Címkearchívumok: gyermekvállalás

Én valójában nem kaptam meg semmit az életben – családállítás

Most jöttem vissza a boszniai piramisoktól, ahol elvonulást tartottam.

Az egyik résztvevő állítására a dimenziókapu meglátogatásakor került sor.
Ahogy szoktam, kikérdeztem, amikor egyszer csak kibukott belőle egy mondat, ami megütötte a fülemet:

„Én valójában nem kaptam meg semmit az életben.”

AZT SE TUDOM, MI A BAJOM

Pedig egy nagyon csinos, okos, jó diplomával rendelkező fiatal nőről van szó. Kívülről nézve talán azt mondanád: mi baja lehet?

Ő mégis úgy érezte, hogy nem tud mit kezdeni az életével.

Határozatlan és céltalan volt. Nem találta igazán azt, ami lelkesítené. Nem tudta megfogalmazni, mi a baja, csak azt érezte, hogy valami nincs rendben.

Azt mondta, azt sem tudja, mire kellene állítani.

Hagytam egy kicsit beszélni, panaszkodni, kiventillálni magát. Aztán kerestünk egy szélvédett zugot ott a dimenziókapu mellett, és elkezdtük a családállítást.

 

HOL AKADT EL A TÖRTÉNET?

Felállítottuk azokat a fontos dolgokat, amelyeket szeretett volna beépíteni az életébe.

A gyerekvállalás például elfordult tőle.
A határozottsággal nem tudott mit kezdeni.

Ott volt az életcélja, a sorsfeladata, a karrierje, a pénz is, de egyikhez sem tudott igazán kapcsolódni.Miközben kifejezetten szeretett volna kapcsolódni a pénzhez, mégis úgy nézett rá a pénz képviselőjére, mint valami undorító dologra.(Tudod, én fedett állítással dolgozom.)

Ezért vissza kellett mennünk oda, ahol mindez elkezdődött.
Ezt körülbelül kétéves korában találtuk meg.

 

A MEGREKEDT GYERMEK

Ott volt az édesanyja és az édesapja is, de egyikük sem foglalkozott vele.
Nem kezdtük el vizsgálni, miért. Lehet, hogy sokat dolgoztak. Lehet, hogy nekik is megvoltak a saját problémáik. Nem ez volt a lényeg.

Hanem az, hogy ő ott, abban a helyzetben valahogy megrekedt kislányként.

Az állításban a jelenlegi, felnőtt énjének kellett visszamennie ehhez a kislányhoz.
Megvigasztalni.
Szeretgetni.
Átölelni.
És végül felnöveszteni.

Nagyon megható jelenet volt.

 

A FELNŐTT ÉN

Amikor pedig ez megtörtént, gondoltam, ellenőrízzük csak le! Újra szembeállítottam vele mindazt, amit korábban nem tudott befogadni: a sorsfeladatát, az életcélját, a karrierjét és a pénzt.

És egészen más ember állt velük szemben.

Ami korábban félelmet, bizonytalanságot vagy közönyt váltott ki belőle, ahhoz most örömmel fordult. Volt, amit megölelt, volt, amivel kezet fogott.

Szinte euforikus felszabadulás történt benne.

Az egész állítás talán negyedóra volt. Mégis rengeteg olyan kérdésére adott választ, amelyet addig nem tudott hová tenni.

Mert ha valaki belül még mindig gyermekként éli az életét, hogyan hozzon igazán felnőtt döntéseket?
Hogyan találja meg a saját útját?

Hogyan kapcsolódjon a pénzhez, a karrierhez, a sorsfeladatához?

És hogyan akarjon ő maga gyermeket vállalni, ha belül még mindig úgy érzi, hogy ő a gyerek?

Erről az állításról készítettem most egy videót.

▶️ A videót itt tudod megnézni:
[VIDEÓ LINKJE]

Ha pedig úgy érzed, hogy a te életedben is van valami, ami újra és újra elakad, akkor lehet, hogy érdemes ránézni, mi van mögötte.

