Anna hasa

Anna régóta szenved pszichológiai és táplálkozási zavaroktól.

Sok éve messzire költözött a családjától és egy szeretetteljes, ám szerelem nélküli kapcsolatban él. Az anyukája imádja őt, de Anna nem tud ezzel mit kezdeni. Jó így a távolból.

Régebben remekül feldolgoztunk több gyerekkori problémát, a szülei válását, a szerelmi csalódásokat. De egy dolog nem múlt el. Az a nagy fekete lyuk a hasa közepéről. Régebben kényszeresen lerajzolta magát és ollóval kivágta a hasa közepét.

Józan eszével felfogta, hogy ez „nem normális”, mégis ezt kellett csinálnia. Addig eljutottunk, hogy már nem rajzol és nem vág, de a fekete lyukat még mindig érzékelte.

– Sokáig megbetegítettem magam, mert úgy éreztem, hogy hastájékon valami lyuk van bennem. Később mintha már nem lettvolna ott semmi. Félembernek érzem magam, mintha nem lenne a testemmel kapcsolatom. Étkezési zavaraim vannak / voltak. Olykor nem érzem az éhséget. Máskor meg csillapíthatatlan érzelmi hiány tör rám és muszáj féktelenül zabálnom – legalább ott ne érezzem a féket. Hánytam és anorexiás is voltam már, de ezt te mind tudod. Plusz amikor fáradt vagyok, az álkapcsomban is bekepcsol valami furcsa vágy a ropogtatni való iránt.

Kitesztelt infó morzsák, amik a jó irányba tereltek

• A taró kártya Anna gyerekkorát dobta be, mint megvizsgálandó időszakot. Főleg az anyukájával való kapcsolatát.
• Kijött az energia megszakadás, a megszakított közeledés fogalma,
• valamint az asztrológia. Anna 6-os házas Oroszlán Holdja kvadrátban a Plútóval. Ez a konstelláció utalhat az étel élvezetével való hosszan tartó súlyos elakadássra is.
• „Nem nekem kellene magammal foglalkoznom.” – korlátozó hiedelem.
• Elhagyatottsági konfliktus.

Hol érezted ugyanezt az éhséget?

– Anna, hol érezted magad így elhagyatva, anyától távol, esetleg éhesen?
– Furcsa, de ezt pontosan tudom. Az inkubátorban.
– Te erre emlékszel?
– Igen. Én sem értem hogyan, de tisztán emlékszem. Csalódottnak éreztem magam. Szerettem volna meghalni. De még annyi erőm sem volt, hogy a fejemet megfordítsam. Anyát egyfajta szellemként érzékeltem. Tudtam, hogy remeg valahol utánam, de nem tud itt lenni mellettem. Szeret engem, de képtelen vagyok elhinni. Éreztem, hogy azt akarja, maradjak. Itt van előttem, ahogy hideg van és sötét, egyedül vagyok és nem kapom meg, vagy nem akkor kapom meg, amit szeretnék. Csak ledugnak valamit a torkomot. Pedig nem is ezt szeretném, nem ennyit szeretnék, nem ekkor szeretném. Egyszerűen csak megtörténik a folyamat.
– Mit szerettél volna, mit csináljon anya?
– Tudom, hogy hülyeség. Valami miatt egyébként anya nem jöhetett be hozzám. Állítólag a kórház udvaron áldogált órákat. Én mégis azt akartam, hogy törjön be, robbantasa fel a falakat, szabadítson ki engem.
– A fent kitesztelt mondat pedig arra utal, hogy még most is az a kislány vagy, aki szerené, ha foglalkoznának vele és nem neki kellene magával foglalkozni.
– Igen.

Belső utazás – írjuk át a múltat!

Az elme számára semmi különbség nincs különbség a képzelet és a valóság között. A belső képeknek óriási átalakító ereje van. A képek sokkal gyorsabban hatnak, mint a szavak. Az ÉFT kopogtatás tud még ilyen átütően eredményes lenni. Ezért első lépésként újra forgattuk az inkubátoros jelenetet.

– Csukd be a szemed, legyél ott az inkubátorban és próbáld érzékelni azt a tátongó lyukat! Figyeld meg, ha a világ összes eszköze itt áll a rendekezésünkre. …
Végigmentünk az összes emléken, érzeten, gondolaton és egy csodás, biztonságos, meleg anya-lánya kapcsolatot forgattunk le. Minden érzetre kitértünk. Mindaddig, amíg Anna elég időt nem töltött az anyukájával, ki nem elégültek a testi szükségletei az inkubátorban és szeretve nem érezte magát.

Végül kijegyzeteltük ennek a történetnek minden apró-pici aspektusát. Nem szabadott semmit sem kihagyni, hiszen azok hátrahagyott aknákként bármikor beindíthatnak még maradék fájdalmas folyamatokat. Ezeket Anna házi feladatként kapta meg kikopogtatni. Vagyis törölni minden a memóriájából, elméjéből, tudatalattijából, sejtes memóriájából, …

Kopogtatós mondatok:

Nekem szinte meg se kellett szólalnom, Anna szenvedélyesen figyelt befelé és lediktálta a mondatokat, amiket ki kell otthon egyesével kopogtatnia. Sőt, a felbukkanó új aspektusokat is, hogy végképp semmi ne maradjon.

– Ott fekszem az inkubátorban, egy tátongó lyuk van a gyomrom helyén annyira éhes vagyok.
– Ott fekszem és nagyon fázok és kielégíthetetlenül éhes vagyok.
– Itt érzem ezt az elviselhetetlen éhséget és a tátongó lyukat.
– Ez a lyuk végtelen és betölthetetlen.
– Ez a lyuk teljesen felemészt.
– Ez a lyuk egyszerűen betapaszthatatlan.
– Ez az éhség egyszerűen elmúlaszthatatlan.
– A mai napig megőrizte ezt a gyomrom.
– Nem tudom elfelejteni ezt a tátongó lyukat.
– Ha egyedül vagyok nem elégülhetnek ki az igényeim.
– Ha egyedül vagyok unatkozom.
– Ha egyedül vagyok, kiszolgáltatottnak érzem magam.
– Ha egyedül vagyok, nem érzem magam szeretve és elveszettnek érzem magam.
– Úgy érzem, hogy csak simán egyedül nem tudom magamat szeretni.
– Szükségem van másokra ahhoz, hogy kielégülhessenek az igényeim.

– Tulajdonképpen ebből a sérülésből kell kigyógyulnod, ez a feladatod.

– Az a lény vagyok, akinek másokra van szüksége ahhoz, hogy kielégülhessenek az igényeim.
+ Eddig azt hittem, hogy arra van szükségem, hogy legyen itt valaki. Valójában most arra van szükségem, hogy egyedül legyek és én találjam ki, mire is van szükségem.

Ez volt a történet első fele. A következő etapban Anna halálvágyával és dühével foglalkoztunk az anyukája iránt. Úgy érezte, hogy megterheli őt, mert az anya miatt kell életben maradnia. Egyébként már régen megölte volna magát. Persze volt ebben néhány csavar, de ez már egy másik történet.

Utószó

Anna még ma is él. Sőt! 🙂

Az esetlírást Anna engedélyezte. Kifejezte reményét, hogy hátha az ő esete hozzájárulás lesz mások gyógyulásához.