(Hogy hogyan írd meg a saját mesédet, itt olvashatod.)

A saját mese tartalmazza a probléma lényegét és a belőle kivezető utat is.
A mese írója öntudatlanul – lénye magasabb sugallatára – szövi a történetet. Látszólag kitalált történet, de a szimbólumokon keresztül sokkal többről van szó, mint egy meséről.

A lángra kapott lány

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány aki egy kopasz szikla tetejét élt egy barlangban. Régóta élt itt magányosan, már maga sem emlékezett hány éve. Csak az elrongyolódott ruhái és a földig érő haja mutatta, hogy bizony sok éve, hogy ide felköltözött.

Azért élt itt egyedül, a világtól távol, mert féltette a világot saját magától. Születésekor történt, hogy a bába asszony a fejbőrén lévő tűzfoltból megjósolta: ez a lány átokkal, súlyos átokkal született. Ha eléri a 14. esztendőt, lángra kap és amihez hozzáér az porrá hamvad. A szülei először megijedtek, majd kuruzslókhoz vitték gyermeküket, de azok is tanácstalanok voltak. Végül elmentek az utolsó, falu végén lakó, bibircsókos öregasszonyhoz, aki azt tanácsolta, hogy a 14. születése napján vigyék ki a lányt a tóhoz. Kössenek a lábára egy követ, adjanak a kezébe egy aranyeső ágat, és ha a lány kiszabadítja magát és feljön a felszínre, akkor az átoknak vége.

Az anya elszörnyedt. Eleinte sokat gondolt erre a megoldásra, rágódott a bibircsókos asszony tanácsán, de tudta, képtelen lesz a lányát vízbe hajítani.

Ahogy telt-múlt az idő, az átok feledésbe merült. A lány vígan játszott a falu gyerekeivel, nőtt és cseperedett. Hamar 14 éves lett. Mindenki vidáman készült a 14. születésnapra, csak az anya aggódott magában. Amikor a lány a torta fölé hajolt, a hogy elfújja a gyertyát, a haja lángra kapott, majd az egész teste lángolni kezdett. De csudák-csudája, ő nem hamvadt el, csak amihez hozzáért az lángot fogott. Íjedtében elfutott a tóhoz és beleugrott. Azonban a tó felforrt és a halak kiugráltak a vízből.

Ekkor oly nagy lett a lány szomorúsága, hogy bánatában világgá ment. Addig ment, mendegélt, míg egy sziklás tájhoz nem ért. Ott felmászott a legmagasabb csúcsra, elbújt egy barlangba és végre megpihent. Aztán ahogy reggel felébredt, végiggondolta rövid életét és elhatározta, hogy itt rendezkedik be. Így legalább senkinek nincs ártalmára.

Egyetlen társa akadt a hosszú évek alatt, a szikla pákányon fészkelő sas. A sas gyakran megosztotta vele a zsákmányát, cserébe a lány énekelt neki. Mikor már hosszú ideje így tengette életét és csak dögöket evett és esővizet ivott, elhatározta, hogy távolról meglesi a völgyben húzódó apró falut. A falu melletti bozótban akart elbújni, de a bokrok lángra kaptak és a falubeliek mind odacsődültek. Az emberek először nagyon megijedtek, néhány asszony jajgatva menekült. De a bátrabbja maradt. A gyerekek szájtátva bámulták. A férfiak sokáig és hangosan vitatkoztak. A legtöbben el akarták pusztítani a lányt.  A falu bölcs öregembere csöndesen figyelt és gondolkodott. Míg végül megszólalt.

– Mi lenne, ha a lány tüzét a falu szolgálatába állítanánk?

– Aztán ugyan mire volna az jó?– kérdezték hőbörögve.

– Milyen jó lenne ez a tűz hideg reggeleken, begyújtani a kovács kohóját, a pék kemencéjét!  Télen, ha elfogy a szén, az iskolát fűteni. Meg aztán sötét éjjeleken, viharos esőben és szélben milyen jó, ha a szikla tetején lángoló tűz hazavezetné az embereket.

A férfiak hümmögtek és vonakodtak, de végül beleegyeztek. A lány örült a feladatnak, és az első nehéz napok után – mivel bámulták és megszólták – megszokta a dolgát és az új életét. Az emberek is megnyugodtak és elkezdték becsülni a lányból sugárzó tüzet. Hálából a kovács  és a pék felesége, az iskolások anyjai reggelente ennivalót vittek a szikla hasadéka alá, amit a lány jóízűen megevett.

Napra nap, és éjre éj, a lány végezte a dolgát és belenyugodott a sorsába. A falu örült, hogy mindig van tűz a kemencében, és van hazavezető fény az éjszakában. A lány pedig hálás volt, amiért megtűrik és dolgot adnak neki, és még ennivaló is kerül minden nap.

Azonban egy hajnalon, amint ereszkedett le a sziklán, hogy begyújtsa a tüzeket, furcsa hangokat hallott. Ahogy közeledett hozzá, felismerte egy csecsemő sírását. Éppen a feje felett repült el egy keselyű, csőrében egy pólyás újszülöttel. A lány nem gondolkodott, hanem egy lángcsóvát dobott a keslyű felé, aki ijedtében kiejtette csőréből a babát. A lány nem gondolkodott és elkapta a babát, magához szorította – és csodák csodája, a pólya nem kapott lángra.

