Címkearchívumok: lelki fejlődés

Az Apokalipszis négy lovasa már köztünk jár? Tényleg ezt éljük most?

Az apokalipszis 4 lovasa

Érdekes elmélettel találkoztam és egy kicsit továbbgondoltam.
Megosztom veled. Majd döntsd el, hogy mit kezdesz vele. Lássuk!

(a végén van jó is)

Úgy csinálni, mintha nem történne semmi

Az emberiség történetében rendszerint felbukkan egy világvége hangulat. Ezek inkább korszakváltás előszelei. Utána már semmi nem lesz olyan, mint előtte volt.

Ezekben a korszakváltó időkben rendszerint felidézik az apokalipszis 4 lovasát, ami a Bibliában a Jelenések könyvében szerepel. Nem a legvidámabb olvasmány.

Mi emberek is olyanok vagyunk, mint a hangyák vagy a fecskék és különös módon kezdünk el viselkedni, amikor érezzük a baj közeledtét.

Én most azt látom, hogy úgy csinálunk, mintha nem történne semmi. A VILÁG LAPÍT, lélegzetvisszafojtva várnak az emberek valamire és a homokba

Mi az apokalipszis négy lovasa?

Mind a négy lovon egy lovas is ül. Ők külön-külön egy-egy szimbólum. Magukat a csapásokat a lovasok hajtják végre. Ők képviselik a hatalmat és hajtják végre a parancsot. Mindegyik lovas egy erőt képvisel– például a hódítást. A lovak pedig a módot és a gyorsaságot szimbolizálják, amivel a csapás eléri a világot

 

A lovak szinei:

  • Fehér ló: Íj van nála és korona jár neki. Győzelmet vagy hódítást jelent.
  • Vörös ló: Nagy kard van nála. Elveszi a békét, és háborút hoz, hogy az emberek öljék egymást.
  • Fekete ló: Mérleg van a lovas kezében. Éhínséget és magas élelmiszerárakat jelképez.
  • Fakó ló: Ez a ló inkább beteges, zöldessárga, hullaszerű színt jelent, nem egyszerűen szürkét. A neve Halál, és a pokol követi őt. Járványokat, halált és pusztulást hoz a földre.

Az apokalipszis négy lovasa a manapság a globális válságok közvetlen szimbóluma.

A lovak színe határozza meg a csapás jellegét:

  • fehér = győzelem/tisztaság látszata,
  • vörös = vér/tűz,
  • fekete = gyász/ínség,
  • fakó = hullamerevség/betegség).

 

Mai globális válság és változás

Nem biztos hogy így van, de én most ezt a sorrendet raktam össze:

2020: fakó ló – járvány, halál
2022: vörös ló – háború
2026: fekete ló – éhinség, szűkség, aszály, energiahiány ….
202…: fehér ló – tisztának látszó média(manipuláció), AI

A fehér ló ma mit szimbolizál?

A fehér ló ma már nem íjjal harcoló király, inkább egy manipulatív veszély.

  • Dezinformáció és propaganda: A fehér ló a „báránybőrbe bújt farkas”. A hamis híreket, az ideológiai manipulációt és a tömegek félrevezetését jelképezi.
  • Ideológiai hódítás: Nem fegyverrel, hanem kultúrával, médiával és politikai befolyással történő rejtett térnyerés.
  • A „hamis megváltó”: Olyan politikai vagy technológiai vezetőket jelöl, akik békét és biztonságot ígérnek, de valójában diktatúrát vagy kontrollt építenek ki.
  • Kiberháború: Olyan láthatatlan, vérontás nélküli hódítás, amely megbénítja a digitális infrastruktúrát.
  • Kényelmet ígér: minden elektronikus lesz és egy gombnyomással megszüntethetik a létezésedet. Pl. letiltják a bankkártyádat és annyi.

Természetesen ez a lovas már itt van, de a végső legnagyobb csapás még nem láttuk.

A többi lovas a mai világban

A többi három csapás, amelyek a mai hírekből állandóan dőlnek ránk:

  • Vörös ló (Háború): Ma a hibrid hadviselést, a nukleáris fenyegetettséget és a fegyverkezési versenyt jelenti.
  • Fekete ló (Éhínség): A modern gazdasági válságokat, az inflációt, az ellátási láncok összeomlását és a globális élelmiszerhiányt szimbolizálja. Módosítják az időjárást. Aki képes módosítani az időjárást, az lesz a világ ura.
  • Fakó ló (Halál): A globális mesterséges járványokat, a klímaváltozás miatti természeti katasztrófákat és a környezetszennyezést jelképezi.

