Amikor a világra haragszik valaki, olyankor a világról keveset tudunk meg, de róla annál többet. Gyakran a politikai indulatoknak alig van közük a politikához.
Most egy barátom kifakadását osztom meg veletek. Már előre sejthető, hogy ez a szenvedélyes kifakadás sem Magyarországról, sem a kormányról, sem Orbán Viktorról nem szól.
Folytatódik a Magyarországgal kapcsolatos ellenérzésekről szóló sorozat.
Valamelyik választás után jártunk, amikor a társaság a politikáról beszélgetett. A téma azonnal indulatokat váltott ki.
Az egyikük elmesélte, hogy a facebook-on letiltotta az ilyen témájú posztokat és törölte azokat az ismerőseit, akik vehemensen politizáltak.
Zsuzsa sokáig hallgatott, majd nem bírta tovább és szenvedélyesen kifakadt.
Miért ilyen tehetetlen a magyar nemzet?
Te nem vagy megelégedve valamivel – kérdezte naívan a társaság egyik tagja.
Én ebben az országban semmivel sem vagyok megelégedve. Konkrétan azt éreztem, hogy a belső szerveim lassan kivéreznek. Kiment az élet belőlem. Velünk mindent meg lehet tenni. Bármit! Bármit le lehet nyomni a torkunkon. Erőszakkal.
Miért gondolod?
A választási csalások miatt.
Mit tudsz róla – kérdezte egyikünk.
Biztos vagyok benne. Tisztességtelen eszközökkel nyertek. Még a számokra se figyeltek oda, olyan magabiztosak voltak. Ez nem tükrözi a valóságot. Az egészet elhazudták. Egy propaganda szöveget hitetnek el a hatalom gyakorlása érdekében. Az a rettenetes, hogy ez a nép nem tud kikecmeregni ebből a mocsárból, amiben tehetetlenül fetreng. Azt se tudjuk, hogy merre hány méter, hogy kik vagyunk. Nincsen egy minimális kutúrája a demokráciának. Nem mondhatom el, amit akarok, mert mások egyből mocskolódni fognak. Fáj a vitakultúra hiánya. Ez különböztet meg bennünket a nyugattól.
Honnan lenne vitakultúránk?
Már bocsánat, de volt pár évünk gyakorolni.
Karddal a fejünk felett nehéz. Itt voltak a törökök, az osztrákok, az oroszok, a diktatúra – mondta egy másikunk.
Rettentően el vagyunk telve magunktól
De igenis nézhetnénk másokat és tanulhatnánk tőlük. Akkora az egónk. Mindent nagyon tudunk. Rettentően el vagyunk telve magunktól.
Ilyennek látsz bennünket?
Igen tehetetlennek, nem tudjuk átlépni a sajt árnyékunkat. Ez a nemzet rettenetesen beképzelt, önfejű, ugyanakkor impotens. Én ezt érzem. És állandóan siránkozunk. Problémákat gyártunk, ahelyett, hogy a megoldásokon gondolkodnánk. Nyakig állunk a mocsárban és tehetetlenek vagyunk.
Szerinted milesz, ha így megy tovább?
Nemzethalál – vágta rá azonnal. Nem magyarok fognak itt élni. Eltűnik a kultúránk, ami fontos és értékes. Bár azt se tudom, mi az. Mintha lenne egy magyar lélek, amihez nem tudunk kapcsolódni. Nem tudjuk, hogy kik vagyunk. Egy szellemi korlátozottságot élek át azzal, hogy itt élek Magyarországon. A főnök bizonyítottan elmebeteg. Mindenkinek erre van szüksége, mert az emberek nem tudnak önállóan dönteni. Szükségük van egy autoritásra. Nincs bennük erő, de az autoritástól lesz nekik. Ezért szavaznak rá.
Volt-e olyan helyzet az életedben, amikor nem volt szavazati jogod?
Persze, apámmal az egész kapcsolatom így működött.
Akkor amikor Orbán Viktorra gondolsz, tulajdonképpen az apád jön föl benned?
Abszolút. Ezen gondolkoznom sem kell. Szinte látom magam előtt, ahogy a választás másnapján belenéz a tükörbe és önelégülten azt mondja, ugyan nem volt tisztességes, de megcsináltuk.
Később Zsuzsa bejelentkezett hozzám és kért “valami oldásfélét”, mert így nem lehet élni, mondta. Házi feladatot kapott. Az egyikben részletesen összeállítottuk, hogyan dolgozza fel az édesapjával való kapcsolatának eseményeit, érzelmeit, gondolatait. (ÉFT)
Sok munka lesz, de vállalta.
A másikban a választási csalásokról szóló érzéseit és gondolatait kell majd kikopogtatnia. Az utóbbi már gyerekjáték lesz, mivel javarészt az apával kapcsolatos emlékek támasztották alá.
Testünk minden megnyilvánulása valamit szeretne velünk közölni.
