próbálja megvédeni azokat, akikért vezetőként felelősséget érez. És közben újra meg újra konfliktushelyzetbe kerül.

 

SOK IGAZSÁG VAN

Az állítás végén elhangzott egy fontos mondat a család részéről: sok igazság van.

A megbeszélésen Katalin elmondta, hogy ő eddig mindig nagyon intenzíven reagált arra, amit igazságtalanságnak érzett.
– Én kaptam itt most egy olyan üzenetet, hogy vannak más nézőpontok. Hogy ugyan jó dolog kiállni valamiért, de közben nem biztos, hogy mindenki ugyanazt látja igaznak.

Az állításnak energetikailag és sorstanilag lehet egy olyan következménye, hogy mivel Katalinnak már nem kell képviselnie ezt a családi és háborús igazságtalan élethelyzetet, ezentúl talán kevesebb vehemenciával fogja megvívni az élethelyzeteket.
Könnyebben észre fogja venni, hogy több igazság létezik.
Persze nem kell neki lemondania az igazságérzetéről, hiszen szenvedélyes adottsággal született a Kronobiológia szempontjából és a szenvedélyesek mindig nagyon fontos az igazság és a közösség. De talán nem kell minden alkalommal neki képviselnie és vinnie az egész harcot.

 

ELLENŐRIZZÜK LE, MI VÁLTOZOTT!

Gyakori nálam, hogy ha  elrendeztük valamit az állításban, akkor visszaérek az első képhez, had lássuk, ugyanaz-e a helyzet vagy változott?

Amikor az generációkkal ezelőtti történet rendeződött, újra behoztuk az állításba a furkálódást és az igazságtalanságot. Katalin képviselője ekkor már egészen másképp reagált rájuk.
Azt mondta, nincs rájuk szükségem.
Persze fedett állításról van szó, tehát nem tudta, mire mond nemet. Ettől hiteles a fedett állítás.
Beállítottam őt középre, minden nélkül, és jól volt.

Ezután behoztam magát az intézményt is. Még mindig ott voltak körülötte a különböző érdekek, emberek és nézőpontok, de a helyzet már egészen másképp nézett ki.

 

APRÓBETŰS RÉSZ

Ezt természetesen ne tekintsük jóslatnak arra, hogy mi fog történni Katalin munkahelyén. Mi az állítás során a mintát változtattuk meg. A családi lelkiismeretben most már van egy új és hasznosabb kép arról, hogy anélkül is életben lehet maradni, hogy az ember újra és újra megküzdene az áskálódással és az igazságtalansággal.

Mi megváltoztattuk a mintázatot energetikai, információs szinten. És hogy ebből mennyi tud lecsorogni fizikai szintre, a fizikai megnyilvánulás szintjére, ki mennyit tud ebből befogadni, arra nincs garancia.

Katalin eredetileg azért jött, hogy megnézzük, miért jelenik meg újra és újra az életében a furkálódás és a befeketítés. Erre végül is választ kaptunk.

Egy nagy valószínűséggel első világháborús katonához jutottunk és egy családhoz, amely sok mindent inkább elhallgatott, illetve egy életvédő mechanizmushoz.  Ezek nagyon erősen hatottak Katalin életére és közben ezeket a mintákat vitte tovább.

Nem kaptunk választ minden részletre és nem tudjuk pontosan, mi történt az őssel. De a változáshoz vagy a gyógyuláshoz nem is mindig kell mindent tudni. Feleslegesen kár vájkálni.
Néha elég az, hogy egy addig figyelmen kívül maradt sors végre helyet kap a családban. Hogy valaki kimondja:

Látjuk, ami veled történt.
Sajnáljuk, ami veled történt.
Köszönjük, amit értünk tettél.

És az utódnak utána már kevésbé kell ugyanazt a harcot tovább vinnie.

 


Próbáld ki te is!

Te is bármikor részt vehetsz családállításon – Szegeden, Budapesten és online

Néhányan egyéni állítást szoktak kérni. Azt kevésbé látványos, viszont ugyanúgy működik. Én jobban szeretem a csoportos állítást, de van olyan, amikor nem tudunk találkozni a távolság, egy betegség, … akármi miatt.