 

Mit tehetünk?

Mindez elég sötét képnek tűnik.
Mégis azt látom, hogy van egy másik folyamat is, amelyről sokkal kevesebb szó esik: egyre több ember kezd tudatosan dolgozni önmagán és azon is, hogy milyen minőséget tesz bele a közös térbe. Ezek ritkán látványosak, néha becsukott szemmel mentálisan történik.

  • Sokan békemeditációkat tartanak,
  • mások imával,
  • energetikai módszerekkel
  • vagy különféle közösségi gyakorlatokkal dolgoznak.
  • Én például ingával, az Ingás Közvetítés módszerével is szoktam dolgozni,
  • és időnként kollektív családállításokat is tartok.
  • Emellett nagyon sok olyan csoportot és közösséget ismerek, akik abban hisznek, hogy ha változik az ember tudatossága, azzal a világ működésére is hatással lehetünk.

Nemrég a Vratnyicai Tumulusnál, a Visokoi piramisok mellett is tartottam a résztvevőkkel egy családállítást Magyarországra. Kihasználtuk az extra erős energetikai környezetet és nagyon felemelő élményben volt részünk.

Természetesen nem tudhatjuk, hogy egy ilyen munka pontosan hogyan és mennyiben hat a külvilág eseményeire. Én mégis fontosnak érzem ezeket a kezdeményezéseket. Én abban hiszek, hogy ha kevés embernek magasabb a tudatszintje, az a kevés magasabb tudat számos alacsonyabb frekvencián működő emberre hatással van.

Ezért bár időnként valóban úgy tűnhet, mintha minden az Apokalipszis felé rohanna, én nem gondolom, hogy a történet vége már előre meg van írva.

Lehet, hogy éppen most zajlik egy másik folyamat is: emberek ezrei próbálnak tudatosabbá válni, békét teremteni magukban, és másképp reagálni arra, ami körülöttük történik.

Éppen ebben van a remény.

Nem abban, hogy becsukjuk a szemünket a világ problémái előtt, hanem egyrészt abban, hogy miközben látjuk őket, nem adjuk át nekik teljesen a figyelmünket és az erőnket. Másrészt pedig megtesszük a magunk szintjén azt, amit tudunk.

Mert ha a világ valóban egy korszakváltás küszöbén áll, akkor én szeretném elmondani, hogy ami rajtam múlott, azt megtettem.

Hajdú Ildikó

—————-

A világnak szüksége van rád

Ha te is úgy érzed, hogy ebben a változó világban fontosabb lett az önismeret, a belső munka és a tudatosság, többféle módon is tudsz velem dolgozni:

  • Családállítás
    Egyéni vagy csoportos családállításon ránézhetünk azokra a mélyebb mintákra, elakadásokra és kapcsolati helyzetekre, amelyek újra és újra visszatérnek az életedben.
  • Tarot tanfolyam
    Ha szeretnéd megtanulni a Tarot kártyák használatát, és nemcsak „jósolni”, hanem valódi önismereti útmutatást kapni általuk, erre is van lehetőség. A kártyákkal nagyon jól lehet beszélgetni a világ helyzetéről is.
  • 5 napos piramis-elvonulás
    Öt napot töltünk együtt a piramisok közelében, kiszakadva a hétköznapokból. Ez az elvonulás a feltöltődésről, a belső munkáról, az élményekről és a közös tapasztalásról szól.
  • 5 napos Ligeti elvonulás szeptemberben
    Szeptemberben Pécs közelében, Liget településen is tartok egy ötnapos elvonulást. Ez azoknak szól, akik szeretnének néhány napra megállni, befelé figyelni, önmagukkal foglalkozni és egy támogató közösségben tölteni az időt.

Ha valamelyik megtetszett, a részleteket és az aktuális időpontokat megtalálod az oldalon.

Nem biztos, hogy a világ eseményeit egyedül meg tudjuk változtatni. Azt viszont igen, hogy mi milyen állapotból veszünk részt bennük.
Tedd hozzá te is a magadét!