Nem kell pontosan tudnod, „mire kellene állítani”.

Néha elég annyi, hogy azt érzed: valami nem oké.

Családállításra Budapesten és Szegeden is várlak, illetve egyéni és online formában is lehet velem dolgozni.

Budapesten:

  • 2026. okt. 2 péntek 9:30

Szeged:

  • 2026. október 04. vasárnap 9:30
  • 2026. október 20. kedd 15:00
  • 2026. november 08. vasárnap 9:00
  • 2026. november 24. kedd 15:00
  • 2026. december 06. vasárnap 9:00

 

Ha pedig egyszer te is a boszniai piramisok különleges környezetében szeretnél részt venni egy ilyen folyamatban, a következő elvonulásom 2027. április végén és május elején lesz. (április 30-tól)

 

Szeretettel:

Hajdú Ildikó

 

Jelentkezéshez írj nekem üzenetet, vagy nézd meg a további aktuális időpontokat a honlapomon.

efthajduildiko@gmail.com
70 2670679

 

Meddőség – a petesejt áthangolása

 

Napi Ildi: A petesejt áthangolása

Mindenki egészséges

Az én munkámban valahogy nem működik a rutin. Ha jön valaki egy ismerős témával és én már megoldottam egy hasonló ahhoz esetet, biztos, hogy legközelebb valami új, kreatív megközelítést kell alkalmazni. Így történt ez pár éve is. Talán még nem meséltem.

Egy pár már 2 éve próbálkozott összehozni egy babát, de nem sikerült. Még nem estek pánikba, mert a 30-as éveik közepén jártak. Egészségileg, orvosilag minden stimmelt. Sőt,  szerették is egymást.

Amibe bele tudtam kötni, hogy viszonylag sok idő után kötöttek házasságot, de nem erre kellett keresni a magyarázatot.

Megnéztem, van-e leszületni váró lélek. Igen, többen is el tudták képzelni, hogy hozzájuk csatlakozzanak be. Nem üzentek semmit.
Az apa és az anya felkészült-e, fogadóképesek-e? Igen, ez is rendben találtatott.

A sorsfeladatuk, küldetésszámuk is egymáshoz közeli. (Ha az egyik fél huszonos küldetésszámmal születik, a másik pedig harminconos, vagy negyven valahányassal, az nehezítés. Kevésbé értik egymást, más a dolguk.) Ez a megközelítés is zsákutcának bizonyult.

Energetikai összeegyeztethetőség

Végül a kronobiológiai adottságok mentén elindulva kaptam ihletet. A nő erőteljes fizikai energiákkal született ( flegmatikus-szangvinikus). Terhelhető, kitartó. A férfi viszont érzékeny és kevéssé terhelhető (melankolikus). Energetikailag azok az emberek illeszkednek jobban a szexben, ahol nincs nagy különbség az idegrendszerek terhelhetősége között. Például az egyik nem maratoni futó, a másik pedig sprinter.
Plusz a ösztönök is azt diktálják, hogy a férfi legyen erőteljesebb, mint a nő. 
Ne is mélyüljünk el jobban a kronobiológiában, mert innen csak az ötletet kaptam.

Egyszer csak azt kérdeztem a hölgytől, hogy van-e olyan férfi a környezetében, akit izgalmasnak talál a férjén kívül?
– Furcsa, hogy ezt kérdezed, de van valaki – mesélte. Tulajdonképpen nem is tetszik, sose választanám őt, de olykor felbukkan az illető és utána többször eszem jut. Nincs közöttünk semmi kapcsolat, de hat rám. Viszont tuti, hogy nem járnék vagy élnék vele. Csak van benne valami.
– Meg tudnád mondani, hogy mi tetszik benne?
– Hát, van benne valami nagyon férfias. Olyan ösztönös. Kigyúrt, magas, nem egy kifinomult srác.

