Napi Ildi: HA ELAKADTÁL EGY TÉMÁBAN: VÉGY EGY KANCSÓ VIZET!
===================================
TARTALOM:
– spirituális lakáseladás
– párterápia egy kancsó vízzel
====== SPIRITUÁLIS LAKÁSELADÁS =====
Olykor elakadnak a dolgok az életünkben.
nincs munka
nincs vevő a házra
kevés a vevő az üzletben
….
A sor végtelen.
Ha valamelyikőnk ilyesmiről panaszkodik a köreinkben, mindig azt kérdezzük tőle:
És, tekertél már rá?
Ez a szakzsargon mifelénk azt jelenti, hogy az ingás módszerrel megtisztítottad-e már a témát?
Többször előfordult, hogy egy – akár évek óta eladhatatlan – lakásra „tekertünk” egyet és másnap már érkeztek is az érdeklődő telefonok. Hiszen az elakadás, vagyis ami miatt a világ számára láthatatlan a hirdetés, vagy az ingatlan, annak a gyökerei a nem látható szférákban működő okokra vezethető vissza.
Én a gyakorlatias ezotéria híve vagyok. És ha van eszközöm, akkor használom.
Mindnyájan spirituális lények vagyunk. Akkor is ha erről tudomást veszünk, akkor is ha nem. A “tekerés” megtanulható.
A tanfolyam 22-én kezdődik és messzebbre mutat, mint a lakáseladás. Ez csak példaként hoztam fel.
============= PÁRTERÁPIA EGY ÜVEG KANCSÓVAL ==========================
A mai bejegyzésben semmi újdonságot nem fogsz olvasni. Csak emlékeztetni szeretnélek valami nagyon egyszerűre, ami hasznos, amit már ismersz.
ÉS INGYEN VAN.
ÉS SEGÍT NEKED.
A konyhámban van egy tárgy, ami miatt az emberek először meglepődnek, majd később már ragaszkodnak hozzá.
Ez a tárgy a vizeskancsó az asztalon.
Hogy mitől furcsa ez manapság? Egy kancsó víz igenis szokatlan mostanság. Leginkább ásványvizes palackok látványához vagyunk szokva.
Ráadásul a kancsó feliratozott és színes kövek hevernek az alján.
Emlékszel még a szenzációt keltő kísérletre, amit a vízzel végeztek?
Olvashatsz róla: Emoto – A víz üzenete
Bolygónk és testünk 70%-a víz. De a víz sokféle lehet.
Dr. Emoto felfedezte, hogy a megfagyott víz kristályainak ezer arca van.
A víz információval rendelkezik és ez láthatóvá tehető, ha lefagyasztjuk és lefényképezzük a kristályokat. A tiszta forrásvíz szerkezete csodálatos, akár egy gyönyörű hópehely. Minden forrásvíz más kristályszerkezettel bír. Még a mocskos, koszos, de szent víznek is szépek a mintázatai.
Emoto a vízzel zenét hallgattatott. Nagy zeneművek hatására csodaszép kristályformák keletkeztek.
Aztán a víznek képeket mutatott – virágok, állatok, templomok képeit. Ezek szintén gyönyörű alakzatokba rendezték a vízkristályokat.
Aztán szavakat írt a vizes üvegcsék falára, és ismét megvizsgálta a szavak hatását a vízre. A kísérlet minden nyelven működött. Japánul, magyarul, mindenhogyan.
Tehát levonható a következtetés:
Mivel az agyunk 95 %-a, a testünk 70 %-a víz, ezért nem mindegy, hogy milyen zenét hallgatunk, milyen képeket látunk és milyen szavakat hallunk. Hiszen ezek rezgése hat a testünkben lévő vízre, hat a lényünkre.
Én sok évvel ezelőtt megértettem ezt az egyszerű elméletet és beépítettem a mindennapi gyakorlatba. Vettem egy egyszerű, sima falú kancsót. Aztán ráhelyeztem egy mandalára. De nekem nem volt az igazi. Később papírcsíkokon feliratokat ragasztottam rá, de azok mindig leáztak.
Végül kitaláltam a számomra tuti megoldást. Arany üvegfestékkel írtam szavakat a kancsóra. Kézműves múltamból mindig akad némi – kis csőrrel ellátott – könnyen használható üvegfesték.
Sokáig gondolkoztam, vajon milyen szó, fogalom, érzés rezgésével szeretném feltölteni a kancsót. Végül a kikezdhetetlen SZERETET mellett döntöttem. Bárki is iszik a vízből, nem fog neki ártani egy kis szeretet.
