Címkearchívumok: együttműködés

Tarot a tárgyalóasztalnál: a lapok gyorsabban átlátják a céges játszmákat

AMIKOR A TAROT JOBB TANÁCSADÓ, MINT EGY HOSSZÚ MEETING

Nemrég egy olyan beszélgetésben húztam lapokat, ahol nem a szerelem, nem sorsfeladat és nem egy nagy spirituális kérdés volt a téma. Hanem céges helyzetről.

Persze a férfiaknak is vannak szerelmi ügyeik és sorstani kérdéseket is szoktak feltenni, de  a legutóbbi alkalommal a kliensem, mint cégvezető kérte a segítségemet. Az alábbi témákat jártuk szinte 10 perc alatt körbe, mert olyan gyorsan válaszokat kaptunk a tarot kártyáttól.

TÉMA:

  • vezetői szerepek
  • hatalmi játszmák
  • együttműködés
  • versengés
  •  kiben lehet bízni, és kiben nem.

És közben megint kiderült számomra, hogy a tarot mennyire gyakorlatias eszköz tud lenni, ha az ember jól kérdez.

Üzleti tanácsadás Tarot kártyával
Üzleti tanácsadás Tarot kártyával
NEM MINDENKI AZÉRT JÖN, HOGY EGYÜTTMŰKÖDJÖN

Az egyik kérdés az volt, hogy egy visszatérő kollégának mik a valódi szándékai.

Kívülről úgy tűnt, hogy szeretne együttműködni. Kedves, nyitott, barátságos. Olyan, akivel akár jó szakmai kapcsolat is kialakulhatna. A kártya viszont egészen mást mutatott.

Egy olyan történet jött elő, ahol valakit kicsalogatnak a védettség köréből. Nem feltétlenül azért, mert a másiknak valóban szüksége van arra, amit el akar venni, hanem mert meg akarja szerezni, ami nem az övé.

És ez nagyon fontos üzenet volt!
Egyetlen lap és a lényeg máris kiderült.

– Mert vannak emberek, akik nem ugyanazon a tudatszinten működnek, mint  te. Te lehet, hogy együttműködésben gondolkodsz. Ő viszont versenyben. Te lehet, hogy közös építkezést szeretnél. Ő viszont pozíciót akar. Te lehet, hogy jóhiszemű vagy. Ő viszont pontosan tudja, mit akar elvenni.

A Tarot ilyenkor nem finomkodik. Azonban rajtam, közvetítőn múlik, hogyan adom át ezt az információt. Egyrészt nekem van egy viszonylag nyers, de humoros személyiségem. Néha meg tudom állni és háttérbe szorítom, mert ismerem a hozzám forduló vele született adottságát – és hát, vannak olyanok, akik nem bírják az ennyire egyenes és nyílt megfogalmazást. Olyankor visszafogom magam.
Itt ebben a kérdés-felelet 10 percben azért nem fogtam magam vissza, mert rendkívül kevés idő általán lelkesedésünkre.

Ebben az esetben a Tarot megmutatta, hogy valaki nem tiszta szándékkal közeledik.

MIÉRT KAPTA EZT A HELYZETET?

– Menjünk tovább, tegyünk fel további lényegretörő kérdéseket!

Ezután én segítettem a kérdezőt jó kérdéseket feltenni. Mert nem az volt a következő hasznos kérdés, hogy „mit csináljak vele?”, hanem az, hogy:

– Miért bukkant fel ez most az életedben?

Erre egy nagyon szép lap jött: a harmonikus együttműködés lapja.

Ez elsőre furcsának tűnhet, hiszen pont egy konfliktusos helyzetről beszéltünk. De a válasz valójában nagyon pontos volt.

Az illető, akinek húztam, alapvetően hisz az együttműködésben. Abban, hogy egy csapatban lehet közösen építkezni. Hogy egy húron lehet pendülni. Hogy mindenki a közös célt szolgálja.

Csakhogy most olyan helyzetbe került, ahol ez a régi működés már nem elég.