 

Miért távolodunk el egymástól egy kapcsolatban? Néha nem a szerelem múlik el.

Miért távolodtunk el egymástól? – ezzel a kérdéssel érkezett hozzám családállításra egy ötven körüli nő.

Azt mesélte, hogy régen nagyon nagy szerelem volt közöttük a férjével. Ma viszont hiába próbálkoznak, valahogy egyre nehezebben találják a közös hangot.

Családállítás előtt néha taró kártyát is húzunk. Nekem ez egyfajta súgás: segít beszűkíteni a világ összes lehetséges dolgát, és megmutatja, merre érdemes elindulni az állításban.

Ő a „Szúfi útját”, vagyis az Érmék Lovagját húzta.

A lap főhőse időről időre kilép a hétköznapi életéből. Visszavonul, tanul, meditál, fejlődik, majd egy-két hét elteltével új emberként tér vissza a világi életébe.

Amikor megláttam a lapot, jó ötletet kaptam, merre érdemes majd elindulnunk.

Gyakran nem a szerelem múlik el, hanem kiüresedik a kapcsolat. Egyszer csak azt veszi észre a két ember, hogy más irányba kezdtek el fejlődni.

Bár ezt inkább csak az veszi észre, aki érdeklődött saját maga iránt, és próbál kihozni valamit az életéből. A másik viszont megragadt egy állapotban, nem érti, miért nem jó úgy minden, ahogy van.

Ebben az említett kapcsolatban a nő egyre többet foglalkozott önismerettel. Kereste, hogy mi van még benne, mit szeretne még megélni, mit hozhatna még ki az életéből.

Az állításban gyönyörűen hozták a házaspár képviselői a hangulatot. A férj képviselője megvolt elégedve, jó úgy minden, ahogy van:

van hol lakni,
a gyerekek felnőttek,
megvan mindenük,
ő tulajdonképpen már elérte, amit szeretett volna.

Hihetetlen, milyen pontosan hozta az a lány a férfi karakterét. Azt mondta, hogy
Nem tudom kit játszok vagy mi a szerepem, de úgy kibontanék egy sört és bekapcsolnám a tévét. – Szabályosan felröhögtem.

A nőben viszont továbbra is ott motoszkált:

„Jó, de mi jön most? Ennyi volt? Nincs még valami?”

Tehát az állításban gyönyörűen megmutatkozott ez a különbség.

Nem feltétlenül az volt közöttük a probléma, hogy már nem szeretik egymást. Hanem az, hogy az egyikük elindult tovább, állandóan keresett valamit. A másik pedig úgy érezte, hogy megérkezett, végre pihenhet.

Persze itt nem ért véget az állítás, itt kellett továbbmenni. Ugyanis állítás előtt meg szoktuk beszélni, hogy mi legyen a célja az állításnak. És a nő azt kérte, hogy amennyiben még menthető ez a kapcsolat, akkor ezt az állítással segítsük meg.

Ezért is szeretem annyira a tarót.

Nem azért, mert helyettünk megmondja, mit kell tennem. De adhat egy olyan ötletet, ami addig eszembe sem jutott volna.

Legyél te is szúfi!

Időnként érdemes egy kicsit szúfinak lenni a saját életedben.

Kilépni abból, amit már megszoktál.
Visszavonulni egy kicsit.
Tanulni.
Figyelni magadra.
Majd úgy visszatérni a hétköznapokba, hogy közben valami megváltozott.

Hogyan lehetsz szúfi a saját életeden?


Például így 
👉

Ha te is szeretnél ránézni arra, mi zajlik a kapcsolataid vagy a családrendszered mélyén, várlak családállításra.

Családállítás időpontok:

SZEGED:         

  • 2026. augusztus 30. vasárnap 9:00

BUDAPEST:

  • 2026. augusztus 28. péntek 9:30

Vagy így 👉

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan kérhetsz te magad is  „súgásokat” a tarótól, augusztus 26-án indul a taró-tanfolyam.

Vagy így 👉

És ha most az lenne a legjobb, hogy egy időre tényleg kiszakadj a hétköznapokból, várlak az elvonulásra a boszniai piramisokhoz.

Vagy a Pécs környéki elvonulásra.

Hogy aztán egy kicsit más emberként térhess vissza a saját életedbe.