Az elvonulásokon délután mindig van családállítás.

Csoportos állításokBudapesten és Szegeden:

SZEGED:         

  • 2026. október 04. vasárnap 10:00
  • 2026. október 20. kedd 15:00
    .
  • 2026. november 08. vasárnap 9:00
  • 2026. november 24. kedd 15:00
    .
  • 2026. december 06. vasárnap 9:00

BUDAPEST:

    • 2026. október 02. péntek 9:30

 

 

 

Miért nem engem választanak? – családállítás eset

Miért nem engem választanak?

Én szeretem, ha valaki egy konkrét kérdéssel érkezik a családállításra, aztán kiderülhet, hogy a kérdés mögött egy egész élet ismétlődő mintája húzódik.

Anna azzal jött hozzám, hogy valahogy újra és újra azt éli meg: nem őt választják.

  • A munkahelyen mindig van valaki, akinek jobb kapcsolatai vannak, védettebb helyzetben van, vagy egyszerűen előrébb kerül.
  • Például, ha egy férfiról van szó, akkor az illető férfinak
    – már van egy másik nője,
    – vagy a fókusza még mindig az exén van
    – vagy az anyjával foglalkozik állandóan,
    – de már olyan is volt, hogy a baráti köre volt a fontosabb.

És megjelent a kontroll. Ha végre van egy férfi, figyelni kell. Mit csinál? Hol van? Miért nem jelentkezik? Mert a kontroll legalább valamiféle biztonságot ad.

ANYA IS A TESTVÉREMET VÁLASZTOTTA

Anna családjában ez az érzés nagyon régre nyúlik vissza. A testvére reumatoid artritiszben betegedett meg és Anna emiatt azt élte meg, hogy az anya figyelme nagyon a testvére felé fordult.
Anna végül elment otthonról és saját otthont teremtett magának.

Most szenvedélyesen panaszkodott:

– Nem érzem magamat megbecsülve, tisztelve. Visszajelezve, hogy igen, fasza vagy.
– És dühös is vagyok. Voltam már annyi családállításon.
– Én már hajlongtam eleget. Hova hajlongjak még?

– Szóval, akkor mire állítsunk?

Végül így foglalta össze:

„Jelenjek már meg én is,
hogy vagyok, hogy létezem.”

 

DE HONNAN INDUL EZ AZ EGÉSZ?

A beszélgetés során sokat jegyzeteltem és rengeteg fogalmat írtam föl magamnak. Ezeket a fogalmakat be is állítottam: mint például gyengédség megfelelő tempó, választhatóság, szexuális bántalmazás, kontroll, lojalitás, versenyszellem, mozgás és mozdulatlanság, megbecsültség, … Ezek a fogalmak mind elhangzottak az előzetes beszélgetésben.

Az előzetes válogató során a képviselők az idő-nyomozást és a fogalmakat választották. Természetesen nem tudtak róla, mivel én mindig fedett állítást csinálok.

Tehát ki kellett választanunk az időben egy pillanatot – bár több időpont is felbukkant, ahol fellelhetnénk a háttérben húzódó okokat, de a fogantatás bizonyult a legalkalmasabb időpillanatnak.

Beállítottam az apát, az anyát és a megszületendő lelket. Ahogy az a fogantatás állítások során szokott lenni, nem egy nagy szerelmi történet jelent meg. Hiszen éppen azért kell valakinek a fogantatás pillanatát megvizsgálni, mert ott nem volt minden tökéletes és az ottani minta megjelenik a jelen életében.

Az apa sértődött volt és folyamatosan a nehéz életérzést mondogatta.
A leendő szülők nagyon távol álltak egymástól és nem is akartak közeledni egymáshoz. Anna képviselője, inkább kívül állt és úgy érezte, hogy valamelyik szülő oldalára kell állnia. Ez nagyon megterhelte őt.