A világ is változik, a cégek is változnak, az emberek is másképp működnek. Ami eddig működött, az nem biztos, hogy ezután is működni fog.

És néha pont azért kapunk egy nehéz embert, hogy megtanuljunk másképp viselkedni.

A kérdezőnek jelenleg az az élet feladata, hogy valami olyas mit csináljon, amiben eddig nem volt gyakorlott. Neki nehéz játszmázni. Ő a játszmát gonoszságnak, bosszúnak, szeretetlenségnek érzi, de az emberi kapcsolatokban a játszmázás is benne van és ezt is ki kell tanulni.

NÉHA NEM SZERETNI KELL, HANEM TÁRGYALNI

Amikor azt kérdeztük, hogyan kellene reagálnia erre a helyzetre, egy nagyon érdekes lap jött.

Egy fiatal uralkodó története, aki megörököl egy országot, de még tapasztalatlan. Erre rafináltan megjelennek a szomszédos hatalmak követei és megpróbálják elvenni tőle, ami az övé.

Ő viszont nem megy bele azonnal háborúba, hanem bölcs trónörökösként egy tárgyalásba kezd. Látszólag enged és lemond valamiről. Odaadja az országa nagy részét, de egy kicsit sikerült megtartania magának és közben időt nyer.
És később, amikor már megerősödött, visszaszerzi azt is, amiről átmenetileg lemondott.

Ez a lap nem azt tanácsolta, hogy „legyetek barátok, szeressétek egymást, és minden megoldódik”. Hanem azt, hogy gondolkodj vezetőként. Úgy, mint egy ország uralkodója, akinek meg kell védenie a saját területét.

Ez céges helyzetben egy taktikus hozzáállás.
Ez esetben nem az a megoldás, hogy mindent kimondunk, mindent kiteszünk az asztalra, és reméljük, hogy a másik is jó szándékú. Ebben az esetben tárgyalni kell.
Alkut kötni, határokat húzni, időt nyerni, stratégiában gondolkodni.
És közben nem elfelejteni, hogy hosszú távon mi a cél.

A TAROT MEGMUTATJA, KI LEHET SZÖVETSÉGES

A beszélgetésben felmerült az is, hogy van-e szövetséges ebben a helyzetben.

A kártya egy fiatal férfit mutatott, aki még nem teljesen bontakozott ki a pályáján, de jó úton jár. Jó az értékrendje, van benne tisztaság, és lehet rá építeni.

Ez is nagyon praktikus válasz volt kérdezőnek volt arra, vajon ki lehet ez a cégnél.
Mert egy nehéz céges helyzetben nemcsak azt kell látni, ki az ellenfél, hanem azt is, ki az, aki melléd állhat. Ki az, aki még nem hangos, még nem erős, de lehet benne potenciál.

A Tarot ilyen szempontból is jó tanácsadó. Nemcsak veszélyt mutat, hanem erőforrást is.
Csak erre kell rákérdezni.

A CÉG TUDATSZINTJE IS LÁTSZIK

Aztán megnéztük magát a céget is.

És ott egy zavaros kép jött.
Mintha a cég nem tudná igazán kifejezni magát. Mintha nem lenne letisztázva, hogy kik is ők valójában. Mintha mindenki mást gondolna arról, mi a közös irány.

Ez nagyon sok cégnél így van. Külső szemlélőként látunk egy nevet irodát, csapatot, vezetőséget és egy struktúrát. De belül nincs meg a nagy közös és egységes kép.

Ilyenkor nem elég egy felszínes meeting. Nem elég annyi, hogy „beszéljük meg”. Mert a mélyben sokszor nem szakmai probléma van, hanem tudati, érzelmi, emberi és rendszerszintű zavar.

Tarot kártya szerint nagyon sokat tudna segíteni egy jó tanácsadó, egy szervezetállítás, egy mélyebb vezetői munka, vagy bármilyen olyan módszer, ami nemcsak logikával dolgozik. Mert a cégekben emberek vannak.

És ahol emberek vannak, ott érzések, félelmek, irigységek, ambíciók, lojalitások, sértettségek és felszín alatt zajló történetek is vannak.

