A vállalkozói sikertelenség okát megmutatja a családállítás – vigyázz, elég durva!

Rolandak már nagyon sikeresnek kéne lennie – elvileg. De mégsem az.

Tényleg odateszi magát, de az utolsó pillanatban mindig történik valami, amire senki nem számított. Olyan érzés, mintha el lenne átkozva.

 

Csak a kudarcok jönnek – a legváratlanabb módon
Amikor családállítás előtt az állítóval átbeszélem a felállítandó problémáját, akkor nagyon figyelem a szavait és mindent fölírok az előzetes beszélgetés során. Roland esetében ezt az átkot is felírtam, bár nem gondoltam, hogy ezzel fogunk majd foglalkozni, de hát ezt is megemlítette és volt elég segítőm, ezért ezt is oda tettem a lehetőségek közé.
Borzasztó volt hallani a legutóbbi kudarcát is. Ez a legutóbbi váratlan hiba még álmában sem jutott volna eszébe. De most is az utolsó pillanatban tudott valami történni, amire senki nem számított. Végül már azt sem bánta, ha nullára jön ki a projekt. Kibérelt egy új helyiséget, de ott ugyanaz történt még egyszer és neki még ennek az új helynek a kárait is ki kellett fizetni.
Az ilyet ép ésszel alig lehet elviselni.
Tisztázzuk, miről is szól ez az egész!
Nagyon sok dolgot tettem bele az állításba, gondoltam, majd kiszóródnak a nem releváns ötleteim.

Az átok és Roland képviselője egyből kegyetlenül rosszul érezte magát. Csak egymással foglalkoztak és úgy tűnt, nem lehet közöttük feloldani az ellentétet.

Sok hiábavaló próbálkozás után már papírcettlikkel teszteltem a szereplőket, csak néztem, csak vártam és megtörténrt, ami minidg meg szokott történni, eszembe jutott egy régi, erőszakos bűncselekmény, ami néhány éve történt és akkoriban Rolandot nagyon megviselte.

Gyilkosság
Roland fiatalon a barátjával vállalkozásba kezdett. Mindent együtt csináltak és közben még jobb barátok lettek.
Azonban egy váratlan dolog történt, Roland társát különös kegyetlenséggel meggyilkolták. Ráadásul nem is ő volt a gyilkos az igazi célpontja, hanem a felesége. A nőt akarta leszúrni egy pszichopata és végül  mindkettőjüket megölte. Annak idején ez nagyon megviselte Rolandot. Azt hitte, már túltette magát ezen, de ezek szerint volt itt még valami.
Ahogy az állításban az átok és Roland fikszírozta egymást, rájöttem, hogy az átok nem átok, hanem az egykori üzlettárs.
Ahogy haladtunk előre, kiderítettük, hogy a támadó teljesen benézett valamit. Egyébként ő egy egykori pszichiátriai kezelt volt, akit régebben kiengedtek és akit megszállt valami. Mielőtt elfogták és felelősségre vonhatták volna, megölte magát.
A megszállottság
Az állításban sem tudta, hogy ki is ő. Most éppen Rolandnak képzelte magát.
Sok találékonysággal próbáltam őt elküldeni, de mindennek ellenére, a gyilkosunk maradt.
Végül kívül kellett őt is és a megszállóját is rakni a mindenen, hogy soha ne tudjanak visszajönni a rendszerbe.
Az egész olyan volt, mint egy ördögűzés.
„Túl korán haltam meg!”
Ezek után az eredetileg átoknak gondolt, végül üzlettárssá avanzsált szereplő teljesen összeomlott és zokogott. Kibukott belőle, hogy ő túlkorán halt meg és ő még élni szeretett volna. Még olyan sok tervem volt – kesergettt.
„Akkor én sem lehetek boldogabb”
Eközben Roland képviselője úgy érezte, hogy ő nem lehet boldogabb és nem lehet sikeresebb, ha barátja / kollégája sem lett az.
Ezt a hozzáállást szoktuk a lélek misztikus működésének hívni, amikor valaki nem akar boldogabb lenni annál, mint aki meghalt, rossz sorsa van, …
Roland úgy érezte, hogy azzal tud szolidaritást vállalni, ha ő is korlátozza a saját életét, vagyis  sikertelen lesz. Muszáj volt kivárni, amíg a megölt fiatal férfi lelke egy kicsit megnyugszik. Sok időbe telt. Csak ezután lett képes biztatni Rolandot: „Az én halálom akkor érte meg, ha te, aki életben maradtál, kezdesz valamit a saját életeddel és kihozol belőle valami többet.”
Egy valódi és megindító drámának lehettünk szemtanúi.
A dolgokon lehet változtatni
Remélem, Roland ezentúl képes lesz befogadni a sikert és nem szabotálja majd magát. A körülmények csak látszólagosak, valójában ő intézte úgy, hogy végül mindig mindent tönkremenjen, hiszen a barátjának is végül tönkrement az élete.
A családállítás egy kitűnő módszer arra, hogy felismerjük
  • a nehéz sorsunk mozgatórugóját,
  • átalakítsuk az életünket
  • és sikeresebbek illetve boldogabbak legyünk.

A fizikai sikon ezt olykor szinte lehetetlen véghezvinni. Gyakran az akarás nem elegendő. Azonban az információs térben sokkal gyorsabb a változás, ami előbb utóbb megjelenik a fizikai síkon is.

Egy órát szenvednél vagy inkább éveket?
Általában az állítások sokkal szelídebbek, de néha nagyon mélyre kell menni. Itt csak egy órát kellett eltölteni a lélek sötét éjszakájában. Miközben ha ezt Roland nem csinálta volna meg, akkor akár évekig küszködhetett volna és végül kiégetten, csalódottan, üres kézzel és kudarcok által megtépázottan állt volna ott az élete színpadán. Értetelenül átkozta volna a sorsát, pedig ő mindent megtett.
A fizikai próbálkozásokra nagy szükség van, de érdemes észrevenni a sikertelenség mintázatát és sokkal rövidebb úton egy másik dimenzióban feloldani a problémát. Sok szenvedést el lehet így kerülni.
Legközelebb 2025. május 17-én tartok családállítást. Ide már csak állítónak lehet jelentkezni. Az azt követő alkalom május 25. vasárnap 9:00
Várlak szeretettel!
———-

Programajánló

Budapesti konzultációs időpontok:   május 9. és 11.

Kronobiológia sikerút – május 6-tól

Kronó ingyenes webinár: ápr. 29. kedd 18:00
téma: nyaralj kronós szemüvegben – nyaralás és embertípusok
.
 Rajzelemzés tanfolyam – június 9-től
Május 15-ig olcsóbb.
.

Legközelebbi családállítós időpontok Szegeden:

  • 2025. május 13. kedd 15:00 (itt már csal állítói hely van)
  • 2025. május 25. vasárnap 9:00

 

Jelentkezz e-mailben vagy telefonon!
efthajduildiko@gmail.com
70 2670679