Nagyon szerencsés az, aki eleinte csak apró jeleket kap.
A minap három érdekes esettel is találkoztam egy nap alatt és ezt jelnek vettem, így elmesélem őket sorban.
Az egyik egy évek óta depressziós fiatal lány. Abszolút motiválatlan az élettel kapcsolatban. A rajza – ami számomra mindig jelzi a valódi helyzetet – visszaigazolta az állapotát. Kértem, hogy rajzoljon le néhány dolgot. Meg is tette abban a sorrendben, 1 cm-es nagyságban a lap szélére, éppen úgy, ahogy diktáltam. Egy plusz gondolata nem támadt. Amikor pedig kértem, hogy készítsen egy képet ugyanezekből, akkor egy ici-pici, eldugott, sivár képet hozott össze.
A depressziót sorstani és tüneti oldalról is megközelítettük.
A tüneteket az okozta, hogy a női oldalát – az érzelmeket, a jobb agyféltekét – szinte kirekesztette az életéből azért, hogy ne kelljen a család iránt érzett feltörő dühöt, haragot és szembeszegülést éreznie. Ám ezt nem lehetett büntetlenül megtenni. Csak úgy sikerült neki kizárni ezeket az érzéseket, hogy valamennyit kizárta. Bár a célt elérte és nem haragszik, de ezzel a megoldással magát az életet dobta ki az ablakon.
Számos korrekcióval próbáltuk újra működésbe hozni a jobb agyféltekét, majd nekiláttunk az okok feltárásának is.
Nagyon pontosan meg tudtuk határozni a gyökereket. A nagyszülőkről szólt a történet, ahol mindketten örökbefogadott, sokat gyötört, megalázott fiatalságot éltek meg. Az unoka pedig a lélek misztikus működése miatt korlátozta a saját életét. Mivel csinos, okos lánynak született, a szülei is nagyon szeretik, így ezt a depressziót tudta „kitalálni” önsorsrontásnak.
Itt két családtörténeti törvényszerűség érvényesült.
Az egyik, miszerint az utódok gyakran érzik azt, hogy nem lehetnek boldogabbak és nem vihetik többre, mint az elődök.
A másik pedig a kiegyenlítődés törvénye, amelynek engedelmeskedve az unoka szerette volna kiegyenlíteni a nagyszülők nehéz sorsát azáltal, hogy hátha nekik jobb lesz attól, ha ő is szenved. Persze az elődök ezt nem szokták igényelni.
Legközelebb elmondom, hogy mitől rángatózott egy férfi szája széle.
—————- Ajánló:
Az augusztus 25-én induló Életforgatókönyv 2 hét csúszással kezdődik, mert több jelentkező még nyaralni fog.
Tehát 2018. szept. 8-án kezdünk.
Online is részt lehet venni.
Hihetetlen, mennyien válaszoltatok!
Köszönöm! Nem is gondoltam, hogy így megmozgat benneteket ez a feladat. 🙂
Jó hírem van. A legtöbben nem láttátok tragikusan a képet.
De olyanok is voltak, akik igen. Ez lehet általános jelzés róluk és lehet pillanatnyi kép is.
ELSŐ:
A képre való reakció nem ad teljes körű tájékoztatást az illető tudatszintjéről. De az adott témát illetően és az adott pillanatot illetően igen.
A legtöbben munkaszüneti napon találkoztatok a képpel, amikor egy kicsit ellazultatok. Egy hajtós napon, amikor sürgetnek és aznap már egyébként is sok minden történt, könnyebben gondolja azt az ember, hogy
“Nnna, ennek a fickónak is van ideje, várakozni!”
vagy “Biztos őt is megszívatták és hiába vár.”
vagy “Akárcsak én, ő is hitt az időjárás jelentésnek. Pedig azokban nem lehet megbízni.” vagy “Biztos temetésről jön.”
MÁSODIK:
Másrészt a várakozó férfi nem kapcsolta be a problémás nyomógombot. De egy éhező kisgyerek, egy baleset, egy temetés, egy … más eredményt hozott volna.
Én most mégis inkább örülök, mert egy várakozó férfi láttán, a legtöbben optimizmust tanúsítottak, vagy legfeljebb kérdések fogalmazódtak meg bennük.
HARMADIK:
Végül mégis ráteszteltem szinte minden véleményre és meglepődtem. Ugyanis a pozitívnak tűnő mondatok nem voltak egyértelműen azok.
Ugye, nem hallottam a hangsúlyokat.
Ezek után úgy döntöttem, minden levélírónak válaszolok.
Keresd ki a rád vonatkozó részt!
A VILÁGBAN ÖNMAGADAT LÁTOD
Észrevetted már, hogy mindig azt látod meg a világból, ami épp foglalkoztat?
Amikor terhes vagy, azt tapasztalod, hogy rengeteg kismama szaladgál az utcán. Lassan mindenki terhes.
Amikor veszel egy Citroen autót. Hirtelen megszaporodnak a Citroenek az utcákon.
