Van egy zárt köröm
Van egy zárt köröm, titkos csoportom.
Ebben a keménymagban azok vannak benne, akik már legalább két módszert megtanultak nálam. Nem véletlenül. Nekünk már van egy közös nyelvünk, ezért sok mindent nem kell magyarázni, és nem is az alapokkal foglalkozunk.
Ez a kör nem tanfolyam. Inkább egy olyan közeg, ahol lehet mélyebbre menni – önmagunkban, egymással, és a hozott elakadásokkal. Sok az infó és a felismerés.
Miről szól ez a kör?
Ez a kör három dologról szól:
-
Havonta megosztom velük azokat a felismeréseket, amelyek a saját munkám során születtek. Olyasmiket, amik nem tananyagok – inkább tapasztalatok.
-
Itt lehet mélyebbre menni, mert egy nyelvet beszélünk. Nekik könnyű átadnom az önismereti „csemegéket”, mert már az alapokat nem kell magyarázni, azok megvannak.
-
És van, amikor nem tanulunk. Hanem megmentjük magunkat. Olyan nézőpontból nézünk rá az elakadásainkra, amit egyedül nagy eséllyel kihagynánk – ha nem lennének ott a cseles csoporttársak.
Extra:
Legutóbb például „bűntudat konferenciát” tartottunk. Egy résztvevő hozta a témát – és mindannyiunknál betalált.
Ez jól mutatja, hogyan működik ez a kör a gyakorlatban.
Hogyan működik?
Három évad már lezárult. Márciusban indul a következő félév.
Havonta egyszer találkozunk két órára – többnyire hétfő esténként.
Az alkalmak visszanézhetők, így akkor sem maradsz le, ha épp nem tudsz jelen lenni.
A most induló félévhez egy új, titkos és zárt Facebook-csoport is tartozik, ahol az alkalmak felvételei elérhetők.
Kiknek való – és kiknek nem?
Amikor ez a kör annak idején megalakult, voltak, akik „bekönyörögték” magukat. Ők idővel ki is rostálódtak. Ez nem ítélet, inkább tapasztalat.
Ez egy olyan közeg, amit bírni kell.
Nem mindenkinek való.
Mivel a megalakulásunk óta több tanfolyamot is tartottam, most ezt a kört megnyitom azok előtt, akik már tanultak nálam. Jelentkezni ebben a hónapban lehet. (2026. február)
A részvétel minimál díjas, fél évre előre fizetendő.
A feltétel egyszerű: nálam végzett tanfolyam nélkül ide nem lehet csatlakozni. Ez elengedhetetlen, mert itt nem a klasszikus értelemben tanulunk.
Miért a habcsók?
A nevünk: habcsók.
Nem magyarázzuk túl. Aki benne van, érti. Aki majd csatlakozik, idővel szintén meg fogja érteni. 🙂
Ha érzed, hogy ez a közeg hozzá tudna tenni az életedhez, akkor most kivételesen van lehetőséged jelentkezni.