A TAROT NEM CSAK JÓSLÁS

Ezért szeretem a Tarotot. Mert nem csak azt lehet vele megkérdezni, hogy „mi lesz velem?” vagy „jön-e szerelem?”

Hanem azt is:

  • Mi van valójában ebben a helyzetben?
  • Ki milyen szándékkal van jelen?
  • Miben vagyok naiv?
  • Hol kell határt húznom?
  • Kivel lehet szövetséget kötni?
  • Milyen stratégia vezet előre?
  • Mit akar tőlem ez az egész helyzet?

És ha jól kérdezel, a Tarot nagyon pontosan válaszol.De persze nem mindig azt mondja, amit hallani szeretnél.
És sokszor azt mondja, amit már valahol te is éreztél, csak még nem mertél kimondani.

A TAROT TANFOLYAM AUGUSZTUS 5-ÉN INDUL

Augusztus 5-én indul a 14 alkalmas Tarot kártya tanfolyam.
Nem tudsz jelen lenni minden alkalmon, akkor is visszanézősen meg tudod nézni a felvételeket.

Ez nem csak egy lapjelentés-magolós tanfolyam lesz! 🙂

Hanem egy spirituális és gyakorlati utazás, ahol megtanuljuk, hogyan kell jól kérdezni, hogyan kell értelmezni a válaszokat, és hogyan lehet a Tarotot használni a való életben.
Ehhez rengeteget fogunk gyakorolni. A tanulást pedig rengeteg színes történettel segítem, így csak a sztorikra kell emlékezned és nem kell be magolnom alapok jelentéstartalmát.

  • Kapcsolatokban.
  • Döntésekben.
  • Céges helyzetekben.
  • Elakadásokban.
  • Önismeretben.
  • Emberi játszmák felismerésében.

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan tudsz a kártyával nem „jósolni”, hanem valódi iránymutatást kapni, akkor szeretettel várlak.

JELENTKEZZ A TAROT KÁRTYA TANFOLYAMRA!

Ha már olyan régóta szeretnéd, ne halogasd.

A Tarot egy szimbolikus nyelv,
egy tükör, amibe olykor kemény feladat belenézni.
Egy tanácsadó rendszer.
És ha megtanulod használni, egészen másképp fogsz ránézni az emberekre, a döntéseidre és a saját helyzeteidre is.

A tanfolyam augusztus 5-én indul.
Gyere, és tanuljuk meg együtt olvasni a lapok üzenetét!

Itt vannak a részletek.

2020 – az életforgatókönyv szempontjából – párkapcsolati csapda

Mi lesz 2020 feladata?

Jobb, ha most tudod meg, mint később.

(Legutóbb a 2019-ről írtam az Életforgatókönyv szempontjából.)

Minden évnek van egy kiemelt témája, ami valamennyiünk életében megjelenik.

Emlékeztető: Jól csináltad-e 2019-ben?

2019-ben inkább mindenkinek magával kellett foglalkoznia.
2019 = 30/3
A nők a 3-ast gyakorolták, vagyis több nézőpontból kellett a dolgokra tekinteniük.
A férfiaknak ennél nagyobb kihívással kellett megbírkózniuk. És akiknek nem sikerült, azok akár „el is mehettek”.
Őket szimbolizálta a 0. Nekik az összes témából kellett felzárkózniuk, bölcsebbé válniuk. Vajon tudnak-e változtatni, fejlődni? Önvizsgálatot tartottak-e, hogy hol is tart az életük, és miért tart ott, ahol tart.

—————-
Ajánló:

Van-e kedved kipróbálni, milyen is vagy valójában?
Ugrás a szakadékba.
9 alkalmas ÉFT foglalkozás  Budapesten.
————–

2020 kiemelt témája:

2020 kiemelt témája az Életforgatókönyv szempontjából: az együttműködés a segítőkészség a párkapcsolat a félelmek a függőség és az intuíció 2020: a 22-es csapdája a párkapcsolatban 2020 = 22/4 Mi a 22-es csapdája? Egy olyan szituáció, amelyből nem lehet győztesen kikerülni. Egy önmagába visszatérő logikai folyamat. Például, amikor egy fiatal nem kap munkát egy vállalatnál sem, mivel nem rendelkezik elegendő tapasztalattal. De persze nem tud munkatapasztalatot szerezni, mert egy cég sem alkalmazza.

