Címkearchívumok: régi hiedelmek

Miért nincs a férfiaknak párkapcsolata a családunkban?- Családállítás a piramis tövében

Ebben a családban veszélyes volt a szerelem

Judité volt az elvonulás utolsó családállítása.
Azt mondta, mostanában már olyan jól van, hogy nem is biztos, hogy neki egyáltalán kell családállítás. De ha már így alakult, akkor végül is van egy problémája.

– Három gyönyörű fiam van. Mindannyian fiatal férfiak, és egyiküknek sincs barátnője. Soha. Ráadásul férfi ágon is jellemző a családban, hogy a férfiaknak nincs párkapcsolata -erre szeretett volna ránézni.

Ott ültünk a padon kint a természetben. Nem volt nálam semmilyen segédeszköz – inga, kártya, semmi. Úgyhogy csak a kérdéseimre és arra a bizonyos belső iránytűre támaszkodhattam, ami ilyenkor többnyire jó ötletet ad.
Valamiért az a kérdés pottyant bele a fejembe:

– Volt valamilyen különleges haláleset vagy tragédia a családban?

Ezt azért kérdeztem meg, mert évek óta fontos eszközöm és támaszom az életvédő mechanizmusok módszere. Sokszor egészen elképesztő pontossággal mutatja meg, hol rögzült be a családi rendszerben egy téves következtetés.

Judit bólintott.

–  Hát, van egy – mondta. – A nagybátyáméknál történt. Többen voltak testvérek. Az egyik fiatalabb fiú éppen a katonaságból jött haza, és elaludt a vonaton. Amikor felébredt, már elhagyta az állomást. Megijedt, és leugrott a vonatról. Nagyon fontos volt neki, hogy leszálljon, mert mindenképpen találkozni akart a menyasszonyával.

Aztán a történet borzalmas fordulatot vett. A vonat levágta mindkét lábát és az egyik karját.

Számomra már az előzetes beszélgetés alatt is elég egyértelműnek tűnt, hogy a családi lelkiismeretben valahol ez a téves tanulság rögzülhetett:

Óvakodjunk a szerelemtől,
mert annak nagyon rossz vége lesz.

 

Családállítás a piramisok különleges energetikai környezetében.

A jó családállító szakember ilyenkor persze nem kapaszkodik bele  az első gondolatába. Még akkor sem, ha az nagyon jó elgondolásnak tűnik.
Az állítás során félre kell tudnom tenni az előzetes elképzelésemet, nehogy a saját történetemet kezdjem el igazolni. Én bízom az állítás bölcsességében. Az majd megmutatja, merre kell menni.

Írtam egy szereplőlistát és felállítottam mindenkit. Jöhetett a természetes kiválasztódás.

A legtöbben teljesen érdektelenül álltak. Nem történt semmi különös. Viszont a vonatbaleset, a szerelem és a férfiak képviselői elkezdtek érdeklődést mutatni egymás felé.

– Na, mondom, most kivételesen az történt, hogy a prekoncepcióm nem volt teljesen hülyeség.

Mindenféle trükkös eszközzel megjelenítettem a vonatot, a balesetet, a traumát, de hamar kiderült, hogy nem itt van a valódi súlypont.

A történet másik szereplője lett a kulcs

A balesetet szenvedett férfinak volt egy bátyja, aki arra tette fel az egész életét, hogy ápolja az öccsét. A két férfi így kettesben élte le az életét, és egyiküknek sem lett saját családja.

És akkor jött az a bizonyos „véletlen”.
Az elvonulást szervező kolléganőm kapta a báty szerepét.

Ő évek óta szenvedett attól, hogy az állításokban mindig azt érzi: le van betonozva a lába. Nem tud lépni. Nem tud mozdulni. Mintha valami láthatatlan erő odaszögezné.

Az állítás nagyon pontosan megmutatta, hogy ez az ápolást végző báty úgy érezte: neki nincs választása.

  • Nincs saját élete.
  • Nincs saját útja.
  • Nincs joga menni.
  • Nincs joga szeretni.
  • Nincs joga mást választani.

Csak kötelessége van.

Majd betettem egy új szereplőt, aki átvette tőle ezt a feladatot. A báty képviselője sokáig nem is értette, hogy egyáltalán lehetséges volna letenni ezt az önként vállalt terhet, amit egyébként nem is kért tőle senki. Mintha az egész teste tiltakozott volna a szabadság ellen.

Aki átvette a feladatot azt mondta, hogy ez az ő dolga, az ő sorsa, az ő karmikus feladata.
– Ne vigyél olyat, ami nem rád tartozik.