Amikor annyit mondtam neki, hogy nem kell senki partjára állnia, akkor megkönnyebbült és be tudott állni a saját helyére. Mintha felébredt volna a saját hitrendszeri álmából.

 

MI VAN, HA A SZERELEM VALAHA NEM VOLT BIZTONSÁGOS?

Ezután behoztuk az életvédő mechanizmust.
Az állításban úgy jelent meg, mintha mindkét családi ágban lett volna egy nagyon régi tapasztalat arról, hogy a szerelem nem feltétlenül biztonságos. Mintha biztonságosabb lenne nem azt választani, akibe igazán szerelmesek vagyunk.

Hanem azt, akivel „el lehet lenni”.
Amikor ezt a régi működést levettük anyáról és apáról, hirtelen megváltozott közöttük valami. Egymás mellé tudtak állni.
Annának pedig már nem kellett igazságot tennie közöttük.

Mintha újraíródott volna az eredeti kép: apa és anya lehetnek egymással, én pedig lehetek egyszerűen a gyerek.

AZTÁN BEHOZTUK A PASI KÉRDÉST

Gondoltam, most már egyszerű lesz. Megnézzük, választható-e Anna egy férfi számára. Hát, nem így történt.
Az első „férfi” annyira nehéz energiával érkezett be, hogy hamar kiderült: valószínűleg nem is férfit mutat. Nagyon furcsán alakult a jelenet és szerencsére Anna felismerte, hogy ez inkább a testvére. Bár én beállítottam valakit, a mező megmutatta, hogy ott még nem tartunk. Igaznak bizonyult, hogy ez inkább a testvére.

Így gyakorlatilag belesodródtunk egy második állításba.

 

A TESTVÉREM SORSA NEM AZ ÉN SORSOM

Annának valami nagyon fontos dolgot kellett elfogadnia. Azt, hogy neki bizonyos értelemben jobb sorsa van. Ő képes volt elmenni otthonról. Ki tudott törni abból a családi rendszerből. Önálló életet épített. És ezt nem kell szégyellnie.

Nem kell neki is betegnek, mozdulatlannak vagy szerencsétlennek lennie ahhoz, hogy a testvéréhez tartozhasson. A két testvér képviselője végül közelebb tudott kerülni egymáshoz.

Ez végülis az odatartozás törvényének az alkalmazása volt.

„Akkor is oda tartozom hozzátok, ha nekem jobb lesz a sorsom.”

 

Illetve a kiegyenlítődés törvénye:

„Nekem nem kell vinnem a te sorsodat ahhoz, hogy én élhessem az én saját jobb sorsomat. Neked attól nem lesz jobb, ha én korlátozom a saját életemet.”

És itt érződött a képviselőkön egyfajta megnyugvás.

 

NA, VÉGRE JÖHET MÁR EGY FÉRFI?

Behoztam egy férfit. Nem történt semmi.
Hoztam egy másikat. Ott már változott valami. 🙂
Egy rózsaszín kulacs formájában a szereplők közé a kémiát is. Mert azért az sem árt. Mindenkinek nagy szüksége volt rá.

És végre kezdett megjelenítődni egy olyan jelenet, amiben Anna és egy férfi között valóban lehet kapcsolat.

 

CSEKKOLJUK LE A MUNKÁT IS!

Csakhogy ekkor behoztam a munkát is és megint jött egy csavar.
A munka örült Annának. Anna viszont már kevésbé a munkának.

Mintha valahol az lenne benne: vagy férfi, vagy munka.
Pedig miért ne lehetne mindkettő?

TALÁN NEM AZ A KÉRDÉS, HOGY KI VÁLASZT ENGEM

Az állítás végére nekem az lett nagyon feltűnő, hogy Anna hosszú ideje azt figyeli:

Ki választ engem?

  • Anya engem vagy a nővéremet?
  • Apa engem vagy a nővéremet?
  • A férfi engem vagy valaki mást?
  • A munkahely engem vagy a kolléganőt?
  • Közben viszont van egy másik kérdés is:

És én mit választok?

