Anita hamarosan férjhez megy. Szereti a párját, jól működnek együtt, minden „rendben van”. Mégis régóta szorong.
Nem tudta pontosan megfogalmazni, mi a baja. Csak azt érezte, hogy belül folyamatos harc zajlik. Ami benne zajlik, azt úgy írta körül, mintha össze lenne gubózva, csak a túlélésre koncentrál. Más napokon viszont kitisztul minden, megnyílik, jól van, és nem érti, hova tűnt a szorongás.
– Azt szeretném, hogy ne kételkedjek a házasságban. Ne akarjak máshol lenni. De közben néha legszívesebben világgá mennék, hogy hagyjanak békén – festette le a benne zajló ellentmondást. Pedig márciusban lesz az esküvő és már mindent lefoglaltunk.
Az is nehéz, hogy a leendő férjem olyan stabil, nem kételkedik, annyira biztos bennem. Én nem akarom megbántani, de belül folyamatos feszültséget élek meg.
Amikor nem a jelen a probléma
A közös munka elején tarot-kártyákkal néztünk rá a helyzetre.
A 12-es lap (Akasztott ember) a nehézség oldalán azt mutatta, hogy Anita mélyen úgy érzi: meg kell felelnie másoknak, miközben tehetetlen, mintha fejjel lefelé lógna egy kötélen, és nem tehetne magáért.
A Kardok nyolcasa a jelenben arra utalt, hogy sokkal sötétebben látja a helyzetét, mint amilyen valójában.
A jövő, a tendencia viszont a 21-es lap (Világ) volt – ami azt jelezte, hogy ez a probléma megoldható.
A legérdekesebb az volt, hogy a 21-es lap alakja konkrétan a tükörképe a 12-esnek: míg az Akasztott ember mozdulatlanul lóg, a Világ lapján egy szabad, táncoló figura jelenik meg ugyanabban a pózben, csak fordítva és sokkal felszabadultabb állapotban.
Ez azt jelezte számomra: hogy Anita ezt a tehetetlen és kiszolgáltatott állapotot régről hozta, de a helyzet nem reménytelen és meg lehet fordítani.
Egy gyerekkori élmény lenyomata
Hamar megtaláltuk azt az időszakot, ahonnan ez az érzés gyökerezett. Anita körülbelül 7 éves volt, amikor a családjával Algériába költöztek az édesapja munkája miatt. Jól alkalmazkodott, de az anya váratlan betegsége miatt viszonylag rövid időn belül vissza kellett költözniük Magyarországra.
Itthon gyerekkori depresszióba esett. A szülei értetlenül álltak az eset előtt. A kislányunk teljesen elszigetelődött, megszűntek a baráti kapcsolatai, bezárkózott. Néha voltak jobb napjai, olyankor kinyílt, aztán újra visszazuhant. Ez évekig tartott.
Ekkor rögzült benn, hogy:
„Nincs választásom.
Nem tehetek magamért.
A sorsom fölött nincs kontrollom.
A dolgok megtörténnek velem.”
Ez a belső program újra aktiválódott az eljegyzés után. A szervezés során nem hogy boldog lenne, ehelyett azt érzi, hogy belekerült egy olyan folyamatban, ami felett nincs döntési jogköre. Ahol úgy érzi, hogy a folyamat rajta kívül történik, nem dönthet, nincs menekülés a házasság elől.
Az életvédő mechanizmus csapdája
Ez a munka miatt volt nehéz, mert Anita nem akarta közel engedni ezt az élményt, a tudatalattija félrevezetett és nekem ki kellett cseleznem őt egy trükkel.
Nem véletlenül csinál ilyet az agy.
A tudatalattija életvédő mechanizmusként kezelte ezt a sötét időszakot. Ugyanis ott nagyon sok halállal kapcsolatos önmegsemmisítő gondolata volt. Nem vigyázott magára és autó is majdnem elütötte. A családjáról készült rajzokon saját magát kisatírozta, öngyilkosságon gondolkodott, … Mivel a depresszív, kilátástalan állapot túlélhető volt a biológia logikája szerint – ezért a rendszere újra és újra ezt a mintát vette elő és ismétli, amikor változó élethelyzetbe kerül. Olyanba, mint gyerekkorában.
Fontos megérteni:
a tudatalatti nem boldoggá akar tenni, hanem életben akar tartani.
És néha olyan megoldásokat választ, amelyek ma már nem szolgálnak minket.
- Ha magadra ismertél…
- Ha vannak időszakaid, amikor nem érted, mitől szorongsz
- Ha úgy érzed, nincs választásod
- Ha nem érted, miért reagálsz úgy, ahogy
- Ha belül menekülnél, miközben kívül „minden rendben van”
akkor ebben tudok segíteni.
Hogyan dolgozom?
Még a pszichológus barátnőm is gyakran küld hozzám olyan ügyfeleket, akiknél a klasszikus módszerek már nem hoznak áttörést. Ilyenkor alternatív eszközökkel dolgozunk, amelyekkel gyorsan és hatékonyan lehet mélyebb szinteken rálátni a problémák gyökerére.
Mindig oda megyünk, ahol a legnagyobb a megértés és a rálátás.
——————
Lehetőségek a közös munkára
Egyéni konzultáció
Szegeden, Budapesten és online
Személyes konzultáció Budapesten:
2025. január 17. szombat
Budapesten:
- 2026. január 16. péntek 9:30
- 2026. január 27. kedd 15:00
Szegeden:
- 2026. január 18. vasárnap 9:00
- 2026. január 25. vasárnap 9:00
Mélyebb önismereti és oldódási lehetőség:
- A legközelebbi 9 alkalmas csoport:
Byron Katie – A 4 kérdés módszere
Hogyan ismerd fel a szenvedést okozó gondolataidat, és hogyan engedd el őket?
. - Ingás Közvetítés tanfolyam
Nem csak tanfolyam a klasszikus értelemben, hanem terápiával felérő, tudattágító és felszabadító folyamat. Téren, időn, galaxisokon és dimenziókon át. 🙂
. - Ildis+oldás®!!! Változtassuk meg a pénzügyi sorsod!Következő időpontok:
jan. 7. szerda 18:00
jan. 19. hétfő 18:00
febr. 6. péntek 9:30
febr. 19. hétfő 18:00Már 4=5 bérlet konstrukcióban (4=6 matiné bérletként) és ajándékutalványként is eléred. Szuper ajándék! 🙂
Jelentkezz időben!