Hosszú meggyőzés után végre el tudta engedni az öccse ápolásának feladatát. És akkor történt valami egészen különös.
Egyszer csak felderült az arca!!!

Elkezdte látni a körülöttünk lévő természetet. A hegyeket. A fákat. Az eget.
Zokogott és örült és csak nézte és nézte. Nagyokat sóhajtott, és azt mondta:
– Ez micsoda szabadság!

A délután hátralévő részében a kolléganőm szinte repesve sétált a piramis környékén lévő parkban. Ott, ahonnan a piramishoz vezető alagutak bejáratai is nyílnak. Az egész hely egy csodálatos spirituális park, elképesztő energetikával.

Ő pedig egyfolytában csak azt ismételgette:
–  Annyira érzem a szabadságot.

Ez a szerep nem véletlenül talált rá

Később elmondta, hogy gyerekkorában ő is úgy érezte, hogy kötelessége ápolni a betegséggel született testvérét. Aztán később férjhez ment, és „véletlenül” olyan férjet választott magának, aki később rokkant lett.
Hát persze. Véletlenül.

Mert a z életnek néha egészen sajátos humora van. Addig rakja elénk ugyanazt a mintát, amíg végre észre nem vesszük, hogy nem a világ üldöz minket, hanem egy régi hiedelmet ismételgetünk engedelmesen.

A kolléganőmet nagyon is érintette az a téma, hogy valakit választani kell, akit aztán ápolni lehet. Egész eddigi életében úgy érezte, nincs választása.

És éppen ez a szerep adta meg neki a lehetőséget, hogy végleg letegye a léleknek ezt a régi hiedelmét:

Nincs választásom.

Másnap indultunk haza. A kolléganőmnek semmi kedve nem volt menni. Annyira élvezte ezt a több évtizedes teher utáni felszabadulást, hogy legszívesebben meghosszabbította volna az egész elvonulást.

Nem a programot akarta még, nem a kirándulást, nem a piramist, hanem ezt az érzést:

Szabad vagyok.

Az állítást egyébként úgy fejeztem be, hogy leellenőriztem, vajon átment-e Judit gyerekeinek életébe az új információ. Megnéztük, változott-e a férfiak és a párkapcsolat viszonya.

Én gyakran használok keretes szerkezetet az állításaimban: az elején megnézem, milyen a kiinduló kép, majd az állítás végén újra ránézek ugyanarra.

Ez nagyon jó visszaellenőrzés. Megmutatja, jó irányba haladtunk-e, és megtettünk-e mindent, amit abban az állításban meg kellett tenni.

A boszniai piramisok környékén olyan energiák vannak, amelyek brutálisan felerősítik a tisztulási folyamatokat. Az ott töltött napokban eleve van egy transzcendens lebegés. Mintha az ember kicsit kijjebb kerülne a megszokott életéből, és végre rá tudna nézni arra, amit otthon már csak cipel.

A háromnapos foglalkozások különböző helyszíneken zajlanak. Van, hogy a szálláson állítunk. Máskor a piramis tetején, az oldalában, az alagutakban, kint a parkban vagy a dimenziókapu tetején.
És ilyenkor minden állítás kap még egy plusz erőt. Távol az otthonunktól, a megszokott környezettől, ebben a különleges energetikai környezetben megtörténhet a varázslat és leteheti azt, amit  egész életében cipelt.

Mellékhatások 

Ez a családállítás cikk nemcsak az eset megoldásáról szól, hanem arról is,

hogy a segítőkhöz mennyire szokott passzolni a szerep. Legtöbször épp azt a szerepet kapjuk, amire a legnagyobb szükségünk van.
A családállítás mellékhatása az, hogy a segítők is jobban lesznek vagy néha megoldódik az egész életük.


 

Ajánló

 

Ha szeretnél te is részt venni egy ilyen mély, tisztító és felszabadító elvonuláson, szeretettel várunk a következő alkalmon.

Időpontok:
Elvonulás Orfű mellett – 2026. szeptember 18-22. (sok-sok önmunkával)
Elvonulás a boszniai piramisoknál – 2026. szeptember 23-27.

Ha érzed, hogy van benned egy régi családi történet, egy ismétlődő minta vagy egy teher, amit már nem akarsz tovább vinni, akkor ez az elvonulás neked szól.

Jelentkezz, és gyere velünk. Lehet, hogy nem is azt fogod letenni, amiről azt hitted, hogy a problémád.

Hanem valami sokkal mélyebbet.
Gyere velünk!