Amikor szegénynek érzed magad, akkor rengeteg nyomorúsággal találkozol.
Tehát nézzük most egyesével, mit is láttatok a képen!
******************
Ajánló
Integrált Lélek- és Családállítás
Szeged
2017. okt 27. péntek 17-21:00 (betelt, de segítőnek még lehet jelentkezni)
2017. nov. 10. péntek 9-16:00 (betelt, de segítőnek még lehet jelentkezni)
2017. dec. 02. szombat 9:30-16:00 (állítónak és segítőnek is van még hely)
B. Edit: Miért van felhúzott esernyője a fickónak,ha nem esik az eső? Valamint,hogy a ”fekete folt”,ami az ing és az esernyő igen egybeolvadva nem illik oda,a szép zöldbe.
Tudatszint: (200 alatti) – Teszteltem
Halványan megjelent a harag (kiteszteltem).
Vannak elvárások és annak meg kell felelni. “A környezethez alkalmazkodni kell.”
——————
B. Leti: Szerintem ez a férfi várja a kedvesét és annyira figyelmes hogy kinyitotta az esernyőt mert már szemerkél az eső, hogy meg ne ázzon.
Tudatszint: A kép láttán a Tudatszint táblázaton a
szeretet szintje – az életszemlélet = jóindulatú.
Ezen a tudatszinten az életet jóindulatúnak látjuk.
Lehet, hogy van kedvesed, ezért a fiú mellé is odaképzeltél egyet. 🙂
——————
K. K.: Egy férfit nyitott esernyővel, de se eső, se erős napfény. Mi ellen védekezik? …
Az eddigi tudatszint: Pártatlanság – Teszteltem
——————
… Én pont ma láttam egy koldust és aprót adtam neki . Nekem összeszorul a szívem ha meglátom Őket, ahányszor tehetem annyiszor adok. Fizetéshez közeli napokon akár 1000 Ft -t is. És az sem zavar ha italra kell Neki , úgy gondolom ennyi öröm Neki is jár, ház részletre úgysem elég .
Szép Napot!
Tudatszint: Bánat – a koldusok kapcsán. (200 alatti)
“Mennyi nehéz sors létezik.”
——————
K. H. Timi.: A kép: A lelkem legmélyén ott van valami, amit jó lenne valakinek elmondanom … figyelj rám!
Tudatszint: Büszkeség – viselkedés aspektusa. (200 alatti) Teszteltem
“Akkor érzem elég jónak magam, ha figyelnek rám.”
—————— S. Ildikó: Vajon ki ez a férfi? Hová mereng?
Egy kellemetlen kollégára emlékeztet.
“A tudomány, a racionalitás szintje. Az ésszerűség viszont, mint belső erény, önmagában nem vezet közelebb az igazság megismeréséhez. A racionalitás a mai technológiai világban elengedhetetlen, ám ugyanakkor komoly akadályt is képez a magasabb tudatszintekre való jutás előtt, ha nem vagyunk képesek túltekinteni fölötte.”
——————
K. Mariann:
Kicsit bekattant a fiú a képen. Minek neki napsütésben esernyő?
Amúgy a barátnőjére var, de az nem jön vagy késik.
Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem
Harag
“Frusztráció, mert szerintünk valaki valamilyen igazságtalanságot követett el ellenünk.”
——————
Bar lehet, sok a madar errefele, es a szönyegbombazastol fel.
Tudatszint: (200 feletti) Teszteltem
Bátorság
“Ezen a szinten lesz az ember igazán erős. Elkezd felfedezni és megtapasztalni új dolgokat, amit pedig tesz, az motiválja és inspirálja őt. A bátorság energiát ad az új dolgok tanulására, de a fejlődés és a tanulás már nem bizonyulnak annyira nagy feladatnak. A bátorság erőt ad a növekedéshez és ahhoz, hogy szembenézzünk a félelmeinkkel, még ha azok továbbra is ott vannak.”
——————
P. Anikó:
Bárcsak megtettem volna korábban!
És egy egész sztorit tudnék kreálni a képhez 😀
Tudatszint: (200 feletti) Teszteltem
Méltányosság
“Ezen a szinten a boldogságot már nem a külső dolgoktól várjuk. Rájövünk, hogy nem azok a dolgok tesznek boldoggá, amelyek rajtunk kívül állnak. A szeretetet már nem felajánljuk vagy elvesszük, hanem belülről érezzük. Az elfogadás emberének élete aktív, rejtett szándékoktól mentes. Nem él már a „mi a jó?” és „mi a rossz?” keretei között.”
B. Betty:
Nekem errol a keprol a gyasz szo ugrott be legeloszor.
