Én nagyon kedvelem a mesterséges intelligencia számos vívmányát. Használom is őket, sok mindenben megkönnyítik az életemet. Közben azonban teljesen jogosnak érzem azt a felvetést is, hogy a technológia egyre távolabb vihet bennünket önmagunktól és egymástól.
A minap hallgattam egy beszélgetést a technológiáról, és egy gondolat nagyon megragadt bennem:
Mi az ember legvégső sajátossága? Mitől ember az ember?
- Attól, hogy milyen erőfeszítésekre képes.
Amikor korábban az Ingás Közvetítés egyik táblázatát állítottam össze, bele kellett írnom a fizikai, a biológiai és az életelvet is. Ekkor találkoztam újra Bauer Ervin gondolataival az élő rendszerek működéséről.
A fizika nagyon jól tud mit kezdeni az élettelen anyaggal. Ha az élettelen rendszereket magukra hagyod az egyensúly, az energia minimuma és végső soron a leépülés felé tartanak.
PÉLDA:
Elég csak a házadra gondolni. Ha évekig nem dolgozol rajta, nem javítasz meg semmit, nem festjük, nem tartjuk karban, akkor nem lesz egyre szebb. Éppen ellenkezőleg. Elkezd leépülni.
Az élet azonban valami egészen mást csinál.
- Az élőlény folyamatosan dolgozik a leépülés ellen.
- Energiát használ fel azért, hogy fenntartsa önmagát.
- Persze hosszú távon minden élőlény elveszíti ezt a harcot, de közben az élet továbbadja önmagát.
- Bauer Ervin megfogalmazásának lényege éppen az, hogy az élő rendszer a saját szabad energiája terhére folyamatos munkát végez annak érdekében, hogy fenntartsa azt az állapotot, amely az élettelen világban magától nem maradna fenn.
És az emberi minőségnek van még egy további szintje.
2. ismérv: meg akarja haladni önmagát
Az ember nem egyszerűen életben tartja önmagát. Teremt. Épít. Tanul. Rendszereket alkot. Képes éveken keresztül dolgozni valamiért, aminek az eredményét talán csak jóval később látja meg.
Képes önmaga fölé nőni.
Nemcsak önmagunkért teszünk erőfeszítéseket
3. ismérv: Közösséget épít.
Van még valami, ami emberré tesz bennünket: a közösségi lét.
Az ember hatalmas erőfeszítésekre képes azért, hogy kapcsolódjon más emberekhez. A családjához, a barátaihoz, a közösségéhez, a nemzetéhez.
És van még egy különös emberi képességünk.
4. ismérv: Képesek vagyunk elvekért és eszmékért olyan dolgokat is megtenni, amelyek kellemetlenek.
Dolgozunk. Lemondunk dolgokról. Virrasztunk. Tanulunk. Harcolunk valamiért. Olykor úgy teszünk hatalmas erőfeszítéseket, hogy egyáltalán nem biztos, hogy abból valaha pénzünk vagy más kézzelfogható hasznunk lesz.
Az ember még arra is képes, hogy az életét áldozza valamiért, amiben hisz.
Talán addig van igazán biztonságban az emberi minőségünk, amíg hajlandóak vagyunk ezekre az erőfeszítésekre.
A technológia viszont folyamatosan a kényelmet ígéri
És itt kezd számomra érdekessé válni a mesterséges intelligencia és általában a gépesítés kérdése.
A technológia térhódítása szinte mindig ugyanazzal az ígérettel érkezik:
neked ezt már nem kell megcsinálnod.
Nem kell elmenned valahová. Nem kell fejben tartanod. Nem kell kiszámolnod. Nem kell megírnod. Nem kell megjegyezned. Nem kell találkoznod valakivel. Nem kell még csak gondolkodnod sem rajta, mert majd megcsinálja helyetted valami.
Ez természetesen rengeteg szempontból fantasztikus.
Csakhogy közben érdemes feltenni a kérdést: ha éppen az erőfeszítés képessége az egyik olyan dolog, amely emberré tesz bennünket, akkor mi történik velünk, ha minden erőfeszítést megpróbálunk megszüntetni az életünkből?
Ráadásul a digitalizáció egy másik emberi tulajdonságunkat is érinti: a kapcsolódást.
Soha nem volt ennyi kommunikációs eszközünk, mégis egyre több emberi kapcsolatunk válik közvetetté. Képernyőkön beszélgetünk, alkalmazásokon keresztül intézzük az ügyeinket, automatákkal kommunikálunk, online dolgozunk és online vásárolunk.
Én magamon is érzem ezt.
Nagyon szeretem a digitális világot, mégis kevesebb a közvetlen emberi kapcsolatom, amióta ennyi kütyü vesz körül.
A kényelem ára a kiszolgáltatottság
Van azonban egy másik problémám is ezzel.
Minél több dolgot adunk át digitális rendszereknek, annál inkább függünk azoktól, akik ezeket a rendszereket működtetik.
Ha elmegy az áram, rengeteg mindenem megszűnik működni.
Ha nincs internetem, nem tudom megtartani az online foglalkozásaimat.
Ha valamilyen digitális rendszer nem enged be, előfordulhat, hogy olyan dologhoz sem férek hozzá, ami egyébként az enyém.
Tóth Máté és Bogár László beszélgetésben elhangzott egy szélsőséges példa is egy olyan világról, ahol az ember már a saját okosházába sem feltétlenül tud belépni, ha a rendszer valamilyen okból letiltja.
Lehet erre azt mondani, hogy ez csak egy történet. De a gondolat, amely mögötte van, szerintem nem érdektelen.
Ha minden ajtónk digitális, minden pénzünk digitális, minden adatunk digitális és szinte az egész életünk valamilyen szolgáltatón keresztül működik, akkor hatalmas kényelmet kapunk.
Cserébe viszont hatalmas függőséget is.
PÉLDA:
A kanadai kamionos tiltakozások idején például már láthattuk, hogy pénzügyi eszközöket is fel lehet használni egy tiltakozó mozgalom ellehetetlenítésére. Úgy fojtották csírájában a lázadást, hogy letiltották a kamionosok bankkártyáit. Aztán az emberek elkezdtek adományokat gyűjteni számukra. Pillanatok alatt milliók jöttek össze. Azonban az adományozók számláit is elkezdték letiltani.
Ha egy ember hozzáférését a pénzéhez korlátozni lehet, az egészen másfajta hatalmat jelent, mint amikor a pénztárcájában készpénz van.
Nem feltétlenül az a kérdés, hogy az adott tüntetőkkel egyetértünk-e.
Hanem az, hogy akarunk-e olyan rendszert, amelyben technikailag lehetséges valakit néhány kattintással kizárni az életének egyre nagyobb részéből.
Sci-fiből lassan hétköznapi kérdés
Van egy 2022-es francia film, a Bigbug, amely fekete komédiaként viszi végig ugyanezt a gondolatot.
"2045-ben járunk. Az emberek életének szinte minden részét mesterséges intelligenciára és robotokra bízták. Amikor azonban a gépek körül valami nagyon félremegy, a házi androidok úgy döntenek, hogy az emberek biztonsága érdekében egyszerűen bezárják őket a saját házukba."
Ők csak védelmeznek.
Csak éppen az ember már nem dönthet arról, hogy ki akar-e menni az ajtón.
Ez persze disztópia és fekete komédia. Mégis jó kérdést tesz fel:
Mikor válik a bennünket kiszolgáló rendszer olyan rendszerré, amely már irányít bennünket?
Én ezt az egészet nem technológiaellenes kiáltványnak szánom.
Éppen ellenkezőleg. Szeretem a digitális eszközöket. Szeretem a mesterséges intelligenciát. Napi szinten használom.
Csak közben nem szeretném elfelejteni, hogy miért jó embernek lenni. Erőfeszítést tenni. Valamit saját magunknak megcsinálni. Gondolkodni. Emberekkel találkozni. Közösséghez tartozni.
Valamiért kiállni akkor is, amikor kényelmetlen.
És néha talán szándékosan nem a legkönnyebb utat választani.
Ezt csak gondolatébresztőnek írtam ide.
Próbáljunk meg emberek maradni. Szeruintetek sikerül?
Nem lesz könnyű.
Talán ezért találó
Puszta (Katona) Sándor Reciprok Gilgames című versének gondolata is:
a hintalótól az űrhajóig
nagy volt az út
a szív mégsem szakadt bele
de hogy ember maradjon az ember
most jön a neheze
az űrhajótól a hintalóig
Ajánló:
Családállítás BP.: aug. 28. péntek 9:30-tól
Tarot tanfolyam személyesen és online aug. 26-tól
