Címkearchívumok: manipuláció

Az Apokalipszis négy lovasa már köztünk jár? Tényleg ezt éljük most?

Az apokalipszis 4 lovasa

Érdekes elmélettel találkoztam és egy kicsit továbbgondoltam.
Megosztom veled. Majd döntsd el, hogy mit kezdesz vele. Lássuk!

(a végén van jó is)

Úgy csinálni, mintha nem történne semmi

Az emberiség történetében rendszerint felbukkan egy világvége hangulat. Ezek inkább korszakváltás előszelei. Utána már semmi nem lesz olyan, mint előtte volt.

Ezekben a korszakváltó időkben rendszerint felidézik az apokalipszis 4 lovasát, ami a Bibliában a Jelenések könyvében szerepel. Nem a legvidámabb olvasmány.

Mi emberek is olyanok vagyunk, mint a hangyák vagy a fecskék és különös módon kezdünk el viselkedni, amikor érezzük a baj közeledtét.

Én most azt látom, hogy úgy csinálunk, mintha nem történne semmi. A VILÁG LAPÍT, lélegzetvisszafojtva várnak az emberek valamire és a homokba

Mi az apokalipszis négy lovasa?

Mind a négy lovon egy lovas is ül. Ők külön-külön egy-egy szimbólum. Magukat a csapásokat a lovasok hajtják végre. Ők képviselik a hatalmat és hajtják végre a parancsot. Mindegyik lovas egy erőt képvisel– például a hódítást. A lovak pedig a módot és a gyorsaságot szimbolizálják, amivel a csapás eléri a világot

 

A lovak szinei:

  • Fehér ló: Íj van nála és korona jár neki. Győzelmet vagy hódítást jelent.
  • Vörös ló: Nagy kard van nála. Elveszi a békét, és háborút hoz, hogy az emberek öljék egymást.
  • Fekete ló: Mérleg van a lovas kezében. Éhínséget és magas élelmiszerárakat jelképez.
  • Fakó ló: Ez a ló inkább beteges, zöldessárga, hullaszerű színt jelent, nem egyszerűen szürkét. A neve Halál, és a pokol követi őt. Járványokat, halált és pusztulást hoz a földre.

Az apokalipszis négy lovasa a manapság a globális válságok közvetlen szimbóluma.

A lovak színe határozza meg a csapás jellegét:

  • fehér = győzelem/tisztaság látszata,
  • vörös = vér/tűz,
  • fekete = gyász/ínség,
  • fakó = hullamerevség/betegség).

 

Mai globális válság és változás

Nem biztos hogy így van, de én most ezt a sorrendet raktam össze:

2020: fakó ló – járvány, halál
2022: vörös ló – háború
2026: fekete ló – éhinség, szűkség, aszály, energiahiány ….
202…: fehér ló – tisztának látszó média(manipuláció), AI

A fehér ló ma mit szimbolizál?

A fehér ló ma már nem íjjal harcoló király, inkább egy manipulatív veszély.

  • Dezinformáció és propaganda: A fehér ló a „báránybőrbe bújt farkas”. A hamis híreket, az ideológiai manipulációt és a tömegek félrevezetését jelképezi.
  • Ideológiai hódítás: Nem fegyverrel, hanem kultúrával, médiával és politikai befolyással történő rejtett térnyerés.
  • A „hamis megváltó”: Olyan politikai vagy technológiai vezetőket jelöl, akik békét és biztonságot ígérnek, de valójában diktatúrát vagy kontrollt építenek ki.
  • Kiberháború: Olyan láthatatlan, vérontás nélküli hódítás, amely megbénítja a digitális infrastruktúrát.
  • Kényelmet ígér: minden elektronikus lesz és egy gombnyomással megszüntethetik a létezésedet. Pl. letiltják a bankkártyádat és annyi.

Természetesen ez a lovas már itt van, de a végső legnagyobb csapás még nem láttuk.