Tovabb nezve a remenyvesztettseg is bevillant…
Lehet, hogy jo passzban vagyok?!?;-))
Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem
Bánat
“A melankólia, lehangoltság, kétségbeesés érzése; reménytelenség által keltett csüggedés. A reményvesztettség abból a hitrendszerből származik, miszerint, „ami elveszett, az soha nem tér vissza”. A veszteség érinthet olyan kötelékeket, amelyet boldogságunk, anyagi javaink, fiatalságunk, társadalomban elfoglalt helyünk, stb. forrásának tekintünk.”
——————
Zs. R.:
Valakit gyászol,szegény,összeszorul a gyomrom.
Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem
Bánat
“Életedet átitatta a lehangoltság.”
——————
O. Ildikó:
Biztos nagyon fontos számára az a személy, akit vár – ha még szemerkélő esőben is hajlandó várni rá.
Tudatszint: (200 feletti) Teszteltem
Elfogadás
“Ezen a szinten a boldogságot már nem a külső dolgoktól várjuk. Rájövünk, hogy nem azok a dolgok tesznek boldoggá, amelyek rajtunk kívül állnak. A szeretetet már nem felajánljuk vagy elvesszük, hanem belülről érezzük.”
——————
M. Bernadett:
Előrelátó :”derült égből villám csapás”
Vagy hozzánőtt az esernyő – mármint a képen nem látom, hogy esne az eső, viszont a nap sem süt annyira, hogy jobb híján azt állíthassuk napernyőt tart a kezében (amit valljuk be nők inkább használnak mint ilyen fiatal legénykék).
Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem
Büszkeség
“Ezt a szintet akkor érjük el, amikor tekintélyre szeretnénk szert tenni. A büszkeség itt szépnek tűnhet – igen ám, de csak előző szintekhez viszonyítva. A társadalomban a büszkeség jó erénynek számít, de ennek ellenére igen sérülékeny, mert külső tényezőktől függ. Ha ezek a külső tényezők többé már nem járulnak hozzá a büszkeség kialakításához, akkor könnyedén visszaeshetünk az előző tudatszintekre. A büszkeség árnyékos oldala az arrogancia és a „keretbe nem illő” dolgok megtagadása, ami gátat szab a személyes fejlődésnek.”
——————
Miután kinagyítottam a képet láttam, hogy a fű nincs lenyírva, a kis fa viszont hiába van megkötve, hogy egyenesen nőjön úgy látszik elfelejtették locsolni ezért kiszáradt. A háttérben látok zöldre festett padokat, …
Harag:
Az embereknek mindig jól kell végezniük a dolgukat.
——————
S. Linda:
Miért ácsorog ez itt mint egy szerencsétlen, és egyáltalán hol van?
Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem
Vágyakozás – rabság
“A boldogság attól függ, vajon a másik megérkezik-e. De úgyse fog jönni. Tehát nem is lehetek boldog. Egy rakás szerencsétlenségnek érzem olykor magam.”
——————
K. Vali:
Nem is esik az eső.
Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem
Harag – szenbenálló aspektus
“A harag tudatszinten lévők számára az élet arról szól, hogy visszavágjanak azoknak, akik bántották, frusztrálták őket. Szemben állók és aktívan ellenségesek. Keresik a konfliktust, a súrlódást és a viszályt. Állandóan küzdenek és hajlamosak másokat olyan ellenfélnek tekinteni, akikkel meg kell küzdeniük annak érdekében, hogy megkapják, ill. megtartsák, amiket akarnak. Mindenért meg kell küzdeniük másokkal. Állandóan küzdenek és hajlamosak másokat olyan ellenfélnek tekinteni, akikkel meg kell küzdeniük annak érdekében, hogy megkapják, amit akarnak. A Haragot a vágy energiája motiválja.”
——————
S. Berni:
Vajon kit várhat és miért van nála ernyő, ha nem is esik az eső?
Tudatszint: (200 feletti) Teszteltem
Pártatlanság
“Nyitott érzelmi állapot. Már nincs ítélet. Nincs fekete-fehér. Ezen a szinten már nem annyira megfélemlíthető, mivel tisztában van erejével. Nem próbál semmit bizonyítani, nem foglalkoztatják a konfliktusok vagy a versengés, nem próbálja befolyásolni mások viselkedését.”
——————
K. Kata:
Reménytelenül várja a szerelmét, aki már soha többé nem jön vissza.
Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem
Fásultság – lemondás, feladás
“Az egyedülálló emberek nem tehetnek semmit, hogy változzon a helyzetük. Feladtam, segítségre van szükségem, de még ahhoz sincs erőm, hogy kérjek.”
——————
D. Hajni:
Kép:
1. Egy helyes pasi
Tudatszint: Törekvés és feladás. Váltakozik a kettő gyors egymásutánban.Hajlandóság – törekvés
“Hajlandó vagyok tenni azért, hogy ilyenben legyen részem.”
——————
2. De miért áll esernyővel, hisz nem is esik az eső? (bár ez utóbbi a képről nem is állapítható meg) Fásultság: Á, úgyse sikerül. Én feladtam. Ehhez nincs erőm.