Lehet, hogy nem az a cél, hogy végre valaki mindenáron őt válassza. Hanem hogy ő is szabadon tudjon választani.

  • Ne versenyből.
  • Ne bizonyításból.
  • Ne azért, hogy végre bebizonyítsa: „engem is lehet szeretni”.
  • Hanem egyszerűen azért, mert jó.

A megbeszélés során az Ingás Közvetítésben jártas résztvevőknek az jutott eszébe, hogy ez olyan, mint amikor valakinek nem töltődik be születéskor valamelyik „lélekprogram-csomagja”.

Ezzel az állítással szerintem betöltöttük a kémiát is, a férfit is és a munkát is, illetve a választhatóságot is.

Remélhetőleg Annának nem kell tovább hajlongania azért, hogy valaki végre észrevegye. Mert ő már ott van. 🙂

 

Összegzés

Bár a kedves megrendelő nem pont ezt kérte, de idáig jutottunk.
Az intelligens családi morfogenetikus mezőt nem lehet megerőszakolni. Lehet, hogy ezzel még érdemes lenni továbbmenni. Azon az alapon, ami itt a végén megmutatkozott.

Ugyanis a végén az látszott, hogy a munka inkább a férfihoz kapcsolódott, ő viszont a férfihoz.

Ez megjelenhet úgy az életben, hogy Anna egy eltartott feleség – például. De látszott, hogy ez nem tetszik a tettrekész és agilis Annának. Azonban ebben az állításban már így is benne volt legalább három állítási téma.
Érdemes ilyenkor nem tovább erőltetni, hanem legközelebb akár itt is lehet folytatni. Jó hagyni a láthatatlan mezőnek egy kis időt, hogy megnyilvánuljon az új valóság.

Aztán reszelgethetjük tovább ugyanezt, csak most már új alapokon.

 

 

HA TE IS UGYANEZT ÉLED…

Ha azt érzed, hogy az életedben újra és újra ugyanaz ismétlődik, csak mindig más szereplőkkel, akkor nem az aktuális helyzeten kell tovább rágódni.

Szerintem inkább érdemes megnézni, honnan indul ez a minta, és mit működtetsz belőle ma is.

A családállításban sokszor éppen az válik láthatóvá, amit fejben már százszor végiggondoltunk, mégsem tudtunk megváltoztatni. És az mutatkozik meg, amire már készek vagyunk, hogy lássuk.

Ha szeretnéd megnézni a saját történetedet, szeretettel várlak egy következő családállításra.

Szeged: szept. 15. kedd 15:00
Budapest: okt. 2. péntek 9:30

Elvonulás sok családállítással:  szept. 18. péntektől
Családállítás a piramisoknál: szept 23-tól

Jelentkezéshez írj nekem üzenetet, vagy nézd meg az aktuális időpontokat a honlapomon.

efthajduildiko@gmail.com
70 2670679

Családfaállítás, családalapítás… pedig én családállítással foglalkozom :-)

Családfa-állítás, család-alapítás. Ilyenekre szoktak mostanában bejelentkezni hozzám. Pedig én családállítással foglalkozom. 🙂

De mindegy egyébként, csak valamiért az embereknek nem megy ez a szó. És akkor váratlanul, hirtelen, ha találkoznak velem, azt mondják:

„Jaj, majd egyszer én is elmegyek hozzád családfaállításra.”

Én eddig ebből viccet csináltam, és jót mosolyogtam rajta. Pedig legutóbb tényleg családfát állítottam. Sőt, nem is egyszer, hanem kétszer.

Ha videón szeretned megnézni, kattints ide!

Hogy is történt ez?

Azt hiszem, vasárnap tartottam éppen családállítást, és valaki szerette volna rendezni a kapcsolatát a nevelőapjával.
A történet azonban már az elején meglehetősen bonyolultnak bizonyult. Ő már egy középkorú nő.
Levette a nevelőapja nevét, az eredeti apja nevét is, végül pedig az édesanyja nevét hordta.

Mondtam, hogy jó, ha ő ezt szeretné, akkor nézzük meg, milyen a viszonya ezzel a nevelőapával, aki nemrég halt meg. Ő erről egyébként nem is tudott.