A lány szeretettel átölelte a kis jövevényt, szemébe nézett és látta az egész világot. A gyermek ránevetett és a lány visszanevetett. Nem is emlékezett rá, mikor nevetett utoljára. Ahogy gondolkodott, mitévő is legyen, rápillantott a gyermekre, és majd elájult, mikor a szemben egy mágikus mozi módjára képeket látott. A képen egy gyönyörű, ámde szomorú férfi állt egy domb tetején. Újjaiból föld hullott és egyre nagyobb és nagyobb lett a földhányás a talpa alatt. A föld kezdett mindent betemetni. Ahogy fordult egyet a lány, szemben egy másik daliás, de szomorú férfit pillantott meg egy tomboló szévihar közepén. Tépte-fújta haját a szél. Távol tartotta magát mindenkitől, mert a pusztító szél belőle fakadt.  Mire még egyet fordult, hát uram-teremtőm, egy jéghegy tetején álló komor daliát látott, aki körül minden megfagyott. A lángra kapott lány tudta, hogy meg kell találnia a 3 szomorú férfit. Elindult, hogy felkutassa őket. Ment- mendegélt. Amikor elvesztette az utat, a gyermek szemébe nézett és nyomban jó irányba fordult.

Három nap, három éjjel mentek és mentek. A lány magára kötötte a gyermeket, útközben füvek levével etette.

Egyszer csak nagy szél kerekedett, hideg is lett. A lány meggyorsította lépteit, érezte, hogy a férfiakhozhoz közeledik. Egyszerre pillantotta meg mindhámukat három égtáj felé. Előbb a szél felé ment. Ahogy közeledett tomboló széllel körülvett férfi felé, a lángjai még magasabbra csaptak. Ekkor a férfi észre vette a fényes lányt. Odakiáltott neki:

– Hát te mi járatban erre? -kérdezte a szélcibálta férfi.
– Jöttem, hogy megmentsük egymást. Kérlek, hogy bízz bennem!
– Rajtam nem segíthet semmi, mindent elfújok és pusztaság lesz körülöttem.
– Ki vagy te és ki az a másik két férfi a jéghegyen és a földdombon?– Kérdezte a lány.
– Ők a bátyáim. Bennünket elátkozott egy tündér, amikor egy vadászat után egy tisztáson a zsákmányon marakodtunk.
– Ha segítek neked, cserébe segítessz-e te is nekem?
– Ugyan hogyan tudnál te nekünk segíteni?
– Te csak tedd, amit mondok és meglátod, fogsz te még vadászni a fivéreiddel.

– A férfi süvöltve azt válaszolta nem bízom benned. Miért is bíznék. – Ekkor a lány felé fordította a babát. A férfi belenézett messziről a szemébe és látta, amint a három testvér önfeledten lovagol az erdőben és űzik a vadat.

Nyomban neki lett az alkunak és kérdezte, mit tegyen.

Azt mondta a lány: Menj közelebb, egészen közel ahhoz a bátyádhoz, akinek föld hullik a testéből és fújj el minde porszemet körülötte. Én közben odamegyek a jéghegyhez és megolvasztom.

Így is tettek. A szél elfúlt minden porszemet a fivére körül és gyönyörű sík vidéket formázott.  És ekkor elállt a férfi körül a szél fújása. A lány közelebb ment a jéghegyhez és meglvasztotta azt, amiből folyó lett. A babát letette a partra és beleugrott a folyóba. A jeges vízben rögtön kialudt a pusztító láng körülötte. Amikor felbukkant a habokból, látta, hogy a három férfi várja őt a parton. Kiszállt a habokból, magához vette a gyermeket és mosolyogva köszöntötte őket. Azok is köszönték mindnyájan a segítségét. Kérdezték, mivel hálálhatnák meg a jóságát. A lány azt kérte, hogy ezen a gyönyörű síkságon alapítsanak egy várost. A férfiaknak tetszett az ötlet és ebben meg is állapodtak.

Ám a  legfiatalabb férfi, aki a tomboló szélből csillapodott le megkérdezte: -Ki az a gyermek a kezeidben? 
A lány a férfi felé forította a csecsemőt, aki meglátta a szemében, hogy ő az a tündér, aki elvarázsolta őket a tisztáson. Ekkor csodák-csodája, a babából egyból egy zöld tündér lett. A tündér rájuk mosolygott és azt mondta. – No, fiaim és lányom, kiálltátok a próbát, most mindőtöknek lehet egy kívánsága, amit teljesítek.

A folyóvá olvadt férfi egy malmot kért a folyó partjára. A földszóró férfi zöldellő növényeket kért a síkságra. A legkisebb pedig azt kérte, hogy hadd vehesse feleségül a lányt. A lány nyomban igent mondott és tündértől egy gyönyörű faházat kért, amiben békében élhet a családjával. Oly sokáig nem mehetett a fák közelébe, hogy ezentúl mindig érezni akarta a fa és a természet illatát.

Hát, így ért véget a történet és így kezdődött a négy fiatal valódi élete.

Hogyan szól ez a mese  a saját életemről?

Hamarosan itt folytatom.