A többi lovas a mai világban

A többi három csapás, amelyek a mai hírekből állandóan dőlnek ránk:

  • Vörös ló (Háború): Ma a hibrid hadviselést, a nukleáris fenyegetettséget és a fegyverkezési versenyt jelenti.
  • Fekete ló (Éhínség): A modern gazdasági válságokat, az inflációt, az ellátási láncok összeomlását és a globális élelmiszerhiányt szimbolizálja. Módosítják az időjárást. Aki képes módosítani az időjárást, az lesz a világ ura.
  • Fakó ló (Halál): A globális mesterséges járványokat, a klímaváltozás miatti természeti katasztrófákat és a környezetszennyezést jelképezi.

 

Mit tehetünk?

Mindez elég sötét képnek tűnik.
Mégis azt látom, hogy van egy másik folyamat is, amelyről sokkal kevesebb szó esik: egyre több ember kezd tudatosan dolgozni önmagán és azon is, hogy milyen minőséget tesz bele a közös térbe. Ezek ritkán látványosak, néha becsukott szemmel mentálisan történik.

  • Sokan békemeditációkat tartanak,
  • mások imával,
  • energetikai módszerekkel
  • vagy különféle közösségi gyakorlatokkal dolgoznak.
  • Én például ingával, az Ingás Közvetítés módszerével is szoktam dolgozni,
  • és időnként kollektív családállításokat is tartok.
  • Emellett nagyon sok olyan csoportot és közösséget ismerek, akik abban hisznek, hogy ha változik az ember tudatossága, azzal a világ működésére is hatással lehetünk.

Nemrég a Vratnyicai Tumulusnál, a Visokoi piramisok mellett is tartottam a résztvevőkkel egy családállítást Magyarországra. Kihasználtuk az extra erős energetikai környezetet és nagyon felemelő élményben volt részünk.

Természetesen nem tudhatjuk, hogy egy ilyen munka pontosan hogyan és mennyiben hat a külvilág eseményeire. Én mégis fontosnak érzem ezeket a kezdeményezéseket. Én abban hiszek, hogy ha kevés embernek magasabb a tudatszintje, az a kevés magasabb tudat számos alacsonyabb frekvencián működő emberre hatással van.

Ezért bár időnként valóban úgy tűnhet, mintha minden az Apokalipszis felé rohanna, én nem gondolom, hogy a történet vége már előre meg van írva.

Lehet, hogy éppen most zajlik egy másik folyamat is: emberek ezrei próbálnak tudatosabbá válni, békét teremteni magukban, és másképp reagálni arra, ami körülöttük történik.

Éppen ebben van a remény.

Nem abban, hogy becsukjuk a szemünket a világ problémái előtt, hanem egyrészt abban, hogy miközben látjuk őket, nem adjuk át nekik teljesen a figyelmünket és az erőnket. Másrészt pedig megtesszük a magunk szintjén azt, amit tudunk.

Mert ha a világ valóban egy korszakváltás küszöbén áll, akkor én szeretném elmondani, hogy ami rajtam múlott, azt megtettem.

Hajdú Ildikó

—————-

A világnak szüksége van rád

Ha te is úgy érzed, hogy ebben a változó világban fontosabb lett az önismeret, a belső munka és a tudatosság, többféle módon is tudsz velem dolgozni:

  • Családállítás
    Egyéni vagy csoportos családállításon ránézhetünk azokra a mélyebb mintákra, elakadásokra és kapcsolati helyzetekre, amelyek újra és újra visszatérnek az életedben.
  • Tarot tanfolyam
    Ha szeretnéd megtanulni a Tarot kártyák használatát, és nemcsak „jósolni”, hanem valódi önismereti útmutatást kapni általuk, erre is van lehetőség. A kártyákkal nagyon jól lehet beszélgetni a világ helyzetéről is.
  • 5 napos piramis-elvonulás
    Öt napot töltünk együtt a piramisok közelében, kiszakadva a hétköznapokból. Ez az elvonulás a feltöltődésről, a belső munkáról, az élményekről és a közös tapasztalásról szól.
  • 5 napos Ligeti elvonulás szeptemberben
    Szeptemberben Pécs közelében, Liget településen is tartok egy ötnapos elvonulást. Ez azoknak szól, akik szeretnének néhány napra megállni, befelé figyelni, önmagukkal foglalkozni és egy támogató közösségben tölteni az időt.