Elkezdte nekem magyarázni, hogyan vannak a családban a családtagok.
– Ó, ez egy ilyen bonyolult, kesze-kusza kapcsolat.
– Jó, mondom, nézzünk rá, hátha van itt valami elakadás.

És képzeljétek el: az állításom majdnem kudarcba fulladt.

Nem is tudom másképp mondani.

Egyszerűen nem tudtam, ki kicsoda

Kijelöltem a szerepeket a képviselőkre. Valaki játszotta a nagypapát. Ott is volt egy olyan, aki inkább nevelő nagyapa volt, és volt egy vér szerinti nagyapa. Aztán volt, aki játszotta az apát, a vér szerinti apát, a nevelőapát és így tovább.

De akármit csináltunk, én mindig összekevertem a szereplőket. A végén már tényleg ostobának tűntem.
Amikor azt hiszem, negyedjére javított ki a mellettem ülő, az állítást megrendelő hölgy, akkor már azt gondoltam:

„Á, biztos én erőltetek valamit, és nem ezzel kell foglalkozni.”

De nem.

Képzeljétek el, én mindig azt mondom, hogy bármi történik egy állításon, az bennünket szolgál. Az mindig megmutat valamit.

Én egyébként hihetetlenül sok nevet és szerepet futtatok párhuzamosan a fejemben. Néha tízet-tizenötöt is. Megyünk térben, időben, dimenziókban.

De most képtelen voltam megjegyezni egy-két olyan egyszerű információt, amit előtte leegyeztettem a mellettem ülővel. Egyszerűen nem ment. Úgy működtem, mint egy oktondi terapeuta.

Ekkor úgy döntöttem, hogy ez már tünet. Itt valami nem stimmel.

Abbahagytam a fedett állítást

Én fedett állítással dolgozom. Ez azt jelenti, hogy soha senki nem tudja, hogy éppen kit vagy mit képvisel. Azt sem tudja, hogy élőlény-e vagy sem. Lehet fogalom, állat, növény, tárgy, bármi.

Most viszont felfedtem, hogy ki kicsoda. És amikor beállítottam valakit egy bizonyos helyre, azt mondta:

„Én biztos nem ez vagyok.”
„Én biztos nem vagyok nevelőapa.”
„Én biztos nem vagyok az apja.”
„Én vagyok az apja.”

És akkor elkezdődött valami egészen hihetetlen castingolás. Körülbelül fél óra alatt összeraktunkraktunk össze egy családfát. Szó szerint. És volt benne meglepetés!

Valakinek nem volt meg a helye a családban

Érdekes módon nem is maga a megrendelő volt az állítás gyenge pontja, hanem az egyik rokona. A megrendelőn azt éreztem, mintha azt mondaná:

„Én ezzel rendben vagyok. Én ezt így már megértettem.”

Az ő rokonát viszont láthatóan nagyon megviselte ez az egész téma. Neki kellett elrendeznie az ősökkel és a rokonokkal való viszonyát. Egyáltalán azt, hogy ki kicsoda.

És ez azért nagyon fontos, mert a családállításban van egy törvényszerűség, amit úgy szoktunk mondani:

a hely törvénye.

Mindenki csak a saját helyén és mindenki csak a saját szerepében élhet jól. 

 

Mi történik, ha nem a saját helyeden állsz?

Ha például képviselsz egy kitagadott családtagot, akiről soha nem beszéltek, lehet, hogy te is hasonló személyiségjegyeket veszel fel, vagy hasonlóan kezd alakulni az életed.

  • Téged sem vesznek észre.
  • Téged is kitagadnak.
  • Pedig mindent megteszel, és akár látszódhatnál is, de nem fogsz.

Ugyanez történhet akkor, ha nem a saját szerepedben vagy.

Ha például az anyukádról gondoskodsz, akkor te leszel az ő anyja, vagyis a saját nagyanyád. Ugye, milyen rosszul hangzik?

