– Akkor eddig azt tudtuk meg, hogy nagyon szereted anyát és apát is.
Ugye milyen jó erre rájönni? – Bólogat és nevet.
– Végül is jó, csak az, hogy én erre rájöttem, attól ő még nem fog változni.
– Eddig. És még az is lehet, hogy változni fog. És te is.
Akár keresheted őt, bármikor felhívhatod, … de ha csupán a gondolataidban és a szívedben visszafogadod őt, akkor is nagyon sokat tettél a kettőtök közötti energiaáramlásért. Ma még megéri haragudni rá, de ez is változhat. Talán a félős apukád fog téged felhívni és félévente isztok egy kávét vagy elnyaltok egy fagyit. De haragudhatsz is rá továbbra is, követelheted azt, hogy vállaljon föl téged, keressen téged és álljon ki magáért.
– Én már nem akarok haragudni rá, mert a harag az nekem rossz és neki nem. De továbbra se akarok közeledni hozzá, mert félek, hogy felborítja az életemet.
– Ebben teljesen biztos vagyok. De ez a legjobb, ami történhet, mert így ez ebben a formában egy szar élet. Alig várjuk, hogy felborítsa az életed, hiszen 10 évre elmenekültél külföldre, meg is betegedtél és a pénzt is el szórtad Lehet, hogy a végén ezek helyrerázódnak a nagy felfordulásban.
Tartozom az anyámnak
– A cukorbetegség a szeretet adás-kapásról szól.
– Igen, ezt én is tudom.
– Olyan, mintha nem akarnál se adni, se kapni apukád irányából.
– De akkor felborítja az életemet.
– Hát, remélem is! Mi az ami félelmetes benne?
– Az, hogy anya megtudja.
– Mondta ezt anya valaha is?
– Nem, soha.
– Honnan tudtad, hogy neked ki kell tartani anya mellett véd- és dacszövetségben?
– Egyszerűen csak tudtam.
– Miből következtettél?
– Ez most biztos hülyén fog hangzani, de úgy érzem, hogy tartozom neki ennyivel. Azért, mert felnevelt, hogy kiállt mellettem, hogy mindig ott volt. Ő még apám helyett is apám volt.
Kopogtatós mondatok:
- Úgy érzem, tartozom anyukámnak azzal, hogy kiállok mellette, mégis szeretem és elfogadom magam.
- Bár ő sose kérte, de az ő kedvéért korlátoztam az életemet, mégis szeretem és elfogadom magam. De most felismerem, hogy erre senki nem kért.
- Azt választom, hogy bízom anyában.
- Azt választom, hogy bízom anya bölcsességében.
– Hogyan tudnád megfordítani azt a mondatot, hogy tartozom anyának azzal, hogy kiállok mellette? – Tartozom magamnak annyival, hogy nem állok ki mellette.
Tartozom magamnak annyival, hogy kiállok magam mellett.
Tartozom magamnak annyival, hogy senki mellett nem kell kiállnom.
– Házi feladatként, mindegyik mondatra gyűjts példákat, amik igazolják az állítást.
– Megterhelted az életedet azzal, hogy bárki mellett is kiálltál.
Látod, nem használtunk semmi mást csak azt, amit az elején lediktáltál nekem. Olyan szépen haladunk előre az igazság felé. Jobb érzés most apára gondolni?
– Igen, jobb.
Megterheltem az életemet a felnőttek dolgával
– Te egy háború részesévé váltál, amihez nincs közöd. Ez nem rád tartozik. Családállítósan úgy mondanám, hogy megterhelted a sorsod a felnőttek dolgával és mars visszaagyerekszobába.
Mi van, ha a szüleid kiabálnak? Az ő dolguk, majd megoldják egymás között. Hagyjuk meg nekik, hadd tegyék a dolgukat.
Figyeld meg, hogy hogyan módosítottál az életeden, amikor elhitted, hogy neked van egy olyan édesapád, aki nem szeret téged!
