Címkearchívumok: egyenlőség

Szabadság, egyenlőség, testvériség

 

Napi Ildi:
SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG – csak nem úgy mint eddig

Pár éve a Tiszta Hangok rádióban hallottam Takáts Pétertől az alábbi gondolatmenetet.

A francia forradalom óta létezik a jelszó: Szabadság, egyenlőség, testvériség!

Mindhárom gyógyító erő, de ha rossz területen alkalmazzák őket, akkor pusztítást okoznak.

Mi magyarok az előző rendszerben megtapasztaltuk az egyenlőség rossz alkalmazásának következményeit.

  • Ugyanazokat az árukat lehetett kapni, ugyanabban a színben mindenhol az országban.
  • Annyira egyenlőnek kellett lenni a szellemi életben, hogy inkább minden ellaposodott.
  • És annyira eldeformálódott a társadalom a nagy egyenlősdiben, hogy a jog területén már nem jöhetett létre a valódi egyenlőség.

Nemrégiben a szabadságot akartuk minden területen megvalósítani. Ebben is áldozatok lettünk.

  • Olykor már annyira óvtuk az emberek szabadságát, hogy az egyik ember szabadsága a másikét gátolta. A túlműködtetett szabadság a jogban az önkényhez és a jogfosztottsághoz vezetett. Például amikor annyira védték egy bűnöző jogait, hogy az állampolgár már nem is reménykedtek a jogorvoslatban.
  • A gazdaság területén a túlzott szabadság a liberalizmusban nyilvánul meg. A svájci hiteles ügyek, a környezetszennyezés, a termelők viselkedése, …, mind ennek a megnyilvánulásai.
  • A szellemi területen megnyilvánuló egészségtelen szabadság pedig inkább szabadosság.

Remélem, azt már nem kell kipróbálnunk semmilyen „izmus” formájában, hogy mindenhol a testvériség fog uralkodni.

 

De akkor hogyan lehetne alkalmazni a „Szabadság, egyenlőség, testvériség!” eszméjét?

Szabadság, egyenlőség, testvériség(Ajánlom a Summer Hill című filmet!!!! Családi, szívet melengető, tanulságos, felemelő.)

A SZABADSÁG minőségére a szellemi életben van szükség. Mindenki, aki részt vesz benne, az szabadnak érezze magát, véleményt és ellenvéleményt mondhasson, gondolkodhasson.

Az EGYENLŐSÉGET a jogokban, kötelességekben és információhoz jutásban kell érvényesíteni. Ez kiegyenlíti a hatalomból fakadó egyenlőtlenséget, diszkriminációt és előjogokat.

A TESTVÉRISÉGRE a gazdasági életben van szükség. Ami azt jelenti, hogy az áruknak és a szolgáltatásoknak a másik ember valódi és reális igényeit kell kielégíteniük. És senkinek ne származzon abból haszna, amiből a másiknak kára. …

A szabad szellemi életben az emberek együtt dolgoznak egymás javára és megteremtik azokat a körülményeket, ahol az emberek a képességeiket kibontakoztathatják.

Az egyenlőségen alapuló jogéletben az emberek megbeszélnek dolgokat, megállapodásokat kötnek, törvényeket alkotnak, vagy szegnek meg a szellemi életről, a jogról és a gazdaságról is.

Az itt felvázoltak egy tudatállapot függvényei. Ezek biztosíthatnák egy egészséges és hatékony társadalom működését.

FILMAJÁNLÓ a témában: SUMMER HILL. (BBC, 2008.)

A youtube-on megtalálható- Szórakoztató, igaz történeten alapul. Mi az egész családdal néztük meg egy szombat délután. Lehet így is csinálni.

 

 

======================================
Lehetőségek az önismerethez és önfejlesztéshez:

1. Kronobiológia tanfolyam

Szegeden márc. 16-tól
Budapesten március 17-től

Ismétlőket várom szeretettel. Az ismétlés ingyenes.

2. Tarot továbbképzés – egy alkalom
Szegeden márc. 09. 17-20:00

 

3. Tarot tanfolyam

Szegeden május 16-tól

Ismétlőket várom szeretettel. Az ismétlés ingyenes.
==================================
Jelentkezés:
e-mail vagy telefon
efthajduildiko kukac gmail.com
70/ 267 0679

==================================
Köszönöm, hogy ezen a héten is velem tartottál.
Üdvözlettel: Hajdú Ildikó

==================================


Küldd el annak, aki szerinted szintén szívesen olvasná!
Hírlevélre feliratkozás itt!