Mostanában többször találkoztam olyan szülőkkel, akik a gyerekük miatt szenvedtek.
A fiam nem tudja megoldani a gondjait
1. Az anya amiatt sírdogál, mert látja a fia magánéleti elakadását.
– nem is biztos, hogy a fia annyira szenved, mint ahogyan ezt ő gondolja. (Mindig a saját érzéseinket vetítjük ki a másikra.)
– amíg ő a bánatos fiát látja, addig a fiú nem kapja meg a bizalmat a szülőtől. Az anya hozzájárul a fia szenvedéséhez, mert fenntartja ezt a képet.
A megoldás az lenne, ha egy másik címkét tenne a fiára.
Pl. Ő az én fiam. Most gondjai vannak. De látom benne a potenciált, hogy ezt is megoldja.
A címkézés állandósítja a helyzetet.
Mondok erre egy remek példát, amit egy tanítómtól hallottam.
A ROSSZ FIÚ
Józsi rosszul tanult, folyamatos disznóságokat követett el az iskolákban. Megintették, osztályt ismételt, kicsapták, …
Az egyik ilyen kegyetlen viselkedése után egy tanár magához hívta.
– Józsi, miért csinálod ezt?
Miért csinálod ezt velem, mikor téged szeretlek a legjobban?
Onnantól kezdve Józsi azokon az órákon jól viselkedett.
A többin nem. Hiszen ez a tanár meglátta benne a jót. Ezzel a címkével látta el és ennek megfelelően viselkedett.
Tehát az előbb említett anyának új címkét kéne a fiára aggatni.
Íme az én fiam, akinek gondjai vannak. Viszont annyira látom benne a potenciált. Szerintem hamarosan megoldja.
A fiam meg fog rokkanni
Nem végzi az előírt gyakorlatait. A gerince eleve rossz állapotban van. Már nagyon közel az idő és tolószékes lesz – panaszkodott egy anyuka.
A témát minden oldalról körbejártuk. Az anya élete melyik területén nem tesz magáért. Mikor viselkedik ő “nyomorék” módjára a saját életében. Felhasználtunk minden mondatát az önvizsgálatra. Hihetetlen megkönnyebbülést élt át és a fiával is azonnal változott a kapcsolata.
Ilyen történeteket tucatjával tudnék sorolni.
Sok mindent nem – de ezt tudom, hogy jól csináltam
A fiam 6 hónapra született. Mindenki kétségbeesett. Az orvosok semmivel sem biztattak. Miután anyukám meglátta az unokáját az inkubátorban, hihetetlen részvétet és lemondást láttam a szemében. A fiam aztán még agyvérzést is kapott és semmi jóval sem biztattak az orvosok. Én pedig mint egy alvajáró, csak vittem a tejet, látogattam, énekelgettem, simogattam, … Nem is értettem, miről beszélnek. Tényleg nem. Láttam egy csoda szép kisfiút, aki borzasztóan sovány, de majd megnő.
Ez a “betépett” állapotom volt a legjobb, ami történhetett. El se tudtam képzelni, hogy valami baja legyen. Pedig az élet még emelte párszor a tétet.
Egyszer, amikor meglátogattam, nagyon sírt. Benyúltam hozzá az inkubátorba és hideget éreztem. Korábban kitakarították a gépet és elfelejtették visszakapcsolni. Ő meg a kismacska méretével ott feküdt. Megfázott, aztán meggyógyult, …
Végül hazavittük és most egy jóképű, csontegészséges, fiatal orvos.
Én mindig ilyennek láttam.
.
Van még pár sztorim, anyákról és fiaikról, de mára ennyi.
.
Ha nem tudsz másik címkét tenni a gyerekedre, ebben tudok segíteni.
————
Kommentek
Az én lányom is kapott egy más cimkét. Illetve én. Beláttam h az én félelmeim miatt nem halad és van leblokkolt állapotban. Ma ahhoz képest szárnyal. Köszönöm Ildikó.
———–
Ildi, ez nagyon jó téma, és annyira fontos! Az én nagyobbik fiam sem volt könnyű eset gyerekkorában, makacs volt, ment a saját feje után mióta csak a lábára állt először, senkire sem hallgatott, nem fogadta el ha valaki, legyen az óvónő vagy tanár, megmondta, mi a jó neki, és ezt ugye érthetően sem az oviban sem a suliban nem igazán tolerálták. Én meg kétségbe voltam esve, sokáig, közben kaptam hideget meleget a tanároktól, kritikát eleget, vittem fűhöz fához, mire egyszer valaki azt mondta, asszonyom, vigye haza a gyereket, és örüljön neki, nincs ennek a gyereknek az égvilágon semmi baja! Akkor meghoztam egy döntést, és nem paráztam, nem idegeltem magam többé emiatt, csak éltük az életünket, és imádtuk a gyerekeket továbbra is persze. Most mindkét fiunk ˝mintagyerek˝
, vagyis bőven felnőtt már, önállóak, szakmájukban is kiválóan haladnak, mindannyian támogatjuk egymást, szóval kívánni sem tudnék megnyugtatóbb helyzetet velük kapcsolatban!
Válasz: Egy barátom szokta mondani: Néha azért kell egy kis baj, hogy megtudjuk, milyen jó nekünk. 🙂
Köszi Ági, hogy elmesélted.
Köszi Ági, hogy elmesélted.
———–
Ez nekem nagyon jól jött. Kösz Ildi!
———–
A páromat is felcímkézhetem? Mondjuk akkor tele lesz post-it lapokkal 
Egyébként pont ezen gondolkodtam, hogy ez minden emberi kapcsolatunkra igaz.
Szerintem én is tettem a páromra címkét és levakarhatatlan.
Ezen most jól elmeditálgatok. 
————-
Nagyon jo post! En ugy erzem, as anyukam cimkez fel minket (nem törődő anya, szegény gyerek) ami hihetetlenül bosszantó és nehéz. Gondolom, ezen nekem is dolgoznom kell, miért bosszantanak ezek a címkék ennyire.
Válasz: Én sokat kopogtattam ezeken a kérdéseken. Nálunk inkább mindenki jót derült, hogy nem vagyok egy igazi anya típus. És a főzés sem igazán érdekel. Tudok, de örülök, ha valaki kiveszi a fakanalat a kezemből.
És aztán a renden kívüli munka / életpálya választásról ne is beszéljünk.Végül azt hiszem az önmunka levakarta magamról a címkéket és a környezetem szerint mostmár normális vagyok. Felnőtt korban talán már magunkon kell kezdenünk a címke leáztatását.
És aztán a renden kívüli munka / életpálya választásról ne is beszéljünk.Végül azt hiszem az önmunka levakarta magamról a címkéket és a környezetem szerint mostmár normális vagyok. Felnőtt korban talán már magunkon kell kezdenünk a címke leáztatását.
————-
Ezért is olyan hatékony, mikor iskolát/munkahelyet/lakhelyet váltunk és kikerülünk az adott környezetből, tiszta lappal kezdünk, a korábbi címkék nélkül?
Válasz:
A címke neve ilyenkor: tabula rasa 🙂
A címke neve ilyenkor: tabula rasa 🙂
Új értelmet nyert a címke kivágása a ruhából: ha nem tudjuk, ki gyártotta, akármilyen márka is lehet. 🙂