Napi Ildi: Adél és a férfiak
Adéllal már sokszor találkoztam. Ő az, aki elkötelezett híve önmaga megismerésének. Hajlandó tanulni és munkát is fektetni a változásba.
Az első alkalommal még hihetetlenül haragudott az exférjére. Azt állította, hogy Feri egy rettenetes ember és még most is szabotálja az életét. Persze azt is tudta, hogy ez nincs így, de elképzelni se tudta, hogy jövünk majd ki ebből. Aztán a munkánk csúcspontján rengeteget nevettünk, sok felismerésünk támad. Végül Ferit elneveztük az ő Buddhájának, aki segít neki a saját kis megvilágosodásaiban.
Azóta valóban megváltozott a kapcsolatuk, meg tudják beszélni a kisfiuk dolgát. A gyereken sincs stressz, mert a szülei jól bánnak egymással. Nincsenek játszmajátékok. Egy pipa.
Miután Adél kigyógyult a volt férjéből – vagyis a Ferihez fűződő gondolataiból -, újra elkezdett ismerkedni. Olykor elakadt egy-egy új kapcsolatban, de dicséretére váljék, valamennyi férfit felhasznált arra, hogy felismerje és kidolgozza magából a saját elakadásait.
„Én egy selejt vagyok!”
Mielőtt legutóbb találkoztunk, ismét alaposan végigkopogtatta az elakadását, de nem jutott tovább. Mesélt egy régi szerelméről, Zoliról. Ha együtt vannak, vele minden tökéletes. Több, mint 10 éve bármikor újra tudják ott folytatni, ahol abbahagyták -, de Zoli mégsem választja őt. És még csak magyarázatot sem ad.
Aztán felbukkant egy másik hihetetlenül izgalmas partner is, Peti. Petivel szintén csodákat éltek át, de hirtelen ő is kihátrált, esélyt sem adva a folytatásnak.
Végül könnyed ismerkedésbe kezdett, hátha ez jó lesz, de érezte a mély kapcsolódás hiányát. Inkább úgy döntött, végére jár az ügynek, miért utasítják őt vissza?
– A szex számomra biztonságos – mesélte. Az jól megy, működik, ott nincs baj. Az érzelmek veszélyesek. Olyankor mindig visszautasítottságot érzek és fájdalmat élek át. A komoly kapcsolatok is félelmetesek. Közben pedig szeretném megtapasztalni, milyen is az, ha viszonzottan szeretnek. Egyre frusztráltabb vagyok, úgy érzem becsapnak, nem választanak. Én egy selejt vagyok!
Sokáig vacakoltunk, mire rájöttünk, hogy nem biztonságos számára a munka. Nem adott tiszta válaszokat az izomteszt. Előbb ezt oldottuk fel – egyáltalán legyen számára biztonságos megvizsgálni és feloldani az elakadást.
A Nemzeti dal esete
Aztán kaptunk a rendszerétől egy segítséget. Az időnyomozás a 8 éves korhoz vezetett.
– Mi történt akkor?
– Csak egy dologra emlékszem.
Teszteltem – igen, az pont jó lesz.
– Márciusban történt. Nagyon ügyesen mondtam verset. Abban az évben nekem kellett volna elszavalni a Nemzeti dalt. Előtte a szüleimmel elutaztunk a hegyekbe és amikor visszajöttem, Marika néni közölte, hogy így nem mondhatom el a verset, mert nem készültem fel. Pedig semmi szükségem sem volt rá. Tudtam kívülről és az meg nekem nem nagy ügy, hogy gyönyörűen előadjam. De esélyt se kaptam.
-Mondjuk azt nem értem, hogy jön ide Marika néni, mikor én egy jó párkapcsolatot szeretnék.
– Akkor csináljuk azt, amit ilyenkor szoktunk. Ítéljük meg Marika nénit ebben a helyzetben, aztán tegyük fel a 4 kérdést, és majd meglátjuk hová vezetnek a megfordítások.
Ítéljük meg a helyzetet
Feltettem a szokásos kérdéseket a tanító nénivel kapcsolatban. Jó alaposan megítéltük őt, de csupán azért, hogy többet tudjunk meg az Adél tudatában zajló folyamatokról. Marika néninek vajmi kevés köze van a történtekhez. Viszont rá fog világítani valamire. Köszönjük Marika néni!
– Szóval, miért neheztelsz Marika nénire 8 évesen?
– Elevett tőlem egy lehetőséget, hogy megmutassam, milyen tehetséges vagyok. Szerettem volna megmutatni magam.
– Mit érzetél ekkor?
– Haragot és csalódást.
– Mire lett volna szükséged, hogy jobban érezd magad?
– Mondtam már! Arra, hogy bebizonyíthassam, hogy jó vagyok. Csak egyszer hadd mondhassam el, nincs mitől tartani. De Marika néni, lezárt.