– Minden nap mentem mindenhova, csak ne kelljen otthon lennem. Elmenekültem külföldre.
– Remélem, még visszakapunk téged! Szükség van az ilyen nagyszerű emberekre.
Kopogtató mondat:
- Amikor elhittem, hogy apám nem szeret engem, akkor messzire menekültem, mégis szeretem és elfogadom magam.
Nem vagyok annyira fontos, hogy …
– Dolgozzuk fel azt az állításodat, miszerint apa azt a reményt adta neked, hogy majd keresni fog.
Ez a mondat tele van vitatható dolgokkal.
Hogy csinálta ezt a remény adást?
Mit jelent az, hogy fontos vagyok?
Hogyan kell azt éreztetni szerinted?
Milyen elvárásokkal van teli ez a vád?
EREDETI MONDAT:
Azt a reményt adta a telefonhívással, hogy vagyok annyira fontos neki, hogy ennyi idő után is keres engem.
Keressünk egy olyan mondatot, ami csak rólad szól. Most azt állítod, hogy akkor vagy fontos, ha apa keres.
– Fontos vagyok akkor is, ha apa nem keres. Vigyük be kopogtatással ezt a változást!
Kopogtató mondatok:
- Csak akkor vagyok fontos, ha apa keres, mégis szeretem és elfogadom magam.
- De most azt választom, hogyfontos vagyok akkor is, ha apa nem keres.
- De most azt választom, hogyúgy vagyok magamnak fontos, hogy amikor apa keres, olyankor nem bántalmazom magam hülye gondolatokkal, hogy minek kéne lennie.
– Fordítsuk ezt meg apára is!
– Ezek szerint nekem sem fontos annyira apa, hogy keressem őt. (Fontosabb a büszkeségem, a sérelmem, az anyához való hűség, …)
Vagy: Nem vagyok annyira fontos magamnak, hogy keressem őt – nehogy már!
– Igen, felnőtt nő vagy, akár kereshetted volna őt az elmúlt években és szembeszállhattál volna azzal a másik nővel. Illetve anyukáddal – aki persze nem is kérte, hogy ne beszélj apával.
Ugye milyen rossz, ha ilyeneket kérnek tőled? Képzeld el Olga, ha én 1,5 órával ezelőtt elkezdtem volna követelni, hogy tessék szembeszállni anyával! Milyen érzés lett volna? Majdnem lehetetlen küldetés. Most már talán közelebb vagy a felengedéshez. A beszélgetésünk előtt még azt mondtad volna, hogy neked igazad van, az apád szar és nem fogod keresni.
Nem akarom elárulni anyát
– Szerinted szembe kell szállni anyával, hogy felvedd a kapcsolatot apával? Valahol a lelked mélyén úgy érzed, hogy ez szembe szállás (SZEMBESZÁLLÁS EGYBEÍRJUK) vagy elárulás lenne?
– Egy kicsit.
Akkor kopogtassunk erre is:
- Valahol egy kicsit még úgy érzem, hogy elárulnám anyát, ha felvenném a kapcsolatot apával, ha keresném apát, mégis szeretem és elfogadom magam.
– Számodra mit jelentene, ha keresnéd apát. – Csönd.
Akkor próbáljuk meg azt a mondatot, hogy:
Fontos vagyok magamnak annyira, hogy felkeresem apámat.
Fontos vagyok magamnak annyira, hogy nem cseszem el az életem ezzel a sok hülyeséggel, haraggal és frusztrációval.
Az önvizsgálattal és a kopogtatással akár eljuthatnál arra a szintre is, hogy megkeresed őt és ha elutasít, azt mondod, hogy semmi gond, egy hónap múlva újra megpróbálom. És megpróbálhatod újra és újra és újra. Miért? Mert ez neked fontos. Magad miatt. Mert különben szétesik az életed. Mert különben kimész külföldre és megint szétesik az életed. Akár a rajzodban. Az is teljesen szétesett. Még a második felszólításra se lett összefüggés az elemek között. Abba is bele kellene gondolni, hogy neked apán kívül más kirekesztett családtagjaid is vannak. Milyen érdekes lenne, ha elüldögélnél abban a gondolatban, hogy neked lehetőséged van arra, hogy az életed hátralevő részében kapcsolódj a féltestvéreidhez.