Ha valamelyik megtetszett, a részleteket és az aktuális időpontokat megtalálod az oldalon.

Nem biztos, hogy a világ eseményeit egyedül meg tudjuk változtatni. Azt viszont igen, hogy mi milyen állapotból veszünk részt bennük.
Tedd hozzá te is a magadét!

 

Új társadalmi kísérlet: Kapcsold le a villanyt 5 és 10 között! (érdekes nézőpont)

Kapcsold le az áramot öt és tíz között!

A háttérhatalom és annak csatlósai újra és újra megvizsgálják, meddig hajlandóak elmenni az emberek. Én úgy gondolom, hogy ez az egész egy újabb rejtett társadalmi kísérlet. Tesztelik a tűréshatárunkat és a reakcióinkat.

Mesterséges inteligenciával készített kép

A Facebookról kell tájékozódnunk, és a paksi helyzetről tudósító bejegyzések alatt azt olvashatjuk, hogy mindig csak egy hajszál választ el minket attól, hogy kikapcsolják Paksot.

Laikusként azt látom, hogy miközben a hangvétel együttérzőnek és reménykeltőnek tűnik, közben félelmet ültet el az emberekben. Azt sugallja, hogy minden éjszaka történhet valami, és bármikor eljöhet az a nap, amikor mégis kikapcsolják Paksot. Emellett azt az érzést kelti, hogy minden a lakosságon, vagyis rajtunk múlik.

A lopakodó hatalom elhiteti velünk, hogy van beleszólásunk a dolgokba, és van ráhatásunkaz eseményekre. Szerintem pedig nincs.

 

Tudatilag azonban tudunk tenni. Abban nagy a potenciál. Az időjárást is sokan manipulálják, csillapítják a széélsőségeket meditációkkal és más módszerekkel. Nagy a küzdelem, ahogy látom.

 

Spórolás vagy társadalmi kísérlet?

Ez a vírus utáni következő társadalmi kísérlet: azt vizsgálják, milyen kényelmetlenségeket hajlandóak bevállalni az emberek. Nekem úgy tűnik, hogy szinte mindent.

A magyarságot szinte minden rendszerben arra kondicionálták, hogy most még össze kell szorítani a fogunkat, aztán majd jobb lesz. Így volt ez az ötéves tervek idején és a kommunista érában is. Most is ugyanezt játsszák.

Sokan leírják a kommentekben, hogy pontosan öt órakor lekapcsolták a klímát. Erről jelentést is tesznek a Facebookon, nagy lelkesedéssel, szívecskékkel és mindennel együtt.

Mások arról írnak, hogy alig várják, hogy tíz óra legyen, mert kint ülnek a kertben, nagyon melegük van, mégis úgy érzik, hogy végre összefogott az ország.

Talán néhányan valóban túlfogyasztanak, de az átlagos magyar ember fogyasztási szokásai egyáltalán nem a túlfogyasztásról szólnak. Nem most jut eszünkbe mindent egyszerre használni.

 

Betegség és háború után jön az éhinség kísérlet

Aki nem volt erőteljesen manipulálható a Coviddal, az most talán ezzel lesz manipulálható.

Ezekkel a néhány óránként változó Facebook-bejelentésekkel tovább korbácsolják a haragot, a rosszindulatot, a sértettséget és a már meglévő lelki sebeket. Az emberek egy része ugyanis másokat okol a saját bajaiért. Ez a típus mindig másoktól várja a megváltást. Úgy gondolja, hogy a helyzetéért nem ő a felelős, közben pedig elégedetlen az életével.

Azok, akik irigykednek másokra, azt akarják, ami a másé, és folyamatosan azon gondolkodnak, hogy ők mit nem kaptak meg, nem hisznek a saját erejükben.

A kommunizmus is hasonló társadalmi kísérlet volt, nagyjából ugyanezzel az alappal. Nagyon szépen épített az irigységre, a mások elleni uszításra és a feljelentgetésekre.