——————
A koldusokkal kapcsolatban az utóbbi időben dilemmába kerültem, mostanában olyan érzésem van, hogy azzal, ha adok a kéregetőknek igazából csak megszilárdítom a helyzetüket, hiszen, ha koldusként “jó” keresete van, akkor semmi nem fogja motiválni a változtatásra. Tulajdonképpen az adományommal belebetonozom a jelenlegi helyzetébe és nem segítek.
Büszekeség:
“Én tudom a tutit. Mindig törekedni kell, hogy jobb helyzetbe kerüljünk. Bár be kell vallanom, ez elég fárasztó.”
——————
? Kati:
A képen áll egy fiú és var valakire, kicsit unottan.
Tudatszint: (200 feletti) Teszteltem
Hajlandóság
“Nem érzem magam másoknál se többnek, se kevesebbnek. Empatikus vagyok mások igényeivel szemben, szívesen segítek másokon és hozzájárulok a társadalmi jóléthez.”
——————
F. Heni: 2 gondolat jelent meg a fejemben:
– várni az esőt
Tudatszint: (200 alatti) TeszteltemVágyakozás
“Csak vágyakozom, de megtagadódik a vágyam teljesülése.”
——————
– felkészülni a várható kellemetlenségre (esni fog az eső) —> előre borúlátónak lenni, de minek
Harag “A világ ellenfél, küzdeni kell azért, amit szeretnénk. És a körülmények hibája, hogy gyakran nem sikerül.” “Tartsuk szárazon a puskaport.”
——————
K. Kata:
Örülök a sok zöldnek a városokban is, ha van.
Tudatszint: (200 feletti) Teszteltem
Hajlandóság– derűlátó
Plusz:
Sosem valasztanek fekete ernyot, ha van mas valasztasom.
(az elazast nem valasztanam 🙂 )
(200 alatti) Büszkeség – az élet megkövetelő
“Az élet nem más, mint állandó küzdelem azért, hogy felülemelkedjünk megerőltető szituációkon, hogy az elsők, a legjobbak legyünk. Az önértékelés alapja a jó döntések sorozata.
——————
Sz. Emese: Egy szép nyári napon egy fiatal férfi várja kedvesét, esernyővel a kezében!
Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem Vágyakozás “Az élet gyakran megtagadja a legfontosabb vágyainkat.”
——————
Ha koldust latok, megsajnalom,hogy milyen korulmenyek kozott el, es az esetek tobbsegeben segitek, vagy penzzel, vagy ha epp vasaroltam, adok egy almat, banant. Es nem sokkal utana megfigyeltem, nekem tobb jon be, igy aramoltatom a penzt.
Tudatszint: (200 fölötti) Teszteltem
Máltányosság – bölcs aspektus
Bár spirituálisnak tűnik a mondat, mégis racionális szint.
Ha ezt és ezt teszem, ez fog következni. Mintha a vonzás törvénye is egy fizikai szabály lenne.
—————— Sz. Eszter: Talán várakozás az esőben. Esetleg elmélkedés.
Tudatszint: (200 fölötti) Teszteltem
Szeretet – kinyilatkoztatás
Amikor a leveledet írtad, a szeretet állapotában időztél. Nem akartál birtokolni dolgokat, megváltoztatni embereket, nem függtél és nem vágyakoztál.
Csak kapcsolatban voltál a világgal. Gondoskodtál, elviseltél, …
—————— M. Klári: Szomorúság, reménytelen várakozás, mélabú.
Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem
Fásultság, apátia
“Az ember úgy érzi, kárhozatra ítélte a sors. Olyan erők, amelyekre nincs hatással, ill. amiket nem tud irányítani. Ez a végső gyengeség állapota, amikor már a megbocsátásnak sincs jelentősége.”
—————— B. Zita: 1. Szép idő, egészséges fiatalember. 2. Miért van szüksége az esernyőre?
Tudatszint: (200 fölötti) Teszteltem
Méltányosság – megértő aspektus
“Amikor méltányolom a világot, a világ is méltányol engem. Amikor elfogadok, mások is elfogadnak engem.”
—————— S. Fruzsina:
A képre ránézve azon csodálkozok, hogy nem is esik, vajon miért áll ez a jóképű csávó mégis egy nyitott esernyő alatt?
A vágyakozás tudatszintje (200 alatt) karmikus. Valamilyen előző életes emlék kapcsolt be.
—————— L. Éva: ” Mitől ilyen reménytelen ez az ember?”
Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem
Bánat – reménytelenség aspektus
“A reményvesztettség abból a hitrendszerből származik, miszerint, „ami elveszett, az soha nem tér vissza”. A veszteség érinthet olyan kötelékeket, amelyet boldogságunk, anyagi javaink, fiatalságunk, társadalomban elfoglalt helyünk, stb. forrásának tekintünk.”
—————— H. Betti:
Az elsőként jövő kissé negatív de legalábbis fura érzést félelemként, vagy ijedtségként írnám le, talán a fekete szín miatt.
Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem
Félelem – vissazhúzódás aspektus
“A félelemnek nagy ereje van. „Eliszkolunk” azoktól a dolgoktól, amelyektől félünk. A szorongás annyira általános, hogy normálisnak tekintjük, hacsak nem okoz túl sok viselkedésbeli gátlást.”
—————— NM. Kriszti:
Jajj, de fekete. Vajon mi a fiatalember bánata, mitől szomorú?
Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem
Félelem – büntető hatalom aspektus
Ezen a szinten félelemtől mentesnek szeretnénk látni a férfiakat, apákat, főnököket.
Félelem a büntetéstől, ami lehet a figyelem, a kedvesség, a szeretet elvonása.
V. Lilla: A feketeséget láttam meg először. Valaki meghalt, a fiú várakozik.
Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem
Vágyakozás – sóvárgás aspektus
A boldogságunk függ valamitől, pl. mások szeretetétől. Ez az érzés erős motiváció is lehet, de lehet kielégíthetetlen vágy is.
V. Kriszta:
A fiú testtartása kicsit szerencsétlen, viszont szép ez az eleven zöld háttér.
Tudatszint: félelem (visszahúzódás) és elfogadás egy mondaton belül.
A mondat első része a félelem tudatszintjéhez tartozik, míg a második a pozitív tartományhoz, ahol a dolgokon felül lehet emelkedni.
Lake of Merit: Ez a fiú vár valakit.
Tudatszint: (200 alatti) Teszteltem
Vágyakozás – sóvárgás aspektus
Akárcsak te, vár valakire, aki/ami ha megjön, akkor megnyugodhat végre.
—————— T. Ildikó: Vajon miért öltözött ez a helyes fiatalember feketébe? (Az esernyőt is öltözetnek veszem.)
Az elfogadás és a bánat keveredik egy mondaton belül.
A fiatalság nem illik össze a bánattal? Pedig igen. A fiatalok ugyanúgy tudnak szenvedni, mint az idősebbek .
Te szerencsés vagy, mert annak idején megúsztad a fiatalok bánatát.
—
Csera: TÜRELEMMEL VÁROK
Kedves Erika!
Sokáig gondolkodtam, miért kaptam ezt a levelet, de beugrott a régi játék. 🙂
A válaszod a büszkeség tudatszintjéről jött – ezt teszttel derítettem ki.
Vagyis büszke vagy rá, hogy türelmes tudsz lenni, de ez nem szívből vagy bölcsességből jön, hanem számodra egy teljesítmény. Nincs ezzel semmi gond, de mit szeretnél tenni valójában?
Üdv: Ildikó
******************
Ajánló
Integrált Lélek- és Családállítás
Szeged
2017. okt 27. péntek 17-21:00 (betelt, de segítőnek még lehet jelentkezni)
2017. nov. 10. péntek 9-16:00 (betelt, de segítőnek még lehet jelentkezni)
2017. dec. 02. szombat 9:30-16:00 (állítónak és segítőnek is van még hely)
“Bárcsak ez az írás is segítene észrevenni, hogy mindent elvehetnek tőled, de annak a szabadságát nem, hogy bármilyen körülmény közepette megválaszd a hozzáállásod egy helyzethez! Ha épp egy szakadékba zuhansz, akkor is dönthetsz úgy, hogy ha már így alakult, legalább megpróbálod élvezni.”
Egyszer egy barátom mesélte, hogy van neki egy szokásos dumája a kéregetők felé. Egy picit lapogatja a zsebét, majd azt mondja:
– Sajnos csak 20.000-esem van. De meglepetésére legutóbb ezt válaszolta a koldus:
– Nem baj, tudok visszaadni.:-)
Mielőtt mélyebbre mennénk, képzelj el a szokásos útvonaladon egy koldust.
Aztán írj le egyetlen mondatot, hogyan hat rád a helyzet.
Bevezető:
Az egyik kedvenc témám a tudatszintek.
D. R. Hawkins bekalibrálta őket kineziológiai izomteszttel.
Minden embernél kitesztelhető az ő átlagos tudatszintje. Ez egy átlagos érték, nem állandó. Bizonyos helyzetekben előfordul, hogy leesik egy alacsonyabb szintre. Pl. ha haragszol, félsz, szégyenkezel, akkor éppen ez történt.
A kritikus határ a 200. (Hawkins rendszere szerint)
Te, aki ezt a cikket olvasod, 100 %, hogy e fölött vagy kalibrálható. A 200 alattiak nem olvasnak ilyen típusú írásokat.
Az emberiség átlagos tudatszintje nem túl régóta, de már túljutott a 200-on, ami engem nagy reményekkel tölt el.
Zuhanás:
Bármilyen tutibiztos is, hogy 200 fölötti az átlagos tudatszinted, bizonyos témákban lekapcsolsz 200 alá. Amikor haragszol, a szégyenkezel, a félsz, bánatos vagy, vágyakozol … vagy más érzések kapcsolnak be.