  • az együttműködés
  • a segítőkészség
  • a párkapcsolat
  • a félelmek
  • a függőség
  • és az intuíció
Kiket érint?

Mindenkit, de egyeseket fokozottan.

  1. Például akiknek 22/4 a küldetésszáma: 1971. 12. 1 = 22/4

  2. Akinek sok a 2-es születési dátumában.
    2002. 02. 12.
    1982. 05. 22.

  3. Akiknek most épp 22/4-es életforgatókönyvi szakaszuk van.
    1958-as születésűek 2020-2042-ig
    1963-as születésűek 2002-2024-ig
    1972-es születésűek 2011-2033-ig
    1981-es születésűek 2020-2042-ig
    1991-es születésűek 2011-2033-ig
    2000-es születésűek 2020-2042-ig

2020 megoldandó feladatai:
Problémák az együttműködésben
  • Aki nem szeret egyedül élni, belekapaszkodhat másokba. Olyan kapcsolatokban is benne maradhat, amely megalkuvás számára vagy ahol szolgál másokat, csak hogy maradhasson.
  • Aki azért kapcsolódik egy másik emberhez vagy közösséghez, mert ő maga bizonytalan.

  • Aki bizonytalan vagy labilis az csatlakozhat egy szektához. Vagy mások véleménye alapján hoz döntéseket.

  • Vannak, akik félreértelmezik az együttműködést. Úgy érzik, korlátozott a szabadságuk, vagy elszámoltatják őket, esetleg rossz értelemben vett szolgaságnak érzik a szolgálatot.

  • Akik csak azért, hogy elfogadják, szeressék őket, lemondanak magukról, megfelelnek másoknak. Egyfajta áldozati szerepkört élnek meg.

Az ilyen együttműködések krízishelyzetbe kerülhetnek.

2020: a 22-es csapdája a párkapcsolatban

2020 = 20 + 2 + 0 = 22 = 2+2 = 4 = 22/4

Mi a 22-es csapdája? Egy olyan szituáció, amelyből nem lehet győztesen kikerülni. Egy önmagába visszatérő logikai folyamat. Például, amikor egy fiatal nem kap munkát egy vállalatnál sem, mivel nem rendelkezik elegendő tapasztalattal. De persze nem tud munkatapasztalatot szerezni, mert egy cég sem alkalmazza.

Problémák a párkapcsolatban
"A kapcsolatokban vannak vakfoltok, melyeket nem akarunk észlelni. Az idén muszáj lesz szembenézni vele."
  • A párkapcsolatban meglévő önbecsapások kerülnek felszínre. Amivel nem mert szembenézni egyikük, vagy mindkettőjük, azzal most muszáj lesz. Nem lehet tovább lapítani. Muszáj lesz őszintének lenni – legalább önmagával. Ez persze kríziseket, idézhet elő. Szembenézni a halogatott problémákkal nem kellemes.
  • Azoknak lesz igazán fájdalmas ez a szembenézés az önbecsapással, akik nem is voltak a saját vakfoltjaikkal tisztában. Valahol mélyen tudják, hogy ott nem akarnak látni, tudni. De ha ránéznének a témára, akkor egy döntést kéne hozni – és épp ez az, amit el szeretnének kerülni.
  • Azok a párok, akik még  tavaly vagy az előtt elindították a változás folyamatát, azok most szépen végigvihetik a történetet. Ők a nyertesek.

    Milyen problémák kerülnek még tertékre?
  • Társfüggőség. Aki nem bízik a saját erejében, bizonytalan magában, döntésképtelen, vagy az elhagyás sérülésében szenved, a másikba kapaszkodik. Ezek is felszínre kerülnek.
  • Alárendelődés / szolgaiság (szemben a szolgálattal). Aki nem bízik magában, az erejében, a képességeiben és ezért becsatlakozik valaki alá.

