Címkearchívumok: életszakasz

Hogyan mentem úgy külföldre, hogy el sem hagytam az országot? – Életforgatókönyv

 

Minden életszakasz rendelkezik egy speciális feladattal

Ha valaki az Életforgatókönyvvel dolgozik, muszáj szembenéznie a születése évével. Már csak az év is egy olyan intenzív információval bíró kód, amiből sok következtetést levonhatunk. Pláne a pontos születési dátum!

A harmadik életszakaszom 2017-ben köszöntött be. Ez a szakasz eltart 28 évig, hacsak nem fogom lerövidíteni. De ez nagyon szakmai csemege.

A régi tanfolyami hallgatók ebből már sok következtetést le tudnak  vonni.
De a többieknek is elmondom, hogy ennek a szakasznak az egyik feladata a külföldhöz való kapcsolódás. 2014-ben már nagyon kíváncsi voltam, hogy hogyan fog ez megjelenni az életemben, ugyanis engem nem igazán érdekel az utazás, nem vágyom távoli országokba.

Én inkább az a típus vagyok, aki befelé figyel, otthon marad és így ismeri meg a világot. Az emberiség másik fele viszont úgy működik, hogy járja a világot és közben megtalálja önmagát.

Aztán betippeltem, hogy a férjemen keresztül fogok a külföldhöz kapcsolódni, hiszen ő a távol-keleti kereskedelem szakértője. Imádja Kínát, de leginkább Vietnamért rajong. Kicsit meg is voltam ijedve, nehogy már Vietnámba kelljen költöznöm. Pedig a férjem szerint egy csoda hely, élhető, olcsó, gyönyörű. Viszont mit fogok én kezdeni azzal, amihez a legjobban értek: a sors kifürkészése és a tudatalattival rejlő programok feloldása, kifürkészése.

Aztán az élet megmutatta, sőt!

Aztán hamarosan megtudtam, hogy a külföldön élő magyarok fogják képviselni számomra a külföldet. Ugyanis a tanfolyamok és az egyéni konzultációk résztvevőinek fele külföldön élő magyar, akikkel online dolgozom és online vesznek részt a tanfolyamokon.

Bár azóta egyre változatosabb módon jelenik meg az életemben a külföld. Például a Kronobiológia oldalam társtulajdonosa Petrovszki Zsuzsi London környékén él. Van is olyan vállalkozásunk, ami angol nyelvterületen terjeszkedik.

A meghirdetett programjaimból kiderülhetett, hogy odavagyok az elvonulásokért, ahol intenzíven gyakorolunk a résztvevőkkel.
Úgy alakult, hogy a legutóbb Hollandiába vonultunk el. Ugyanis egy Amszterdamban élő magyar hölgy egyik elvonulásra sem tudott eljönni, így mi mentünk oda az ő meghívására.

Ne szembe menj vele, hanem egyirányba!

Mindezeket azért meséltem neked, mert észre kell vennünk, hogyha egy időszak feladata éppen aktiválódik az életünkben. Hiszen úgyis betüremkedik és megjelenik a mindennapjainkban – ha nincs hozzá kedvünk, akkor is. De fel is lehet feküdni az idő által felkínált áramlatra, úgy könnyebb az élet.

Tehát végül mégis megjött a kedvem a külföldhöz, mert úgy alakult a sors és úgy alakítottam a sorsomat. A személyes attitűdjeimen keresztül idomultam a sorsáramlathoz – és ma már nem is szeretném másképpen csinálni.

  • Vajon te melyik időszakban jársz éppen?
  • Hogyan jelent ez meg az életedben?
  • És hogyan bírod ki, hogy nem jársz utána?

 

Inyenes webinár és egy ingyenes ebook (mi a siker egyik titka a XXI. században?)

Ilyen dolgokról fogunk beszélgetni és tanulni az Életforgatókönyv tanfolyamon. Hetenként egy estét eltöltünk együtt, és a végére te is igazi szakértővé válhatsz.

Ha szeretnél még az Életforgatókönyvről többet hallani, akkor 2024. január 25-én este 18.00-kor tartok egy ingyenes webinárt.

Itt tudsz rá jelentkezni. A jelentkezéskor egy ingyenes ebook-ot is kapsz ajándékba.

 

Ha pedig már eldöntötted, hogy jelentkezel a tanfolyamra, csak írj egy e-mailt. Ilyen egyszerű jelentkezés. A többi tudnivalót küldöm levélben.