– Milyennek látod őt ilyenkor?
– Elutasítónak, egy olyan embernek, aki hoz egy döntést és esélyt sem ad. Bármit is mondtam volna, akkor se engedett volna.
– Mi a legrosszabb, ami megtörténhet egy ilyen helyzetben?
– Ha egy senki maradok és sose leszek képes megmutatni az érzéseimet.
– Most komoly? Ez az eset fog nekünk segíteni?
– Igen, egész jó analógia lesz ez, majd meglásd.
Elkezdtünk kopogtatni.
Gyakran folyamodom ehhez, az ÉFT módszerével szoktam fellazítani a beragadt nézőpontokat. Az ÉFT a meridiánokon keresztül eljut a nem tudatos memóriához is és közben még az érzelmeket is oldja. Ezután a kliens könnyebben rávehető a megfordításokra és hamarabb előbukkanhat a valódi elakadás.
Kb. 2 perc után Adél már vigyorogva jelezte, hogy mindent ért.
– Annyira illik ez a Marika néni dolog a pasikra. Pont ez szokott történni. Eljön a váratlan pillanat és egyszer csak esélyt sem kapok többé a férfiaktól. Akkor sem, ha addig minden sziporkázva zajlott. Nem mutathatom meg, mi mindenre lennék képes.
A megfordítás és a benne rejlő igazság
Elkezdtük a megfordításokat. Némelyik könnyen ment, némelyik kevésbé.
Például a „lehetőséget sem adtam Marika néninek, hogy megmutathassam a tehetségemet” verzió nehézkesem ment. De aztán Adél rájött, hogy Marika néni szólt, hogy ha elmegy a kirándulásra, akkor nem mondhatja el a verset. És Adél elment, esélyt sem adott Marika néni elképzelésének.
– Vagy hogyan igaz az még, hogy „lehetőséget sem adtál Marika néninek, hogy megmutathasd a tehetségedet”?
– Hát, úgy, hogy nem engeszteltem, nem könyörögtem, nem próbálkoztam, … láttam, hogy Marika néni lezárt és itt a vége. Akár még ki is találhattam volna valamit. De esélyt sem adtam a változásra. És a fejemben is tudtam, hogy Marika néni ilyen, döntött és nem fogja meggondolni magát. Tehát még a fejemben sem adtam esély neki.
Az érzelmi elhanyagoltság traumája
Így mentünk végig az összes érzésen, az összes ítéleten. Hatalmas felismerések születtek. Adél érzelmileg is ellazult, de nem engedett beljebb. Az izomteszt is újra bizonytalanná vált. Elvitt ide-oda, de inkább csak alibiztünk. Ezért kértem, hogy csukott szemmel keressen egy olyan kislányt, akinek esélyt sem adtak, akit nem hallgattak meg. Nem is kell konkrét esemény, csak keresse meg a kicsi Adélt, aki elutasítva érzi magát, aki meg szeretné mutatni, milyen ügyes.
Egyből látta önmagát és az anyukáját. Megérezte a helyzetet. Adél nagyon sok érzésre, ölelésre vágyott, de az anyukája a szegény származása miatt a gyerek jó minőségű fizikai ellátására törekedett elsősorban. Először a mai Adél – aki remek anyuka és sokat foglalkozik a kisfiával – ő ment oda a kicsi kori Adélhoz megvigasztalni őt. Azt adta neki, amire a kislány vágyott.
A képek nagyon gyorsan hatnak és gyógyítanak
Azután megfigyelte és megértette az anyukáját, miért is viselkedik így. Őt is megszerette, de most már együtt a kicsi és a felnőtt Adél. Ráébredt arra is, hogy a sérülések hatására milyen nagyszerű anya vált belőle. Az anyukája fizikailag adott meg mindent számára, hiszen ez hiányzott neki legjobban gyerekkorában. Nélkülöztek is, tehát ettől akarta a gyermekét leginkább megkímélni. Úgy tudta, hogy az érzelmi hiányt ki lehet bírni. Azon majd túl lesz az ember egy idő után.
De ez sem bizonyult elegendőnek. Ugyanezt végigcsináltuk apával is. Aztán a kicsi és a nagy Adél visszament meggyógyítani és megvigasztalni a szülők gyerekkori énjét. Ők is átélték az elutasítást és az érzelmi elhanyagoltságot.
Az ősök gyógyítása
Végül már egészem sokadíziglen mentünk vissza az időben. Itt találtunk egy kisbabát, akit a földeken dolgozó szülők egy kiásott gödörbe helyeztek, hogy amíg ők dolgoznak, addig is biztonságban legyen a kisbaba. Adél és a kiskori énje megszeretgette őt, kibélelték a gödrét, felvidították, babusgatták.