A kancsó azért is jó választás, mert ha nem ásványvizet öntesz bele, akkor a csapvíz klórt tartalmaz. A klór nem engedi, hogy szép, rendezett kristályok alakuljanak ki a vízben. A kancsóban viszont a klór egész jól ki tud szellőzni. Csapvíz pedig mindenhol van és szinte ingyen.
Kancsót pedig csak néhány évente kell újat venni, ha olykor eltörik, megsérül, …
Én a csapvíz mellett azért állok ki, mert nem szeretnék nagyobb ökológiai lábnyomot hagyni, mint amit már úgyis kénytelen a Föld miattam elviselni.
Én így vagyok környezetvédő. Meg úgy, hogy biciklivel járok.
ÉS MI VAN A HÁZASSÁGI PROBLÉMÁVAL, amit az elején beharangoztam?
Nos, vegyünk egy párt, ahol a felek már nehezen értenek szót egymással, sokszor veszekednek. Pedig az elején olyan jól ment minden.
Ilyenkor érdemes kipróbálni az Emoto-féle módszert. Megtölteni egy kancsót vízzel és alátenni egy régebben készült szerelmes fényképet, ahol a pár még békében, szeretettel viseltetett egymás iránt.
Pihentessék ezt a kancsó vizet a fényképen 10-12 óráig vagy tovább és később igyanak belőle többször mindketten. Érdemes ezt tovább is folytatni.
Mivel az információs „gyógyításban” a tünetek egy rövid ideig erősödnek, aztán enyhülnek. Ez nem biztos, de akár így is történhet. Aztán pedig, ha mindketten néhány napig isszák a vizet, harmonikussá válik a kapcsolatunk. A régi emlékek, gondolatok erősebben lesznek, mint a jelenlegi diszharmónia.
A magasabb rezgéssel feltöltött víz nem fog egy elmérgesedett kapcsolódást gyökeresen visszarendezni az egykori idilli állapotba, hiszen a felek újra és újra termelhetik a régi gondolatokkal a problémájukat.
Viszont a víz által okozott időleges harmónia emlékeztetheti őket, milyen is volt, amikor szeretett-teljesebb érzéseket és gondolatokat tápláltak egymás iránt.
Mi van, ha olykor ennyi is elég egy kapcsolat rendezéséhez: emlékezni, hogy valamikor így érzetünk egymás iránt.
Ha akarsz tenni a kapcsolatodért, ennyit bármikor megtehetsz.
És nem csak a pároddal működhet a kísérlet. Akár más emberi kapcsolatodra is kipróbálhatod.
MIRE HASZNÁLHATÓ MÉG?
Én csupán kiragadtam egy témát – a párkapcsolatot.
Te programozhatod a vizet a saját témáddal kapcsolatban is!
Pl. pénzszűke esetén ráírható az üvegre a “bőség”, a “pénzügyi stabilitás”, …
Betegség esetén az “egészség”, a “120/80-as vérnyomás”, a “dús haj”, …
Neked mire van szükséged?
MÉG EGY KIS EXTRA
Én – nem tudom ilyen indíttatásból, mindenféle tudományos háttér nélkül – beleszórtam a kancsó vízbe ásványokat. Ametisztet, rózsakvarcot, citrint, szerpentint, hegyi kristályt, jádét, … Csupa olyan ásványt, amihez vonzódtam.
Ez egy spontán ötlet volt, de azóta is így teszek. A víz cseréjekor gyorsan elmosom a kristályokat is. Ez csak az én kis elméletem, miszerint a kristályok rezgése is bizonyára jót fog tenni.
Illetve a kristályokat is meg kell tisztítani. Na, de semmi fakszni! Azt nem bírom. Pl. teliholdnál kitenni az ablakba, meg hasonlók.
Ehelyett tiszta vízben elmosom és össze is kocogtatom őket. Ezáltal tisztulnak meg a környezetből összeszedett régi információtól. Pusztán ösztönösen érzem, hogy ez így jó.
MÉG EGY KIS VIDÁMSÁG
Pár éve, amikor a kisebbik fiamnak szülinapi zsúrt rendeztünk, meghívtuk az udvarra az óvodás társait is. Levittem a kancsómat, gondoltam jó lesz a szörpöt felönteni vízzel.
A nagy futkározásban a kisfiam a vizet itta leginkább.
Majd odaszaladt az egyik vendéggyerek is, akitől megkérdeztem, szomjas-e?
– Igen, nagyon – mondta lihegve -, de olyan kavicsos vizet nem kérek – mutatott az ásványos kancsóra.
Neki nem jött be. 🙂