Menjünk a következő mondatra: “Apám azért hívott, hogy rám nyomja a szarát.”
Nem akarok gyengének látszani
– Most miért nevetsz, valami vicces?
– Igen. Már nem gondolom komolyan.
– Akkor szerinted miért hívott?
– Azért, hogy megossza velem a fájdalmát.
– Te mennyire voltál ebben partner?
– Semennyire.
– Pedig kihez fordult, kinek nyafogott? Neked, drága. Te kinek szoktál siránkozni?
– Hát, ha lehet, akkor senkinek. Én ezt mind lenyomom.
– Akkor tanulhatnál apától.
Miért szoktad lenyomni?
– Azért, mert nem akarok gyengének látszani. Nem vagyok hajlandó nyafogni.
Kopogtató mondatok:
- Bár szívesen tenném olykor, de nem szeretem, ha gyengének látnak, mégis szeretem és elfogadom magam.
- Meg kéne élnem azt a részemet, amelyik néha panaszkodni akar, mégis szeretem és elfogadom magam.
- Elnyomom azt a részt, ami gyenge, amelyik panaszkodik, mégis szeretem és elfogadom magam.
- Nem engedem megnyilvánul ezt a részemet, pedig olyan jó lenne, ha nem kéne tartani magamat, mégis szeretem és elfogadom magam.
– Ki az, aki nálatok erős?
– Anya.
Kopogtató mondatok:
- Elnyomom magamban az apai részt, aki nyafog, aki rányomja másra a szarát, mégis szeretem és elfogadom magam.
- Én olyan leszek, mint anya, aki kemény és kőszikla, mégis szeretem és elfogadom magam.
- Mi lenne ha rehabilitálnám ezt a gyenge részemet?
- Ha néha elmerném mondani a bajomat?
- Ha olykor megosztanám a fájdalmamat?
- Ha néha mernék panaszkodni és néha mernék gyenge lenni?
- Ha néha megengedném, hogy olyan legyek mint anya, máskor meg olyan lennék, mint apa.
– Vajon milyen lenne?
– Kevésbé lenne fárasztó.
Kopogtató mondat:
- Ha meg engedném hogy néha gyenge legyek, kevésbé lenne fárasztó az életem, mégis szeretem és elfogadom magam.
Családállítás – hely törvénye
– Most következik a családállító részt. Ugyanis az egyik családállítós alaptörvény azt mondja ki, hogy mindenki csak a saját helyén élhet jól.
Azt tanácsoltad apának, hogy legyen a gyereke az első. Hellinger szerint, amikor egy apa elhagyja a családot egy másik nő kedvéért és gyermekük is születik, akkor az fölülírja a régi családot. Viszont mindig anya lesz az első feleség és a mostani feleség lesz a második apa életében – ez sosem fog változni. Sőt, a második feleség addig nem fog tudni jól élni, amíg nem tud a tény előtt hajolni, miszerint, az anyukád és apukád között valaminek el kellett romolni ahhoz, hogy ő felesége lehessen édesapádnak. Sorstani szempontból meg kell köszönnie azt az áldozatot, hogy ők elrontották, ugyanis ők ezen az áron lehetnek együtt. Így lehetett két gyereke. Ha nem fogja értékelni ezt az áldozatot és nem tekinti magát másodiknak, akkor nem fog tudni boldog lenni a kapcsolatában. Tehát ő is csak a saját helyén élhet jól – így lesz az ő életében is igaz a törvényszerűség.
– Vizsgáljuk meg azt a mondatot, miszerint apukádnak fontossági sorrendet kellene állítania.