Itt hagytuk abba a munkát. Nem lehet egy alkalommal évek, százévek dolgát elrendezni.
Mint ahogy máskor is, Adél érzett némi befejezetlenséget, de tudta – ahogy máskor is történt már – egyszer rá fog jönni a végső megoldásra és fel fog oldódni az elakadás.
Az önmunka otthon folytatódik
Több házi feladatot is kapott. Egy hozzáállás megváltoztató és átprogramozó gyakorlatot, illetve egy AFT feladatot. Ki kellett kopogtatnia a „kivetítés” mintáját magából. Harmadikként pedig a belső gyermek gyógyítását el kellett mélyítenie. 2-3 nap után jelentkezett is a megoldással:
– Képáramoltatás segítségével újra felvettem a kapcsolatot a gyermeki énemmel. Kb. 3-4 éves lehettem, nagyon szomorúnak és magányosnak éreztem magam. Visszautasítottak, pedig én csak egy kis figyelmet, törődést szerettem volna kapni, kicsit megszeretgetni az apukámat. Nagyon fájt, hogy én azt akkor nem kaphattam meg úgy és olyan szinten, mint amire nekem szükségem lett volna. Gyógyítottam magam. Öleltem, szerettem, nyugtattam a kicsi énem.
Adél így meséli el levélben:
Minden okkal történik és értem
Minden, ami körülöttem van, az belőlem kiinduló történet. Azért alakultak úgy, mert nekem ezt kell megtapasztalnom. Ezek a történések voltak szükségesek ahhoz, hogy eljussak oda, ahol most vagyok.
De hol is vagyok én, milyen folyamatok vezettek ide és vajon hova tartok? 39 éves nő vagyok. Pár éve az önismeret útjára léptem. Ez egy olyan mondat, mint amikor az anonim alkoholisták klubjában a foglalkozás első napján a résztvevő bemutatkozik. Ebből kiindulva, mondhatom azt is, hogy: Sziasztok, Adél vagyok, lelki sérült. Szerintem ez a mondat, egy nagyon fontos felismerés.
Meglátni, átérezni, megérteni, hogy igen, értek olyan hatások az életben, aminek az lett a következménye, hogy bezártam, falat húztam magam és a külvilág közé. De kicsit visszamegyek a múltba, hogy érthetővé váljon a történet.
Mégis, kinek az élete?
Szorgos családban nőttem fel. Egy olyan családban, ahol nagy jelentőséget tulajdonítanak a pénznek, a presztízsnek, az egzisztenciának. Így gyermekként elsajátítottam azt, hogy ha sokat tanulok lehet diplomám, ha sokat dolgozom, akkor lehet sok pénzem. Megtanultam, hogy a nők erősek és egyedül is képesek megoldani mindent. Ezt a mintát szivacsként szívtam magamba és láss csodát, lett diplomám, jó egzisztenciám, elvált nőkét, egy 8 éves gyerekkel nem kell piktort hívnom, hogy kifesse a lakást, mert én egyedül megoldom. Le tudom kaparni a falat, tudok glettelni és festeni is. 😊 Nem kérek segítséget, mert én erős vagyok és mindent meg tudok oldani.
Évtizedekig éltem abban a tudatban, hogy az az élet, amit élek, az az én életem. Önálló döntéseket hozok, független vagyok mindenkitől. Pár évvel ezelőtt döbbentem rá, hogy én nem az én életemet élem, hanem egy tanult minta szerinti világot alakítottam ki magamnak. Megfelelésből is tettem a dolgokat, hogy elismerjenek, szeressenek, elfogadjanak, a szeretetnyelvem a munkavégzés / szívességek volt. …
A krízis
Pánikrohamok gyötörtek. Két éven keresztül minden reggel úgy ébredtem fel, hogy vajon ma hányszor jön rám a roham, mennyi ideig fog tartani, mennyi ideig fogja bírni ezt a szervezetem? Dolgoztam magomon, rengeteget. Hihetetlen mennyiségű könny, felismerés, elengedés, megértés lett az eredménye. Elkezdtem a saját életemet élni. Már nem azért tettem a dolgokat, hogy szeressenek, hogy a mintának megfelelően cselekedjem, mert a mi családunkban ez a minta működik.
Egy bizonyos szinten valóban működött – és közben végig hiányzott valami. Folyamatosan hiányérzetem volt, küzdöttem, szenvedtem. Vágytam egy dologra, amit nem tudtam elérni. A párkapcsolati próbálkozásaim tükröt mutattak. Egy olyan tükröt, amiben a visszautasítás, a „nekem nem kellesz”, „nem lehetünk együtt” érzés összpontosult. Annak felismerése, hogy ez is egy belőlem kiinduló dolog, kevés volt, tovább kellett mennem.