Nagyon sokféleképpen el lehet csúszni ezekben a szerepekben. És ilyenkor valamilyen módon az élet is elkezd kisiklani. Valami nem fog könnyen menni.

 

Amikor a gyerek lesz a társ

Ez egészen hétköznapi élethelyzetekben is megjelenhet.

Mondjuk gyerekként ketten éltek egy háztartásban az apukáddal. Te és az apukád. És most értsd jól, valamilyen értelemben úgy éltek, mint férj és feleség.
Mondjuk tényleg mindent megosztotok egymással. Te takarítasz, bevásárolsz, gondoskodsz az otthonról, apa pedig keresi a pénzt.

Akkor később előfordulhat, hogy nem találsz párkapcsolatot. Hiszen olyan, mintha neked már lenne.
És ez most nem arról szól, hogy szerelmesek vagytok egymásba vagy sem. Hanem arról, hogy a rendszerben olyan, mintha ti ketten már egy párt alkotnátok.

És oda egy harmadik már nem fér be.

Így lehet, hogy az apának sem lesz következő párkapcsolata, és a lányának sem.
És természetesen ugyanez anya-fia kapcsolatban is megtörténhet.

Sokáig példát tudnék még erre hozni.

 

Végül tényleg családfát állítottam

Most csak azt akartam szemléltetni, hogy amikor azt mondja nekem az ügyfél, hogy

„Én majd elmegyek hozzád családfaállításra”,

akkor a végén ez lassan olyan lesz, mint egy önbeteljesítő jóslat.

Mert amikor ezt az állítást végigcsináltuk, és tényleg mindenki a helyére került, az összes szereplő megnyugodott. A kép pedig tényleg olyan lett, mint amikor lerajzoljuk a családfánkat. Itt van a nagypapa, a nagymama, előttük állnak a gyerekeik, majd azok utódai.

Szóval végül is tényleg családfát állítottam. 🙂

A végén pedig a megbeszélésen azon nevetgéltünk, hogy legközelebb valószínűleg családot fogunk alapítani.

Hogy azt hogyan fogom csinálni, azt még nem tudom.

—————–

Ha te is szeretnél családállításra jönni

Szegeden és Budapesten  személyesen is el tudsz jönni hozzám családállításra.
De online is szoktam közvetíteni a család állításokat, ha az illető pl. külföldi, vagy az ország másik végén lakik és nehéz eljönni Szegedre vagy Pestre. Személyesen persze mindig nagyobb élmény.

Egyéni családállítást is kérhetsz.

Az aktuális időpontokat mindig megtalálod ITT.

Ha pedig nem szeretnél lemaradni semmiről, iratkozz fel a hírlevelemre ITT.

Az elvonulásokon pedig minden délután családállítást csinálunk.

Így mindig elküldöm neked az aktuális tudnivalókat, és az ilyen jópofa esettanulmányokat is, mint amilyet most megosztottam veled.

Szóval azt, hogy legközelebb, amikor mi találkozunk, az családállítás lesz vagy családalapítás, azt még nem tudom.

De biztos, hogy jobb lesz utána az életünk.

Hajdú Ildikó

Miért nincs a férfiaknak párkapcsolata a családunkban?- Családállítás a piramis tövében

Ebben a családban veszélyes volt a szerelem

Judité volt az elvonulás utolsó családállítása.
Azt mondta, mostanában már olyan jól van, hogy nem is biztos, hogy neki egyáltalán kell családállítás. De ha már így alakult, akkor végül is van egy problémája.

– Három gyönyörű fiam van. Mindannyian fiatal férfiak, és egyiküknek sincs barátnője. Soha. Ráadásul férfi ágon is jellemző a családban, hogy a férfiaknak nincs párkapcsolata -erre szeretett volna ránézni.

Ott ültünk a padon kint a természetben. Nem volt nálam semmilyen segédeszköz – inga, kártya, semmi. Úgyhogy csak a kérdéseimre és arra a bizonyos belső iránytűre támaszkodhattam, ami ilyenkor többnyire jó ötletet ad.
Valamiért az a kérdés pottyant bele a fejembe:

– Volt valamilyen különleges haláleset vagy tragédia a családban?

Ezt azért kérdeztem meg, mert évek óta fontos eszközöm és támaszom az életvédő mechanizmusok módszere. Sokszor egészen elképesztő pontossággal mutatja meg, hol rögzült be a családi rendszerben egy téves következtetés.

Judit bólintott.

–  Hát, van egy – mondta. – A nagybátyáméknál történt. Többen voltak testvérek. Az egyik fiatalabb fiú éppen a katonaságból jött haza, és elaludt a vonaton. Amikor felébredt, már elhagyta az állomást. Megijedt, és leugrott a vonatról. Nagyon fontos volt neki, hogy leszálljon, mert mindenképpen találkozni akart a menyasszonyával.

Aztán a történet borzalmas fordulatot vett. A vonat levágta mindkét lábát és az egyik karját.

Számomra már az előzetes beszélgetés alatt is elég egyértelműnek tűnt, hogy a családi lelkiismeretben valahol ez a téves tanulság rögzülhetett:

Óvakodjunk a szerelemtől,
mert annak nagyon rossz vége lesz.

 

Családállítás a piramisok különleges energetikai környezetében.

A jó családállító szakember ilyenkor persze nem kapaszkodik bele  az első gondolatába. Még akkor sem, ha az nagyon jó elgondolásnak tűnik.
Az állítás során félre kell tudnom tenni az előzetes elképzelésemet, nehogy a saját történetemet kezdjem el igazolni. Én bízom az állítás bölcsességében. Az majd megmutatja, merre kell menni.

Írtam egy szereplőlistát és felállítottam mindenkit. Jöhetett a természetes kiválasztódás.

A legtöbben teljesen érdektelenül álltak. Nem történt semmi különös. Viszont a vonatbaleset, a szerelem és a férfiak képviselői elkezdtek érdeklődést mutatni egymás felé.

– Na, mondom, most kivételesen az történt, hogy a prekoncepcióm nem volt teljesen hülyeség.

Mindenféle trükkös eszközzel megjelenítettem a vonatot, a balesetet, a traumát, de hamar kiderült, hogy nem itt van a valódi súlypont.

A történet másik szereplője lett a kulcs

A balesetet szenvedett férfinak volt egy bátyja, aki arra tette fel az egész életét, hogy ápolja az öccsét. A két férfi így kettesben élte le az életét, és egyiküknek sem lett saját családja.

És akkor jött az a bizonyos „véletlen”.
Az elvonulást szervező kolléganőm kapta a báty szerepét.

Ő évek óta szenvedett attól, hogy az állításokban mindig azt érzi: le van betonozva a lába. Nem tud lépni. Nem tud mozdulni. Mintha valami láthatatlan erő odaszögezné.

Az állítás nagyon pontosan megmutatta, hogy ez az ápolást végző báty úgy érezte: neki nincs választása.

  • Nincs saját élete.
  • Nincs saját útja.
  • Nincs joga menni.
  • Nincs joga szeretni.
  • Nincs joga mást választani.

Csak kötelessége van.

Majd betettem egy új szereplőt, aki átvette tőle ezt a feladatot. A báty képviselője sokáig nem is értette, hogy egyáltalán lehetséges volna letenni ezt az önként vállalt terhet, amit egyébként nem is kért tőle senki. Mintha az egész teste tiltakozott volna a szabadság ellen.

Aki átvette a feladatot azt mondta, hogy ez az ő dolga, az ő sorsa, az ő karmikus feladata.
– Ne vigyél olyat, ami nem rád tartozik.

Hosszú meggyőzés után végre el tudta engedni az öccse ápolásának feladatát. És akkor történt valami egészen különös.
Egyszer csak felderült az arca!!!

Elkezdte látni a körülöttünk lévő természetet. A hegyeket. A fákat. Az eget.
Zokogott és örült és csak nézte és nézte. Nagyokat sóhajtott, és azt mondta:
– Ez micsoda szabadság!