 

Mennyire és mivel vagy manipulálható?

A jelenlegi paksos történet társadalmi kísérletének az lehet a lényege, hogy kiderüljön, ki az, aki bármiről hajlandó lemondani azért, mert elhiszi, hogy ezzel segít.

Nem tartozom azok közé, akik direkt ellentartanak. De kikérem magamnak ezt az uszítást. Olyan szinten folyik a gyűlölködés, hogy most már ezt a spórolási ügyet is felhasználják ellenünk.

A megfélemlítés szintén része lehet a társadalmi kísérletnek. Az is a kísérlet része, hogy ne érezd magad biztonságban. Eddig is ketté volt osztva a társadalom, de ezt most mesterségesen tovább erősítik.

Azt is vizsgálják, meddig tűrjük mindezt. Talán már készítik elő a magasabb áramszámlákat, és most alapozzák meg hozzá az indokot. A végén még örülni is fogsz annak, hogy drágán ugyan, de legalább kapsz áramot.

Ami most zajlik, az tulajdonképpen egy pszichológiai felkészítés. Először csak akadj ki, aztán ne higgy a saját teremtőerődben, válj teremtésképtelenné, és omoljon össze az életed. Félj attól, hogy a szomszéd fel fog jelenteni, mert öt órakor valamilyen „rosszaságot” követtél el.

 

Közeledik az orwelli ellenőrzés?

Már odáig mentek el, hogy felmerült: az MVM hozzon létre egy olyan platformot, ahol fel lehet jelenteni azokat, akik öt óra után még vizet pazarolnak vagy feleslegesen használnak áramot, például működtetik a klímájukat.

Már olyan üzletekről is hallani, amelyeket azért jelentettek fel, mert öt óra után még ment náluk a légkondicionáló.

Szerintem az lenne normális, ha egyszerűen csak annyit mondanának: próbáljunk meg spórolni.

Valójában azonban nem rajtunk múlik az ország energiaellátása. Szerintem ez csak egy társadalmi kísérlet.

Közeledhet az az orwelli időszak, amikor már feljelentgetésre sem lesz szükség, mert az okosmérőkön keresztül pontosan láthatják majd, hogy mikor, mennyit és hogyan fogyasztunk.

Elképzelhető, hogy büntetőárazást vezetnek be. Ez azt jelentené, hogy este öt és tíz óra között, illetve talán reggel hat és kilenc között sokszorosába kerülne az energia.

Szerintem ez a büntetőárazás meg fog jelenni.

Most feldobták a labdát, és azt figyelik, hogyan reagálunk: spórolunk-e vagy sem. Véleményem szerint azonban ennek egyéni döntésnek kellene lennie.

 

Na, de mit tehetsz te?

Mindenkiben megjelent valamilyen feszültség, indulat, kétségbeesés vagy félelem. Ezeket érdemes feloldani.

A legegyszerűbb, ha használod az Érzelmi Felszabadítás Technikáját, vagyis az ÉFT-t.

Nagyon sok videóm van fent a YouTube-on, amelyekben bemutatom, hogyan kell ezt csinálni.

Használd!

 

 

Ajánló:

Itt lesz dögivel energia:

Piramisos elvonulás

Ligeti önismereti elvonulás

 

A piramisok, amik nem illenek a történelembe – de akkor mit kezdjünk velük?

A kamuzás receptje

Sosem szerettem a történelmet. Mivel szabálykövető, jó kislány voltam, ötösre megtanultam – majd minden ki is hullott a fejemből.

Ma már tudom, hogy miért.

Aki ért az asztrológiához, az tudja, hogy a Halak Merkúr egy képletben ösztönös, érzelmi alapú gondolkodást jelent. Nekem ilyenem van.

Lehet, hogy ezért nem tudtam igazán elhinni azt, amit a történelemkönyvekben olvastam?

Fontos: gyilkold az elmét

Az emberek leigázása úgy történik, hogy hazugságokat tanítanak nekik. ⇒
⇒ Aztán ezeket a hazugságokat teszik meg kiindulópontnak, és később minden erre épül.