Akartam, nagyon akartam a megoldást, mert elkeseredetten fojtogatott az érzés, hogy szeressenek. Nem tudtam, hogy mi lehet az ok, de azt igen, hogy bennem van és a megoldás is. Kérdésekre kerestem a választ. Miért feszülök be ha egy férfi komolyan érdeklődik felőlem és legfőképp, miért nem tud beteljesedni a szerelem? Miért mindig a csalódást és az elutasítást kell megtapasztalnom? Felnőtt koromra miért a szexualitás lett a szeretetnyelvem?
Ismét Ildi segítségét kértem.
Belső gyermek gyógyítás
Ezen alkalommal sem voltam könnyű eset, de a végére kerekké vált a történet. 😊Képáramoltatás segítségével felvettem a kapcsolatot a gyermeki énemmel. Kb. 3-4 éves lehettem, nagyon szomorúnak és magányosnak éreztem magam. Visszautasítottak, pedig én csak egy kis figyelmet, törődést szerettem volna kapni, kicsit megszeretgetni az apukámat. Nagyon fájt, hogy én azt akkor nem kaphattam meg úgy és olyan szinten, mint amire nekem szükségem lett volna. Gyógyítottam magam. Öleltem, szerettem, nyugtattam a kicsi énem. ………………….. És kerekké vált a történet.
A felismerés, a megértés
Érthetővé vált számomra, hogy miért nem tud a valóságban megjelenni a szerelem, hogy miért nem kaphatom meg egy férfitól a törődést, a szeretetet. Én ott és akkor lezártam, falat építettem magam és a világ közé. Azért, mert ott, akkor nem kaptam meg azt a szeretetet, amire vágytam. Azt integráltam magamba, hogy visszautasítottak, hogy nincs szükség rám, hogy nem kellek, nem vagyok fontos.
Most már értem, hogy miért azzal kedveskedtem gyerekkoromban a szüleimnek, hogy mindent megcsináltam, amit csak tudtam, hogy miért nem igényeltem az ölelést, hogy miért nem mondtuk ki soha azt szót, hogy: szeretlek. Ők így tudták csinálni.
Ezeket át kellett élnem ahhoz, hogy én másképp csináljam, hogy én ki tudjam mondani a gyermekemnek naponta többször azt, hogy szeretlek kicsikém, hogy be tudjak menni a szobájába csak egy ölelésért. Ezt kellett átélnem ahhoz, hogy én kifejlesszem magamban azt, amit kicsinek én is meg akartam kapni. 34 éve egy határvonalat húztam, amin belül nem engedek senkit. Mert a kicsi énem akkor ott azt gondolhatta, hogy ha a vonalon belül engedek valakit, akkor megint elutasítanak.
Túllépni a hiányon, átírni a történetet
Lassan négy évtizede nyom ez az érzés. De ma már tudom, hogy lehet másképp. Tudom, hogy módom van ezeket megváltoztatni. Szeretném elmesélni, hogy csütörtökön megcsináltam képáramoltatást ismét. Elmeséltem a kicsi Adélnak, hogy attól, hogy apu nem akart vele játszani, az nem azt jelenti, hogy nincs szüksége rá, hogy visszautasította. Csak annyit, hogy fáradt, mert azért dolgozik rengeteget, hogy megadjon mindent nekünk. Azt is elmeséltem, hogy egy fantasztikus kislánya lesz, aki külső és belső jegyekben is rá fog hasonlítani. Elmeséltem, hogy ne zárja be a szívét, mert sokkal jobban fog fájni a jövő. Ezután odakísértem az alvó apukánkhoz, ő felkúszott az ölébe, átkarolta és megsúgta neki, hogy szeretlek. Az apukánk átkarolta és ő is mondta, hogy szereti.
„Azóta mosolyog a lelkem”
Azt kell mondjam, hogy azóta mosolyog a lelkem. 
Illetve, szerintem elindult bennem az átalakulás. Egy hete pénteken újból jelentkezett egy férfi, akivel még tavaly ismerkedtünk szexuális kapcsolat céljából. Ugyan ott folytattuk a beszélgetést, mint ahol decemberben abbahagytuk. Egy héten keresztül minden nap beszéltünk egymással. Tegnap este megmondtam neki, hogy én azt gondolom, hogy nekem erre a kapcsolatra nincs szükségem. Nem arról van szó, hogy többet szeretnék, hanem ez a fajta minőségű kapcsolat már nem ad töltést nekem. Már nem gondolom azt, hogy a szex biztonságos és az érzések veszélyesek. Hanem azt, hogy az érzések teszik igazán izgalmassá a szexet. Eddig a szexet használtam mint eszközt arra, hogy „szeressenek” mert a határvonalon belül nem engedhettem senkit.
Egy csodás folyamatban vagyok!
