Címkearchívumok: elvágyódás

Örökös elvágyódás valahová – egy nő az űrből

 

Napi Ildi:  Örökös elvágyódás valahová

Én nem ehhez a családhoz tartozom

Tündi nem értette, miért vágyódott el Magyarországról annak idején. Ám külföldön se érzi magát otthon. Még ma is tovább és tovább menne, de nem tudja hová. Most már legalább nem költözik, mert felismerte, hogy nem megoldás, ha odébbáll.
De azért jó lenne tudni, mitől van ez?

Én rögtön a szülői házra gyanakodtam, hiszen a legtöbb külföldre település mögött a rendezetlen családi kapcsolatok állnak. Sokan nem tudják megoldani a szüleikkel a problémájukat és másik országba „menekülnek”. Persze ez nem valódi megoldás.
Viszont ez majd egy másik történet.

Az elvágyódás lenyomata

Tündinek remek a kapcsolata a szüleivel, sokat beszélnek és rendszeresen találkoznak.
Bár nem emiatt találkoztunk, gondoltam mellékesen nézzük meg ezt is. Egészen extrém választ kaptunk. Meg kellett vizsgálni egy sokkal korábbi földi inkarnációját. Valamikor egy magasan fejlett civilizáció tagjaként született meg a Földön. E civilizáció tagjai sok időt töltöttek itt, hosszú életűek voltak, más genetikával, tudással, testtel … De akik közülük a Földön születtek meg, már nem mehettek vissza a saját bolygójukra. Így amikor eljött az ideje, a többiek visszamentek, ezt választották, viszont az akkori Tündi nem tarthatott velük. Ennek az elvágyódásnak, mély fájdalomnak a lenyomata maradt meg benne. A lelke ezen sosem tudott túl lenni.

A lélek nem csak a Földön testesül meg, hanem más dimenziókat és létformákat is kipróbál.

Nagyon korlátozottnak ítéljük meg a létezésünket, ha csak abban hiszünk, hogy a lélek csupán a Földre inkarnálódik. A Föld egy igen ellentmondásos, ám tanulnivalókban gazdag hely. Értékes és izgalmas tapasztalási lehetőség itt élni.
Ám ennél sokkal több létformát is kipróbálhatunk. Olykor fizikai megtestesüléssel, máskor anélkül. Tündi a fent említett életében egy magasan fejlett civilizáció tagjaként élt itt a Földön. De ma  már nem a származásának van jelentősége, hanem a fájdalmának – amikor a többiek visszamentek és ő nem mehetett velük.

Mire jó a régebbi életek emléke?

Később találkoztam Ágival, akinek hasonló módon kötődött ahhoz a civilizációhoz. De őt azért kellett emlékeztetni erre, mert ebben az életében – többek között – azt is vállalta, hogy magasabb szintű információt közvetítsen számunkra. Ő egyébként korábban már feltalált egy eljárást, amely támogatja az életet és ez összhangban van a sorsfeladatával. Ám Ági itt még nem állhat meg. Akkor fogja “támogatni őt a sors”, ha nem elégszik meg az eddigi eredménnyel, hanem tovább kutat. Mert van még olyan hasznosítható tudás, amihez neki van hozzáférése és nekünk pedig szükségünk van rá.

Ezek a hölgyek nem különlegesek abban az értelemben, hogy magasabb szintű a származásuk. Szinte mindnyájan próbáltunk már ki más létformákat, más dimenziókat. Gyakoroltunk más típusú helyeken. Ezek a létesülések hozzájárultak a lelkünk fejlődéséhez. Akkor van szükség ezen létesüléseink feltárásához, ha ott találjuk meg az elakadás okait, vagy onnan nyerhetünk támogatást a továbblépéshez.

Érdekesség

Egyszer egy ismerősöm azt találta mondani, amikor a nyári melegre panaszkodtam, hogy ő csak olyankor érzi jól magát, amikor 40 fokos nyári melegben végre a csontjaiban is érzi a meleget. Később kiderült, hogy az egyik gyakorlásakor a lelke  tűzbolygón élt, ahol a tűz energiáját, a lángok intelligenciáját tanulmányozta – persze nem emberi testben. Az ilyen emberek a földi életük során imádják a meleget.

A lelkek nem egyformák, van saját személyiségük. Ennek megfelelően választanak maguknak a köztes létben társakat, ennek megfelelően választanak maguknak életeket.

Ha ilyen dolgokat szeretnél megtudni magadról, tanuld meg az

Ingás Sorstisztítást,
vagy jelentkezz be személyes konzultációra.

 

"Hozzon a mi életünk jó gyümölcsöt!
Bárcsak javunkra szolgálna, hogy embernek születtünk!"

 

—————
Ajánló:

1. Család- és Lélekállítás Szeged
2019. augusztus 24. szombat 9:30

2. Ingás Sorstisztítás Update
Csak tanfolyamot végzetteknek!
2019. szept. 14.

3. Ingás Sorstisztítás tanfolyam
Szegeden és online is szombatonként.
2019. szept. 21.

—————
Könyvajánló:

Michael Newton – Lelkünk útja (letölthető)

—————
A folytatásban:
  • Párhuzamos életek.
  • A többi élet is most van és a hat a jelenlegire
  • A lélek ereje és hite
  • Hogyan osztja meg a lélek magát?

 

Olvasói levelek:

Egy dalt szerettem volna megosztani veled. Ez végre pontosan kifejezi, mit érzek:

httpss://www.youtube.com/watch?v=Z6LTxqx5rpQ&feature=share


Szia Ildi!

Én is ilyen vagyok. Pár éve furán hallgattam egy emberke beszámolóját, hogy a Földön milyen lények élnek, reptiliánok meg minden hülyeséget, és hogy a csillagok közül is jöttek ide stb-stb... De az utóbbi megragadt bennem! 
Gyerekkorom óta vonzódok az Univerzumhoz, sohasem voltam jó tanuló (3-as) de az elméleti fizika, a csillagászat ment, simán tudtam a Napban végbemenő fúziót általános iskolában :-)

Akkor állt össze, és kezdtem emlékezni, miért érzem én nem e világból valónak magamat. Ezért is nehezek az élethelyzeteim, mert én tisztán kapcsolódok, míg mások nem így teszik. Ott szívből kapcsolódtunk és csak táncoltunk a csillagok között, míg itt a Földön ... hát, itt nem így. Bár a természet egészen egyedi itt és ez nagyon sokat ad, sajnos, amikor rosszabbul mennek a dolgaim, folyton visszavágyok oda :( Én tudom, hogy mehetek is majd, de most céllal vagyok itt. Hogy ez mi, azt nem tudom, de igazából nem is érdekel. Boldog akarok lenni :)

V.