A női öltözőből jelentkezem – tarot

 

Napi Ildi: A NŐI ÖLTÖZŐBŐL JELENTKEZEM!

Mese arról, hogy mindennel lehet tarózni (3. rész.)

================================

  1. A női öltözőből jelentkezem
  2. Tarot tanfolyam kezdődik
  3. Programajánló

================================

öltözőA NŐI ÖLTÖZŐBŐL JELENTKEZEM!

Az előző részek itt találhatóak:
(Jóga és tarot)
(Szekrény-megoldó-kulcs) 

… és legutóbb is hasonló dolog történt.

Egy „rettenetesen” kemény, zúzós órára sikerült eljutnom.
Vörös fejjel, csupa vizesen indultam tusolni. Az egyik sporttársammal
már régóta összefutunk egy-egy edzésen és ilyenkor beszélgetésbe
elegyedünk. Megjegyeztem, hogy a 7-es kulcsról tudhattam volna,
hogy micsoda kemény küzdelemben lesz részem. Mivel a hetes
– többek között – a küzdelem árán elért siker.
Valóban küzdöttem és hősnek éreztem magam.

A sporttársnőm is megnézte a kulcsát. – Az enyém a 18-as. Az mit jelent – kérdezte.
Óh, ezt nem értem – mondtam neki. Ilyeneket jelent, mint női szerepkör,
bizonytalanság, félelem, meg hasonlók. Hogy ez hogy jön ide, nem értem.
– Én igen – felelte.- This is story of my life. – Jót nevettünk.

Meghallotta a beszélgetésünket egy fiatal egyetemista lány is és kérte,
hogy mondjak már valamit az ő kulcsának számáról is. Mivel az 53 több,
mint a nagy árkánum lapszáma, így azt gyorsan redukáltuk. Így eljutottunk a 9-es Remetéhez.
– Na – mondtam – ezt sem értem. Ez egy tehetséges ember,
akire szükség van, de neki most önértékelési problémái vannak
és visszahúzódik, elvonul. De majd újra előjön, ha rendeződnek a gondolatai.

Nos, a lány is pontosan tudta, miről mesélt neki az öltözőszekrény kulcsa.
– Ez a tegnap este, amikor megsértődtem és durcásan ott hagytam a barátomat.

Gondolj bele, mennyire hasznos lenne, ha ismernél egy olyan rendszert,
melynek segítségével kiigazodnál az életedben. Felismernéd az idő
minőségét – vagyis mire alkalmas az idő és mire nem az életedben
pillanatnyilag. Megtudhatnád, mi alakul az idő méhében és mit lenne
érdemes tenni. Illetve, hogy a folyamatok hová vezetnek.

A rendszert Hermész Triszmegisztosz hozta le közénk.
Az ő smaragd táblájának alapján alakult ki a mai tarot kártya. Szerintem tudhatott valamit!

Ha van kedved megtanulni a rendszert, jelentkezz a 6 alkalmas tanfolyamra.
Kezdés május 16-án délután.
A tanfolyamon távban részt lehet venni.

A részletekről itt olvashatsz.

A felejthetetlen élmény garantált.

A tarot művelésére mindenki alkalmas és annyira mélyülsz el benne,
amennyire neked most éppen megfelelő.

 

Jővő héten folytatódik a tehetséges emberek sorozat.

================================

TOVÁBBI AJÁNLATAIM:

Tavaszi programajánló:

  • TAROT TANFOLYAM
    2016. május 16. 13-19:00
    (később vasárnap délutánonként)
    a tanfolyamon távoktatás keretein belül is részt lehet venni.
  • ÍTÉLD MEG EMBERTÁRSADAT!
    Hogyan kerülhetsz magadhoz közelebb az ítéleteid által?

    Byron Katie „4 kérdés” módszere alapján
    Mi igaz abból, amit igaznak gondolsz?!
    Azt akarod, hogy igazad legyen, vagy lennél inkább boldog?
    1 alkalmas tudatos délután
    2016. június 04. szombat 14:00-20:00

  • NYÁRI TEMATIKUS DÉLUTÁNOK:   pénz,    érzelmek kezelése,   betegségek.

    A nyár során lesz néhány olyan ÉFT közös munka,
    ahol nem tanfolyamot tartok, hanem a módszert alkalmazva
    egy-egy témakört járunk körbe és sokat kopogtatunk.

    2016. június 18. szombat du. 14-18:00 – pénzügyi blokkok kezelése
    2016. július 16. szombat du. 14-18:00 – érzelmek, félelmek, fóbiák, szorongások kezelése
    2016. augusztus 20.szombat 14-18:00 – indulatok kezelése, korlátok és vágyak
    2016. augusztus 27. szombat 14-18:00 – betegségek, öngyógyító folyamatok beindítása

  1. ŐSZI PROGRAMOK
    tanfolyamok
  1. Odrobina Márti ajánlja:

    Életforgatókönyv tanfolyam Budapest,
    május 21. 22-én kezdődik és 28 29-én folytatódik.

    Integrált családállítás terapeuta képzés

  2. Asztrológiai képzés Szegeden
    Regiomontanus Intézet
    Dobó Zsuzsa 70/ 380 2289

=================================

Jelentkezés:
e-mail vagy telefon
hajdu-ildiko kukac t-online.hu
70/ 267 0679

=================================
Remélem, tudtam olyat ajánlani, ami érdekelt téged!
Üdvözlettel: Hajdú Ildikó
www.hajduildiko.hu 

=================================