Megbocsátás önmagunknak

Napi Ildi: A megbocsáthatatlanról

Egyszer egy helyes fiatal férfi járt nálam.
Már 4 éve együtt élt a barátnőjével. Szerették egymást, együtt képzelték el a jövőt. A férfi úgy döntött, még az esküvő előtt megnézi, mit tehet egy fel-felbukkanó, zavaró problémával.

Kapcsolatuk során, amikor nehezebben mentek a dolgok, mindig ugyanazon vesztek össze. Újra és újra ugyanott lyukadtak ki. A lány felemlegette a fiú egy régebbi boltlását.

Hogy is történt?

Három évvel korábban elmentek egy házibuliba. A lány korán hazaindult a másnapi munkája miatt. A fiú még maradt. Aztán beszélgetett egy „csajjal”, táncoltak és volt valami a levegőben. Később a fiú hazabotorkált és hajnalban a telefonjára kapott pár érdeklődő sms-t. Ezek az sms-ek verték ki a biztosítékot a barátnőnél. Azóta is felemlegetődnek. Bár klasszikus megcsalás nem történt, az ügyön nem tudtak túllépni.

Megbocsátás önmagunknak

Az analógiás lélekállítást javasolta az izomteszt.
A fiú elképzelte a kitesztelt kort, helyszínt, szereplőket és élethelyzetet. Aztán tovább kellett vinnie a történetet és a megoldást is ki kellett volna találnia. A történet meghökkentően durva volt.

Ez a felütés: Egy egykori részeges, molesztáló édesapát idős korában meglátogatnak a gyermekei. A már felnőtt gyerekeket lesújtja az apa nyomora, depressziója, elhanyagoltsága. Aztán nekiláttak tüzet rakni, majd összehoztak valami egyszerű meleg ebédet. Néhány szó hangzik csak el. A fiú és a lány megbocsátanak, valamit magasabb szintről néznek. Végül már ők vigasztalják a megzuhant öreget, de semmi nem segít. Ő továbbra is magába roskadt és depresszív.

A történetet – bármilyen találékonyan is próbálkoztam – nem tudtuk továbblendíteni. Pedig a képzelet mozijában bármi lehetséges lenne. Azonban itt beragadtunk.

Végül rájöttem, hogy épp ez a beragadás a válasz a fiatal pár problémájára. Beszélgetés közben kiderült, hogy a fiú hitrendszere szerint vannak megbocsájthatatlan vétkek. A lány csak ezzel szembesítette. Erre az elakadására kapott oldást és házi feladatot.

Később összeházasodtak és a hírek szerint boldogan élnek …

Az a megoldás, hogy nincs megoldás

Az eset felismerést hozott számomra. Néha az a megoldás, hogy nem találunk megoldást. Ez maga az ok. Az elakadást éppen a feloldás képtelensége okozta.

Szerencsére a jobb agyféltekénkben minden megtalálható. Csak sajnos egyben, struktúra nélkül, akár egy álomban. Kellenek hozzá módszerek, hogy az információt előbányásszuk és megváltoztassuk. De azért nem lehetetlen.
A képáramoltatás, a családállítás, az analógiás állítás, a rajzteszt, … mind ilyen módszerek.

A megoldásban az is segített, hogy ismertem a férfi krnobiológiai adottságait. Fizikailag flegmatikus. A flegmatikus jobban ragaszhodik az elveihez és elképzeléseihez. Nehezebben gyógyul, nehezebben enged, nehezebben változik. Olykor ez erény, máskor akadály.

Mindez meg is tanulható.
Ha valami elakadásod van, kérj segítséget. (Bejelentkezés – 70/ 2670679)

————–

Mit tanulhatsz legközelebb?
  1. Önismeret a kronobiológia módszerével.
    2018. okt. 02.
    Szegeden és online
  2. Problémafeltárás rajzelemzéssel.
    2018. dec. 1. és 8.

————–

 

Bárcsak felismernénk a tudatunk valódi természetét és békére lelnénk!”

 

Könyvajánló: A Beszélgetések Istennel című könyv 2. kötete sokat foglalkozik a témával. Isten Hitleren keresztül illusztrálja a jó-rossz, bűn és bűnhődés témáját. Csak rugalmas elméknek javaslom.