Pl. ha elmész egy koldus mellett.
Ha látsz egy balesetet.
Ha beelőznek a sorban.
Ha valaki megvárakoztat.
Ha látsz egy sánta kutyát.
Ha a villamoson szoptat egy anyuka.
….
Nem is beszélek különleges élethelyzetekről. Mindenkinek megvan a saját a nyomógombja.
Nézzük a koldust?
Idézd fel, hogy amikor legutóbb elmentél egy koldus mellett, milyen érzések vagy gondolatok árasztottak el. (Ha még nem tapasztaltál ilyet, akkor idézz föl egy kivert, sánta kutyát.)
Segítek:
Nem szégyelli magát? Oda se bírok nézni.
Jajj, csak hozzám ne érjen, nehogy elkapjak tőle valamit.
Ha annyit tanult volna, mint én, most nem így élne.
Az ilyenek miatt néz ki így a város és fizetünk annyi adót.
Szegény, vajon mi történhetett vele, hogy idáig jutott?
Kár adni neki bármit is. Úgyse változik semmi.
A francba! Hiába kergetik el őket, mindig visszajönnek!
Bárcsak mások is segítenének!
Miről árulkodnak a mondataid?
A világot mindnyájan egy szemüvegen keresztül nézzük. Egy-egy helyzethez más-más szemüveget használunk. Más a szemüvegünk a politikához, a szenvedéshez, a munkánkhoz, a főnökünkhöz, a testünkhöz.
Maradjunk a koldusnál!
Az előző mondatok, mind olyan szemüvegek, melyek 200-as dioptria alattiak.
Nem szégyelli magát? Oda se bírok nézni. (SZÉGYEN)
Jajj, csak hozzám ne érjen, nehogy elkapjak tőle valamit. (FÉLELEM)
Ha annyit tanult volna, mint én, most nem így élne. (BÜSZKESÉG)
Az ilyenek miatt néz ki így a város és fizetünk annyi adót. (BŰNTUDAT)
Szegény, vajon mi történhetett vele, hogy idáig jutott? (BÁNAT)
Kár adni neki bármit is. Úgyse változik semmi. (APÁTIA)
A francba! Hiába kergetik el őket, mindig visszajönnek! (HARAG)
Bárcsak mások is segítenének, de olyan közömbösek! (VÁGY)
Akár ezt is gondolhattad:
A 200-as tudatszintek fölött ilyen gondolatok merülnek föl az emberekben:
A világon annyi minden van, koldusok is vannak. (BÁTORSÁG – megengedő)
Valamiért ez a jó neki. Nem tudhatjuk. (PÁRTATLANSÁG – bizalom)
Hamarosan jön a nyár, könnyebb lesz neki is. (HAJLANDÓSÁG – reményteli aspektus)
Még szeretnék foglalkozni a témával.
Most csak belekóstoltunk.
Ezért segítséget kérek tőled.
Találsz itt egy képet. Szeretném ha egyetlen mondatot írnál róla, hogy mit láttál rajta, vagy mi jutott róla azonnal eszedbe.
Ezekkel a mondatokkal fogok továbbmenni – persze név nélkül.
Kérlek, ne legyél „jófej” vagy spirituálisan fejlett. Írd azt, ami jön!
Tehát írj egy mondatot arról, hogy mit látsz a képen és küldd el nekem!
Várom a leveled: Ildikó
hajdu-ildiko kukac t-online.hu
A játék vége: 2019. 08. 29.
Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, iratkozz fel a hírlevélre itt:
Integrált Lélek- és Családállítás
Szeged
2017. okt 27. péntek 17-21:00 (betelt, de segítőnek még lehet jelentkezni)
2017. nov. 10. péntek 9-16:00 (betelt, de segítőnek még lehet jelentkezni)
2017. dec. 02. szombat 9:30-16:00 (állítónak és segítőnek is van még hely)
———————————————————
Az év végi szilveszteri és újévi jóslásról – tanácsadásról
és a jövő évi programokról, tanfolyamokról itt tájékozódhatsz: https://hajduildiko.hu/programok/
———————————————————
Egyszer egy nagyon helyes, okos fiatal fiú – Zsolt – fordult hozzám fizikai problémákkal. Sok kellemetlen, zavaró testi tünetet tapasztalt magán, ami miatt kénytelen volt orvoshoz fordulni. De minden vizsgálat hiába, nem találtak magyarázatot a tünetekre. Így azt mondták, hogy pszichés okok húzódhatnak a háttérben, próbáljon utána járni.
Így találkoztunk mi.
A rajzteszt hamar megmutatta, merre is kezdjünk kutakodni. Megkérdeztem, miért haragszik az édesanyjára. (Ennél a résznél gyakran esik le a kliensek álla. Olykor annyira pontosan belerajzolják a problémájuk okát a rajztesztbe.)
