Nem véletlenül nem emlékszünk más életeinkre.
Sok mindenben megakadályozna bennünket az emlékezés.
Azonban más életek ismeretéből bizonyos viselkedéseinkre magyarázatot kaphatunk és az megnyugvással tölthetel bennünket.

Például ha ebben az életedben veszettül félsz a víztől, arra valószínűleg jó okod van.
Példaként említem Haich Erzsébet – Beavatás című könyvét, amelyben a kisfia víziszonyáról ír.
(Mindez, amiről most szó lesz, az 1900-as évek elején történt, amikor még nem láthattunk filmeket és nem ismertünk egzotikus tájakat.)

Erzsébet kisfia egyébként vakmerő és bátor volt, de amikor vízbe kellett menni, kétségbeesetten tiltakozott. Úgy üvöltött, mintha az élete lenne veszélyben és csak hosszas rábeszélésre egyezett bele, hogy az anyja belevigye a Balatonban. De az anyának még akkor is meg kellett ígérnie, hogy vigyázni fog rá és nem hagyja magára.

Másnap azonban elölről kezdődött az egész és megint nem volt hajlandó egyedül a vízbe menni, eszeveszett kiáltozással tiltakozott.

Amikor rajzolt, olyankor mindig csokoládébarnára festette az embereket. Hiába figyelmeztették, hogy az emberek inkább rózsaszínűek, ő nem válaszolt és továbbra is csokoládébarna arccal ábrázolta őket. Tökéletesen lerajzolta a lógó mellű, sötét bőrű, meztelen feleségét is, pedig az előző század elején egyáltalán nem láthatott néger meztelen nőket csak művészeti alkotásokon. Ráadásul az anyjával ellentétben a fiú gyönyörűnek találta a lerajzolt nőt.

Lerajzolta az édesanyjának a kunyhót, ahol lakott és amit magának épített. Egyetlen fatörzsből kivájt csónakon közlekedett a vízen. De a vízbe nem lehetett csak úgy belemenni, mint itt, ebben az életében Magyarországon a tóba. Ugyanis a víz mélyén valami szörnyeteg lakott, ami leharapta az emberek lábát. Ezért nem fürödhettek a folyóban.

Amikor kisgyerekként csónakázni mentek, könyörgött, hogy hadd evezhessen. Végül megengedték neki és senki nem értette, hogy miért ügyesebb egy evezővel és hogy tud ilyen mesterien kormányozni a többi csónak között.

A rajzán minden részletében tipikus trópusi tájat ábrázolt pálmákkal és egyéb trópusi növényekkel.

Mindezt csak azért írom le, mert olykor egy másik életre való emlékezés magyarázatot ad például a vízviszonyra és egy kicsit elnézőbbek leszünk önmagunkkal szemben.

Fára mászás:

Később a gyermek olyan magasra mászott föl a fára, hogy a szüleim már nem is látták őt. Egy nyárfa tetején rendezett be magának egy fészket és ott ette a pattogatott kukoricát, mert ott jobban esett neki és szerette belátni a tájat. Csak az édesanyja menyugtatása végett szokott le erről.

Még egészen kicsi korában, 6-7 évesen mesélt az anyukájának arról, hogy ő tudja, hogy nem most élt először.

Emiatt a hitoktatással is meggyűlt a problémája, mert a nevetségesnek találta, amikor a lelkész azt akart elhitetni velük, hogy az ember csak egyszer él.

Később tizenvalahány éves korában elcipelte az édesanyját egy hangszerboltba és a lehetőleg nagyobb dobot vásároltatta meg magának az összes tartozékkal együtt. Otthon pedig azonnal leült a dob elé és a legnagyobb természetességgel jütötte a legnehezebb ritmusokat. Extázisba esett és sírt közben. Később elmesélte az anyjának,  hogy annak idején rendkívüli távolságokba így üzentek egymásnak.

Később a család egy utazó barátja azonosította be a rajzok alapján a kisfiú előző életének helyszínét.
A rajzon látható kunyhótípus a Zambézi partján élő néger törzsre jellemző. Természetesen a lábakat a folyóban hemzsegő krokodilok harapták le.

• Vannak emberek, akiknek az emlékezete születésétől fogva nyitottabb más életekre.
• Más embereknek bizonyos események, jelenetek vagy egyfajta koncentrációs technika nyitja meg a az emlékezését az előző életeire.

Ezeknek akkor van értelme ha kezdünk vele valamit.

Felfoghatjuk úgy is, hogy ezek az emlékezések valamilyen hibák. Azonban ritkán történik a természetben hiba. Ezek a látszólagos hibák mindig jók valamire.

.

A fenti írásban többször használtam a „néger” szót, mivel régebben a magyar köznyelvben is használatos volt, de a mai nyelvhasználatban sokak számára már sértőnek számít, még ha nem is rossz szándékkal mondja valaki. Nézzétek el nekem, hogy nem csatlakoztam a kollektív bűntudathoz ebben az írásban és Haich Erzsébet szövegét vettem alapul.