Azt kérted, hogy legyenek a gyerekei a legfontosabbak számára. Ez megér egy külön történetet, de most kihagyjuk, hogy haladjunk. Az a lényege, hogy nem rád tartozik egy másik ember fontossági sorrendje. Egyrészt nincs hozzá közöd. Másrészt szenvedést okoz számodra, ha arra gondolsz, mi kellene, hogy fontos legyen számára, de mégsem teszi. Végül reménytelen vállalkozás bárkit is rávenni arra, hogy aszerint működjön, ahogy mi szeretnénk. Aztán valójában nem is tudjuk, mi is fontos neki.
– Neked miben kellene fontossági sorrendet állítanod?
– Például abban, hogy ne anyukámat tegyem az első helyre.
– Igen, mert így lassan belebetegszel az életedbe. Másik megfordítás?
– Apa ne állítson fontossági sorrendet.
– Hogyan lehet igaz?
– Elvileg mind a négy gyerekét ugyanúgy kéne szeretnie.
– Elvileg lehet ilyet csinálni, de gyakorlatilag ritkán sikerül. Egyébként nem tudjuk, hogy kit mennyire szeret. Észrevetted már, hogy ahol nagyon sok a neheztelés, düh, ott nagyon sok a szeretet is. Ahol mindenkinek minden mindegy, ott többnyire már nincs szeretet.
– Igen, nem vagyunk közömbösek egymás számára. Még világgá is mentél, hogy szabadulj ettől a sok érzéstől.
Tanácsok apámnak (és magamnak)
- Apám vegye a kezébe az életét.
- Hozzon jó döntéseket. Irányítson és
- legyen az ő szava a mérvadó.
– Fordíts magadra a mondatokat!
– Jó döntéseket kellene hoznom: végre letehetném az utolsó vizsgát az egyetemen, vagy nem adnám oda az összes pénzem egy pasinak, …
Nekem kellene irányítanom az életemet.
– Ugye milyen könnyű ezt mondani másnak?
Legyen az ő szava a mérvadó.
– Legyen az én szavam a mérvadó.
– Hol lenne erre szükséged, hogy mérvadó legyen a szavad?
– Például abba hagyhatnám, hogy tartok anyukámtól és a saját vágyaimra hallgathatnék, de vajon miért tartok még mindig tőle?
– Erre is kopogtathatsz, vagy az egy másik beszélgetés.
– Apámnak a kezébe kellene venni az életét. Ennek a megfordítása úgy szól, hogy …
– Apámnak nem kell a kezébe venni az életét.
– Majd akkor veszi a kezébe, amikor ott fog tartani vagy amikor alkalmas lesz rá. Egy perccel se hamarabb. Ez megtörténhet holnap is, de az is lehet, hogy ez több inkarnációt vesz igénybe.
– Nem fogja – veti közbe Olga.
– Illetve azt sem tudjuk, hogy kezébe vette-e az életét. Nem tudjuk, mi zajlik otthon náluk. Azért elég bitang módon beválasztott ezzel a második nővel. Lehet, hogy apukád nagy harcos. Elég intenzív nőket mert beválasztani magának.
– Szerintem ez a második feleség, ez nem olyan nagy választás, csak a teste nagy. Egyébként sokkal kevesebb, mint anyukám. Buta és sunyi. Olyan semmi.
– Hát, akkor lehet, hogy apának ez a szintje. Ezzel a jellemmel, habitussal bír el, vagy itt tud legjobban gyakorolni. Nem tudjuk. Lehet, hogy apukád vele tud meggyógyulni az életéből -nevet.
– Tudnád-e apát úgy szeretni, hogy ő ezzel a nővel gyakorol, gyakorol, gyakorol,…?
– Igen, hát így is az apám, sajnos. Én választottam.
– Mi az, hogy sajnos?
– Úgy értem, hogy sajnálom, hogy ezen nem fog tudni túllépni.
– Akkor azt az apát tudnád-e szeretni, aki majd akkor fejlődik, ha itt lesz az ideje?
– Igen, én is 30 évet vártam a saját fejlődésemre.
– Még van ideje. Kételkedve néz.