Már évek óta távol él a családjától, de az anyjának nem tudta megbocsájtani, hogy 10 éven keresztül megcsalta a férjét. Szinte fortyogott, amikor felháborodottan mesélt a múltról.
Más a cselgáncs edzésen is észrevette, hogyan nézegetik egymást, mármint az anya és Zsolt sporttársának az apja. Zsolt egyből érzékelte a vibrálást a felnőttek között.
Aztán soha többé nem ment cselgáncsozni. Kisfiúként azt hitte ez lesz a megoldás. Így tarthatja távol egymástól a szerelmeseket.
És kamaszkorának 10 éve erre ment rá. Figyelte az anyját és tudta, hogy a kapcsolat továbbra is tart. Olykor szakítottak a szerelmesek, később folytatták a viszonyt. Titokban rendszeresen kilopta az anya kabátzsebéből a telefont és elolvasta az sms-eket. Anyáék pedig a szerelem minden örömét és fájdalmát megosztották az üzenetekben.
Zsolti számára az is szörnyű emlék volt, hogy mindig látta, amikor az anyukája félrevonult egy buliban, egy étteremben és ilyenkor a fiú mindig tudta, most is egymással beszélnek, Ők.
Elkészítettük a probléma térképét. Sorba szedtük a konkrét történéseket, aztán a hozzá fűződő érzéseket. Majd az ebből levon következtetéseket, amiket ma már a felnőtt Zsolt remekül futtat az elméjében. Bár ez a kedvenc témám, de mégsem erről szeretnék most beszélni.
Miután szépen elkezdtük tisztogatni a történeteket, levittük az emlékek intenzitását a minimumra és az érzéseket is semlegesítettük, sorra vettük az ítéleteket. Pl. hogy lehet ilyen anyám! …
Rengeteg ítélet és keserűség tört fel.
Ekkor vettem elő a kedvenc módszeremet a megfordítós ÉFT-t, ami Byron Katie munkáján alapszik. Vagyis a fájdalmas gondolatoknak a fordítottja mindig igazabb, mint az eredeti. És még ha olykor fájdalmasak is, sokkal felszabadítóbbak. Sőt, kinyitják az elmét.
Itt már sokat nevettünk a millió-féle igazságon. smile hangulatjel
És ekkor vezettem rá valami még ennél sokkal felszabadítóbb nézőpontra. Amikor is finoman, de arra kezdtünk tendálni, hogy hol volt az anyában a szeretet, amikor tíz évig megcsalta a férjét.
Szépen lassan valami csodálatos és tiszta kép bontakozott ki.
Anya tele volt szerelemmel egy férfi iránt, de nem vállalta be a kapcsolatot, mert annyira szerette a családját. Annyira szerette a gyerekeket, hogy inkább lemondott a saját szerelméről.
A férjét is annyira szerette, hogy neki sem akart fájdalmat okozni. Hiszen a férje volt a legjobb barátja is. A nő inkább magának okozott fájdalmat.
Mindketten, Zsolt is és én is, éreztük, hogy ez az igazság. És ezzel a gondolattal már együtt lehetett élni. Ezzel a tudattal már nem volt képes tovább táplálni az anyja iránt érzett haragját. Innen már el lehet indulni.
Mert az egész 10 év mögött a szeretet húzódott.
Ha nem szeretnél lemaradni az ilyen cikketről, akkor a jobb felső sarokban feliratkozhatsz hírlevélre.
Az egyik kedvenc módszerem az elengedés.
Nagyon egyszerűen hangzik valamit elengedni, de mégsem olyan könnyű megcsinálni. Ha könnyen meg tudnánk csinálni, már boldogabb világban élnénk.
Mit szólsz, amikor már régóta gyászolod az imádott kutyádat és valaki azt tanácsolja: “El kéne engedned.”
Vagy ha hónapok óta nem vagy túl egy szakításon és valaki azt mondja: “Engedd már el!”
Vagy évek óta haragszol a szomszédodra és bölcsen felszólítanak: “Csak engedd el!”
Az ezzel a baj, hogy igen, te már rég elengednéd, de a kérdés, HOGYAN?
És a másik baj az elengedéssel, amikor azt hiszi valaki , hogy a problémát már régen elengedte.
(A hangfelvételre kattintva segítelek a gyakorlat elvégzésében.)
We use cookies on our website to give you the most relevant experience by remembering your preferences and repeat visits. By clicking “Accept”, you consent to the use of ALL the cookies.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Az analitikához használt sütik annak a megértésére használhatók, hogy a látogatók hogyan érintkeznek a weboldallal. Ezek a sütik segítenek az információk előállításában, hogy mérhető legyen például a látogatók száma, az ún. visszapattanási arány, vagy a leglátogatottabb oldalak, stb.
A szükséges sütik az oldal működése szempontjából nélkülözhetetlenek. Ezek a sütik alapvető funkciókat látnak el, és a biztonságos működésért felelnek, természetesen anonim módon, személyes adatok mentése nélkül.