Képzeld el, hogy 70-80 éves vagy.
Es ekkor döbbensz rá, hogy van néhány dolog, amit mindig ki szerettél volna próbálni, de sosem tetted meg, mert valami “fontosabb” szempontot vettél figyelembe.

Személyes

Az én próbatételem kb. 2016-ban volt, amikor nagyon megvágytam egy igazi buddhista elvonulást. Egyhetes intenzív gyakorlás, kiváló mesterrel (dr. Pressing Lajos) a hegyekben, némasági fogadalommal. Tökéletes!
És akkor azt mondta a családom, hogy egyedül, nélkülünk? És te ilyenekre költesz? Ezt a pénzt nem a családra kellene költened? … Elgondolkoztam rajta és elbizonytalanodtam. Végül nem mentem. Egy évvel később ismét felmerült az elvonulás lehetősége. Megemlítettem a barátnőmnek, hogy ismét ezen gondolkozom.
– És szeretnéd?
– Nagyon – mondtam.
– Normális vagy? Ezen nem is szabadna gondolkozni. Ez a te életed van is rá pénzed. Te nem vagy normális.

Körülbelül ezt bírta mondani a barátnőm és én azonnal felébredtem. Délután jelentkeztem, utaltam és életem legmeghatározóbb 7 napját töltöttem el a Mátrában.
Aztán a következő évben már alig vártam a lehetőséget. Jött a levél, jelentkeztem, utaltam, mentem. Mihelyst bennem helyére került a sztorim, már a családom sem kérdőjelezte meg az elvonulás létjogosultságát.
Tehát ez volt az én vizsgám. És a családom segített ebben: mennyire akarom, mennyire hiszem el, hogy lehetnek saját szükségleteim, és mennyire hagyom ezt megkérdőjelezni, mennyire vagyok elszánt az ügyben.

Ma már így hangzana a párbeszéd

– A jövő hónapban elvonulásra megyek.
– Nélkülünk?
– Igen. Szeretnétek jönni?
– Jaj, dehogy! Ezt a pénzt nem kéne valami hasznosabbra költeni?
– Örülök a kérdésednek. Nem, szerintem ez nagyon hasznos.
– Oké.

Mindez akkor jutott eszembe, amikor valaki jelentkezett az őszi önismereti elvonulásunkra és aztán mégis visszamondta a családi kasszára hivatkozva. Nagyon megértettem a hölgyet és együttéreztem vele. Magamra gondoltam, hogy én is bejártam ezt az utat. Ez a lemondás még boldogabbá tett. Emlékeztem a saját felszabadulásomra, önmagam feljogosítására és arra, hogy hova jutottam. Mennyire meg tudom már teremteni a lehetőségét a szabad választásnak, mennyire felnövesztettem magam arra a szintre, hogy ehhez se engedélyt ne kelljen kérnem, se ne legyek kiszolgáltatva ez ügyben senkinek.

Sőt, meg is haladtam a témát. Most már a családtagjaim útjait is szívesen támogatom. Akkor is, ha én sose csinálnék olyat, mint ők, mert nem érdekel az, ami őket érdekli.

Szóval, képzeld el, hogy van olyan dolog, amit nem tettél meg, mert gondoltál valamit a helyzetedről, a körülményekről, a családodról, a testedről, vagy a képességeidről.

A hős útja

Imádjuk azokat a filmeket, ahol a főszereplő valamilyen akadállyal találkozik. Tiltják a szülei, vagy van valamilyen fogyatékossága, vagy más őrületes nehézséggel kell szembeszállnia. Végül belevág, többször elbukik és a végén felnemesedve, megedzve eljut a céljáig.
Azért szeretjük ezeket a történeteket, mert magunkra ismerünk a hősben. És csak nézzük-nézzük, mígnem elhisszük, hogy akár mi is lehetnénk ő.

Légy életed hőse!
Ne beszéld le magad!
Ne szalaszd el az alkalmat!

————
AJÁNLÓ:
Őszi elvonulás a Tisza-parton rengeteg énismereti programmal és friss levegővel.
———–

Utóhang – még egy kis személyes

8 éve járok péntekenként meditálni. A csoport 3 tagjának szinte soha nem jön közbe semmi. Miért? Mert elkötelezettek.
Én előre beírom a noteszembe a péntek este 6 órát, így oda nem nagyon kerülhet más. Néha az ügyfelek péntek este szeretnének velem találkozni. De ez nem lehetséges, mert nekem akkor – ugye – más dolgom van.
De történhetne úgy is, hogy ha valaki akkorra szeretne bejelentkezni hozzám, én  beírnám, aztán várnám a lehetőséget, hogy mikor lesz egy szabad péntek estém és alkalmam elmenni a csoportba.
Én az előbbit választottam. Ennyi!

Ha még nem tudod így csinálni, azzal sincs semmi baj. Ez is gyakorlást igényel.