Címkearchívumok: fájdalommentes

Fájdalommentes szemhéj műtét és gyógyulás – “nem éreztem semmit”

A szépségért meg kell szenvedni – óriási tévhit!

Bizonyára ismered ezt a mondást. Ma ezt ismét megcáfolom.
Életem során számtalanszor bebizonyosodott, hogy az ÉFT-vel módosítható a testünk működése. Az is egy tudás és önhipnózis, amit ki  lehet iktatni.
Ma nem a saját sztorimat hoztam, hanem egy lelkes középkorú ÉFT-s tanítványét. Beszéljen Iza helyettem.
Szemhéj plasztika
Több ismerősöm megcsináltatta a szemhéját mostanában.
Az egyikük hihetetlenül félt tőle és be is következett a baj. Hetekig nem tudta becsukni a szemét és iszonyú fájdalmai voltak.
Iza szintén félt ettől a beavatkozástól, viszont hihetetlen siker sztori lett belőle.
Izáról már máskor is írtam. Elkötelezett módon használjaaz ÉFT-t. Ő az, aki nem feltétlen teheti meg, mégis sokat áldoz az önismeretre. Bár ez sem lenne elég, ha két foglalkozás között nem gyakorolna olyan elkötelezetten, mint ahogy szokott. Reggelente korábban kel, csakhogy kopogtathasson és szenvedésmentes mederbe terelje az életét.
Iza rendszeresen meglep engem az életével kapcsolatos sikereivel.
A sikerének 2 db titka van:
– az egyik, hogy az ÉFT (Érzelmi Felszabadító Technika) egy nagyon hatékony módszer
– a másik pedig, hogy hajlandó rendszeresen alkalmazni, munkát beletenni.
Én egy lábgyantától is jajgatok
Szia Ildi!

Van egy újabb sikersztorim!

Szemhéjműtétre mentem. Tudod, az öregséggel járó, “szomorú bernáthegyi kutya” típusú lelógó szemhéjamat vágták le. Konkrétan kivágták a felesleget. Durván hangzott, de a szépségiparos lányaim ragaszkodtak hozzá.

Fiatalabb nem leszek. Engedtem a nyomásnak.

Majd meghaltam a félelemtől, hogy fájni fog – mert hát elég logikus, hogy a szemhéjba adott több injekció az fáj!

Nekem borzasztó rossz a fájdalomtűrésem. Egy lábgyantát is végig jajgatok. Nekem minden nagyon fáj. Már a gondolat is fáj, ha arra gondolok, hogy fájni fog.

A műtét előtti este egy órát csak kopogtattam. Hajnalban keltem, hogy tudjak ismét kopogtatni.

A kórházban kb. 1 órát vártunk és én csak kopogtam és kopogtam. A lányom rám szólt, mert szerinte a többiek azt hitték, hogy bolond vagyok , de engem nem igen érdekelt.

 

Ha nem szeretnél lemaradni az írásaimról és a jó kis esettanulmányokról, akkor érdemes feliratkozni a hírlevélre itt és mindig elküldöm neked a legjobb történeteket.

A műtét

Bevittek a műtőbe. Az orvos mondta, hogy ez bizony fájni fog, de próbáljak ne mozogni.
Egy fél órát fertőtlenítőben fürdette a fejemet, kiragasztotta, letakarta stb.

Aztán egyszer csak megkérdezte “Jól van?”
Mondom “igen, kezdheti nyugodtan.”
Döbbenten nézett rám, hogycsak nem azt akarja mondani, hogy nem vette észre, hogy beinjekcióztam a szemét? “
Mire én “miért, beinjekciózta? “

SEMMIT nem éreztem belőle! SEMMIT!


A műtét után – véraláfutás, fájdalom?

Azt mondták kék-zöld-lila lesz a szemem alja 1-2 hétig a műtét után meg véraláfutásos. Mint akit megvertek.
Gondoltam az lehet, hogy másé ilyen lesz, de én azért majd próbálok máshogy kinézni. Hétfőn dolgoznom kell!

Amint hazaértem elkezdtem rá kopogni.

Most szombat van. Szerdán volt a műtét. Az egyik szemem alatt van egy gyufafejnyi véraláfutás és ezen kívül semmi!

Ja! És a műtét utáni fájdalom! A gyerekeim 5-6 féle fájdalomcsillapitót készitettek az éjjeliszekrényemre – mert ismernek. Egy pattanáshoz is beveszem . Az orvos is mondta, hogy kb. 2 óra múlva kimegy az injekció hatása és azonnal vegyek be valamit, mert nem lesz vidám.

Eltelt 2 óra, majd 3…4…5..jött az éjszaka aztán a reggel – és SEMMI! Nulla fájdalmam volt! Egy darab gyógyszert nem vettem be!

Na hát ezt tudja az ÉFT!

Az életem leghasznosabb tudománya!

Köszönet érte!

Ölellek: Iza

 

Varratszedés
Ma kiszedték a varratokat.
Kopogtam és semmi nem volt.
Az orvos nagyon csodálkozott, hogy milyen szép! Sehol nem vérzett be a seb. Teljesen tiszta volt a kötés. Egy pötty vér nem folyt a kötésbe! Egyáltalán nem is váladékozott és egy hét után úgy néz ki, mintha három hetes lenne!
Kopogtam mint egy harkály!
Ölellek!
Iza

 


 

Minden évben indítok ÉFT tanfolyamot, ami hétről-hétre biztosítja a rendszeres önmunkát.

A február és az áprilisi elvonulások ugyanilyen jó alkalmat arra hogy gyakoroljuk az ÉFT-t!

Gyere velem az úton!
Ajánló
  1. CSALÁD- és LÉLEKÁLLÍTÁS SZEGEDEN
    minden hónapban 1x hérvégén.
    Legközelebb: 2024. jan. 14.
    .
  2. ÖNISMERETI TÁBOR egy vízparti villában (az árnyékszemélyiségeink visszaintegrálása)
    • febr. 22-től és
    • ápr. 18-tól
      .
  3. TANFOLYAMOK
    • Életforgatókönyv tanfolyam 2024. jan 17-től
    • Tarot tanfolyam 2024. márc. 18-tól
      .
  4. ELEMZÉSEK
  5. CSALÁDÁLLÍTÁS TANFOLYAM ÉS TÁBOR
    2024. máj.04 – jún.12.
    .
  6. ÉLETFORGATÓKÖNYV ÉLMÉNYTÁBOR
    2024. június 11-16.