Például:

  • ha elhiteted az emberekkel, hogy a majomtól származnak, máris meggyengíted őket.
  • Vagy mi történik, ha elveszed egy nép eredetét? Azzal az erejét is elveszed.
Tehát a recept:
  1. Végy egy adag orbitális hazugságot.
  2. Keverd össze sok igazsággal.
  3. Erre alapozd sokak egzisztenciáját.
  4. Ismételd el hangosan, sokszor.
Tudományos gázlángozás

Ennél azért vannak szembeötlőbb „bűntények” is.

Egyesek a hatalmuknál és doktorátusuknál fogva feljogosítva érzik magukat arra, hogy gázlángozzanak bennünket.

Vagy csak annyira hisznek a saját rendszerükben, hogy már nem kérdőjelezik meg?

Ott áll előtted egy piramis teljes valójában, és addig mondják a magukét latin és tudományosnak tűnő szavakkal, amíg megkérdőjelezed azt is, amit a saját szemeddel látsz.

Így történt ez a boszniai piramisokkal is.

Tényleg csak véletlenül szabályos hegyek lennének?
El akarják hitetni velünk, hogy

  • bár szabályos a formájuk,
  • háromszögek határolják,
  • pontosan a világtájak felé mutatnak,
  • és alattuk járatok futnak…

Mégis azt mondják, hogy ez mind a véletlen műve.
Te ezt elhiszed?


Tudod, miért fontos, hogy ezt így lássuk?

Mert ha elismernék ezeknek a piramisoknak a létezését, akkor át kellene írni a történelemkönyveket.
Vagy legalábbis felül kellene vizsgálni azt, amit eddig biztosnak hittünk. Ezt pedig se az egó, se az elme nem bírja elviselni.

Ugyanis ezek a boszniai piramisok akár 29 000 évesek is lehetnek – és ez nem illik bele a jelenlegi narratívába.

Bosszantó tények
  1. Kiderülne, hogy a világon rengeteg piramis van – több ezer.
    És ami még „rosszabb”: Európában is.
  2. Ráadásul ezek közül több nagyobb, mint az egyiptomi nagy piramis.
  3. És sokkal idősebbek is lehetnek.
  4. Felmerülne, hogy a piramisok nem temetkezési helyek, hanem energetikai rendszerek.
  5. Következmény:
    át kellene írni az európai történelmet is.
    Lehet, hogy nem primitív barbár népek éltek a Balkánon, hanem egy fejlett, ma még ismeretlen civilizáció.

Olyan technológiát alkalmaztak, amit ma mesterséges betonnak nevezünk.

Ezt a tudomány „geopolimer cementált betonként” írja le.


Hogyan készíts geopolimer cementált betont?

Mivel nagy épület lesz:

  1. Végy a folyóból nagy szemcséjű sódert – nem olyat, mint amit ma használunk, hanem sokkal durvábbat.
  2. Vegyél egy jó adag agyagot, és keverd össze vízzel.
  3. Menj a környező hegyekbe, és szerezz kötőanyagot – például mészhidrátot.
  4. Képlékeny állapotban öntsd formába.
  5. Az elegyet hevítsd magas hőmérsékletre, hogy erősebb szerkezetet kapj.

Majd kezdődhet az építkezés.

Hozzávetőlegesen így készülhetett a Nap Piramis.
A közelben lévő Hold Piramis viszont homokkő elemekből épült – kisebb szemcséjű anyagból.

——————–

Gyere velem, de ez az út nem mindenkinek való

Ha eddig mindent elhittél, amit tanítottak neked,
akkor ez az út nem neked való.

Ha viszont érzed, hogy valami nem stimmel…
akkor lehet, hogy itt a helyed.

Április 24-től Boszniába megyünk.
Piramisokhoz.

Nem nézelődni.
Megérteni.

Ez egy 5 napos elvonulás:
– helyszíni tapasztalás
– önismereti munka

Még van pár hely.
Csak nyitott és bátor embereknek.

Tudnivalók