A rendmániás szellem

 

Napi Ildi:  A RENDMÁNIÁS „ SZELLEM ” – szellemes történetek sorozat

Bejelentkező lelkek sorozat (2. rész.)

Az Ingás Sorstisztítás során tapasztalt érdekességek

Amikor egyszer egy ismerősömnek volt terápiára szüksége, az jött ki, hogy ingáznunk kell.
Elővettem az Ingás Sorstisztítós dossziémat és nekiláttam a munkának. Már meg sem lepődtem az inga szokatlan, gravitációt meghazudtoló mozgásán. Rákérdeztem, vajon ismét be szeretne valaki jelentkezni? (lsd. az előző részben!)

Ingás sorstisztítással segíthetünk átkelni a léleknek.
Ingás sorstisztítással segíthetünk átkelni a léleknek. De olykor hallgassuk meg, vajon nekik van-e mondanivalójuk!

Tudni kell, hogy ha az IS munka elején nem készülünk fel rendesen, akkor mindenféle entitások, „akármicsodácskák” szeretnének bejelentkezni, hogy az ő dolgukat intézzük el. Természetesen erre való a felkészülés folyamata, hogy ne az egész univerzum összes entitásának ügyét, hanem csak a kliensét oldjuk meg.

Tehát valakit nem sikerült elküldeni és szeretett volna valamit. Rákérdeztem, hogy ki is ő. Kiderült, hogy az ismerősöm nemrég elhunyt férje szeretne közölni valamit. Méghozzá a feleségének. Szóról szóra kiteszteltem a kívánságát. Azt kérte a feleségétől, hogy tegyen rendet és takarítsa ki a régi istállót!

Ezen nagyon jót nevettünk, mert annyira jellemző volt az elhunytra. Egy gazdaemberről van szó, aki egyrészről nagyon precízen rendben tartotta a dolgait, jószágait, udvarát, másrészt szerette, ha ebben a család is besegít. Szívesen utasítgatta őket.

Megnéztük az istállót. Hát, tényleg volt ott egy-két tárgy és némi pókháló, de a gazdán kívül ez senkinek sem tűnt volna fel egy ilyen épületben.

Még valami gyakorlatias kérése is akadt a „szellemnek”. Már nehezen emlékszem rá vissza, de valamit a kéménnyel és a széljárással kapcsolatban üzent. Ez is annyira jellemezte őt. Miután más kívánság nem akadt, megkértük a Felső Ént, hogy vezesse át az elhunytat oda, ahol dolga van.

A kliens elmondta, hogy ezeket a kívánságokat nagyon szívesen megteszi a volt férjének – szavai túlcsordultak a szeretettől. Pontosan tudta, hogy ezeket csak a férje üzenhette neki.

A történet úgy kapcsolódik az előző részhez, hogy itt sem tudott a meghalt ember lelke átkelni. A halála előtt sokat feküdt a kórházban, súlyos betegségben szenvedett. A végén már teljesen elkábult a sok fájdalomcsillapítótól. Már egyáltalán nem volt tudatánál élete utolsó pár órájában. Tehát itt is az az eset állt fenn, amikor a lélek nem tud felkészülni a halálra, ezért megreked a köztes létben.

Hasonló történt egy másik ismerősöm esetében is. Neki az anyukája halt meg rákban és azóta a kutyák mindig egy sarkot ugattak. ddig egy szellemre gondoltak. Megkérdeztük, vajon az anyuka van-e ott, és igent kaptunk. Ő nem akart semmi sem közölni velünk, csak nem tudott továbbmenni és a kutyák érzékelték a jelenlétét. Megkértük a Felső Énjét, hogy vezesse tovább szeretettel a fény felé, vagy bárhová, ahová mennie kell.

Ez a lány ezt tudta tenni az anyukájáért.

Ha szeretnél megismerkedni a módszerrel, augusztustól két részletben meg is tanulhatod.

  1. rész Ingás Sorstisztítás
  2. rész Ingás Lélekállítás

    Részletek itt!

Holnap egy unatkozó szellemről lesz szó, aztán pedig arról, amikor a haldoklás során a lélek bizonyos, sőt nagy százaléka már odaát van, …