Hasztalanság és helytállás
– Azt mondtad apáról, hogy haszontalan, ellébecol és mindenki megold helyette mindent.
– Igen, anyám tartotta el világ életében – vágta rá nagyon gyorsan.
– Te szoktál ilyet csinálni?
– Igen, eddig mindig ezt csináltam minden párkapcsolatomban. Csak ezt.
– Szeretnéd-e, hogy valaha valamikor egy kicsit eltartson valaki?
– Igen! – rögtön jött a válasz.
– Hajlandó lennél-e apának ezt a képességét magadba integrálni?
– Nem, azt hogy én otthon üljek és valaki eltartson és ne legyen pénzem, én azt nem tudom elképzelni.
– Akkor félreértettél. Ezt a tulajdonságot teljesen kizártad az életedből, de olykor tényleg szükséged lenne rá. Nem mindig, de néha. Hol jöhetne ez jól?
– Sajnos egy vitaforrás közöttünk a jelenlegi párommal.
– Tehát ő vágyik rá, hogy ezt megtehesse?
– Igen.
– Akkor hajlandó lennél ezt a tulajdonságot rehabilitálni magadban, hogy olykor használhasd?
– Igen.
– Megkérdezné, hogy meghívhatlak és te igent mondanál. Vagy vehetek neked egy autót? És te igent mondanál.
Te már úgyis vettél másvalakinek autót. Mi lenne, ha a mostani párod egyszer venne neked egyet és aztán elmennél vele dolgozni.
– Az nagyon jó lenne!
Akkor ezt kopogtassuk be.
Kopogtató mondat:
- Apám haszontalan, ellébecol és hagyja, hogy eltartsák és ezt megvetem, mégis szeretem és elfogadom magam.
- Én soha nem leszek olyan, mint apám, aki haszontalan, ellébecol és hagyja, hogy eltartsák, mégis szeretem és elfogadom magam.
- Hajlandó vagyok rehabilitálni azt a részem, amelyik megengedi, hogy egy kicsit haszontalan legyek, ellébecolja az időt, mégis szeretem és elfogadom magam.
- Amikor szükségem van rá, akkor ezt a részemet használom.
– Egyébként egy férfinak tetszik, hogyha tehet egy nőért, szereti lenyűgözni. Hagyd, hogy lenyűgözzön a párod. Erre te azzal válaszoltál, hogy azt én is meg tudom csinálni. És ez valószínűleg igaz is. De nem kell neked megcsinálni mindent. Nagyon bekeményít ez a viselkedés, fárasztó is és eltávolít a másiktól.
A legrosszabb, ami megtörténhet
– Ha apa keresni fog – azt mondtad, ez a legrosszabb. Igaz ez?
– Már nem tartom annyira igaznak.
– Ha legközelebb hajlandó lennél felvenni a telefont, amikor hív, akkor figyeld meg hogyan reagálsz. Ha jól felbosszant és nem tudsz ezzel mit kezdeni, akkor azzal van még dolgod és akkor megbeszélünk még egy kopogtatós találkozót.
Attól is féltél, hogy majd neked kell eltartanod. Bár ennek a félelmednek semmi alapja, de milyen érdekes és rémséges fikciókat talál ki a jövőben kalandozó elme.
Nagyon megváltozhat a viselkedésed, ha megengeded magadban, hogy újra kapcsolódj apához. Pusztán a gondolat, hogy megengeded a kommunikációt és figyeled mi zajlik le benned, sok megkönnyebbülést hozhat.
– Alig várom, hogy felhívjon?
– ?
– Alig várom, hogy felhívjon és észrevegyem, ha ezzel még rendezetlenségem van. Mert akkor kopogtatok még egy-két szenvedést okozó gondolatra, félelemre és ítéletre.
Valójában nem a betegség a lényeg, az csak következmény – sőt, a kártyák az egészségre utaltak -, hanem a szeretet elakadásán kell dolgoznod.
– Hogy tetszett ez?
– Hát, megdöbbentő.