A délután hátralévő részében a kolléganőm szinte repesve sétált a piramis környékén lévő parkban. Ott, ahonnan a piramishoz vezető alagutak bejáratai is nyílnak. Az egész hely egy csodálatos spirituális park, elképesztő energetikával.

Ő pedig egyfolytában csak azt ismételgette:
–  Annyira érzem a szabadságot.

Ez a szerep nem véletlenül talált rá

Később elmondta, hogy gyerekkorában ő is úgy érezte, hogy kötelessége ápolni a betegséggel született testvérét. Aztán később férjhez ment, és „véletlenül” olyan férjet választott magának, aki később rokkant lett.
Hát persze. Véletlenül.

Mert a z életnek néha egészen sajátos humora van. Addig rakja elénk ugyanazt a mintát, amíg végre észre nem vesszük, hogy nem a világ üldöz minket, hanem egy régi hiedelmet ismételgetünk engedelmesen.

A kolléganőmet nagyon is érintette az a téma, hogy valakit választani kell, akit aztán ápolni lehet. Egész eddigi életében úgy érezte, nincs választása.

És éppen ez a szerep adta meg neki a lehetőséget, hogy végleg letegye a léleknek ezt a régi hiedelmét:

Nincs választásom.

Másnap indultunk haza. A kolléganőmnek semmi kedve nem volt menni. Annyira élvezte ezt a több évtizedes teher utáni felszabadulást, hogy legszívesebben meghosszabbította volna az egész elvonulást.

Nem a programot akarta még, nem a kirándulást, nem a piramist, hanem ezt az érzést:

Szabad vagyok.

Az állítást egyébként úgy fejeztem be, hogy leellenőriztem, vajon átment-e Judit gyerekeinek életébe az új információ. Megnéztük, változott-e a férfiak és a párkapcsolat viszonya.

Én gyakran használok keretes szerkezetet az állításaimban: az elején megnézem, milyen a kiinduló kép, majd az állítás végén újra ránézek ugyanarra.

Ez nagyon jó visszaellenőrzés. Megmutatja, jó irányba haladtunk-e, és megtettünk-e mindent, amit abban az állításban meg kellett tenni.

A boszniai piramisok környékén olyan energiák vannak, amelyek brutálisan felerősítik a tisztulási folyamatokat. Az ott töltött napokban eleve van egy transzcendens lebegés. Mintha az ember kicsit kijjebb kerülne a megszokott életéből, és végre rá tudna nézni arra, amit otthon már csak cipel.

A háromnapos foglalkozások különböző helyszíneken zajlanak. Van, hogy a szálláson állítunk. Máskor a piramis tetején, az oldalában, az alagutakban, kint a parkban vagy a dimenziókapu tetején.
És ilyenkor minden állítás kap még egy plusz erőt. Távol az otthonunktól, a megszokott környezettől, ebben a különleges energetikai környezetben megtörténhet a varázslat és leteheti azt, amit  egész életében cipelt.

Mellékhatások 

Ez a családállítás cikk nemcsak az eset megoldásáról szól, hanem arról is,

hogy a segítőkhöz mennyire szokott passzolni a szerep. Legtöbször épp azt a szerepet kapjuk, amire a legnagyobb szükségünk van.
A családállítás mellékhatása az, hogy a segítők is jobban lesznek vagy néha megoldódik az egész életük.


 

Ajánló

 

Ha szeretnél te is részt venni egy ilyen mély, tisztító és felszabadító elvonuláson, szeretettel várunk a következő alkalmon.

Időpontok:
Elvonulás Orfű mellett – 2026. szeptember 18-22. (sok-sok önmunkával)
Elvonulás a boszniai piramisoknál – 2026. szeptember 23-27.

Ha érzed, hogy van benned egy régi családi történet, egy ismétlődő minta vagy egy teher, amit már nem akarsz tovább vinni, akkor ez az elvonulás neked szól.

Jelentkezz, és gyere velünk. Lehet, hogy nem is azt fogod letenni, amiről azt hitted, hogy a problémád.

Hanem valami sokkal mélyebbet.
Gyere velünk!