  • Érzelmek kimutatásának hiánya, érzelmi bizonytalanság.

  • Amikor mindketten bizonytalanok a párkapcsolatban. Bizonytalanok abban, hogy mit szeretnének, kit szeretnének, mire vágynak. A másiktól várják, hogy majd kiderül. Inkább szövetségesek, a szerelem kevésbé fontos. Alkut kötnek.

  • Aki nem érzékeli a saját önbecsapásait, nem vallja be saját magának, hogy már nem szereti a másikat. Esetleg egy másik ember érdekli, vagy csak támaszkodik a párjára.

  • Akik elhitetik magukkal, hogy szeretik a másikat, de inkább csak kapaszkodnak a másikba a félelmeik miatt.
  • Akik a megszületendő gyerektől várják, hogy miatta majd együttműködnek. Ez egyébként sorstanilag megterheli a gyereket.

Az ilyen párkapcsolatok krízishelyzetbe kerülhetnek.
Kivezető út a 4-es. Hallgass a szívedre, az érzésekre, mutasd ki az érzéseket és legyenek örömök a kapcsolatban.

Befolyásolhatóság – mint megoldandó feladat
  • Az emberek stresszben félnek, elbizonytalanodnak, befolyásolhatók és becsaphatók lesznek.
    Ilyenkor a szekták és hasonló társulások elvihetik őket bármely irányba. Hiszen hinni, és bízni akarnak. Ezért ha részben jó koncot és támasztékot kapnak, könnyen manipulálhatják őket.
  • Mások befolyásolásának módszerei kifinomodnak, egyre erőteljesebbé válnak. A folyamatok a csúcspont után rendszerint átcsapnak az ellenkezőjükbe. A befolyásoló rendszerek lebuknak. Kipukkannak a valódi tartalom nélküli lózungok. Kevésbé hatnak a manipulációk, sőt taszítani fogják az embereket.
    Ez megjelenhet társadalmi, politikai, marketing és gazdasági szinten, de a társas kapcsolatokban is.
Intuíció, kapcsolat a metafizikai síkkal
  • A 22 egy mesterszám. 22-es évben a gyakorlatban kell alkalmazni a felismeréseket, miszerint az élet értékes és csak együttműködve boldogulhatunk a Földön.
  • Jobban el kell ismerni az olyan szakmákat, melyek az életet támogatják. Legyen az orvos, nővér, masszőr, tanár, …bárki, aki védi az életet, egészséget, aki megtanítja, hogyan tartsuk karban a testet, az egészséget. Pl. egy edző.
  • Felerősödhet a materialista és tudományhívők támadása a spirituális megközelítések ellen.
  • De ettől még nagyobb erőre kaphat a szív alapú gondolkodás, az intuíció, az empátiakészség, a másik emberért való tevékenykedés.

 

4 = szívből tenni

A megoldás a fent felsorolt problémákra: hallgass a szívedre!
Valójában kit szeretsz, mi okoz örömet, mit szeretsz csinálni, miben vagy motivált, lelkes? Légy őszinte magaddal és merj a szívedre hallgatni! Hát, valljuk be, ez nem könnyű. Ott dobol a fülben a félelem, az elvárások, a mit fognak szólni, …

 

—————-
Ajánló:
  1. Család- és lélekállítás
    Szeged, 2019. jan. 19. vasárnap
    Szeged, 2019. febr. 16. vasárnap
  2. Van-e kedved kipróbálni, milyen is vagy valójában?
    Ugrás a szakadékba.
    9 alkalmas ÉFT foglalkozás  Budapesten.
—————-

Ha nem akarsz lemaradni, iratkozz fel a hírlevélre ITT és minden hónapban elküldöm az „iránymutatást”.

—————-

Az előző évről itt olvashatsz.

—————-
Az Életforgatókönyvhöz kapcsolódó írásaim: