A legalább 40 éves “tumor”

Marikát azzal “ijeszgették”, hogy kiújult a melldaganata. A legutóbbi vizsgálat során azt tapasztalták, hogy az a régóta meglévő csomó megnagyobbodott. Mi családállítással néztünk rá a témára.

Marika egyáltalán nem rettegett ettől a tünettől, mert elmondása szerint legalább 40 éve él együtt vele. Először akkor vette észre, amikor kismamaként szoptatott. Nem biztos, hogy akkoriban keletkezett, annak idején akár a kismamaság miatt is megduzzadhatott és talán emiatt érzékelte ezt a más tapintású szövetállományt. Nem tudjuk.

 

Most, 60 éves kora körül, az orvosok a kemó felé irányították, de nem tudott erre ráhangolódni. Már  hormonkezelést kapott és eléggé vizesedett a teste. Ennyit mesélt el magáról Marika.

Azt szerette volna, ha egy másik szempontból is megvizsgáljuk a tumor történetét.

 

A családállítás során Marika és a tumor képviselője egyből egymás mellé penderültek.

A többi szereplő egy másik csoportot alkotott. Az orvos tehetetlenül lógatta a karját és megterhelve érezte magát. Utólag elmondta Marika, hogy a doktor úr eléggé kiégett, hiszen évek óta folytatja a küzdelmet a rákos betegekért, több-kevesebb sikerrel.

Majd az orvos mellé pattant a hormon és a vizesedés is. Ugyan én nem értettem, de Marika egészségügyi dolgozóként egyből tudta, hogy a vizesedés a hormon kezelés következménye.

 

A tumor beazonosítja magát

Az állításban a tumort kezdtük el meg interjúvolni, aki a földre roskadtan ült. A szájába adtam mondatokat és az egyikre felcsillant a szeme, tudta, hogy igaz. Kiderült róla, hogy ő Marika megnemszületett ikertestvére. Kb. egy hónapos korában fordult vissza, de nem szívódott föl az anyaméhen belül, hanem Marika testében tokosodott be. Én most ezt a kifejezést találtam. Ez a “magzat” mai napig úgy érezte, hogy él.

Beállítottam az életet és a halált is. Marika egyből a halált választotta, a megnem született kis tumorszerű ikertestvér pedig az életet. Olyan megdöbbentő, hiszen a valóságban éppen fordítva van, de lélekszinten egész más a látvány.

 

Lélekszinten a halál mindig vonzóbb, mint az élet

Mivel én fedett állításokkal dolgozom, így egyik szereplő sem tudta, ki kit vagy mit képvisel, ki kivel kapcsolódik. Újra bebizonyosodott az, amit már annyiszor tapasztaltam, hogy a lélek, vagyis az épp testben élő emberek, sokkal szívesebben választják a halált, mint az életet. Ugyanis a halál könnyű, a testi lét nehéz.

Az élet mindig egy fárasztó és nehézségekkel teli dolog, ezért a csalátállítás vezetőjének gigászi kihívás rávenni az állításban a szereplőt, hogy inkább válassza az életet. Ezt külön mutatvány szokott lenni.

 

A javíthatatlan élet

Valójában az életet képviselő személy is a tévedés áldozata volt, mert erősen ragaszkodott a kis magzat életben tartásához.

Itt sok irányba el lehetett volna még elkanyarodni, vizsgálódni – azok külön-külön is megérnek egy állítást.

• Például, hogy ebben a családban miért értékesebb egy meghalt ember
• és az élők miért választják inkább a halált?

Én inkább úgy döntöttem, behozok  egy új típusú élet-fogalmat  a mostani helyett. Egyszerűen le kellett cserélni az életet játszó szereplőt (ecetes olló). Ez az új élet már tudta, hogy kit kell választania, kihez kell csatlakoznia. Nagyon felemelő volt látni, ahogy elbúcsúzik a magzat és a felnőtt ikerfél. Marika képviselője ezután már tudta az életet választani.

A családállítás a probléma egy olyan aspektusára is rá tud világítani, amire egyébként nem is gondolnánk.

Egy nagyobb térből és tudatosságból mutatja meg azt, ahol érdemes megfogni a problémát.

Ha jól csináljuk / jól vezetem az állítást, abból mindig erőnek, megbékélésnek, megnyugvásnak kell fakadnia fakadnia.

Marika kb. 40 évvel ezelőtt vette először észre ezt a “tumort” a testében, de valószínűleg egész életében vele volt. És most már ne is nevezzük annak, hiszen nem is az.

Te milyen problémádra szeretnél ránézni egy másik nézőpontból. Egy olyan nézőpontból amire amiből eddig még nem néztél rá?