Ez eszembe juttatta azt az esetet, amikor egy házaspár sok évnyi próbálkozás után feladta. Már tudni vélték, hogy nekik nem lehet gyerekük. És akkor egy alkalmi szex a szomszéd fickóval és a nő azonnal teherbe esett. Vagyis, ami az egyik emberrel nem tudott összejönni éveken át, az egy másikkal azonnal sikerült.

Ez akár szólhat arról is, hogy a görcsössé vált próbálkozást elengedve, a könnyedség azonnali eredménnyel jár.

Vagy arról hogy …

nem mindig azzal élnek együtt az emberek, aki a „nyálelválasztásunkat” beindítja. Gyakran felülírják észérvekkel az ösztönös vonzódást. Olyat válsztanak, aki jó barát, aki szövetséges, aki el tud tartani, akit már megszoktak, … Lehetne még folytatni. Nézz csak szét a környezetedben! Milyen alapon házasodtak össze az emberek?

A történetben szereplő nő azonban szerelmi alapon választotta a férjét. Működött a szex, de valami apró pici hiba mégiscsak megmutatkozott. A nő petesejtje pontosan tudta, kitől szeretne megtermékenyülni, ki adná a tökéletes örökítő anyagot, kinek az utódja lenne a legéletképesebb. Az előbb említett maszkulin férfival akár egy mosdóban is 5 perc alatt sikerülne a gyerekcsinálás.

Áthangolás

Akkor mégis ki termékenyítse meg?

Azt találtam ki, hogy hangoljuk át a petesejtet. Vagyis némileg írjuk át azt a természetes késztetést, hogy az „alfahímtől” termékenyüljön meg. Hangoljuk  rá a férje által kínált lehetőségekre.

A petesejt ösztönösen tudja kitől szeretne megtermékenyülni. Azt nem lehet összehozni, ami nem összevaló. De a petesejtet is át lehet hangolni.

Mindezt azért tettem meg nyugodt lelkiismerettel, mert a nő szerette a férjét, nem volt kétsége felőle, hogy tőle szeretne gyereket. Úgy éreztem, mintha csak egy pár fokkal kéne átállítani a GPS koordinátákat.

Be kellett vinni a nő genetikai túlélő kézikönyvébe, hogy ma már nem csak a legjobb vadászok utódai lesznek életképesek, hanem az ügyes könyvelőké is.

Hasonló írások a témában:

1. Ha nem születik gyermek

2. Várakozó lélek behívása – babaváró kopogtatás

3. 15 petesejt – a meg nem született gyerekek

4. Ha nem jön össze a baba – fizikai magyarázat

 

Kedves Ildikó!

Tavaly októberben jártam nálad először. Gyerekvállalással kapcsolatban fordultam hozzád (abortusz, aztán több vetélés) úgy, hogy aznap lett egy pozitív terhességi tesztem. Azt beszéltük akkor, hogy természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez a baba megmaradjon és egészségesen jöhessen majd a világra. Megígértem, hogy tájékoztatlak majd a fejleményekről. Nos, a múlt héten betöltöttem a hatodik hónapot, június végére várjuk első gyermekünket, aki egészséges kislány lesz! 😊

Hálásan köszönöm, hogy segítettél feloldani a gátakat, rendezni a múltat és ezzel egy álmom teljesül: én is anyává válhatok!

Szép hétvégét!

A. Z.
Drága Z!

Mindenre emlékszem, nyomot hagytál bennem. A rekord magas energiád, a családtörténeted, ...
Valami lehet a levegőben. Legtöbbször nem tudom, hogy lett-e következménye, eredménye a munkámnak, és most egy hét leforgása alatt 3 összejött várandóság híre is eljutott hozzám. Olyan boldoggá tesz. Te vagy a korona a hetemen.

Köszönöm, hogy megosztottad velem. 
Ölelés: Ildikó